Szergej
Lukjanyenko nem tartozik azon szerzők közé,
akiknek a fejében felbukkanó ötletből csak egy könyv születik: nevéről első
körben az Őrség sorozat jut az eszembe (amibe
öt részt is írt), majd ez követik a duológiái (Ugrás
könyvek, Világok
őre). A tapasztalatom azonban
azt mondatja velem, hogy az író játszik az olvasóival: két kötetesre írt
történeteinek első és második része között erős stílusbeli, illetve mondanivalóbeli
különbségek húzódnak meg, egészen picit áthelyezi a hangsúlyt, ezáltal eltérő
tartalom kerül a regény középpontjába, és máris sikerült elérnie azt, hogy bár
egymással összefüggő eseményeket vetett papírra, de mégis teljesen más érzetet
kelt az adott mű két fele.
![]() |
Értékelés: 8/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 336 oldal
Fordította: Weisz Gyöngyi
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Blizitszja utro
Sorozat: Az Ég fürkészei
Előzmény: Igék Földje - A vas prófétája
Műfaj: alternatív történelem, fantasy
|
Alig tudtam szavakkal kifejezni azt az érzést, amelyet az előző kötet története
ébresztett bennem, egyszerűen elvarázsolt a vas hiánya miatt teljesen más
technikai szinten létező alternatív jelenkorban játszódó kalandos
eseménysorozat, a kedvelhető szereplők, a humor és a mindennek hátterében álló
vallási utalások, jelentéstartalmak. Mindezekkel összehasonlítva azonban a
folytatás váratlan meglepetést okozott: teljesen más élményt nyújtott a
számomra.
Röviddel az első kötet befejező eseményeit követően indul a
történet cselekményszála, a narrátor szerepét továbbra is Ilmar, a tolvaj tölti
be. A kis csapat tagjai elszakadnak egymástól, és amíg Ilmart az Urbisba
hurcolják, majd kérdőre vonják, addig a társaság többi tagja továbbhalad az
egyetlen lehetséges hely felé, ahol nyugalmat remélhetnek. Az utazás több
országot, birodalmat érint és minden egyes állomáson újabb tagokkal bővül a
Marcust támogatók köre. Az eléggé vegyes összetételű társulás létszáma végül
tizenhárom főben maximalizálódik, amely az igét birtokló fiút és tizenkét
követőjét jelenti – az ismerősnek tűnő párhuzam nem véletlen.
Érdekes volt olvasni, hogy amíg az előző részben főleg a
társadalmi berendezkedést és a technikai fejlettséget mutatta be a szerző, a fő
hangsúly pedig a kalandok során volt, addig ebben a kötetben a vallás került az
előtérbe. Pontosan emiatt a cselekmény lényegesen lassabb, mint amire az előzmények
ismeretében számítottam: sokkal kevesebb a kaland és lényegesen több a
vallásfilozófiai fejtegetés, a különböző vallási irányzatok és elméletek
összehasonlítása. Ettől függetlenül több olyan információ is elhangzik,
amelynek hiánya az első kötetben annyira érezhető volt; kétségtelen, hogy
ezekkel válik igazán értékelhetővé és érthetővé az előtörténet, illetve annak
minden eseménye, minden részlete.
Ebben az alternatív történelemben más alapokra épült a
vallás, amit a szerző kellőképpen ki is használ: végre kellő részletességgel
kifejti a gondolatait, megismerteti a rendszer előnyeit, rávilágít a hibákra –
éppen emiatt lett tartalmasabb, mondanivalóval telítettebb, ugyanakkor
cselekményében visszafogottabb ez a kötet. Szereplőink azonban természetesen
nemcsak elmélkednek, hanem cselekszenek is, pontosabban továbbra is menekülnek,
hiszen Marcus olyan kincs – az eredendő Ige – birtokosa, amelyet minden létező
hatalom meg akar szerezni, így ő és a társai leginkább csak magukra számíthatnak.
![]() |
Rudas Gyógyfürdő (forrás) |
A vallásokat elemezgető részeken valamivel nehezebben
evickélem túl, a – helyenként – hihetetlen kalandok leírásaival azonban jól
haladtam, a régi szereplőket örömmel üdvözöltem, miközben az újakat könnyen megkedveltem,
ráadásul kifejezetten tetszett, hogy mindenki kivette a részét az
előrehaladásból, a cél elérését nehezítő körülmények leküzdéséből. Az oldalak
egyre csak fogytak, és igazán akkor estem kétségbe, amikor már csak húszoldalnyi
szöveg volt hátra a regényből, de a kis csapat még mindig az üldözők elől menekült,
és nem igazán láttam a történet végkimenetelének lehetőségét. Befejezés végül
lett... csak számomra némiképp érthetetlenre sikerült: nem igazán bírtam az
előzményekhez kapcsolni, és hiába olvastam el többször is az epilógust, az okok
és az okozatok mintha nem következtek volna egymásból.
![]() |
Magyarország leghosszabb barlangrendszere (forrás és további információ) |
Véleményem szerint a kalandot és a
fejtegetéseket kedvelő olvasók is megtalálják a történetben azt, ami szívüknek
kedves.
A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.
Ha már emlegettem az idézetgyűjteményem bővülését, akkor itt az egyik kedvencem a kötetből:
"Olyan az ember sorsa, akár egy faág. Egyenesen nőtt, amíg egy arra haladó kézzel le nem törte. Rendbe jött, de lecsapott egy vihar. Hajladozott a szélben, fölfelé nyúlt. Beleütközött egy másik ágba - és lefelé hajlott.
És mégis - az ág növekszik. És mégis - örül a tavasznak, és mégis - fagy perzseli, jégeső tépázza. Megtört, de eleven. És azt már senki nem tudhatja, hogy milyen lehetett volna."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése