Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. július 5., szombat

Polcra került - 2014. június

Vannak hónapok, amikor folyamatosan kúsznak be a könyvek az ajtó alatti résen, majdnem minden második napra jut valami újdonság és vannak hónapok, amikor nagy tömegben özönlenek be és keresik a helyüket a könyvespolcom egyre inkább fogyatkozó üres helyein. Na, ez a hónap pont olyan volt, mint amit a második variációban leírtam: a teljes hónapban kettő, igen, jól olvastátok, mindössze kettő napon szántam rá magam könyvvásárlásra, az eredmény mégis megdöbbentő. Bár az is igaz, hogy ezek közül az egyik nap a könyvhét szombatja volt és bizony rendesen telepakoltam a küldetésben mellém szegődött jóképű banyatankomat. :)

Hol is kezdjem? Talán a könyvheti beszerzéseimmel, mert van köztük jó pár kötet, amely nagyon fontos a számomra és van köztük jó pár meglepetés is, amelyekkel kapcsolatban eszembe sem jutott, hogy haza fog velem jönni.

Volt két korábbi megrendelésem, amely merényleteket más molyocskákkal együtt követtünk el, de a könyv a téren került a kezembe. Anthony Ryan A vér éneke és Monica Murphy Második esély pasi című regénye volt a két szerencsés.
Előrendelésben csaptam le a FUMAX Kiadó könyvhétre megjelent két könyvére, amelyhez személyes átvételt kértem, így a kiadó standjánál fel is markolhattam a két drágaságot. Csak egy kis rendezkedés és már el is nyelte a jóképű banyatankom James S. A Corey Kalibán háborúja, illetve Kathy Reichs Végzetes utazás című regényeit. Az utóbbi megjelenésnek azért is örülök, mert végre ismét új Temperance Brennan történet vált a magyar olvasók számára is elérhetővé.
A molyoknak köszönhetem, hogy értesültem Catherine Fisher Sapphique című regényének egyelőre korlátozott példányszámú megjelenéséről, amely az Incarceron folytatása. Nem is halogattam sokáig a vásárlást, a Vörösmarty térre érve az első... na jó, a második utam a Pongrác Kiadó standjához vezetett, ahol némi csillogó szemű könyvsimogatást követően már süllyesztettem is el a zsákmányt a hordozóeszközben.
Van egy sorozat, amelynek ha új része jelenik meg, akkor nekem az azonnal kell, nem tehetek róla, de egyszerűen imádom a Vérmacskák bonyolult és pezsgő életét, ezért nem volt kérdés, hogy Rachel Vincent Shift - Változás című regénye hazajön velem a térről. Így is történt, sőt már el is olvastam és pár nap múlva az értékelést is olvashatjátok.
Nem számítottam rá, hogy meg fogom venni, de egyszerűen nem tudtam otthagyni - hála a Főnix Könyvműhely csodálatos akciójának -  Dan Krokos Hamis emlékek és Hamis valóság című regényeit. Sok jót olvastam róluk, remélem, hogy nekem is tetszeni fognak.

Az ekultura.hu oldalon megjelent cikkeim között jó néhány megkezdett sorozatot találni és bár az írásaim valamivel ritkábban jelennek meg, mint a tavalyi évben, de a sorozataimat nem hagyom félbe, a folytatásokról továbbra is szerény személyem fog pötyögni - mindenki döntse el saját maga, hogy ez jó neki vagy sem. :)
Melyek is lesznek majd azok a könyvek, amelyekről első körben az ekultura oldalán olvashattok majd? Ha könyvhét, akkor Anita Blake, a sorozat utóbbi köteteinek értékelései alatt már az én nevem díszeleg, most sem lesz ez másként, elmondom majd a véleményem Laurell K. Hamilton legújabb magyarul megjelenő könyvéről, a Tigrisvadászatról. 
Rachel Vincent az egyik kedvenc szerzőm, és ugyan a Sikoltók sorozatától nem vagyok elájulva, de kitartok és bízok, ezért hamarosan olvasni is fogom a sorozat legújabb darabját, a Lélekőrzőket, amely állítólag izgalmasabb, mint az előző részek. Hamarosan kiderül...
Amanda Stevens Sírkertek királynője sorozatának már a harmadik része jelent meg, A próféta az a kötet, amelyben újra találkozhatok Devlinnel és már alig várom, hogy olvashassam.
Végezetül még egy jó sorozat, de kivételesen magyar: szintén könyvheti megjelenés Gaura Ágnes Borbíró Bori sorozatának új regénye, amely a Lángmarta örökség címet viseli. Ági írásait, pergő párbeszédeit kifejezetten szeretem, remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog.

Már a könyvheti látogatás előtt tudtam, hogy a nagy zsákmány felmarkolását követően még két könyv fog a polcomon landolni, mert felhasználva egy kedvezményes kupont, többekkel összefogva nagy vásárlást csaptunk. Részemről az végeredmény: Orson Scott Card A holtak szószólója és Szakurazaka Hirosi A holnap határa című regényei. 

Nos, úgy érzem, hogy megint nem panaszkodhatom, mert ismét elég szép mennyiségű, összesen tizennégy darab könyv került a polcomra. A szomorú mindössze az, hogy ebben a hónapban csak tíz könyvnek sikerült a végére érnem. Csak az vigasztal, hogy volt már idén ennél lényegesen rosszabb beszerzésre került / olvasott könyv arányom is. :)
Hogy az egyik kolléganőm szavaival éljek: júliusban Spárta van, azaz igyekszem visszafogni magam. Remélem, hogy sikerül, mert most jönnek a nagy nyári akciók... :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons