hétfő, augusztus 15, 2016
Shanara
Továbbra is kitartok Laurell K. Hamilton regényeinek olvasása mellett és minden egyes alkalommal reménykedem abban, hogy megtalálom azt az érzést, amit a sorozat elejének megismerése közben éreztem: a csodálatot és az imádatot. Sajnos bármennyire is szeretném, a kezdeti érzések már nem jönnek vissza a sorozat újabb köteteinek olvasásával, de azért értékelem az egyes részek közötti különbségeket és már annak is örülök, ha van cselekmény és nem fullad orgiába az egész.
Ezt a kitételt alapul véve ez a kötet igenis cselekményes, véres és eseménydús, határozottan élvezhető, bár azért némileg túlírt, és bőven lehetett volna kihúzni az eléggé terjedelmesre sikerült szövegből - akár egész jeleneteket is, amelyeknek nem sok értelmét láttam az események alakulása szempontjából. Erről majd még lentebb úgy is ejtek néhány szót, mert néhány kérdés azért megfogalmazódott bennem a regény olvasása közben, de addig is nézzük, hogy hol tartunk az események és a kapcsolatok útvesztőjét jelentő történetfolyamban.
 |
| Értékelés: 8/10 Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2015. Terjedelem: 611 oldal Fordította: Török Krisztina Borító ár: 4.680,- Ft A mű eredeti címe: Affliction Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász Előzmény: 1.) Bűnös vágyak 2. A nevető holttest 3.) A kárhozottak cirkusza 4.) Telihold kávézó 5.) Véres csontok 6.) Gyilkos tánc 7.) Égő áldozatok 8.) Sápadt hold 9.) Obszidián pillangó 10.) Leláncolt Nárcisszusz 11.) Égkék bűnök 12.) Lidérces álmok, 13.) Micah 14.) Haláltánc 15.) A Harlequin 16.) Fekete vér 17.) Fogat fogért 18.) Végzetes flört 19.) Ezüstgolyó 20.) Tigrisvadászat 21.) Halálcsók 22.) Ragály 23.) Jason 24.) Dead Ice Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror, urban fantasy |
Nem tudom biztosan, de olyan érzésem van, hogy Hamilton valakinek nagyon meg akar felelni - ez lehet a kiadója vagy éppen a rajongótábora. Közben pedig ott vannak a saját ötletei és az érzései, a kijelentése, hogy "olyat ír, amit olvasni is szeretne" - ahogy ez oly jól látható is a sorozat első köteteiben. Mi lehetett tehát az, ami miatt letért az első kötetekben még biztosan kirajzolódó ösvényről? Két válasz lehetséges: vagy ő maga változott meg és most már mást akar olvasni, ezért mást ír, vagy pedig valamilyen kényszerítő körülmény hatására cselekszik így. Az előbbi egy részről érthető, mert mindenki változik, ugyanakkor ilyen mértékű pálfordulás már gyanúsnak is minősíthető. Az utóbbi pedig nem konkrétan jelent fejhez szorított fegyvert, hanem elég mindössze a napi létfenntartásra gondolni, hiszen, ha valaki főállású író, akkor azt kell írnia, amire igény van és amiért megkapja az apanázst. Az tuti hogy a pénz mindig hangosabban beszél minden és mindenki másnál. De tényleg arra volt igény, hogy ez a kezdetekben fantasztikusan élvezhető sorozat átmenjen ágytornába és orgiába? Mert nekem tutira nem erre volt igényem. Mégis olvasom a részeket, mert mint fentebb is írtam, reménykedem.
Hogy miért jutott mindez az eszembe? Azért, mert Hamilton ebben a kötetben olyan, mintha küzdene valamivel - leginkább saját magával -, mintha folyamatosan kompromisszumokat kötne önmagával és az elvárásokkal. Egyrészt szeretne egy mozgalmas, cselekményes, nyomozós sztorit adni az olvasóinak, azokat célozva meg, akik már elejétől fogva vele tartanak, mintegy emlékeztetve őket mindarra a felejthetetlen élményre, amit akkor tudott adni a számukra. Másrészt nem felejtkezhet meg a többi olvasójáról, és persze annyira belegabalyodott már magánéleti szálakba és az érzelmek mindent átszövő hálójába, hogy nehezen tudja mellőzni az erre vonatkozó részeket. Még ennél is jobban elkeserít és megrémiszt az, hogy mintha minden egyes vérben tocsogós jelenetért cserébe nyújtania kellett valamit a másik oldalnak is, ezért aztán a pikáns jelenetek terén most újabb - számomra nem igazán tetsző - újításokat és elemeket vezetett be a szerző. A végeredmény pont a leírtak miatt lett eléggé felemás: tetszett is, amit olvastam, meg nem is.
Ha egy sorozat majd kéttucatnyi kötetből áll, akkor elég nehéz újításokat behozni, valami mást nyújtani, mint az eddigiek - legalábbis élvezhető mértékben. Hamiltonnak sem igazán sikerül mindez: annak ellenére, hogy ennek a résznek a cselekménye határozottan élvezhető, rengeteg ismétlést tartalmaz. Kezdetnek mindjárt ott van a szereplők eléggé részletes bemutatása - mintha még soha nem is találkoztunk volna velük. Aztán ott vannak a szokásos helyzetek, vagyis ha Anita nem a megszokott közegében mozog, hanem idegen helyre kerül, akkor mindig akad valaki, aki bele akar kötni: van, akinek az a baja, hogy rendőrbíró létére egy vámpírral jár, van, aki a szeretői számát kifogásolja, mások azt, hogy ezek az ágytársak még alakváltók is - mindez persze odáig fajul, hogy a szakmai hozzáértése is megkérdőjeleződik. A reakció: magyarázkodások és bizonygatások, veszekedések, szócsaták és helyenként tettlegességig fajuló összetűzések. Ezek rendben is volnának, csak mivel már nem először kerülnek szóba az említett témák, ezért szó szerint feleslegesek éreztem azt a sok-sok oldalt, ami erről szólt.
A másik nagy problémám az a rengeteg így szeretlek-úgy szeretlek érzelemnyilvánítás, aminek a jelenléte a könyvben egy részről érthető, más részről viszont eléggé túlzásokba esett vele a szerző. A legborzasztóbb az volt, hogy annyira megakasztotta a cselekmény fonalát, ami végtelenül sokat rontott az élményen. Folyamatosan azt szajkózzák a szereplők, hogy szorítja őket az idő és cselekedni kell, de persze lelkizésre, fölösleges érzelmi körök futására és vízszintes testgyakorlásra mindig van idő. Ugyan kit érdekel a zombi, meg a rothadó vámpírok, meg a többi természetfeletti katyvasz amikor éppen egy zuhanyszex van kilátásban? Hahó! Engem érdekel! Még annál is jobban, mint azt bárki képzeli.
A kirohanásom ellenére is azt kell mondanom, hogy ez a rész a pikáns jeleneteit tekintve eléggé visszafogott volt, csak éppen azok az összebújások totál feleslegesek voltak és nem is a legjobban időzítettek az események szempontjából. Nincs ezen mit tovább pörögni: üresjáratok és kész. Mégis volt a regény tartalmában, ami még kevésbé tetszett, ez pedig a szintén fölösleges erőszak, amely érzéseim szerint előrevetít valamit, amit nagyon nem kellene és amire semmi szükség nincs.
Ha lehámozom a történetről a felesleges, fentebb megnevezett részeket, akkor viszont egy nagyon mozgalmas, véres és akcióban bővelkedő sztori marad a végére - egy olyan igazi, a régi Anitára emlékeztető cselekmény, amelynek középpontjában a zombi és vámpírvadászat áll. Pozitívum, hogy Edward is megjelenik és besegít Anitának, bár a bérgyilkos sem igazán a régi már - hiába no, ő is öregszik és a törvényesség látszatát magára öltve igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
Van itt veszteség bőven, a kelleténél több lelki probléma és azok megoldására irányuló cselekmény, és az érzés, hogy Hamilton - még ha megtűzdelve mindenféle fölösleges jelenetekkel is - ilyen történetet tud összehozni, megmelengeti a lelkemet. Nem volt olyan jó, mint az első részek, de lényegesen élvezhetőbb, mint a sorozat közepének kötetei.
A magyar olvasók ismét kaptak egy ajándékot a kiadótól, ez pedig a kötet utolsó negyven oldalát elfoglaló Tánc című novella, amely az előtte olvasható regényhez képest egy stílusában teljesen más történet. A helyi természetfeletti nyomozócsapat ezúttal is Zerbrowskiéknál tartja az éves összejövetelét, amelyen a tagok mellett a feleségek és a gyerekek is részt vesznek. Sem Anita, sem pedig az őt elkísérő Micha és Nathaniel nem tudja kivonni magát a foglalkozásukkal járó következmények alól, emiatt pedig majdnem verekedésbe, vitába fullad az összejövetel, amit végül is Nathaniel és Zerbrowski lánya ment meg. A novella betekintést nyújt Anita egy szokványos hétköznapjába és alapvető igazságokat tálal nagyon élvezhető stílusban. Zerbrowskiékat imádtam.
Végezetül pedig egy olyan idézet a regényből, amelyet a szerzőnek is érdemes lett volna megfogadnia - méghozzá már jó pár évvel ezelőtt. Bár azt is mondják, hogy a legtöbb tanácsot, amit másoknak adunk, magunk soha nem tartjuk be - valószínűleg itt és most ugyanez a helyzet állt elő.
"Bizonyos határokat az ember ne lépjen át, még a legnagyobb elvakultságban se."
Ha egy sorozat majd kéttucatnyi kötetből áll, akkor elég nehéz újításokat behozni, valami mást nyújtani, mint az eddigiek - legalábbis élvezhető mértékben. Hamiltonnak sem igazán sikerül mindez: annak ellenére, hogy ennek a résznek a cselekménye határozottan élvezhető, rengeteg ismétlést tartalmaz. Kezdetnek mindjárt ott van a szereplők eléggé részletes bemutatása - mintha még soha nem is találkoztunk volna velük. Aztán ott vannak a szokásos helyzetek, vagyis ha Anita nem a megszokott közegében mozog, hanem idegen helyre kerül, akkor mindig akad valaki, aki bele akar kötni: van, akinek az a baja, hogy rendőrbíró létére egy vámpírral jár, van, aki a szeretői számát kifogásolja, mások azt, hogy ezek az ágytársak még alakváltók is - mindez persze odáig fajul, hogy a szakmai hozzáértése is megkérdőjeleződik. A reakció: magyarázkodások és bizonygatások, veszekedések, szócsaták és helyenként tettlegességig fajuló összetűzések. Ezek rendben is volnának, csak mivel már nem először kerülnek szóba az említett témák, ezért szó szerint feleslegesek éreztem azt a sok-sok oldalt, ami erről szólt.
A másik nagy problémám az a rengeteg így szeretlek-úgy szeretlek érzelemnyilvánítás, aminek a jelenléte a könyvben egy részről érthető, más részről viszont eléggé túlzásokba esett vele a szerző. A legborzasztóbb az volt, hogy annyira megakasztotta a cselekmény fonalát, ami végtelenül sokat rontott az élményen. Folyamatosan azt szajkózzák a szereplők, hogy szorítja őket az idő és cselekedni kell, de persze lelkizésre, fölösleges érzelmi körök futására és vízszintes testgyakorlásra mindig van idő. Ugyan kit érdekel a zombi, meg a rothadó vámpírok, meg a többi természetfeletti katyvasz amikor éppen egy zuhanyszex van kilátásban? Hahó! Engem érdekel! Még annál is jobban, mint azt bárki képzeli.
A kirohanásom ellenére is azt kell mondanom, hogy ez a rész a pikáns jeleneteit tekintve eléggé visszafogott volt, csak éppen azok az összebújások totál feleslegesek voltak és nem is a legjobban időzítettek az események szempontjából. Nincs ezen mit tovább pörögni: üresjáratok és kész. Mégis volt a regény tartalmában, ami még kevésbé tetszett, ez pedig a szintén fölösleges erőszak, amely érzéseim szerint előrevetít valamit, amit nagyon nem kellene és amire semmi szükség nincs.
Ha lehámozom a történetről a felesleges, fentebb megnevezett részeket, akkor viszont egy nagyon mozgalmas, véres és akcióban bővelkedő sztori marad a végére - egy olyan igazi, a régi Anitára emlékeztető cselekmény, amelynek középpontjában a zombi és vámpírvadászat áll. Pozitívum, hogy Edward is megjelenik és besegít Anitának, bár a bérgyilkos sem igazán a régi már - hiába no, ő is öregszik és a törvényesség látszatát magára öltve igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
Van itt veszteség bőven, a kelleténél több lelki probléma és azok megoldására irányuló cselekmény, és az érzés, hogy Hamilton - még ha megtűzdelve mindenféle fölösleges jelenetekkel is - ilyen történetet tud összehozni, megmelengeti a lelkemet. Nem volt olyan jó, mint az első részek, de lényegesen élvezhetőbb, mint a sorozat közepének kötetei.
A magyar olvasók ismét kaptak egy ajándékot a kiadótól, ez pedig a kötet utolsó negyven oldalát elfoglaló Tánc című novella, amely az előtte olvasható regényhez képest egy stílusában teljesen más történet. A helyi természetfeletti nyomozócsapat ezúttal is Zerbrowskiéknál tartja az éves összejövetelét, amelyen a tagok mellett a feleségek és a gyerekek is részt vesznek. Sem Anita, sem pedig az őt elkísérő Micha és Nathaniel nem tudja kivonni magát a foglalkozásukkal járó következmények alól, emiatt pedig majdnem verekedésbe, vitába fullad az összejövetel, amit végül is Nathaniel és Zerbrowski lánya ment meg. A novella betekintést nyújt Anita egy szokványos hétköznapjába és alapvető igazságokat tálal nagyon élvezhető stílusban. Zerbrowskiékat imádtam.
Végezetül pedig egy olyan idézet a regényből, amelyet a szerzőnek is érdemes lett volna megfogadnia - méghozzá már jó pár évvel ezelőtt. Bár azt is mondják, hogy a legtöbb tanácsot, amit másoknak adunk, magunk soha nem tartjuk be - valószínűleg itt és most ugyanez a helyzet állt elő.
"Bizonyos határokat az ember ne lépjen át, még a legnagyobb elvakultságban se."
Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,alakváltó,Anita Blake vámpírvadász,könyvértékelés,Laurell K. Hamilton,urban fantasy,vámpír,zombi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése