hétfő, december 14, 2015
Shanara
Az emlékeimből úgy rémlett, hogy ez volt az a rész a sorozatban, amikortól igazán megkedveltem a halottkeltő és vámpírvadász kalandjait, vagyis az egész történetfüzért. Az első rész azért tetszett annyira, mert előtte nem olvastam még hasonló sztorit, ezért a felvezető és világépítő jellege ellenére is nagyot ütött. A második rész mozgalmasabb volt ugyan, de a témájával nem sikerült megfognia. Viszont ebben, a harmadik történetben valahogy egyben volt minden, és nekem kifejezetten bejött amit olvastam.
Komoly erők feszülnek egymásnak St. Luois városában, ahol a több szempontból is megkérdőjelezik a Város Urának hatalmát - természetesen már ha valaki tudja, hogy Jean-Claude a Város Ura. De a személy - akarom mondani vámpír - nevének nem ismerete nem feltétlen akadálya a hatalom megdöntésére és átvételére irányuló kísérleteknek és tetteknek. Anitát az Emberi Elsőség névvel létrejött új szervezet vezetője akarja rávenni arra, hogy árulja el neki a Város Urának nevét, illetve nappali tartózkodási helyét, de a halottkeltő nem hajlandó lepaktálni a szélsőséges nézeteket valló férfival és annak társával. Edward ugyanebből a célból érkezik a városba, forrásnak pedig szintén Anitát tervezi felhasználni. A vámpírvadász közben vámpírok után nyomoz, ugyanis egy egész csapat agyaras lény által kivéreztetett holttestre bukkannak, majd ezt követően rövid időn belül még egyre.
Mindezeknek a jelenségeknek egyetlen magyarázata van: Jean-Claude gyenge, a pozíciója megkérdőjelezhető, és egyre-másra érkeznek a városba a lehetséges kihívó felek. Az erőtlenség oka pedig nem más, mint hogy a vámpír halandó szolgája, Anita még csak két jelet visel, a maradék két jel elfogadásáról hallani sem akar és az együttműködésre sem hajlandó. Ha pedig valaki a halandó szolgáját sem tudja irányítani és móresre tanítani, annak a Város Uraként betöltött pozíciója is megkérdőjelezhető.
A nyomozás megtorpan és a további gyilkosságok megakadályozása érdekében Anitának találkoznia kell Jean-Claudedal, bár a legszívesebben messzire elkerülné a vámpírok főnökét. A találkára a Kárhozottak cirkuszában kerül sor, amely a természetfeletti lények különleges gyűjtőhelye és szórakoztató, borzongató kirakata is egyszerre.
Már a kiinduló helyzet is eléggé véres és kusza, Anitának pedig meg kell találnia azt az arany középutat, amelyen haladva egyszerre segíthet az embereken, a leendő áldozatokon, illetve megőrzi a saját szabadságát. Jean-Claude természetesen mindent bevet annak érdekében, hogy a Hóhért véglegesen is a halandó szolgájává tegye, de az erőszaktól azért távol tartja magát. Akármilyen jó fiú is akar lenni Jean-Claude, nekem akkor is gyanús minden mozzanata és önzőnek érzem minden tettét és gondolatát.
Amiért viszont igazán kedvemre való volt ez a rész, az nem más, mint az alakváltók egyre nagyobb szerepvállalása a történetben. Ugyan az első részben kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy a vámpíroknak hívóállataik vannak, de ez az a cselekményrész, ahol már az is látható, hogy ez mivel is jár tulajdonképpen. Jean-Claude hívóállatai a farkasok, a helyi falka pedig eléggé nagy létszámú, így a Kárhozottak cirkuszának termeiben is bőven találunk belőlük példányokat: Irving, Stephen és persze Richard is - bár ez utóbbi jól titkolja a lénye másik oldalát.
Ez a rész kifejezetten mozgalmas, cselekményes, igénybe veszi annak minden résztvevőjét ugyanúgy, ahogy az olvasó idegeit is megtépázza: van itt jófajta vámpírvadászat, zombikeltés, gyilkossági kísérlet, vámpírok hatalmi harca. Szóval van miért és kiért izgulni, senki sem az, aminek (vagy akinek) elsőre látszik, és ha eddig azt hittem, hogy Jean-Calude folyamatosan álnok hálót szövöget, amibe az ember lánya tudatlanul és önként belesétál, akkor most megbizonyosodtam arról, hogy a vámpírmester tényleg nem fajtája legkegyetlenebb és legalattomosabb tagja.
Az előző kötetekben Anitának sikerült legyőznie a Nikolaost, aki tulajdonképpen egy ezer éves vámpír volt, majd túljárt egy sokat tapasztalt és lelkiismerettel nem rendelkező vudu papnő eszén, ezért az előzmények ismeretében már meg sem lepődtem azon, hogy ebben a kötetben még ennél is nagyobb kihívásnak kell megfelelnie. Ez a magasra helyezett léc egyszerre teszi érdekessé, mozgalmassá és kiszámíthatatlanná a kötetben szereplő eseményeket. Ugyanakkor elgondolkodtató is a dolog, hiszen Anita - bár nekromanta és hatalma van a halottak felett -, de azért mégis csak halandó. Ha pedig egy halandó ilyen tettekre is képes, akkor mért van ennyi nagy hatalmú és kegyetlen szörny, enni befolyásolt emberi lény? Vagyis ebben a részben már megjelent az az elem a történetben, amely előre sejtette a későbbi részek hatásvadász irányba történő elmozdulásának lehetőségét. Na igen, könnyű utólag okosnak lenni, és észrevenni bizonyos dolgokat, amelyek elsőre akkor sem tűnnének fel, ha kivernék a szemem.
Tudtam, hogy ebben a részben felbukkan Richard, de arra már nem emlékeztem, hogy ennyire jó fiúként van jelen, akiről süt az ártatlanság. Bennem a későbbi Richard képe él egészen élénken - bár már olyan rég szerepelt a sorozat új részeiben, hogy lassan azt is elfelejtem -, éppen ezért volt meglepő erről a suhogós melegítős, fiatal - huszonhat éves - pasiról olvasni, aki itt még annyira emberi, amennyire csak lehet.
Komoly erők feszülnek egymásnak St. Luois városában, ahol a több szempontból is megkérdőjelezik a Város Urának hatalmát - természetesen már ha valaki tudja, hogy Jean-Claude a Város Ura. De a személy - akarom mondani vámpír - nevének nem ismerete nem feltétlen akadálya a hatalom megdöntésére és átvételére irányuló kísérleteknek és tetteknek. Anitát az Emberi Elsőség névvel létrejött új szervezet vezetője akarja rávenni arra, hogy árulja el neki a Város Urának nevét, illetve nappali tartózkodási helyét, de a halottkeltő nem hajlandó lepaktálni a szélsőséges nézeteket valló férfival és annak társával. Edward ugyanebből a célból érkezik a városba, forrásnak pedig szintén Anitát tervezi felhasználni. A vámpírvadász közben vámpírok után nyomoz, ugyanis egy egész csapat agyaras lény által kivéreztetett holttestre bukkannak, majd ezt követően rövid időn belül még egyre.
 |
| Értékelés: 9/10 Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2004. Terjedelem: 326 oldal Fordította: Jellinek Gyöngyvér Borító ár: 1.780,- Ft A mű eredeti címe: Cirkus of the Damned Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász Előzmény: 1.) Bűnös vágyak 2. A nevető holttest Folytatás: 4.) Telihold kávézó 5.) Véres csontok 6.) Gyilkos tánc 7.) Égő áldozatok 8.) Sápadt hold 9.) Obszidián pillangó 10.) Leláncolt Nárcisszusz 11.) Égkék bűnök 12.) Lidérces álmok, 13.) Micah 14.) Haláltánc 15.) A Harlequin 16.) Fekete vér 17.) Fogat fogért 18.) Végzetes flört 19.) Ezüstgolyó 20.) Tigrisvadászat 21.) Halálcsók 22.) Ragály 23.) Jason 24.) Dead Ice Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror, urban fantasy |
A nyomozás megtorpan és a további gyilkosságok megakadályozása érdekében Anitának találkoznia kell Jean-Claudedal, bár a legszívesebben messzire elkerülné a vámpírok főnökét. A találkára a Kárhozottak cirkuszában kerül sor, amely a természetfeletti lények különleges gyűjtőhelye és szórakoztató, borzongató kirakata is egyszerre.
Már a kiinduló helyzet is eléggé véres és kusza, Anitának pedig meg kell találnia azt az arany középutat, amelyen haladva egyszerre segíthet az embereken, a leendő áldozatokon, illetve megőrzi a saját szabadságát. Jean-Claude természetesen mindent bevet annak érdekében, hogy a Hóhért véglegesen is a halandó szolgájává tegye, de az erőszaktól azért távol tartja magát. Akármilyen jó fiú is akar lenni Jean-Claude, nekem akkor is gyanús minden mozzanata és önzőnek érzem minden tettét és gondolatát.
Amiért viszont igazán kedvemre való volt ez a rész, az nem más, mint az alakváltók egyre nagyobb szerepvállalása a történetben. Ugyan az első részben kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy a vámpíroknak hívóállataik vannak, de ez az a cselekményrész, ahol már az is látható, hogy ez mivel is jár tulajdonképpen. Jean-Claude hívóállatai a farkasok, a helyi falka pedig eléggé nagy létszámú, így a Kárhozottak cirkuszának termeiben is bőven találunk belőlük példányokat: Irving, Stephen és persze Richard is - bár ez utóbbi jól titkolja a lénye másik oldalát.
Jean-Claude udvartartása azért hagy némi kívánnivalót maga után, mert néhány tagja igencsak az őrület határán egyensúlyozik - Yasmeen kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a halandó szolgája is. Ez az, amiben nagyon erős ez a rész: több oldalról is bemutatja, hogy milyen a halandó szolga élete az ura vagy úrnője mellett, milyen előnyökkel és hátrányokkal is jár, ha valaki elfogadja mind a négy jelet."A bátorság nem ment meg a szörnyektől. Csak jobbak lesznek tőle az esélyeid."
Ez a rész kifejezetten mozgalmas, cselekményes, igénybe veszi annak minden résztvevőjét ugyanúgy, ahogy az olvasó idegeit is megtépázza: van itt jófajta vámpírvadászat, zombikeltés, gyilkossági kísérlet, vámpírok hatalmi harca. Szóval van miért és kiért izgulni, senki sem az, aminek (vagy akinek) elsőre látszik, és ha eddig azt hittem, hogy Jean-Calude folyamatosan álnok hálót szövöget, amibe az ember lánya tudatlanul és önként belesétál, akkor most megbizonyosodtam arról, hogy a vámpírmester tényleg nem fajtája legkegyetlenebb és legalattomosabb tagja.
Az előző kötetekben Anitának sikerült legyőznie a Nikolaost, aki tulajdonképpen egy ezer éves vámpír volt, majd túljárt egy sokat tapasztalt és lelkiismerettel nem rendelkező vudu papnő eszén, ezért az előzmények ismeretében már meg sem lepődtem azon, hogy ebben a kötetben még ennél is nagyobb kihívásnak kell megfelelnie. Ez a magasra helyezett léc egyszerre teszi érdekessé, mozgalmassá és kiszámíthatatlanná a kötetben szereplő eseményeket. Ugyanakkor elgondolkodtató is a dolog, hiszen Anita - bár nekromanta és hatalma van a halottak felett -, de azért mégis csak halandó. Ha pedig egy halandó ilyen tettekre is képes, akkor mért van ennyi nagy hatalmú és kegyetlen szörny, enni befolyásolt emberi lény? Vagyis ebben a részben már megjelent az az elem a történetben, amely előre sejtette a későbbi részek hatásvadász irányba történő elmozdulásának lehetőségét. Na igen, könnyű utólag okosnak lenni, és észrevenni bizonyos dolgokat, amelyek elsőre akkor sem tűnnének fel, ha kivernék a szemem.
"Az önben lappangó erő vonzotta önhöz a Város Urát is. Ő akarja irányítani ezt a növekvő hatalmat, mivel attól fél, hogy az ellene fordulhat."Az világosan lejött a számomra, hogy Jean-Claude - bár mestervámpír -, de nem olyan erős, mint amilyennek el akarja adnia magát, és csak a helyezkedésének, a jó üzleti érzékének - mondhatni a szimatának - köszönheti a jelenleg betöltött pozíciót. Színpadias megnyilvánulásai jól mutatják, hogy számára az illúzió az igazi védőbástya - Anita nélkül pedig egy senki. Erre a legjobb bizonyíték az, hogy nem tudja megőrizni azt, amit korábban már megszerzett. Csakis azért drukkoltam neki, mert a másik alternatíva sokkal rosszabb végkifejletet és jövőt hordozott magában.
Tudtam, hogy ebben a részben felbukkan Richard, de arra már nem emlékeztem, hogy ennyire jó fiúként van jelen, akiről süt az ártatlanság. Bennem a későbbi Richard képe él egészen élénken - bár már olyan rég szerepelt a sorozat új részeiben, hogy lassan azt is elfelejtem -, éppen ezért volt meglepő erről a suhogós melegítős, fiatal - huszonhat éves - pasiról olvasni, aki itt még annyira emberi, amennyire csak lehet.
"Ha minden más csődöt mond, bújj el. A nyulaknak bejön."Jaj, majdnem kifelejtettem, hogy nem Richard az egyetlen új, és a továbbiakban gyakran visszatérő szereplő. Ebben a részben szerepel első alkalommal Lawrence - Larry - Kirkland is, aki itt még csak egy zöldfülű halottkeltő, és ha nincs Anita akkor bizony nagy bajt okozott volna a próbálkozásával.
"Engem senki sem kényszeríthet rá semmire, még az örökkévalóság sem."Jó volt! Nagyon! Még mindig kedvelem ezt a részt, elvesztem a történetében, az alakváltók sokasága és a vámpírok hatalmi harca megadta számomra azt a kikapcsolódást, amire annyira szükségem volt. Végre sikerült felidéznem azt az érzést, amikor még kötelezettségek nélkül, szabadon olvashattam - szárnyalhattam és ez fantasztikusan jó érzést volt. Ismét csak bebizonyosodott, hogy ez a fajta stílus az, amit én annyira kedvelek, és fájlalom, hogy nem túl sok hasonló írás jelenik meg mostanában - kénytelen vagyok tehát újraolvasni a régi kedvenceimet. Hamarosan jelentkezem a Telihold kávézó című résszel - azóta már el is olvastam -, amely a kedvenc sorozaton belül is az egyik kedvenc részem.
Posted in: 9 pontos,Agave Könyvek,alakváltó,Anita Blake vámpírvadász,könyvértékelés,Laurell K. Hamilton,urban fantasy,vámpír
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése