Laurell K. Hamilton: Jason (Anita Blake, vámpírvadász 23.)

Nem olyan rég tettem meg azt a kijelentést, hogy a nyilvánvaló hibái mellett is kitartok a sorozat és a részek olvasása mellett. Bár továbbra is így vélekedem, de meg kell jegyeznem, hogy soha ennyire közel nem voltam még ahhoz, hogy a sarokba hajítsak egy könyvet. Ilyen érzéseket legutóbb csak Maya Banks és Rachel Van Dyken tudott belőlem előhozni. Hamilton eddig még mindig hozzá tudott tenni valami pluszt az írásaihoz, ami miatt ha nem is esett olyan jól, amit olvastam, de nem undorodtam tőle. Ez az a szint, amit most ezzel a történettel sikerült elérnie: egyszerűen undorral olvastam az írását és alig vártam, hogy az egyébként rövid kötet végére érjek.

Értékelés: 2/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 176 oldal
Fordította: Török Krisztina
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Jason
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2. A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
Folytatás:
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Történetünk azzal kezdődik, hogy egy reggeli órában Jason betoppan Anitáékhoz, majd jó néhányan - Anita, Jason, Nathaniel, Envy, Domino - körbeülik a napfényben fürdő konyhaasztalt és miközben kortyolgatják a reggeli kávéjukat, teájukat, megbeszélik az éppen aktuális problémáikat. Az egyikben Anita érintett, a másikban Jason, mind a kettőjük esetében a szexhez van köze és persze végül mind a kettőre ugyanaz a személy jelenti a megoldást: J.J., aki nem más, mint Jason balerina táncos barátnője - és minő véletlen a csaj alapból leszbi, de mostanában inkább már biszex beállítottságú. Anita problémája Jade, és az, hogy nem akar vele szexuális kapcsolatot, de végül csak befogadta eddig is a közös ágyba és persze örömökben is részesítette. Jason problémája az, hogy ő durvábban szereti a szexet, mint a nője és szeretné neki megmutatni, hogy ez mit is jelent - ehhez pedig Anitára van szüksége. Szóval a kis csapat összeül és csoportosan megvitatja a felmerült szexuális gondokat, hogy amikor Jason csaja megérkezik, akkor már csak a lényegre összpontosítanak majd. És ez így vala.

Az a nagy igazság, hogy ennek a résznek csak annyi köze van a sorozathoz, hogy Anita és a többiek szerepelnek benne, de egyébként semmi köze nincs a vadászathoz és egy árva vámpír sem bukkan fel benne - szóval ennyit a vámpírvadászatról. Ahogy azt sem értem, hogy miért pont a "Jason" a kötet címe, mert ennyi erővel lehetne akár Nathaniel is, mert ő is ugyanannyit szerepel benne, de még inkább Jade, mert ő pedig még inkább minden tekintetben a középpontban van.

És akkor a cselekmény... Öööö... rossz hírem van: nem igazán volt cselekmény. Vagyis volt, de ezt máshol pornónak hívják, és csak annyi volt a különbség, hogy két csoportos akciójelenet között ment a csoportos lelkizés és analizálgatás. Ennyi. Unalmas, a lelkizés részéről túlzottan ismerős, a másik részről pedig túlzottan is sok újdonsággal szolgált, de ez nem vált a történet előnyére.

Több mindentől is a falat kapartam kínomban olvasás közben. Az egyik, hogy már megint mindenki külsejét részletesen le kellett írni, mert egyébként még véletlenül sem tudnám, hogy a szereplőknek milyen színű haja és szeme van, kinek mi a foglalkozása, mitől olyan izmos vagy vállas, és így tovább. Aztán sikerült újra kirészletezni ugyanazokat a problémákat, amelyeket az elmúlt kötetekben is végigvettünk már nem egyszer, többször is darabokra szedtük, megrágtuk, megemésztettük és még vissza is köptünk, de fene szívósak ám, mert még mindig ugyanolyan mértékű gondot jelentenek, mint első alkalommal. Megfordult a fejemben, hogy akar-e valaki egyáltalán változtatni valamelyik szereplő - vagy a szerző - a helyzeten, de arra következtetésre jutottam, hogy nem, mert akkor nem lehetne még legalább hat köteten keresztül még további bőröket lenyúzni a fennálló dilemmáról.

Semmi sem bosszant jobban, mint amikor a szép és csinos emberek arról nyavalyognak, hogy ők mennyire nem szépek és mennyi tökéletesebb testű ember van egyébként a társaságukban. Az ilyeneknek mindig azt kívánom, hogy a következő életükben legyenek rondák és dagadtak, akkor majd megtanulják értékelni azt, ha csak két kiló feleslegük van és nem húsz vagy esetleg még több. Ezt kívántam - volna - most a szereplőinknek is, de inkább címeztem az "átkomat" a szerzőnek, mert ugye végül is ő adta a szájukba ezeket a mondatokat.

És bekövetkezett az is, amitől a Ragály olvasása közben a legjobban tartottam, és amire már ott is találtam árulkodó jeleket: erősen elkanyarodtunk a BDSM irányába, megspékelve némi gruppennel - ez alapból nem jelentene újdonságot a sorozatban, de amikor egy ágyban két pasi van és három nő, az már nekem is meredek. Pláne az a részletesség, amit ezzel kapcsolatban a képembe tolt a szerző, mert bizony nagyon nem érdekelt, ahogy egyik nő a másiknak azt magyarázza, illetve a harmadikon a gyakorlatban is bemutatja, hogy miként is elégítse ki azt orálisan. Jesszusom... Pedig esküszöm, hogy nem vagyok prűd, de ez már nekem is sok(k) volt. Bevallom, hogy voltak oldalak, amelyeket átlapoztam, mindössze csak átfutottam, hogy túljutottam-e már a kérdéses szakaszon - még így is a szükségesnél több információ jutott el a szememen keresztül az agyamig.

Visszautalva a Ragály értékelésemben tett kijelentésemre, továbbra sem tudom, hogy ez a történet azért jött létre, mert egyébként is meg akarta írni szerző, vagy azért, mert az előző, véresebb és szexben szegényebb részt követően ez volt a rajongók részéről az elvárás. De milyen rajongók részéről? Hiszen magamat is annak tartom, mégis nagyon jól meglettem volna enélkül az olvasmány nélkül. Vagy elképzelhető, hogy Amerikában már ez az alap igény? Mármint a BDSM, az erőszakos szex, a nő nővel? Végül is mit lepődök meg, amikor itthon is hasonló a trend. Bár azokat a kötetetek nem igazán olvasom, és az is tuti, hogy nem szerepel a sorozatcímükben a "vámpírvadász" szó.

Szóval ez durva volt, számomra minden eddiginél durvább, és most el lehet azon gondolkozni, hogy Hamilton szállt-e el ennyire vagy én lettem finnyásabb és rendelkezem kevesebb toleranciával, de a lényegen nem változtat: ez a rész egy nagy nulla. Mindössze egyetlen előnye van ennek a résznek, mégpedig az, hogy rövid - bár olvasás közben nem pont így éreztem. A kötet terjedelme olyan, mint a Micha című részé, és még a nyomdatechnikai megoldása a szöveg szedése is ugyanaz, szóval gyorsan lehet(ne) haladni vele.

Mivel semmi köze a sorozathoz, előremutató vagy a történések szempontjából lényeges cselekmény nincs benne, ezért senki nem veszít semmit azzal, ha kihagyja az olvasását. Magam is ezt tenném, ha visszamehetnék az időben, de most már késő. Nagyon remélem, hogy a következő kötet, a Dead Ice legalább olyan mozgalmas lesz, mint a Ragály, mert ha nem, akkor bizony nagyon dühös leszek.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Ragály (Anita Blake, vámpírvadász 22.)

Továbbra is kitartok Laurell K. Hamilton regényeinek olvasása mellett és minden egyes alkalommal reménykedem abban, hogy megtalálom azt az érzést, amit a sorozat elejének megismerése közben éreztem: a csodálatot és az imádatot. Sajnos bármennyire is szeretném, a kezdeti érzések már nem jönnek vissza a sorozat újabb köteteinek olvasásával, de azért értékelem az egyes részek közötti különbségeket és már annak is örülök, ha van cselekmény és nem fullad orgiába az egész. 

Ezt a kitételt alapul véve ez a kötet igenis cselekményes, véres és eseménydús, határozottan élvezhető, bár azért némileg túlírt, és bőven lehetett volna kihúzni az eléggé terjedelmesre sikerült szövegből - akár egész jeleneteket is, amelyeknek nem sok értelmét láttam az események alakulása szempontjából. Erről majd még lentebb úgy is ejtek néhány szót, mert néhány kérdés azért megfogalmazódott bennem a regény olvasása közben, de addig is nézzük, hogy hol tartunk az események és a kapcsolatok útvesztőjét jelentő történetfolyamban.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 611 oldal
Fordította: Török Krisztina
Borító ár: 4.680,- Ft
A mű eredeti címe: Affliction
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2. A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Anita már eddig is több hatalmas vámpírt és nekromantát legyőzött, vérpánságának és vámpír jegyeinek eredményeként számtalan vérállatot kötött magához. Triumvirátusai és hívóállatai - vagyis szerelmei és szeretői - révén áramlanak az energiák és az érzelmek Anita és a többi szereplő között. Az érintettek közül egyesek különösen nagy erőre tettek szert és korábban elérhetetlennek tűnő pozícióba kerültek. Mert hát ugye Jean-Claude jelenleg az Amerikai Vámpírtanács feje, afféle vámpírkirály lett, amíg Anita a leghatalmasabb nekromanta, a legtöbb hívóállattal és szeretővel rendelkező halandó szolga és a legnagyobb szörnyvadász, a legsikeresebb rendőrbíró. Ha a szakmai kihívásoknak már sikerült megfelelni és elcsendesíteni a politikai viszályokat, akkor általában beütnek a magánéleti problémák, és nincs ez másként most sem: Micha apját megharapta és megfertőzte egy zombi, a férfi a halálán van. Micha, Anita és Nathaniel, valamint a testőreik repülőre ülnek, hogy elbúcsúzzanak a haldoklótól. Az események azonban közbeszólnak és Anita végül mégsem csak a betegágy mellett üldögélő Micha támasza lesz, hanem helyette felfegyverkezik és a gyilkos vámpírok, furcsán viselkedő zombik nyomába ered, az ügy felderítésében és megoldásában vállal jelentős szerepet.

Nem tudom biztosan, de olyan érzésem van, hogy Hamilton valakinek nagyon meg akar felelni - ez lehet a kiadója vagy éppen a rajongótábora. Közben pedig ott vannak a saját ötletei és az érzései,  a kijelentése, hogy "olyat ír, amit olvasni is szeretne" - ahogy ez oly jól látható is a sorozat első köteteiben. Mi lehetett tehát az, ami miatt letért az első kötetekben még biztosan kirajzolódó ösvényről? Két válasz lehetséges: vagy ő maga változott meg és most már mást akar olvasni, ezért mást ír, vagy pedig valamilyen kényszerítő körülmény hatására cselekszik így. Az előbbi egy részről érthető, mert mindenki változik, ugyanakkor ilyen mértékű pálfordulás már gyanúsnak is minősíthető. Az utóbbi pedig nem konkrétan jelent fejhez szorított fegyvert, hanem elég mindössze a napi létfenntartásra gondolni, hiszen, ha valaki főállású író, akkor azt kell írnia, amire igény van és amiért megkapja az apanázst. Az tuti hogy a pénz mindig hangosabban beszél minden és mindenki másnál. De tényleg arra volt igény, hogy ez a kezdetekben fantasztikusan élvezhető sorozat átmenjen ágytornába és orgiába? Mert nekem tutira nem erre volt igényem. Mégis olvasom a részeket, mert mint fentebb is írtam, reménykedem.

Hogy miért jutott mindez az eszembe? Azért, mert Hamilton ebben a kötetben olyan, mintha küzdene valamivel - leginkább saját magával -, mintha folyamatosan kompromisszumokat kötne önmagával és az elvárásokkal. Egyrészt szeretne egy mozgalmas, cselekményes, nyomozós sztorit adni az olvasóinak, azokat célozva meg, akik már elejétől fogva vele tartanak, mintegy emlékeztetve őket mindarra a felejthetetlen élményre, amit akkor tudott adni a számukra. Másrészt nem felejtkezhet meg a többi olvasójáról, és persze annyira belegabalyodott már magánéleti szálakba és az érzelmek mindent átszövő hálójába, hogy nehezen tudja mellőzni az erre vonatkozó részeket. Még ennél is jobban elkeserít és megrémiszt az, hogy mintha minden egyes vérben tocsogós jelenetért cserébe nyújtania kellett valamit a másik oldalnak is, ezért aztán a pikáns jelenetek terén most újabb - számomra nem igazán tetsző - újításokat és elemeket vezetett be a szerző. A végeredmény pont a leírtak miatt lett eléggé felemás: tetszett is, amit olvastam, meg nem is.

Ha egy sorozat majd kéttucatnyi kötetből áll, akkor elég nehéz újításokat behozni, valami mást nyújtani, mint az eddigiek - legalábbis élvezhető mértékben. Hamiltonnak sem igazán sikerül mindez: annak ellenére, hogy ennek a résznek a cselekménye határozottan élvezhető, rengeteg ismétlést tartalmaz. Kezdetnek mindjárt ott van a szereplők eléggé részletes bemutatása - mintha még soha nem is találkoztunk volna velük. Aztán ott vannak a szokásos helyzetek, vagyis ha Anita nem a megszokott közegében mozog, hanem idegen helyre kerül, akkor mindig akad valaki, aki bele akar kötni: van, akinek az a baja, hogy rendőrbíró létére egy vámpírral jár, van, aki a szeretői számát kifogásolja, mások azt, hogy ezek az ágytársak még alakváltók is - mindez persze odáig fajul, hogy a szakmai hozzáértése is megkérdőjeleződik. A reakció: magyarázkodások és bizonygatások, veszekedések, szócsaták és helyenként tettlegességig fajuló összetűzések. Ezek rendben is volnának, csak mivel már nem először kerülnek szóba az említett témák, ezért szó szerint feleslegesek éreztem azt a sok-sok oldalt, ami erről szólt. 

A másik nagy problémám az a rengeteg így szeretlek-úgy szeretlek érzelemnyilvánítás, aminek a jelenléte a könyvben egy részről érthető, más részről viszont eléggé túlzásokba esett vele a szerző. A legborzasztóbb az volt, hogy annyira megakasztotta a cselekmény fonalát, ami végtelenül sokat rontott az élményen. Folyamatosan azt szajkózzák a szereplők, hogy szorítja őket az idő és cselekedni kell, de persze lelkizésre, fölösleges érzelmi körök futására és vízszintes testgyakorlásra mindig van idő. Ugyan kit érdekel a zombi, meg a rothadó vámpírok, meg a többi természetfeletti katyvasz amikor éppen egy zuhanyszex van kilátásban? Hahó! Engem érdekel! Még annál is jobban, mint azt bárki képzeli.

A kirohanásom ellenére is azt kell mondanom, hogy ez a rész a pikáns jeleneteit tekintve eléggé visszafogott volt, csak éppen azok az összebújások totál feleslegesek voltak és nem is a legjobban időzítettek az események szempontjából. Nincs ezen mit tovább pörögni: üresjáratok és kész. Mégis volt a regény tartalmában, ami még kevésbé tetszett, ez pedig a szintén fölösleges erőszak, amely érzéseim szerint előrevetít valamit, amit nagyon nem kellene és amire semmi szükség nincs.

Ha lehámozom a történetről a felesleges, fentebb megnevezett részeket, akkor viszont egy nagyon mozgalmas, véres és akcióban bővelkedő sztori marad a végére - egy olyan igazi, a régi Anitára emlékeztető cselekmény, amelynek középpontjában a zombi és vámpírvadászat áll. Pozitívum, hogy Edward is megjelenik és besegít Anitának, bár a bérgyilkos sem igazán a régi már - hiába no, ő is öregszik és a törvényesség látszatát magára öltve igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak.

Van itt veszteség bőven, a kelleténél több lelki probléma és azok megoldására irányuló cselekmény, és az érzés, hogy Hamilton - még ha megtűzdelve mindenféle fölösleges jelenetekkel is - ilyen történetet tud összehozni, megmelengeti a lelkemet. Nem volt olyan jó, mint az első részek, de lényegesen élvezhetőbb, mint a sorozat közepének kötetei.

A magyar olvasók ismét kaptak egy ajándékot a kiadótól, ez pedig a kötet utolsó negyven oldalát elfoglaló Tánc című novella, amely az előtte olvasható regényhez képest egy stílusában teljesen más történet. A helyi természetfeletti nyomozócsapat ezúttal is Zerbrowskiéknál tartja az éves összejövetelét, amelyen a tagok mellett a feleségek és a gyerekek is részt vesznek. Sem Anita, sem pedig az őt elkísérő Micha és Nathaniel nem tudja kivonni magát a foglalkozásukkal járó következmények alól, emiatt pedig majdnem verekedésbe, vitába fullad az összejövetel, amit végül is Nathaniel és Zerbrowski lánya ment meg. A novella betekintést nyújt Anita egy szokványos hétköznapjába és alapvető igazságokat tálal nagyon élvezhető stílusban. Zerbrowskiékat imádtam.

Végezetül pedig egy olyan idézet a regényből, amelyet a szerzőnek is érdemes lett volna megfogadnia - méghozzá már jó pár évvel ezelőtt. Bár azt is mondják, hogy a legtöbb tanácsot, amit másoknak adunk, magunk soha nem tartjuk be - valószínűleg itt és most ugyanez a helyzet állt elő.
"Bizonyos határokat az ember ne lépjen át, még a legnagyobb elvakultságban se."

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Telihold kávézó (Anita Blake, vámpírvadász 4.)

Az egyik legkedvesebb részem a sorozatból pedig ugyanúgy lehet benne hibát találni, mint a többiben - nem is keveset. És mégis... Már első alkalommal is tetszett, és második olvasásra is a kedvenceim között tartom számon. Miért is? Talán mert ebben a részben nyitott a sorozat abba az irányba, amit már korábban is vártam: Anita közelében végre van egy élő pasi, és végre igazán bepillanthattam az alakváltók világába, kivették a részüket a történetből.
Mert akkor mi is az ábra? Hol tartunk éppen? Mozgalmas hónapok állnak Anita háta mögött... A Hóhér - mert a vámpírok csak így emlegetik - legyőzte St. Louis városának agyaras uralkodóját, és hatalomra segített egy másik vérszívót, aki történetesen Jean-Claude. A Város Ura suttyomban fel is ruházta két vámpírjeggyel, ezzel pedig a vámpírvadászt elindította a halandó szolgává válás útján. A következő részben Anita összecsapott a vudu nagy hatalmú királynőjével, amelynek eredményeként ráébredt arra, hogy ő maga több mint egy egyszerű halottkeltő, az ereje alapján nekromanta - abból pedig nem sok szaladgál a világban. Jean-Claude hatalma minden, csak nem stabil, ezért sem a város, sem pedig Anita sincs biztonságban, mert egy idegen erő mind a kettő feletti uralomra pályázik, a módszer pedig minden, csak nem kíméletes. Anita vámpír jegyei egyre sokasodnak, de végül jegyek nélkül sikerül kikeverednie a leginkább kötélhúzásra emlékeztető játszmából, ahol részben ő volt a kötél. Mindezek mellett a fiatal nekromanta szert tett egy hódolóra is - az már más kérdés, hogy a jóképű fiú vérfarkas.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2004.
Terjedelem: 354 oldal
Fordította: Kós Krisztina
Borító ár: 1.880,- Ft
A mű eredeti címe: The Lunatic Cafe
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2. A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
Folytatás:
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Ezúttal kivételesen nem a vámpírokat tizedelik St. Louis városában, vagy a vámpírok az embereket, hanem alakváltók tűnnek el - nem is kevesen, hanem mindjárt kezdésnek nyolcan. Anitát első körben egy férj keresi fel, és kéri az eltűnt felesége felkutatására, aki egyébként vérfarkas - pont ezért nem tud a rendőrséghez fordulni az ügyben. Majd nem éppen szívélyes meghívással, de a helyi alakváltók rendelik magukhoz a vámpírvadászt, a feladat ugyanaz: ki kell deríteni, hogy ki az, aki az alakváltókra vadászik. Sajnos a találkozó rosszul végződik, és Anita kénytelen jobban megismerni az alakváltók falkapolitikáját, mint bármikor is szerette volna. Ha ennyi még nem lenne elég, akkor tetézzük meg az egészet egy, a helyi rendőrök szerint medvetámadásnak titulált természetfeletti gyilkossággal, némi akadékoskodással, Edward felbukkanásával, egy titokzatos pornófilmmel, Richard és a falkavezére közötti rivalizálással, és kész is a természetfeletti akció-krimi koktél.

Persze Anitának magánélete is van - legalábbis mostanában -, szeretne is némi időt a kedvesével tölteni, de valaki vagy valami folyton beleszól a tervekbe. Kezdetnek ott van mindjárt Jean-Claude, aki szembesíti Anitát azzal, hogy bár Richard embernek látszik, de legalább annyira szörny, mint amilyennek őt gondolja a vámpírvadász. Majd következik az alakváltók eltűnésének problémája, amelyről Richard egy szót sem szólt Anitának, mert ki akarta hagyni az egészből, de ezzel semmi mást nem ért el, csak elindított egy érzelmi lavinát.

Mindent összevetve meg kell állapítanom, hogy az alakváltók világa sem kevésbé összetett, kegyetlen és átláthatatlan, mint a vámpíroké, csak eddig még nem volt szerencsénk hozzá ilyen mélységében. Ügyesen csavargatja a szálakat a szerző, és kellő részletességgel mutatja be, hogy bár ezek a lények lélegeznek, a vérük meleg, alapvetően emberi életet élnek, de attól még az állati részük időként átveszi felettük az uralmat - erre leginkább a telihold környékén van esély.

Kedvelem ezt a regényt a mozgalmassága és a szálak összetettsége miatt: soha nem gondoltam volna, hogy a probléma okát nem egy helyen kell keresni. Aztán ott van Edward és az az ügy, amiben ő nyomoz: a pornófilm, amelyben ember nők szexelnek alakváltókkal - ez eddig még csak hagyján, ha a befejezés nem fulladna vérbe. Edward azokat keresi, akik a filmen szerepelnek, és akik elkövették a gyilkosságot.

Újabb - a későbbi történések szempontjából fontos - szereplők jelennek meg a színen. Raina, a vérfarkas falka alfa nősténye nem éppen a visszafogottságáról és az erkölcsösségéről híres - talán jobb lenne azt a kifejezést használnom, hogy egy számító és szívtelen dög. Richardnak is meggyűlt vele a baja, de a csaj Anitát sem kíméli. Aztán ott vannak a leopárdok, közülük is Gabriel, aki szintén mindenre kapható, igazi gerinctelen macsó. Az újak közül Jason volt a kedvencem, aki ebben a kötetben még nagyon kezdő vérfarkas, éppen csak az első holdtöltéit éli át - Anitával közös pincebeli kalandja a kedvenceim közé tartozik, mert tökéletesen bemutatja az emberi és az állati én egymással való csatáját, a Hold hatását.

"Soha ne vedd le a szemed az előtted álló vámpírról, hogy a vérfarkasra nézhess a hátad mögött. Elég egyszerre egy probléma."

A vámpírok is kitesznek magukért: Yasmeen sem volt teljesen százas, de Gretchen mellett akár még normálisnak is tűnhetett volna a nő - azért Jean-Claude láthatóan elég nagy mellényúlásokkal választja ki az udvartartásának tagjait. Elgondolkoztam azon, hogy ennek mi is lehet igazából az oka és arra jutottam, hogy valószínűleg nem futja többre az erejéből és a hatalmából. Ismét megállapítottam, hogy Anita nélkül a Város Ura éppen csak annyi hatalmat birtokol, amennyivel ingatag trónján képes ülve maradni.

Amennyire tetszett ennek a résznek a krimi szála és az alakváltók világának bemutatása, éppen annyira másztam falra Anita magánéletének alakulásától. Először is ott van neki Richard, de ő természetesen nem szörnyet akar szeretni, hanem embert. Miért is? Ő maga sem ember, vagy legalábbis nem teljesen. Akkor miért is ez a ragaszkodás ehhez a rögeszméhez. A másik dolog a tiniként elszenvedett csalódása, ami miatt ragaszkodik ahhoz, hogy szexre csak a házasság után kerüljön sor. Értem én, hogy miért is van mindez, de miért gondolja, hogy ez megoldás a problémájára - főleg, hogy egy huszonnégy éves nőről beszélünk. Szóval túl van komplikálva ez az egész dolog, és ettől inkább nevetségessé válik a helyzet, mint érthetővé - már első olvasásra is ezt gondoltam, de a későbbi fejlemények ismeretében még inkább így érzem. Egyedül az a rész tetszett, amikor Anita végül csak előszedte határozott énjét, és sikerült a helyére raknia, a lakásából kiparancsolnia mindkét udvarlóját. Attól viszont szabályszerűen lábrázást kaptam, amit Jean-Claude tett: az a hiszti, amit bemutatott, és az az alku, amit végül is kicsikart a vámpírvadászból, végképp mindennek a legalja - főleg, hogy tudom mi lesz az ebben a részben megkezdett aknamunka következménye.

Anita magánéleti bénázása ellenére ez a rész második olvasatra is a kedvemre való volt. Jöhet a következő. Bár közben már befutott hozzám a legújabb, a huszonkettedik kötet is. Majd kiderül, hogy melyik kerül sorra hamarabb.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: A kárhozottak cirkusza (Anita Blake, vámpírvadász 3.)

Az emlékeimből úgy rémlett, hogy ez volt az a rész a sorozatban, amikortól igazán megkedveltem a halottkeltő és vámpírvadász kalandjait, vagyis az egész történetfüzért. Az első rész azért tetszett annyira, mert előtte nem olvastam még hasonló sztorit, ezért a felvezető és világépítő jellege ellenére is nagyot ütött. A második rész mozgalmasabb volt ugyan, de a témájával nem sikerült megfognia. Viszont ebben, a harmadik történetben valahogy egyben volt minden, és nekem kifejezetten bejött amit olvastam.

Komoly erők feszülnek egymásnak St. Luois városában, ahol a több szempontból is megkérdőjelezik a Város Urának hatalmát - természetesen már ha valaki tudja, hogy Jean-Claude a Város Ura. De a személy - akarom mondani vámpír - nevének nem ismerete nem feltétlen akadálya a hatalom megdöntésére és átvételére irányuló kísérleteknek és tetteknek. Anitát az Emberi Elsőség névvel létrejött új szervezet vezetője akarja rávenni arra, hogy árulja el neki a Város Urának nevét, illetve nappali tartózkodási helyét, de a halottkeltő nem hajlandó lepaktálni a szélsőséges nézeteket valló férfival és annak társával. Edward ugyanebből a célból érkezik a városba, forrásnak pedig szintén Anitát tervezi felhasználni. A vámpírvadász közben vámpírok után nyomoz, ugyanis egy egész csapat agyaras lény által kivéreztetett holttestre bukkannak, majd ezt követően rövid időn belül még egyre.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2004.
Terjedelem: 326 oldal
Fordította: Jellinek Gyöngyvér
Borító ár: 1.780,- Ft
A mű eredeti címe: Cirkus of the Damned
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2. A nevető holttest
Folytatás:
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Mindezeknek a jelenségeknek egyetlen magyarázata van: Jean-Claude gyenge, a pozíciója megkérdőjelezhető, és egyre-másra érkeznek a városba a lehetséges kihívó felek. Az erőtlenség oka pedig nem más, mint hogy a vámpír halandó szolgája, Anita még csak két jelet visel, a maradék két jel elfogadásáról hallani sem akar és az együttműködésre sem hajlandó. Ha pedig valaki a halandó szolgáját sem tudja irányítani és móresre tanítani, annak a Város Uraként betöltött pozíciója is megkérdőjelezhető.

A nyomozás megtorpan és a további gyilkosságok megakadályozása érdekében Anitának találkoznia kell Jean-Claudedal, bár a legszívesebben messzire elkerülné a vámpírok főnökét. A találkára a Kárhozottak cirkuszában kerül sor, amely a természetfeletti lények különleges gyűjtőhelye és szórakoztató, borzongató kirakata is egyszerre.

Már a kiinduló helyzet is eléggé véres és kusza, Anitának pedig meg kell találnia azt az arany középutat, amelyen haladva egyszerre segíthet az embereken, a leendő áldozatokon, illetve megőrzi a saját szabadságát. Jean-Claude természetesen mindent bevet annak érdekében, hogy a Hóhért véglegesen is a halandó szolgájává tegye, de az erőszaktól azért távol tartja magát. Akármilyen jó fiú is akar lenni Jean-Claude, nekem akkor is gyanús minden mozzanata és önzőnek érzem minden tettét és gondolatát.

Amiért viszont igazán kedvemre való volt ez a rész, az nem más, mint az alakváltók egyre nagyobb szerepvállalása a történetben. Ugyan az első részben kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy a vámpíroknak hívóállataik vannak, de ez az a cselekményrész, ahol már az is látható, hogy ez mivel is jár tulajdonképpen. Jean-Claude hívóállatai a farkasok, a helyi falka pedig eléggé nagy létszámú, így a Kárhozottak cirkuszának termeiben is bőven találunk belőlük példányokat: Irving, Stephen és persze Richard is - bár ez utóbbi jól titkolja a lénye másik oldalát.

"A bátorság nem ment meg a szörnyektől. Csak jobbak lesznek tőle az esélyeid."

Jean-Claude udvartartása azért hagy némi kívánnivalót maga után, mert néhány tagja igencsak az őrület határán egyensúlyozik - Yasmeen kifejezetten ebbe a kategóriába tartozik, ahogy a halandó szolgája is. Ez az, amiben nagyon erős ez a rész: több oldalról is bemutatja, hogy milyen a halandó szolga élete az ura vagy úrnője mellett, milyen előnyökkel és hátrányokkal is jár, ha valaki elfogadja mind a négy jelet.

Ez a rész kifejezetten mozgalmas, cselekményes, igénybe veszi annak minden résztvevőjét ugyanúgy, ahogy az olvasó idegeit is megtépázza: van itt jófajta vámpírvadászat, zombikeltés, gyilkossági kísérlet, vámpírok hatalmi harca. Szóval van miért és kiért izgulni, senki sem az, aminek (vagy akinek) elsőre látszik, és ha eddig azt hittem, hogy Jean-Calude folyamatosan álnok hálót szövöget, amibe az ember lánya tudatlanul és önként belesétál, akkor most megbizonyosodtam arról, hogy a vámpírmester tényleg nem fajtája legkegyetlenebb és legalattomosabb tagja.

Az előző kötetekben Anitának sikerült legyőznie a Nikolaost, aki tulajdonképpen egy ezer éves vámpír volt, majd túljárt egy sokat tapasztalt és lelkiismerettel nem rendelkező vudu papnő eszén, ezért az előzmények ismeretében már meg sem lepődtem azon, hogy ebben a kötetben még ennél is nagyobb kihívásnak kell megfelelnie. Ez a magasra helyezett léc egyszerre teszi érdekessé, mozgalmassá és kiszámíthatatlanná a kötetben szereplő eseményeket. Ugyanakkor elgondolkodtató is a dolog, hiszen Anita - bár nekromanta és hatalma van a halottak felett -, de azért mégis csak halandó. Ha pedig egy halandó ilyen tettekre is képes, akkor mért van ennyi nagy hatalmú és kegyetlen szörny, enni befolyásolt emberi lény? Vagyis ebben a részben már megjelent az az elem a történetben, amely előre sejtette a későbbi részek hatásvadász irányba történő elmozdulásának lehetőségét. Na igen, könnyű utólag okosnak lenni, és észrevenni bizonyos dolgokat, amelyek elsőre akkor sem tűnnének fel, ha kivernék a szemem.

"Az önben lappangó erő vonzotta önhöz a Város Urát is. Ő akarja irányítani ezt a növekvő hatalmat, mivel attól fél, hogy az ellene fordulhat."

Az világosan lejött a számomra, hogy Jean-Claude - bár mestervámpír -, de nem olyan erős, mint amilyennek el akarja adnia magát, és csak a helyezkedésének, a jó üzleti érzékének - mondhatni a szimatának - köszönheti a jelenleg betöltött pozíciót. Színpadias megnyilvánulásai jól mutatják, hogy számára az illúzió az igazi védőbástya - Anita nélkül pedig egy senki. Erre a legjobb bizonyíték az, hogy nem tudja megőrizni azt, amit korábban már megszerzett. Csakis azért drukkoltam neki, mert a másik alternatíva sokkal rosszabb végkifejletet és jövőt hordozott magában.

Tudtam, hogy ebben a részben felbukkan Richard, de arra már nem emlékeztem, hogy ennyire jó fiúként van jelen, akiről süt az ártatlanság. Bennem a későbbi Richard képe él egészen élénken - bár már olyan rég szerepelt a sorozat új részeiben, hogy lassan azt is elfelejtem -, éppen ezért volt meglepő erről a suhogós melegítős, fiatal - huszonhat éves - pasiról olvasni, aki itt még annyira emberi, amennyire csak lehet.

"Ha minden más csődöt mond, bújj el. A nyulaknak bejön."

Jaj, majdnem kifelejtettem, hogy nem Richard az egyetlen új, és a továbbiakban gyakran visszatérő szereplő. Ebben a részben szerepel első alkalommal Lawrence - Larry - Kirkland is, aki itt még csak egy zöldfülű halottkeltő, és ha nincs Anita akkor bizony nagy bajt okozott volna a próbálkozásával.

"Engem senki sem kényszeríthet rá semmire, még az örökkévalóság sem." 

Jó volt! Nagyon! Még mindig kedvelem ezt a részt, elvesztem a történetében, az alakváltók sokasága és a vámpírok hatalmi harca megadta számomra azt a kikapcsolódást, amire annyira szükségem volt. Végre sikerült felidéznem azt az érzést, amikor még kötelezettségek nélkül, szabadon olvashattam - szárnyalhattam és ez fantasztikusan jó érzést volt. Ismét csak bebizonyosodott, hogy ez a fajta stílus az, amit én annyira kedvelek, és fájlalom, hogy nem túl sok hasonló írás jelenik meg mostanában - kénytelen vagyok tehát újraolvasni a régi kedvenceimet. Hamarosan jelentkezem a Telihold kávézó című résszel - azóta már el is olvastam -, amely a kedvenc sorozaton belül is az egyik kedvenc részem.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: A nevető holttest (Anita Blake, vámpírvadász 2.)

Ahogy az első részről írt véleményemben jeleztem, hogy folytatni fogom a sorozat újraolvasását, és a regények által bennem keltett gondolatokat sem tartom majd magamban. Most pedig elérkezett az idő, amikor valóra váltom a fenyegetésem: következik a második kötet elemzése, amely azért egy kicsit más szálakat mozgatott meg, mint a sorozatkezdő rész.
Mozgalmas történéseken vagyunk túl, hiszen amellett, hogy megismertük azt a világot, amelyben vámpírok teljes jogú állampolgárnak számítanak, illetve amelyben a főszereplő hősnőnk amellett, hogy zombikat idéz meg, még egy vámpírgyilkosság ügyében is nyomoz, és akaratlanul is belekeveredik a város legerősebb vámpírjainak hatalmi harcába. Két vámpírjeggyel és pár heggel gazdagabban, valamint néhány véglegesen halottá nyilvánított vámpírral később St. Louisnak új vámpír vezetője van, akinek halandó szolgája nem más, mint Anita Blake, a vámpírvadász - vagyis, ahogy a vámpírok emlegetik: a Hóhér.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2003.
Terjedelem: 246 oldal
Fordította: Jellinek Gyöngyvér
Borító ár: 1.580,- Ft
A mű eredeti címe: Guilty Pleasures
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
Folytatás:
3.) Kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Anita alapvetően a zombikeltést űzi foglalkozásként, de természetfeletti szakértőként közreműködik a rendőrség szörnyek utáni nyomozásaiban is. A munkája természete ellenére - vagy inkább éppen azért - a halottkeltőnek elvei vannak, éppen ezért utasítja vissza azt a gazdag megrendelőt, aki életre akar keltetni egy háromszáz évvel korábban elhunyt halottat - a művelethez a holttest kora miatt emberi áldozat bemutatására lenne szükség. Közben a városban is véres gyilkosságok történnek, egész családokat öl meg valami, ami feltételezhetően egy zombi, de azt, hogy a lény miért viselkedik így, még a halottkeltő sem érti. Nincsenek túl sokan, akik egy ilyen erős zombit életre tudnak kelteni, éppen ezért kényszerül Anita arra, hogy beszéljen a város vudu papnőjével, Dominga Salvadorral. A hírhedt bokor segítsége azonban nincs ingyen, és Anita megint csak azon kapja magát, hogy olyan dolgokba keveredik, amelyeket a háta közepére sem kíván, nemhogy a mindennapjai részeként megélni.

Amellett, hogy teljesen másfelé kanyarodik a történet fő cselekménye, mint az előző részben olvasottak, a korábbiakban megkezdett, köteteken átívelő szálakat is továbbviszi a szerző. Bár végül is, ha jobban belegondolok, akkor már a Bűnös vágyakban is felütötte a fejét a vudu, szóval nem is olyan meglepő ez a "fordulat". Meg egyébként is közel áll Anitához a módszer: a választott foglalkozása, illetve a rokoni kapcsolatok által is.

Halottkeltés, vudu és mágia szempontjából kissé töménynek éreztem ezt a részt, de ez mind szükséges volt ahhoz, hogy Anita ráébredjen arra, ő nem olyan egyszerű halottkeltő, mint a többiek - neki hatalma van, méghozzá nem is akármekkora. Vagyis ahhoz, hogy mindez Anita, illetve az olvasók számára is érthető legyen, fejest kellett ugranunk a vudu szertartások leírásába, és át kellett élnünk a mágia működését, valamint azok következményeit. Nos, azt kell mondanom, hogy a szerző nem fogja vissza magát és mindent alaposan kirészletez, amelynek eredményeként sokkal erőszakosabb, kegyetlenebb, vérben és belsőségekben tocsogós részt hozott össze. Mondanám, hogy kis adagokban kapjuk a tettlegességet és az agressziót, de ez nem igaz - ellentétben a holttestekkel, amelyek azonban tényleg darabokban vannak.

Megint sikerült ráébrednem arra, hogy a vudu nem az én világom, mert számomra ez a fajta hókusz-pókusz túlságosan alattomos, ehhez kell egyfajta lelkivilág, ami a számomra nem adatott meg. Olvasni szívesen olvasok róla, de az alapötlet nem tartozik a kedvenceim közé.

"Az embernek elvileg az ismeretlentől kéne félnie, de a tudatlanság is boldogít, ha a tudás ennyire rémisztő."

A lényegen még ez sem változtat, ugyanis a történet ettől függetlenül beszippantott, erről pedig az újabb és újabb problémák, az egyébként sem rózsás helyzet egyre komolyabbá válása, az életveszélyes szituációk egész sorozata garantálja. Van itt minden: kegyetlen és értelmetlen gyilkosságok, sértődöttség, ablakon bemászó zombik, kényszer és szabad akarat, elszabadult indulatok, rengeteg titok, erőszak, illetve különféle devianciák - mindez rendesen egymásba fonódva, mindent és mindenkit átszőve. A befejezés pedig... igazán különleges, és kellőképpen megdöbbentő.

Majdnem elfelejtkeztem az egyik lényeges dologról: Anita és Jean-Claude kapcsolatáról. A Város Ura természetesen szeretné, ha a halandó szolgája - aki korántsem egyezett bele a jelek elhelyezésébe - engedelmeskedne neki, és ezzel is támogatná őt a hatalma megszilárdításában. Anita persze ellenszegül az akaratának, ezzel pedig folytatódik közük a már megkezdett huzavona. Nekem tetszik, hogy Anitának itt még vannak elvei, és egyetértek vele abban, hogy ezt a pasit jobb kerülni, mint a közelébe menni. Nekem továbbra sem szimpatikus a Jean-Claude, illetve a valamit valamiért hozzáállása, amelynek során természetesen mindig ő jár jól. Számító dög, aki képes bármit megtenni a célja elérése érdekében: most éppen jófiút játszik, és amikor Anitának segítségre van szüksége, akkor természetesen a rendelkezésére áll - bár az nagyon tetszett, amikor nem a saját akaratából közelített a kiszemelt hölgy felé. Jean-Claude egyébként az első részben volt a "legvámpírosabb", vagyis olyan, amilyennek egy vámpírnak és a Város Ura címre pályázó jelentkezőnek lennie kell, már ebben a könyvben is elkezdődött az, ami miatt - a számító dög kifejezés mellett - csak a csipkés-zsabós cuccokat viselő szépfiúként tudok rá gondolni.

Persze ezzel a kötettel is úgy jártam, mint a legutóbb olvasottal, vagyis hogy csak nagy vonalakban emlékeztem az eseményekre, de részletek már megint a múlt ködébe vesztek. Pont ezért éppen annyira élveztem a történetet, mint első olvasásra, és pont annyiszor lepődtem meg a fordulatokon, mint tettem azt sok-sok évvel korábban. Elfelejtkeztem például arról, hogy miért is fontos az, hogy Anita, aki halottkeltő, úgy végrendelkezett, hogy a halála esetén hamvasszák el. Ahogyan már arra sem emlékeztem, hogy miként kapták el végül a gyilkos lényt, illetve mi történt azt megelőzően a temetőben, amikor a hősnőnk ráébredt a hatalma lényegére.

Bár sokkal mozgalmasabb ez a rész, mint a sorozatkezdő kötet, mégsem nyerte el a tetszésem annyira, mégsem élveztem annyira, mint a megelőző kalandot - még akkor sem, ha abban sokkal több volt a világbemutatás és kevesebb a lényegi esemény. Azt hiszem, hogy a valamivel alacsonyabb pontozás csak az én ízlésbeli megítélésem következménye, mert a szerző ugyanúgy - ha nem jobban - odatette magát, mint az előző kötet esetében. Már bizsereg a kezem a Kárhozottak cirkusza után, mert emlékeim szerint azt a részt nagyon kedveltem.

Lezárásként egy kedvenc idézet, amely ugyan kicsit morbid, de...

"(...) a hülyeségért nem halálbüntetés jár. Ha így lenne, kurvára lecsökkenne a népesség."

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake, vámpírvadász 1.)

Meglehetősen furcsának érzem a jelen szituációt, vagyis azt, hogy akkor írok egy sorozat kezdő kötetéről, amikor annak már minden magyarul megjelent részét olvastam - na jó, a legutolsót még csak megrendeltem. Mi késztetett akkor mégis erre? Főleg úgy, hogy Anita Blake nevét még az is ismeri, aki egyébként nem olvassa a sorozatot? A "mert csak" elfogadható válasznak tűnik? Ha nem, akkor is ez az igazság. :)

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2003.
Terjedelem: 246 oldal
Fordította: Jellinek Gyöngyvér
Borító ár: 1.580,- Ft
A mű eredeti címe: Guilty Pleasures
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Folytatás:
  2.) A nevető holttest
  3.) A kárhozottak cirkusza
  4.) Telihold kávézó
  5.) Véres csontok
  6.) Gyilkos tánc
  7.) Égő áldozatok
  8.) Sápadt hold
  9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Egy ideje már fontolgatom magamban az Anita Blake sorozat kezdő köteteinek újraolvasását, mert nagyon kellemes emlékek fűznek ahhoz az időszakhoz, amikor ezek a részek a kezembe kerültek - bár a főnököm és a kollégáim szerint napokig - nagyobb valószínűséggel hetekig - elég nyúzottan néztem ki. Ó, igen, az éjszakába nyúló olvasás nem is eredményezhet mást, de én nagyon élveztem az újabb és újabb kalandokat. Mindenesetre pont ideje volt a történet felelevenítésének, mert másfél év híján egy évtizede volt, hogy először vámpírvadászatra és zombikeltésre indultam St. Louis városában. Az akkor olvasott eseményeknek már csak a lenyomata, az érzések utózöngése maradt meg bennem, miközben a részletek a múlt és a további kalandok homályába vesztek. Egy valamit azonban nyugodt szívvel jelentek ki: ugyanolyan élmény volt olvasni ezt a kötetet, mint az első alkalommal - segített feleleveníteni azt, hogy miért is szerettem bele a szerző által kitalált világba.

Olyan sok blogbejegyzés született már erről a sorozatról - főleg az első részekről -, ezért különösen bajban vagyok, mert nem igazán tudom, mit is írhatnék az olvasottakról, amit korábban nem mondtak még el - akár több verzióban is. No, de azzal biztatom magam, hogy azoknak a véleményeknek az alapja az első élmény, az első rácsodálkozás, miközben én már teljesen más szemmel tekintek kedvenc vámpírvadászomra - hiszen kalandjait olvasva átéltem már vele a hullámhegyeket és a hullámvölgyeket egyaránt.

Azt élveztem a legjobban ebben az első részben, hogy Anita itt még tényleg az a belevaló csaj, akiről érdemes olvasni és akit olyan könnyű megkedvelni, mert igyekszik helytállni az olyan helyzetekben, ahol komoly ellentétek feszülnek egymásnak, és amely keményen bánik a halandókkal és a halhatatlanokkal egyaránt. Már az első pillanattól imádtam ezt a világot, ahol a hétköznapi ember számára is nyilvánvalóvá vált a természetfeletti létezése, ezzel pedig olyan problémák kerültek a felszínre, amelyről a normál halandó eddig, ha nem akart, akkor nem vett tudomást - most viszont már akkor sem dughatja homokba a fejét. Történetünk kezdetén ez a változás még egészen friss élmény, amelynek eredményeként mindenki próbál igazodni a helyzethez, de az erre vonatkozó törvények még egészen képlékenyek, az indulatok pedig - mivel véleménye mindenkinek van - eléggé szélsőséges helyzeteket teremtenek.

"Föltámasztom a halottakat, és örök nyugalomra helyezem a halhatatlanokat. Ez volt a munkám. Ez voltam én. Ha elkezdtem volna kételkedni az indítékaimban, többé nem öltem volna vámpírt. Ilyen egyszerű. Ma nem kezdtem kételkedni az indítékaimban, vagyis még mindig én voltam a vámpírvadász, illetve az, aminek a vámpírok neveznek. Én voltam a Hóhér."

Ebben a történetben hemzsegnek a rendkívül erős karakterek: kezdetnek mindjárt ott van Anita, aki amellett, hogy halottakat kelt, még vámpírokat is öl és bármikor kiáll az igazáért. Aztán ott van Edward, aki leginkább hideg és távolságtartó modorával lopja magát az olvasók szívébe játszi könnyedséggel. Minden mozdulatából süt a profizmus és a kegyetlenség, ez pedig különösen érdekessé és titokzatossá teszi - azért az sem mellékes, hogy halljuk Anita róla alkotott véleményét.

Az alakváltók közül egyelőre még csak a patkányok léptek színre, de ez már megalapozza a világ működését, mert mellékszálként ugyan, de ott van a történetben, hogy az alakváltók a vámpírok hívóállatai. Raphael és Lilian doki is feltűnik a színen - az, hogy rájuk most felfigyeltem, szintén a már megszerzett tudásomnak köszönhető. A vámpírok közül Nikolaos és Jean-Claude viszi a prímet, és ebben a részben az ő fajuk még tényleg olyan, amilyennek lennie kell: számító és kegyetlen dögök, akiket teljesen eltelít az önnön nagyságuk és erejük - uralni akarják a halandókat, miközben egymás között játsszák kisded hatalmi játékaikat. Igazság szerint már itt eldőlt, hogy - sokakkal ellentétben - én bizony nem kedvelem Jean-Claude-ot, mert önzőnek és kicsinyesnek éreztem azt, amit Anitával és úgy általában véve művelt - ez a véleményem pedig a későbbiekben sem változott.

"Mert tudtam, hogy ki és mi vagyok. Én vagyok a Hóhér és nem randizom vámpírokkal. megölöm őket."

Érdekes és cselekményes ez a kötet, mert a világra jellemző lényeges szabályok és a karakterek bemutatása mellett rengeteg minden történik: bűvölés, hatalmi harcok, fajok közötti ellentétek, gyilkosságok, nyomozás, halottkeltés, vámpírvadászat, miközben folyamatosan jelen van az állandó - több helyről is Anita felé irányuló - veszélyeztetettség. A feledékenység áldásos hatásának köszönhetően már fogalmam sem volt róla, hogy ki vagy mi áll a gyilkosságok hátterében, ahogy a többi lényeges cselekményre is már csak halványan emlékeztem, szóval újra hatalmas élményt és mindezek mellett rengeteg meglepetést okozott a történet.

Kétség sem férhet hozzá, hogy folytatom a következő kötettel, aztán az ismétlések sorába egyszer - valószínűleg a kézbe vételt követő rövid időn belül - csak beszúrom majd az új rész olvasását. Fel lehet tehát készülni az Anita Blake sorozathoz köthető posztok gyarapodására.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Halálcsók (Anita Blake, vámpírvadász 21.)

Anita Blake újra itt van, immár huszonegyedik alkalommal. Elismerés illeti mind a kiadót, mind pedig az olvasókat, hogy ennyi részen keresztül kitartottak a szerző és az általa megjelenített világ, illetve annak konfliktusai mellett. Mert azért tagadhatatlan, hogy a minőséget tekintve voltak hullámvölgyek – bárhogy is szépítjük, az új részek meg sem közelítik az első kötetek stílusát és színvonalát.

Az utóbbi regények olvasása közben úgy éreztem, hogy Laurell K. Hamilton – és vele együtt kedvenc vámpírvadászom is – mintha kezdene magára találni, bár abban is biztos vagyok, hogy egyikük sem lesz már a régi – az eltelt évek és az átélt események mindenkin nyomot hagytak. Mégis bizakodással tölt el, hogy az újabb részek, köztük a Halálcsók is, egyre több érdemi történést tartalmaz, és ezzel párhuzamosan érezhetően csökkent a pikáns jeleneteket leíró, illetve párkapcsolati problémákat – a legtöbb esetben csak felesleges hisztinek tűnő nyavalygásokat – kifejtő oldalak száma.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 458 oldal
Fordította: Török Krisztina
Borító ár: 3.880,- Ft
A mű eredeti címe: Kiss the Dead
Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
  1.) Bűnös vágyak
  2.) A nevető holttest
  3.) A kárhozottak cirkusza
  4.) Telihold kávézó
  5.) Véres csontok
  6.) Gyilkos tánc
  7.) Égő áldozatok
  8.) Sápadt hold
  9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
20.) Tigrisvadászat
Folytatás:
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Kellemes meglepetést jelentett tehát, hogy a kötet elején Anita rögtön rendőrbírói minőségében tűnt fel, és ez hosszú ideig, megközelítőleg a regény feléig így is maradt. Később pedig – némi magánéleti kitérőt követően – mintegy lezárásként visszatértünk az kezdeti problémához, illetve annak megoldásához. Már ebből is látszik, hogy volt ebben a részben minden, amit a rajongók csak kívánhatnak maguknak: nyomozás, „családi” gondok és persze néhány olyan jelenet is, amely miatt továbbra is megérdemli a tizennyolcas karikát a kötet – bár az is tény, hogy ezek számbavételét most egy kezemen is el tudtam végezni.

Volt még egy nagyon fontos hozadéka ennek a regénynek, mégpedig az, hogy az oly régóta nélkülözött szereplők közül többen is újra részesei lettek az eseményeknek. Nehezen tudom szavakkal kifejezni a boldogságot, amit Dolph kapitány és Zerbrowski nyomozó szereplésével kapcsolatban éreztem. Természetesen legalább ennyire örültem annak, hogy Jean-Claude, Asher és Micha ezúttal nemcsak említés szintjén, hanem teljes valójukban is jelen voltak a történetben. A népes szereplőgárda felsorolását természetesen még sokáig folytathatnám, de ezzel most nem tölteném az időt és a sorokat – aki belekezd a regénybe, úgy is találkozni fog velük.

Bár akció is akadt a regényben, mégis inkább a nézetbeli különbségek ütköztetése – a vámpír szabad lény vagy a vámpírmesterek uralma szükséges rossz –, az ezzel kapcsolatos problémák megoldása, illetve az érzelmi élet útvesztői álltak a történet középpontjában. Mint minden mozgalom esetében, a szabad életet hirdető vámpírok csoportjában is felütik a fejüket a szélsőséges nézetek, az ebből fakadó megoldások, ezt pedig már Anita sem hagyhatja szó nélkül – szövetségi rendőrbíróként, illetve a város urának halandó szolgájaként sem.

A fülszövegben leírtak alapján azt feltételeztem, hogy Asher hisztije hangsúlyosabban lesz jelen a történetben, ezért kifejezetten örültem neki, hogy nem teljesültek az „elvárásaim”. Bár a duzzogás és a dacoskodás gyorsan lezárásra került, de a szóváltás következményei azért nem hagyhatók figyelmen kívül – az a megérzésem, hogy fogok még erről olvasni a későbbiekben. Számítottam viszont az előző kötet végén nyitva hagyott helyzet folytatására, de ebből végül semmit sem kaptam, még egy utalást sem, pedig jó lett volna... Él még bennem a remény, hogy talán majd valamelyik folytatásban újra felveszi a szerző a korábbiakban elejtett eseményszálat.

Alapvetően tetszett ez a történet, amelynek vámpírvadászattal kapcsolatos részét a viszonylagos lassúsága ellenére is örömmel, már-már nosztalgikus hangulatba kerülve olvastam. A regény közepe – ahol a magánéleti problémák kerültek terítékre – ugyan leült kicsit, de végül is sikerült új információkkal gazdagodni, és azért érezhetően haladt is valamilyen irányba a történet. A lezárás ugyan megint kicsit hirtelenre sikerült, de ezen egy rutinos Hamilton-olvasó már meg sem lepődik, hanem mindössze tényként fogadja el a helyzetet.

A Halálcsók című kötet nemcsak a címadó regényt tartalmazza, hanem a Szépség című novellát is, amely a kiadó ajándékaként került bele a kiadványba – részemről köszönet érte. A rövid, mindössze húsz oldal terjedelmű történet illeszkedik a regény cselekményének egyik szálához: Anita, Jean-Claude és Asher egy szenvedélyes liezonját írja le. A hangulat teljesen ellentétes a regényben olvasottakkal: itt még bámulatra méltó a szereplők közötti harmónia és az összhang.

Az elmúlt években hozzászoktam ahhoz, hogy az új Anita Blake kötetet mindig a könyvheti újdonságok között kell keresnem, de ezúttal nem így lesz: még az idén októberben érkezik a következő rész. A kiadó ígérete szerint egészen vaskos darab lesz – valamint ismét kapunk ajándékba egy novellát –, a cselekménye pedig megint terepi munkát, ezúttal azonban zombivadászatot ígér. Mit is mondhatnék erre? Csak annyit, hogy biztosan olvasni fogom.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Borzongató fény (Merry Gentry 9.)

Amikor úgy nézett ki, hogy már nincs tovább, amikor angol nyelvterületen már öt éve nem bújt elő a sorozathoz tartozó új történet a szerző tollából, akkor érkezett a bejelentés, hogy készül a kilencedik rész, a folytatás. Idehaza ennek a hírnek a felröppenésekor jelent meg a nyolcadik kötet, az Isteni vétkek. Pont ezért szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hiszen a korábbi ütemezéshez igazodva - vagyis az előző részhez képest mindössze egy év elteltével – magyar nyelven is a boltokba került az amerikai tündérhercegnő életének legújabb fejezete. Ezzel a kötettel viszont beértük az eredeti kiadásokat, szóval innentől kezdve mi is már csak türelmesen - vagy éppen türelmetlenül - várakozhatunk a folytatásokra - ha még lesz mire.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 375 oldal
Fordította: Hodász Eszter
Borító ár: 3.380,- Ft
A mű eredeti címe: A Shiver of Light
Sorozat: Merry Gentry
Előzmény: Árnyak csókja, Az alkony ölelése,
A holdfény csábítása, Az éjfél simogatása,
Misztrál csókja, Fagyos érintés, Elnyel a sötétség,
Isteni vétkek
Műfaj: paranormális, misztikus, urban fantasy
A szerző egyéb, magyarul megjelent regényei:
Anita Blake, a vámpírvadász sorozat

Merry immár nyolc hónapos terhes, és ha eddig nem lett volna elég izgalom az életében, akkor most újabbakkal gyarapodik a sor: a megszületésre váró ikrek nem ketten, hanem hárman vannak. Az apróságok világra jövetelére sem kell sokat várni és a szülők már kezükben is tarthatják az utódokat. A gyermekágyas anyuka és a boldog apukák azonban nem pihenhetnek meg, hiszen a faerie legtöbb tagja, de különösen az uralkodók - Taranis, a Seelie udvar királya és Andais, az Unseelie udvar királynője - mindenképpen látni akarják az új jövevényeket. A kérdés csak az, hogy a közelükbe lehet-e engedni őket, hiszen az egyikük a korábbi erőszaktevés miatt a saját utódjainak tartja a gyermekeket, ezzel is igazolva a termékenységét, illetve törvényes jogát a Seelie trónra, a másikon pedig elhatalmasodott az őrület, és kérdéses, tud-e annyira uralkodnia magán, hogy az új jövevények közelébe engedjék.

Egy ideje már vártam azt, hogy mikor jutunk el végre az utódok megszületéséhez, és repes a szívem, hogy ez most bekövetkezett - őszintén kíváncsi voltam arra, hogy melyik csemetének ki is lehet az apja, illetve hogyan oldja meg a szerző a bekövetkező járulékos változásokat. Nos, a végeredmény teljesen olyan lett, amilyet csak Laurell K. Hamilton képes produkálni: az alkalmazott történetvezetés szinte már a védjegyének számít.

Izgalmas jelenettel indul a kötet, ezt követően pedig az események egy jelentős része a csöppségek körül végzett tevékenységek köré csoportosul, majd lassanként áthelyeződik a hangsúly a genetikai kérdések boncolgatására, a hatalmi helyzet elemzésére. Bármennyire is élveztem azt, hogy újra Merryvel és a testőreivel tölthettem a szabadidőmet, elmerülhettem a tündérek világának és udvarainak - nem éppen egyszerű, átláthatónak pedig semmiképpen sem mondható - politikai csatározásaiban, akkor sem vagyok igazán elégedett: a regény közepe eléggé leült a számomra. Sajnálom, hogy ilyet kell mondanom, de bizony néha már kimondottan untam az immár sokadik alkalommal is csontig lerágott magánéleti problémák elemezgetését, amelyekre természetesen most sem sikerült végleges és mindenki számára kielégítő megoldást találni. A lényeg, hogy a kötet közepén nem igazán haladt előre a történet - bár talán pontosabb lenne, ha inkább az egy helyben toporgás kifejezést használnám.

Meredith (A kép INNEN.)

Amikor már úgy éreztem, hogy sok újdonsággal nem fog szolgálni ez a kötet - és ezt el is könyveltem magamban -, akkor mintha felébredt volna a szerző: a szokásához híven felkapta az időközben elejtett, szinte feledésbe merült eseményszálakat, felpörgette a cselekményt, illetve kevert hozzá egy rész veszteséget és legalább ugyanennyi fájdalmat. A rendelkezésére álló alapanyagokból kreált egy olyan befejezést, amellyel kapcsolatban még most sem tudom, hogy hányadán állok, mert nem lehet eldönteni, hogy mi is volt ezzel az eredeti terve: le akarta zárni a történetet, vagy éppen újabb kaput nyitott a folytatás felé - az én nézetem szerint jelenleg mindkettőnek ugyanannyi az esélye.

Doyle (A kép INNEN.)

Minden nyilvánvaló hibája ellenére is kedvelem a szerző írásait, mert mindig kínál valami egyedit, a regénybeli világ felépítése fantasztikus és olyan aprólékos, amely miatt szívesen veszem a kezembe az újabb és újabb köteteket. Kifejezetten elégedett voltam azzal, hogy ebben a regényben az események szempontjából fontos történetszál haladt tovább: megszülettek az utódok, a magánéleti és a politikai helyzet rendeződésére is van valamennyi halvány esély. Az első kötet indító felvetése immár megvalósult cél, és ugyan rengeteg lehetőség van még ebben a világban, a végtelenségig lehetne folytatni Merry és a hozzá közel állók, illetve ellenségei életének bemutatását, de kérdés, hogy mindez megéri-e.

Számomra így, ezzel a kötettel, ezzel a befejezéssel kereknek és tökéletesen élvezhetőnek érződik Merry története. Úgy gondolom, hogy most érkezett el az idő - és az egyik legjobb lehetőség arra -, hogy befejeződjön ez a sorozat, elengedjük a szereplőket. Azt, hogy az írónő is így gondolja-e, majd megmutatja az idő múlása.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)

A szokásoknak megfelelően a hazai olvasók ismét a könyvhéten vehették kezükbe az Anita Blake, vámpírvadász sorozat legújabb kötetét, a sorozat huszadik magyarul megjelent regényét, a Tigrisvadászatot. Közel egy évvel ezelőtt tettem egy – akár fenyegetésnek is tekinthető – kijelentést, miszerint ha megjelenik az új rész, akkor én biztosan olvasni fogom, sőt, el is mondom a véleményemet róla. Mielőtt még valaki számon kérné rajtam az adott – akarom mondani írott – szavam, jelentem, hogy az ígéretem betartottam, sikeresen megismerkedtem a történettel, a folytatásban pedig beszámolok a regénysorozat aktuális kötete által bennem ébresztett érzésekről, gondolatokról.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 378 oldal

Fordította: Török Krisztina

Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Hit list

Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2.) A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
Folytatás:
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Az Államok északnyugati részén különös kegyetlenséggel megölt áldozatokra bukkan a rendőrség, az elkövetési módszer miatt a hivatalos erők arra gyanakodnak, hogy a gyilkosságokban „szörnyek” is részt vesznek, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírókat is bevonják a nyomozásba. Ted, vagyis Edward szerint a gyilkosságoknak egyetlen célja van: minél messzebb tudni Anitát a mesterétől, a testőreitől és a szeretőitől, akik egyszerre garantálják a biztonságát és táplálják az erejét. A védelemtől távol Anita sérülékennyé válik, ráadásul Minden Sötétségek Anyja, akinek a legutóbbi támadásban csak a teste pusztult el, mindent elkövet, hogy megszállja az egyetlen és minden idők óta legerősebb nekromanta testét. A valóságban és a metafizikai síkon vívott harcban Anita csak magára és a közelében tartózkodókra – elsősorban Edwardra, illetve néhány alakváltóra – számíthat, de hamar bebizonyosodik, hogy ha valakinek fontos az élete, akkor jobban jár, ha nem áll a valaha létezett legveszedelmesebb vámpír és kiszemelt prédája közé.

Anita és az ardeur viszonya az utóbbi időben némiképp rendeződni látszott, az irányíthatatlan, mindent elsöprő szenvedély valamivel kezelhetőbbé vált, ezért bizakodva tekintettem a jövőbe, reménykedtem benne, hogy végre – és végérvényesen – kifelé haladunk a túlzott mértékű szenvedélyes huncutkodás jelentette gödörből – ennek a regénynek a cselekményével kapcsolatban pedig különösen nagyok voltak az elvárásaim. Edward neve és jelenléte mindig garancia arra, hogy a nyomozás és a szörnyvadászat alkotják a történet fő vonalát, emiatt pedig kisebb a valószínűsége az orgiába fulladó jelenetek felbukkanásának, a végeláthatatlan metafizikai összecsapásoknak. Az előérzetem ezúttal sem hagyott cserben, ugyanis a korábbiakhoz képest ez a sorozatrész egészen visszafogott volt szexuális jellegű megmozdulások szempontjából: mindössze két, viszonylag rövid, egészen mérsékelt hevességű epizód „zavarja” meg a nyomozást – Anita eléggé terjedelmes „háreme” pedig „csak” egy újabb taggal bővül.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a tigriseket kegyetlen módon pusztító gyilkosok nem mások, mint a Harlequin, a rettegett bérgyilkos csoportosulás tagjai, akiknek még a nevét sem szabad kimondani. Ősidőktől létező szervezetük ugyan felbomlott a Minden Sötétségek Anyjával szemben elkövetett támadást követően, de tagjainak egy része továbbra is hűséges maradt korábbi parancsolójához. A Harlequin ebben a részben jelentősen kiveszi szerepét az események alakításából, sokkal aktívabbak, fenyegetőbbek, veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint abban a regényben, amelynek címe az ő nevüket viselte.

Korábbi megérzéseim beigazolódni látszottak, hiszen az Ezüstgolyó című részben éppen csak halványan érződő, de azért vitathatatlanul jelenlévő cselekményszál ebben a kötetben lényegesen megerősödik, erőre kap és gyakorlatilag a középpontba kerül. Minden a csíkos bundájú alakváltók körül forog: Anita a Tigrisek Úrnője, a klánok szivárványa pedig fontos szerepet játszik a vérengzéssel, az akciójelenetekkel és a fanatizmussal tarkított események végső kimenetelében, a metafizikai síkon zajló összecsapás lezárásában.

Edward egy jelenség, ezt eddig is tudtam, de olyan nagyon rég volt már, amikor az ő karakteréről olvashattam, úgyhogy most – jobb kifejezést nem tudok rá – egyszerűen lubickoltam az általa nyújtott élvezetes alakításban. Hol elképedést, hol pedig hangos kacarászást eredményezett nálam, ahogy igazi valója, a hidegvérű gyilkos, vagyis Edward, illetve felvett szerepe, a profi rendőrbíró, azaz Ted Forrester – egymástól jobban nem is különbözhető – személyiségei között váltogatta a stílusát, arról nem is szólva, hogy legnagyobb meglepetésemre végig hitelesen és elképesztő időzítéssel vitte véghez a cseréket. Edwardot mindig is csíptem, de ennek a résznek köszönhetően a sorozat egyik legjobban kedvelt karakterévé vált a számomra.

Ha Edward felbukkan, akkor általában számítani lehet Olaf és Bernardo megjelenésére is – nincs ez másként ebben az esetben sem. Olaf és Anita viszonya nem éppen felhőtlen, hiszen a vámpírvadászunk külső megjelenésre pontosan az a típus, aki leginkább beleillik Olaf „hobbijának” profiljába. Nem elég tehát, hogy Anita a Harlequin célpontja, a testére egy különösen veszedelmes lény pályázik, még a sorozatgyilkos rendőrbíróval szemben is állnia kell a sarat, különben a „barátnő” kategóriából egy-kettőre átkerül az áldozat címkével ellátott csoportba. Mindezeket a gondokat még tovább tetőzi, hogy hősnőnknek az újonnan életbe lépett törvénymódosítások következményeivel, a helyi rendőrség vezető embere, valamint a terepi tapasztalattal nem rendelkező rendőrbírók által hangoztatott előítéletekkel is meg kell küzdenie. Hogy az összetett csata melyik frontja tartozik a legnehezebben megvívhatók közé? Szerintem mindig az éppen aktuális...

A kötet végére érve elégedetten gondoltam vissza az olvasottakra, az események alakulására, és pont ezért merem kijelenteni, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, és elmélyed az események leírásában, az utóbbi évek egyik legjobb Anita Blake történetét élheti át. Volt itt minden, ami a régi, oly nagyon hiányolt akciókra és vadászatokra emlékeztetett, illetve legnagyobb örömömre továbbhaladt és jelentős szerepet kapott a korábbi részekben a többi esemény miatt elnyomott történetszál. A vége pedig... úgy is mondhatnám, hogy meglepőre és érdekesre sikerült, de azt mindenképpen elérte, hogy ne legyen egyértelműen meghatározható a cselekmény kanyarodásának iránya, illetve hogy végre ismét izgalommal telve várjam a következő kötet megjelenését – pedig ilyen már régen fordult elő.

A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »