vasárnap, október 09, 2016
Shanara
Korábban is kijelentettem már és az állításomat továbbra is fenntartom: könyvdömping van - különösen igaz ez a romantikus regények kategóriájában, ahol szinte bele lehet fulladni a kiadványokba, annyi van belőlük. Sajnos a legtöbbjük klisés, amolyan egy kaptafára készült, logikátlan reakciókkal teli történet - a szerelem és a szexuális aktusok sekélyes stílusú elmesélése. Igen, magam is olvastam ilyeneket, talán túl sokat is. Már akkoriban is tisztában voltam a hibáikkal, leginkább úgy kezeltem ezeket az írásokat, hogy szódával még éppen fogyaszthatóak voltak - nálam ez jelenti azt, hogy elolvastam ugyan, de gyengének találtam a történetet -, ma azonban már nagy valószínűséggel nem venném a kezembe őket.
Azt mondtam a legtöbbjük, tehát mint mindenhol, ebben a kategóriában is vannak kivételek - keresem is ezeket. Hogy a változó ízlés miatt lehet, hogy később ezeket is "szégyellni" fogom? Lehet. Bár azért az ízlésem és az igényesség mércém már kialakult és eléggé stabilnak is érzem, szóval meg tudom ítélni, hogy mi az értékes és mi a silány minőség, vagyis az, amire azt mondjuk, hogy fércmű.
 |
| Értékelés: 9/10 Kiadó: Libri Kiadó Kiadói sorozat: Insomnia Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 390 oldal Fordította: H. Prikler Renáta Borító ár: 3.599,- Ft A mű eredeti címe: The Air He Breathes Sorozat: Elements-sorozat Folytatás: 2.) Tűzeső 3.) Csendfolyó 4.) The Gravity of Us Kategória: romantikus, new adult |
Elizabeth elvesztette a férjét, emiatt lelkileg összetört, de tudja, hogy a kislánya, Emma miatt erősnek kell maradnia és talpra kell állnia. Időlegesen ugyan elmenekült a házból, amely a férjével együtt töltött időre emlékeztette, de most úgy érezte, hogy elérkezett az idő a visszatérésre - amely azonban nem történik olyan zökkenőmentesen, mint számított rá. Már az első délután összetűzésbe kerül Tristan Cole-lal, akiről később kiderül, hogy a szomszédja. A város lakói a rideg és bolond jelzőket aggatták rá a férfira, aki pedig mogorva viselkedésével vívta ki ezt a minősítést. Azonban nem Elizabeth az egyetlen aki elvesztett valakit, mert a komor és magának való férfi is hasonló fájdalomtól szenved, csak éppen ő másképp dolgozza fel a történteket. Közelebb hozhat-e két embert egymáshoz ugyanaz a probléma? Lehet-e esélye az újrakezdésnek, ha egyszer ekkora a fájdalom? Erről, de ennél sokkal többről is szól ez a történet.
Bár nem rajongok azért, hogy a gyászról olvassak, de valamiért ez a kötet mágnesként vonzott magához, aminek természetesen előrendelés és soron kívüli olvasás lett a vége. Megbántam valamelyiket is? Nem, határozottan nem! Mert ez egy választékosan, igényesen és gyönyörűen megírt, életszerű helyzetekkel, hihető emberi reakciókkal teli, az utolsó szóig megható és kifejezetten emlékezetes történet.
"Az ő lelke sebzett volt, az enyém kiégett."
Bevallom, hogy időnként elpityeredem olvasás közben, mert ha megható és szépséges a szöveg, akkor kihozza belőlem azt a reakciót. Szívesen mondanám, hogy most is elhomályosult a szemem ezt a könyvet olvasva, de akkor hatalmasat hazudnék, mert ennek a regénynek az olvasása közben úgy potyogtak a könnyeim, mint a záporeső, megállás nélkül bőgtem, mintha magam is ugyanazt a fájdalmat és veszteséget éltem volna át, mint a szereplők.
Nagyon szépen és még annál is gyönyörűbben írja le a szerző az érzéseket, a szavaival képes az emberi lélek legmélyebben elhelyezkedő - és egyben legérzékenyebb - húrjait is tartósan megrezegtetni. Egyik megható jelenetet követte a másik, ahogy egyik zsebkendő után rögtön elő kellett vennem a következőt - főleg Emma és a fehér tollak közös jelenetei viseltek meg nagyon.
"Ő volt a mennydörgés, én a villám, és már csak pillanatok választottak el bennünket attól, hogy kitörjön a tökéletes vihar."
Vártam már egy ideje, hogy olyan könyv kerüljön a kezembe, ahol a történéseket és az érzelmeket váltott szemszögből ismerhetem meg, és ez most meg is történt. Igaz ugyan, hogy Elizabeth sokkal több lehetőséget kap az érzései és a gondolatai kifejtésére, mint Tristan, de ez mégsem ártott a regénynek és a cselekmények elmesélésének - nem éreztem, hogy felborult volna az érzékeny egyensúly. Tristan fejezetei inkább csak újabb lökést adtak a történetnek, a múltbeli visszaemlékezéseknek köszönhetően minden egyes alkalommal újabb mélységeit ismerhettem meg a férfi által átélt fájdalomnak.
A szerző nem akar nagyot mondani, de az apró utalások, a jelzések és visszajelzések leírása újra és újra nagyot ütött, az egyszerű, de annál tisztább és őszintébb reakciók a szívemig hatoltak és minden egyes alkalommal facsartak egyet rajta.
"Minden pillanatban. Minden percben. Minden órában. Mindennap."
A gyásznak különböző fázisai vannak és ha ezt figyelembe vesszük, akkor Tristan megrekedt annak második szakaszában: elmerült a düh, a harag, a bűntudat és a depresszió tengerében. Ilyen állapotban ismeri meg a férfit Elizabeth, aki bár maga is hasonló élményeket élt át, de lényegesen előrébb jár a veszteség feldolgozásában - vagy egyszerűen csak a kislánya miatt kell erősebbek lennie, aki ugyanakkor erőt is ad az anyjának a küzdelemhez.
A regény egy igazi érzelmi hullámvasút, amely pont olyan, mint maga az élet: az emlékek hirtelen és minden előzmény nélkül bukkannak fel és döntik romba azt, amit addig már sikerült elérni - két lépést előre, egyet hátra. A megtorpanások és az időnkénti hátrálások ellenére azonban a folyamat halad a maga útján, a változások pedig egy idő után már látványosnak is tekinthetők. A kötet sötét hangulata és végtelennek tűnő fájdalmát követően, a regény közepe felé felbukkant a humor, és én nagyon élveztem ezt a részt, mert egy kis időre megcsillant a főszereplők veszteség előtti személyisége.
Persze a hullámvasutat nem véletlenül emlegettem, mert a történet második felében is van bőven még lefelé és felfelé - akár történés, akár érzelmi szempontból. Számomra hihetőek voltak ezek a visszalépések, a két főszereplő kapcsolata tényleg a lelkiállapotukhoz tartozó szakaszokon ment keresztül, a reakcióik pedig szintén ehhez igazodtak - és mindegyik szakasznak megvolt a maga jellegzetessége. Ami nagyon lényeges, hogy a regénynek van időbeli kiterjedése: nem két hét alatt történik minden, hanem bőven telnek a hetek és a hónapok, ami azért jó, mert idő kell az érzelmek változásához, főleg az ilyen mély fájdalom feldolgozásához - ettől hihető az egész.
Már önmagában a kiinduló helyzet is elég lett volna, de egyáltalán nem könnyítette meg a mindennapokat a városka pletykás - és rosszindulatú - lakóinak mindent látó szeme és mindent kommentáló nyelve - de még ennek is megvolt a maga helye a történetben. Amit viszont nem bántam volna, ha kimarad, az Elizabeth anyjának a szála, amelynek aztán tényleg nem volt semmi eseménybefolyásoló szerepe, csak a fölösleges drámát szolgáltatta - abból pedig enélkül is volt elég.
"A legnehezebb a szeretett személy elvesztésében az, hogy az ember egy időre önmagát is elveszíti."
Nem hiába mondják azt, hogy ha bezárul egy ajtó, akkor kinyílik egy másik, mert most sincs ez másként - még akkor sem, ha véletlen jelen esetben nem teljesen az, aminek az elején látszik. Nekem tetszett a vége is: a hosszú ideje lappangó titok, az emiatt kifejezetten erős érzelmek, az őrült tettek és következmények. Bár szerintem lesz, akinek a vége események már soknak fognak tűnni, és akár még igazuk is lehet, mert a történet enélkül is kerek lenne, de szerintem ezzel válik igazán teljessé.
Valószínűleg sokat számít, hogy pont a megfelelő pillanatban talált meg a regény, de ez nekem nagyon tetszett, tökéletesen betalált. A szerző nem csak gyönyörűen fogalmaz, de az érzelmeket is a helyén kezeli, engem pedig már ezzel az egy írásával is sikerült meggyőznie - ezek után bármi is jelenik meg tőle magyarul, azt biztosan olvasni szeretném majd. Előnyként említeném azt is, hogy a sorozat a köteti önállóan is olvashatóak. Az tuti, hogy én mindegyiket szeretném majd a polcomon tudni.
Posted in: 9 pontos,Brittainy C. Cherry,Elements-sorozat,Insomnia,könyvértékelés,Libri Kiadó,new adult,romantikus
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése