Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)

Megfogadtam, hogy nem kezdek új sorozatba, amíg be nem fejeztem néhányat a már folyamatban lévők közül, de egyre jobban izgattak Chris Carter regényei és végül nem is tudtam tovább ellenállni a kísértésnek - ahogy ez általában lenni szokott. Így elsőre azt mondom, hogy nagyon jól tettem, és még jobb lett volna, ha már hamarabb is olvasom az írásait. 

Már a szerző neve is figyelmet felkeltő és nem véletlenül cseng ismerősen, bár ő csak névrokon és alapból semmi köze ahhoz a Chris Carterhez, akinek a neve az X-akták főcímzenéje alatt hangzott el jó néhányszor. Persze azért ennek a Chrisnek is elég mozgalmas élete volt: a brazil születésű fiú a középiskola után költözött az USA-ba, ahol kriminálpszichológiát tanult. Dolgozott is a szakmájában, kutatásokat végzett, gyilkosokat tanulmányozott, majd egyszer csak megunta az egészet, stílust váltott, fogta az elektromos gitárját és Londonban próbált szerencsét. Így esett, hogy profi zenészként híres előadókkal turnézott együtt és többször is körbejárta a világot. Aztán megint csak fordult a kocka, és bár korábban sosem tervezte, írásra adta a fejét. Mindössze egy darab elolvasott történetével a hátam mögött azt állítom, hogy megérte az ismételt váltás. Ahogy azt is remélem, hogy ezen a pályán tovább elidőzik majd, mint életének eddigi megállóhelyein.

Szóval érdekes ez a Chris Carter: az élete és a stílusa is. Mindezen tények ismeretében már nem is olyan nagy csoda, amiért ilyen mértékben érdeklődöm az írásai iránt.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 428 oldal
Fordította: Markwarth Zsófia
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Crucifix Killer
Sorozat: Robert Hunter
Folytatás:
2.) Kivégzés
3.) Vadász
4.) A halál szobrásza
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller

A sorozathoz is nevét adó Robert Hunter nyomozó a Los Angeles-i rendőrség azon osztályán dolgozik, amelynek feladata a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok felderítése, illetve a sorozatgyilkosok kézre kerítése. Robert egy nehéz időszakon van túl, a társával egy sorozatgyilkost üldöztek, akit nem sikerült kézre keríteniük. Végül kényszerszabadságra küldték mindkét rendőrt. Robert társa, valamint annak felesége vitorlázás közben életét vesztette, Robertet pedig társ hiányában irodai munkára ítélték. De azt mindenki tudja, hogy ez nem maradhat sokáig így.

Elég hatásosan indít a regény, mert felvillant egy kis részt az aktuális nyomozás egy későbbi időpontjából, amikor is a keresztes gyilkos néven elhíresült elkövető elrabolta Robert új társát, a nyomozó pedig tisztában van vele, hogy ha nem lép időben, akkor az élete az ő lelkén fog száradni. Ezt követően a történet visszaugrik az időben, amikor is Robert Hunter új társat kap, majd mind a ketten kiszállnak a legújabb, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság helyszínére és Robert szembesül vele, hogy a sorozatgyilkos, aki kettős keresztet karcol az áldozataira - és aki hosszú időn keresztül megkeserítette a nyomozók életét -, több év kihagyás után visszatért.

Chris Carter ezzel a történetével nem fogja letaszítani a trónjáról a krimik és thrillerek koronázatlan királyait és királynőit, mert sem írói stílusban, sem pedig csavarosságban nem tett le olyan eget rengető dolgot az asztalra, ami miatt ennyire kiemelkedőnek tartanám. Bár talán ez még megbocsátható, hiszen ez a szerző első regénye, szóval lehet ez majd másként is. Ugyanakkor tény, hogy van ebben a történetben valami, ami miatt mégis különleges: ez pedig a kegyetlenség és a brutalitás, illetve annak hihetetlenül plasztikus leírása.

Nem tudom, hogy ennek a világlátott és sok kalandot átélt férfiúnak mi lehet a fejében, de kifejezetten örülök annak, hogy rejtett hajlamait a klaviatúra püfölésével, a gondolatainak regény formába rendezésével éli ki és nem a valóságban, mert akkor bizony retteghetne tőle az egész világ. Sok krimit és thrillert olvastam már, de olyan válogatott kivégzési módokkal még sehol sem találkoztam, mint ebben a könyvben. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy egy film valamilyen erőszakos vagy véres jelenetét a szemét eltakarva, az ujjai közül kipislogva nézett végig. Nos, valahogy én is így voltam ezzel a regénnyel, csak ugye mindebben az a poén, hogy itt olvasni kell és nem fog az oldalról eltűnni attól betű, hogy behunyom a szemem - pedig most tényleg ez történt.

Az előbbiekben nagy mellénnyel kijelentettem, hogy annyira nem csavaros a sztori, de azért esélyem sem volt kitalálni az elkövető személyét, ahogy azt sem, hogyan tervezik megfékezni annak ámokfutását. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha visszavonnám könnyelmű kijelentésem és ezennel ezt meg is teszem.

Mert akárhonnan is nézem, ebben a történetben megvolt minden, ami az élvezetes krimihez és thrillerhez szükséges: a könyörtelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírásai elborzasztják az olvasót és megülik a lelkét, közben pedig tökéletesen átélhető az a tehetetlenség, amit a nyomozók éreznek, miközben minden erejüket megfeszítve próbálják összerakni az apró mozaikokat. Az egész történet egy adrenalinfröccsel indul és utána sem adja alább, mert a kezdeti szinthez hol egy újabb gyilkosság, hol a szereplők közötti feszültség, hol pedig a nyomozás izgalma ad hozzá újabb és újabb adagot. Végig ott lebeg a levegőben, hogy nem tudni, ki lesz a következő áldozat, ki kerül ennek a pszichopatának a keze közé és persze az sem mellékes, hogy mindenki előtt titkolózni kell, mert ha kiderül, hogy a keresztes gyilkos visszatért, akkor bizony kitör a pánik.

Minden a helyén volt tehát, végig lekötött, izgalmas volt, talán már a konfortzónám határait ostromlóan brutális, de mégis maradt némi hiányérzetem, amely leginkább a karakterek terén jelentkezett. Nem biztos, hogy annyira nyerő, ha a főszereplő társa szimpatikusabb, mint a sorozatnak nevét adó nyomozó. Pedig most éppen ez történt, és jobban is izgultam Garcia személyéért, mint Hunterért. A főszereplő zsenialitása nem jött ki annyira, mint ahogy azt a szerző beharangozta már az elején, a kevesebb máz és fényezés talán jobb lett volna és mellette inkább több tényleges brilliáns következtetésre lett volna szükség - akkor könnyebben elfogadtam volna a karaktert, ha nem rágják a számba, helyette inkább magam jövök rá a zsenialitására.

Cselekményében gördülékeny és logikus volt a sztori, de a tudományos magyarázatok terén eléggé döcögősre sikerült a szöveg. Kénytelen vagyok megint csak Franck Thilliezt emlegetni, aki viszont elsőrangúan kezeli ugyanezt a saját írásaiban. Szóval van még olyan terület, ahol fejlődnie kell a szerzőnek, de mint mondtam, ez az első regénye. Ami arra azért mindenképpen jó volt, hogy ízelítőt adjon a stílusából és felkeltse az érdeklődésem a többi írása iránt.

Vagyis Chris Carter engem - ha nem is kilóra, de azért - megvett magának és mindenképpen olvasni szeretném a sorozat többi kötetét is, mert azokról még jobbakat hallottam, mint erről a kezdő regényről. Külön öröm, hogy az Ulpius-ház Kiadó megszűnésével nem süllyedt a feledés homályába a megkezdett sorozat, hanem a General Press Kiadó felkarolta azt és ezidáig két újabb kötetet jelentett meg. Innentől kezdve pedig már csak az én döntésem, hogy mikor fogom folytatni a véres és kegyetlen - mert nem számítok semmi másra - gyilkosságokat felvonultató sztorikat. Remélem, hogy hamarosan.

Folytatás »

Réti László: A hasonmás (Kaméleon 2.)

Nem véletlenül úgy válogatom össze az olvasásaimat, ahogy azok sorban követik egymást: általában váltogatom a különböző kategóriákat, stílusokat - fő a változatosság. Aztán persze néha adódik olyan helyzet is, amikor az egyik olvasmányom annyira megvisel, hogy következőnek valami teljesen másra van szükségem - valami teljesen ellenkező élményre. Ilyenkor fordulok azokhoz az írásokhoz, amelyek szerzőit, illetve írásaik várható hatásait már ismerem, esetleg beiktatok egy újraolvasást.

Réti Lászlótól már olvastam, az első találkozásom az író stílusával és kissé különc karakterével, Cameron Larkin őrmesterrel egyszerre következett be - az élményt pedig maradandónak ítéltem. Tudtam tehát, hogy mire számíthatok és azt is, hogy olyan hangulatban vagyok, amikor nagy szükségem van Larkin őrmester cinikus és szarkasztikus humorára, bicskanyitogató stílusára és rikító nyakkendőire.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 466 oldal
(+ egyéb könyvek részletei)
Borító ár: 3.999,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Előzmény:
1.) Kaméleon
Folytatás:
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Cameron Larkin őrmester rövid montanai tartózkodása és elképesztő nyomozása után visszaköltözik San Diegóba. Az azonban, hogy újra városi zsaru legyen a bűn egyik városában, csak álom marad. A nagyváros helyett ugyanis egy poros kisvárosban találja magát, ahol a hírnevét már ismerik, de a lazaságot még véletlenül se - vagy legalábbis Larkintól nem viselik azt el. A rendőrautónak csúfolt járgányban való járőrözést és a tyúklopás kinyomozását követően Larkin bármire hajlandó, csak hogy szabaduljon a sors által elrendelt - és persze saját maga által okozott - helyzetből. Erre legnagyobb meglepetésére lehetősége is adódik, a feladat már az elején is érdekesen alakul, majd lassan veszélyessé válik.

Larkin őrmester hozta az elvárt szintet, sőt még annál is többet. Minden zűr és kavarás ellenére ezt a nyomozást valahogy összeszedettebbnek és - a csavarjai ellenére is - átláthatóbbnak éreztem, mint az előző kötet kissé zavarosnak tűnő rohangászását. Pedig rohangászás ebben is volt bőven, meg hadonászás is, tekintve, hogy főhősünk a szerepének köszönhetően eléggé érdekes helyzetekbe kerül - gyakorlatilag állandó jelleggel.

Határozottan összeszedettebb ez a történet, mint az előző. Igaz, hogy önállóan is teljes mértékben megállja a helyét a sztori, de én mégis élveztem az előző történetre való apró visszautalásokat. Mert ugye arról korábban nem volt semmi infó, hogy mit is keres Larkin Montanában, most legalább erre is kaptam magyarázatot. És persze a fickó nem egyszerű eset. Ahogy azt egyébként ezt most is ékesen prezentálja - gyakorlatilag minden megnyilvánulásával.

De mi is ez az eset, ami miatt bár saját magát adja minden helyzetben, de mégis más bőrébe bujik? Fura balesetek történnek a városban éppen fellépő filharmónikusokkal: lassan fogyatkoznak a zenészek, helyettük újakra lenne szükség, különben lőttek a külföldi koncertturnénak. A baleseteket semmi sem kapcsolja össze, csak az, hogy mindegyik halott a zenekar tagja volt. Nincs más lehetőség, valakinek be kell épülnie, és erre ki lenne alkalmasabb, mint Larkin őrmester. Persze a helyzet annyira nem egyszerű, mint elsőre látszik.

Viszont baromira élvezetes. Mármint minden, amit Larkin tesz és ahogy nyomoz. Mármint majdnem minden, mert a folyamatos piálását és minden este kotta részegre iszom magam, kiütöm magam stílusát egyáltalán nem tudtam megszokni és bevallom, hogy ha ezt az egy szokását elhagyná, akkor teljes mértékben elégedett lennék vele. Mert egyébként a nyomozási technikájával nincs semmi bajom. Pia nélkül talán még hamarabb össze is rakná az aktuális ügy részleteit, így viszont folyamatosan törli az infók egy részét. És a nyakkendőit is nagyon bírom, mert ilyen agyament színösszeállítást és mintákat még elképzeni is elég vad, nehogy viselni. No, és azok a történetek, amelyek az eléggé feltűnő kultúrmadzagokhoz kapcsolódnak, azok minden visznek.

Úgy éreztem, a sztori amellett, hogy baromi érdekes és vicces, még görbe tükröt is tart a mai társadalmunk elé. Ami egyébként jellemző is a szerzőre, mármint, hogy a sztoriba mindig belecsempész valami aktuális problémát - néha amolyan jövőbelátó módom, amikor a hétköznapi ember még nem is érzi a háttérben megbújó összefüggéseket. Szóval már meg sem lepődtem, amikor odáig jutott a történet, hogy előjött egy ilyen társadalmi kérdés, mindössze csak ámultam annak egyszerre különleges, a másik irányból nézve pedig egyértelmű felbukkanásán és kapcsolatán.

Egyébként Larkin őrmester továbbra is olyan Bruce Willis kategória a szememben: drágán adja az életét, hogy aztán a következő körben még drágábban adja az életét. Mert az a rengeteg verés, ütődés, hazudozás és persze rohanás aztán nem semmi, én tuti, hogy nem bírnám a tempót - főleg úgy nem, hogy minden este kiüti magát valamilyen márkás alkohollal.

Jaj, meg kell említenem Polipot, akit nagyon imádtam a könyvben: a beszólásait, megnyilvánulásait és persze a tetkóját is. Remélem, hogy vele is fogok még találkozni más nyomozások során, mert bizony kár lenne parkolópályára állítani egy ilyen karaktert.

Szóval én ezt nagyon élveztem, jobban tetszett, mint az első rész. Hatalmasakat kacagtam Larkin megnyilvánulásin, mindenféle cinikus és persze szarkasztikus megjegyzésein, azokon a megnyilvánulásokon, ahogy saját magát és persze maga körül a világot látja főhősünk. Olvasnám én tovább a kissé ütődött, nagyon lökött és totálisan alkoholista őrmester kalandjait, de egyelőre nincs több. Persze a szerző az egyik interjújában elejtett egy eléggé egyértelmű célzást, miszerint a következő regénye Larkin harmadik kalandja lesz. Nosza, állok elébe a tesztelésnek.

Folytatás »

Réti László: Kaméleon (Kaméleon 1.)

Nagyon kedvelem a krimiket. Éppen ezért furcsa, hogy nem emlékszem rá, magyar szerzőtől olvastam-e korábban nyomozós sztorit. Az tuti, hogy fantasy, sci-fi vagy thriller, esetleg kalandregény címke alá besorolt történetet igen, de krimit nem - vagy még az is elképzelhető, hogy mégis, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem az együtt eltöltött idő. Vagyis éppen itt volt az ideje, hogy pótoljam az elmaradásom. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezúttal emlékezni fogok az olvasásomra, hiszen az még véletlenül sem történhet meg Cameron Larkin őrmesterrel és a nyomozásával, hogy csak úgy magától kiperegjen az agytekervényeim közül - ahhoz minimum valami trauma által előidézett amnézia lenne szükséges.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 576 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Sorozat: Kaméleon
Folytatás:
2.) A hasonmás
3.) Panda
Műfaj: krimi

Egyéb: e-könyvként is kapható
(pl.: lira.hu, bookandwalk.hu)

Akkor hogy is állunk? Adott egy magyar szerző, aki két évtizedes zsarumúlttal rendelkezik és bizony végigjárta a szervezet ranglétráját is, vagyis tisztában van a talpas rendőr feladatával, látott már helyszínelést, illetve vezetett nyomozást - mindezekből nem is egyet, hanem bizonyosan jó néhányat. Teljesen egyetértek azzal, hogy az ember arról írjon, amit ismer, amiben jó. Ezért kétségem sem volt azzal kapcsolatban, hogy egy volt zsaru - vagy egyáltalán ilyen? - biztosan hiteles krimit fog letenni az asztalra. A felcsipegetett infók szerint emberünk kifejezetten alapos is, mániákusan utánanéz mindennek, amivel kapcsolatban esetleg bizonytalan, vagy nem rendelkezik a helyzet megoldásához kellő mélységű információval. Újfent megerősítést nyert, hogy ő lesz az én emberem - mármint ami a jó krimi élvezetének ígéretét jelenti. Idáig tehát eljutottunk, most már csak a stílus volt kérdés. Némi betekintés a szerző honlapjára - ahol már az önéletrajza is képes volt levenni a lábamról -, valamint néhány dicsérő mondat azoktól, akiknek adok a véleményére és már sínen is volt a dolog. Ha pedig így van, akkor lépjünk is azonnal olajra és haladjunk tovább, mert ahol Larkin őrmester felbukkan, ott bizony számolni kell azzal, hogy hamarosan valami olyanba tenyerelünk, amibe nem igazán kellene - és amit úgy általában elég erős és határozott illattal szoktak leginkább jellemezni.

Adva van tehát egy montanai kisvárosból származó férfi, aki tulajdonképpen csak azért lett rendőr, mert éppen úgy alakult. Hősünk azonban elégedetlen a pozíciójával, azért a varázslatos hegyvidéket, a kisvárosi nyugalmat hamar lecseréli a poros sivatagra és nagyváros nyüzsgésére. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, garantált a túltelítődés, majd elérkezik az a pillanat, amikor a főnök írja elő a kötelező szabadságot. Mit tesz ilyenkor az összetört ember? Oda vágyik, amit ismer: hazakullog. Megemészteni azt, hogy parkolópályára tettek, nagyon nehéz. Larkin őrmesternek ezért is van szüksége rá, hogy lelke bánatát erős - és márkás - gabonapárlatba fojtsa bele, keserűségét azzal ápolja. Önként választott meditatív állapotából régi haverja és kollégája rázza fel: gyilkosság történt a csendes kisvároshoz közeli egyik farmon - az éves statisztikát arcátlan módon figyelmen kívül hagyva -, miközben a helyi nyomozók áldozatul estek a szalmonella nevű elkövető mindent elsöprő csapásának, szükség van tehát a messziről hazatért rendőrre - ha már úgy is kéznél van egy gyilkosságok felderítésében jártas szakember, kár lenne veszni hagyni. Márpedig Larkin őrmester tudja, hogy mi a szolgálat, ezért összeszedi magát, színes, mindenkit megbotránkoztató nyakkendőt köt, és igyekszik elvégezni a rá bízott feladatot - csak éppen Montanában minden másként megy, mint San Diego-ban.

Bevallom, hogy engem - tekintve, hogy nem olvastam el a fülszöveget - sok minden meglepett ebben a regényben: a helyszín, a humor, a cselekmény. Állításom azonban még véletlenül sem árnyékolja be negatív felhang, mert a meglepetés kifejezetten kellemesre sikeredett. Kellett ugyan néhány oldal, amíg sikerült ráéreznem a szerző stílusára, és annak ellenére, hogy sehogy sem tudtam azonosulni a legtöbbször másnapos főhősünkkel, egy idő után kifejezetten jól szórakoztam - Larkin iróniával átszőtt cinikus megnyilvánulásait olvasva pedig nem egyszer dőltem a röhögéstől.

"Az ember nem tud semmit a fekete humorról, amíg részt nem vett egy sörözésen halottkém társaságában."

Mindez azonban még kevés lett volna ahhoz, hogy a regényhez szögezzen és maradandó élményt nyújtson. A humor mellett a történet másik meghatározó jellemzője a mozgalmassága, ami egy percig sem hagyja pihenni sem a főhőst, sem az olvasót. Nem irigylem Larkin őrmestert ezért a megterhelő hétért és az átélt élményekért, ellenben én nagyon jól szórakoztam, miközben ő szenvedett, illetve minden tudását bevetve és a testi épségét nem kímélve próbálta felgöngyölíteni a csendes kisvároshoz közeli farmon történt halálesetet. Aztán a következőt, majd az azt következőt, majd... Az éves statisztikának már a történet legelején lőttek, de a folytatás ismeretében nyugodtan kijelenthető, hogy Montanában aratott a halál, eléggé megcsappant a helyi településhez tartozók lélekszáma és ennél feketébb évet nem sokan éltek meg arrafelé.

"Az emberek ma már tartják magukat a ne szólj szám, nem fáj fejem elvéhez. Valahogy azaz érzésem, hogy 1960 után mindenkinek a három majom volt a jele az óvodában."

A főhős kétségtelenül egyedi karakter, mondanám, hogy szimpatikus és rábíznám az életemet is, de ez talán túlzás lenne. Helyette inkább azt mondom, hogy többször kerül illuminált állapotba, mint nem, a mondanivalóját nyersen megfogalmazva tálalja - mondhatjuk, hogy ami a szívén, az a száján is -, ahhoz képest, hogy egyik veszélyes helyzetből a másikba kerül, egy végtelenül beszari és rinyálós alak, valamint hazudik, mint a vízfolyás - mindig, mindenhol és mindennel kapcsolatban. Ellenben, ha ráharap valamire, akkor azt bulldog módra szorítja és nem engedi el, még akkor sem, ha az élete múlik rajta. Igen, Larkin eléggé ellentmondásos személyiség. Nem éppen a hős lovag és mégis... Nem is pazarolnék több jelzőt, mert úgy sem tudnám hitelesen visszaadni különleges egyéniségét - róla olvasni kell és kész.

Akkor el is érkezett az idő, hogy több figyelmet szenteljünk a krimi szálnak, a gyilkosságnak - akarom mondani gyilkosság sorozatnak. Ami egyszerű családon belüli erőszak következményeként hirtelen felindulásból elkövetett emberölésnek tűnik, abból a későbbiekben valami sokkal nagyobb és bonyolultabb növi ki magát. Hogy mennyire bonyolult és összetett? Nagyon. Nehézségi szempontból, a Turing-gépek bonyolultságfogalmai alapján a legfelső osztályba sorolható - magyarra fordítva: az életben soha nem jutott volna eszembe, hogy az van a háttérben, ami. Pedig ott voltak a nyomok, minden adott volt a megfejtéshez és semmi olyan nem kellett a megfejtéshez, amit ne olvastam volna a korábban a szövegben. Csak hát az a folyamatos rohanás...

Az "aki" persze már más kérdés, mert ebben az esetben egy idő után már azért sejteni lehet, hogy ki az a személy, aki állandóan gáncsot vet és elősegíti egyébként sem egyenes járásáról elhíresült nyomozónk látványos - ugyanakkor továbbra is előrehaladást mutató - bukdácsolását. Na persze, az a tény, hogy kiderül, ki a főkolompos, egyáltalán nem befolyásolja a regény élvezetét, hiszen bőven tartogat még ezt követően is izgalmakat és meglepetéseket a cselekmény.

Nem szaporítom tovább a szót, mert már így is megint rengeteg járt a szám - vagyis a kezem -, ezért összegezném az élményeimet: nagyon jó volt, örülök, hogy elolvastam! Egyetlen szempontból fogalmazódott meg bennem negatív vélemény: Larkin néha kicsit túltolta, néha túlpörgött és elnyűhetetlenebb volt, mint az normális esetben előfordulhatna. Egyébként minden más nagyon is helyén volt a regényben.

A szerzőnek jó néhány könyve megjelent már és én előre sajnálom, hogy Larkin kalandból még csak kettő van összesen - bár állítólag már tervben van a harmadik. Mindegy is. Sorban a következő biztosan A hasonmás lesz, aztán könnyen elképzelhető, hogy kísérletet teszek Réti úr többi írásával is - bár azok a nyilvánvaló aktuálpolitikai utalások miatt nem vonzanak annyira, mint a normál nyomozós sztorik.

Addig is: olvassátok ezt a regényt, mert mind stílus, cselekmény és nyomozás szempontjából kiemelkedő és emlékezetes - egyáltalán nem szokványos.

Folytatás »

Tess Gerritsen: A bűnös (Rizzoli & Isles 3.)

A sebész és A tanítvány című regényeivel Tess Gerritsen számomra már bizonyított, teljességgel megvett magának. A második történet pedig annyira tetszett, hogy minél hamarabb olvasni akartam a sorozat folytatását, át akartam élni a legújabb nyomozás jelentette borzongást - kíváncsi voltam, hogy meddig tudja még fokozni az izgalmakat és a feszültséget a szerző. Mivel a korábban bonyodalmat okozó szereplők jelen esetben már nem rúghattak labdába, nem okozhattak további konfliktust, ezért biztos voltam benne, hogy most az előzőektől független nyomozásnak lehetek majd a részese - így is történt. 

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 480 oldal (422 + ajánlók)
Fordította: Darvas Eszter
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Sinner
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1.) A sebész
2.) A tanítvány
Folytatás:
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
7.) A múmia
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi

Rizzolit ezúttal egy apácazárdában elkövetett esethez hívják ki, ahol két nővért támadtak meg: az egyikük meghalt, a másik súlyos sérülésekkel került kórházba. A különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság oka ismeretlen, ugyanakkor a halott apáca boncolása nem várt eredménnyel zárul: a mindössze huszonnégy éves nő a halála előtt nem sokkal gyermeket szült. Ezzel párhuzamosan dr. Maura Isles egy másik eseten is dolgozik, amelynek során egy felismerhetetlenségig megcsonkított női holttest azonosítása a cél. Egyik eset sem átlagos, megoldása igénybe veszi a halottkém és a nyomozó minden tudását és rátermettségét - közben pedig mindkét nő igyekszik úrrá lenni az egyre hatalmasabb méreteket öltő magánéleti problémáján.

Amíg az előző köteteket leginkább thrillerként tudnám jellemezni, addig erre a részre azt mondom, hogy egy szimpla krimi - érdekes, jól összerakott és olvasmányos, de az izgalmakat és a feszültségi szintet figyelembe véve meg sem közelíti az előzmények által nyújtottakat. Pedig gyilkosságok szép számmal történnek a regényben, a probléma is eléggé összetett, a szituáció sem mindennapi, de mégsem olyan pörgős az egész, mint amihez eddig hozzászoktam.

Mi lehet a gond? Talán az, hogy a nyomozónő és a halottkém magánéleti problémáinak részletezése miatt alig jut idő a nyomozásra, és ha mégis, akkor sem nagyon haladnak az események, hanem csak olyan komótosan göngyölítik fel és teszik egymás mellé az összeszedegetett információkat az igazságszolgáltatás emberei. Ha arányokat kellene megállapítanom, akkor azt mondanám, hogy a regény hatvan százalékban magánéleti gond és negyven százalékban nyomozás - ez pedig az előző kötetekhez viszonyítva eléggé furcsa hatást keltett. Persze ettől a történet még jó, csak éppen az előzmények ismeretében teljesen mást vártam.

Az előző kötetben Jane Rizzoli állt a középpontban, most pedig Maura kapta meg a főszerepet, míg a nyomozó visszaszorult a mellékszereplő kategóriába. Mindenképpen előny, hogy egy kicsit jobban megismerhettem Maurát: a gondolatait, a múltját és az életét - a Halottak királynőjének titulált nő így sokkal közelebb került hozzám és talán még emberibbé is vált azáltal, hogy nyilvánvaló lett, neki is vannak érzései. Ugyan Rizzoli és Isles kapcsolata az én szememben még nem tekinthető barátságnak, de később akár még az is lehet majd belőle.

Az ismeretlen nő holttesttel kapcsolatos vizsgálat egy részlete felkelti az FBI figyelmét is, ezért újra feltűnik a színen Gabriel Dean ügynök, aminek egyébként én kifejezetten örültem. Maura mellett pedig megjelenik a volt férj, akinek hirtelen felbukkanása elsőre talán kicsit furcsának és indokolatlan tűnik, de a későbbi összefüggések tekintetében értelmet nyer minden.

A halálesetek mögött álló indokok egy részről megdöbbentőek, más részről pedig teljességgel elítélendőek, az elkövetők is megkapják a maguk büntetését: ki így, ki pedig amúgy. Bár a lezárás elég hirtelenre sikerült  - a vége előtt harminc oldallal még minden nyitott volt - ezért nem is volt minden szempontból kielégítő a számomra, eléggé összecsapottnak éreztem - ráadásként pedig még kicsit rózsaszínbe is hajlott a regény legvége.

Gyengébbnek éreztem ezt a kötetet, de csak a tempóját tekintve az, mert a történet egyébként jól összerakott és képes bizonytalanságban tartani az olvasót, folyamatosan fenntartani az érdeklődését. Mondanám, hogy hamarosan olvasom a következőt, de sajnos erre nem fog sor kerülni, mert a sorozat negyedik része - a Body Duble - nem jelent meg magyarul. Ezek mellett elég meglepő, hogy ötödik rész viszont létezik magyar kiadás formájában - igaz, hogy azt egy másik kiadó adta ki és sokkal korábban, hogy az első kötet megjelent volna. Nem, nem keresek logikát abban, hogy miért kell egy ötödik részt önállóan, előzmények nélkül megjelentetni - helyette inkább örülök annak, hogy hátravan még egy kaland, amelyet átélhetek.

Folytatás »

Tess Gerritsen: A tanítvány (Rizzoli & Isles 2.)

Jó néhány dolgot is kifogásoltam a sorozat első részével, A sebész történetével kapcsolatban, amelyek nagyban befolyásolták az egyébként szinte tökéletesen felépített nyomozás, valamint az egyszerre érdekes és kegyetlen történet élvezetét. A tanítvány befejezését követően nyugodt szívvel nyilvánítom ki azon véleményem, hogy a szerző minden korábbi kifogásom félresöpörte, számomra ezúttal tökéleteset alkotott.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 540 oldal (482 + ajánlók)
Fordította: Molnár Júlia Dóra
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Apprentice
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1. A sebész
Folytatás:
3. A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
7.) A múmia
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller

Bostonban újabb gyilkosságok történnek, amelyek egyes részleteiben emlékeztetnek a Sebész által elkövetett brutális tettekre. Bár a bűntények Boston előkelő, kertvárosias negyedében történtek, de az elkövetés módszereinek ismerős momentumai felkeltik a nyomozók figyelmét - így kerül a képbe ismét Rizzoli, aki még a mai napig sem heverte ki  az egy évvel ezelőtti eseményeket. A hasonlóságok ellenére bőven akadnak eltérések is a végrehajtás mikéntjét tekintve: a Sebésszel ellentétben ez az elkövető nem magányos nőket támad meg, hanem házaspárokat, férjeket megkötözi, kegyetlen módon kivégzi, a feleségeket pedig elrabolja. A gyilkosságokat a média is felkapja, a rendőrség pedig tehetetlen, nem képes az elkövető nyomára akadni. A Sebész, aki börtönbüntetését tölti, a híreken keresztül figyeli az eseményeket, majd végrehajtja azt, ami lehetetlennek tűnik: a szigorú őrizetet kijátszva megszökik a börtönből és csatlakozik a másik gyilkoshoz. Hogy ki a mester és ki a tanítvány? Azt nehéz eldönteni. Rizzoli pedig ezúttal nem egy elkövetővel áll szemben, hanem rögtön két, kiemelkedő intelligenciával rendelkező gyilkost kell előkerítenie.

Fantasztikusan fűzte tovább az előző kötet eseményeit, illetve azok következményeit a szerző. Adott Rizzoli, aki nyomozóként bizonyított a korábbi nyomozás során, ugyanakkor meg is viselték a pincében történtek, mert ott és akkor inkább nő volt, mint rendőr. A jelen történések egyébként pont abban az időszakban játszódnak, amiről az első rész végén már olvashattunk: Cordell doktornő és férje, aki egyébként Rizzoli nyomozótársa, Európában van nászúton - tehát ők biztonságban vannak, ugyanakkor Rizzoli magára maradt a feltételezéseivel és a megérzéseivel.

Tess Gerritsen sokat javított a karakterein: gondolkodásban és reakciókban egyaránt. Rizzoli ugyan még mindig úgy gondolja, hogy egy férfias szakmában nőként sokkal jobban kell teljesítenie ugyanazért az elismerésért - ebben egyébként igaza is van -, de már nem viszi túlzásba ezt a fajta bizonyítást, emiatt pedig sokkal inkább hihető - és jobban elviselhető, bár korántsem tökéletes - a személye. Ez volt egyébként az egyik dolog, amit az előző kötettel kapcsolatban megkritizáltam - szóval ez javítva: pipa.

Végre értelmet nyert a sorozatcím is, mert Rizzoli ebben az esetben végre tényleg főszerepet betöltő nyomozó, akinek a  munkáján nagyon sok minden múlik, illetve végre feltűnt Maura Isles is, aki viszont a korábbi patológus nyugdíjba vonulását követően lép be a történetbe. Igaz, hogy a törvényszéki boncnok jelenlétét mindössze mellékszereplőnek éreztem, mert a rivaldafény ebben a kötetben vitathatatlanul Rizzolira irányult, de végre mindkét hölgy részt vett a nyomozásban és számomra ez a lényeg. Ez volt a másik, általam kifogásolt momentum, aminek a korrekciója szintén megtörtént: tehát ez is pipa.

"A zsúfolt utcasarkon ki venné észre, ha a mögötte álló férfi lop egy szippantást hajának illatából? Ki venné észre, hogy a mellette álló férfi a nyakát nézi, bámulja a pulzus lüktetését ott, ahol a bőr illata a legédesebb. Nem veszik észre. A lámpa zöldre vált. Elindul a tömeg. A nő is továbbindul, és sosem tudja meg, nem is sejti, hogy a vadász szimatot fogott."

Az írónő megint olyan hangulatot teremtett, amitől olvasás közben libabőrös lett a karom - majd legalább egy hétig mindenkire gyanakodva tekintettem, az utcán sétálva a megszokottnál is többet fordultam hátra és kutattam a környezetem. Ha az előző kötetben elkövetett gyilkosságokat kegyetlennek találtam, akkor azt kell mondanom, hogy a mostaniak egy fikarcnyival sem maradnak el azok mögött, sőt... Azzal, hogy ebben az esetben házaspárok az áldozatok, és mind a nőnek, mind pedig a férfinak meghatározott szerepe van abban a játékban, amelynek rendezője maga a gyilkos, sokkal brutálisabbnak és embertelennek tűnnek a tettek leírásai.

" A történelem a nők sikolyaitól visszhangzik."

A gyilkosságok jelentette borzongás és a nyomozás izgalma mellett - több szempontból is - érdekes fűszert jelentett a regényben az FBI, vagyis Gabriel Dean ügynök feltűnése, akit ugyan senki sem hívott, de ő mégis jelen van, mindenhol ott van és mindent tudni akar, viszont az általa birtokolt információkat inkább megtartja magának - közben pedig Rizzoli agyára megy. Legalább ennyire különleges összetevője a történetnek, hogy a Sebész gondolatai is megelevenednek, egyes esetekben külön fejezeteket is kapnak a regényben, így válik igazán érthetővé és átélhetővé az, hogy mit is jelent neki a nyomozónő, milyen kapcsolat is fűzi őket össze - hátborzongató volt erről olvasni.

A vége előtt pár tíz oldallal kezdtem kissé kétségbe esni, hogy miként is fog zárulni ez a nyomozás, hiszen alapból két zseniális - bár vitathatatlanul őrült - gondolkodású, minden apró részletre odafigyelő és hibát csak a legritkább esetben elkövető gyilkosról volt szó, akik közül az egyiket már az első részben is eléggé körülményes volt elkapni.
A nyomozásnak hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot kellett volna vennie, a rendőröknek valami isteni megvilágosodáson kellett volna átesnie ahhoz, hogy elkapják ezt a két intelligens és óvatos ragadozót és ez a megoldás eléggé sok olyan momentumot rejtett volna magában, amelyen könnyű lett volna elcsúszni - eléggé banánhéjas szituáció alakulhatott volna ki. A szerző ehhez képest teljesen más megoldást választott, és ez számomra, sokkal, de sokkal szimpatikusabb volt - igazán frappáns, lényegesen hihetőbb, logikájában nem kifogásolható, bár vitathatatlanul gyors befejezést sikerült így összerakni.

Ezzel a regénnyel - a hangulatával, a történetvezetésével, a kegyetlenségével, ugyanakkor az emberségével - teljes mértékben megvett magának a szerző. Már készítem is be a következő kötetet, amelyet biztosan hamarosan olvasni is fogok. Valószínűleg az sem fog sokkal tovább tartani, mint amikor ezt olvastam - alig egy nap alatt sikerült behabzsolnom az oldalakat -, de abban biztos vagyok, hogy legalább annyira fogom élvezni a nyomozást és a feszültséget - képtelenség, hogy ez a nő rossz és élvezhetetlen regényt írjon. Csak azt nem értem, hogy az Ulpius-ház kiadó miért nem maradt meg az ilyen színvonalú regények megjelentetésénél...

Folytatás »

Karen Rose: Vigyázz rám (Romantic Suspense 4.)

Sokáig halogattam ennek a regénynek az olvasását, amelynek mindössze annyi az oka, hogy vártam a következő regény megjelenését. Mivel a szerző írásainak hazai kiadója eléggé furcsa megoldást választott a kötetek megjelentetéséhez - a sorozat ugyan önálló cselekményű, külön is élvezhető történetekből áll, de a szereplők egymással való kapcsolata miatt kifejezetten fontos az olvasási sorrend -, ezért inkább kivártam. Aztán csak vártam és várakoztam, majd a tavasszal-nyár elején felröppent - az Ulpius-ház Könyvkiadó által kért csődvédelemről szóló - híreket követően úgy döntöttem, hogy nincs tovább miért halogatnom ennek a történetnek a megismerését, az új rész megjelenése ugyanis kizárt - legalábbis záros határidőn belül. Egyébként is olyan időszakomat éltem, amikor mozgalmas eseményekre és egy kis borzongásra vágytam, no meg némi gyengéd érzelemre is - tudtam, hogy Karen Rose regényeit olvasva egyszerre lesz részem mindenben.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 542 oldal
Borító ár: 3.999,- Ft
Előzmény: csak eredeti nyelven elérhetőek
Folytatás:
    Érints meg
    Számolj tízig
    Halj meg értem
    Sikíts értem
    Gyilkolj értem
Műfaj: krimi, romantika

Sue Conroy másfél évtizedes börtönbüntetését követően szabadul, a bosszúszomja pedig szinte mérhetetlen, józan ésszel nehezen felfogható. Évekig tervezgette, hogy a szabadulását követően hogyan fogja megtorolni az őt ért sérelmeket, hogyan juttatja kerít kézre mindenkit, aki annak idején a rácsok mögé juttatta - most pedig elérkezett az idő, hogy valóra váltsa a terveit. Az első lépések egyikeként elrabol egy tizenegy éve siket kisfiút, majd miután az események nem az elképzeléseinek megfelelően alakulnak, kénytelen rögtönözni.
Dana Dupinsky egy menedéket vezet Chicago városában, ahol a bántalmazott nők kaphatnak segítséget addig, amíg megnyugszanak egy kicsit és sikerül ismét a saját lábukra állniuk. Amikor Sue jelentkezik és a Hanover-ház védelmét kéri, Dana nem mond neki nemet - a jó szándékú nő pedig nem tudja, hogy ki az, akinek felkínálta a ház egyik szobáját, valamint az együttérzését és a segítségét.

Ethan Buchanan egy biztonságtechnikai cég vezetője, akit régi ismeretség és némi bűntudat is köt ahhoz a családhoz, akiknek a kisfiát elrabolták, illetve akiknek a fészerében egy elég egyértelmű üzenetet helyeztek el az elkövetők. A család arra kéri Ethan-t, hogy az ügyet a rendőrség elől eltitkolva ő maga végezze a kutatást, amikor a férfi hezitál, a családdal szembeni lelkiismeret-furdalását használják fel ellene. Maga sem sejti, hogy a kényszerű kutatás számára is sorsdöntő eredménnyel szolgál majd.

Azt kell mondjam, hogy Karen Rose valami elképesztő! Úgy tartják őt nyilván és a legtöbbször úgy emlegetik, mint romantikus krimi szerzőt - ez részben igaz, mert tényleg van némi romantika a regényeiben, mindig egymásra talál egy-egy pár a történeteiben, de az sem elhanyagolható, hogy az elbeszéléseinek krimi szála mindig elképesztően erős, mozgalmas és helyenként eléggé brutális is. Bár ha választani lehetne, hogy akkor inkább még mindig a romantikus krimi jelző, mint a krimis romantika, mert ugye közel sem mindegy, hogy az egyensúlyt jelképező képzeletbeli vonal melyik oldalára helyezzük az éppen olvasott regényt. Márpedig ez a kötet inkább a krimi kategóriába sorolható, és egy szállal sem tartalmaz több érzelgősséget és meghitt jelenetet, mint bármelyik másik krimi történet.

Sue egy nagyon elszánt és megfoghatatlanul kegyetlen karakter, aki körül úgy hullanak az emberek, mint ahogy a tekegolyó bánik a felállított kuglibábukkal - szinte megszámolni sem lehet az áldozatainak számát. A kíméletlensége pedig nem csak ebben mutatkozik meg: számító egy némber az biztos.

Dana határozott nő, aki komoly kockázatot vállal a Hanover-ház működtetésével, egyben pedig gyakorlatilag a saját életét áldozza fel azért, hogy másoknak segítsen. Számomra furcsa volt azon hozzáállása, hogy ő maga viszont senkitől sem fogad el segítséget, pedig nagyon is szüksége lenne rá. 

Mindezekkel szemben Ethan maga a megtestesült megbízhatóság és segítőkészség, illetve elszántság és bűntudat - persze az sem felejthető el, hogy magas, jóképű, katonaként szolgált, akit a sérülése miatt leszereltek.

A történet krimi szála egészen fantasztikus: megalapozott motiváció, hosszas tervezgetés, kissé félresikerült megvalósítás, helyzetátértékelés, kétségbeesett és kitartó kutatás és rengeteg halott. Mindez pörgős, összetett és hihetetlenül jól megírt cselekménnyel. A regény egyedüli gyengéje Dana és Ethan megismerkedése, amely elég furcsán hatott a többi részlet mellett, de aztán ez a szál is sínre került, nem kapott túl nagy figyelmet, hanem helyette a kutatáson, illetve az egyéb kapcsolódó eseményeken volt a hangsúly és csak néha - akkor sem túlzott mértékben - váltott át a hangulat érzelmesbe.

Sokkal kevésbé volt romantikus ez a rész, mint a többi Karen Rose könyv, amit korábban olvastam, bár az is igaz, hogy azok között viszont volt olyan, amelynek sokkal brutálisabb volt ennél a cselekménye. A regény további eseményeiről nem igazán tudok szót ejteni, mert azzal túl sokat árulnék el, de a lényegen - vagyis azon, hogy nagyon élveztem ezt a történetet és szinte habzsoltam az oldalakat, csak nagy nehézségek árán tudtam félretenni a könyvet - semmi sem változtat.

Mindezek után pedig és most kijelentem, hogy szeretnék még a továbbiakban is Karen Rose könyveket olvasni, és hihetetlenül boldog lennék, ha valamelyik magyar kiadó szintén meglátná a szerző írásaiban a lehetőséget és felkarolná a félbehagyott, illetve a magyarul eléggé furcsa sorrendben megjelentetett sorozatot.

Az olvasási sorrenddel kapcsolatban egy korábbi bejegyzésemben már igyekeztem útmutatóval szolgálni.

Folytatás »

Lakatos Levente: Bomlás (Dr. Lengyel 2.)

Nem vagyok rá kifejezetten büszke és általában nem is szokásom ilyet tenni, de jelen esetben én vagyok az az ember, aki fordítva olvas egy sorozatot. Egyszer mindent el kell kezdeni, ki kell próbálni, nálam a Dr. Lengyel sorozat lett a kísérlet alapja. Az Aktus volt az első olvasmányom, amely önállóan is élvezhető történet, ugyanakkor az utalásaival arra is alkalmasnak találtatott, hogy felkeltse az érdeklődésem az előzmények iránt - ez persze főként Dr. Lengyel sötét és pszichopata jellemvonásokat mutató karakterének volt köszönhető. Ha már így alakult, akkor... Mindenesetre érdekes kísérletnek lehetek - saját magam elhatározásából - alanya.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 440 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Sorozat: Dr. Lengyel
Előzmény: Loveclub
Folytatás: Aktus
Műfaj: erotika, thriller
Megjegyzés: e-könyvként is kapható

Dávid ismert kriminálpszichológus, szakterülete nem más, mint az elferdült és bomlott elmék által elkövetett bűntények motivációinak megértése. Ő maga nem rendőr, hanem független szakértő, aki Európa szerte segíti a bűnüldöző szervek munkáját. Most viszont éppen mélyponton van: az olaszországi eset felgöngyölítésében nem tud eredményt felmutatni, a magánéletével kapcsolatban tett próbálkozása szintén kudarcba fulladt, az eddig elnyomott ösztönei pedig a láncaikat rángatják. Amikor azonban feltűnik Dóra, múltjának egyik meghatározó szereplője, aki egy eltűnt személy felkutatásában kéri Dávid segítségét, akkor fordul csak fel igazán a kriminálpszichológus élete. Fényes Laura, nyomozónő előtt újabb megoldandó feladat áll: meg kell állapítania a budai hegyekben talált, súlyosan megcsonkított férfi személyének kilétét, illetve meg kell találnia a gyilkosát - közben pedig meg kell küzdenie, mind a magánéleti, mind pedig a napi szakmai problémákkal.

Nagyon érdekesen indult a történet és mivel - ezt nem tagadhatom le - magam is vonzódom valamelyest a bomlott elmékhez - talán azért, mert érdekesek és kiszámíthatatlanok - a regény kifejezetten alkalmas volt arra, hogy a teljes figyelmemet megragadja, az erre vonatkozó fogékonyságomat a stílus és az apránként adagolt információkkal teli szöveg pedig ki is használta. Dávid tehát a saját démonaival küzd, azokat igyekszik megfékezni, Laura pedig a mindennapi élet kihívásainak próbál megfelelni: egyszerre kell megértő társként és határozott, éles eszű nyomozóként viselkednie. Mindezek közben pedig ott van az eltűnt írópalánta, Szilvia és a műve, Flórián Bibliája, amelyből lassanként kibontakozik egy kettős életet élő férfi személyisége és egy nem éppen mindennapi kapcsolat. Ugye most már senki sem csodálkozik azon, hogy benne ragadtam a történetben?

A párhuzamos cselekményszálak teszik igazán érdekessé a történetvezetést és tartják szinte végig kétségek között az olvasót. A regény elején rögtön szembesültem azzal, hogy Flórián halott, hiszen Laura az ő halálának ügyében kezd nyomozásba, ugyanakkor Szilvia művének fejezetiből pedig azt ismerhetjük meg, hogy mi volt a férfi különleges életvitelének motivációja, illetve hogyan is jutott a férfi odáig, hogy úgy végezte, ahogy végül is rátaláltak. Dávid és Laura nézőpontja, illetve a könyvbeli regény fejezeti egymást váltják a történet során, ezáltal pedig egy végig érdekes és a figyelmet végig fenntartó történet bontakozik ki az oldalakon.

"Többet ésszel, mint erővel – tartja a mondás. Az elme kegyetlenségével szemben lehetetlen izzadságosan fellépni."

Úgy gondolom, hogy minden megvan ebben a regényben, ami a szórakozáshoz és a szórakoztatáshoz kell: az érdekes karakterek remek alapot nyújtanak, az alapszituáció egyszerre megbotránkoztató és pikáns, a váltott fejezetek miatt lassan adagolt információk mindig a legjobbkor kerülnek elő, továbbhaladásra ösztönzik az olvasót. Mindezek közben pedig a magánéleti problémák miatt az egyébként éles eszű és hideg fejjel, gépiesen gondolkozó nyomozók emberibbé, megérthetőbbé, kezelhetőbbé válnak - engem megnyugtatott, hogy ők is tévedhetnek, hogy ők is emberből vannak.

"Ami nem öl meg, az megerősít ugyebár, az élet éppen a kiszámíthatatlanságától válik izgalmassá."

A nyomozás előrehaladásával a rejtélyek egyre csak sokasodtak, a feszültség érezhetően növekedett, az én kíváncsiságom pedig az egeket ostromolta, annyira érdekelt, hogy mi lehet ennek az egész kalamajkának az alapja, mi volt az, ami ilyen tettek elkövetésére késztetett embereket. Nyakamba is kaptam a fekete levest és bevallom, hogy nem igazán tetszett, amit olvastam, egyszer még el is kacagtam magam, mert az addig szépen és érdekesen felépített történet ezzel, a motivációk megértésére törekvő hihetetlen és földtől elrugaszkodott magyarázattal egycsapásra összeomlott a szememben. Persze ez még nem volt elegendő indok arra, hogy abbahagyjam az olvasást - annál lényegesen jobban érdekelt a végkifejlet, az elkövető személye és a magánéleti problémák megoldása -, de gyanakodva figyeltem a történet további alakulását.

"A kimondott szavaknak erejük van: kontrollálják és ösztönzik az embert."

A későbbiekben ugyan elgondolkoztam a magyarázaton, valamilyen szempontból el is fogadtam azt: kénytelen voltam elismerni, hogy sosem lehet tudni, egy elme milyen abnormalitásokat rejt, és arra is láttunk már példát a világtörténelemben, hogy kellő meggyőzőképesség birtokában tovább is lehet adni ezeket a képzelgéseket úgy, hogy az ember meg sem kérdőjelezi azok valóságtól való különbözőségét. Az én végső meggyőzésemhez az elkövetett tettek és a brutális gyilkosságok között meghúzódó okok magyarázata azonban kevésnek bizonyult, és hiába volt ismét tökéletes, kifejezetten élvezhető és nagyon jó a történet további része, a nyomozás egésze, ha számomra az alapmotiváció maradt a regény leggyengébb láncszeme.

"Soha nem tudhatjuk, mi rejtezik egy-egy emberi álarc mögött. Mindenki életében lappanganak mocskok, elfedni vágyott titkok."

A sorozat részek visszafelé olvasásának egyik negatívuma a túlzott elvárások dédelgetése, és én bizony most így jártam. Az Aktus eseményeinek megismerése közben kialakult bennem egy kép Dávidról és mellette ott voltak azok a kijelentések - elsősorban Laura nézőpontja -, amely szerint a pszichológus régebben sokkal kiszámíthatatlanabb és sötétebb személyiséggel rendelkezett. Igazából ez volt az, ami az én kíváncsiságom felkorbácsolta és azt kell mondjam, hogy az előzetes elvárásaim sokkal nagyobbak voltak, mint amit végül is élményként kaptam: Dávid egészen jól kordában tartotta az őt kínzó gondolatokat, a gyötrelmei és a gondolatai ugyan eléggé mélyek és sötétek voltak, de az a szenvedélyes időszak, amelyre Laura az következő kötetben annyiszor utal majd, most nem került részletezésre, a szerző az olvasó fantáziájára bízta annak átélését - az már a saját problémám, hogy ez nekem bizony zokon esett. Még akkor is, ha utólag be kell ismernem, hogy számomra nem is Dávid pszichopata jelleme, hanem a nyomozás során tanúsított logikai, kombinációs képességei tették rám a legnagyobb hatást.

Határozottan jó történet, érdekes, a figyelmet az elejétől a végéig majdnem töretlenül fenntartó események, az elején még kuszának tűnő, több szálon futó, de a végére minden részletében összekapcsolódó események jellemzik ezt a regényt. Számomra nem volt olyan erős, mint az Aktus, ugyanakkor ez nem is szerepelt az elvárásaim között. A két művet összehasonlítva jól látható, hogy a szerző a történetvezetésben, szálak bonyolításában, az okok és nyomozás kidolgozottságában, illetve a karakterek ábrázolásában is határozottan sokat fejlődött, a belőtt irány pedig kifejezetten jónak tűnik.

Azt hiszem hamarosan elérkezik majd az az idő, amikor meg fogok ismerkedni a sorozat kezdő kötetével is.

Folytatás »

Tess Gerritsen: A sebész (Rizzoli & Isles 1.)

Újabb regény került sorra az olvasásban a Csökkentsd a várólistádat 2015. évre betervezett listájáról. Pedig a teljesítéssel kész vagyok, de annyira jó könyveket válogattam erre az évre össze, hogy nem bírok az olvasásukkal leállni - úgyhogy folytatom a túlteljesítéssel. :)

Igazság szerint jó ideje szemezek már az írónő regényeivel és azt is tudom, hogy az egyik történetéből tv-sorozat is készült, de eddig még nem jutottam el az olvasásig - a sorozatot meg elvből nem nézem meg addig, amíg nem olvastam el az események nyomtatott verzióját. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy nálam a krimihez hangulat kell - főleg az ilyen fajtához, amelyben beteg elmék által végrehajtott brutális esetek nagyon is részletes leírásait lehet olvasni, és ami a lélektani hatását tekintve inkább thriller, mint krimi.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009.
Terjedelem: 430 oldal
Fordította: Kovács Kristóf
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: The Surgeon
Sorozat: Rizzoli & Isles
Folytatás:
2. A tanítvány
3. A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
7.) A múmia
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller

Savannah városában okkal rettegnek a nők, ugyanis egy sorozatgyilkos szedi áldozatait: az éjszaka leple alatt besurran az egyedülálló hölgyek lakásába, megerőszakolja, majd válogatott kínzásoknak veti őket alá. A gyilkos mesteri módon használja a szikét, ezért méltán érdemelte ki a "Sebész" nevet. Catherine Cordell sebész rezidens a helyi kórházban, de egy éjszaka ő maga is áldozattá válik, éppen csak sikerül megmenekülnie. Catherine elköltözik a városból és Bostonban  próbál új életet kezdeni, munkát vállalni, de a múlt emlékei ide is követik. Két évvel a korábbi eseményeket követően a "Sebész" ismét munkához lát, újabb nők viselik testükön a keze nyomát, de kétség sem férhet hozzá, hogy az igazi célpontja nem más, mint a doktornő.

A regény alapvetően jó stílusban megírt, képes arra, hogy ha az ember belekezd az olvasásba, akkor bizony benne ragad a történetben. Még úgy is borítékolható ez a hatás, hogy a részletes és kellőképpen realisztikus leírások miatt többször borzad el a kötetet gyanútlanul kézbe vevő érdeklődő, mint amennyiszer nem.

A krimi szál kifejezetten tetszett, bár a regény határozottan durva jelenetekkel van tele, ugyanakkor érzékeny témát érint, mert a nemi erőszak már önmagában is elítélendő dolog, de ami ezekkel a megerőszakolt nőkkel a gyilkos tevékenységének következményeként még megtörténik, az már az embertelen és brutális kategóriába sorolható - női olvasóként érzékenyen érintett az alapszituáció könyörtelensége.

A történetre a lineáris időrend a jellemző, az elbeszélésmód E/3 személyű, kivéve azokat a közbeszúrt fejezeteket, amelyek a gyilkos gondolatait írják le, mert ezekben az esetekben konkrétan az elkövető szemén keresztül láthatjuk az eseményeket, az ő fejében találjuk magunkat, valamint az időrend is felborul, mert egyes áldozatokról, a halálukról hamarabb olvashatunk, mint az a történetben ténylegesen sorra kerülne.

Az alapszituációra nem tudok mást mondani, csak azt, hogy beteges és kegyetlen, az ilyen elme őrült, mást nem lehet rá mondani - ugyanakkor zseniális is, mert képes tökéletesen láthatatlan maradni és minden gyanú fölött állni, valamint ha szükséges akkor kordában tudja tartani a késztetéseit és arra irányítani a figyelmét, aki dühének igazi célpontja.

A nyomozás szerteágazó és eléggé cselekményes is, a rendőrök munkájára nem lehet panasz, de a regény jelentős részében mégsem vetül rá a gyanúnak még az árnyéka sem az elkövetőre. Aztán persze, amikor sikerül rátalálni a megfelelő szálra, már viszonylag gyorsan, de nem problémamentesen megy a részletek felgöngyölítése, hamar világossá válnak az okok. Ez nem az a könyv, ahol az olvasó számára már a kötet elején nyilvánvaló, hogy ki az elkövető, de hosszú oldalakon keresztül kell végigkövetnie a rendőrség próbálkozásait - nem, itt senki sem tudja, hogy ki a sorozatgyilkos és amikor végre kiderül a személye, akkor is van még miért izgulni.

"Nem a szerelem a legnagyobb kerítő, hanem a fájdalom."

Minden pozitív hozadéka és élvezhetősége mellett a regénynek vannak gyengeségei is - mindjárt több is. Úgy tűnik, hogy amíg az írónő a különböző egészségügyi tevékenységeket, beavatkozásokat teljesen követhetően és korrekten írja le, addig hajlamos eltúlozni egyes érzelmeket. A történetben jelentős szerepet kapnak a nemi erőszakon átesett nők és a problémájukban segítséget nyújtó személyek, de az én nézetem szerint ez még nem ad elég okot arra, hogy az áldozatok, illetve az érintett szakemberek, segítők minden férfira úgy tekintsenek mintha éppen az előttük álló személy követte volna el az egyébként igencsak elítélendő tettet. Márpedig az ügyben nyomozók többsége férfi, szóval bőven akad lehetőség arra, hogy az írónő kifejtse ezt az igencsak eltúlzó nézetét. (Kicsit úgy éreztem magam, mint a halőr - vagy minek hívják - abban a bizonyos viccben, amikor engedély nélküli horgászással vádolja a tó közepére sodródott csónakban olvasó nőt, aki viszont cserébe azzal gyanúsítja a halőrt, hogy erőszakot akar elkövetni rajta - mindkettőjük magyarázata az, hogy elkövetheti a tettet, hiszen a felszerelése megvan hozzá.)

Boston, Back Bay városrész (A kép INNEN.)

A másik ilyen eltúlzott reakciót maga Rizzoli produkálja, aki tökéletesen alakítja a férfi szakmát választó (bár nem értem, hogy a nyomozói szakma miért tekinthető kifejezetten annak?), férfiak közé került, ugyanakkor meg nem értett és elnyomott nőt. Alapból megértem a problémát (a műszaki pályán is furcsán tekintenek a nőkre és ez saját tapasztalat), de igazság szerint most a pasikkal értek egyet, mert Jane Rizzoli olyan ellenszenves és kibírhatatlan nőszemély, amilyennel ritkán sikerül összeakadnom. Szóval jelen esetben tökéletesen együtt éreztem minden férfi nyomozókollégával, miszerint ezt a nőt képtelenség megérteni és elfogadni - talán ideje lenne magába néznie egy kicsit. Remélem, hogy a sorozat későbbi részeiben változik a karaktere, mert nagyon ráférne.

Amikor utánanéztem, megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez a regény egy sorozat első kötete, amelynek címe a Rizzoli  & Isles. Nos, Rizzoli ebben a kötetben nem más, mint egy totális mellékszereplő, Isles személyéről pedig csak sorozat címéből értesültem, mert bizony fel sem merült a neve a majd négyszáz oldalnyi szövegben. Ha valakit meg kellene neveznem főszereplőnek, akkor az biztosan nem Rizolli lenne, hanem inkább Moore nyomozó és persze Cordell doktornő.

Minden hibája ellenére is jó ez a regény, nagyon tetszett történet felépítése és a dinamizmusa, az alapok nagyon jók, az általam kifogásolt dolgokon, az alkalmazott klisés helyzeteken pedig még lehet csiszolni, ezért nem alaptalanul feltételezem, hogy a következő kötet még ettől a résztől is jobb lesz - vagyis nem véletlen, hogy a harmadik részből nagyon is kedvelt sorozat készült. Mindenképpen folytatom, még az is lehet, hogy hamarosan.

Folytatás »

Katie Ashley: A szív zenéje (Runaway Train 1.)

Mint a legtöbb női olvasó, én is kedvelem azokat a sztorikat, ahol a főszereplő egy rossz hírű pasi. Naná, olvasni sokkal jobb erről, mint az életben megélni - ott azért a biztonságos és kiegyensúlyozott párkapcsolatot részesítem előnyben és nem a viharos, szélsőséges érzelmeket. :) De visszakanyarodva a történethez: a zenészek egy elérhetetlen kategória - legalábbis az én számomra -, ezért szívesen olvasok róluk. Szóval ebből a szempontból: pipa. Tetoválás: pipa. Mi kell még? Ennyi egyelőre elég. Nosza - gondoltam -, vágjunk bele.

Értékelés: 3/10

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 414 oldal

Fordította: Sánta Orsolya

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Music of the Heart

Sorozat: Runaway Train

Folytatás:
2. Beat of the Heart
2.5 Music of the Soul
3. Stings of the Heart

Műfaj: romantikus, new adult
Megjegyzés: e-könyvként is kapható

Abby Renard azért kell útra, hogy átvegye az egyik bátyja helyét a zenekarukban, de tévedésből rossz turnébuszra száll, és a tesók ölelő karjai helyett a Runaway Train nőfaló énekesének tapogatózó kezei között találja magát. A fiú szerint ők, a kemény rockzenészek rágós falatot jelentenek, hosszú távon elviselhetetlenek egy olyan lánynak. mint Abby, aki persze cáfolja mindezt. A végeredmény egy fogadás: a lány egy hétig a buszon marad, és az idő majd bebizonyítja, hogy kinek lesz igaza.

Abban az esetben ajánlom olvasásra ezt a regényt, ha...
☛ ...kedveled a rossz fiú és jó kislány sztorikat;
☛ ...nem zavar az, hogy a főszereplők a találkozást követő 24 órán belül már olyan heves érzelmekkel viseltetnek egymás iránt, amely kialakulásához más pároknak ennél lényegesen hosszabb időre, minimum hónapokra van szüksége;

☛ ...feltétel nélkül elfogadod azt a tényt, hogy a főszereplő egy szuper testtel rendelkező, 21 éves szőke lány, aki az éneklésben istenáldott tehetség, fantasztikusan gitározik, van három rocksztár fiútestvére és... mindezek mellett természetesen még mindig szűz;

☛ ...nem csodálkozol azon, hogy a röptében a legyet nézetet valló, kemény rocksztár srác a találkozást követő 48 órán belül majdnem leteszi a cölibátusi fogadalmat, és ezt csak egy nő - természetesen a főszereplő szűz leányzó - kedvéért lenne hajlandó megszegni, de ebben az esetben is csak legfeljebb monogámiára cserélni;

☛ ...nem idegesítenek fel a sziporkázóra tervezett, de helyenként inkább sekélyesnek és bugyutának tűnő párbeszédek;

☛ ...nem jelent számodra problémát, ha hiányzik a történetből a karakterek megformálásának, az érzelmek kifejezésének, illetve az emberi kapcsolatok megjelenítésének mélysége és hitelessége - vagy ha éppen mégis, akkor az átvált rózsaszín szirupos romantikába, esetleg sírásba fulladó lelkizésbe (szinte mindig a pasi részéről), sértegető és értelmetlen bunkózásba (ez is Jake szokása);
☛ ...ha nem idegesít a szokásos: "jaj, nem lehetek veled, mert nem érdemellek meg" szituációk tömkelege, amelyhez ráadásul klisésebbnél klisésebb helyzetek és magyarázatok tartoznak.

Ha a fentiekben felsoroltakkal kapcsolatban egyik sem veri ki nálad olyan mértékben a biztosítékot, amely eltántorítana az olvasástól, akkor ez a te könyved... és te egy nagyon toleráns ember vagy.

Ellenben, ha a felsorolás bármelyik tagja is ellenérzést vált ki belőled, akkor messziről kerüld el ezt a kiadványt, mert egyébként dühkitörés és falhoz csapkodás lesz a vége - az egy-két jobban sikerült jelenet ellenére is.

Egy turnébusz belseje
(A kép INNEN, ahol érdemes szétnézni.)

Folytatás? Ki van zárva. Annyira nem tudott lekötni ez a történet, hogy az már hihetetlen. Ez egy érdekes és figyelemfelkeltő alapsztorira épülő, viszont nagyon gyenge kivitelezésű, tucatnál is kevesebb romantikus történet, amely annyira tele van klisékkel, hogy szinte másból sem áll.
Sem mondanivalóban, sem írástechnikában, de még hangulatteremtésben sem adott újat a történet, sőt még az átlagos szintet sem érte el igazán - valószínűleg túl sok, ennél lényegesen jobban kivitelezett könyvet olvastam már az életemben.

A regény egyetlen pozitívuma, hogy utánanéztem a turnébuszoknak, és elképesztő belső elrendezésekről találtam fényképeket - az állam leesett.

A Runaway Train együttest ugyan négy tag alkotja, akik közül három fiú - Jake, AJ és Rhys - volt a történet kezdetekor facér, róluk szól a trilógia. A folytatásokban pedig előbb AJ-ről, majd azt követően Rhys-ról, az ő párra találásukról lehetne olvasni, de bevallom, hogy az ő karaktereik sem hoztak lázba, nem érzem azt a bizsergést, amely ahhoz kellene, hogy megismerjem a történetüket - pláne ilyen nagyon szerény megvalósítás mellett.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ez a regényt miért olvastam el egyáltalán? Na, pont ez az, amire magam sem tudok válaszolni. Valószínűleg egy időre elhagyott a józan eszem.
Még abban sem vagyok biztos, hogy az írónő másik sorozata - amely állítólag jobban sikerült, mint ez -, érdekel-e egyáltalán. Egyelőre inkább nemet mondok erre a felvetésre, aztán idővel majd kiderül.

Folytatás »

Monica Murphy: Három megszegett ígéret (Drew & Fable 3.)

Van valami Monica Murphy stílusában, ami ugyan nem teszi kiemelkedő tehetségű, hihetetlenül csavaros történeteket papírra vető íróvá, de mégis jól esik olvasni a történeteit, mert jól át tudja adni a szereplők érzéseit, gondolatait, váltott nézőpontú mesélése pedig csak még élvezetesebbé teszi az élményt, közelebb hozza a szereplőket. 

Értékelés: 6/10

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 336 oldal + ajánlók

Fordította: Szabó Olimpia

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Three Broken Promises

Sorozat: Drew & Fable

Előzmény: Heti csaj, Második esély pasi

Folytatás: Négy évvel később

Műfaj: romantikus, new adult

Ez a kötet a Drew & Fable sorozat harmadik része, de annak ellenére, hogy Fable végig jelen van a történetben, ez a kötet nem a már megismert párosról szól, hanem Jen és Colin kettőséről. Hogyan kerültek ők ebbe a kötetbe? Ha emlékeztek rá, akkor a Második esély pasiban már szerepeltek mind a ketten: Colin, a Kerület nevű étterem vezetője, és ő az, aki felfedezi Fable rátermettségét, felkínál neki egy másik munkát és alkalmazza pincérnőként; Jen ugyanebben az étteremben dolgozik és idővel Fable legjobb barátnőjévé válik. Szóval ők azok, akikről most olvashattam, ők azok, akik arra várnak, hogy megismerjétek a történetüket.

Jen és Colin nem olyan, mint Fable és Drew, nagyon nem - éppen ezért maga a kötet is teljesen más élményt ad, mint a Heti csaj vagy a Második esély pasi. Van akinek tetszeni fog ez a változtatás, ez a másfajta hangulat, és van akinek nem. Igyekszem megmutatni, hogy miből is fakad a különbség.

Jen és Colin gyerekkoruktól kezdve ismerik egymást, együtt nőttek fel. A lány bátyja, Danny és Colin pedig a legjobb barátok voltak, együtt akartak bevonulni a hadseregbe, amire végül is nem kerül sor, csak Danny-ből lesz katona, a küldetésből nem is tér többet haza - halála megviseli az egész családot, Jen elmenekül otthonról, Colin-t pedig gyötri a lelkiismeret furdalás és köti az ígérete, amit a barátjának tett:  megígérte, hogy vigyázni fog a lányra. Egy év telik el, mire Colin rátalál a szökevényre, aki tarthatatlan körülmények között él: sztriptíztáncosként keresi a pénzt és időnként egyéb szolgáltatásokat is vállal. Colin hazaviszi magával, pincérnőként alkalmazza az éttermében és szinte szikrázik köztük a levegő, de Danny emléke mindkettőjükre és a kapcsolatukra is ráveti az árnyékát. Ebben a helyzetben ismerjük meg őket a sorozat második részében és a helyzet mostanra, a harmadik kötet kezdetére sem változott túl sokat.

Pont az előzőekben leírtak, a két főszereplő közös múltja miatt hiányzik a történetből a megismerkedés izgalma és feszültsége, helyette pedig a mindennapok taposómalma, illetve a hosszú ideje elfojtott érzések veszik át a helyet. Az már az előző kötetben leírtakból is kitűnt, hogy Jen és Colin éreznek valamit egymás iránt, ezért nem okoz nagy meglepetést, hogy előbb vagy utóbb átszakad gát és egymás felé fognak sodródni - ha pedig ez megtörténik, akkor abból nagyon szenvedélyes jelenet kerekedik. A szereplők életkora és a helyzetük miatt ez a kötet sokkal több tüzes jelenetet és huncutkodást tartalmaz, mint a megelőzőek.

Kicsit értetlenül álltam a hatalmas titkok és lelkiismereti problémák előtt, amelyet a két szereplő saját magának generált, de mivel mind a ketten nagyon szerették Danny-t, ezért egy idő után elfogadtam, hogy ők így dolgozzák fel a hiányt. Amit nehezebb volt megemésztenem, az a hosszas és folyamatos siránkozás, nyavalygás és problémázás, amellyel gyakorlatilag a saját életüket nehezítették meg és lehetetlenítették el a kapcsolatukat. Jen aranyos, jópofa, de nem igazán tartom életképesnek és közel sem annyira talpraesett, mint amilyennek a történet be akarja állítani a személyét - inkább bizonyos dolgokban makacsnak mondanám, de ennyi.

Colin gondolkodása eléggé nyakatekert, nem is mindig bírtam követni, hogy éppen most mi is a problémája és miért kanyarodunk mindig ugyanoda vissza, főleg ha egyszer már tisztázásra került az éppen megbeszélésre érdemes dolog. Igazán nagy mozgásteret nem kapott a szereplő a történetben, hiszen az előzményekből is látszott, hogy Colin teljesen odavan a lányért: ő a védelmezője, a fehér lovon érkezett szőke hercege. Nem is tud kilépni ebből a szerepből, esélye sincs rá.

Úgy gondolom, hogy eléggé szűk korlátok közé szorította magát a szerző ezzel a történettel, illetve annak alapjaival. Amit viszont ki lehetett hozni ebből a szituációból és ebből a párosból, azt megtette. Nem látom a lehetőségét annak, hogy hol lehetett volna még csavarosabbá, sokkal mozgalmasabbá tenni az eseményeket. Kicsit nyavalygósra és laposra sikerült, amelyet csak a pikáns és szenvedélyes légyottok, valamint az eddig elnyomott érzések felszínre kerülésével és a végső határidő közeledésével egyre gyakrabbá váló heves vitatkozások pörgetnek fel enyhe mértékben. Olvasmányos, de megvannak a maga hibái és korlátai a történetnek, nálam nem sikerült megütnie a Heti csaj szintjét.

Az írónő egy rövid jelenettel utalt Owen, Fable öccsének testi és jellembeli változásaira, ezzel mindegy elkezdte felvezetni a következő kötetet, mert a Négy évvel később bizony róla fog szólni. Bármennyire is aranyos volt Jen és Colin egymásra találása, ezt a részt akkor is csak olyan töltelék kötetnek érzem, mert amire igazán kíváncsi vagyok, az bizony Owen története. Remélem, hogy a magyar megjelenésre sem kell éveket várnunk.

Folytatás »