Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása (Penryn és a végítélet 1.)

Nálam egyáltalán nem újdonság, ha egy-egy borító vagy éppen fantasy lény elveszi az eszemet és annyira rákattanok a könyvre, hogy a mindenképpen (és azonnal) olvasni akarom kategóriába kerül. Még akkor is így van ez, amikor már óvatosabban járok el és utánaolvasok az értékeléseknek, amely egyébként mostanában elég gyakran előfordul, kiszűrve az esetleges fölösleges pénzkidobásokat. Hogy mi történik akkor, ha az értékelések még alá is támasztják az előzetes megérzéseimet? Végleg elvesztem és nem tudom visszafogni a vadul rángatózó klikkelőizmomat. :)

Pont így jártam ezzel a kötettel, annyi különbséggel, hogy ajándékba kaptam a kötetet. Persze volt némi ráhatásom a vásárlás tárgyára és kimenetelére. :D

Hat hét telt el azóta, hogy apokalipszis angyalai elpusztították, romba döntötték a világot, amelynek megszokott rendszere teljesen felborult, a hatalom súlypontjai eltolódtak. Az utcákat a bandák uralják, legalábbis nappal, mert éjszaka még ők sem mernek kimerészkedni a biztonságot jelentő épületekből. Az éjszaka az angyalsereg harcosaié. Penryn, a húga és az anyja maga mögött hagyja az üres házat, ahol eddig éltek és útnak indul, hogy biztonságos helyet keressenek maguknak. Nem jutnak túl messzire, amikor tanúi lesznek az angyalok csatájának és az egyik angyal megcsonkításának. Az igazi áldozat azonban Penryn húga, akit egy óvatlan pillanatban elrabolnak és magukkal visznek a szárnyas harcosok. Penryn megfogadja, hogy megtalálja a húgát és ehhez a legnagyobb segítséget az az angyal jelenti a számára, akit a társai a szárnyaitól megfosztva és vérbe fagyva hagytak magára. Penryn tehát önös érdektől hajtva, de megmenti az angyalt, majd a szárnyait és őt magát is egy olyan helyre viszi, ahol meghúzhatják magukat pár napig. Mivel az érdekeik és az úti céljuk megegyezik, az angyal és az ember együtt vágnak neki az Észak-Kalifornián keresztül vezető útnak.

"Valami fehér lebeg alá, és puhán landol Paige ölében. Felveszi és felém nyújtja, nézzem meg. A vér kiszalad az arcából, a szeme elkerekedik.

Én is elsápadok. (...)

Kényszerítem magam, hogy felnézzek. Csupán a sötét eget látom.

Aztán megpillantok valamit. Újabb, az előzőnél nagyobb toll szállingózik lustán az arcom felé."

Komoly bajban voltam a könyvvel, mert bármennyire akartam is szeretni a történetet, nem igazán sikerült megfognia. Az oldalak egyre csak fogytak és az én kétségbeesésem egyre nagyobb lett, egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Pedig élveztem, hogy ilyen komor és sötét a világ, élveztem, hogy Penryn egy talpraesett lány, és határozottan előnyére vált a történetnek, hogy a cselekményt nem kuszálta össze a YA történetekre annyira jellemző szerelmi szál és főleg örültem neki, hogy nem találkoztam össze a még inkább kötelezőnek tekinthető szerelmi háromszöggel. Szóval minden adva volt ahhoz, hogy ez egy nagyon jó történet legyen... de valahogy mégsem tudtam igazán azonosulni vele, elmerülni a világban és együtt élni a szereplőkkel.

"A lábam eldobált okostelefonokon tapos, ami végképp meggyőz róla, hogy tényleg eljött az apokalipszis."

Az érzéseimhez az is hozzájárult, hogy nem tudtam elfogadni az egyik főszereplő nevét. Mindenkitől elnézést kérek, aki nem így gondolja, de számomra egy nagy hatalmú angyal harcos esetében röhejesen hat a Rafi elnevezés. Talán, ha a kiadó meghagyja az eredeti szövegben szereplő írásmódot, amely a Raffe, akkor másképp állok az egészhez. Félreértés ne essék, tudom, hogy a kiejtésben ez nem sokat jelent, de mivel vizuális típus vagyok, így nekem ez jelentős tényezőként jelentkezett. Mindezek mellett a név mögött megbújó személyt sem sikerült megkedvelnem, ami azért nálam nagy szó, mert odáig és vissza vagyok az angyalokért (is). Rafi inkább viselkedett emberként, mint angyalként, a könyv nagyobb részében a hatalma egyáltalán nem nyilvánult meg és nagyon nem villogott a képességeivel sem, inkább olyan semleges maradt, aki alkalmazkodik és kerüli a bajt. Lehet, hogy így is volt célszerűbb.

A kitérőt követően térjünk vissza a történethez, amely bár olvastatta magát és a cselekmények logikus felépítésébe sem tudok belekötni, de a fentiekben részletezettek miatt hosszú ideig, - több mint a könyv feléig - nem igazán tudta magával ragadni a figyelmem. A fészekbe vezető út nem volt éppen érdekes és ezt az egyhangúságot csak a szereplők közötti párbeszédek tudták feloldani és élvezetesebbé tenni. Ugyanakkor a könyv magában hordozta az esélyét annak, hogy kikerekedhet még egy nagyon jó történet az eddigi eseményekből. Csak kellett volna valami, ami az alapokra és az előkészítésre támaszkodva beindítja az egészet, megkavarja a cselekményt és felpezsdíti történéseket.

"- Ne tévesszen meg a külsőm, Penryn. Nem vagyok ember. Az angyalok el vannak tiltva az emberek lányaitól."

A fordulat úgy a könyv kétharmada környékén, a fészekbe érkezéskor következett be és onnantól kezdve, ha akartam volna sem tudtam volna letenni a regényt a kezemből, mert teljesen elvarázsoltak, meggyőztek az abban olvasottak. Titkok és információ zúdultak a nyakamba, tették számomra érdekessé az eseményeket. Végre azt kaptam, amire az első pillanattól kezdve számítottam, ami miatt nagyon akartam ezt a könyvet. Sőt, még annál is többet. Mintha meglódult volna a szerző fantáziája, olyan mintha eddig a pontig szándékosan fogta volna vissza magát, hogy a végén nagyobb legyen a hatás, hogy még jobban akarjam a folytatást. Ha ez volt a célja, akkor nyugodt szívvel jelentem ki, hogy sikerült neki elérni, amit szeretett volna. 

"Sosem gondoltam volna, hogy győzelemmel felérő diadalmas érzés lehet már az is, ha az ember egyszerűen csak életben marad."

Végre Rafi is elkezdett igaz angyal harcosként viselkedni és az is kiderült, hogy eléggé meghatározó tényező az angyalok seregében. Érdekes volt a szárnyas hatalmasok "belpolitikai" csatározása, amely önmagában és a következményeivel együtt végül az utolsó harmad eseményeinek legfontosabb mozgató rúgóját adta. Raphael és a nefilimek kapcsolata még sok titkot hordoz magában és én erre határozottan kíváncsi vagyok. Végre érezhetővé vált az is, amiből a történet elején csak egy kis ízelítőt kaptunk, vagyis hogy az angyalok nem éppen makulátlan jellemek. Van azonban valami, amivel mérhető a tisztaságuk és az elhivatottságuk, ez pedig a kardjaik hozzáállása. Addig minden rendben van, amíg a kard meg nem tagadja az angyalát, de ha a kard elfordul a gazdájától... onnantól kezdve egy bukottal állunk szemben. Ez a kard dolog még kifejezetten érdekes fejleményeket okozhat.

Végül is a könyv utolsó 100 oldalának sikerült azt elérnie nálam, hogy megbocsátottam mindent, ami miatt korábban nyekeregtem, ami nem tetszett és nagyon akarom a folytatást. Most már érdekel Raphael, mert a történéseknek köszönhetően mindennél kíváncsibbá tett, hogy mi történik majd vele, érdekel Penryn, mert olyan helyzetben hagytuk magára, ami könnyen lehet még ennél is bonyolultabb és természetesen ott van még Paige is... Óóóó, micsoda folytatás lehet még ebből.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 342 oldal
Borító ár: 2.999,- (puha kötés)/3.999,- (kemény táblás)
A mű eredeti címe: Angelfall

Sorozat: ?
Folytatás: World After
Forrás: magánkönyvtár (ajándék, 2013.)

Posted in: 7 pontos,angyal/nefilim,disztópia,könyvértékelés,Könyvmolyképző,Penryn és a végítélet,posztapokaliptikus,Susan Ee,Vörös pöttyös,YA fantasy