Élménybeszámoló: XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Idén huszonegyedik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, nekem eddig ez volt a második alkalom, hogy jelen voltam a neves rendezvényen, de az élmény egyszerűen utánozhatatlan és pótolhatatlan. Ez a fesztivál számomra egyébként is a meglepetések, a megerősítések és a döbbenetek napja volt.

Most is mindenre kiterjedő egyeztetés és szervezés előzte meg az eseményen való részt vételt, mert ha az ember lánya nem egyedül utazik, akkor össze kell hangolni a dolgokat, cserébe viszont a hangulat is lényegesen jobb. Bár az utazóközönség néha fanyalog a vidám, általában ötfős társaság jókedve miatt, de olyan is akad, aki élvezi a kora reggeli vagy a késő délutáni műsort.

A helyszínre megérkezve immár elfogadott, hogy kis csoportunk (Agatha, Borga, Gabye, SzAngelika, Szirmocska, Zsorzsi és jómagam) hol felbomlik, mert az érdeklődési köre mindenkit más irányba húz, hol pedig újra összeverődik, mert azért csak vannak közös nevezők.

Első utam On Sai dedikálására vezetett, amely 11-kor kezdődött és amelyre már készültem, mert a táskámban lapult az írónő Calderon című regénye, természetesen a vékonyabbik, mert bár a többi írásának is büszke birtokosa vagyok, de semmi kedvem nem volt a vaskos köteteket a fél országon keresztül oda-vissza utaztatni és egész nap magammal cipelni.

Első hely és első meglepetés. A szerző ismeri a nevem - mármint a nicknevem -, és olvassa a blogom. (!!!!) Még fel sem eszméltem az első döbbenetből, amikor jött a következő: "Olyan jó megszólalásaid vannak? Miért nem írsz?" Mit lehet erre mondani? Csak irultam-pirultam, próbáltam úrrá lenni lányos zavaromon, majd félszegen és feszengve bevallottam, hogy belekezdtem egy történetbe, csak nem nagyon haladok vele. Rögtön kaptam is a tanácsot: "Ne mosogass, ne kertészkedj, a gyerek meg felneveli magát!" Újabb szerény vallomás: nincs kertem, nincs gyerekem, és van mosogatógépem. On Sai nem maradt sokáig adós a kérdéssel, amelybe mintha némi szemrehányás is vegyült volna: "Akkor meg miért nincs még kész a történet? Mivel töltöd az időt?" Na, erre már nem igazán tudtam mit mondani, csak próbáltam menteni a menthetőt, magyarázni, hogy sajnos kevés a huszonnégy óra, ott van a munka, aztán olvasni is kell és persze blog is sok időt elvesz. Kaptam egy elnéző mosolyt, némi szóbeli megerősítést, majd jöhetett a dedikálás, két ajándék könyvjelző, amelyre szintén kértem szignót és boldogan adtam át a helyem a sorban utánam álló barátnőmnek.

On Sai nagyon közvetlen, mosolygós és egyenes ember. Egész nap csak vigyorogtam, ha eszembe jutottak a szavai és olyan energiával töltöttek fel, amelyet kifejezni sem tudok. A közvetlen baráti társaságom ugyan ismeri a pötyögésem, amiről most beszéltem első alkalommal ennyire nyíltan, de nem gondoltam, hogy más is látja bennem a potenciált, arra meg végképp nem, hogy akkor is kíváncsi lehet valaki egy blogbejegyzésnél hosszabb az írásomra, ha nem a közvetlen ismerősöm. Ti mit szóltok ehhez? On Sai szavai kibillentettek a holtpontomról és már most látszik az előhaladás, a kedves noszogatás hatása. Hálás köszönetem!

A meglepetések hosszú sora azonban még éppen csak elkezdődött, az élményekbe még éppen csak belekóstoltam...

Következő megállóhelyem a Delta Vision standjához vezetett, ahol 11 és 13 óra között Varga Csaba Béla dedikált és beszélgetett a rajongókkal. Az apropó? Karácsony előtt jelent meg a szerző Hetedíziglen című regénye, illetve a napokban került a boltokba az általa fordított Robert Jordan - Brandon Sanderson kötet, A fény emlékezete. A Hetedíziglent nem olyan régen olvastam és írtam is róla, a találkozó alkalmával is leginkább erről beszélgettünk. Kitárgyaltuk, hogy miért olyan szerteágazó a regény eleje, beszélgettünk egyes szereplőkről, a történetben felbukkanó helyszínekről és beazonosíthatóságukról, a főszereplők és idegen lények alakjairól, a magyar vonatkozású utalásokról, illetve a várható folytatásokról, a kimaradt jelenetekről, valamint a visszajelzések fontosságáról is.

Nagyon érdekes volt és nagyon élveztem a társalgást. Amikor pedig más is igényt tartott a szerző társaságára, akkor közvetlen és mosolygós lánya (ha az emlékezetem nem csal, ha valamit félreértettem, akkor bocsánat) tartott szóval, halmozott el kérdésekkel és ő volt az, aki a nap második meglepetését okozta a számomra, amikor arra a mondatomra, hogy blogger vagyok, azt válaszolta, hogy: "Tudom, olvasom a blogodat!" 
Nem esem túlzásba, amikor kijelentem, hogy mind a hárman nagyon szeretünk és tudunk beszélni, így a találkozó nem csak érdekes és informatív volt, de bizony elég hosszúra is sikerült. Na, nem mintha panaszkodnék... :)

A szemközti pavilonban az ABA Könyvkiadó standja kapott helyet, így éppen csak pár lépést kellett tennem és már üdvözölhettem is Tamási Izabellát, a kiadó szerkesztőjét, valamint beszédbe elegyedhettem Benkő Lászlóval. Kitárgyaltuk, hogy a 20. század egyikünknek sem a kedvence, ha regénytémáról van szó, a régebbi korokban játszódó események sokkal jobban bejönnek nekünk. Majd a megbecsülés és a hozzáállás kérdéseit tárgyaltuk ki kellő alapossággal. Nem időzhettem túl sokáig a társaságában, mert más is igényt tartott rá, illetve engem is vártak más programok.

Egy-két gyors egyeztetés, egy megbeszélt találkozó Galgóczi Tamással, akitől megkaptam azon könyveimet, amelyekről majd az ekultura.hu oldalon fog első körben értékelésem megjelenni, majd egy jól megérdemelt késői ebéd a lányokkal a közeli üzletközpont egyik gyorséttermében.

A késői ebéd hátránya, hogy az ember lánya késében van és igencsak kapkodnia kell a lábát, ha oda akar érni a következő programra. Ez pedig nem más volt, mint Kleinheincz Csilla és Moskát Anita dedikálása a GABO Kiadó standjánál.

Egy gyors bevásárlás és már állhattam is a frissen megszerzett Bábel fiai kötettel a sorba, és amikor végre én kerültem sorra, boldogan nyújtottam oda a könyvet a szerzői kézjegy elhelyezése céljából. Mindig a nicknevemre kérem a dedikálást, mert számomra ez az, ami a könyvek világában engem jelent és sokkal jobban jellemez, minta a polgári nevem, ezért most is ezt mondtam meg és egy hatalmas mosolyt kaptam cserébe, valamint egy megjegyzést, miszerint: "Szoktam olvasni a blogodat!" Mondják, hogy három a magyar igazság és már meg sem kellett volna lepődnöm, de bevallom, hogy ismét csak meglepődtem és szinte szóhoz sem jutottam. Az általam legjobban várt könyvfesztiváli megjelenéskötetbe (ezt nem csak most találtam ki, hanem bizonyítékom is van rá, hogy már korábban is így gondoltam) a következő beírás került: "Shanarának sok szeretettel! A blogod lelkes zugolvasója vagyok!" A társaságomban lévők is bizonyíthatják, hogy ezt követően le sem lehetett törölni a vigyort az arcomról. Ami egyébként nem is csoda. :)

Mielőtt szó érné a ház elejét, hogy Kleinheincz Csilláról és gyönyörű kiadású Ólomerdő regényéről egy szót sem ejtek, megjegyzem, hogy Csilla regényének korábbi verzióját már olvastam, dedikált példányom is van belőle, az átdolgozott kiadásnál pedig - legnagyobb örömömre - tesztolvasó lehettem. Csilla nagylelkű felajánlása egy tiszteletpéldány, amely majd postán fog hozzám megérkezni. De könyvjelzőm már van hozzá és az is nagyon gyönyörű!

Amit nagyon sajnálok, hogy mégsem tudtam jelen lenni azon a beszélgetésen, amelyet Csilla eltervezett és megszervezett, de sajnos még haza is kellett érnem és mint tudjuk a "vonat nem vár". Az első kezdési időponthoz még tudtam alkalmazkodni, de a későbbi már nem jöhetett szóba. Sajnos! :( Talán majd legközelebb, de a kezdeményezést és a meghívást nagyon köszönöm! :)

Innentől már igencsak sűríteni kellett a tennivalókat: egy gyors találkozó Bíró Szabolccsal és Rozsnyai Jánossal, majd irány a másik épület túlvége, ahol az 50%-os akció érdekében megrohamoztuk az Ad Astra standját és be is vásároltunk rendesen, részemről egy friss megjelenésű Brasyl kötettel lettem gazdagabb. Majd beszereztem a legújabb Karen Rose könyvet az Ulpius-ház Kiadó standjánál, átrobogtam a Főnix Könyvműhely pavilonjához, ahol megkaptam az új Victoria Schwab regény, a Felszabadulás recipéldányát, vettem mellé egy első részt, amit egyébként kölcsön könyvként olvastam korábban és egy fesztiváláras (mindössze ezer forintos) Ta-mia Sansa regényt, a Sötét hóruszt.

Rengetegen voltak még, akikkel sikerült összetalálkoznom, legyenek akár molyok, akár a könyves világ ismert tagjai. A teljesség igénye nélkül, csak említésképpen: Velkei Zoltán, Brandon Hackett, azaz Markovics Botond, Nita_Könyvgalaxis, Dominic_Blasir, Sicc, Jeffy, Toffy, Nusejka, mint régi ismerősök és Acélpatkány, Makitra, Greylupus, Kelly, mint új ismeretségek.

Az már csak másnap derült ki, hogy még így is volt, aki találkozni szeretett volna velem és nem sikerült, de mindenhol azt hallotta, hogy ott vagyok, csak éppen nem talált. Már meg sem kellett volna lepődnöm rajta, hogy a jelenlétem híre bejárta az egész Könyvfesztivált. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy mikor tettem szert ilyen mértékű népszerűségre. :)

A kellemes napsütésben eltöltött órácskát, némi pihenést, beszélgetést, zsákmányrendezgetést követően kis csapatunk felszedelőzködött és fáradt léptekkel, de annál több élménnyel és könyvvel felpakolva megkezdte hazafelé tartó útját.

Még egy gyors búcsúzkodás Szirmocskától, aki vonat helyett busszal igyekezett haza, majd irány a vonat, két órányi utazás és még negyven percnyi autókázás. Majdnem tízet ütött már az óra, amikor becses terhemet leraktam a lakásban.

Fizikailag elfáradtam, a lábam még mindig érzem, hatalmasakat ásítok, de lelkileg olyan energialöketet kaptam, amely jó ideig ki fog tartani. A nap minden perce megérte. Megyek a Könyvhétre is!

Posted in: élménybeszámoló,könyvfesztivál