Karen Akins: Időhurok (Időhurok 1.)

Nehéz megmondani, hogy miért kerülnek egyes könyvek az azonnal beszerzendő darabok kategóriába és miért nem keltik a figyelmemet más kiadványok, pedig elvileg még a témájuk is hasonló. Persze tudom, hogy meghatározó a kinézet - igen, a borító néha mindent visz és minden észérvet közömbösít -, fontos tényező a fülszöveg, mert ha érdekes és figyelemfelkeltő, akkor az egy újabb strigulát jelent a vásárlás ténye mellett, illetve legalább ugyanilyen lényegesek az ajánlások, az előzetes vélemények. Na, és persze ott van még az a zsigeri megérzés, amit a legtöbb könyvmoly még akkor sem tudna figyelmen kívül hagyni, ha azt egyébként akarná: van olyan könyv, ami kell és kész.

Valahogy így voltam én ezzel a regénnyel, amelynek mind a fülszövege, mind a vele kapcsolatos ajánlások, később pedig már a magyar kiadás borítója alapján is úgy éreztem, hogy olvasni szeretném, és biztos voltam benne, hogy ez egy nekem való történet.

Értékelés: 5/10
(csakis az időugrások összefüggései miatt)
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF YA
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 328 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Loop
Fordította: Heinisch Mónika
Sorozat: Időhurok
Folytatás: Twist
Kategória: young adult, sci-fi, időutazás

Bree Bennis a XXIII. században él, időutazó családból származik és egy olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy. A félévi vizsgája a XXI. századba tett küldetésének teljesítésén múlik, de  a feladat teljesítésében többszörösen is kudarcot vall: hibát hibára halmoz, ráadásként pedig még egy fiút is túszul ejt, majd később magával hozza őt a múltból a saját idejébe. Úgy néz ki, hogy Bree múltjába belekavart valaki, a jelenében pedig a nyomában vannak és akarnak tőle valamit. A helyzet egyre csak bonyolódik, de igazán komollyá akkor válik, amikor már nem csak az élete forog kockán, hanem mindezzel együtt a múltja, jelene és a jövője is.

Imádom az időutazós könyveket, mert a múltba, illetve a jövőbe tett látogatások miatt mindig megkeverednek az események, és ez sokkal izgalmasabbá, titokzatosabbá és szövevényesebbé teszi a történetet, tehát mindig van, ami fenntartja az érdeklődést. Ennek a regénynek az esetében is ez a tényező játszotta a legfontosabb szerepet, no meg az, hogy nem szirupos-rózsaszín habos young adult történetként került felvezetésre. Ez pedig így is van: a múltba tett időutazások eléggé megkavarják a dolgokat, illetve hiába a kamasz lány és a szintén kamasz fiú főszereplő, a romantika csak elenyésző mértékű helyet követel magának a teljes terjedelemből. 

Most lehet rám vetni az első követ, majd pedig sorban a többit, mert nekem mégsem jött be az egyébként kalandos és - mondhatni - mozgalmas történet. Nagyon sajnáltam, hogy nem találtam meg azt a regényben, amit kerestem. Az alapötlet baromi jó és a megvalósítása is érdekesen, figyelemfelkeltőn kezdődik - bár a Muffy van Sloot kifejezéstől majdnem lábrázást kaptam. Szóval Bree visszamegy a XXI. századba, a feladata, hogy egy megadott címen megtaláljon egy sírt, amelyen el kell helyeznie egy csomagot. Ez az, aminek a kivitelezése nem sikerül, helyette viszont összetalálkozik Finn-nel, aki az apja révén maga is időutazó családból származik - bár erről ő maga semmit sem tud.

Kicsit nehéz volt összerakni az elején az időutazásra vonatkozó törtvényeket, mert bár Bree folyamatosan magyarázza a fogalmakat, mégsem érthető meg rögtön az egész - vagy én voltam figyelmetlen, vagy pedig a magyarázat volt kissé zavaros. Szeretem az olyan világokat, amelyek működésén el kell gondolkoznom - ebben az esetben is ezt tettem és lassanként összeállt az egész. Mindezek ellenére bőven akadtak kérdéseim, amelyek többségére egy idő után - leginkább a kötet vége felé - sikerült magyarázatot kapnom.

Az ugrók és nem ugrók, a bongás, a nyúlványok, valamint a múltban és a jelenben elhangzott állítások kusza hálója azt sejteti, hogy az egész történet nagyon jól kitalált és érdekes. Részben ez így is van: nagyon tetszett, ahogy az eseményeket egymáshoz fűzte, ahogy a személyek különböző időkben létező személyiségeit egymással kapcsolatba hozta a szerző. Ez a része a történetnek tehát nagyon is rendben van és a kötet utolsó nyolcvan oldala egészen elképesztő. 

Mindössze azt nem értem, hogy ha az időhurkok eseményeit és összefüggéseit ilyen részletesen és alaposan kidolgozta Karen Akins, akkor miért nem szentelt hasonló figyelmet a regény többi részének is - ez az én egyik legnagyobb problémám. Onnantól kezdve, hogy Bree magával viszi Finn-t a XXIII. századba csak a fejemet fogtam azt egymást követő csacskaságok és - szerintem - bugyutaságok sorától. A szuper és a bugyuta részek közötti kontraszt pedig nem is lehetne élesebb - olyan érzésem volt, mintha nem ugyanaz a személy találta volna ki a cselekményt, a bonyodalmat és követte volna el a megvalósítást.
Ilyenkor általában az következik, hogy belekezdek az engem zavaró jelenetek részletezésébe, de ezt most kihagyom, mert van, aki ezt már megtette helyettem: Lex értékelése a moly.hu oldalon tartalmazza mindazt, amit magam is kiemeltem volna problémaként - és a lista korántsem teljes, csak van, ami már nem érdemel több időráfordítást.

Azt már kihangsúlyoztam korábban, hogy a történet nem szirupos fajta, viszont most úgy éreztem, hogy a szerző átesett a ló másik oldalára: annyira távol akarta tartani a rózsaszín érzelmeket a történettől, hogy nem sikerült észrevennem Bree mikor szeretett bele Finn-be - pedig nagyon figyeltem, mert ezen kívül minden mást maradéktalanul kiszúrtam.

Ha leköt a sztori, ha magával ragad, akkor vak vagyok minden hibára, illetve hajlamos vagyok szemet hunyni afelett, amit mégis észreveszek. Most nem ez történt. A történet sem igazán kötött le, a logikátlanságok kifejezetten idegesítettek, és ezt még csak tetézték a fordítási hibák, illetve a szerkesztés ordító hiánya. Magyartalan mondatok tömkelege és olyan kifejezések, szókapcsolatok, mondások, amelyek szerintem tükörfordítással készültek - de hogy a magyar nyelvben nem így használjuk őket, az teljesen biztos. Ezeket olvasva úgy éreztem magam, mint a főszereplő: "a dühtől valami gőz gyülemlett fel a fülem mögött" és "szinte megfagyott rajtam a bőr".

Kegyetlennek fog hangzani, de nem tudom magamban tartani: a fordítás ilyen szintű igénytelenségével és a szerkesztés ilyen fokú hiányával csak egy másik kiadó esetében találkoztam eddig össze - ők azonban már nem jelentetnek meg semmit. Viszont a GABO kiadótól, és főleg az SFF sorozat esetében  - még ha a YA alsorozatáról is van szó - nagyon nem számítottam hasonlóra. Erre bizony csak azt tudom mondani, ami a regényben is szerepel: "Csak semmi durva." Ugye mindenki érti a lényeget?

Szóval hiába a jó alaptörténet, a zsenialitás magasságait ostromló befejezés, ha ezeken kívül gyakorlatilag semmi más pozitívumot nem tudok megemlíteni, ha számomra szinte az élvezhetetlen kategóriába tartozott a regény. Elképesztően lassan haladtam az olvasással és egy idő után már egyáltalán nem tudott lekötni a történet, alig vártam, hogy végre a végére érjek. Sajnálom, mert alapból nagyon érdekelt a sztori, és sajnálom, mert a további kötetekre - a nem éppen pozitív élmény miatt - nagy valószínűséggel már nem leszek kíváncsi.

Posted in: 5 pontos,GABO Kiadó,GABO SFF YA,Időhurok,Karen Akins,könyvértékelés,sci-fi