Moskát Anita: Bábel fiai

Kettős érzésekkel viseltettem a regénnyel szemben, ugyanis mindennél jobban akartam ezt a kötetet, de tartottam is tőle - egy részről a szerző korábban olvasott novellája miatt, amelynek nyomasztó volt a hangulata, de mégis a kedvencemmé vált, más részről a témája miatt. Az első érzésemnek engedelmeskedve be is szereztem a megjelenést követően a művet, amelynek eredményeként egy fantasztikus és személyre szóló dedikálással lettem gazdagabb. De ez sem volt elég, mert egyre csak halogattam az olvasást, kerestem a megfelelő hangulatot, amikor majd teljes mértékben érvényesülhet az olvasottak hatása. Sikerült megtalálnom. Persze nagyon könnyű utólag bölcsnek lenni, de akkor is kijelentem: nem kellett volna tartanom tőle, mert ez egy igazán különleges történet, amely a témája ellenére is nagyon gördülékeny, viszonylag könnyen olvasható, és felejthetetlen élményt ad.

Értékelés: 10/10
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 403 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
Kiadói sorozat: GABO SFF
Műfaj: urban fantasy, portál fantasy

Sajnos a kialakult kedvezőtlen helyzet miatt az olvasás és a jelen értékelés megírása között eltelt közel másfél hónap. Ez az idő ugyan nem egy emberöltőnyi hosszúságú, de akkor sem teljesen frissek már az élmények, elhomályosította azokat a hétköznapok gondja. Ezért aztán kicsit nehéz megfogalmaznom az érzéseimet, de azért megpróbálkozom vele.

Bármennyire is tartottam a regény vallásos témájától, Anita nagyon jól kezelte mind az alapötletet, mind pedig annak végkifejletét. Tetszett a két történetszál kiindulási pontja, a kissé megcsavart, másként értelmezett mitológiai alapok bemutatása, illetve az is, ahogy a két - ennyire különböző - főhős élete és célja akaratlanul is összefonódik, majd egy irányba halad. Lassan kibontakozó történet ez, amelyre könnyű lenne azt mondani, hogy néhány szereplő viszi el a hátán, de ez nem így van. Ennek a regénynek mélysége van, amelynek rétegei mögé nézni egyszerre töltött el élvezettel és félelemmel. Ez utóbbi érzés már csak azért sem indokolatlan, mert ez a történet sötét és komor, világa nem kissé kegyetlen, az eredmények érdekében hozott komoly áldozat kifejezés pedig ez esetben nem csak rizsa és következmények nélküli süket duma.

Az elején kíváncsian, bár kissé idegenkedve tekintettem Arzén világára és tetteire, próbáltam felépíteni magamban annak a társadalomnak a működését, amiben a történetünk játszódik - amelyet ennyire áthat a vallásosság vak buzgalma. Eleinte sokkal inkább megfogott Dávid története, az ő egyéni problémája, amelynek bemutatása során átélhettem, ahogy egy festő lassanként elveszti a látását. A művészlélek fiú lelki vívódása, a kétségbeesés és tehetetlenség érzése, valamint a közben folyamatosan érkező látomások - a Torony hívása - olyan hiteles és szenvedélyekkel teli leírásokon keresztül tárult elém, amelyek már az elején magukkal ragadtak. Ezt a kijelentésemet még úgy is fenntartom, hogy az életvitele és a viselkedése jó néhány megnyilvánulása miatt bizony bizsergett a tenyerem, hogy felképeljem ezt az elkényeztetett és önző kölyköt.
Végül miután Dávid eljutott Bábelbe, és ezáltal több időt töltöttem abban a másik, kissé zűrös, számomra furcsa elvek alapján működő világban, már jobban megértettem annak lakosait, a vezetőik és az alsó rétegek gondolkodását is. Arzén is fokozatosan került közelebb hozzám, és éreztem át egyre inkább az ő motivációját és helyzetét.

"Minden mese magjában ott az igazság."

Igazából ami ebben a történetben lejátszódik az nem más, mint az élet és a - politikai vagy vallási - hatalom örök körforgásának bemutatása egy gyorsított felvételen keresztül nézve - az örök változás: az egyszer fent és egyszer lent. A kezdeti lehetőség, az elérhető közös - és magasztos - cél átlényegülése, egyéni érdekké válása, majd az elért eredményhez, a nagy műhöz való végtelenül makacs ragaszkodás. A babonaság és a vallás, a nézetek és a kötelező terhek, valamint a szeretet és az elvárások hatalmas méretű csatája ez a regény, amelyet - mint mindig - most is az egyének vívnak meg. Akaratlanul is hőssé lett személyek, akik egyébként nem akartak semmi mást, csak attól eltérő utat bejárni, mint amit előírtak a számukra, vagy éppen megtalálni azt, amit elvesztettek.

Karakterfejlődés szempontjából jelesre vizsgázott nálam ez a regény - Dávid és Arzén esetében is megállja a helyét ez az állítás. Egyszerűen élvezet volt olvasni, ahogy az önző fiú végül saját magán kívül más szempontokat is figyelembe vesz, ahogy egy "gyermek", aki egész életében igyekezett megfelelni az elvárásoknak, végül ledönti a példaképe által felállított korlátokat, elkezdi járni a saját útját. Hangulatteremtésből szintén jelest kap tőlem a szerző: borzongtam, szenvedtem, reménykedtem, és még megannyi érzést átéltem a lapokat forgatva.

Nem csak fantasztikus élményt jelentett ez a regény, hanem ismét tanultam egy új fogalmat, amely a portál fantasy kifejezés. Mert Dávid és minden beszivárgó egy átjárón vagy kapun keresztül jut át ebbe a másik világba, amely bár földrajzilag is létező hely, mégis a tér és az idő egy teljesen más síkja. Egy másik világ, amely kapcsolatban áll a miénkkel, de a törvényei más szabályoknak engedelmeskednek.

Nem hiszem, hogy mindent értettem és felfogtam, amit Anita közölni akart velem. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon erős és összetett első regény, egy olyan írás, amelyet nem elég egyszer elolvasni. Tudom, hogy igazán csak akkor fogom minden utalását, mondanivalóját és rétegét megfelelően értelmezni, ha több alkalommal olvasom majd végig a szöveget. Már most tudom, hogy biztosan ezt fogom tenni, ahogy abban is biztos vagyok, hogy az újraolvasás is fantasztikus élmény lesz.

Részrehajló lennék? Nem hiszem. Van, ami nem azért csillog, mert fényesre csiszolták és megvilágították, hanem belülről, saját magától ragyog. Bár minden első - vagy sokadik - regény ilyen színvonalú lenne.

Mindezek után pedig még inkább büszke vagyok a saját példányú könyvemben szereplő dedikálás szövegére. Anita, remélem, hogy ezt a posztot is "zugolvasod". :D Köszönöm az élményt!

Folytatás »

Alessandra Torre: Black Lies - Sötét hazugságok

Eljutottam arra a pontra, amikor már félve veszem kezembe az éppen soros romantikus könyvet, mert bizony kevés közöttük az igazán élvezhető - legalábbis a számomra. Azokat a történeteket, amelyek pedig nem csak klisék halmazából állnak, hanem valami egyedi ötletet is tartalmaznak, gyakorlatilag nagyítóval kell keresni a tömegben. Pont ezért kivárok és alaposan megvizsgálom az adott kötetről született véleményeket, mielőtt annak megvásárlásáról döntök. Nem volt ez másként a Sötét hazugságok esetében sem, és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem bántam meg a döntésem.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 374 oldal
Fordította: Hetesy Szilvia
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe:
Black Lies
Műfaj: romantikus, new adult, erotikus

Ez a regény egyszerre ismerős és mégis valami mást ad, mint amit eddig olvastam. Az első fejezeteken rendesen felhúztam magam, és egy kis időre félre is tettem a kötetet, mert nem volt hangulatom egy újabb elkényeztetett és nyafogó úrilányhoz, akinek az a legnagyobb gondja, hogy miként tegyen keresztbe a szülei által vele szemben támasztott elvárásoknak. Szóval nem éreztem úgy, hogy azonosulni tudnék a burokban nevelkedett, a nagykorúságával húszmilliós vagyont birtokló, a férfiakat megbabonázó, tökéletes alakkal és csodaszép pofival rendelkező nővel, aki ráadásként felkeltette a szintén szuperül kinéző, fiatal kora ellenére is milliárdos cégvezető figyelmét.

Akkora kliséhalmaznak indult ez a történet, hogy majdnem véglegesen abbahagytam az olvasását, mert a rendelkezésemre álló kevéske időmből egy percet sem akartam elvesztegetni egy értéktelen, az éppen aktuális trendről még egy bőrt lenyúzó történetre. Egyedül csak az tartott vissza a kötet sarokba dobásától, hogy az általam olvasott vélemények figyelmeztettek: "ez a történet mást ad, mint elsőre látszik". Éppen ezért félretettem az ellenérzéseimet, a hibák és klisék helyett pedig inkább a szövegben elrejtett utalásokra figyeltem, és egy idő után kifejezetten élvezni kezdtem azt a játékot, amit a szerző talált ki az olvasói számára.

A nyomok pedig ott vannak, már a kötet legelejétől kezdve, csak éppen nagyon ügyesen elrejtették őket: apró utalások a kinézetre, a viselkedésre, amelyeket az adott szituációban könnyen félre lehet értelmezni, de távolabbról nézve minden értelmet nyer. Nagyon sok minden csak gyanús volt, de megjelöltem a kérdéses részt, később pedig kifejezetten örültem ennek, mert könnyebb volt rátalálnom az egyre biztosabban körvonalazódó elméletem igazolását alátámasztó bizonyítékra.

A regény első harmada nagyon furcsa, a történet kicsit darabos, de később értelmet nyer minden, és Lee felbukkanásával az események is sokkal érdekesebbé válnak. Persze ez volt az a pillanat, ami a pozitívuma mellett magában hordozta a negatívumot is, mert bizony innentől kezdve úgy nézett ki, hogy egy újabb szerelmi háromszöget bemutató történetre sikerült rábukkannom. De ekkor lettek különösen fontosak a korábbiakban megjelölt nyomok és sejtések, háborgó lelkem pedig hamar nyugalomra lelt - innentől kezdve már tényleg csak élveznem kellett a történetet. Meg egymás mellé helyezni a mozaik darabkákat, aztán hamarabb rájönni a titokra, mint ahogy az a regényben felfedésre kerülne.

Csak megerősíteni tudom azt, hogy ennek a történetnek sok oldala van, és minden fázisban egy másik arcát mutatja az olvasó felé, ezzel is összezavarva azt, aki a kezébe veszi a regényt. Viszont pontosan ezért ad más élményt, mint a korábbiakban olvasottak, pedig tulajdonképpen ugyanarról szól, mint sok másik történet: két ember egymásra találásáról, az igaz szerelemért vívott küzdelmeikről és a mindent meghatározó bizalomról.

Nem túl csavaros történet, krimiben és thrillerben olvastam már ennél sokkal összetettebbet és megdöbbentőbbet is, de kategóriáját tekintve mindenképpen az okosan és átgondoltan összerakott darabok közé tartozik. A szereplők karakterei meggyőzőek, alaposan kidolgozottak, a viselkedésük teljesen hihető, a humoruk pedig képes gördülékennyé tenni a nehezebben emészthető részeket. Mindezek mellett pedig a perzselően forró jelenetekről, az izgalmakról és az intrikákról sem kellett lemondanom. Jó volt! Ha valaki nem csak a romantikus érzelmeket keresi, hanem valami egyediséget is, akkor ez a regény megfelelő választásnak tűnik a könnyed, de mégis élvezetes kikapcsolódáshoz.

Folytatás »

David Gemmell: Hollószív (Rigante-ciklus 3.)

A Rigante-ciklus köteteit David Gemmell legjobbjaiként tartják számon, ezért számos ajánlást figyelembe véve ezekkel a regényekkel kezdtem az író életművével való ismerkedést. Talán az előzetes elvárások voltak nagyok, talán az ajánló személyekétől némiképp eltérő stílusbeli különbségek miatt alakult úgy a helyzet, ahogy, de a végeredmény mégis az lett, nem éreztem, hogy a szerző művei teljes mértékben nekem szólnának. Pedig a regények nagyon jók, az általam egyébként annyira kedvelt klasszikus vonalat képviselik: összetett karakterekkel, nyíltan odavetett vagy éppen burkoltan megfogalmazott mondanivalóval és tanulsággal, valamint egy cseppnyi mágiával és misztikummal. Mindezek ellenére is úgy gondoltam, hogy ezekből a történetekből számomra hiányzott valami apróság, ami igazán emlékezetessé vagy kedvencé tenne volna őket. Egészen eddig... Mert a Hollószív olvasása közben végre megkaptam azt az adalékot, amit eddig hiányoltam, és ennek eredményeként Gemmell írása végre nekem is azt tudta nyújtani, amit annyi más olvasónak korábban: maradéktalan és emlékezetes élményt.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2008.
Terjedelem: 455 oldal
Eredeti cím: Ravenheart
Fordító: Sziklai István
Borító ár: 2.490 ,- Ft
Sorozat: Rigante-ciklus
Előzmény:
1.) Kard a viharban
2.) Éjféli sólyom
Folytatás:
4.) Viharlovas
Kategória: heroikus fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház

A Rigante-ciklus négy kötetből áll ugyan, de ezek közül két-két regény az, ami szorosan kapcsolódik egymáshoz - bár természetesen mindegyik a rigantékról szól. A Kard a viharban Connavar története, amelynek - Átok révén - szinte egyenes folytatása az Éjféli sólyom. A Hollószív kötet eseményei ehhez képest évszázadokkal később játszódnak, abban a korban, amikor Connavar és Átok tettei immár a történelem homályába vesztek, a misztikum ködébe süllyedtek. A varlok, akikekkel annak idején a keltók összecsaptak, végül meghódították az országot, immár ők annak uralkodói - a korábbi lakosok büszkeségét megtörték, jogaikat pedig korlátozták. A mágia kihunyóban van, a seidhek eltűntek, már csak a norna figyeli a jövőt és tartja szemét a riganték különleges népén.

Ha úgy döntesz, kedves olvasó, hogy ezzel a regénnyel kezded a riganték történeteit, akkor se kerülsz semmilyen hátrányba a sorozatot sorban olvasókkal szemben.

"(...) a történelmet mindig a győztesek írják. Az nem az igazságról, hanem az igazolásról szól."

A kardok, a viking hajók, valamint a gladiátorok korát magunk mögött hagyva ezúttal egy olyan időszakban játszódnak a mindent meghatározó események, amikor már a lőfegyverek is lényeges szerephez jutnak. A pisztolyok és a puskák ugyan még csak egyszer süthetők el újratöltés nélkül, de a csatatereket egyre gyakrabban üli meg a lőporfüst. Mindezek mellett az igazi harcos továbbra is arról ismerszik meg, hogy nem orvul gyilkol, hanem szemtől szemben áll az ellenséggel, továbbra is leginkább karddal a kezében védi meg a saját igazát.

"Az alkotáshoz idő és szeretet kell, a pusztításhoz elég pár pillanatnyi őrület."

Bárki is kérdezi, továbbra sem tudom megmondani, hogy mivel adott többet számomra ez a kötet, mint a korábbiak, de sokkal jobban tetszett, és úgy éreztem, hogy sokkal inkább megérintettek az olvasottak. Mondanám, hogy kevésbé volt nagyívű a cselekmény, és a szerző sokkal inkább a személyt helyezte a fókuszba, de ez a korábbiakban is így volt, és mégis... Hollószív, vagyis Kaelin Ring érdekes személyiség, akinek karaktere és életének bizonyos pillanatai akár még ismerősnek is tűnhettek a korábbiakban olvasottak alapján. Viszont volt benne valami, ami miatt sokkal jobban tudtam azonosulni a karakterével, mint a korábbi hősökével: az általa átéltek engem is megviseltek, az érzelmeit közel éreztem magamhoz, a tetteivel - még azok némelyikének kegyetlensége ellenére is - egyet kellett értenem. Sokkal emberibb volt ő a számomra, mint a korábbiakban felvonultatott hősök.

No, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a karddal az oldalukon, a derékszíjukba dugva pisztolyokkal rohangáló, kiltes felföldiek egyes női olvasókban - bennem biztosan  - felébresztenek más olvasmányok, netán filmes élmények - pl: Rob Roy - által keltett kellemes emlékeket is. Lehet, hogy ez utóbbi lenne a titok nyitja? Ha igen, ez akkor sem csökkenti a szerző érdemeit, mert kétségtelenül remek karakterekkel benépesített regényfolyamot alkotott.

"A holnap gonoszságai miatt kár most aggódnunk, mert úgysem kezdhetünk velük semmit. Úgyhogy élvezd a mai napot!"

Talán tényleg olvasmányosabb volt ez a történet, talán az előbbiekben leírtak miatt éreztem úgy, hogy ez így van, de olvasás közben csak úgy peregtek az oldalak. A helyzet persze egészen morbid, mert ez az a regény, amelyet az egyre súlyosabbá váló időhiány miatt a leghosszabb ideig bújtam. Mert egyébként ez a kötet tényleg olvasmányos, a cselekmény végig érdekes, a kötet tele van érdekes és szerethető karakterekkel, az események lényegesek, de csak egy szűk területre korlátozódnak - a kötet légköre szinte már családiasnak érződik. 

"Az igazságnak megvan az a szokása, hogy napvilágra kerül, nem számít mennyire eldugják a hamisság és csalások egész sora mögé." 

Igazi hullámvasút ez a regény az érzelmek számára, de a történet nagyszerű és kifejezetten kedvelhető. A ciklus harmadik kötete önmagában is teljes, bár ha a teljes egészet nézzük, akkor inkább a negyedik rész felvezetésének tekinthető. Mégis az olyan szereplők, mint Jaim Grymauch, Kaelin Ring, Chara Jace, Rayster vagy éppen a norna, valamint az általuk átéltek miatt válik igazán emlékezetessé ezt a remekül elmesélt történetet. Az élvezetek közben azonban nem felejtettem el, hogy a szerző műveiben minden mindennel összefügg, és minden eseménynek a közvetlen következmények mellett távolabbi kihatásai is vannak: éppen ezért különösen érdekel, hogy az olvasottak után milyen élvezeteket tartogat még számomra a Viharlovas, a ciklus negyedik kötete.

Folytatás »

Constantine (filmsorozat)

Ritkán fordul elő, de időnként írok filmekről is, leginkább olyanokról, amelyek alapja regény vagy novella - vagy ha mégsem nyomtatott szöveg feldolgozásáról van szó, akkor valamiért késztetést érzek arra, hogy az adott művel kapcsolatban átéltekről elmondjam a véleményem. Viszont soha nem írtam még filmsorozatról. Ez a poszt pedig azért is kivételesnek tekinthető, mert a Constatine filmsorozat alapja a nyomtatott történetek egy másik megjelenési formája, vagyis a képregény.

Igen, annak idején én is láttam a Constantine, a démonvadász című filmet Keanu Reeves főszereplésével - már első alkalommal is imádtam, azóta pedig többször is újranéztem, és még mindig a kedvenceim között tartom számon. A kíváncsiságom viszont határtalan, mindig is érdekeltek a kezdetek, az alapok, ezért belelapoztam a képregénybe is, és legnagyobb döbbenetemre azt tapasztaltam, hogy a filmbeli főszereplő és a képregényben megrajzolt figura között nem sok hasonlóság van. Persze attól még imádom Keanu alakítását, de valamiért arra számítottam, hogy a film készítői jobban figyelnek majd a hasonlóságra. A saját belső szűrője miatt egy regény szereplőit szinte minden ember másként képzeli el, de ebben az esetben ott volt a megrajzol figura, adva volt az arc, a kinézet, ezért számomra egyértelműnek tűnt volna az eset. A tény az tény marad: Keanu egyáltalán nem hasonlít a rajzolt figurára.

Szóval nem volt kérdés, hogy ha készül még egyéb feldolgozás, akkor az engem érdekelni fog - már csak a kíváncsiságom miatt is. El is készült a DC Comics által megjelentetett Hellblazer képregényt adaptáló sorozat, amely mindössze 1 évadot élt meg. Az ok természetesen a nézettségben keresendő, mert ami nem megy, az kaszát kap, és kész. A magyarázatot azonban a nézők sorozatról alkotott véleményeiben kell keresnünk, amely amellett, hogy végtelenül egyszerű, eléggé félrevezető lehet: a Contantine nagyon hasonlít a Supernatural című, felkapott, kis hazánkban is méltán népszerű sorozatra.

John  Constantine, a képregényfigura (forrás).

A hasonlóság furcsa dolog, mert amikor hasonlítunk illendő lenne figyelembe venni a időbeli sorrendet. Oké, tudom, hogy a Supernatural hamarabb került adásba, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a képregény sorozat első számainak megjelenése 1988-ra tehető, szűk három esztendő alatt pedig mintegy negyven kiadvány jelent meg, amelyet aztán később még több követett (forrás: Wikipedia). Ezek mindegyikében Constantine pokoli kalandjainak lehettek szemtanúi és átélői a rajongók. Bőven volt tehát honnan ötletet merítenie a korábban emlegetett, vagyis magyarul az Odaát címen futó sorozat alkotóinak, de ez nem szégyen, a hasonlóság pedig egyáltalán nem véletlen. Pech, hogy a képregény adaptáció később kerül a nézők elé, ezért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ha már ennyit áldoztam az előzményekre, akkor talán végre ideje lenne ráérnem a filmsorozatra is - annak minden negatívumát és pozitív hatását is beszőve a véleményembe.

A legtömörebben úgy tudnám megfogalmazni a véleményem, hogy kevés volt ez a tizenhárom epizód. Ez talán a legfontosabb kijelentés, amit ezzel a sorozattal kapcsolatban megtehetek. Kevés volt abból a szempontból, hogy rendesen a szívünkhöz nőjenek a szereplők, hogy elmerüljünk ebben az ismerős, illetve soha nem látott lényekkel benépesített világban - és hiába a Supernatural több évada, ez azért mégis csak egy másik "világ", egy másik alkotógárda fantáziájának szüleménye.

Nem mondom, hogy mindegyik epizód tetszett, nem mondom, hogy mindegyiktől hasra estem, de azért egynek - vagy akár annál többnek is - jó volt. Persze ebbe az is belejátszik, hogy nagyon kedvelem az ilyen jellegű sorozatokat, amelyekben a jó és a rossz áll egymással szemben, az ütközet során használt eszközök nem mindegyike tisztességes, felvonul a pokol és a menny összes teremtménye, egyidejűleg van jelen a történelem minden misztikus vallásának gonosz ellen bevethető technikája, illetve szent tárgya, legendája, valamint mindezek mellett a vudu és még sok minden más. Vagyis minden, ami misztikus.

Az epizodikus felépítés miatt minden egyes rész kínál valamilyen megoldást a kezdeti problémára, ugyanakkor van egy részeken átívelő fő szál is a sorozatban. Sajnos azonban ennek felbukkanásához, vagy a néző számára egyértelművé válásához el kell telnie néhány - legalább négy - epizódnak. Nehezményezem, hogy amíg egyes részeket szorosan összekapcsol ez a fő történetszál, addig jó néhány teljesen kilóg a sorból. Egyes mellékszereplőkről azt hittem, hogy meghatározó szerepet fognak betölteni, majd később egyáltalán nem hallottam róluk - másokkal pedig pont ennek az ellenkezője történt.

Chas Chandler, vagyis Charles Halford.

Ez a tizenhárom rész arra volt elég, hogy megismerkedjünk John Constantine munkamódszerével - nem mindig értettem egyet vele, bár tény, hogy a technika működőképes -, a barátaival, a támogatóival, jó néhány ellenségével, illetve a múltjának néhány - kényes és meghatározó - részletével. Az egyre sokasodó feladatok, a feltárt nyomok egy idő után mind ugyanabba az irányba mutatnak: mindennek oka a Felemelkedő sötétség. Ami alapból jól hangzik, de az évad végéig nem sikerült megtudnom, hogy mit is jelent tulajdonképpen ez a hangzatos "cím". Mire végre sikerülne igazán megismerni a fenyegetés nagyságát és mértékét, addigra pedig elfogy a néznivaló. Ebből egyenesen következik az a megállapítás, hogy a készítők arra számítottak, lesz még idejük a kibontakozásra, a történet mélységeinek bemutatására. Sajnos nem volt. Viszont mindennek köszönhetően az évad vége iszonyú függő vég, az utolsó percek történései bizony folytatásért kiáltanak. 

Látvány szempontjából vegyes érzéseim vannak: voltak nagyon hatásos jelenetek, ugyanakkor nem volt mentes a sorozat az időnként nevetséges megnyilvánulásoktól - szóval egyaránt kapott tőlem tapsot és szemforgatást is.

A Constantine sorozat főbb szereplői:
Manny, Constantine, Zed és Chas (balról jobbra).

Még a poszt elején leírtak ellenére is eléggé nehéz volt megbarátkoznom a John Constantine szerepét alakító Matt Ryan megnyilvánulásaival és arcmimikájával, de a végére egészen megkedveltem őt, és sajnáltam, hogy el kellett válnom tőle. A legnagyobb sorozatbeli kedvenc számomra a Chas-t alakító Charles Halford, akit egyes epizódokban ugyan nélkülöznöm kellett, de amikor jelen volt, akkor egész jól hozta a karakterét. Egy misztikus sorozatból sem maradhat ki a súlyos múlttal és különleges képességekkel rendelkező szexi segítő, ezért már meg sem lepődtem, amikor felbukkant és tartós szerepet kapott a történetben a látnok Zed Martin, akit Angélica Celaya személyesített meg. A hölgy nagyon jó választás volt a szerepre és a színészi képességeit sem érheti kifogás. Az angyalokat ebben a sorozatban Manny képviseli, akinek nézését - a fura szemei miatt - elég nehezen viseltem, és bevallom, hogy az őt játszó Harold Perrineau sem lett a kedvencem - bár nem is igazán nyílt sok lehetősége megmutatni a képességeit.

Manny, az angyal első felbukkanása a sorozatban.
(Forrás: INNEN)

Szóval jó volt ez, de valahogy, valamilyen szinten mégis mintha kevés is lett volna. Nekem elegendő, én néztem volna tovább is, és ha rajtam múlna, akkor megadnám a folytatásnak a lehetőséget, de sajnos ez nem rajtam múlik. Határozottan elszomorít az a tény, hogy miközben annyi - számomra - értéktelen sorozatnak érkezik az újabb és újabb évada, addig azok, amelyeket szívesen néznék egymás után kapnak kaszát. Ismételten meg kell állapítanom, hogy az egyedi ízlésem nem egyezik meg a tömegekével - legalábbis a sorozatok folytatásának szempontjából lényeges amerikai sokaságéval.

Akárhogy is van, a tényeken változtatni már nem tudunk, de azért hoztam Nektek pár videót:

Imádom a sorozat főcímét, amely szerintem nagyon hatásos - részemről egyszerűen beleszerettem:

De a zenéjét is végighallgattam már jó néhányszor és még mindig kedvelem. Szerintem nagyon passzol a sorozat hangulatához. Hallgassatok bele Ti is! És ha valakinek a két és fél perc nem lenne elég, akkor meghallgathatja az egy órás verziót is. :) Ennyire elvetemült azért még én sem vagyok. :D

A végére maradt a trailer, amely talán még inkább meghozza a kedvetek a sorozathoz, mint az én értékelésem. A sorozat erényei és hibái is rögtön felismerhetők a bemutató képkockáit megnézve, bár részemről továbbra is azt a véleményt képviselem, hogy érdemes volt rászánnom az időt erre a tizenhárom részre.

Ennyi volt tehát az eredeti képregényből készített Constantine, mint filmsorozat, és minden, amit úgy első körben, nagy hirtelenjében gondoltam róla. Ja, és még annyi: nem ledaráltam a sorozatot, hanem jól beosztottam - vagy a többi teendőm osztotta be az időm -, de a lényeg, hogy közel három hónapig tartott a kapcsolatom a pokoli erők ellen küzdő mágussal. Sajnos most ennek is vége szakadt. Keresnem kell valami mást, amit ezt követően - jól beosztva - nézhetek. :)

Folytatás »

Daniel O'Malley: A bástya (Checquy-akták 1.)

Megláttam a borítót és beleszerettem. A fekete bástya figurája uralja a fedlapot és hangsúlyos a köré tekert piros szalag is - ez utóbbi miatt első körben ugyan egy másik olvasmányt jutott az eszembe, de ez is csak időlegesen okozott képzavart. A lényeg azonban a részletekben rejlik. Figyeltétek már, hogy mennyire érdekesek a nagy és sötét központi elem körüli a kicsi és piros figurák? Ha nem, akkor itt az idő alaposan áttanulmányozni a borító elemeit. Miért is? Mert a fedlap olyan, mint maga a regény: egy központi szervezet köré csoportosul az összes cselekmény, de a lényeget a tagokban, a képességeikben, valamint a tetteikben kell keresni - akinek az egyik tetszik, annak szerintem a másik is fog.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Sötét örvény
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 686 oldal
Borító ár: 3.499,- Ft
Fordította: dr. Mátics Róbert
A mű eredeti címe: The Rook
Sorozat: Checquy-akták
Folytatás:
2.) Stiletto
Kategória: urban fantasy, krimi, misztikus,
poszthumán

A könyv fülszövege remekül összefoglalja a kiinduló helyzet lényegét: Myfanwy Thomas egy londoni parkban ébred, halottak veszik körül. Az emlékei eltűntek, így a korábbi énje által hátrahagyott információkra kénytelen támaszkodni, hogy túléljen. Hamarosan rájön, hogy ő egy Bástya, magas beosztású kém egy titkos ügynökségnél, ami a természetfeletti fenyegetésekkel szemben védi a világot. A szervezetbe azonban tégla épül be, aki meg akarja ölni őt.

Valamiért azt gondoltam, hogy ez lesz az a történet, amely csak úgy hipp-hopp beszippant, amelyet csak úgy sitty-sutty elolvasok, de végül nem így lett. Nem volt hipp-hopp, és nem volt sitty-sutty. Helyette viszont közel másfél hétig olvastam a majd hétszáz oldalas történetet, közben pedig igyekeztem eligazodni a természetfeletti eseteket kivizsgáló, bonyolult felépítésű és működésű kémszervezet működésében és ügyeiben. A fantasztikus képességű szereplők, a poszthumán elemek, illetve a főszereplő amnéziája sem tették könnyebbé a helyzet értelmezését, valamint a titok felgöngyölítését.

Milyen is ez a regény? Mármint azon kívül, hogy jó? Egy alternatív jelenben játszódó poszthumán elemekkel tarkított, urban fantasy-ba oldott kémregény, amelyben van egy egészen halovány horror beütés, és mindezek mellett felveti a fejét némi chick lit hangulat is. Nyugalom, nem is olyan sokára mindent megmagyarázok, a kijelentésem minden részletét kifejtem bővebben.

Szóval adva van a főszereplőnk, aki elvesztette az emlékeit, de akinek a korábbi énje elképesztő mennyiségű levelet hagyott hátra, mindenféle fontos információkkal. Az olvasók tehát az új személyiségű Myfanwy-val (ejtsd: Miffáni) együtt ezekből a levelekből ismerhetik meg a Checquy szervezetét (a kiejtés francia hatásra: Seki), az ott dolgozókat, a fontosabb pozíciókat betöltő személyeket, valamint egyéb természetfeletti eseményeket és jelenségeket. Ez elsőre nagyon jól hangzik, és bár rengeteg összetett világú, háttértörténetű regényt olvastam már, arra nem számítottam, hogy ilyen mértékben fulladozni fogok az információkban. Rengeteg személy és esemény, a kémszervezet felépítésének bemutatása adja a világ alapját, az olvasó pedig csak győzze felfogni azt, ami az oldalakról zúdul rá.

"A nemzet számára eszköz vagyunk, a Brit-szigetek kincse. Akik a Checquy Társaságban dolgozhatnak, megtehetik mindazt, amit senki más nem, ők a királyság titkos fegyvere."

A történet fő szálát a jelenkori történések adják, amelyeket időnként megszakítanak a korábbi Myfanwy által írt - eléggé terjengős, de azért lényegi információkat is bőven tartalmazó - levelek. Ami a regényszerkezet előnyét adja, egyben az jelenti a hátrányát is: a jelenkori történéseket széttördelik a borítékban zárt üzenetek, ezért egy kicsit nehezen szippantott be az olvasmány, csak időnként ragadtak magával az események.

"A Checquy Tanácsa egy végrehajtó hatalommal felruházott vezető testület, aminek az a feladata, hogy felügyelje az egész szervezet működését. és miután a sakkjáték elterjedt a Brit szigeteken, a Checquy hierarchiája a sakkbábuk köré rendeződött. Ez egy szörnyű rendszer." 

Pedig ez egy nagyon jól felépített, részletgazdag világ, amelynek szereplői is nagyon egyediek, és elképesztően jó ötleteket vonultat fel a szerző. Kezdésnek mindjárt ott van Myfanwy, aki az érintésével sok mindent el tud érni, vagy éppen Gestalt, akik kapásból mindjárt négyen vannak - és ők még csak a bástyák. De egy Checquy nevezetű szervezetben lennie kell még huszároknak, futóknak, gyalogoknak és persze királynak és királynőnek is - bár mivel olyan országban játszódik a történet, ahol az államforma királyság, ezért ebben az esetben a Lady és a Lord a helyes megnevezés.

"Szokásjog, hogy a bástyák például minden belső konfliktusban konzultálnak, és együttes megoldásra törekszenek. (...)
A futók persze nem futnak... Már jó ideje nem.
A huszárok pedig nem szükségszerűen lovagolnak."

Myfanwy különösen nehéz helyzetben van, mert nincsenek emlékei, viszont az a fenyegetés, ami a korábbi önmaga emlékezetvesztését okozta továbbra sem múlt el, tehát amellett, hogy a napi teendőkben nehezített körülmények között kell helyt állnia, még azt a személyt is meg kell találnia, aki egyszer már az életére tört, és nagy valószínűséggel újra meg fogja ezt tenni. Ez a személy pedig a Tanács tagjai közül valaki, vagyis olyan, akinek hatalma és befolyása van a szervezetben.

Nos, az alternatív jelen miatt az urban fantasy közeg tehát adott, a kémregényhez szükséges alapokat maga a szervezet biztosítja, a horror elemekre a természetfeletti jelenségek felderítése és megoldása közben bukkantam rá - vannak közte eléggé véres, illetve egyéb testnedvekben cuppogós jelenetek is -, a chick lit hangulatot pedig maga a főszereplő hölgy viselkedése hozta be a regénybe. Ez utóbbi azért is furcsa elem, mert a történet szerzője egy férfi, de Myfanwy viselkedése, időnkénti csetlése és botlása többször is ezt a gondolatot keltette életre bennem. Már csak a poszthumán összetevő maradt ki a felsorolásból, de ennek a jelenlétét anélkül kell elhinnetek nekem, hogy belemerülnék a részletekbe, mert az eseményekkel kapcsolatban nem akarok elárulni semmi lényeges dolgot.

Fontos infók, nyomok és utalások megjelölve. :)

Már a kötet legelején rájöttem, hogy jobban járok, ha a lényeges információkat megjelölöm, és ugyanezt tanácsolom minden olvasónak - még jó, hogy legutóbb több színű post it készletet szereztem be, mert szükségem is volt majdnem mindegyik árnyalatra. A színkódokkal most nem untatnálak titeket, a végeredményt viszont a képen láthatjátok. Remélem, hogy ez a rengeteg jelölés a későbbiekben is a segítségemre lesz, amikor fel kell majd elevenítenem ennek a résznek az eseményeit és szereplőit.

Jól kitalált és még jobban összerakott sorozatkezdő kötetet olvashattam. Kicsit nehezen rántott magával, a folyamatos megszakítások miatt időnként darabosnak éreztem, az elképesztő mennyiségű információt nem volt egyszerű feldolgozni, Myfanwy levelein pedig folyton bealudtam - némelyiken többször is, sűrű egymásutánban -, de ettől függetlenül ezt még mindig egy jó és olvasásra ajánlott regénynek tartom. Igazi kémjátszma - szervezeten belül és azon kívül is -, titkok és motivációk mindenütt, kiegészítésként kellő mennyiségű akció és humor. Jó kis egyveleg, kellő szilárdsággal lefektetett alapok, amelyekre a későbbiekben bőven lehet építkezni, mert el fogja bírni a későbbi kötetek - véleményem szerint mozgalmasnak ígérkező - eseményeit is.

Folytatás »

Időnyerő igénylése... folyamatban

Mély hallgatás borult a blogra miután elfogytak az előre megírt és időzített posztok - erre február 21-én került sor. De a problémák már korábban jelentkeztek, ugyanis február első dekádjától kezdve nem jutottam olyan formában gép elé, hogy a bloggal is foglalkozni tudjak, de ami még ennél is rosszabb, időhiány miatt az olvasást is mellőznöm kellett. Mindez tehát együtt eredményezte azt, hogy nem tudtam újabb olvasnivalóval szolgálni a számotokra.

A helyzet ugyan még most sem zökkent vissza a régi kerékvágásba, de azért némiképp már normalizálódott. A csapadékmentes időszak és a négy naposra sikeredett hétvége talán meghozza a gyümölcsét: kipihenhetem magam, bepótolhatom az előző egy hónapban felgyülemlett alváshiányt, és talán még olvasásra, valamint vélemény formálásra is jut idő. A mai nap lelkesen vetettem magam az utóbbi két tevékenységbe, amelynek már az eredménye is látszik: kevesebbet ásítozom és újra van igényem a klaviatúra billentyűinek püfölésére.

Elővettem néhány korábbi, még nem teljesen kész véleményem és igyekezve felvenni a gondolataim fonalát, próbáltam befejezni azokat. Nem mondom, hogy pont olyanok lettek, mint amilyenre akkor sikerültek volna, ha korábban, az élmény keletkezését követően megírom őket, de azért kiposztolásra érdemesnek találtattak. Szóval hamarosan újabb bejegyzések megjelenésére lehet számítani.

Hogy ez a lendület meddig tart? Ez nagyon jó kérdés. Ha kérhetem, akkor senki se járjon esőtáncot - hacsak nem az ellenségem az illető -, mert ha a felhők hullatják a könnyeiket, akkor bizony megint eltűnök. Viszont minden szabadon bevethető, ami esőűző: bármilyen boszorkányos praktikát hajlandó vagyok elfogadni és támogatni, ha az hatásosnak bizonyul. :)

Kellemes meglepetésként érintett viszont, hogy a közel egy hónap alatt, amíg én hanyag házigazdának viszonyultam, Ti nem pártoltatok el tőlem - a blog olvasottsága legalábbis ezt mutatja. Köszönöm ezt Nektek! Hogyan tudnám leginkább kifejezni a hálámat? Gondolom, hogy leginkább egy újabb poszttal. És még az is elképzelhető, hogy erre már holnap sor kerül. :)

Most viszont megyek, és teszek valamit annak érdekében hogy az erősen negatív tartományban mozgó alvásszámlálóm valamivel elfogadhatóbb értéket mutasson. Szóval: jó éjszakát mindenkinek, de holnap találkozunk! Ígérem! :) 

Folytatás »

Várólista - 2016. február

Mint látható, van némi fennakadás a blog életében - és legnagyobb bánatomra ez nagy valószínűséggel még egy darabig így lesz. Tehát ez a bejegyzés nem a nagy visszatérés, nem a rendszeresen megjelenő újabb posztok előhírnöke és ígérete, hanem a csupán lélegzetvételnyi szabadidő kihasználása. A rendelkezésemre álló idő arra semmiképpen sem elég, hogy komoly véleményt fogalmazzak meg - vagy esetleg elolvassak egy könyvet -, de arra igen, hogy a februári megjelenésekből, kiválogassam a számomra érdemesebbeket, és elkészítsem - nagy hirtelenséggel összecsapjam - belőlük a februári várólistát.

Az Agave Könyvek új köntösbe bújtatta és ismét a boltok polcaira helyezte Dennis Lehane Viharsziget című regényét. Ez egyben Lehane nagy visszatérése is lehet a kiadónál, más részről pedig ez a regény megérdemli, hogy sokan olvassák - nem utolsó sorban pedig nagyon szuper lett az új borító. Ha nem lenne a polcomon az első kiadás, tutira elcsábulnék, de így igyekszem ellenállni. Szóval: vegyétek és vigyétek, mert tutira megéri.

Új sci-fi szerzővel tervezi megismertetni a hazai olvasókat az Agave Könyvek kiadó. Chris Beckett Sötét éden című regénye 2013-ban Arthur C. Clarke-díjat nyert, a borítója pedig igazán figyelemre méltó.

A Delta Vision kiadó nagyon csendben volt az év első hónapjában, de a háttérben megfeszített erővel zajlott a munka, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a februári megjelenések sora, amelyek mindegyike egy-egy sorozat újabb darabja, és az sem kérdés, hogy mindegyik a polcomon fogja végezni. Csak induljon már el végre az a törzsvásárlói program...

Piers Anthony Roogna kastély című regénye immár a Xanth világa sorozat harmadik része. Jah, hogy még az első két rész is olvasásra vár a részemről? Lehet, de már nem sokáig, és biztató, hogy a folytatás már kikerült a nyomdából.

Greg Keyes Lelkek ura című műve is folytatás, újabb regény az Elder Scrolls világából. Fantasztikus borító és érdekes történet, amelyre szintén sort fogok keríteni. Csak először valaki küldjön nekem egy időnyerőt...

Gail Z. Martin A hamu zsarnoksága című regénye is második rész, A Felvirágzó Birodalmak sorozat újabb kötete. Az előzmények még szintén az ismeretlen kategóriába tartoznak előttem, de ez nem gátol meg abban, hogy érdeklődjek a folytatás iránt. Aztán majd egyszer ez a sorozat is sorra kerül majd.

Helene Tursten Üvegdémon című története az Irene Huss felügyelő esetei sorozat negyedik része, amelyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg. A sorozat kötetei egyébként nagyon jó ütemezésben követik egymást, ezért aki kedveli a skandináv krimi hangulatot, annak nem érdemes visszatartania magát az olvasásától.

A Gabo Könyvkiadó is jó érzékkel válogat a zsáner kötetei között, mert a korábbiakban megjelentetett regények is tetszettek, de az ebben a hónapban a nyomdából kikerült történetek is ígéretesnek tűnnek.

M. J. Arlidge Üsd, vágd! című regényének borítója nem véletlenül tűnik ismerősnek, mert ez a történet bizony az Ecc, pecc folytatás, azaz a Helen Grace sorozat második kötete. Érdekel, nagyon is érdekel a dolog.

Nem kevésbé keltette fel a figyelmem és az érdeklődésem Renée Knight Cáfolat című regénye is, amely az ajánlók és a már kikerült vélemények alapján nagyon ígéretesnek tűnik. Már meghódította a külföldi sikerlistákat és a Holtodiglan című kötet méltó utódja - ha pedig ez így van, akkor nekem mindenképpen kell ez a kötet.

Más kiadó területére és némiképp csendesebb - de mindenképpen szórakoztatóbb - vizekre evezve került a figyelmem középpontjába Liliana Hart Go-go girl a pácban című regénye, amely az Addison Holmes sorozat negyedik rész. Ugyan én még csak az első részt olvastam, de könnyed nyomozás kategóriában - és a Szingli fejvadász sorozat részeinek hiányában - biztosan a kezembe veszem majd a folytatásokat. Főleg, hogy úgy látom, az Erawan Kiadó is egész jó ütemben hozza az újabb és újabb részeket.

Ennyi lett volna a februári várólista. A március pedig még ennél is érdekesebbnek ígérkezik. :) 

Folytatás »