Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. május 17., kedd

Gaura Ágnes: Attila koporsója (Borbíró Borbála sorozat 5.)

Amikor a szerző kifejezte ellenérzését Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozatával, illetve cselekményének alakulásával kapcsolatban, és erre azt a választ kapta a férjétől, hogy akkor írjon olyat, ami neki jobban megfelel, szerintem még az álmaiban sem gondolta volna, hogy 2015. karácsonyára már a Borbíró Borbála sorozat ötödik kötete fog kikerülni a nyomdából. És akkor még nem is beszéltünk az egyéb megjelent írásairól...
Mert valljuk be - én boldogan megteszem ezt - Borbíró Bori, a magyar vámpírkutató és kalandjai a stílust kedvelő olvasók mindennapjainak részeivé váltak, olyan szereplő lett a málna pálinkát kedvelő csajsziból, akinek kalandjait repesve várjuk és szívesen olvassuk. Ahogy a szlogen is  - "Magyar nyakba magyar szemfog" - nagyon találónak és helytállónak bizonyult. Ági pedig - ezt tagadni sem lehet - nem kíméli sem a szereplőit, sem az olvasóit. A negyedik kötet, a Lángmarta örökség befejezését követően szinte a falat kapartam kínomban, és bizony - ezt is bevallom - félve vettem a kezembe az ötödik kötetet, amelynek már a címe is elég baljósan hangzott.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 550 oldal
Borító ár: 3.490 ,- Ft
Sorozat: Borbíró Borbála
Előzmény:
0,5) Démoni színjáték (előzménynovella)
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
Folytatás:
6.) lesz, de még nem tudni mikor
Műfaj: urban fantasy, mitológia, magyar
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb művei:
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
Három hónap telt el azóta, hogy Bori és Attila visszatért Nofertiti mágikus térben elhelyezett kamrájából: Bori gazdagabb lett egy lélekkel, Attila pedig kómába esett. Három hónap, ami alatt Bori minden nap meglátogatta Attilát a kórházban, akinek ez idő alatt semmit sem változott az állapota, és ugyanennyi idő, ami alatt Bori minden lehetőséget megragadott arra, hogy megtalálja a megoldást a jelenlegi helyzetre. Közelgett a karácsony, de Bori nem érezte úgy, hogy oka lenne az ünneplésre. Az eseménytelen - és kutatás szempontjából sikertelen - időszakot először mindennapi események zavarják meg, majd hirtelen elszabadul a káosz, és Borinak egyszerre több fronton is helyt kell állnia, teljesítenie kell az akarva vagy akaratlanul vállalt feladatokat.

Ági a szokásos alapossággal vizsgálta meg a magyar mitológiákat és mítoszokat, a fellelt elemeket pedig élvezetes formában rendezte egymás mellé, és kreált belőle egy teljesen más - kicsit ismerős, de összességében egyedi - történetet. Ugyan mi szükségünk van nekünk kelta tündérekre, manókra és egyéb lényekre, amikor itt vannak a saját múltunk, legendáriumunk legalább olyan misztikus és érdekes lényei? Bizony, a saját mítoszaink is tudnak újdonságot nyújtani - a mennyiséget és a minőséget pedig ezúttal sem érheti kifogás.

Mégis nehéz írnom erről a kötetről, hiszen az elején  nagyon nehezen vergődtem át, és tudom, hogy ebben a saját lelkiállapotom a kelleténél is nagyobb szerepet játszott. Bori fájdalommal és önmarcangolással teli elmélkedései, eléggé hosszú monológjai, valamint az én fáradtságom és nyűgösségem nem volt éppen a legjobb kombináció - pár oldal után édesen aludtunk egymás mellett: a könyv és én. De még ebben a helyzetben is  - mármint ébrenléti állapotomban - többször kacagtam fel hangosan olvasás közben, mert az olyan elnevezéseket, mint a "TÖMEKSÍR" nem lehet valamire való reakció nélkül hagyni - és az minimum a harsogó kacagás -, ahogy a kortárs politikai viszonyokra tett utalások, filmekre való hivatkozások is sokszor megmosolyogtattak. Hiába nyílt ki a 42-es számú ajtó, az élet értelmét továbbra sem sikerült megismernem, de helyette újra rátaláltam az életkedvemre - Bori engem is visszarángatott az életbe. Hogy ez volt az oka, vagy esetleg valami más, a lényegen - miszerint innentől kezdve nagyon élveztem a regény cselekményét - semmi sem változtat.

Azt, hogy Ági szereti mindenféle misztikus elemekkel és rejtélyes összefüggésekkel megtölteni a regényei cselekményeit, információk egész áradatát zúdítani az olvasókra, azt már eddig is tudtam, de amiről ebben a kötetben olvastam, az túllép minden korábbi tapasztalásomon és túlmutat minden várható elképzelésemen. Minden rosszindulat nélkül: szerintem ennek a regénynek az egyik fő célja az olvasók lelki szenvedéseinek növelése, a szívatás - a másik természetesen a szórakoztatás és az információ átadás. Ha tömören össze kellene foglalnom a lényeget: az egyik kezével elvesz, a másikkal ad.

Először is Ági rendesen parkolópályára helyezte az egyik kedvenc szereplőmet, vagyis Attilát, akit a teljesen nyilvánvaló sértései és helyenként bunkó viselkedése ellenére is a szívem csücske - sejtem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Annak ellenére, hogy Attila könyvbeli mondatai elég minimális mennyiségben vannak jelen, minden körülötte forog - szóval végül is nem kellett nélkülöznöm a személyét. De azért mégis hiányzott, na! Tetszett, hogy helyette viszont rengeteget szerepelt Eric Bowman, és persze nem kellett nélkülöznöm Fehérholló és Ajtony személyét sem, akik nem csak a szócsatákban remekeltek, de a feladat megoldásában rendesen odatették magukat. Működik ez a csapat Attila nélkül is - persze nem mintha másra számítottam volna -, ugyanakkor tény, hogy ebben az esetben mindenki tudására szükség volt a megoldáshoz.

Rengeteg minden van ebben a történetben, bizony nem volt egyszerű összerakni az apró mozaikokat és rendezni a mögöttes mondanivalókat, de azért csak sikerült. A vámpírok egy dolog, velük már nagyjából tisztába kerültem (bár néhány szereplő esetében erősen el kellett gondolkoznom, hogy ki is ő, de ez az én hibám és problémám), aztán ott van a Keleti Boszorkányszövetség, meg Eszter és a gyereke, meg az egész Táltos mizéria, az ősi magyar napkultusz, a magyar tündérekkel kapcsolatos mitológia, Attila koporsójának legendája, és persze a jófajta magyar pálinka iránti tisztelet. Ja igen, majdnem kifelejtettem a Tiszát és a partján tett eléggé emlékezetes sétát a felsorolásból. Nem véletlenül érzem úgy, hogy ez a sorozat eddigi leginkább összetett cselekményű, összefüggéseiben legkomplexebb, egyben legvaskosabb darabja - érezhető, hogy Ági regényről regényre fejlődik.

Volt itt izgalom bőven, összefüggés még több, borzongásból is akadt, végül kissé rendhagyó módon ugyan de a karácsony is megkapta a maga fontos szerepét, és még némi irodalmi betekintésben is részem lehetett - mert nem csak ebben a történetben lehet olvasni Attiláról és szerelméről.

Sok mindenre fény derül, és sok mindenre továbbra sem. Mert még mindig nem tudom, hogy mire való az a fekete kő, amihez Bori a harmadik kötetben jutott hozzá. 

Nem biztos, hogy tudatos a dolog, de nekem azért feltűnt némi hasonlóság Bori és a nagy ellenfél Anita Blake kalandjai között. Tudom, hogy Ági nem akar a hírhedt szerző és sorozat nyomdokain haladni, de azt a tényt sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a tündérek mindkét sorozat ötödik kötetében bukkantak fel, és Ági jelenleg a "tündéres projektjén" dolgozik, miközben azzal is tisztában vagyunk, hogy Hamilton is írt tündéres sorozatot. Persze ezek nem lényegi egyezések, de azt hiszem ezt hívják tudat alatti befolyásolásnak vagy inkább hatásnak.

Azt hiszem ez a kötet kellő betekintést nyújt a magyar tündérek világába ahhoz, hogy kíváncsian várjam a "tündéres projekt" végeredményét. Az eddigiekből már kitűnik, hogy szemernyivel sem lesznek kegyesebbek, mint kelta "rokonaik" - persze a szerzőtől nem is számítok másra, és komolyan csalódnék is, ha ez másként lenne. Egy dolgot sajnálok nagyon: hogy közben Bori történetei nem íródnak meg maguktól.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons