Gaura Ágnes: Túlontúl

Nem is olyan régen írtam egy másik posztomban, hogy - főleg magyar - népmesei alapokkal, mitológiai elemek alkalmazásával, azok átdolgozásával nagyon könnyen le lehet venni a lábamról és az ilyen történet hamar magába ránt, mélyen megérint. Ez az én igazi világom, a felnőtteknek szóló mese, átszőve tanulságokkal és varázslattal. Imádom!

Kedvelem Gaura Ági történeteit, mert mindegyik tele van magyar utalásokkal és mindegyik visszaad valamit az elvesztett vagy éppen elfelejtett örökségünkből - teszi ezt még úgy is, hogy ezt szórakoztató formában, lektűrként tálalja. A Túlontúl egy olyan történet, amely az utolsó mondatáig magyar utalásokkal teli, érdekes és végtelenül élvezetes. Egy olyan regény, amelyből érződik, hogy a szerzője ugyanaz, mint a Borbíró Bori sorozaté, ugyanakkor mégis teljesen más élményt eredményez.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 614 oldal
Borító ár: 4.490 ,- Ft/ kötet
Kategória: fantasy, mitológia

A szerző további művei:
Borbíró Borbála sorozat:
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
5.) Attila koporsója
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
(novellás kötet)

Már az alapötlet is zseniális és annyi mindenre van utalás benne, amiről az átlag magyar ember, aki nem érdeklődik kis - vagy valamivel nagyobb - hazánk mondavilága, érdekességei után, bizony csak kapkodni fogja a fejét és csodálkozik, hogy ez meg az is valós, létező dolog. Persze, ha utánanéz bizonyos helyeknek és helyszíneknek. Ha nem, akkor pedig magával ragadta a történet és majd utólag teszi meg, hogy utánajár bizonyos dolgoknak. Mert érdemes. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan munkám van, amely miatt hallottam már a Csörsz-árokról, mint fizikai helyről, képződményről - bár a hozzá köthető legendáról még nem. Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi történetét is fel kellett elevenítenem, mert a részletek már a múlt homályába vesztek.

Ha valaki jártas a magyar mitológiában, akkor hallhatott már a szépasszonyokról, a tündérekről - nem is keveset. Ahogy az is felbukkan hol itt, hol pedig ott egyes művekben, hogy Tündérország és kis hazánk mindig is szoros kapcsolatban voltak egymással. Egy darabig. Ebben a műben most arra is fény derül, hogy mi volt az  - egyik lehetséges - oka az elszakadásnak.

Az ember és a tündér szerelme a magyar irodalomban nem példa nélküli, de az igen, ha ennek következménye a régi szövetség feldúlása és az egésznek rendeltetett kettészakítása. A két világ elvált egymástól, a határt egy áthatolhatatlan árok jelentette, amelyet csak egy bűverejű csók törhet meg. A szerelmesek azonban egymástól távol, elérhetetlen távolságban évszázados álomba merültek és esély sincs arra, hogy a megváltó csókra sor kerüljön. Vagy mégis? Két huncut és unatkozó, a mágiában eléggé járatlan manó (kobold?) mégis véghezviszi a lehetetlent és egy utazókönyvbe rejtve útjára küldi a csókot, amely a határokat átlépve végül Budapestre kerül, egy kissé különc lány kezébe. Innentől kezdve már csak a lány életében bekövetkező buktatókat, a szerelmi problémákat, a lelki konfliktusokat kell rendbe tenni és a korábbi beidegződéseket kell legyőzni ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, a szerelemesek újra egymásra találjanak, Tündérország újra egyesüljön és az Ördög visszakerüljön oda, ahová tartozik. Mi ez az egész? Semmiség. Viszont egy nagyon érdekes és szórakoztató történet kerekedett belőle.

Ági ezúttal egy teljesen másik világba kalauzolja el az olvasóit, ahol nem magas intelligenciával rendelkező vámpírok uralják az országot, azonban annak megváltása most is a hétköznapi emberen múlik. Jelen esetben ez a magát hétköznapinak gondoló ember nem más, mint Liliom. Viszont a lapokon megjelenő világ ismerős - nagyon is. Egyrészt, mert a jól ismert Budapesten játszódik a történet vagy egyéb, de bármikor felkereshető, valós helyszíneken. Másrészt mert a másik világ a gyerekkorunkban hallott mesékből ismerős. Minden ugyanolyan: a hattyúvá változó tündér, a rézerdő, az ezüsterdő és az aranyerdő, az emberszagot érző sárkány és még sokáig sorolhatnám. Ismerősként üdvözöltem minden ösvényt és sok-sok szereplőt.

Ez a regény a történetvezetését tekintve sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal összetettebb és sokkal mélyebb húrokat pengetett meg engem. Nem hiányoltam a folyamatos humort és a poénok sokaságát, pont elég volt belőle, amennyit kaptam. Sokkal inkább kedveltem az átvitt értelmű utalásokat, a népmesék újraértelmezését, az egyes tettek és jelentések másként gondolását, az ármányt, a cselszövést, az igaz érzelmeket, a tudás megszerzését, az akciót és az izgalmakat.

Mert volt ebben a kötetben minden és azok a részek olyan teljes egésszé álltak össze, ami miatt ez a történet túlontúl kedves lett nekem, minden mondatával a szívemhez nőtt és az eddig olvasottak közül a kedvenc Gaura regényem lett. 

Egyetlen szereplőpáros - Rókaszó és Csókacsíny kettőse - volt, akik jeleneteit kissé soknak találtam és ahol a korábbi Gaura stílus maradéktalanul utat tört magának a mostani előadásmódban. Ezek a fejezetek voltak azok, amelyek kissé kibillentettek a történet hangulatából, amely addig kényelmesen körülölelt.

Igazi kortárs tündérmese ez a történet, hűen követi a műfaj megszokott és elvárt felépítését: a könyvet kézbe véve az olvasó kiszakad a mindennapi gondokból, azok a homályba merülnek, majd belép egy olyan világba, ahol a segítőivel körülvéve a hősnő világrengető tetteket visz véghez és ahol végül győz a jóság, az elnyomottak igazsága, ahol az Ördög jelen van, de valahogy csak sikerül túljárni az eszén. Mindezt pedig úgy sikerült véghez vinni, hogy soha többé nem tudok az eddig olvasott mesékre úgy tekinteni, mint tettem azt korábban, mert annyi újfajta értelmezést olvastam, hogy a részletekbe, az újabb rejtett mondanivalókba már belegondolni sem merek. De a regény minden mondata, minden szava, minden átértelmezett vagy az eddigi ismereteimet átgondolásra késztető utalása megérte – az írást is, az olvasást is. Igazi, maradandó élményt jelentett! Köszönöm!

Folytatás »

J. Goldenlane: Csillagok szikrái (Napnak fénye ciklus 3.)

Úgy érzem, hogy több évre visszatekintő blogger múltam és a jó néhány megírt értékelés miatt van alapja a következő kijelentésemnek: igazán érdekes posztot rosszul sikerült történetről könnyű írni, amit lehet szidni és közben dühöngeni, míg a semlegesről kedve sincs az ember lányának nyilatkozni, az élvezetes olvasnivalónál pedig nagyon kell vigyázni, hogy a kedvencről ne agyament és elvakult rajongói véleményt sikerüljön megfogalmazni.  Ez utóbbi talán mindennél nehezebb, mert figyelni kell arra, hogy a nyilvánvaló rajongás ne menjen a regény erényeit kihangsúlyozó megállapítások rovására. Ahogy dícsérni sem egyszerű, mert a pozitív jelzők tárháza bármennyire is színes, az ajnározás könnyen unalmassá válhat. Összefoglalva: szapulni valamit könnyű, dícsérni nehéz. Ezek után kijelentem, hogy nehéz helyzetben vagyok, piszkosul nehéz helyzetben, mert ez a regény - a hosszától függetlenül is - őrölten jó és veszettül élvezetes. Mondjuk az előzmények ismeretében nem is számítottam másra.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 470+727 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/ kötet
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
2.) Holdnak árnyéka
Folytatás:
4.) készülőben
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény

Amikor arról volt szó, hogy a Napnak fénye és a Holdnak árnyéka regények hősei - már aki még él - újra akcióba lépnek, és ráadásként ezúttal együtt teszik ezt meg, akkor valami teljesen másra számítottam. Pontosan arra, ami ebben a regényben csak említés szintjén jelenik meg, vagyis hogy az egyik páros ellátogat a másik pároshoz, aztán pedig felmelegítik a korábban kihűltnek hitt rokoni kapcsolatokat - és persze tisztázzák a félreértéseket. Nem baj az, hogy ez nem így történt, mert az túl nyilvánvaló lett volna - korántsem Goldenlane-es -, így pedig érdekesebb volt a regény eleje, agyalni kellett, hogy akkor most mi is történik és tulajdonképpen kinek a kijével.

Mert mi is történik? Alicia Star új iskolaévet kezd egy úgy helyen: ismét egy új városban, ismét egy új iskolában, ismét új néven - ezúttal Alice Springsben. Egyedül érkezett, a szüleit nagyon lefoglalja a nagyon fontos munkájuk, de ígéretük szerint egy hónap múlva érkeznek, addig kell a lánynak a bentlakásos iskolában maradnia. A beilleszkedés nem sikerül valami jól, Alicia eléggé kilóg a sorból és mindezek mellett még előre nem látható kalandokba is keveredik - a sokadik alkalom után pedig egészen nyilvánvalóvá válik, hogy valaki el akarja rabolni.

"Az élet tele van mindenféle nehézségekkel, de ha nem lenne, dögunalmas lenne az egész."

Azért elég merész, bár korántsem meglepő húzás volt a szerzőtől, hogy megint egy fiatal lányt helyezett az események középpontjába és az elbeszélés jelentős részét is az ő kezébe adta. Alicia ugyan csak tizenkét éves, de ez a regény ékes példája annak, hogy a főszereplő életkorától még nem válik ifjúsági besorolásúvá a történet. Alicia egy igazán talpra esett és életre való lány, aki sokkal többet látott és élt már meg a szülei mellett és a folyamatos költözések miatt, mint más, hasonló korú társai - mindez látszik is a reakcióiban és a hozzáállásában.

Azzal, hogy Alicia szemén keresztül élhetők át az események, az olvasó is kissé értetlenül áll a történések előtt, apró mozaikokból próbálja összerakni a teljes egészet - már most elárulom, hogy képtelenség kitalálni, milyen okok és indokok bújnak meg a háttérben. A sztori sokkal összetettebb annál, mint ami első körben felmerül a részinformációk birtokában.

Bajban vagyok, mert a cselekményről nem lehet annál többet beszélni, mint amit a tömör történetleírás során már megemlítettem, hiszen akkor értékes információkat árulnék el, ami viszont nem tesz jót az élvezhetősége szempontjából. Legyen elég annyi, hogy bizony előbb vagy utóbb, de felbukkan mindenki, aki lényeges, lehet találgatni, hogy kinek a lánya Alicia, ki akarja elrabolni és ki az, aki mindig a megmentésére siet. No, és persze ott a további kérdés, hogy mi köze van egy éppen kamaszodó lány elrablásának a Kínai Birodalom császárához? Mert ugye ebben a regényben mindkét előzménykötet szereplői feltűnnek és szerepet kapnak, szóval Macska Úr is meg kell, hogy mutassa magát.

"Nem várhatsz egy életen át arra, hogy tökéletesek legyenek a körülmények. Ha csinálni akarsz valamit, csináld!"

Már előre dörzsöltem a kezem, hogy milyen lesz az, amikor Tien Naga-Hai Huang-ti, a Kínai Birodalom császára és Sid közösen akciózik, mert ugye mind a kettő nagy játékos, de az nyilvánvaló, hogy kettőjük közül ki a visszafogottabb és ki számít megfontoltabbnak. A lányokra ugyanilyen kíváncsi voltam, mert azért Aisha, Ticca és Mitzuki sem kispályás, mindegyik egy egyéniség. Annyi, de annyi minden rejlett ezekben a karakterekben, ahogy a cselekményben - egészen pontosan abban, hogy a Kínai Birodalom császára ellátogat az Ausztrál Föderáció fővárosába -, hogy bizony magasra szárnyaltak az elvárásaim.

Ígéretes szereplők és ígéretes felállás és bizony minden tekintetben teljesültek az elvárásaim, mert az igencsak vaskosra sikerült - testvérek között is ezerkétszáz oldalnyi - történetben egy pillanatra sem ült le a cselekmény: mindig történt valami, röpködtek a poénok, koppant az olvasó álla a padlón, mert rájött, hogy rendesen megvezették és így tovább. Mindegy, hogy puska, szamurájkard vagy pusztán az éles logika és a gyors helyzetfelismerés az éppen adott és felhasznált fegyver, a meglepetés és a szórakozás garantált - ahogy a hullák száma is egyre csak gyarapodik.

"Sose bánd, sose akard visszacsinálni, inkább élj együtt a következményekkel, amilyen okosan csak lehet (…)"

Úgy gondolom, hogy nagyon hosszúra sikerült ez a sztori, nem mondanám olvasóbarátnak - ahogy szerintem íróbarátnak se -, de azt is látom, hogy az összes elindított szál rendes megcsavarására és kifuttatásához szükség is volt ennyi oldalra. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne belőle kivenni úgy, hogy ne sérüljenek az értékei - valószínűleg ezzel a szerkesztő is így lehetett, ezért is maradt ez a terjedelem.

Ebben a regényben a korábbiakban megszokott poénos hangulat, laza stílus, élvezetes cselekményvezetés ötvöződik egy kémsztori jellemzőivel, összeesküvések tömkelegével, temérdek akcióval és még több előre nem látott csavarral, illetve háttérben megbúvó kapcsolattal és persze indulattal. Már csak azért is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert képest volt ennyi oldalon át fenntartani az érdeklődést és az izgalmat, logikusan felépíteni egy ilyen terjedelmű történet cselekményét - főként úgy, hogy abban logikai hibát felfedezni nem lehet, mert minden az utolsó utalásig és jellembeli megnyilvánulásig a helyén van.

"Általában nem a megegyezés felé vezet, ha felhívjuk tárgyalópartnereink figyelmét az általuk elkövetett logikátlanságokra."

Nagyon jó volt ez így! Bár önállóan is olvasható és élvezhető, de az előzménykötetek nélkül szerintem erősen csorbul az élvezet, hiszen ott ismerhetők meg igazán azok a szereplőkhöz kapcsolódó jellemvonások, amelyekre itt már erősen ráépül a történet. A csapat nagyon jó, az új főszereplő - Alicia - egy igazi csiszolatlan gyémánt, akiről még nagyon sokat szeretnék olvasni a következőkben - persze a többiekről is, mert belőlük meg soha nem elég. Ha már a folytatás(oka)t említettem: remélem, hogy lesz még, ahogy azt is, hogy valamivel rövidebb lesz - mert azért bármennyire is jó volt ez, azért csak hosszúra nyúlt az egész. Bár az is igaz, hogy az utolsó mondatáig megérte a pénzt és a ráfordított időt.

Még annyit zárásként: a borító gyönyörű, a két kötet közötti eltérést nagyon ötletesen és látványosan sikerült megoldani - egyszerűen beleszerettem, amint megláttam a borítóképet, de élőben még gyönyörűbb. És lehet agyalni azon, hogy mit keres ott az az egyedi, de tigrisnek mégis csak fura tigris.

És még egy apró gondolat: úgy érzem, hogy Goldenlane asszonyság nagyon jó helyet talált magának és a regényeinek a Delta Vision Kiadó egyre bővülő írói (nagy)családjában - hosszú és gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat, szülessen belőle számtalan és még annál is több fantasztikusan jó, színvonalas és élvezetes történet.

Folytatás »

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka (Napnak fénye ciklus 2.)

Volt egyszer, nem is olyan rég, hogy végre rászántam magam a közel egy éve a polcomon heverő Napnak fénye című regény elolvasására, amely aztán azzal a kellemes meglepetéssel szolgált, hogy a cselekménye és a humora is magával ragadott. Mintha kifejezetten nekem írták volna. Nyúltam volna a következő kötet után - amely ugyanúgy a polcomon várakozott -, de inkább visszafogtam magam, mert a folytatás beszerzése még váratott magára, így inkább igyekeztem beosztással élni. Mindez persze csak addig tartott, amíg a Csillagok szikrái vaskos köteteit ki nem szállította a futár. 

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 597 oldal
Borító ár: 3.490 ,- Ft
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
Folytatás:
3.) Csillagok szikrái (2 kötet)
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény

A helyszín a Kínai Birodalom hagyományokon alapuló szabályai helyett ezúttal az afrikai szavanna szabályok nélküli, radioaktív sugárzással és csempészbandákkal teli füves pusztasága. A szereplők is újak, és ha valaki nem olvasta az első kötetet, az sem baj, mert akár teljesen különálló történetként is megállja a helyét.

A fő motívum, hogy itt mindenki keres valamit vagy valakit. Az egyébként lakhatatlan és lakatlan terület hemzseg a különféle bandáktól és csoportoktól. Ott van kezdetnek az a figura, aki nem John és nem Smith és még számtalan másik név sem az övé - bár mindegyiket előszeretettel használja, mindegyikre hallgat, ha azon szólítják. Szóval van ez az ember, aki azért menekül a Szaharai Unióból, mert már megint keresik egy - vagy több? - balhé miatt. Az olaszok is keresik, mert átvágta őket, a németek meg azért, mert a fejére ígért fejpénzt akarják begyűjteni. De nem ő az egyetlen ember, aki mások érdeklődését ennyire felkeltette: Mitzukit szintén meg akarják találni - a franciák szintén a fejpénz miatt, míg Takamura - aki nem kínai, hanem japán -, pedig egy becsületbeli ügy miatt. Közben pedig egy véletlenül létrejött direktlink kapcsolat miatt már a biztosan nem John és nem Smith, hanem valami teljesen más névre hallgató férfi is Mitzukit keresi.

Ennél a könyvnél semmi sem bizonyítja jobban azt a tényt, hogy az események színteréül szolgáló helyszínt nem szükséges túlbonyolítani: elég hozzá egy füves szavanna és egy minden felszerelés nélküli atombunker a csupasz betonfalaival. Persze mindez nem lenne elegendő az érdeklődés fenntartásához, ezért szükség van még jó néhány különböző - bár néha azonos - céllal és mögöttes szándékkal felszerelt csoportra, akik addig kerülgetik és kergetik egymást a magasra nőtt fűben és a sötét bunkerban, amíg elérik a céljukat - vagy éppen lassanként elfogynak.

És persze az sem baj, ha van egy olyan szereplő, akinek lehet drukkolni, de még jobb, ha mindjárt kettő. Ahogy az is elősegíti a maradandó élményt, ha egy - vagy mindkét - szereplő különleges. Márpedig az a férfi aki nem John és nem Smith, foglalkozását tekintve pedig nem másodpilóta, bizony határozottan érdekes figura - a stílusa pedig egyenesen lehengerlő. Kaméleon, ez az, ami eszembe jutott róla és csodálattal olvastam a kitartásáról, de még inkább a helyzet megoldó képességéről. Bár ez is nézőpont kérdése, mert amíg olvasni nagyon élvezetes a tetteiről, addig megélni az átverései hatását már közel sem olyan felemelő élmény - bár mindkét esetben maradandó hatású.

Ugyan különálló történet és ha valaki ezt a részt veszi először a kezébe, akkor sem kavarodnak össze az események, de némiképp mégiscsak csorbul az élvezet. Ennek pedig az az oka, hogy bár a Kínai Birodalom császára is elképesztő figura, de a nem John Smith nevű férfi még nála is elképesztőbb. Fordított sorrendben abszolválva a köteteket a császár már nem is tűnik olyan nagy dobásnak. Szóval mindenképpen érdemes tartani a sorrendet.

Ha már a szereplőket az elképesztő jelzővel illettem, akkor kénytelen vagyok ugyanezt alkalmazni az egész regényre is. Ahogy mindenképpen ki kell hangsúlyoznom az egyszerűségét és az összetettségét is - az ellentmondásokkal meg nem kell törődni, mert tudom, hogy mit beszélek.

Férfi főhősünk és Mitzuki nagyon jó párost alkotnak: az egyik egy laza, mindenből képes magát kidumálni figura, a másik pedig egy merev, hagyományokhoz ragaszkodó család sarja. Ahogy az lenni szokott, ha a szélsőségek ugyanazon a helyen és időben találkoznak, megkezdődik a kiegyenlítődés, a különbségek - lassanként - csökkennek. Közben persze sok mindennek kell történnie és a szereplőinknek sok mindent át kell élnie egymás társaságában. A cselekményről többet nem is mondanék, mindenki élje át saját maga, mert úgy az igazi.

A ciklus előző és jelen kötete közötti kapcsolatra - néhány említésszintű momentumtól eltekintve - a regény utolsó néhány oldalán derül fény. Borzasztóan kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik akkor, ha a Kínai Birodalom császára és az Ausztrál Föderáció legnagyobb svindlere, valamint az egyik legjobb ausztrál kém és az egyik legkülönlegesebb ronin egymás közelébe kerül majd. Igen, ezért kell elolvasnom minél hamarabb - amint csak időt tudok szakítani rá, hogy nem darabolódjon szét a történet - a Csillagok szikráinak vaskos köteteit.

A kategória besorolással ugyanúgy gondban vagyok, mint az előző kötet esetében, mert bár az apokaliptikus jövőre vonatkozó helyszín miatt, illetve a poszthumán elemek miatt biztosan könnyedén rá lehetne sütni a sci-fi jelzőt. Viszont igazából ez egy jövőben játszódó nagyon élvezetes kalandregény, de emiatt még nem sci-fi - legalábbis a kifejezés jelentésének szoros értelmében nem. A történet értékéből mindez semmit sem von le, de lehetőleg ne azok vegyék kézbe, akik hard sci-fi kötetet és egy regény keretei közé szorított tudományos értekezést akarnak olvasni. De attól, hogy szórakoztató, még lehet jól összerakott és szolgálhat olyan információkkal, amelyek megállják a helyüket és tanulhatunk belőle. Ez a regény - és az egész sorozat - pont ilyen.

Élvezettel olvastam, kellemesen kikapcsolt, fenntartotta az érdeklődésem, imádtam a helyszínét, a szereplőit és a humorát. Hamarosan folytatom a hihetetlen és - remélhetőleg - élvezetes, az előzmények ismeretében mindenképpen eseménydúsnak ígérkező kalandok sorát.

Folytatás »

J. Goldenlane: Napnak fénye (Napnak fénye ciklus 1.)

Eleged van a nyafogós és magukat vagánynak tartó, ugyanakkor a tükör előtti illegetéstől szabadulni nem tudó lánykákból? Unod a kalandnak álcázott tini szerelmi problémákat és vége vagy értelme nincs nyafogásokat? Félsz kézbe venni egy újabb trendi ifjúsági - vagy ahogy manapság nevezik young adult - regényt, mert tudod, hogy megint csalódni fogsz? Ha mostanában gyakran érzel így, akkor valószínűleg ugyanabban a kórságban szenvedsz, ami engem is megtámadott. Nos, ha ez így van, akkor nagy eséllyel az általam alkalmazott gyógymód is használni fog: kövesd a példám és  olvasd el ezt a könyvet. Miért is? Vissza fogod kapni a reményt, hogy nem minden YA regény szól a nyafogásról, illetve csak és kizárólag a főhős szerelmi életéről. Ráadásként még a szórakozás is garantált.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 492 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Folytatás:
2.) Holdnak árnyéka
3.) Csillagok szikrái (2 kötet)
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény

Persze nekem sem ment ez ennyire könnyen. Egyrészt tartottam a regénytől mert azért magában hordozza a young adult klasszikus elemeit, másrészt tartottam a szerző stílusától, mert amikor annak idején olvastam tőle, akkor a humorát kissé soknak találtam és megfeküdte a gyomromat. Ugyanakkor nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy minden változik - ő is, én is -, az idő és a tapasztalat formál minket. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt minden ellenérzésem ellenére nagyon akartam olvasni ezt a regényt és ezt a furcsa ellentmondást nem más oldotta fel, mint az, amikor a kezembe vettem a kötetet és belekezdtem a történetbe.

Valamikor a jövőben járunk - úgy kétszáz évvel később -, amikor az emberiség a hosszú éveken át tartó és mindenféle romboló technikát felvonultató háborúival kiirtotta a népesség jó részét, illetve a sugárzás miatt lakhatatlanná, művelhetetlenné tette a termőföldek nagy részét. A városok máshol épültek fel újra, de a lényeg nem változott: mindig lesznek elnyomottak, szerényebb körülmények között élők és mindig lesznek uralkodók. Hogy tulajdonképpen ki szolgál és kit, mindössze csak nézőpont kérdése.

Tien Naga-Hai Huang-Ti a Kínai Birodalom legújabb császára, a negyedik az Új Császárok sorában. Uralkodását még csak most kezdte, zsarnok, kegyetlen és kiszámíthatatlan apját követte a trónon, de egyesek máris hatalmának megdöntésére törnek. Sokaknak nem tetszenek újnak - már-már forradalminak - számító gondolatai és cselekedetei, köztük az, hogy hadserege vezetését egy droidra bízta - egy olyan birodalomban, ahol az intelligens tevékenységet végző gépeket, illetve az emberekbe épített mesterséges "kiegészítőket" határozottan elítélik. A Kínai Birodalom ragaszkodik a hagyományaihoz, miközben az Ausztrál Föderáció mesteri szintre fejlesztette az emberi test gépekkel és implantátumokkal való egyesítését, ezáltal kiemelkedő képességű egyéneket hozott létre. A Kínai Birodalom hadserege számbeli főlényében bízik, de vele szemben ott állnak az Ausztrál Föderáció szuperkatonái, a különbség pedig egyre kisebb: újabb háború közeleg. Tien Naga-Hai Huang-Ti nem akart császár lenni, de mivel ez a sors jutott ki neki részül, nem futamodik meg és ha már így adódott, akkor jó uralkodó akar lenni.

Ticca Min egy fiatal lány, aki új környékre költözik, akire az iskolája elvégzését követően - a szüleinek köszönhetően - biztos állás vár az egyik vállalat raktárában. Jövője egészen addig a pillanatig biztosnak tűnt, amíg a mesterségesen feljavított intelligenciájú macskája nyomába nem eredt a társasház alagsorában. Miközben Sicc Urat követi belebotlik a negyedik lakó, jóképű srácba, a tehetséges műszerészbe, majd - a macska vezetésével - együtt fedeznek fel egy haldokló embert, akinek titkos, de be nem fejezett feladatát meggondolatlanul magukra vállalják: át kell adniuk a császárnak - személyesen neki és senki másnak - egy memóriapanelt. De hogyan jut be két, a Kockanegyedekben felnőtt gyerek a császári udvarba és ad át titkos információt a császárnak? Na, innen válik érdekessé a történet.

Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, amikor a kezembe vettem a könyvet, de a végeredmény nagyon tetszett - sőt, már olvasás közben is kifejezetten kedvemre való volt az, amit átéltem. Mert annak ellenére, hogy a történet két lényeges szereplője kamasz korú, a cselekmény nagyon is okosan és logikusan felépített - mi több, furmányosan összetett és csavaros, mindezek felett pedig még élvezetes is. A humort már ki sem kell hangsúlyoznom, mert a szerző regényei esetében ez alapnak számít, ugyanakkor mindenképpen meg kell említenem, hogy a humor ebben az esetben nem túlzott, hanem teljesen a helyén van - éppen annyi amennyire szükség van, éppen ott és akkor üt, amikor kell.

Nem tudom, hogy a cselekményről mit mondhatnék, amivel nem árulok el túl sokat. Legyen elég annyi, hogy van ebben a kötetben árulás, cselszövés, kémkedés, akció, eltűnt császár, aki nem szégyell segítséget kérni és akinek a gondolkodása, kombinációs készsége elképesztő; két kamasz, akik merészségüknek és ügyességüknek köszönhetően sok helyre be-, illetve kijutnak és még annál is több képtelen helyzetbe kerülnek. Mindenféle titkok, illetve emberek és gépek, hagyományok és új lehetőségek, valamint birodalmak egymással szemben állása, hatalmi kérdések és egy lehetséges újabb háború elkerülése. Azt hiszem ennyi elég is, a többi részletet már a lapok rejtik.

Rengeteg kaland, mozgalmas cselekmény, ugyanakkor az események követése szempontjából éppen elegendő részletességű háttérvilág és kidolgozott karakterleírás jellemzi a regényt. A nézőpontok fejezetenként történő váltakozása lehetővé teszi, hogy az olvasó a történések minden részletét megismerje és bár ezzel az alkalmazott technikával minden információ elérhetővé válik, a meglepetések mégsem kerülhetők el - sőt, annál nagyobb megdöbbenést okoznak.

Bár egy sorozat része, de a történet az eseményeket tekintve lezárt, tökéletesen élvezhető a folytatások nélkül is - persze, ha már van folytatás, akkor egy ilyen kötet után nem érdemes kihagyni azt sem. Ticca és Lin következő kalandja is kifejezetten érdekel. Bár ha jól látom, akkor a következő részben elhagyjuk a Kínai Birodalmat és egy afrikai kalandba vágunk majd bele - más szereplőkkel, de remélhetőleg ugyanilyen élvezetes és olvasmányos kivitelezéssel.

Update: Zavart, hogy a sorozatnak nincs sorozatcíme, de nem voltam biztos benne, hogy nem csak az én figyelmemet kerülte el a dolog. Kiderült, hogy nem, tényleg nincs sorozatcím. Illetve eddig nem volt, de most már van, maga a szerző írta a következőt: "amíg nem találok jobbat, addig a kissé nagyképű „Napnak fénye ciklus” kifejezést fogom rá használni, pláne, mivel már írom a negyedik részt is." No, akkor ez a kissé nagyképű kifejezés nekem tökéletesen megfelel, ezért már alkalmazásba is vettem. :)

Folytatás »

Gaura Ágnes: Attila koporsója (Borbíró Borbála sorozat 5.)

Amikor a szerző kifejezte ellenérzését Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozatával, illetve cselekményének alakulásával kapcsolatban, és erre azt a választ kapta a férjétől, hogy akkor írjon olyat, ami neki jobban megfelel, szerintem még az álmaiban sem gondolta volna, hogy 2015. karácsonyára már a Borbíró Borbála sorozat ötödik kötete fog kikerülni a nyomdából. És akkor még nem is beszéltünk az egyéb megjelent írásairól...

Mert valljuk be - én boldogan megteszem ezt - Borbíró Bori, a magyar vámpírkutató és kalandjai a stílust kedvelő olvasók mindennapjainak részeivé váltak, olyan szereplő lett a málna pálinkát kedvelő csajsziból, akinek kalandjait repesve várjuk és szívesen olvassuk. Ahogy a szlogen is  - "Magyar nyakba magyar szemfog" - nagyon találónak és helytállónak bizonyult. Ági pedig - ezt tagadni sem lehet - nem kíméli sem a szereplőit, sem az olvasóit. A negyedik kötet, a Lángmarta örökség befejezését követően szinte a falat kapartam kínomban, és bizony - ezt is bevallom - félve vettem a kezembe az ötödik kötetet, amelynek már a címe is elég baljósan hangzott.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 550 oldal
Borító ár: 3.490 ,- Ft
Sorozat: Borbíró Borbála
Előzmény:
0,5) Démoni színjáték (előzménynovella)
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
4.) Lángmarta örökség
Folytatás:
6.) lesz, de még nem tudni mikor
Műfaj: urban fantasy, mitológia, magyar
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb művei:
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
Túlontúl

Három hónap telt el azóta, hogy Bori és Attila visszatért Nofertiti mágikus térben elhelyezett kamrájából: Bori gazdagabb lett egy lélekkel, Attila pedig kómába esett. Három hónap, ami alatt Bori minden nap meglátogatta Attilát a kórházban, akinek ez idő alatt semmit sem változott az állapota, és ugyanennyi idő, ami alatt Bori minden lehetőséget megragadott arra, hogy megtalálja a megoldást a jelenlegi helyzetre. Közelgett a karácsony, de Bori nem érezte úgy, hogy oka lenne az ünneplésre. Az eseménytelen - és kutatás szempontjából sikertelen - időszakot először mindennapi események zavarják meg, majd hirtelen elszabadul a káosz, és Borinak egyszerre több fronton is helyt kell állnia, teljesítenie kell az akarva vagy akaratlanul vállalt feladatokat.

Ági a szokásos alapossággal vizsgálta meg a magyar mitológiákat és mítoszokat, a fellelt elemeket pedig élvezetes formában rendezte egymás mellé, és kreált belőle egy teljesen más - kicsit ismerős, de összességében egyedi - történetet. Ugyan mi szükségünk van nekünk kelta tündérekre, manókra és egyéb lényekre, amikor itt vannak a saját múltunk, legendáriumunk legalább olyan misztikus és érdekes lényei? Bizony, a saját mítoszaink is tudnak újdonságot nyújtani - a mennyiséget és a minőséget pedig ezúttal sem érheti kifogás.

Mégis nehéz írnom erről a kötetről, hiszen az elején  nagyon nehezen vergődtem át, és tudom, hogy ebben a saját lelkiállapotom a kelleténél is nagyobb szerepet játszott. Bori fájdalommal és önmarcangolással teli elmélkedései, eléggé hosszú monológjai, valamint az én fáradtságom és nyűgösségem nem volt éppen a legjobb kombináció - pár oldal után édesen aludtunk egymás mellett: a könyv és én. De még ebben a helyzetben is  - mármint ébrenléti állapotomban - többször kacagtam fel hangosan olvasás közben, mert az olyan elnevezéseket, mint a "TÖMEKSÍR" nem lehet valamire való reakció nélkül hagyni - és az minimum a harsogó kacagás -, ahogy a kortárs politikai viszonyokra tett utalások, filmekre való hivatkozások is sokszor megmosolyogtattak. Hiába nyílt ki a 42-es számú ajtó, az élet értelmét továbbra sem sikerült megismernem, de helyette újra rátaláltam az életkedvemre - Bori engem is visszarángatott az életbe. Hogy ez volt az oka, vagy esetleg valami más, a lényegen - miszerint innentől kezdve nagyon élveztem a regény cselekményét - semmi sem változtat.

Azt, hogy Ági szereti mindenféle misztikus elemekkel és rejtélyes összefüggésekkel megtölteni a regényei cselekményeit, információk egész áradatát zúdítani az olvasókra, azt már eddig is tudtam, de amiről ebben a kötetben olvastam, az túllép minden korábbi tapasztalásomon és túlmutat minden várható elképzelésemen. Minden rosszindulat nélkül: szerintem ennek a regénynek az egyik fő célja az olvasók lelki szenvedéseinek növelése, a szívatás - a másik természetesen a szórakoztatás és az információ átadás. Ha tömören össze kellene foglalnom a lényeget: az egyik kezével elvesz, a másikkal ad.

Először is Ági rendesen parkolópályára helyezte az egyik kedvenc szereplőmet, vagyis Attilát, akit a teljesen nyilvánvaló sértései és helyenként bunkó viselkedése ellenére is a szívem csücske - sejtem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Annak ellenére, hogy Attila könyvbeli mondatai elég minimális mennyiségben vannak jelen, minden körülötte forog - szóval végül is nem kellett nélkülöznöm a személyét. De azért mégis hiányzott, na! Tetszett, hogy helyette viszont rengeteget szerepelt Eric Bowman, és persze nem kellett nélkülöznöm Fehérholló és Ajtony személyét sem, akik nem csak a szócsatákban remekeltek, de a feladat megoldásában rendesen odatették magukat. Működik ez a csapat Attila nélkül is - persze nem mintha másra számítottam volna -, ugyanakkor tény, hogy ebben az esetben mindenki tudására szükség volt a megoldáshoz.

Rengeteg minden van ebben a történetben, bizony nem volt egyszerű összerakni az apró mozaikokat és rendezni a mögöttes mondanivalókat, de azért csak sikerült. A vámpírok egy dolog, velük már nagyjából tisztába kerültem (bár néhány szereplő esetében erősen el kellett gondolkoznom, hogy ki is ő, de ez az én hibám és problémám), aztán ott van a Keleti Boszorkányszövetség, meg Eszter és a gyereke, meg az egész Táltos mizéria, az ősi magyar napkultusz, a magyar tündérekkel kapcsolatos mitológia, Attila koporsójának legendája, és persze a jófajta magyar pálinka iránti tisztelet. Ja igen, majdnem kifelejtettem a Tiszát és a partján tett eléggé emlékezetes sétát a felsorolásból. Nem véletlenül érzem úgy, hogy ez a sorozat eddigi leginkább összetett cselekményű, összefüggéseiben legkomplexebb, egyben legvaskosabb darabja - érezhető, hogy Ági regényről regényre fejlődik.

Volt itt izgalom bőven, összefüggés még több, borzongásból is akadt, végül kissé rendhagyó módon ugyan de a karácsony is megkapta a maga fontos szerepét, és még némi irodalmi betekintésben is részem lehetett - mert nem csak ebben a történetben lehet olvasni Attiláról és szerelméről.

Sok mindenre fény derül, és sok mindenre továbbra sem. Mert még mindig nem tudom, hogy mire való az a fekete kő, amihez Bori a harmadik kötetben jutott hozzá. 

Nem biztos, hogy tudatos a dolog, de nekem azért feltűnt némi hasonlóság Bori és a nagy ellenfél Anita Blake kalandjai között. Tudom, hogy Ági nem akar a hírhedt szerző és sorozat nyomdokain haladni, de azt a tényt sem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a tündérek mindkét sorozat ötödik kötetében bukkantak fel, és Ági jelenleg a "tündéres projektjén" dolgozik, miközben azzal is tisztában vagyunk, hogy Hamilton is írt tündéres sorozatot. Persze ezek nem lényegi egyezések, de azt hiszem ezt hívják tudat alatti befolyásolásnak vagy inkább hatásnak.

Azt hiszem ez a kötet kellő betekintést nyújt a magyar tündérek világába ahhoz, hogy kíváncsian várjam a "tündéres projekt" végeredményét. Az eddigiekből már kitűnik, hogy szemernyivel sem lesznek kegyesebbek, mint kelta "rokonaik" - persze a szerzőtől nem is számítok másra, és komolyan csalódnék is, ha ez másként lenne. Egy dolgot sajnálok nagyon: hogy közben Bori történetei nem íródnak meg maguktól.

Folytatás »

Eric Muldoom: Éjféli erdő

A novellás kötetek nem egyszer okoztak már nekem meglepetéseket - pozitív és negatív értelemben is. Ritka az amikor minden írás tetszik egy válogatásból, ugyanakkor mindig tudok választani egy, vagy éppen több kedvencet, amelyek miatt jó érzéssel tekintek a polcomon sorakozó kötetre - ez csak egy általános tapasztalat. A másik játékom, hogy próbálok az írás keletkezése mögé látni, ami elképesztően tanulságos.

Eric Muldoom stílusa már nem volt ismeretlen előttem, hiszen a Boszorkánylovag című regényét közel egy évvel ezelőtt olvastam, és bár akkor úgy éreztem, hogy bizonyos részei nem igazán nekem szóltak, összességében mégis tetszett, amit a két borító között találtam. Nem véletlen, hogy emlegetem a regényt - amely egyébként az Ammerúnia sorozat első része, a korábbi történet átdolgozott verziója -, hiszen nem kevés áthallás van a két kötet között, de erre majd valamivel később térnék ki bővebben.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 362 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Műfaj: fantasy, dark fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.
A szerző egyéb könyve(i):
Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

A könyv fülszövege a természetfeletti lények egész seregét ígéri, és mindezt ráadásul nagy tömegben - a borzongás ilyen "szereplőgárda" felvonultatása mellett biztosan garantált. A borító remekül illeszkedik ahhoz a hangulathoz, amit olvasás közben éreztem, és ha a fülszöveg nem csábított volna el már korábban, akkor a fedlap képe biztosan megteszi ezt helyette. Ritkán érzek ilyen összhangot a külcsín és a belső tartalom között, ezért pedig egy hatalmas képzeletbeli piros pontot kap tőlem a Delta Vision kiadó, illetve Pozsgay Gyula, a borítófestő. (Ha valaki szeretné háttérképnek, akkor arra is van lehetőség.)

Tizenhárom történetet tartalmaz a kötet, amelyek mindegyike a klasszikus vagy - ha a hangulatát nézem -, akkor a dark fantasy kategóriába sorolható be, mondanivalók, illetve stílus szempontjából pedig három fő téma köré csoportosulnak a kalandok.

Az Éjféli erdő fejezet azt kínálja, amit a neve is sejtet: borzongást és elkeseredett lelkeket, akik mindenre elszántan keresik a megoldást a problémájukra, ami általában valamilyen sérelem megtorlása, a bosszú hajszolása. A kimenetel pedig nem lehet más, mint önjelölt hőseink különös kalandja, találkozása a természetfelettivel, ami soha nem vezetett még jóra. A történetek főszereplőinek már eleve nincs vesztenivalójuk, a cél teljesülése érdekében képesek feláldozni mindent: még az életüket is felajánlják azoknak az erőknek, amelyeket az ember általában messzire elkerül.

Tündérek, vámpírok, csontlovagok és jégboszorkányok: az egyik becsap, a másik incselkedik veled, kelleti magát, a harmadik a hiszékenységet használja ki, a negyedik ősidőktől fogva gonosz - egyikkel sem szívesen kerülnék szembe egy sötét erdőben, egyikük ármányának sem akarnék áldozata lenni. A fejezetbe tartozó hét novella közül a Hollók, illetve a Fagyboszorkány című írást kedveltem a legjobban - az utóbbi talán valamivel jobban tetszett, mint az előbbi. A jégelfek világa könnyedén magával ragadta a figyelmem, és nagy örömömre szolgált, hogy az elfeknek ez a különleges faja - ha csak utalás szintjén is -, de újra felbukkant a Jégmadár című novellában.

A Kalandozók útján is legalább olyan sokatmondó cím, mint az előző fejezeté, és tényleg azt ígéri, amit sugall: vakmerő tettekre vállalkozó egyéneket és hihetetlen kalandok egész sorát. A négy novellát tartalmazó íráscsokor szorosan kapcsolódik a korábban már emlegetett Boszorkánylovag című kötethez, hiszen A legendák könyvében Aldyr, az árnyelf ered első küldetésén egy különlegesen értékes kincs nyomába, a Lidellé tornya című novellában pedig Fekete Kullgan indul titokzatos hagyatéka felkutatására. A korábbi ismeretségünk, illetve a történetek mozgalmassága miatt különösen élveztem Aldyr és Kullgan kalandját, örültem, hogy megismerhettem a múltjuk egy darabját.

A kép INNEN.

A rettegést és rémületet keltő, illetve a véres kalandok sorát felvonultató történetek közül üde színfoltként tűnik ki a botcsinálta varázslótanonc próbálkozásait bemutató írás, a Görbe torony. Ez egy eléggé rövidke, de annál emlékezetesebb szösszenet, amely a terjedelme ellenére is igazi poénbomba - ráadásul pont jókor robban.

Az Elátkozott földek mindössze két - különösen ütős - novellát tartalmaz. A Varjú történetében az elfek nemes házai kerekednek fel, hogy saját törvényeiket megszegve menekítsék ki az elfvadászok fogságába esett társaikat. Mágia és közvetlen párbajok, rosszindulat, hatalom utáni sóvárgás és az igazság érdekében vívott harc, a kötelesség helyezkedik egymással szembe, hogy aztán egyik fél se ússza meg veszteség nélkül. Színes, mozgalmas és érdekes írás - sok, még annál is több, más novellákhoz, történetekhez kapcsolódó rejtett utalással, összefüggéssel. A Démonlovasok című novellában egy merész kalandor és egy harcos lány kalandja elevenedett meg a szemem előtt, akik  - akarva vagy akaratlanul - a Pókisten imádóinak barlangjába vetődtek. Talán ez volt az a történet, amitől leginkább kirázott a hideg - no igen, magam sem kedvelem a pókokat. Mindkét novella olyan, amelynek világa különösen érdekes, és szívesen olvasnék még olyan írásokat, amelyek akár folytatásai a már megjelenteknek, akár csak valamilyen mértékben kapcsolódnak hozzá.  

A novella nem éppen egy egyszerű műfaj, ezt már magam is megtapasztaltam. A Boszorkánylovag cselekményes történetét követően hasonlóan mozgalmas írásokra számítottam és meglepett, hogy a kötetben szereplő történetek nem mindegyike ilyen. A kalandok és a harcok leírása mellett most lényegesen nagyobb hangsúly helyeződött a környezet bemutatására, illetve a szereplők érzelmeinek részletezésére, mindez pedig nagyon jót tett a hangulat és az átélhetőség szempontjából. Külön kiemelném, hogy a szerző nagyon igényesen fogalmaz: a mondatai lassan hömpölyögnek, magukkal ragadnak. A leírások gyönyörűek, szinte élnek, olvasás közben a képzelet üres falára vetítik a szöveg tartalmát, amelynek eredményeként egymás után elevenednek meg a holdfényben fürdő erdők, a perzselő sivatagok vagy éppen a föld alatti barlangok képei, a helyszíneket pedig változatos és érdekes szereplők népesítik be. Kevés olyan íróval találkoztam eddig, aki képes ilyen mértékben festeni a szavaival, ilyen élethű képeket előcsalni a fantáziám mélyéről - nem csak a helyszínek, hanem az összecsapások esetében is.

A kép INNEN.

Nem lehetek elégedetlen akkor sem, ha a történetek mondanivalója és kidolgozottsága szempontjából nézem a kötetet, mert a tizenhárom történet között sok az emlékezetes és a hatásos írás. Ugyanakkor néhány novella esetében kissé kurtának, időnként laposnak éreztem a befejezést, egyszerűen vártam még valamit, amit nem kaptam meg - erre a legjobb példa talán a Vérhold című elbeszélés.

Egy hangulatában nagyon erős, színvonalas és emlékezetes írásokat tartalmazó kötetet olvashattam, amelynek fő ereje a hangulatteremtésben, illetve az általa elért hatásban keresendő. Nekem főleg a gyönyörű leírások által kiváltott borzongás, illetve a természetfeletti lények alattomos cselszövései, halandókból kicsikart felelőtlen ígéretek következményei voltak igazán a kedvemre valók. A novellák között mindenki megtalálhatja azt, ami neki szól - természetesen csak akkor, ha kedveli a komor és baljós hangulatot, a mágiával, csatákkal és különleges lényekkel benépesített történeteket. Fantasy rajongóknak szerintem kötelező olvasmány - főleg, ha valaki kedveli a borzongást.

Folytatás »

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség (Borbíró Borbála sorozat 4.)

Három Borbíró Bori regénnyel a hátam mögött, illetve több, Gaura Ágnessel történt személyes találkozó, érdekes és határozottan jó hangulatban eltöltött beszélgetés után már nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok, ha kézbe veszem a sorozat legújabb, az idei könyvhétre megjelent kötetét: mindenekelőtt természetesen gördülékeny cselekményre, pergő dialógusokra és elképesztő mennyiségű humorra, amelyek megfelelő elegye a felhőtlen szórakozást és az igazi kikapcsolódást jelenti a számomra. Úgyhogy nem éppen gyanútlan, mit sem sejtő olvasóként vettem a kezembe a könyvet, de még így is meglepetésként ért a mindennél ütősebb indítás: Bori és Attila első fergeteges szóváltása. Viszonylag gyorsan olvasok, de amikor húsz oldal úgy kifog rajtam, hogy közel egy órányi időtartamra van szükségem az eléggé korlátozott oldalszám végigböngészéséhez, akkor annak bizony csak egy oka lehet: több időt töltök önfeledt kacagással és a nevetéstől szinte folyamatosan potyogó könnyeim törölgetésével, mint a szöveg olvasásával.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 382 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Borbíró Borbála
Előzmény:
0,5) Démoni színjáték (előzménynovella)
1.) Vámpírok múzsája
2.) Átkozott balszerencse
3.) Lidércnyomás
Folytatás:
5.) Attila koporsója
Műfaj: urban fantasy
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Akciós vásárlás:
Delta Vision Webáruház
E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb művei:
Embertelen jó - Boriverzum és más történetek
Túlontúl

Igazán örültem, amikor a szerző a későbbiekben valamelyest visszavett a tempóból, mert nem hiszem, hogy sikerült volna túlélnem a kiképzést, ha egészen az utolsó oldalig ebben az ütemben repkedtek volna a poénok. Persze a továbbiakban sem kellett nélkülöznöm az ugratásokat, szép számmal kijutott az elmés, ugyanakkor nem minden célzástól, iróniától, illetve szarkazmustól mentes mondatokból, amelyek hatására még így is elég gyakran szakították meg az olvasást kuncogási rohamok. Érezhetően csökkent azonban a tempó, és én már azt a csekélyke engedményt is megbecsültem, amit kaptam, mert így legalább az események alakulására is oda tudtam figyelni.

A múzsacsók hatásának elmúlását követően visszatért Attila régi énje, aminek kifejezetten örültem, még akkor is, ha Borit azért nem éppen a boldogság feszíti belülről. Nekem ez a nyers stílusú és helyenként modortalan táltos akkor is sokkal inkább „bejön”, mint az érzelmes verziója – persze szigorúan csak olvasói szemszögből, mert Bori helyzete nem éppen irigylésre méltó, ugyanakkor a főszereplő páros immár megszokottá váló szóváltásai sokkal élvezetesebbek ebben a leosztásban. Attila pedig... Véleményem szerint sokkal több mindent rejteget, mint amit a viselkedése alapján elképzelnénk róla – csak reménykedem benne, hogy ez tényleg így van, és erről értesülhetünk is majd egyszer.

„Ahhoz, hogy az ember bevállaljon meredek dolgokat, kell egy adag vagányság meg egy abszolút reménytelen helyzet. Volt már ilyen, nem is egyszer.”

A megszokott szereplőkön kívül régóta nem látott résztvevők is felbukkannak, és a jelenlegi feladat megoldása szempontjából fontos új belépőkkel is megismerkedhettem. Bori körül sokasodnak az ellenségek és a szövetségesek, de sajnos kevés a megbízható, minden önző és számító befolyástól mentes partner. A hagyaték szövegének, illetve az azzal kapcsolatban folytatott csoportos konzultációnak köszönhetően nemcsak a következő lépésekre és a várható veszélyekre derült fény, de bizony egyes szereplők múltjába is betekinthettem, ezáltal pedig a karakterük is összetettebbé, még kedvelhetőbbé vált a számomra, a világ felépítése pedig további lényeges részletekkel egészült ki. Az egyre inkább összetettebbé váló cselekménynek és a fergeteges humornak köszönhetően úgy érzem, hogy ez a kötet a sorozat eddigi legjobbja: Ági egyre élvezetesebben mesél, fantáziája kifogyhatatlan, a szereplőit nem kíméli, és mindig képes újabb és újabb meglepetéseket okozni a számomra.

A Borbíró Bori regények jellegzetessége, hogy bár első olvasatra – csupán a felszínt érintve – könnyed és kifejezetten szórakoztató olvasmánynak tűnnek, de vitathatatlan, hogy rengeteg kutatómunka, hatalmas mennyiségű tudás és információ, valamint mindezek következményeként elképesztő mennyiségű tartalmas mondanivaló rejtőzik a poénok mögött. Nincs ez másként ennek a résznek az esetében sem, hiszen a korábbiakban Bori által felfedezett levél tartalmát hieroglif írásjelekkel rögzítették, amelynek megfejtését még a rejtélyes fogalmazásmód, valamint egy letűnt kultúra másfajta gondolkodása is nehezíti. Hősnőnknek minden tudását, tehetségét, logikáját, illetve a szóba jöhető segítségek esetében a rábeszélőképességét is be kell vetnie, hogy feltárja a háttérben megbújó titkokat, az egyiptomi mágiával kapcsolatos összefüggéseket, a családi vonatkozásokat, valamint ezek bizonyos lényekkel való kapcsolatát. A megszerzett információk azonban mégsem a biztonságát alapozzák meg, hanem minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorják, egyben természetesen hihetetlen kalandok elé is állítják.

„A múlt csak annyiban érdekes, amennyiben sikerül megoldani a jövőbeli problémámat.”

A kialakult szituáció kellőképpen bonyolult, a papírdarabon szereplő szöveg, illetve a hozzá kapcsolódó utalások megfejtése jelentős mennyiségű kutatómunkát, illetve ennek megfelelő mértékű fejtörést és elmélkedést igényel. A feszültség folyamatosan növekszik, a probléma egyre megoldhatatlanabbnak tűnik, az utolsó félszáz oldalon pedig eszeveszett tempót diktál a szerző: itt már csak elvétve akadt humor, helyette viszont olyan tartalmat kaptam, amelyet a legnevesebb horror- és thrillerszerzők is irigykedve olvasnának – kegyetlen és lélekromboló. Vagy az események alakulásának következményeként pont az ellenkezője?

„… sokszor egyszerűbb egy öleléssel elmondani az igazságot, mint szavakkal, amiket azért találtunk fel, hogy elfedjék az igazságnak legalább egy részét.”

Sokat gondolkoztam, hogy nyilatkozzam-e a befejezéssel kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom magamban tartani az érzéseimet, kénytelen vagyok hangot adni a háborgásomnak: Ági, hát hogy tehetted ezt velem és a többi olvasóddal? Ilyen módon befejezni egy történetet, ilyen helyzetben hagyni a rajongóidat... Eddig is mindig lelkesen vártam az újabb Borbíró Bori regény megjelenését, de most... Ez már egyszerűen kínzás, nem tudok rá jobb kifejezést. Most már mindegy, remélem valahogy azért csak túlélnem a megjelenésig hátra lévő hónapokat – vigasztal a beígért novelláskötet várható megjelenése –, de kérlek, hogy siess, nagyon siess azzal az újabb történettel!

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Eric Muldoom: Boszorkánylovag (Ammerúnia 1.)

Régóta, nagyon régóta nézegetem már az Ammerúnia világában játszódó regényeket, de mégsem szántam rá magam az olvasásukra. Mi az, ami visszatartott a megismerésüktől? A világ bemutatása, a hihetetlen kalandok sora még akkor indult útjára, amikor messziről és fenntartásokkal szemléltem a fantasy regényeket, mire pedig odáig jutottam, hogy érdekelni kezdtek a kitalált világok, az egyedi lények, már jó pár kötet írta le Ammerúnia világának történelmét, lakóinak életét és cselekedeteit - én pedig elveszetten vizsgálgattam a borítókat, a fülszövegeket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most mégis miért vettem a kezembe ezt a regényt? Tömören összefoglalva: a világgal kapcsolatban eddig is létező kíváncsiságom sikerült olyan mértékben felkelteni, majd minden további kétkedésem a kérdéseimre adott válaszokkal félresöpörni, amelyek miatt végül úgy döntöttem, hogy mindenképpen szeretném megismerni ezt a történetet, amely gyakorlatilag nem más, mint a belépő Ammerúniába, annak a regénynek az átdolgozott verziója, amelyről annak idején lemaradtam.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Delta Vision

Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.990 ,- Ft

Sorozat: Ammerúnia

Folytatás: Boszorkányúr

Műfaj: fantasy, kard és boszorkányság irányzat

Akciós vásárlás:

Delta Vision Könyvroham

Delta Vision Webáruház

E-könyvként is kapható.

A szerző egyéb könyve(i):

Éjféli erdő

A regényben olvasható kalandnak múltja van: a történet korábban Sötét angyalok címmel jelent meg a Cherubion Kiadó gondozásában, még 1999-ben. Az azóta eltelt 15 évben Ammerúnia sokat változott, bővült, kiteljesedett, összetettebbé vált, ahogy a szerző is másképp lát jó néhány dolgot, mint másfél évtizeddel ezelőtt - a történet megérett tehát az átdolgozásra.
Nem tudok érdemben nyilatkozni a korábbi kötethez képest bekövetkezett változtatásokról, karakter- vagy cselekményfejlődésről, mert az előzményt, az 1.0 verziót nem ismerem, de megteszi ezt helyettem a szerző, aki gondosan csokorba gyűjtötte a legfontosabb módosításokat. Ebből is következik, hogy itt és most csak arról olvashattok véleményt, hogy mit jelentett nekem, hogy beléphettem Ammerúnia birodalmába, illetve milyen reakciókat váltott ki belőlem Kullgan, a boszorkánylovag kalandja.

Nem vagyok szerepjátékos, soha nem is játszottam, személyemben mindössze egy egyszerű olvasót üdvözölhettek, aki kedveli a fantasy-t, élvezi a műfaj sokszínűségét, és ugyan nem személyesíti meg a karaktereket, de szívesen beleéli magát (ha tudja) az éppen olvasott regény főszereplőjének helyébe. Nem mondom, hogy ebben az esetben könnyű helyzetben voltam, mert Kullgan nem éppen egy egyszerű személyiség, ahogyan az öröksége, az élete és a képességei sem - a kötet elején még ugyan kétkedve figyeltem a karakterét, de a végére sikerült egészen megkedvelnem, amiben nagy segítségemre volt az az irónia és szarkazmus, amely - szinte minden esetben - áradt a szavaiból.

"Kevesen tudják, ki vagyok valójában.
A szóbeszéd szerint egy boszorkány és egy túlvilági démon rettenetes nászából jöttem a világra, de legjobb esetben is maga az Ördögök Atyja a dédapám. Ez persze merő kitaláció, de el kell ismernem, hogy némi igazság, azért akad benne."

A szerző nem sokat bíbelődik a felvezetéssel, az egész könyvre jellemző lendületes és eseménydús történetmesélésbe már az első oldalon belekóstolhattam, hogy aztán megdöbbenve vegyem tudomásul, ez bizony a végéig így is marad. Az akciók és kalandok közepette zajló párbeszédek, illetve a mesélő, Kullgan monológjainak köszönhetően pedig lassanként feltárul Ammerúnia összetett világa, illetve a küldetésben résztvevők múltjának bizonyos, a történet szempontjából fontos részletei.

Ammerúnia térképe

Így derül fény arra, hogy Ammerúniát a Sötét Víz néven emlegetett veszedelem fenyegeti, amely a Napisten halálát követően jelent meg, jelenleg is terjeszkedik, és amely miatt most biztos halál vár mindazokra, akik nem tudnak bebocsátást nyerni valamelyik Örökkévaló Városba. Márpedig ezeket a városokat sem megtalálni, sem pedig bevenni nem könnyű, és a tulajdonjogára is lényegesen többen pályáznak, mint ami még elfogadható lenne. Számtalan lény, köztük Ammerúnia ősi lakosai, az elfek - megannyi alfaja és csoportosulása -, valamint az elnyomásuk alól nem olyan régen felszabadult emberiség vet be mindent, hogy bejusson Opálvárosba és ezzel biztosítsa maga számára a védelmet a fenyegetés ellen, ennek következményeként pedig az ősi, mágikus tudás áll szemben az új világrenddel, melyet a halconita papok képviselnek.

Kullgant, a boszorkánylovagot a halconita papok ejtették fogságba, a tömlöcben eltöltött hosszú hónapok után éppen a vesztőhelyre cipelik, amikor is a szabadságáért cserébe különleges küldetéssel bízzák meg: el kell foglalnia és az emberek kezére kell adnia Opálvárost. A célponthoz vezető út hosszú és veszélyes, ezért a megbízatása végrehajtásához útitársakat is kap: egy sziklaelfet, egy harcos Medini lányt és egy sötételf varázslót. A négyes közül ketten hivatásból, ketten pedig kényszerből vesznek részt a feladat teljesítésében és vállalnak minden veszélyt.

Ammerúnia világában játszódó egyéb regények borítói.

A történet elején kíváncsian figyeltem az eseményeket, igyekeztem tartani a tempót, elraktározni  és elrendezni magamban az eddig ismeretlen világgal kapcsolatos rengeteg információt. A küldetés céljának megjelölését és a kis csapat összeverbuválását követően olyan szinten beindultak az események, hogy csak kapkodtam a fejem. A kalandok, összetűzések, csaták elképesztő ütemben követik egymást, a rengeteg és folyamatos akció közepette kénytelen voltam néha én magam félretenni a könyvet, és valamelyest megpihenni, feldolgozni az olvasottakat, mert a főszereplőknek bizony nem jutott osztályrészéül a lustálkodás és a pihenés lehetősége - ők legfeljebb akkor lazíthattak, ha a kimerültség végképp legyőzte őket, vagy éppen az ellenség lesújtó ökle, netán hatásos varázslata folytán kerültek öntudatlan állapotba. A helyzet akkor mérséklődik valamelyest, amikor Opálváros végre feltűnik a távolban, mert innentől fogva a kardok és egyéb fegyverek gyakran ész nélküli, de mindenképpen életmentő, az adott helyzetből kiutat jelentő suhogtatása némileg háttérbe szorul, és az események alakulásában lényegesen fontosabb szerepet tölt be a stratégia.

"- Távolról sem egyszerű. De én Kullgan vagyok, Luút főpapja, Boszorkánylovag. Bűbájos. Vajákos. Magare. Pokolfajzat. Ezt sohasem árt észben tartani!"

Az már a kötet legelején is látszik, hogy ez a világ nagyon bonyolult, a későbbi események pedig csak megerősítettek ebben az előzetes megállapításomban: rengeteg lény, fajok és alfajok sokasága, a mágia összetettsége, holdak és istennők, az egymással ellentétes érdekek és célok első olvasatra szinte átláthatatlannak tűnnek. Bármennyire is figyeltem, időnként azért csak sikerült elvesznem az információk, nevek és kifejezések tömegében, ezért kerestem a kötet végén egy szószedetet, amelytől azt vártam, hogy kiutat mutat szorult helyzetemből - ilyet ugyan nem találtam, de helyette felfedeztem egy kronológiát és egy térképet, amelynek segítségével sikerült a fejemben uralkodó káoszt többé-kevésbé rendbe szedni.

sötételf

A küldetést teljesítő négy főszereplő karakterei annyira különböznek egymástól, hogy ennél eltérőbbek már nem is igazán lehetnének, mégis mindegyikükben találtam kedvelni valót, és persze az sem utolsó szempont, hogy hozzáállásuk, képességeik ideálisan egészítik ki egymást, a veszélyek túléléséhez mindegyikükre szükség van. Kullganban a világszemléletét, a lazaságát és a helyzetfelismerését kedveltem meg, Mediniben a talpraesettségét és a tervezési képességét, a sziklaelf lovagban a vakmerőségét és mindent felülmúló harci szellemét, a sötételf varázslóban, Aldyrban pedig a titokzatosságát, a kezdeti távolságtartását és elképesztő varázslatait. Mindegyikük összetett és titokzatos figura, akikről szívesen olvasnék még. De a mellékszereplők között is akadnak jó néhányan, akik történetére, motivációjára kellőképpen kíváncsi vagyok.

A kötet fülszövegének ajánlása alapján ez a regény a fantasy műfaján belül a kard és boszorkányság irányzathoz tartozik, és ezt csak megerősíteni tudom, mert bizony a fegyverek használata, az alkalmazásuk következményei teszik ki a szöveg egy jelentős részét, ugyanakkor a mágia legalább olyan fontos szerepet játszik a küldetés teljesítésében, mint a fegyverforgatás. A ráolvasások, igék és mágikus eszközök felhasználása természetes, hozzátartoznak a világ működéséhez, annak szerves részét képezik, és bár a mágia alapjairól ugyan kapunk némi információt, de a leírás korántsem teljes - a történet szempontjából azonban nem is igazán lényeges a részletesebb bemutatás.

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy összegezzem az első, Ammerúniában tett kirándulásommal kapcsolatos érzéseimet, benyomásaimat: szédületes tempójú kalandban volt részem egy nagyon összetett, harcosokkal és mágiával teli világban, amely közben az információk és az akciók sokasága néha maga alá temetett, de ettől függetlenül élveztem a kalandot. A regény vége, az utolsó rész tetszett a legjobban, mert itt már hangsúlyosabbá váltak az összefüggések és nagyobb jelentőséget kaptak a megfontolt döntések, illetve várható következményeik. Azt nem állítom, hogy minden egyes kapcsolat és következtetés első olvasatra teljesen átláthatóvá és világossá vált a számomra, mert az hazugság lenne. Egyébként is úgy vagyok vele, hogy a gyanútlan olvasóra zúdított rengeteg adat és tudnivaló miatt ezen a történeten érdemes többször is átrágnia magát a világgal  még csak most ismerkedőnek.

Bár továbbra sem ez a kedvenc fantasy irányzatom, de a kapott élmény mindenképpen megerősített abban, hogy jól döntöttem, amikor az olvasást választottam és bizony nagyon szeretném megismerni a folytatást is - amelynek megjelenésére Boszorkányúr címen számíthatunk majd -, már csak azért is, mert elképesztő módon ért véget ez a kötet.

A világról bővebben az ammerunia.hu, valamint a fantasycentrum.hu oldalon olvashattok.
Érdekes kiegészítés ad a történethez a kötet borítófestményének készítését bemutató leírás.

A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak, a fantasycentrum.hu oldalnak

és nem utolsósorban Aldyrnak!

Folytatás »

Gaura Ágnes: Lidércnyomás (Borbíró Borbála sorozat 3.)

Gaura Ágnes neve szerencsére már nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, hiszen Borbíró Bori kalandjai sok vámpírimádó szívét hódították meg. Lehetne mondani, hogy a vámpíros könyvek kora lejárt és azt a trendet, aminek köszönhetően egy időben szinte elárasztották a boltokat a hasonló témájú könyvek, felváltotta valami más. Az igazság azonban az, hogy aki szereti a vámpíros sztorikat, az bizony örök rajongó marad, és az aktuális trend hanyatlása után is keresni fogja a műfajba tartozó könyveket. Az érdeklődés fenntartásához azonban szükség van arra, hogy az olvasó mindig kapjon valami újat, valami egyedit és Gaura Ágnes pont ezt kínálta fel a magyar rajongóknak. A "Magyar nyakba, magyar szemfog", mint a sorozat szlogenje sok mindent kifejez, elcsábít és akinek a kezébe került az első rész, akarni fogja majd a többit is, mert Bori csípős nyelve és kalandjai mindig újabb és újabb meglepetéseket tartogatnak.

Hősnőnk felszabadult az átok alól és végre a szolgálati lakást is maga mögött hagyva a saját meghitt kuckójába költözhet. Illetve csak költözne, mert a csomagolást egy utazás zavarja meg, Bori és kísérői (Attila, Fehérholló és a vérmedvék) Amerikába mennek, ahol Eric Bowman házában vendégeskednek. Részt vesznek egy esküvőn, amely álcaként szolgál az igazi indok, azaz az alakváltók életét kioltó - a Bowman-fivérek farkasfalkájának tagjait gyilkoló - titokzatos ismeretlen felderítése érdekében végzett nyomozás takargatására. Egy kis kutakodás Borinak nem kihívás, de a múzsacsók hatásával küszködő Attila jelenlétével, folyamatos érzelmi ostromával és egyre gyengülő fizikai állapotával együtt már kissé nehezebb a feladat végrehajtása. Pedig az igazi lidércnyomás csak akkor kezdődik, amikor a nyomozó csapat megteszi az első lépéseket és óvintézkedéseket.

Minden részrehajlás nélkül kijelenthetem, hogy a sorozat könyvről könyvre egyre jobb. Ugyan a második részben Bori talpraesettsége az átok miatt némi csorbát szenvedett és ez rányomta a bélyegét a karakterre is, ennek ellenére én nagyon is élveztem átokverte főhősünk és múzsacsókolt főnöke szócsatáit és a figyelmemet inkább erre koncentráltam, mint az események miatt bekövetkezett elesettségre. Nos, ebben a részben Bori félelmei és gátlásai már a múltat jelentik, az átokkal együtt tovaszálltak, vámpírkutatónk visszanyerte vagányságát, csípős nyelve pedig eddig sem hagyta cserben, minden együtt volt tehát egy újabb élvezetes kalandhoz.

Eric Bowman az a karakter, akiről eddig nem sikerült túl sokat megtudni, de amit igen, az kifejezetten felkeltette a kíváncsiságomat, így még inkább szerettem volna megismerni az elvakult kutatót. Kívánságommal nem voltam egyedül, mert ugyanezt az óhaját - a különböző fórumok lehetőségeit kihasználva - több olvasó szintén jelezte. A szerző ennek a kérésnek is eleget tett ebben a regényben, hiszen a kötet legtöbb és legfontosabb eseményeinek Eric háza ad otthont, mindezek mellett pedig a személye is fontos szerepet játszik a nyomozásban.

A sorozat - a humora mellett - azért is ennyire kedvelt, mert magyar vonatkozásokat tartalmaz. Nem is keveset. Tartottam tőle, hogy az amerikai úttal és a külföldi környezettel pont ezek az utalások és a "hazai ízek" fognak csorbát szenvedni, de szerencsére a cselekmények alakulása egymás után söpörte félre minden kételkedésem és előzetes félelmem. Amikor a rézfaszú bagoly, mint az ősi magyar népi hiedelem egyik alakja, feltűnt a könyvben és ehhez kapcsolódva főhőseink magas röptű eszmecserébe keveredtek, annyira nevettem, hogy majdnem leestem a székről, ahol éppen ültem. A gyermekek riogatására használt lénytől ezek után sem kellett elbúcsúznom, mert állandó és gyakran felbukkanó szereplője volt a történetnek és minden egyes alkalommal sikerült mosolyt csalnia az arcomra, ahányszor csak megláttam a kifejezést. Félreértés ne essék, a vigyorgást és kuncogást nem maga a szó generálta, hanem a szövegkörnyezet, amelyben minden egyes alkalommal elhelyezésre került. Egyszerűen fergeteges volt. Szerepel még egy, a magyar hiedelemvilágban ismert lény a történetben, amelynek a karakterében rejlő lehetőségeket maradéktalanul használta ki a szerző és tette vele különlegessé mind a nyomozást, mind pedig a szereplőink életét.

Forrás: Andrew Lucas McIlroy írói oldala

Ha már a szereplőket és a magánéletüket emlegettem, akkor nem hagyhatom szó nélkül, hogy az bizony pont ugyanolyan érdekes és sokszínű, mint a nyomozás, illetve az amerikai alakváltók világa. Attila továbbra is a múzsacsók hatása alatt áll és tőle, illetve a táltosoktól kifejezetten szokatlan módon szenved a viszonzatlan szerelemtől, illetve annak minden következményétől. Ha őszinte akarok lenni, akkor az a szerelem korántsem egyoldalú, hiszen Bori is gyengéd érzelmeket táplál a főnöke iránt, de a csalódás elkerülése érdekében inkább az ellenállást választja és igyekszik távol tartani magát a bonyodalmaktól. Természetes, hogy ez a helyzet újabb szócsatákat eredményez, kétértelmű megjegyzések egész seregét generálja és részben ez tette ezt a regény hihetetlenül élvezetessé, biztosított igazi kikapcsolódást. Persze a többi szereplőnek sem kell a szomszédba mennie némi szarkasztikus vagy éppen kétértelmű humorért, mert Fehérholló, a Bowman-fivérek, vagy éppen Bori boszorkány barátnője, Evelyn és a pasija ugyanúgy ontja magából a jobbnál jobb mondatokat és poénos utalásokat. A téma természetesen a legtöbb esetben Bori és Attila, illetve tessék-lássék kapcsolatuk, ezzel pedig be is zárult a kör és garantált a szórakozás.

Az események és az érzelmi zűrzavar kéz a kézben jár a történetben, úgy is mondhatnám, hogy egymás hatásait erősítik, szuperponálják és mielőtt a megoldáshoz jutnánk - szokás szerint - végig kell járni az adott probléma minden lehetséges negatív hatását és annak minden következményét. Csak pozitívumként tudom kiemelni, hogy a probléma megoldása nem elcsépelt, hanem magyarázatokkal alaposan alátámasztott és már ebből is látszik, hogy a szerző komolyan elmélyedt a magyar népi hiedelmek témakörében és igyekezett mindent alaposan átgondolni, kidolgozni, ami annak a bizonyos testrésszel ellátott bagolynak és a másik, nevén nem nevezett lénynek a mitológiai alapjait és cselekedeteit jelenti. Ráadás és külön élvezet, hogy mindezt képes volt humorba ágyazni és a jelentéseket úgy megcsavarni, hogy a gyanútlan olvasó még véletlenül se találjon rá rögtön a megoldás felé vezető helyes útra.

Forrás: a szerző facebook oldala

Már a kötet elejének olvasása közben is feltűnt a sok-sok párbeszéd és megdöbbenten konstatáltam, hogy ez bizony így is maradt a regény végéig. Nincsenek oldalakon keresztül húzódó leírások, belső monológok vagy egyéb elmélkedések, szinte minden információáramlás párbeszédeken keresztül történik, amely egy részről nagyon érdekes, mert maguk a karakterek is egyediek, másrészt hihetetlenül pörgőssé, könnyen olvashatóvá válik tőle a könyv. A sziporkázó dialógusok elvették a helyzet komolyságát és tragikusságát – elvégre mégis csak egy gyilkos után nyomoztunk -, a szarkazmus és a poénok miatt a történet egy pillanatra sem ült le és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a probléma megoldásának magyarázatát, a végső következtetést olvasom és mindjárt a kiadvány végére érek. Mindezek után az következne, hogy megelégedéssel és teljes nyugalommal zártam be a könyvet, de ez nem így történt. Az utolsó fejezetben még tudott olyan fordulatot produkálni a szerző, ami miatt elég nehezen jutott el az éltető levegő a tüdőmig és csak tátogni tudtam a bekövetkezett fordulattól. Nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy nagyon az elevenembe vágott, összetörte a bennem bimbózó reményt... és követeli a folytatást.

Mivel már nyilvános a negyedik kötet címe, ezért aki figyelmes, észre is veheti a folytatásra utaló, finoman elrejtett nyomokat a történetben. A Lángmarta örökség első verziója - az írónőtől származó legújabb információk szerint - már elkészült és az ötödik kötet ötlete is körvonalazódik. A rajongók - köztük én is - tehát megnyugodhatnak, mert nem kell elbúcsúznunk sem Boritól, sem Attilától, sem pedig a most megismert szereplőktől, a szerző tele van ötletekkel, és ha ilyen ütemben kerülnek ki a nyomdából a könyvek, ahogy eddig, akkor bizony egy szavunk sem lehet.

Az értékelés valamivel rövidebb verziója az ekultura.hu oldalon is olvasható.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 438 oldal
Teljes ár: 2.990,-
Sorozat: Borbíró Borbála
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Előzmény: Démoni színjáték (novella), Vámpírok múzsája, Átkozott balszerencse
Folytatás: Lángmarta örökség, Attila koporsója
Forrás: magánkönyvtár
A szerző egyéb művei: Embertelen jó - Boriverzum és más történetek, Túlontúl

Folytatás »