Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. május 13., péntek

Marie Lu: Prodigy - Született tehetség (Legenda trilógia 2.)

Kedvelem a disztópiákat, igazán kedvelem, de úgy vagyok ezzel is, mint minden mással: ha túl sok van belőle, akkor egy idő után megcsömörlök tőle és inkább hanyagolom egy darabig. Valahogy így voltam ezzel a stílussal, az ilyen kategóriába sorolt történetekkel. A Legendát még a disztópia dömping elején olvastam, majd úgy gondoltam, hogy inkább bevárom a folytatásokat. Ennek végül az lett az eredménye, hogy majdnem feledésbe merült nálam a sorozat. De csak majdnem...
Ahhoz, hogy felvegyem a történet fonalát, hogy biztosan emlékezzek minden apró, de annál lényegesebb részletre, ismételten elolvastam az első kötetet. Jó volt ez arra is, hogy felidézzem, milyen momentumokat kedveltem a regényben annak idején, közel három évvel ezelőtt, és melyek voltak azok, amelyeket továbbra is a sztori gyengeségének tartok.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 358 oldal
Fordította: AncsaT
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe: Prodigy
Sorozat: Legenda trilógia
Előzmény:
1.) Legend - Legenda
Folytatás:
3.) Champion - Bajnok
Kategória: YA sci-fi, disztópia
A második rész cselekménye gyakorlatilag ott kezdődik, ahol az előző részben abbamaradt: Day és June éppen egy vonaton utazik, a tervük pedig nem más, mint csatlakozni a Patriótákhoz - egyaránt remélnek menedéket és segítséget. Day számára mindennél fontosabb, hogy az öccse nyomára bukkanjon és kiszabadítsa őt a Köztársaság karmai közül, ennek kivitelezéséhez pedig a Patrióták jelentik a legnagyobb esélyt - még akkor is, ha a fiúnak ehhez fel kell adnia a korábbi elveit. June, mivel maga is a Köztársaság ellen fordult, amikor részt vett Day kiszabadításában, nem lévén más lehetősége, mindenhová követi a fiút - még úgy is, hogy a cél elérését szolgáló eszközzel nem mindig ért egyet.

Nagyon szépen viszi tovább az első kötetben felvázolt utalásokat vagy éppen részletezett eseményeket a szerző. Day és June az egyetlen lehetőséget követi, ami számukra nyitva maradt - még akkor is, ha az ötletet nem más szülte, mint a kétségbeesés. Az azonban, ahogy a Patrióták figyelmét magukra irányítják és a támogatásukat elnyerik, egészen elképesztő - ugyanakkor nagyon ötletes és hihető. A tervük ugyan sikerül, de ahogy az általában jellemző, az élet mindig akkor szól közbe, amikor már minden sínre került és haladna a maga útján. Jelen esetben a nem várt tényező a Köztársaság Első Polgárának halála, illetve ezzel egyidejűleg az új Első Polgár, vagyis Anden hatalomra kerülése. A Patrióták ebben a változásban látják a lehetőséget mindarra, amiért eddig küzdöttek, vagyis a Köztársaság megdöntésére - addig kell cselekedniük, amíg Anden hatalma meg nem szilárdul. Day - az öccse szabadságának ígéretéért cserébe - szabotőrként csatlakozik a Patrióták csapatához, amelynek feladata Anden kiiktatása. Bár a cél ugyanaz, de June más, a személyéhez jobban illő feladatot kap, a két fiatal útjai pedig szétválnak.

Érdekes, lendületes, jól összerakott és élvezetes történet ez, amelyben a szerző egyáltalán nem kíméli a szereplőit - és kifejezetten kegyetlenül játszik az olvasói érzéseivel. A lelki kínzásokat felvonultató eléggé terjedelmes pakliban a szándékos információhiány, valamint a tudás lassú adagolása a két legnagyobb értékű ütőkártya. Sem Day, sem pedig June nincs tisztában a teljes történettel, ezért csak az apránként összeszedegetett információmorzsákból táplálkozhatnak és bogozhatják ki a történések mögött álló indokokat. A fiatalságuk és a világtól, az igazi történésektől elzártan eltöltött éveik nem segítik őket ebben a játszmában, ezért a két főszereplőt - és mivel az ő szemükön keresztül követjük az eseményeket, ezért velük együtt az olvasókat is - bőven érik meglepetések.

Kifejezetten tetszett, hogy amint az első részben, úgy ebben a kötetben is a cselekmény áll a középpontban és nem a hosszú oldalakon keresztül tartó nyafogás, a másik utáni vágyakozás és siránkozás. Érezni, hogy Day és June vonzódik egymáshoz, de nem csimpaszkodnak állandóan egymás nyakába, hanem teszik a dolgukat - mindenki a sajátját -, és viszik előre az eseményeket, vagy éppen csak sodródnak az árral. Emiatt több és kiemelkedőbb ez a kötet, mint kategóriájának nagyon sok más írása.

Nem kedvelem a szerelmi háromszögeket, a még ennél is nagyobb szögszámoktól pedig még jobban irtózom de ebben az esetben még ezt is hajlandó voltam megbocsátani, hiszen a szerző nagyon jó karaktereket sorakoztatott fel egymás mellé - vagy éppen egymással szemben -, és teljesen életszerű helyzeteket generált. Tess rajongása Day iránt már az első kötetben is nyilvánvaló volt, csak idő kérdése volt, hogy a lány mikor fedi fel az érzéseit a fiú előtt, aki persze eddig csak húgaként gondolt a másikra. Anden feltűnése is magában hordozta azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben majd érdeklődve fog June felé fordulni, tehát ez sem okozott nagy meglepetést. Bár így leírva talán túl soknak tűnik az érzelmi szövevény, de olvasás közben mégsem éreztem annak, mert a cselekmény kompenzálta a gyengéd érzelmekkel telített részeket.

Ha már a cselekménynél tartunk... bőven akad belőle - méghozzá nem is akármilyen minőségben. De nem csak rohangálás és robbantgatás van ebben a részben, hanem - ahogy az előzményben is - felbukkannak a morális kérdések, egymással szemben állók érvei és motivációi ütköznek egymással. A szereplőinknek pedig el kell dönteniük, hogy ők melyik oldalon állnak, és mennyire hisznek, bíznak a másikban, amikor az olyat tesz, amire nem számítottak. A történet ebből a szempontból is csodálatosan kidolgozott. Ami pedig még nagyon fontos: nyílik a világ. Az új információk összetettebbé teszik a kezdeti helyzetet, végül megismerjük, hogy a Köztársaság hol is helyezkedik el, valamint kapunk néhány elejtett mondatot a múltról is, amelynek szerintem később még lesz jelentősége.

Innentől kezdve azonban lakat van a számon, mert nem akarok senkit megfosztani a regény által nyújtott élvezetektől - a lényeg az, hogy aki az első kötet után a kezébe veszi ezt is, az biztosan nem fog csalódni ennek az eseményeiben sem.

A kalandok hosszú sorát követően pedig olyan befejezést kapunk, amely bizony nagyon is igényli a folytatást. Ez azért is érdekes, mert a kötet elején kiindulásként felvázolt problémák megoldást nyertek, a rész alapvetően lezártnak tekinthető az események szempontjából. Ugyanakkor ott vannak a szereplőink és az ő személyes gondjaik, amelyek miatt kaparom a falat a folytatás után. De jó, hogy már nem kell várnom a befejező kötet megjelenésére, hanem bármikor a kezembe vehetem és elmélyedhetek a történet lezárásában - amely gondolom legalább olyan mozgalmas és kegyetlen lesz, mint az előzmények.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons