Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. július 30., vasárnap

Várólista - 2017. július

A kiadókra az év első felében jellemző - és egyébként teljesen érthető - visszafogottság, párosulva a nyári hőséggel és a szabadságolások időszakával bizony nagyon kevés megjelenést eredményezett - persze az engem érdeklő kiadványokat tekintve. A néhány darab kötet között is van olyan, amit már megvettem, ami nagyon érdekel, illetve amelyet még kicsit távolabbról figyelek, mielőtt a beszerzése mellett döntenék. Sajnos egyre kevesebb a szabad hely a könyvespolcomon, egyre kevesebb az a falfelület, amire még polc kerülhet és persze a neves események kívánságlistájára is kell valami, amit felrakhatok, szóval egész visszafogottan vásárolgatok mostanában. De attól még nézelődni szabad... A kategóriák sokféleségét és a könyvek elenyésző darabszámt tekintve, haladjunk most inkább a szívemnek kedves fontossági sorrendben.

Nem az irodalom csúcsa, de a világfelépítése miatt én akkor is kedvelem az egész sorozatot, és már meg is vettem Sherrilyn Kenyon Szenvedélyes éjszakák című kötetét, ami a Sötét vadász sorozat kilencedik kötete és az előző részhez hasonlóan ez is az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. Sőt, már el is olvastam a történetet és azt kell mondjam, hogy jobb, mint az előzménye, bár azért a sorozatnak vannak ettől pompásabb darabjai is. A borító viszont nem tetszik - már az Egy csepp remény című köteten sem tetszett -, egyszerűen igénytelennek tartom, fantáziátlannak. De befogom a számat, mert a kötet megjelent és ennek örülök, a borítót meg legfeljebb nem nézegetem.

A Metropolis Media mostanában nagyon hallgat, vagy ha meg is jelenik valamivel, akkor sok a kritika a kiadványaival kapcsolatban. Dennis E. Taylor MI, Bob című regényének megjelenését én már a könyvfesztiválra vártam, de csak most került a boltokba. A kiadvány a Bobiverzum sorozat első kötete és az alapszituációja elég rendesen felkeltette az érdeklődésem. Az eddigi vélemények nem túl pozitívak, a kiadó megint nem végzett eléggé körültekintő munkát a fordítással és a szerkesztéssel, de engem még ez sem tántorít el attól, hogy megismerkedjek Bob Johansson jövőbeli kalandjával.

A Libri Kiadó G.R.R. Martin nevének húzóerejét felhasználva belekezdett a Wild Cards sorozat köteteinek magyar nyelvű kiadásába, amelynek első része, a Fekete lapok ebben a hónapban került a boltokba. Martin papa a húzónév, de a történetek nem csak az ő fantáziájának eredményei, hanem sok-sok szerzőtársáé is, amely eredményeként talán nem olyan túlírt - bár az első kötet majd hétszáz oldal - és nem marad bejezetlen a sorozat. A sorozat alapötlete egyébként nagyon tetszik, de egyelőre csak messziről figyelem a kötetet és nézegetem a véleményeket - majd ha lesznek olyanok - ugyanis továbbra is szkeptikus vagyok, nekem Martin bácsi nem a kedvencem.

Az Agave Könyvek Kiadó tartja az ütemtervét, a megjelenései átgondoltak és pontosak. Ezúttal a horror és a thriller kedvelőket célozzák meg S.L. Grey Az apartman című írásával. A hátborzongató kötet egy dél-afrikai írópáros közös munkája, akik közül az egyikük, Sarah Lotz már kis hazánkban is ismertté vált az írásaival. Kíváncsian várom majd a regénnyel kapcsolatos véleményeket.

Erre a hónapra mindössze ennyi lett volna az érdeklődésemre számot tartó könyvek kurta listája. Azért remélem, hogy az augusztus már mozgalmasabb lesz ebből a szempontból. 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons