kedd, július 18, 2017
Shanara
Megfogadtam, hogy nem kezdek új sorozatba, amíg be nem fejeztem néhányat a már folyamatban lévők közül, de egyre jobban izgattak Chris Carter regényei és végül nem is tudtam tovább ellenállni a kísértésnek - ahogy ez általában lenni szokott. Így elsőre azt mondom, hogy nagyon jól tettem, és még jobb lett volna, ha már hamarabb is olvasom az írásait.
Már a szerző neve is figyelmet felkeltő és nem véletlenül cseng ismerősen, bár ő csak névrokon és alapból semmi köze ahhoz a Chris Carterhez, akinek a neve az X-akták főcímzenéje alatt hangzott el jó néhányszor. Persze azért ennek a Chrisnek is elég mozgalmas élete volt: a brazil születésű fiú a középiskola után költözött az USA-ba, ahol kriminálpszichológiát tanult. Dolgozott is a szakmájában, kutatásokat végzett, gyilkosokat tanulmányozott, majd egyszer csak megunta az egészet, stílust váltott, fogta az elektromos gitárját és Londonban próbált szerencsét. Így esett, hogy profi zenészként híres előadókkal turnézott együtt és többször is körbejárta a világot. Aztán megint csak fordult a kocka, és bár korábban sosem tervezte, írásra adta a fejét. Mindössze egy darab elolvasott történetével a hátam mögött azt állítom, hogy megérte az ismételt váltás. Ahogy azt is remélem, hogy ezen a pályán tovább elidőzik majd, mint életének eddigi megállóhelyein.
Szóval érdekes ez a Chris Carter: az élete és a stílusa is. Mindezen tények ismeretében már nem is olyan nagy csoda, amiért ilyen mértékben érdeklődöm az írásai iránt.
 |
| Értékelés: 8/10 Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 428 oldal Fordította: Markwarth Zsófia Borító ár: 3.499,- Ft A mű eredeti címe: The Crucifix Killer Sorozat: Robert Hunter Folytatás: 2.) Kivégzés 3.) Vadász 4.) A halál szobrásza 5.) One by One 6.) An Evil Mind 7.) I am Death 8.) The Caller Kategória: krimi, thriller |
Elég hatásosan indít a regény, mert felvillant egy kis részt az aktuális nyomozás egy későbbi időpontjából, amikor is a keresztes gyilkos néven elhíresült elkövető elrabolta Robert új társát, a nyomozó pedig tisztában van vele, hogy ha nem lép időben, akkor az élete az ő lelkén fog száradni. Ezt követően a történet visszaugrik az időben, amikor is Robert Hunter új társat kap, majd mind a ketten kiszállnak a legújabb, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság helyszínére és Robert szembesül vele, hogy a sorozatgyilkos, aki kettős keresztet karcol az áldozataira - és aki hosszú időn keresztül megkeserítette a nyomozók életét -, több év kihagyás után visszatért.
Chris Carter ezzel a történetével nem fogja letaszítani a trónjáról a krimik és thrillerek koronázatlan királyait és királynőit, mert sem írói stílusban, sem pedig csavarosságban nem tett le olyan eget rengető dolgot az asztalra, ami miatt ennyire kiemelkedőnek tartanám. Bár talán ez még megbocsátható, hiszen ez a szerző első regénye, szóval lehet ez majd másként is. Ugyanakkor tény, hogy van ebben a történetben valami, ami miatt mégis különleges: ez pedig a kegyetlenség és a brutalitás, illetve annak hihetetlenül plasztikus leírása.
Nem tudom, hogy ennek a világlátott és sok kalandot átélt férfiúnak mi lehet a fejében, de kifejezetten örülök annak, hogy rejtett hajlamait a klaviatúra püfölésével, a gondolatainak regény formába rendezésével éli ki és nem a valóságban, mert akkor bizony retteghetne tőle az egész világ. Sok krimit és thrillert olvastam már, de olyan válogatott kivégzési módokkal még sehol sem találkoztam, mint ebben a könyvben. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy egy film valamilyen erőszakos vagy véres jelenetét a szemét eltakarva, az ujjai közül kipislogva nézett végig. Nos, valahogy én is így voltam ezzel a regénnyel, csak ugye mindebben az a poén, hogy itt olvasni kell és nem fog az oldalról eltűnni attól betű, hogy behunyom a szemem - pedig most tényleg ez történt.
Az előbbiekben nagy mellénnyel kijelentettem, hogy annyira nem csavaros a sztori, de azért esélyem sem volt kitalálni az elkövető személyét, ahogy azt sem, hogyan tervezik megfékezni annak ámokfutását. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha visszavonnám könnyelmű kijelentésem és ezennel ezt meg is teszem.
Mert akárhonnan is nézem, ebben a történetben megvolt minden, ami az élvezetes krimihez és thrillerhez szükséges: a könyörtelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírásai elborzasztják az olvasót és megülik a lelkét, közben pedig tökéletesen átélhető az a tehetetlenség, amit a nyomozók éreznek, miközben minden erejüket megfeszítve próbálják összerakni az apró mozaikokat. Az egész történet egy adrenalinfröccsel indul és utána sem adja alább, mert a kezdeti szinthez hol egy újabb gyilkosság, hol a szereplők közötti feszültség, hol pedig a nyomozás izgalma ad hozzá újabb és újabb adagot. Végig ott lebeg a levegőben, hogy nem tudni, ki lesz a következő áldozat, ki kerül ennek a pszichopatának a keze közé és persze az sem mellékes, hogy mindenki előtt titkolózni kell, mert ha kiderül, hogy a keresztes gyilkos visszatért, akkor bizony kitör a pánik.
Minden a helyén volt tehát, végig lekötött, izgalmas volt, talán már a konfortzónám határait ostromlóan brutális, de mégis maradt némi hiányérzetem, amely leginkább a karakterek terén jelentkezett. Nem biztos, hogy annyira nyerő, ha a főszereplő társa szimpatikusabb, mint a sorozatnak nevét adó nyomozó. Pedig most éppen ez történt, és jobban is izgultam Garcia személyéért, mint Hunterért. A főszereplő zsenialitása nem jött ki annyira, mint ahogy azt a szerző beharangozta már az elején, a kevesebb máz és fényezés talán jobb lett volna és mellette inkább több tényleges brilliáns következtetésre lett volna szükség - akkor könnyebben elfogadtam volna a karaktert, ha nem rágják a számba, helyette inkább magam jövök rá a zsenialitására.
Cselekményében gördülékeny és logikus volt a sztori, de a tudományos magyarázatok terén eléggé döcögősre sikerült a szöveg. Kénytelen vagyok megint csak Franck Thilliezt emlegetni, aki viszont elsőrangúan kezeli ugyanezt a saját írásaiban. Szóval van még olyan terület, ahol fejlődnie kell a szerzőnek, de mint mondtam, ez az első regénye. Ami arra azért mindenképpen jó volt, hogy ízelítőt adjon a stílusából és felkeltse az érdeklődésem a többi írása iránt.
Vagyis Chris Carter engem - ha nem is kilóra, de azért - megvett magának és mindenképpen olvasni szeretném a sorozat többi kötetét is, mert azokról még jobbakat hallottam, mint erről a kezdő regényről. Külön öröm, hogy az Ulpius-ház Kiadó megszűnésével nem süllyedt a feledés homályába a megkezdett sorozat, hanem a General Press Kiadó felkarolta azt és ezidáig két újabb kötetet jelentett meg. Innentől kezdve pedig már csak az én döntésem, hogy mikor fogom folytatni a véres és kegyetlen - mert nem számítok semmi másra - gyilkosságokat felvonultató sztorikat. Remélem, hogy hamarosan.
Chris Carter ezzel a történetével nem fogja letaszítani a trónjáról a krimik és thrillerek koronázatlan királyait és királynőit, mert sem írói stílusban, sem pedig csavarosságban nem tett le olyan eget rengető dolgot az asztalra, ami miatt ennyire kiemelkedőnek tartanám. Bár talán ez még megbocsátható, hiszen ez a szerző első regénye, szóval lehet ez majd másként is. Ugyanakkor tény, hogy van ebben a történetben valami, ami miatt mégis különleges: ez pedig a kegyetlenség és a brutalitás, illetve annak hihetetlenül plasztikus leírása.
Nem tudom, hogy ennek a világlátott és sok kalandot átélt férfiúnak mi lehet a fejében, de kifejezetten örülök annak, hogy rejtett hajlamait a klaviatúra püfölésével, a gondolatainak regény formába rendezésével éli ki és nem a valóságban, mert akkor bizony retteghetne tőle az egész világ. Sok krimit és thrillert olvastam már, de olyan válogatott kivégzési módokkal még sehol sem találkoztam, mint ebben a könyvben. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy egy film valamilyen erőszakos vagy véres jelenetét a szemét eltakarva, az ujjai közül kipislogva nézett végig. Nos, valahogy én is így voltam ezzel a regénnyel, csak ugye mindebben az a poén, hogy itt olvasni kell és nem fog az oldalról eltűnni attól betű, hogy behunyom a szemem - pedig most tényleg ez történt.
Az előbbiekben nagy mellénnyel kijelentettem, hogy annyira nem csavaros a sztori, de azért esélyem sem volt kitalálni az elkövető személyét, ahogy azt sem, hogyan tervezik megfékezni annak ámokfutását. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha visszavonnám könnyelmű kijelentésem és ezennel ezt meg is teszem.
Mert akárhonnan is nézem, ebben a történetben megvolt minden, ami az élvezetes krimihez és thrillerhez szükséges: a könyörtelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírásai elborzasztják az olvasót és megülik a lelkét, közben pedig tökéletesen átélhető az a tehetetlenség, amit a nyomozók éreznek, miközben minden erejüket megfeszítve próbálják összerakni az apró mozaikokat. Az egész történet egy adrenalinfröccsel indul és utána sem adja alább, mert a kezdeti szinthez hol egy újabb gyilkosság, hol a szereplők közötti feszültség, hol pedig a nyomozás izgalma ad hozzá újabb és újabb adagot. Végig ott lebeg a levegőben, hogy nem tudni, ki lesz a következő áldozat, ki kerül ennek a pszichopatának a keze közé és persze az sem mellékes, hogy mindenki előtt titkolózni kell, mert ha kiderül, hogy a keresztes gyilkos visszatért, akkor bizony kitör a pánik.
Minden a helyén volt tehát, végig lekötött, izgalmas volt, talán már a konfortzónám határait ostromlóan brutális, de mégis maradt némi hiányérzetem, amely leginkább a karakterek terén jelentkezett. Nem biztos, hogy annyira nyerő, ha a főszereplő társa szimpatikusabb, mint a sorozatnak nevét adó nyomozó. Pedig most éppen ez történt, és jobban is izgultam Garcia személyéért, mint Hunterért. A főszereplő zsenialitása nem jött ki annyira, mint ahogy azt a szerző beharangozta már az elején, a kevesebb máz és fényezés talán jobb lett volna és mellette inkább több tényleges brilliáns következtetésre lett volna szükség - akkor könnyebben elfogadtam volna a karaktert, ha nem rágják a számba, helyette inkább magam jövök rá a zsenialitására.
Cselekményében gördülékeny és logikus volt a sztori, de a tudományos magyarázatok terén eléggé döcögősre sikerült a szöveg. Kénytelen vagyok megint csak Franck Thilliezt emlegetni, aki viszont elsőrangúan kezeli ugyanezt a saját írásaiban. Szóval van még olyan terület, ahol fejlődnie kell a szerzőnek, de mint mondtam, ez az első regénye. Ami arra azért mindenképpen jó volt, hogy ízelítőt adjon a stílusából és felkeltse az érdeklődésem a többi írása iránt.
Vagyis Chris Carter engem - ha nem is kilóra, de azért - megvett magának és mindenképpen olvasni szeretném a sorozat többi kötetét is, mert azokról még jobbakat hallottam, mint erről a kezdő regényről. Külön öröm, hogy az Ulpius-ház Kiadó megszűnésével nem süllyedt a feledés homályába a megkezdett sorozat, hanem a General Press Kiadó felkarolta azt és ezidáig két újabb kötetet jelentett meg. Innentől kezdve pedig már csak az én döntésem, hogy mikor fogom folytatni a véres és kegyetlen - mert nem számítok semmi másra - gyilkosságokat felvonultató sztorikat. Remélem, hogy hamarosan.
Posted in: 8 pontos,Chris Carter,könyvértékelés,krimi,Robert Hunter,thriller,Ulpius-ház
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése