Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead - A jó, a rossz és az élőhalott (Hollows 2.)

Tapasztalatból mondom, hogy a jó urban fantasy-t meg kell becsülni. A kategóriába tartozó olyan regényt pedig, amely nem hemzseg a pikáns jelenetektől, hanem logikus és mozgalmas történetet is fel tud mutatni, pedig különösen nagy elismeréssel kell illetni. Nos, a Hollows sorozat az eddig olvasott részek alapján ebbe az igencsak tiszteletet érdemlő és minőséget kínáló csoportba tartozik. Éppen ezért érzem most magam kifejezetten furcsán, mert bizony erről a részről nem tudok olyan elismerően nyilatkozni, mint az előzményről. Lentebb bővebben is kifejtem az ellenérzéseimet, és persze azt is, ami tetszett a regényben.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 586 oldal
Fordította: Dr. Mátics Róbert, Bódi Virág,
Pollák Tamás
Borító ár: 3.499,- Ft
Eredeti cím: The Good, the Bad, and the Undead
Sorozat: Hollows
Előzmény:
1.) Boszorkányfutam
Folytatás:
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció

Rachel Morgan hosszas küzdelem és sok-sok cselszövés árán, de végül csak megmentette az életét, sikerrel vette a boszorkányfutamot. Persze ebben nagy szerepe volt az őt támogató csapatnak, amelynek oszlopos tagja Ivy, az élő vámpír és Jenks, a pixi, majd a később képbe kerülő Nick, aki viszont ember. Az élethez való további jogát kivívta, de a helyzete azért továbbra se valami rózsás: a független boszorkánynak sokkal több adó jellegű fizetni valója van, mint eddig gondolta és persze a lakhatását, meg egyéb kiadásait is finanszíroznia kell - ehhez pedig munka kell, meg az, hogy fizessen is a megbízó. Korábbi kalandja során Rachel elnyerte a FIB kapitányának bizalmát, aki problémás ügyekben, mint ternészetfeletti szakértőt alkalmazza a boszorkányt. A boszorkányvadász gyilkosságok ügye is pont egy ilyen eset és mivel a gyanúsított maga is leyboszorkány, akinek a közelébe csak inderlandi kerülhet. Rachel tehát újra iskolapadba ül és közben nyomoz. De az élet nem ennyire egyszerű, ugyanis a békés otthonban - akarom mondani templomban - is zajlik az élet: Ivy vámpírereje időnként furcsa reakciókat produkálva tör a felszínre és a kialakult kényes egyensúly felbomlani látszik.

Megint sok minden történt ebben a regényben és a szálak is eléggé kuszák voltak ahhoz, hogy ne lehessen kitalálni, merre is halad a történet, mi lesz a következő esemény vagy éppen ki is a boszorkányvadász. Legalábbis egy darabig, mert azért egy idő után már összeértek annyira az információk, hogy valamiféle sejtelem csak kialakult az ember lányában olvasás közben. 

Igazából két részre lehetne bontani az egész sztorit, amely szerint az egyikben Rachel nyomoz, a másikban pedig a magánéleti gondjaival küszködik. A kettő ugyan szorosan összefügg egymással, de mégis jól látszik a határvonal. Meglepetésemre ez nem csak a problémák különbözőségében, hanem bizony a stílusban is elég élesen megnyilvánult, ugyanis míg a nyomozás pörgős eseményeivel és pattogós párbeszédeivel nagyon jól haladtam, addig a vámpírbűbáj leírásaival, működésének törvényszerűségeivel eléggé meggyűlt a bajom.

Foghatnám a nyári melegre az egészet, de akkor sem jellemző rám, hogy az egyik fejezettel semmi bajom, a másikkal pedig kifejezetten szenvedek. Olyan érzésem volt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az egyes szövegrészeket, annyira különböző volt a stílusa, a szerkezete: az egyik könnyen olvasható, gördülékeny, a másik elvont, barokkos körmondatokkal teli és nehezen értelmezhető. Ettől sajnos nagyon hullámzóvá vált az egész regény és ez bizony az élvezhetőségére is rányomta a bélyegét.

A hullámzó az csak egy dolog, de bizony még zavaros is lett a történet, mert a nyomozás izgalmából folyton kiragadott a vámpírbűbáj leírása és ez bizony teljesen másfajta gondolkodást és figyelmet igényelt. Sajnos az okok és a hatások hosszas ecsetelése ellenére - vagy éppen ezért - sem tudtam igazán értelmezni, hogy mi is zajlik éppen, és bármennyire is szerette volna ezt az eléggé hangsúlyos momentumot jól átadni a szerző, az nagyon nem sikerült. Mondjuk én már ott elvesztettem a fonalat, hogy egy démon által okozott sérülés hogyan válthat ki ugyanolyan hatásokat - főleg, hogy mindezt tartósan és visszafordíthatatlanul teszi - mintha azt egy nagy hatalmú vámpír okozta volna. Nagyon remélem, hogy erre a kérdésemre azért a későbbiekben majd választ kapok, mert ez most még nagyon nem világos.

A nyomozós szál annak ellenére is tetszett, hogy Rachel időnként továbbra is úgy viselkedik, mint egy alulkvalifikált házi szárnyas, azaz egy hülye liba, illetve továbbra sem értelmezhető az a számomra, hogy miért is ilyen korlátoltak az ismeretei az inderlandiakról, miközben ő maga is az. Nick ember létére továbbra is több tudással rendelkezik az inderlandiakról, azok szokásairól, reakcióikról és a velük való együttélés, kapcsolat következményeiről, mint a boszorkány Rachel.

De hagyjuk abba a kesergést, mert ha a fentiekben leírtakat nem számítjuk, akkor bizony egy nagyon érdekes természetfeletti nyomozásban lehet része az olvasónak, amelynek főhőse a csetlő-botló, de attól még egyébként tehetséges boszorkány, aki természetesen mindenbe beleüti az orrát. A habot a tortán az jelenti, hogy a nyomok felderítésében társa egy FIB-es nyomozó, Glenn, akinek viszont erős a szabálykövetési és bizonyítási kényszere. Kettőjük munkakapcsolata érdekes és persze sok esetben vicces helyzeteket is teremt.

Pozitívumként említeném, hogy Trent Kalamack is sokat szerepel ebben a részben és azért jó néhány - kifejezetten érdekes - dolog kiderül róla. A leyvonalmágia leírásai pedig egyszerűen fantasztikusak voltak, ahogy a démonidézős jelenetek is, no és persze maga Algaliarept is. Bár ez utóbbinak, mármint Rachel és Algaliarept egyre szorosabbá fonódó kapcsolatának, a démon egyre gyakoribb felbukkanásának várhatóan lesznek még következményei.

Valami más változást is éreztem azonban és ez azért volt különösen feltűnő, mert nem olyan régen olvastam - újra - az első részt. Az előzmény esetében közreműködő két fordító mellett egy újabb személy kapcsolódott be a magyarítás folyamatába. Hogy a korábban is említett szétszaraboltság és stílusbeli ellentmondás éppen ennek köszönhető-e, azt sajnos nem tudom megítélni, de az tuti, hogy létezik. Már az elején feltűnt, hogy eltűnt Jenks pixis selypítése, amely kifejezetten hiányzott. Az előző kötetben annyira vagányul viselkedő és karizmatikus Nick ebben a részben mintha sokkal nyafogósabb lett volna és valami okból kifolyólag eltűnt belőle az a kisugárzás, ami miatt megkedveltem. Ez is visszvezethető lenne a fordításra vagy a szerző bonyolódott bele a szereplői jellemeibe? Nem én leszek az, aki ezt kideríti.

A kötet vége azért egészen parádésra sikeredett és jó néhány csavart felvonultatott, egyes hullámok elcsitultak, mások még csak most indultak útnak, hogy majd valamikor partot érjenek. Az események hátterében az egyik legnyilvánvalóbb ok állt, ami hasonló tettekre késztetheti az embert vagy az inderlandit, viszont legalább Rachel anyagi gondjai rendeződtek egy időre, a szakmai megbecsülése is egészen jó helyen áll ahhoz képest, hogy a magánélete nem került vissza a normális kerékvágásba. Bár az is igaz, hogy az eddig sem volt éppen normálisnak tekinthető: most sem az, csak máshogy nem átlagos.

Bár érzek némi színvonalbeli visszaesést, az előző rész által nyújtott élményekhez képest, nem adom fel a sorozat olvasását, mert azért bőven van benne fantázia és lehetőség. Merem remélni, hogy a következőkben kevesebb lesz az olyan fejezet vagy szövegrész, mint amivel ebben a kötetben meggyűlt a bajom. Hamarosan folytatom.

Posted in: Hollows,Kim Harrison,könyvértékelés,Könyvmolyképző,urban fantasy,vámpír,Vörös pöttyös