Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. augusztus 28., hétfő

Gregg Hurwitz: Orphan X - Az Árva (Orphan X 1.)

Vannak azok a regények, amelyeket olvasni akarok, de valami miatt rossz információ rögzült velük kapcsolatban az agyamban és emiatt fura kényszerképzeteim vannak róluk. A következmény: halogatom az olvasásukat, majd amikor végre kézbe veszem őket, jól meglepődök és magamat ostorozom, amiért ennyire lüke vagyok és rosszul kategorizáltam be magamban az adott művet. Az egyik ilyen regény, amely ennek a megmagyarázhatatlan jelenségnek áldozatul esett Gregg Hurwitz Orphan X - Az Árva című írása, amit valamiért ifjúsági történetként regisztráltam magamban - talán az Árva szó zavart meg. Ez utóbbi persze csak mentegetőzés, mert valahogy meg kell magyaráznom az atomrobbanásnál is nagyobb baklövésem, ami miatt nem olvastam hamarabb ezt a különleges, izgalmas és mozgalmas történetet. Csak az vigasztal, hogy még időben, mert hamarosan érkezik a magyarul a második rész.
Nekem tetszett Evan bemutatkozása, és ahogy az mostanában lenni szokott, meg is ihletett - legalábbis egy rendhagyó poszt erejéig.
.
Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 372 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 2.995,- Ft
A mű eredeti címe: Orphan X
Sorozat: Orphan X
Folytatás:
2.) A Seholember
"Füstbe ment terv" akció: 10. részjelentés
Helyszín: Los Angeles, a Castle Heights épülettel szemközti lakóház egyik lakása, rálátással a 21. emeleti penthouse lakásra.
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Távoli (lakás) megfigyelést végző ügynök fedőneve: Óvatos bagoly
Személykövetést végző ügynök(ök) fedőneve: Gyalogkakukk, Memő manó
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: 
A célszemély az éjszakát a lakásban töltötte. Reggeli tevékenységeit követően rövid időre a lakás olyan részébe húzódott vissza, amely a megfigyelés helyszínéről nem belátható.
Reggel, helyi idő szerint 08:33-kor a célszemély elhagyta a lakást. A megfigyelést átadtam a személykövetést végző ügynököknek. A legutolsó, 08:47-es bejelentkezés szerint a célszemély Kelet-Los Angeles, Boyle Heights negyede felé tart.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: A célszemély az eddigi megfigyelési időszakban legalább napi 8-10 órán keresztül nem volt lekövethető és megfigyelhető. A lakás alaprajzát és a választott megfigyelési pontot figyelembe véve az erre alkalmas helyiség csak és kizárólag a fürdőszoba és a mellékhelyiség, amely az eltöltött időt nézve irreális. Lehetőség: egy titkos és rejtett helyiség, amely az alaprajzon nem került feltüntetésre. Erre valószínűleg a lakás felújításkor kerülhetett sor. A célszemély előéletét figyelembe véve erre nagy az esély.
Ma reggeli eltávozása valószínűleg összefügg az előző nap délután lebonyolított telefonhívással.

"Füstbe ment terv" akció: előkészítő jelentés
Evan Smoak
Gyerekkori adatok: Szülei nem ismertek. Kelet-Baltimore egyik árvaházában nőtt fel. Tizenkét éves korában adoptálta Jack Johns. Ezt követően hosszú évekig nincs róla információ. Egyes feljehyzések szerint részt vett az Árva-programban, ahol X-Árva néven különleges kiképzést kapott. Fegyver lett belőle, az egyik legjobb, akit a program létrehozott.
Jelenkori információk: Korábbi megbízóival közel egy évtizede nincs kapcsolata. Hosszú időre nyomtalanul eltűnt. Jelenleg szabadúszó "igazságosztó". Rendkívül jól rejtőzködik, beolvad a társadalom tömegébe. Óvatos és veszélyes.
Jelenlegi tartózkodási helye: USA, Kalifornia, Los Angeles, Castle Heights épület 21A (penthouse) lakás.
Egyéb tartózkodási hely(ek): ismeretlen
Rokoni kapcsolatok: nincs információ
Egyéb személyes kapcsolatok: nincs információ

"Füstbe ment terv" akció: 1. részjelentés
Evan Smoak egy városi legenda, ő a Seholember. Fő profilja a reménytelen helyzetbe került emberek megsegítése, amelyhez a kiképzése során megszerzett tudását használja fel. A segítségnyújtáshoz el kell nyernie a bizalmát. Egyszerre mindig csak egy ügyet vállal, a telefonszám, amin elérhető, a legutolsó megsegített személy által adódik tovább. A legutolsó "ügyét" közel tíz héttel ezelőtt tudta le. Várható az újabb megkeresés.
Az általa elkövetett gyilkosságok - amelyek bizonyos szempontból inkább jótéteménynek számítanak - tiszták és lenyomozhatatlanok. A célszemély kifejezetten óvatos, közeli kapcsolata nincs, társasági összejöveteleken nem vesz részt.
A megfigyelés célja: Annak bizonyítása, hogy Evan Smoak a Seholember. Annak bizonyítása, hogy a célszemély - a kiképzéséből kifolyólag - sem a népesség többi tagjára, sem az egyéb kormányzati szervekre, illetve azok vezetőire nem jelent veszélyt.
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.

"Füstbe ment terv" akció: 11. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: A célszemély napközben a megfigyelt helyen tartózkodott, azonban az esti órákban elhagyta a lakását. Az öltözéke alapján feltételezhetően bevetésre készült. 21:00-kor bement a tegnapi nap folyamán Kelet-Los Angeles, Boyle Heights negyedében meglátogatott házba, ahonnan néhény perccel később két fiatal lány távozott. 22:00-kor a házba belépett egy rendőr, aki a későbbiekben sem távozott az épületből. A megfigyelők nem tapasztaltak mozgást a házban. A kialakult helyzetről szóbeli jelentés megtételére került sor, majd a 00:10-kor kapott, szintén szóbeli utasításnak megfelelően a helyszínen tartozkodó megfigyelők az épületbe behatoltak. A két ügynök a házat üresen találta, a szobákban a szegényes berendezésen kívül nem volt más. A célszemélyt és a késő esti órákban a házba belépő rendőrt nem sikerült fellelni, a távozásuk időpontjára és módjára vonatkozóan nincs elképzelés.
Személyes megjegyzés a jelentéshez: Az akták és a kapott információk alapján a célszemélyt veszélyesnek, az ország biztonságát veszélyeztető egyénnek minősítették. Az eddigi megfigyelések alapján kétségek merültek fel bennem ezzel kapcsolatban. Úgy érzem, mintha egy Jason Bourne regényt olvasnék, a szituáció ugyanaz - bár egyelőre még csak megfigyeljük az alvó oroszlánt és nem piszkáljuk azt.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: Amennyiben abban a házban az következett be, amit feltételezek, akkor közvetett tanúja lehettem egy tökéletesen kivitelezett gyilkosságnak. A feltételezett áldozatról megszerzett információk birtokában javaslom, hogy az esetleges eltűnésének jelentése esetén az érintett hatóságok kezeljék azt bizalmasan, az ügyet problémamentesen és gyorsan zárják le, mert annak részletes vizsgálata veszélyeztetheti a jelenleg folyamatban lévő akciót.
Az alapján, amit annak a háznak a lakóiról, illetve az oda betérő rendőrről megtudtam, a célszemély inkább tűnik irgalmas szamaritánusnak, mint veszélyes bűnözőnek. Annak a két fiatal lánynak biztosan könnyebb lesz az élete a célszemély beavatkozása után. Evan Smoak profi, de elvek szerint tevékenykedő profi. Még az is lehet, hogy tényleg ő a sokat emlegetett Seholember.

"Füstbe ment terv" akció: 12. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: A célszemély egyre többször kerül kapcsolatba 12/B lakásban lakó Mia Hall kerületi ügyésszel és a fiával, Peter-rel. Az eddig bekövetkezett találkozásokban rendszert nem lehet felfedezni, azok véletlennek tűnnek, leginkább a nő és a gyerek kezdeményezésére került rájuk sor. A megfigyelt személy a 12/B lakásból hirtelen, a megszokottól eltérően kissé feszült lelkiállapotban távozott, miközben egy fekete telefonon valakivel beszélgetést folytatott.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: Túlságosan kevés idő telt el a célszemély legutolsó akciója óta, de a viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy újabb esete van, újabb kétségbeesett személy kérte a segítségét. Az eddigi minta alapján a két ügy között eltelt idő feltűnően rövid. Ez a helyzet gyanúsnak minősítendő.

"Füstbe ment terv" akció: 13. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: A célszemély délelőtt elhagyta a lakását, a belvárosba, a Bottega Louie nevű étteremhez hajtott, ahol megbeszélést folytatott a személyzettel, majd elhelyezkedett az étteremmel szemközti épületben. Megfigyelésének tárgyát egy fiatal nő képezte, aki napszemüget viselt és az étterem ablaka melletti asztalnál ült. A nő a pincértől kapott papírt elolvasva a helyi újságoshoz ment, ahol telefon beszélt valakivel - valószínűleg a célszeméllyel. Ezt követően mindkét személy elhagyta a helyszínt, hogy a Dim Sum nevű étteremben találkozzanak ismét, ahol leültek beszélgetni. Az étteremben később lövöldözés tört ki, több ember megsérült vagy meghalt. A célszemély és a nő nem volt sem a sérültek, sem az áldozatok között. A kavarodásban a személykövetést végző ügynökök elvesztették a célszemély nyomát. Az egyetlen lehetőség a megfigyelés ismételt felvételére, ha visszatér a lakásába.

"Füstbe ment terv" akció: 16. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: A célszemély végre visszatért a lakásába. Közben jelentés érkezett egy autópálya melletti motelnál történt lövöldözésről. A halottak között profi zsoldosok, korábban katonai kiképzést kapott személyek is találhatók. A megfigyelt személy és az étteremben vele kapcsolatba lépett nő nyomait a helyszínen megtalálták, de ők maguk ismételten eltűntek. Később, a nap végén a célszemély egyedül érkezett haza, a nő tartózkodási helye ismeretlen.

"Füstbe ment terv" akció: 18. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: A megfigyelt személy körül - kívülről nézve - egyre zűrösebbé válik a helyzet: a korábbiakhoz képest sokkal gyakrabban jár el otthonról, elhagyta a napi rutinját, egyre többször kerül kapcsolatba a 12/B-ben lakó ügyésznővel és a fiával. A mai nap folyamán visszament a Dim Sum-hoz és megvizsgálta a szemközti ház egyik lakását, valamint a tetőt, ahol bizonyítékot talált a lövöldözéssel kapcsolatban. Felfedeztük az egyik védett házát is, ahol az étteremben megismert nőt elrejtette. A viselkedéséből feltételezhető, hogy ez a helyzet és nem fogságban tartja.
A célszemély viselkedése a korábbiakban tapasztaltakhoz képest meglehetősen furcsa: Las Vegasba utazott, ahol megpróbálta felvenni a kapcsolatot korábbi ügyfelével - ilyesmire a korábbiakban soha nem került sor -, de a próbálkozás félre sikerült. A lányt, Morenát egy másik személy is megfigyelte.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: A felmerült problémához a célsuemély múltjának lehet köze, amelyről azonban olyan kevés információval rendelkezünk, hogy ennél részletesebb következtetésekbe bonyolódni felesleges. Az eddigi megfigyelések alapján azonban úgy tűnik, hogy a célszemélyre egy profi csapatot állítottak rá, akiknek fő feladatuk a Evan Smoak likvidálása. A célszemély rejtőzködő életmódja és óvatossága azonban megnehezítette a vele való kapcsolatfelvételt, ezért a leggyengébb pontján, vagyis az ügyfelein keresztül igyekeznek hozzáférni.

"Füstbe ment terv" akció: 19. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: Las Vegasból való hazaérkezést követően a célszemély az Elysium Parkba hajtott, ahol egy házba lépett be - friss információk szerint Memo Vasquez illegális bevándorló lakásáról van szó. A célszemély rövid időn belül zaklatott állapotban és sietve távozott az épületből. A megfigyelők a lakásban megtalálták annak lakóját, aki összekötözve feküdt a padlón, mellette egy mini kamera és a hozzá tartozó huzal, amelyet a szoba egyik gipszkarton falából szakítottak ki. Mr. Vasquez elmondása szerint telefonon kért segítséget a Seholembertől.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: Amennyiben Evan Smoak a Seholember, akkor valami nem stimmel a helyzettel, mert a városi legendaként elhíresült figurának egyszerre mindig csak egy ügye van. Most pedig egymás után kétszer is, alig néhény nap eltéréssel keresték meg végrehajtandó feladattal. Az egyik felkérésnek nagyon csapda kinézete van. De melyiknek?

"Füstbe ment terv" akció: 24. részjelentés
Jelentést tevő ügynök fenőneve: Óvatos bagoly
Az akcióra vonatkozó utasítás: Megfigyelés, beavatkozás nélkül.
Jelentés a megfigyelt által végzett tevékenységről: Az elmúlt napok eseményekben és fordulatokban gazdag történéseit követően Evan Smoak élete nagy valószínűséggel visszazökkent annak korábbi, normálistól ugyan eltérő, de mindenképpen megszokott menetébe. Legalábbis nagyobb részben. Az képtelenség, hogy az átéltek ne hagyják rajta a maguk nyomát azokon, akik közvetlenül is érintettek voltak az eseményekben.
Összegzés a célszemély megfigyelési időszakban tapasztalt viselkedéséről, kapcsolódó következtetések: A jelen megfigyelési akció elérte a célját, vagyis képet adott a megfigyelt személy viselkedéséről és alaptermészetéről.A célszemély a személyiségét tekintve kiegyensúlyozott, olyan alapelvek és szabályok szerint éli az életét, illetve cselekszik, amely sem a népesség többi tagjára, sem pedig a iránytó hatalom által meghatározott célokra nem veszélyes - kivéve, ha valaki nem törvénytelenséget hajt végre. Javaslom a személy megfigyelését az ismételt rendkívüli helyzet bekövetkezéséig felfüggeszteni.
Személyes megjegyzés a jelentéshez: A célszemély esetlegesen bekövetkező ismételt megfigyelésére - az előzmények ismeretében - önként jelentkezem.


Óvatos bagoly ügynök jelentéseit összerendezte és közzétette:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons