Brandon Sanderson: A lélek árnyai (Wax és Wayne 2.)

Brandon Sandersont olvasni kell - ez nem kérdés. Amióta csak az Elantris-t a kezembe vettem - és most éppen újra megtettem - azóta vagyok rabja a szerző írásainak és merülök el a végtelennek tűnő fantáziája által teremtett újabb és újabb mágiarendszerekben, kapcsolódó eseményekben. Mert azt tudni kell, hogy Sanderson soha nem alkalmazza ugyanazt a mágiarendszert, minden sorozata vagy önálló regénye - bár ilyenből nincs túl sok - újabb világot mutat be. Még akkor is így van, ha vannak bizonyos kapcsolódási pontok. Az egyik ilyen kapocs pont a Ködszerzet (alap)trilógia és a Wax és Wayne sorozat (trilógia?) között fedezhető fel. Ez persze nem is olyan nagy meglepetés, hiszen Wax és Wayne kalandjai a ködszerzet világán - vagyis a Scadrialon - játszódnak, csak éppen közel háromszáz évvel később, mint a kezdeti események. A mágia azonban mégis más: vannak ismerős elemei, de az alkalmazhatóságát és a rendszerét tekintve mégis újat ad.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
(mert sok idő telt el és nehezen kapcsoltam az előzményekhez)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 424 oldal
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Ködszerzet - Wax & Wayne
Előzmény:
1.) A törvény ötvözete
Folytatás:
3.) The Bands of Mourning
Műfaj: fantasy
Kapcsolódó (előzmény) sorozat: Ködszerzet

Az író magyarul megjelent további művei:
Ködszerzet sorozat (A Végső birodalom,
A Megdicsőülés kútja, A korok hőse);
Elantris (önálló regény);
Az Idő kereke sorozat egyes regényei
(Az Éjfél tornyai I-II., Gyülekező fellegek I-II.,
A Fény emlékezete I-II.)

Sanderson tehát az az író, akitől, ha érkezik egy újabb regény magyar nyelven, akkor azt azonnal el is olvasom. És pont ezzel van a problémám. Ugyanis a Wax és Wayne sorozat első kötete, A törvény ötvözete még 2014-ben jelent meg és bizony azóta elég sok idő eltelt - kifejezetten sokat kellett várni a folytatásra. Ráadásul egy olyan folytatásra, ami nem is igazán az előző kötethez kapcsolódik az eseményeivel, hanem - a jelenlegi főszereplőket kivéve - minden lényeges dologban a Ködszerzet trilógia befejező kötet(ek)hez, A korok hőséhez csatol és utal vissza. Ebből kifolyólag még nagyobb gondban voltam, mint azt az elején képzeltem, ugyanis azt a történetet még régebben olvastam. Volt is nyűglődés rendesen, miközben próbáltam értelmezni, hogy kire is utalhat a szövegben a szerző, mert azért ennyire részletekbe menően nem maradtak meg bennem az események, a mindenféle kapcsolatok és összefüggések. Az utalások alapján - és némi telefonos viberes segítség igénybe vételével - lassacskán azért csak előkerültek az infók a szürkeállományom mélyéről, de a tökéletes élményhez, az elmélyedős és belefeledkezős olvasáshoz ez nagyon kevés volt.

Mert mi is történik ebben a részben? Elendel alvilágának minden fontosabb alakját árverésre invitálják, de az esemény katasztrófába fullad, amikor egy ismeretlen elkövető meggyilkolja az összes jelen lévő személyt. Wax, azaz Lord Waxillium, elmaradhatatlan társa, Wayne és a rendőrség kötelékében tevékenykedő Marasi azonnal nyomozni kezd az ügyben. A nyomok arra mutatnak, hogy az elkövető egy kandra, aki még a kandrák között is különcnek számít, mert Véreztetőnek nevezi magát - és egyébként kissé megbomlott az elméje. Már az is komoly gondot jelent, hogy miként lehet lebuktatni egy olyan lényt, aki képes bárki alakját felvenni és bárkit megszemélyesíteni, de lényegesen súlyosbítja a helyzetet a mítoszi lény elmeállapota. Az biztos, hogy a következő célpontja a kormányzó, ezért a nyomozók fő feladat a kormányzó testi épségének megvédése és persze a támadások mögötti összeesküvés felszámolása.

Már A törvény ötvözetének olvasásakor is meglepődtem azon, hogy az egyébként nem kissé grafomán Sanderson ilyen - teljesen normál - terjedelmű regényt írt. És minden a helyén volt. Persze világteremtésre már nem volt szükség, csak a módosulások bemutatására, de akkor is. A cselekmény élvezetes volt, a szereplők egyéniségek, az események pedig pörögtek, akció volt bőven és nem hiányzott a humor sem. Nincs ez másként ennek a regénynek az esetében sem. Minden helytálló, amit az előbbiekben leírtam és talán csak annyival egészíteném ki, hogy ebben a kötetben azért jutott némi hely a vallásoknak és a hozzájuk kapcsolódó filozofálgatásoknak.

Az előző kötetről az írtam, hogy a Ködszerzet trilógia ismerete nélkül is olvasható és élvezhető. Erre a kötetre ez egyáltalán nem igaz. Ha nem olvastad a Ködszerzetet, akkor teljesen meg leszel lőve, mert nem fogod érteni, hogy mi történik - ahogy fentebb írtam, hogy magam is megszenvedtem a történettel, pedig olvastam, de már régebben. Mert ez a regény tele van utalásokkal Vinre, a Korok Hősére, a terrisi hagyományokra, az allomanciára, a ferukímiára és a hemalurgiára, Oltalomra és Romlásra. Miután a szerző feltételezi, hogy ezeket a kifejezéseket, a gyakorlati alkalmazásukat mind ismered, ezért inkább a történetre fókuszál és nem a magyarázatokra. Ha nem vagy tisztában azzal, hogy kicsoda - vagy micsoda - TenSoon, akkor nem fogod érteni a tetteit. Persze a nyomozás izgalma és az összeesküvés lényege ettől még átjön, de az igazán átütő érzés elmarad.

A regény végéhez érve rájöttem, hogy bár az első köteten ez még nem látszott, az lényegesen több információt rejtett magában, mint ami akkor átjött - utólag rávilágítottak a történések. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy Oltalommal, Romlással és azzal a bizonyos harmadikkal kapcsolatban sokkal több lett a megválaszolásra váró kérdés, mint amire a nyomkövetés, üldözés és cselszövések feltárása közepette válasz érkezett. 

Wax nekem ebben a regényben kicsit merev volt - minden vakmerősége ellenére is. Amit igazán kedveltem, az Wayne lazasága volt, ahogy intézte a dolgait - egyszerűen szenzációs. Marasi személye is érdekes volt, de tőle nagyjából erre is számítottam az előzmények ismeretében. Ellenben szegény Wax rendesen megjárta - jól kitolt vele a sors a szerző.

Ha megveszitek a kötetet, akkor arra készüljetek fel, hogy nem fog passzolni az előzményéhez  - sem méretben, sem színvilágában. A kötet nagyobb, mint a korábban kiadott Sanderson regények - kivétel a keménykötéses Elantris - és a gerince is teljesen más. A gerinc tetején található egy "Kozmerium" felirat, alatta a hozzá tartozó jelkép, majd ez alatt a "Scadrian rendszer" felirat. Ez a jelzés hivatott arra, hogy Sanderson mágiarendszereit megkülönböztesse és jelezze az egymáshoz tartozó köteteket. Örülök neki, hogy ez végre kiforrotta magát, de most mit kezdjek az eddig megvásárolt és a polcomon sorakozó kötetekkel? Miért mindig a legelső és ezáltal általában leghűségesebb vásárlók szívják meg a kiadásban jelentkező változásokat? Sebaj, a lényeg, hogy megjelent magyarul és olvashattam. Abban pedig, hogy a következő részre nem kell ennyit várni, nagyon reménykedem. Mert minden változás ellenére, természetesen az is KELL!

Ahogy a Királyok útja is, ami már a szerző egy másik sorozatának első kötete és állítólag a legjobb regénye. Én, aki imádtam a Ködszerzetet, naná, hogy kíváncsi vagyok rá, mivel tudta felülmúlni az eddig tőle olvasottakat.

Ezt a sorozatot pedig újra fogom olvasni, ha megjelent a harmadik kötet és miután újraolvastam A korok hősét. Akkor biztos teljesebb lesz az élmény.

Posted in: Brandon Sanderson,Delta Vision,fantasy,Ködszerzet,könyvértékelés,Wax & Wayne