Brandon Sanderson: A Korok Hőse (Ködszerzet 3.)

Jó bornak nem kell cégér a közmondás szerint. Ha ez így van, akkor ennek a könyvnek, ennek a sorozatnak sincs szüksége semmilyen ajánlóra, értékelésre, mert ez a történet több, mint jó, egyszerűen fantasztikus. A véleményem kinyilvánításától és az író műveinek olvasására való csábítástól azonban semmi nem tarthat vissza. Ha még nem untatok bele a Ködszerzet iránti rajongásomba, akkor következzék a megszállottságom egy újabb fejezete. :)

A feszült és hosszúra nyúlt várakozást követően kitörő örömmel fogadtam, hogy végre megjelenik a trilógia befejező része. Nem volt kérdés, hogy az azonnal olvasós kategóriába tartozik a könyv. Amint a kezembe fogtam minden más csak másodlagosnak számított. Azt hiszem sok mindent elmond a sorozat iránti rajongásomról, hogy a Varjak lakomája című könyv olvasását hagytam félbe miatta.

Már az első kötetben beleszerettem az író által teremtett világba és a fémekhez kapcsolódó mágiarendszerbe. Lényegesen növelte az olvasási élményt, hogy nem a megszokott sablonokkal találkoztam össze az olvasás során, az író mindig tudott valami meglepetést, sőt döbbenetet okozni a történet cselekményeinek alakításával. Az előző kötet végén is egy olyan döbbenetes befejezést produkált, hogy meredt tekintettel  bámultam a lapokat és a folytatásért sikítoztam.

A folytatás megjelenése az előzőleg ígérthez képest elcsúszott, már kezdtem elveszíteni a reményt, amikor felfedeztem a kiadó honlapjának előkészületben rovatában a kötetet. A várakozás a megjelenésig még hosszabbnak tűnt, mint az utolsó kötet óta eltelt idő.

A történet terjedelme és összetettsége nem éppen kedvez az előző kötetek gyors újraolvasásának, ezért bajban is voltam, mert annyira akartam olvasni a befejező részt, hogy nem éreztem magamban a türelmet az előző kötetek ismételt olvasására. Ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy az emlékezetem megkopott bizonyos részletekkel kapcsolatban és ennek hátrányát érezni fogom. Szorult helyzetemből maga a kiadvány segített ki, ugyanis mindkét kötet elején olvasható egy elég részletes összefoglaló a megelőző eseményekről. Részemről örök hála érte. :)

Az író ismételten azt a technikát alkalmazta, mint az előző rész esetében, azaz egy év telt el az olvasó által már ismert események óta. Ügyes húzás ez a részéről, mert így ismételten olyan események közepébe csöppenünk, amelyeknek sorsfordító szerepe nem kérdéses, ugyanakkor apró részletekből, utalásokból megismerjük az eltelt egy év küzdelmes és nem mindig biztató eseményeit, tetteit.

A világ helyzete - ahogy az sejteni lehetett az előző kötet végén történt eseményekből - semmit sem javult, sőt... A folyamatosan romló állapot, az emberek egyre kilátástalanabb helyzete, valamint a folyamatos küzdelem sötét, komor és helyenként reménytelenséget keltő hangulatot okoz. A banda életben maradt tagjainak más-más feladat jut, amelyek végrehajtása érdekében szétszélednek a birodalomban. Ezzel megszűnik az a családias, csipkelődő hangulat, amely olyan jellemző volt az előző kötetek bizonyos részeire. A banda felbomlásával és feladataik részletes bemutatásával átfogó képet kaptam a birodalom lényeges eseményeiről és persze szükség is volt az újabb mozaikdarabkákra a végkifejlethez, de a trilógia előző részeit annyira átható humor és a tagok egymással történő játékos civódása ebben az esetben leginkább elmaradt. Helyette a már említett sötét, inkább borongós, feszült és kétségbeesett hangulat volt a jellemző a kötetre. Egyetlen humoros és szórakoztató, a korábbi kötetek hangulatát idéző részt azonban mindenképpen meg kell említeni, ez pedig Vin és Elend közös tánca. Kellemesen megmosolyogtatott, üdítő változatosságot jelentett a komor cselekmények között.

Sanderson a szokásos stílusával kezd bele a történetbe. Kellően cselekményes, harci jelenetekkel tűzdelt leírásokkal indít, de mégis inkább komótosan halad előre, vezeti az olvasót az összefüggések labirintusában. Mindent megmagyaráz (van, amit többször is), közben filozofál is egy kicsit. A türelmetlen olvasó úgy is érezheti, hogy túlontúl lassan halad a történet. Személy szerint én minden percet élveztem, amit kedvenc világomban és kedvenc szereplőimmel tölthettem. Szerettem a magyarázatokat és azt sem bántam, ha valamit többször is a számba rágott az író, mert bizony nem egyszer elvesztem a logikai összefüggések, következtetések sűrűjében.

Elend és Vin (Forrás)

A világban bekövetkezett változás nem lepett meg, de megdöbbentett a szereplők személyiségében mekkora átalakulások történtek. Vin karaktere nem igazán hozott újat, pont úgy viselkedett, ahogy már megszoktuk tőle. Elend, Kobold és Sazed viszont lényeges változást mutatott a korábbi énjéhez képest.

Elend ebben a kötetben már ködszerzet. Hatalma és az időközben megszerzett irányítói képességei jót tettek az önbizalmának. Végre úgy éreztem, hogy cselekedeteiben is méltó partnerévé vált főhősnőnknek és szerencsére nem szorul állandó védelemre, önállóan is helyt áll a csatákban, megjelenése és személyisége is uralkodói. Mindenképpen pozitívan változott a szememben a karaktere.

Kobold, a korábbiakban félénk és önbizalomhiányos bandatag is lassanként felfedezi magában azokat a képességeket, amelyek kifejezetten értékessé teszik. Az ő történetrészeit is nagyon szívesen olvastam, mert személyisége nagyon látványos változásokon ment keresztül.

Sazed karaktere volt az, amivel jó darabig nem tudtam mit kezdeni magamban. Ez az önbizalomhiányos vagy éppen hitét vesztett Sazed nem az a személy volt, akiről eddig olyan szívesen olvastam. Komolyan megviselt a vívódása és nem egészen tudtam azonosulni a veszteségével, lehangoltságával.

Az előző kötetek tapasztalataiból okulva fokozottan figyeltem a fejezetek elején található naplóbejegyzések tartalmára. Továbbra is úgy gondolom, hogy sokat segítettek az összefüggések feltárásában. Mint ahogy az is szimpatikus volt a számomra, hogy együtt gondolkozhattam, agyalhattam a szereplőkkel. A logikai következtetések, a nézőpontok apró változásai, a jelentések folyamatos módosulásai mind részei voltak ennek a nagyon részletes és minden mozzanatában fontos, sokszereplős "játéknak".
Teljesen lenyűgözött, amit a lények teremtéséről és "működésükről" megtudtam. Minden elismerésem az íróé, mert nem állt meg a fémmágia egyfajta használatánál, hanem rögtön három alkalmazási módot is alkotott és zseniálisan kombinálta is ezeket.

Sazed (Forrás)

Nem tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem, amikor Romlás és Oltalom örök időkig visszanyúló csatája  és annak minden következménye lassan kibontakozott az oldalakon és értelmet nyert az előző kötetek minden nyitva hagyott és több, általam már lezártnak gondolt kérdése is. Volt bennem harag, csodálat, döbbenet és még rengeteg minden. El kellett ismernem, hogy ez bizony a hatalmasok játszmája, ahol minden szereplő csak egy apró bábú az élet végtelen sakktábláján.

Nem csak Romlás és Oltalom játszik az emberiséggel, hanem bizony az író is sötét játékot űz és az orránál fogva vezeti az olvasót. Ez az a könyv, ahol lehetetlenség kitalálni, hogy mi is fog történni. Amikor arra tippeltem, hogy most jobbra fognak fordulni az út végén, biztos, hogy bal felé kanyarodtak el az események. Gyakorlatilag minden tippemmel így jártam. Egyik döbbenetből a másikba estem, folyamatosan szedegettem fel az állam a padlóról, szidtam az írót és Sazed összes vallásának istenét, hogy miért engedték meg azoknak a dolgoknak a bekövetkeztét, amelyekről hallani sem akartam. Voltak részek, amelyeknél még pislogni is elfelejtettem, illetve olyanok is, ahol bezártam a könyvet és csak néztem ki a fejemből, mert az író olyat tett amitől teljesen lebénult az agyam. Nem, nem és sokadszor is nem! Nem hiszem el, hogy képes volt több kedvenc szereplőmmel is megtenni azt, amit megtett. Mai napig belesajog a szívem az utolsó 60-70 oldal eseményeibe, értetlen tekintetem még nem tisztult ki teljesen.
A veszteségek és a fájdalmak ellenére azt kell mondjam, hogy a történet zseniális, fantasztikus, monumentális, minden részletében tökéletes. Eddig is csak szuperlatívuszokban tudtam csak beszélni erről a könyvről, erről a sorozatról, de innentől kezdve ha Sanderson szakácskönyvet ír és kiadják magyarul, akkor is olvasni fogom az írásait.

A magyar kiadás alkalmazkodott a sorozat korábbi formájához. A trilógia befejező része is két kötetben, kettébontva jelent meg, V. és VI. kötetszámmal ellátva. Ennek egy részről örülök, mert tényleg kezelhetőbb a könyv mérete és vastagsága, mind egy egyben kiadott, vaskos köteté, ugyanakkor sajnálom is, hogy nem egykötetes a történetrész. De a legnagyobb örömöt továbbra is az jelenti, hogy megjelent magyarul és ezért végtelenül hálás vagyok a kiadónak.
Kellemesen bizsergeti a lelkem, hogy bár ez a történet így egész és lezárt, de van még történet, amely ebben a világban játszódik, csak időben mintegy 300 évvel a mostani eseményeket követően. Az már csak hab a tortán, hogy a kiadó az idei évre ígérte a The Alloy of Law című kötet megjelentetését.

Van ebben a kötetben minden, amit az olvasó csak kívánni tud: érdekes lények, cselekmény, akció, leírások, filozofikus gondolatok, szerethető szereplők, titkok, rejtélyek, érzelmek és mindez egy cél, az olvasó szórakoztatása érdekében. Lassan befejezem hosszúra nyúlt értékelésem, amelyhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy olvassátok ezt a maga nemében egyedi és monumentális történetet, ezt a fantasztikus és minőségi sorozatot. Rajongásom eddig sem volt elhanyagolható mértékű, de ezek után... :)

A könyvet hálásan köszönöm a Delta Vision Kiadónak!

Pontszám: 10*

Kiadó: Delta Vision

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 603 + 521 oldal
Teljes ár: 2.990,- Ft/kötet

Eredeti cím: The Hero of Ages
Sorozat: Ködszerzet
Előzmény: A Végső birodalom, A Megdicsőülés kútja
Forrás: recenziós példány, kiadótól

Posted in: 10 pontos,Brandon Sanderson,Delta Vision,fantasy,kedvenc lett,Ködszerzet,könyvértékelés,recenzió 2013