Brandon Sanderson: Elantris

Mostanában észrevettem magamon, hogy egy elég komoly szintű olvasási válságban vagyok. Végre feltűnt. Mondjuk nem értem, hogy miért nem hamarabb, bár ha ez történik az sem sokat változtatott volna a helyzeten. És ebben az éppen tudatosult állapotomban, amikor semmi újhoz nem volt kedvem, de még a megszokotthoz sem, valamiért úgy döntöttem, hogy elolvasom azt a regényt, ami egyszerre ismerős és mégsem az. Hogy is lehet ez? Nagyon egyszerűen. Sok-sok évvel ezelőtt, még a fantasy korszakom legelején olvastam az Elantris című regényt, amely azonnal a kedvenc szerzőim sorába léptette Brandon Sandersont. Az idén pedig megjelent a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás is, amely kihagyott jeleneteket, egy novellát és egy szerzői utószót - amit mindig élvezettel olvasok - is tartalmazott. Szóval így esett meg, hogy az ismerős és az ismeretlen összetalálkozott.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem:
I. kötet: 453 oldal
II. kötet: 382 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/kötet

Az író magyarul megjelent további művei:
Ködszerzet sorozat (A végső birodalom,
A megdicsőülés kútja, A korok hőse);

Wax és Vayne sorozat
(A törvény ötvözete, A lélek árnyai);

Az Idő kereke sorozat egyes regényei
(Az Éjfél tornyai I-II., Gyülekező fellegek I-II.,
A Fény emlékezete I-II.)

Sanderson első regénye ez, érződik is rajta bizonyos fokú kiforratlanság, ugyanakkor első regénynek fantasztikus - engem első alkalommal és második olvasásra is ugyanúgy elvarázsolt.

A történet középpontjában egy város - Elantris - és annak különleges lakói állnak. Különösek, mert tíz évvel ezelőtt isteneknek számítottak, most viszont mindenki viszolyog tőlük. Az átalakulás, a Saód bárkit elérhetett és bárki elérhetett most is. A város, ami régen saját fénnyel, belülről ragyogott, most mocsokba süllyedt, lakói, akik annak idején egy kézmozdulattal gyógyítottak, most a fájdalom és az őrület rabjai. Hatalmas változás ez és senki sem ismeri az okát.

Az eseményeket három szereplő nézőpontján keresztül mutatja be a szerző, akik fejezetei egyenletes ritmusban követik egymást - egészen a befejezésig, ahol felbomlik ez a rend. Az egyik történetszál Raóden, Arélon hercegének nézőpontja, aki nem ért egyet apja uralkodásának módszerével, fenntartja a saját ellenállását és támogatói közösségét, valamint éppen az esküvőjére készül. Választottja Teód hercegnője, Sarené. A két fiatal házassága által a két ország szövetsége köttetik meg, amely mindkét fél részére támaszt  jelent az egyre terjedő Jaddeth vallás ellen. Csakhogy Raóden herceg az egyik reggelre ébredve észreveszi magán a saód okozta változást, amelynek egyenes következménye, hogy száműzik őt Elantrisba - a családja számára innentől kezdve halott.

A másik történetszál az Arélonba érkező Sarené hercegnőé, aki meglepetésnek szánta néhány nappal korábbi betoppanását, de helyette ő lepődött meg, amikor a kikötőből egyből a vőlegénye ravatalához kísérik. A házassági szerződés értelmében az egyik fél halála esetén a házasság életbe lép, tehát Sarené úgy lett özvegy, hogy nem is állt oltár elé és nem is házasodhat meg soha többet. Sarené helyzete a palotában elég ingatag, ám ő olyan ember, aki nem bír megülni a fenekén. Férjét ugyan nem is ismerte, de lassan átveszi a helyét az összeesküvők között és a vezérükké válik, közben pedig borsot tör - legtöbbször - Jaddeth főpapja, a gjorn orra alá.

Adja magát, hogy a harmadik nézőpont nem más, mint Hrathen gjorn szála, akit vallásának vezetője azért küldött Arélon fővárosába, hogy az országot megtérítse és Jaddeth szolgálatába állítsa - akár békés módszerekkel, akár harccal. 

Mindhárom főszereplő erős jellem és határozott akarattal rendelkezik. Ezek a minden szempontból meghatározó jellemek vívják saját harcukat ebben a társadalmilag, gazdaságilag és vallás szempontjából is ingatag országban. Van, aki a túlélésért küzd, van, aki a saját útját követi és van, aki a számára mások által meghatározott célt tartja a legfontosabbnak. Bárhogy is legyen, a szerepeket leosztották és a kijelölt személyek attól nem  is nagyon térnek el. Ez a regény erőssége is lehetne, de mégis a gyenge pontja lett, mert a személyiségek nem változnak, megingathatatlan hitük miatt kiszámíthatóvá váltak a tetteik. Amint nyilvánvalóvá válik, hogy ki és miért küzd, az olvasó biztos lehet benne, hogy az adott személy kiáll a vállalt szerepe mellett. Ez alól talán csak a gjorn személye kap egy kis felmentést és ezzel okoz némi meglepetést a történet vége felé.

A fentebb említett gyengesége ellenére is működik azonban a regény, mert a mágiarendszer, az aónok felépítése és működése, valamint a főszereplők küzdelme magával tudja ragadni az olvasót. Mind Raóden, mind Sarené eléggé felkészültnek tekinthető politikai és társadalmi kérdésekben és tudásukat ki is aknázzák a saját kereteik között: Raóden az elátkozott Elantrison belül próbál reményt nyújtani, míg Sarené Kaé városán belül vívja meg a saját csatáját. Aki mindkettejük ellensége, az a gjorn és az ő tettei.

Ami ebben a regényben elvarázsolt az a politikai adok-kapok, amely mögött komoly pszichológiai háttér húzódik meg. Az egész regény ezen alapul: az emberek gondolkodásán, elvárásain, reakcióin, azok értelmezésén és persze az ellenreakciókon. Sanderson a problémák felvázolásával közel hozza a egyszerű embert - még ha az illető egy hercegi vagy hercegnői cím birtokosa is egyben -, bemutatja az egyén küzdelmét és ezzel befolyásolja az egész társadalmat meghatározó eseményeket. Mesteri módon műveli mindezt és ezzel képes az olvasót odaszegezni a könyvhöz, a fotelhoz vagy bármihez, ami elősegíti a történet folytatását.

És a mágiarendszer. Az alap probléma alapját adja, mégis alig lehet tudni róla valamit. Külön érdekes, ahogy Raóden lassanként felfedezi a jelek összetételét, ahogy megfejti a működésük alapjait. Nem tudtam mást tenni, mint egyszerűen drukkolni azért, hogy haladjon előre és meg tudja valósítani azt, amibe belekezdett. Közben pedig összefacsarodott a szívem, mert végre találkozhatott az országa  reménységével és a szíve választottjával, csak éppen a helyzet nem volt alkalmas a románcra és a titkok felfedésére.

Az első magyar kiadás borítója

Ha a történet eleje lassan építkezik is, az események akkor sem unalmasak. De a vége, az elképesztő módon felpörög a korábbiakhoz képest. Mindez nem csak a felfedezéseknek és a mágia robbanásának tudható be, hanem az érzelmek és a hit csúcsra járatásának is. Sanderson ügyesen tartogatta a tartalék puskaporát a kötet végéig, ahol kellő hang- és színhatással el is durrogtatta azt. A történetbeli csavarok élvezetesek ugyan és korántsem elhanyagolhatóak, de még nem érnek a szerző későbbi műveiben olvasottak sorába.

Első regénynek minden tekintetben fantasztikus és minden hibája ellenére is előrevetíti azt a végtelen mélységű fantáziát, ami ebben a szerzőben rejtőzött eddig. Már pedig Sanderson nem csak ötletes, de grafonám ember is - történetei mindig adnak valami újat és mindig sok-sok oldalon keresztül teszik ezt.

Bár eddig is kissé bő lére eresztettem a rajongói beszámolóm, de nem zárhatom le a posztot a tizedik évfordulós végleges szerzői kiadás elemzése nélkül. Annyira régen olvastam a történetet, hogy ha volt is valami változtatás a szövegben és a köztes eseményekben, akkor az nekem már nem tűnt fel. Az viszont igen, hogy ez a regény is követi az új stílust és méretet - vagyis nem tudom a szerző többi, korábban megvásárolt kötete mellé tenni, mert azoknál nagyobb. Az új kiadás két kötetben jelent meg, átfutó gerinccel, a tetején a már korábban is emlegetett "Kozmerum" felirattal és jellel, alatta pedig a mágiarendszer megnevezésével, ami ezúttal a "Sel rendszer".

A kötet belseje is tartogat meglepetéseket: térképeket Arélonról, Elantrisról és Kaéról, valamint Opélonról. Mindemellett tartalmaz egy előszót, amelyet Dan Wells írt, aki a szerzővel együtt ugyanabban a kreatív-írás tanulócsoportban kezdte a mesterség elsajátítását. A második kötet végén található egy novella, amelyet érdemes csak a regény után elolvasni, megismerhetünk kimaradt jeleneteket - amelyek nem is baj, hogy kimaradtak -, valamint a szerző mesél a regény keletkezési körülményeiről és persze arról, hogy ő maga hogy élte meg az íróvá válást. Mindegyiknek örültem, de a szerzői utószó különösen a kedvencem.

A kedvencem volt, a kedvencem maradt. Imádom - minden gyengesége és hibája ellenére is.  Némiképp elfogultnak tűnök a szerzővel szemben - igen, ezt elismerem. De ettől függetlenül is mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a regényt. Mindegy, hogy melyik magyar kiadást, csak olvassátok! Mert megérdemli, mert megérdemlitek! Aztán pedig jöhet a többi Sanderson kötet.

Posted in: Brandon Sanderson,Delta Vision,fantasy,Kozmerium,könyvértékelés,mágia,önálló kötet,Sel rendszer