Emma Chase: Fejvesztve (Behálózva 2.)

Miután imádtam a Behálózva című regényt és a rajongásom nem is tartottam magamban, ezért az sem lehetett kérdés, hogy a folytatást, azaz a Kate és Drew show következő felvonását is olvasni fogom. Sőt, már alig bírtam kivárni, hogy megjelenjen a könyv és megtörténjen a kiszállítás. Mondjátok nyugodtan, hogy mohó vagyok és ebben az esetben ezt örömmel el is ismerem, ahogy azt is, hogy alig valamivel több, mint három óra alatt ki is olvastam a regényt, talán hozzá sem kell tennem, hogy éjszakába nyúlóan - de mit csináljak, ha annyira jól esett. Pedig annyira nem is estem hasra ettől a résztől, mint az az előzmény esetében történt, de még így is jó volt és kedvemre való volt a kötetecske által nyújtott élmény.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 320 oldal

Fordította: Szieberth Ádám

Borító ár: 2.990 ,- Ft

A mű eredeti címe: Twisted

Sorozat: Behálózva

Előzmény: Behálózva
Folytatás: Tamed, Tied
Kiegészítő novellák: Tangled Extra Scenes,
Holy Friggid Matrimony: A Tangled Series
Short Story
Műfaj: erotikus, romantikus

Hol is tartunk? Két év telt el amióta Drew, a nőfaló fenegyerek szívét meghódította Kate, és rendesen kordában is tartja a korábban eléggé csapongó pasit. Az életük azóta maga a felhőtlen boldogság, vagy legalábbis ők maguk így gondolják: tökéletes egyetértés köztük, a munkahelyen legyőzhetetlen párost alkotnak, a magánéletükben szintén minden tökéletesen működik. De egyszer eljön az az idő, amikor ez a tökéletes és irigylésre méltó harmónia megbomlik és párosunk tagjai elindulnak azon a bizonyos lejtőn lefelé. Pedig az apró jelek ott sorakoztak szépen sorjában, csak éppen mindig utólag vesszük észre őket, utólag olvasunk belőlük, amikor már késő...

Az előző kötetben az tetszett a legjobban, hogy az egész történetet egy férfi - nem is akármilyen stílusú pasi - szemszögéből követhettük végig - számomra ez jelentette az egyik legnagyobb élményt. Némiképp elszontyolodtam, hogy most nem Drew lesz a mesélő, de úgy voltam vele, hogy Kate is elég jó fej és biztosan élvezetes lesz olvasni az ő nézőpontját is. Nos, ez tényleg így is van, de... de azért Kate, az Kate és nem Drew. Bizony hiányzott a pasi nyers, de ugyanakkor szórakoztató modora, a káromkodása, a beszólások. Főleg, hogy a könyv nagy részében nem is volt jelen - vérzett is a szívem rendesen. De ne szaladjunk ennyire előre...

"A metamorfózis fájdalmas. Hátborzongató ugrás az ismeretlenbe. A hernyó csak utólag döbben rá, hogy megérte.
Mert most már tud repülni.
Ilyesmit érzek most én is: azt, hogy több vagyok, mint ami voltam. Erősebb lettem."

A regény felépítése most is hasonló, mint az előzmény esetében: ezúttal Kate fogad minket a kötet elején és már az első mondatokból kiderül, hogy baj van. De Kate alapos nő, így egészen addig az időpontig ugrunk vissza, amikor az első jelek megjelentek, csak éppen még senki sem foglalkozott velük. 

Általában az szokott lenni a bajom a romantikus könyvekkel, hogy a félreértések olyan nagyon furák, mondhatni bagatell dolgokon kapnak össze a párocskák tagjai - bár nem tudom, hogy mi bajom ezzel, mert egyébként életszerű a dolog, a való életben is mindig ez van, de akkor is... valahogy mindig valami másra számítok, másban reménykedem. Azt hiszem valami olyasmire vártam, mint amit ebben a regényben olvastam. Persze itt sem túl bonyolult a félreértés és bizony egy nyugodt beszélgetés mindent meg is oldana, de... akkor miről is szólna a könyv többi része? Viszont tetszett, ahogy az egész tálalásra került, ahogy ugyanazokat a mondatokat mindenki a saját nézőpontja szerint értelmezi, illetve hogy ez mekkora zűrt okoz.

"Az ember szeret mindenre magyarázatot kapni. Epedve vágyunk arra, hogy a dolgoknak oka legyen, hogy ami rossz, azt ráfoghassuk valamire."

Ez a regény nem csak azért nem lett a kedvencem, mert Kate nézőpontjából íródott meg, hanem mert Drew alig szerepelt benne, gyakorlatilag a kötet nagy részében mellőznöm kellett arrogáns, nyers, de ugyanakkor imádni való stílusát. Ha ez önmagában még nem lenne elég megrázó, akkor elárulom, hogy közben meg Kate igyekezett az agyamra menni a leginkább értelmetlenségnek tűnő döntéseivel és drámázásaival. Tudom, hogy mi volt a gond és azzal is tisztában vagyok, hogy az asszonyszemélyek nagy többsége hasonló szituációban nem gondolkodik világosan, de attól én még fanyaloghatok és moroghatok ezen. :) Kevesebb felesleges drámázással sokkal jobb lehetett volna - túl sok volt Kate-ből, túl keveset kaptam Drew-ból.

Az előző részben imádtam Drew és MacKenzie kapcsolatát, a beszélgetéseiket, mondhatni, hogy az ő dialógusaikon nevettem a legtöbbet és legnagyobbakat. Mérhetetlenül sajnálom, hogy ilyen párbeszédre csak egyetlen egy alkalommal került sor ezen a regényen belül, ugyanakkor nem tagadhatom, hogy az mindent vitt nálam és a könyv egyik legjobb részének tartom azt a pár oldalt.
A másik legjobb rész a játszótéri jelenet volt, amelyben annyi érzelem, szenvedély és feszültség sűrűsödött össze, majd robbant egy hatalmasat, hogy az felülmúlta a kötet összes többi oldalán olvasottakat (félreértés ne essék, nem egy aktus leírásáról és annak következményeiről beszélek). Igen, ez volt a szint, az a pörgés, az a bizsergést okozó szócsata, amelyet annyira olvasni akartam - Kate és Drew együtt jók, külön-külön nem, a párbeszédeiknek, reakcióiknak együtt van élvezet értéke.

A mellékszereplők is igazán kitettek magukért. Bármennyire is ellenszenves volt Billy az első részben, most hiába próbáltam fenntartani a vele kapcsolatos érzéseimet, az bizony nem sikerült - el kellett ismernem, hogy minden hibája ellenére nagyon jó figura és hatalmas szíve van. Delores szokás szerint brillírozott és Matthew is nagyon odatette magát, határozottan kíváncsi lettem rájuk és szívesen olvasnék még többet róluk.

"... a megbocsátás sokszor önző dolog. Nem azért bocsátunk meg, mert a másik megérdemli, hanem azért mert erre van szükségünk. Hogy megleljük a lelki békénket, hogy begyógyuljanak a sebeink."

A regény egy hatalmas hibája, hogy most Kate mesél és nem Drew, pedig ő is hasonló, az olvasóval diskuráló és határozottan jó stílusban adja elő a történteket, de ez akkor sem ugyanaz, nem sikerült utolérnie az előző kötet által nyújtott élmény - még akkor is így érzek, ha nem akarok túl szigorú lenni ezzel a történettel. Mintha maga a szerző is érezné, hogy ez így nem az igazi, nem teljes és nagyon hiányzik az egész regényből az a pasi, az a férfias stílus, amelynek nők millióit sikerült elvarázsolnia, talán pont ezért kegyelmez meg az olvasóinak és az utolsó fejezetben Drew szólal meg, ő kommentálja a történéseket. Azt kell mondanom, hogy imádtam. Ismét. :)

Nagyon vártam ezt a regényt, alig jelent meg, már a kezemben is tartottam és az olvasása sem sokáig váratott magára. Bár jól esett olvasni és a szerző még mindig nagyon élvezetesen fogalmazza meg a mondanivalóját, a szereplői szó szerint élnek a lapokon, de még így sem sikerült utolérnie az első kötet által nyújtott élményt -túl magasra került az a bizonyos léc. Sebaj, jön a következő és az majd megint istenien jó és fantasztikus lesz. Tutira olvasni fogom, mert Emma Chase nekem már bizonyított: eddig még minden egyes alkalommal (igen, még akkor is, ha ez a regény gyengébb, mint az előző) el tudta érni, hogy amíg az ő írásait olvasom a külvilág megszűnik létezni a számomra. Kell ennél több?

Folytatás »

Emma Chase: Behálózva (Behálózva 1.)

Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem veszem akármelyik romantikus vagy erotikus műfajú regényt a kezembe, de megtaláltam azokat az embereket, elsősorban bloggereket (bloggerinákat), akik jártasak ebben a témában és tudom, hogy megbízhatok a véleményükben, az ízlésükben. Ők az én, határozottan jól működő szűrőim ebben a romantikus könyvdömpingben, és nekik köszönhetem, hogy eddig olyan, a műfajba tartozó kötetek kerültek a kezembe, amelyekkel ha nem is voltam minden esetben teljesen elégedett, de csalódást sem okoztak. Hálám örökké üldözni fogja őket! :D 

Értékelés: 10/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 320 oldal

Fordította: Szieberth Ádám

Borító ár: 2.990 ,- Ft

A mű eredeti címe: Tangled

Sorozat: Behálózva

Folytatás: Fejvesztve, Tamed, Tied
Kiegészítő novellák: Tangled Extra Scenes,
Holy Friggid Matrimony: A Tangled Series
Short Story
Műfaj: erotikus, romantikus
Különlegesség: férfi nézőpont

Pontosan így került a figyelmem középpontjába ez a regény is: nagyon jókat hallottam róla, mindenki csak lelkendezve ecsetelte az élményeit, és ezzel sikerült annyira felpiszkálniuk az érdeklődésem, hogy az egyik, szinte ad hoc jellegű rendelésemnél pofátlan módom egyszerűen beugrott az én kosáramba is. A kézbe vételnél persze meglepődtem, hogy mennyire picike, de hamar túlléptem az általa okozott döbbeneten - csak, hogy egy másikba essek, amelyet maga a szöveg okozott, és amelynek olvasását irdatlan mértékű, illetve hangerejű kacagás, valamint kuncogás kísérte. 

Drew Evans igazi főnyeremény, legalábbis ő ezt gondolja magáról és persze mások is alátámasztják ezt az állítását. Miért is? Talán elfelejtettem volna mondani, hogy a pasi egyszerre szívdöglesztő, gazdag, sármos, sikeres és persze ellenállhatatlan? Nos, ez mind igaz. Ahogy az is, hogy ami a hódításait illeti: eddig még soha nem kellett megerőltetnie magát, mert a nők a lábai előtt hevernek, az élete nem áll másból, mint egyéjszakás kalandokból, és ez az elköteleződés mentes életvitel, a haverokkal való időtöltés teljesen megfelel az elképzeléseinek. Csak hát a legnagyobb bikát is elkapják egyszer a szarvánál fogva, és akkor bizony befellegzett az addigi életstílusnak. Hohó, de itt pont nem ez történt... Aki itt kivetette a hálóját, az nem más, mint Drew, azt a hölgyet pedig, aki nem adta be a szépfiú első szavára - de még a sokadikra sem - a derekát, Katherine Brooks-nak hívják. Az első találkozás színhelye egy táncos szórakozóhely, amelyet a későbbiekben Drew azon megdöbbenése követ, hogy a kiszemelt leányzó nem más, mint az új munkatárs, tehát több szempontból is tiltott gyümölcsnek számít, és hogy Drew szavait idézzem: "Nem szarok oda, ahol eszem, nem dugok ott, ahol dolgozom." Ugyanakkor az is tény, hogy amire akár a legkisebb tiltás is vonatkozik, annak hatalmasra tud nőni a vonzereje. Jaja, az a bizonyos tiltott gyümölcs, pont arra gondolok magam is. 

"Látják azt a mosdatlan, borostás rakás szerencsétlenséget a kanapén? Azt a piszkosszürke pólós, szakadt mackóalsós fazont?Az vagyok én, Drew Evans."

Az előbbiekben felsorolt események már múltat jelentik, ott kapcsolódunk be a történetbe, hogy Drew teljesen maga alatt van, azt állítja magáról, hogy influenzás, pedig nem is... Szóval Drew mesélni kezd és mi megismerjük szerelembe esésének, hatalmas baklövésének, valamint világra szóló fájdalmának történetét - amikor pedig utolérjük az eseményeket, a továbbiakban vele együtt követjük végig a szeretett nőért vívott kétségbeesett küzdelmét. Higgyétek el nekem, hogy megéri rászánni az időt. :)

"Hölgyeim, elárulok egy titkot: nem tudunk olvasni a gondolataikban. És hogy őszinte legyek, a magam részéről nem is tudom, hogy akarok-e. Mert a női agy elég ijesztő hely."

Ha emlékeztek még rá, hogy egyes - leginkább new adult - kategóriába tartozó regényekkel kapcsolatban milyen hosszan és átéléssel zengtem ódákat arról, hogy mennyire imádom a váltott fejezeteket, amikor a női nézőpont mellett a férfi szereplő gondolatai is megszólalnak - mert az egyébként mindig érdekesebb a számomra és ha őszinte akarok lenni, olvasni is élvezetesebb - akkor egyáltalán nem okoz meglepetést az a kijelentésem, miszerint meg vagyok róla győződve, hogy ezt a könyvet az én igényeim szerint írták meg. Félreértés ne essék, itt nincs váltott nézőpont, ami ebben a könyvben a gyanútlan olvasó szeme elé tárul a maga nyers valóságában, az nem más, mint a színtiszta, követhetetlen és a legtöbb esetben a női nem számára érthetetlen férfilogika. Na, de pontosan ezért olyan különleges és élvezetes ez az iromány, mert más, mint amit a romantikus, illetve erotikus regények olvasói eddig megszoktak - a kapott élmény pedig biztosan emlékezetessé teszi a történetet.

"Egyszerű férfilogika: ha egy nő dühös, az azt jelenti, hogy szeret. Mert ha egy kapcsolatban a csaj már nem kiabál veled, akkor cseszheted. A közöny a nők halálos csókja."

Hölgyeim, kedves nőtársaim, ugye rajtam kívül más is észrevette azt, hogy a férfiak nagyon tudnak szenvedni és a legkisebb megbetegedésnek is akkora feneket tudnak keríteni, mintha a halálukon lennének. Nos, ha mindenki egyetért velem, akkor már csak azt kell elképzelni, ahogy egy szerelmi bánat miatt senyvedő férfi szemszögéből nézve megismerjük az eseményeket, miközben persze áradnak felénk az érzései és persze igyekszik mentegetni magát - mint mondjak, nem éppen szokványos a tálalás módja.
De pont ez adja a dolog pikantériáját, hiszen - nem titkolom - a legtöbb esetben pont a férfiak számára teljesen elfogadott nézeteken, illetve azok kommunikációs buktatóin kacagtam a legnagyobbakat. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a főszereplő és mesélő, Andrew - vagyis Drew - Evans hasizmokat erősen igénybe vevő társalgási és véleménynyilvánítási stílusát sem. Hogy még erősebb legyen az élmény és a szegény, szenvedő férfi érzéseit még jobban átérezzük, Drew nem csak mesél, hanem diskurál is az olvasóval, időnként kiszól az oldalakról, felhívja a figyelmünket arra, amit ő - az erős, határozott, de a saját nagyságától teljesen eltelt férfi - akkor nem vett észre, ugyanakkor most utólag már fontosnak tart, és persze igyekszik megmagyarázni egy-egy tipikus reakciót, az adott helyzet férfiakra jellemző logikai következtetéseit. Ennél már csak az murisabb, amikor a női lélek rejtelmeit boncolgatja - vagyis inkább csak próbálkozik vele.

"Papucs alatt nyögő balfék, Drew a neved!"

A fentebb leírtak összességében olyan történetet eredményeztek, amelynek bizony nagyon hamar sikerült engem kilóra megvennie, amely - ha figyelembe vesszük a cáfolhatatlan tényeket - bizony nem tekinthető elhanyagolható mértékű tettnek. Mielőtt még bárki is megkérdőjelezné a józan eszem vagy éppen az előbbiek függvényében valami különleges cselekményre számítana, kijelentem, hogy maga az alapszituáció, a közbenső események, de még a végkifejlet sem tekinthető igazán különlegesnek, sőt teljesen szokványos és szinte semmi meglepetést nem okoz. Ami miatt mégis képes vagyok ilyen rajongó üzemmódban nyilatkozni erről, a kinézetre meglepően aprócska könyvecskéről, az nem más, mint a fergeteges stílus és előadásmód, a poénok és kinyilatkoztatások tömege. Azt pedig el kell ismerni, hogy eddig hasonlóval még nem találkoztam - az első élmény pedig, mint tudjuk, mindig meghatározó jelentőségű.

Drew Evans engem leginkább - igen, még friss az olvasási élmény - Bennett Ryan-ra emlékeztet, csak talán kevésbé nyers és mocskos szájú, de mindenképpen eléggé arrogáns és nagyképű ahhoz, hogy össze lehessen hasonlítani őket. Ráadásként még az alapszituáció is hasonlít a két könyv esetében - hiába no, nincs új a nap alatt. Vagy mégis? Hiszen mindkét könyv tudott valami egyedit és különlegeset adni a számomra, valamint sikerült elvonnia a figyelmem a problémás hétköznapoktól - és ez már önmagában is értékelendő teljesítmény.

Kate egy erős és határozott nő benyomását keltette, és kedveltem a beszólásait és a megnyilvánulásait. Ugyanakkor az is tény, hogy a történetet Drew vitte el a hátán, és hát ez nem meglepő, hiszen végül is itt most az ő nézőpontja volt a lényeg. A mellékszereplők között is találtam kedvemre valót, mert a regényben éppen csak párszor felbukkanó hölgyemény, Dee, teljesen megfogott, nagyon bírtam a stílusát, és szívesen olvasnék egy róla szóló részt. Csak, hogy példával is szolgáljak a szókimondását és a meglátásait illetően: 

"Tudod, Drew, a hímneműek három csoportra oszthatók: vannak a kisfiúk, a pasik, és a férfiak. A kisfiúk, mint például Billy, soha nem nőnek fel, soha nem komolyodnak meg. Csak magukkal törődnek, a zenéjükkel, a kocsijukkal. A pasik, mint például te, a mennyiségre utaznak, meg a változatosságra, ezért zavarják le futószalagon az egyéjszakás kalandokat. És vannak még a férfiak, például Matthew. Ők sem tökéletesek, de azért mást is tudnak értékelni a nőkben, nem csak a ruganyos bőrüket, meg a szájuk szívóerejét."

Említettem, hogy Drew kevésbé mocskos szájú, mint Mr. Ryan: ez így igaz, de azért néhány esetben neki is ki kellene mosni a száját szappannal. Viszont, ahogy a másik könyv esetében, úgy itt sem zavart a káromkodás, mert számomra teljesen életszerű helyzetekben bukkantak elő Drew szájából az egyesek által kifogásolható szavak. A reális és valósághű megközelítés az egész könyvre igaz, annak minden szituációjára és párbeszédére is jellemző, tényleg élnek a karakterek, lubickolnak az érzéseikben, hatalmas baklövéseket követnek el, és persze állandóan hihetetlen, de mégis valós helyzeteket teremtenek, amelyeken mi olvasók nagyon is jókat kacagunk.

Ha csak egy kicsit is tetszett a Gyönyörű rohadék vagy kedveled a regények férfi nézőpontú fejezeteit, esetleg valami üdítő olvasmányra vágysz, amely feldobja a hangulatod, de nem zavarnak testgyakorlás helyenként tűzforróságú erotikus jelenetei, a káromkodások, akkor ez a te könyved - mindenképpen olvasd el! Mint mondtam: engem megvett kilóra. :D

Folytatás »