Pittacus Lore: Kilencedik titka (Lorieni Krónikák 3.)

Azt hiszem ez most egy teljesen rendhagyó bejegyzés lesz, mert nem kell majd hosszan olvasnotok a könyvről bepötyögött gondolataimat, aminek az a legnagyobb oka, hogy bár a történet az előzményekhez hasonlóan nagyon cselekményes, de nem ébresztett bennem kifejezetten mély gondolatokat, vagyis nem nagyon van mit kibontanom és elemeznem. Bár az is lehet, hogy a puffogásom mégis elég hosszadalmas lesz. :)

Figyelem, a bejegyzés az előzményekre vonatkozóan spoileres információkat tartalmaz!

A regény kezdeti eseményei szinte időmegszakítás nélkül kapcsolódnak az előző kötet befejező történéseihez, vagyis ott folytathatjuk a lorinokkal átélt kalandok sorát, ahol elbúcsúztunk tőlük. Így kerülhet arra sor, hogy Hatodik, Hetedik és Tizedik, valamint a Cépanja egy repülőn ülnek és indulnak Indiába, ahol vélhetően találkoznak majd Nyolcadikkal. Negyedik éppen az előző kötet végén elkövetett súlyos baklövésének következményeit piheni ki és teszi mindezt Kilencedik, valamint BK felügyelete mellett. 

Ennyien vannak tehát a védőink és ez pontosan elég ahhoz, hogy különleges tinijeink újabb veszélyes kalandokba keveredjenek, amelyek olyan gyorsasággal követik egymást, hogy azt még felfogni is nehéz, átélni pedig teljességgel képtelenség. Nem is sikerül mindenkinek. Azt viszont nem árulom el, hogy ki lesz az, akitől végérvényesen el kell búcsúzni az olvasóknak. :)

A legnagyobb problémám a regénnyel az, amit már az előzőekben is leírtam, vagyis a cselekményt villám gyorsasággal követő újabb cselekmény, a pihenésre, de még egy szusszanásra sem esély adó akciófolyam, folyamatos a mindent kitöltő puskaropogás, robbanások sorozata, állandóak a hirtelen és véget nem érő támadások. Ez eddig rendben is volna, de kifejezetten zavar, hogy közben alig halad előre valamit a történet.

A legkedvesebb rész számomra ebben a regényben Nyolcadik bemutatkozása volt, mert abban láttam fantáziát és azt élvezet volt olvasni, annak volt mögöttes mondanivalója. Bár az is igaz, hogy a teleportálós részeket is nagyon bírtam és úgy egészében Nyolcadik stílusát és humorát.

Kilencedik számomra túl agresszív és laza srác volt, bár kétségtelen, hogy jól harcol. Hatodik személye nem igazán nyűgözött le ebben a kötetben és Hetedik is csak azért, mert a tálentuma fejlődött használat közben.

Az előző kötetben még élveztem a két nézőpontot az események megosztott tálalását, de nem számítottam arra, hogy a szerzők annyira kedvelik ezt a fajta elbeszélő módot, hogy az eddigiekre még rá is tesznek egy lapáttal. Pedig de... Ebben a részben ugyanis - ha jól emlékszem - Hatodik, Hetedik és Negyedik hangja szólal meg felváltva. Mindezzel nincs is baj egy darabig, de amikor egy fejezeten belül mindhárom nézőpont szerepet kap, akkor bizony igencsak nehezen követhetővé válnak az egyébként is gyors ütemű események.

Bevallom, hogy kissé idegesítettek a mindenhol jelen lévő és folyamatosan nagy tömegben felbukkanó mogadoriak, illetve az, hogy továbbra sem derült még ki, hogyan is bukkannak állandó jelleggel a lorinok nyomára. Az emberi butaság ékes példája az, ami ebben a részben szerepel. Nem hiszem el, hogy pár fegyverért eladja magát az egyik szuperhatalom egyik jelentős szervezete. Pfff...

A szerelmi szál vagy most már szálak alakulását inkább nem részletezném... leginkább csak a fejemet fogtam, amikor sorra kerültek a történetben olyan gyengén és sablonosan építették fel őket a szerzők. Ezen a téren a bölcsességük egyáltalán nem mutatkozott meg.

A kötet címének semmi, de semmi köze a cselekményhez, ugyanis még a legutolsó oldalon sem derül, hogy mi is kilencedik titka. Hacsak nem az, hogy most már biztos, nem ő lesz az a személy, akiből majd a bölcsek bölcse válik. Ha a szerzők másra gondoltak, akkor azt vagy nagyon elrejtették a szövegben vagy egyszerűen elfelejtkeztek róla a sok-sok csata és összecsapás közepette.

Egy szó, mint száz eddig még reménykedtem és adtam egy újabb esélyt a bizonyításra, de most már határozottan úgy érzem, hogy ez a sorozat és én nem igazán találtunk egymásra. Alapvetően tetszik a lorinok története, de túl cselekményesnek és pont emiatt kevésbé kidolgozottnak, inkább vázlat - vagy forgatókönyv? - szerűnek érzem a regényt. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy minden hibája és minden felsorolt negatívum ellenére is olvasmányos volt a történet. Végül is elolvastam, méghozzá elég gyorsan. :)

Hogy feladom-e? Nem. Van még egy jelenleg elérhető rész, amelyet el fogok olvasni, mert most már érdekel, hogy elérnek-e végre valamit a hőseink. Az olvasásra azonban nem most, hanem valamivel később fog sor kerülni. Egyelőre elegem volt a rohanásból...

Értékelés: 6/10

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 288 oldal

A mű eredeti címe: The Rise of Nine

Fordító: Illés Róbert

Teljes ár: 2.990,-

Sorozat: Lorieni Krónikák

Előzmény: Negyedik, A hatok hatalma
Folytatás: Ötödik csapdája

Folytatás »

Pittacus Lore: A hatok hatalma (Lorieni Krónikák 2.)

Annak idején megnéztem a moziban a Negyedik című filmet és hmmm… azért nem estem tőle hasra. Viszont ekkor már ott sorakozott a polcomon a film alapjául szolgáló könyv, amely szintén nem volt tökéletes, de mégis egy teljesen más élményt adott, mint a filmgyári szűrőn keresztül átment eseményhalmaz. Mindezek eredményeként úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt a folytatásnak, ugyanakkor azt is elhatároztam, hogy kivárom az utána következő részek megjelenését is, mert a függővégek teljesen kikészítenek és az írói álnév mögött rejtőző szerzőpáros hajlamos úgy befejezni az adott kötetet, hogy az biztosan megtépázza az idegeimet. A végeredmény az lett, hogy immár évek teltek el és még mindig nem folytattam a történetet, amely áldatlan állapot megszüntetésére tökéletesen alkalmas volt a Csökkentsd a várólistádat 2014. kihívás, melynek alaplistájába felkerült ez a kötet is, és íme: február van és az olvasás már meg is történt, sőt kacsingatok a következő kötet felé.

A történet alapvetően ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. a mogadoriakkal vívott ütközetben megsérült lorienek (Negyedik és Hatodik) gyógyulgatnak, Sam, a barátjuk, pedig gondoskodik róluk és a talpra állásukat követően folytatják megkezdett menekülésüket. Amíg az első részben csak Negyedik nézőpontjából követhettük végig az eseményeket, addig ebben a kötetben már váltott fejezetekben meséli el a történéseket Negyedik, azaz John és Hetedik, azaz Marina. Miközben John és társai folytatják a menekülésüket és bujkálásukat, addig a bolygó másik felén, Spanyolország egy eldugott kis településének árvaházában Marina magára maradva vívja a csatáját a helyiekkel, elkeseredetten próbálja rávenni a Cépanját a továbblépésre és közben figyeli a jeleket, illetve a híreket, amelyek főszereplője a legtöbb esetben John.

Hihetetlenül pörgős és eseményekkel teli és lényegesen jobban sikerült ez a regény, mint az előző. A történet maga olyan, hogy ha belekezdesz az olvasásba, akkor bizony nem tudod félre tenni. Ugyanakkor kialakult bennem egy furcsa ellentmondás is, mert a mozgalmassága és cselekménybősége ellenére is azt kell mondjam, hogy a történet nem igazán haladt előre, nem sikerült túl nagyot lépni. John és társai továbbra is menekülnek és Marina is nehezen szánja rá magát a következő lépésre. A két állítás teljesen ellentmond egymásnak és mégis megállja a helyét. Ugye milyen érdekes?

"Akinek nincsenek hibái, annak erényei sem lehetnek."

Hatodik egy igazán talpraesett csak és a tapasztalatlansága ellenére Hetedik is egészen jól megállja a helyét az események sodrában. Pont ezért volt furcsa, hogy a lányok mellett John és Sam sokkal inkább tűnnek elesettnek és problémásnak. A két fiú, de leginkább John, még Hatodik figyelő tekintete mellett is sorra követ el hülyeségeket és olyan mértékben szentimentálisan viselkedik, hogy azt néhány esetben már egészen fájdalmasnak éreztem. Ehhez kapcsolható az egyik olyan esemény, amely számomra a történet egyik gyenge pontja és amelynek felbukkanására az előzmények ismeretében egyáltalán nem számítottam, de minden hiába, mert az érzelmek kiszámíthatatlanok.

"A holnapnak csak a ma kétségei szabnak gátat."

Marina szála némiképp lassúbb, de legalább olyan lényeges volt, mint John, Sam és Hatodik amerikai kalandjai. A lány fejezetei leginkább a tálentumainak kifejlődését és az árvaházban játszódó eseményeket mutatták be és csak a végén ébredtem rá arra, hogy ezek jelentősége sokkal nagyobb, mint az elején gondoltam volna.

"A változás kulcsa az (...), hogy el kell engedni a félelmeinket."

A két nézőpont váltott fejezetekben követi egymást a regényben és jól kitűnik, hogy közel azonos időben kerül sor a történésekre. Csak az események felgyorsulásakor történik meg az, hogy a két nézőpont egy fejezetbe kerül, de ennek is meg van a maga oka. Különösen hálás voltam a kiadónak azért, hogy a két nézőpontot más betűtípussal szedte, így ha a fejezet első mondatából nem is derült ki rögtön a mesélő személye, akkor az eltérő szövegkép biztosan figyelmeztetett a váltásra. 

A mozgalmas és érdekes események következményeként a lorinok csoportja ismét újabb tagokkal bővül és az új szereplők karakterei legalább olyan érdekesnek ígérkeznek, mint a korábban megismertek. Minden Védő más tálentummal rendelkezik, ezért úgy érzem, hogy a szórakozás és a mozgalmas cselekmények a további kötetekben is garantáltak.

Minden hibája ellenére is határozottan jól esett olvasni ezt az ifjúsági történetet, amely lehet, hogy nem egy kimagasló alkotás, tele van hihetetlen jelenetekkel, de attól még nem tudom tagadni a tényt, hogy szinte habzsoltam az oldalakat és természetesen a folytatás is érdekel.

Ha jól értesültem róla, akkor jön a regényből film is készül, és amelyet szerintem meg is fogok nézni, ha eljön az ideje.

A legvégére pedig egy kis bölcselkedés a kötet szerintem legjobb karakterétől, Héctor Ricardo-tól:

"Ha ismersz olyat, aki alkoholba akarja fojtani a bánatát, világosítsd föl, hogy a bánat tud úszni."

Értékelés: 7/10

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 304 oldal

A mű eredeti címe: The Power of Six

Fordító: Illés Róbert

Teljes ár: 2.490,-

Sorozat: Lorieni Krónikák

Előzmény: Negyedik
Folytatás: Kilencedik titka, Ötödik csapdája
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)

Folytatás »