Pittacus Lore: Kilencedik titka (Lorieni Krónikák 3.)

Azt hiszem ez most egy teljesen rendhagyó bejegyzés lesz, mert nem kell majd hosszan olvasnotok a könyvről bepötyögött gondolataimat, aminek az a legnagyobb oka, hogy bár a történet az előzményekhez hasonlóan nagyon cselekményes, de nem ébresztett bennem kifejezetten mély gondolatokat, vagyis nem nagyon van mit kibontanom és elemeznem. Bár az is lehet, hogy a puffogásom mégis elég hosszadalmas lesz. :)

Figyelem, a bejegyzés az előzményekre vonatkozóan spoileres információkat tartalmaz!

A regény kezdeti eseményei szinte időmegszakítás nélkül kapcsolódnak az előző kötet befejező történéseihez, vagyis ott folytathatjuk a lorinokkal átélt kalandok sorát, ahol elbúcsúztunk tőlük. Így kerülhet arra sor, hogy Hatodik, Hetedik és Tizedik, valamint a Cépanja egy repülőn ülnek és indulnak Indiába, ahol vélhetően találkoznak majd Nyolcadikkal. Negyedik éppen az előző kötet végén elkövetett súlyos baklövésének következményeit piheni ki és teszi mindezt Kilencedik, valamint BK felügyelete mellett. 

Ennyien vannak tehát a védőink és ez pontosan elég ahhoz, hogy különleges tinijeink újabb veszélyes kalandokba keveredjenek, amelyek olyan gyorsasággal követik egymást, hogy azt még felfogni is nehéz, átélni pedig teljességgel képtelenség. Nem is sikerül mindenkinek. Azt viszont nem árulom el, hogy ki lesz az, akitől végérvényesen el kell búcsúzni az olvasóknak. :)

A legnagyobb problémám a regénnyel az, amit már az előzőekben is leírtam, vagyis a cselekményt villám gyorsasággal követő újabb cselekmény, a pihenésre, de még egy szusszanásra sem esély adó akciófolyam, folyamatos a mindent kitöltő puskaropogás, robbanások sorozata, állandóak a hirtelen és véget nem érő támadások. Ez eddig rendben is volna, de kifejezetten zavar, hogy közben alig halad előre valamit a történet.

A legkedvesebb rész számomra ebben a regényben Nyolcadik bemutatkozása volt, mert abban láttam fantáziát és azt élvezet volt olvasni, annak volt mögöttes mondanivalója. Bár az is igaz, hogy a teleportálós részeket is nagyon bírtam és úgy egészében Nyolcadik stílusát és humorát.

Kilencedik számomra túl agresszív és laza srác volt, bár kétségtelen, hogy jól harcol. Hatodik személye nem igazán nyűgözött le ebben a kötetben és Hetedik is csak azért, mert a tálentuma fejlődött használat közben.

Az előző kötetben még élveztem a két nézőpontot az események megosztott tálalását, de nem számítottam arra, hogy a szerzők annyira kedvelik ezt a fajta elbeszélő módot, hogy az eddigiekre még rá is tesznek egy lapáttal. Pedig de... Ebben a részben ugyanis - ha jól emlékszem - Hatodik, Hetedik és Negyedik hangja szólal meg felváltva. Mindezzel nincs is baj egy darabig, de amikor egy fejezeten belül mindhárom nézőpont szerepet kap, akkor bizony igencsak nehezen követhetővé válnak az egyébként is gyors ütemű események.

Bevallom, hogy kissé idegesítettek a mindenhol jelen lévő és folyamatosan nagy tömegben felbukkanó mogadoriak, illetve az, hogy továbbra sem derült még ki, hogyan is bukkannak állandó jelleggel a lorinok nyomára. Az emberi butaság ékes példája az, ami ebben a részben szerepel. Nem hiszem el, hogy pár fegyverért eladja magát az egyik szuperhatalom egyik jelentős szervezete. Pfff...

A szerelmi szál vagy most már szálak alakulását inkább nem részletezném... leginkább csak a fejemet fogtam, amikor sorra kerültek a történetben olyan gyengén és sablonosan építették fel őket a szerzők. Ezen a téren a bölcsességük egyáltalán nem mutatkozott meg.

A kötet címének semmi, de semmi köze a cselekményhez, ugyanis még a legutolsó oldalon sem derül, hogy mi is kilencedik titka. Hacsak nem az, hogy most már biztos, nem ő lesz az a személy, akiből majd a bölcsek bölcse válik. Ha a szerzők másra gondoltak, akkor azt vagy nagyon elrejtették a szövegben vagy egyszerűen elfelejtkeztek róla a sok-sok csata és összecsapás közepette.

Egy szó, mint száz eddig még reménykedtem és adtam egy újabb esélyt a bizonyításra, de most már határozottan úgy érzem, hogy ez a sorozat és én nem igazán találtunk egymásra. Alapvetően tetszik a lorinok története, de túl cselekményesnek és pont emiatt kevésbé kidolgozottnak, inkább vázlat - vagy forgatókönyv? - szerűnek érzem a regényt. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy minden hibája és minden felsorolt negatívum ellenére is olvasmányos volt a történet. Végül is elolvastam, méghozzá elég gyorsan. :)

Hogy feladom-e? Nem. Van még egy jelenleg elérhető rész, amelyet el fogok olvasni, mert most már érdekel, hogy elérnek-e végre valamit a hőseink. Az olvasásra azonban nem most, hanem valamivel később fog sor kerülni. Egyelőre elegem volt a rohanásból...

Értékelés: 6/10

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 288 oldal

A mű eredeti címe: The Rise of Nine

Fordító: Illés Róbert

Teljes ár: 2.990,-

Sorozat: Lorieni Krónikák

Előzmény: Negyedik, A hatok hatalma
Folytatás: Ötödik csapdája

Posted in: 6 pontos,Carta Light,Cartaphilus Könyvkiadó,ifjúsági,könyvértékelés,Lorieni Krónikák,Pittacus Lore