Mark Lawrence: Úti testvérek (Széthullott birodalom 3,5)

A Széthullott birodalom trilógia első kötete még nem tetszett annyira, de a második résznek már sikerült teljesen levennie a lábamról, a harmadik kötet - bár nem volt olyan élvezetes, mint az előzménye - feltette a koronát a nagyívű és különleges történetre. A posztapokaliptikus világban játszódó trilógia különlegessége a főszereplő személyét és környezetét betöltő és minden szereplő tettét meghatározó sötétség, amely egyedi és összetéveszthetetlen hangulatot teremt. Kellemes és maradandó emlékeket hagyott bennem a történet megismerése, ezért nem volt kérdés, hogy az ugyanebben a világban játszódó és a történethez, valamint a trilógiában felbukkanó szereplőkhöz szorosan kapcsolódó novellás kötetet is olvasni akarom.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 164 oldal
Borító ár: 2.690,- Ft
A mű eredeti címe:
Road Brothers - Tales from the Broken Empire
Fordította: Galamb Zoltán
Sorozat: Széthullott birodalom
A sorozat kötetei:
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Egyéb: ekönyvként is kapható.

A meglehetősen vékonyka kiadvány már önmagában is különleges. No, persze nem a mérete miatt, hanem teljesen más okból. A kötetben szereplő tíz novella ugyanis most először jelent meg nyomtatásban - eddig ugyanis csak elektronikus formában voltak olvashatóak. A Fumax Kiadó tehát - az én szememben - hatalmas tettet hajtott végre ezzel a megjelenéssel, és mint a magyar olvasók egyike, végtelenül hálás vagyok a bevállalós fiúknak.

Az már most leszögezem, hogy ezt a gyűjteményt csak a trilógia elolvasása után érdemes kézbe venni, hiszen annak ismerete - szereplői és történései - nélkül a novellák bizony semmit sem mondanak. Sőt mi több, még zavarosnak és érthetetlennek is tűnnek, esetenként pedig olyan részleteket tartalmaznak, amelyek tönkre is tehetik a trilógia által nyújtott olvasási élményt.

Ugyancsak különleges abból a szempontból a kiadvány, hogy mindegyik novella végén ott olvasható a szerző személyes megjegyzése, amely általában arról szól, hogy miért vagy hogyan is keletkezett az adott történet, mitől fontos az abban szereplő esemény és hasonlók. Ezektől a megjegyzésektől úgy éreztem, hogy sokkal személyesebbé vált az élmény, amit előzőleg átéltem és az sem mellékes, hogy jobban megértettem a szerző gondolatait és motivációit.

Magam sem gondoltam volna, hogy már rögtön az első novella képes lesz felidézni a Széthullott birodalom trilógia köteteinek hangulatát, de bizony így történt. Hihetetlen, hogy ezek a nyúlfarnyi szövegek is képesek ugyanazt a hatást elérni, mint a hosszabb történet, visszahozni a korábban átélteket. Rájöttem, hogy jobban hiányzik ez a világ, mint azt korábban gondoltam, határozottan késztetést éreztem a trilógia újraolvasására.

A kötet novellái nem igazán új kalandok, hanem olyan események, amelyekre a trilógiában már történt valamilyen szintű utalás, esetleg az olvasottak kiegészítik a már ismert szereplők jellemrajzát, érthetőbb teszik a már ismert tetteiket.

Az ismerős hangulat ellenére sem éreztem úgy, hogy egyenletes lenne a kötetben található novellák színvonala, mert bizony voltak kedvenceim, amelyek jobban csúsztak és olyanok is, amelyekkel bizony megszenvedtem. Ha kedvencet kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy a Kimentés az egyik, talán mert ez volt az első a kötetben, ugyanakkor rögtön hozta a már ismert hangulatot, a végét pedig egyszerűen imádtam. De hasonló címkével jellemezném A fenevad természete, a Kiválasztott üzemmód és az Ismerd meg tenmagad című novellákat is. A Szendergő szépség és az Egy jó név olvasása viszont kissé megviselt, nehezen hangolódtam rá a történetre - pedig mondanivaló tekintetében jók voltak, de mégis. A többi novella jó volt, elolvastam, de inkább a középmezőnybe sorolnám őket.

Úgy érzem, hogy mindenképpen pozitív élménnyel zártam be a könyvet, még akkor is, ha néhány esetben kifejezetten nehezen hangolódtam rá az adott novellára, de több volt a kellemes élmény, mint a - számomra - nehézkesebb olvasmány. Hozzá kell tennem azt is, hogy még a kevésbé tetszetős is adott valamit, amivel kerekebb egész lett a korábban megismert nagyívű történet, tehát részemről mindenképpen örülök annak, hogy olvashattam ezt a különleges válogatás kötetet.

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom 3.)

Vannak sorozatok, amelyek esetében nem engedhetem meg magamnak, hogy egymás után olvassam a részeit, éppen ezért, ha lehetőségem adódik rá, akkor inkább összevárom a köteteket és kis kihagyásokkal élvezem a történet darabjait. Ezért van az, hogy idén különösen sok sorozat szerepel a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájában. Így már nem is olyan meglepő, hogy a Tövisek királyát követően ez a rész is még az év elején sorra került az olvasásban.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 476 oldal

Borító ár: 4.595,- Ft

A mű eredeti címe: Emperor of Thorns

Fordította: Gy. Horváth László

Sorozat: Széthullott birodalom

Előzmény:

1.) Tövisek hercege

2.) Tövisek királya

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

A tövisek fogságában átélt éjszaka óta Jorg nagy utat járt be, és minden nehézség, akadály, valamint ellenállás ellenére olyan magasságokba jutott, ahová kevesen tudnák követni - főleg nem ennyi idősen. De neki még az eddig elértek, hét ország uralkodói címe sem elég, hanem még nagyobb babérokra tör - ő akar lenni a Széthullott birodalom császára, az a vezető, akit az országok, illetve vezetőik között feszülő ellentétek miatt emberemlékezet óta nem sikerült megválasztani.

"A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen."

Mark Lawrence követi a jól bevált sémát: ismét a múlt és a jelen váltakozó fejezeteivel halad előre a történet, a másik - Jorgon kívüli oldal nézőpontját - ezúttal Chella története helyettesíti. Az immár ismerősként üdvözölt történetvezetési stílus ismét biztosítja azt, hogy a regény szálai, apró, de lényeges mozzanatai csak a legutolsó oldalakon álljanak össze kerek egésszé, ugyanakkor valamilyen szinten el is vesz az izgalmakból - én legalábbis így éltem meg a regény egy részének történéseit. Mire gondolok? A múltbeli jelenetek lehettek bármilyen veszélyesek és izgalmasak, akkor sem tudtam teljes szívemmel átérezni a feszültséget, hiszen tudtam, hogy Jorg úgy is túléli az egészet, de még csak komolyabban meg sem sérül. Hogy honnan vettem mindezt? A második kötetben már olvastam a főszereplő olyan éveiről, amely ezek után az események után következett és semmi - a megszokottaktól eltérő - lelki és testi probléma nem jelentkezett nála. De... azt el kell ismernem, hogy így is érdekes volt, amit erről az időszakról olvastam és kétségtelen, hogy a végső események szempontjából különösen jelentős dolgoknak lehettem szemtanúja.

"Az udvarias köhécselés engem mindig arra sarkall, hogy másféle köhécselést szorítsak ki az illető torkából."

Jorg még mindig elképesztő: amellett, hogy sikerült megőriznie a személyiségére oly jellemző humort, kegyetlenséget és bujkáló, a felszín alól időnkét kitörő őrültséget, mégis változik és fejlődik, vakmerően, ugyanakkor egyre felelősségteljesebben gondolkozik. A társas kapcsolatok ugyan továbbra sem az erősségei, de akkor is képes volt lenyűgözni. Bár nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de azt kell mondanom, hogy egészen megkedveltem és most, amikor ezt a posztot írom, úgy érzem, hogy hiányzik, pedig csak nem rég búcsúztam el tőle. Tudott valamit ez a pasi: a szerző és a főszereplő is. :)

"Sötét idők sötét választást követelnek."

Kaptam még valamit, ami az előző regényekben nem volt ennyire erős, ez pedig a hatalmi játszmák feszültsége és varázsa. Eddig Jorg csak nyomult és tört előre, átgázolt mindenen és mindenkin, ebben a kötetben mintha lassabban és megfontoltabban haladt volna, többet taktikázott és időnként még a diplomáciai érzéke is felbukkant volna, hogy átvegye az uralmat a hatalomvágy és a vadság fölött. Nekem ez a Jorg volt a legszimpatikusabb: a tudatosan tervező, az új érzelmeket megtapasztaló, időnként gyengéd és a féltést, a szeretet, a ragaszkodást felismerő és azt elfogadó férfi. Egyetlen dolog nem változott csak: a kitűzött cél mindenek előtt és bármi áron, de Jorgtól nem is vártam mást - viszont még így is képes volt jó néhány meglepetést okozni. 

"(...) néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte."

A széthullott birodalom térképe

Ugyan a Holt király már az előzményekben is feltűnt, de ebben a részben tört igazán előre és kapott lényeges szerepet. Nem csak Jorg tört ugyanis hatalomra, hanem a túlvilági uralkodó is hozzá hasonlóan gondolkozott, csak éppen a módszerei voltak mások - bár kétségtelen, hogy hatékonyak. Két akarat, két ragyogó elme, két nagy taktikus csap össze és minden okom megvolt arra, hogy a végkimenetel miatt izguljak.
Chella története a Holt király szempontjából lényeges információkat tartalmaz, de más fejezetek is rejtenek sejtelmes utalásokat, amelyek alapján - legnagyobb örömömre - sikerült kisakkoznom, hogy kicsoda is lehet a világot fenyegető halálos hatalom. Meg kell mondanom, hogy nagyon furmányos, illetve távolba mutató volt az egész, és ha nem egymás után olvastam volna a sorozat részeit, akkor nagy valószínűséggel nem jöttem volna rá a titok nyitjára. 

A posztapokaliptikus világban jelen lévő eszközöknek, a korábban élt emberek hátrahagyott gépeinek, szerkezeteinek szerepe szintén ebben a kötetben csúcsosodik ki. A technika ördöge kiszámíthatatlan ugyan, de hogy számító is, azt eddig nem lehetett elmondani róla. Eddig... Ezután pedig már ezzel is kénytelenek vagyunk számolni, mert bármi megtörténhet. Nagyon, talán mindennél fontosabb a múlt történéseinek alakulása és a jelen eseményei közötti kapcsolat, amely nélkül a befejezés nem lenne olyan, amilyen.

"Van, hogy csupán utasok vagyunk, eszünket és nagyképűségünket húsban és csontban hordjuk, amely tudja, mit akar. Ha a test tűzzel találkozik, önkéntelenül is visszahőköl, bármi legyen egyébként a szándékunk. Azonban ha a férfi találkozik nővel, ugyanezek az erők néha fordítva hatnak."

Honorous Jorg Ancrath (A kép INNEN.)

Jorg romantikus érzelmei mindig is takarék lángon égtek: ugyan a számára is meglepő módon erős fizikai vonzódást érzett egy nő iránt, aki végül másé lett, a feleségét pedig a lehetséges szövetséges, illetve az általa nyújtott katonai segítség figyelembe vételével választotta. Az egyikhez erős érzelmek fűzték, de képes magát távol tartani tőle, a másikkal együtt él, de nem táplál az irányában gyengéd érzelmeket, ugyanakkor mégis ragaszkodik hozzá, és ez erősebbnek bizonyul minden korábbi érzésnél. Furcsa és még annál is bizarrabb szerelmi háromszög ez, ahol senki sincs igazán nyerő pozícióban, a résztvevők pedig bizalmatlanul méregetik egymást - a felgyülemlett feszültséget pedig mindenki másképp vezeti le.

"Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük."

Nem mondom, hogy ez a legjobban sikerült rész a három kötet közül - szerintem a második regény mozgalmasság és megdöbbentő események szempontjából összetettebb és jobban megírt - mégis úgy érzem, hogy ez a könyv adta meg azt, ami igazán emlékezetessé tette az egész sorozatot. Nem tudom hát megtagadni tőle a maximális pontszámot és nem is akarom, mert minden ízében kiérdemelte azt: a kerek és lezárt történettel, a megdöbbentő befejezéssel, és azzal a girbe-gurba, tekervényes, hihetetlenül szokatlan, de mégis nagyon ötletesen felépített eseménysorozattal, amely elvezetett odáig. Megérdemli, mert képes volt velem megszerettetni azt a szereplőt, akit az elején nagyon nem bírtam - akinek majdnem minden mozdulata és gondolata idegesített, egyszerűen hihetetlennek találtam a létezését. Rávett arra, hogy figyeljem a részleteket és egy idő után minden, jelentéktelennek tűnő mozzanatot fontosnak ítéljek meg. Leginkább azonban azért vívta ki az elismerésem, mert annyira fantasztikusak voltak a visszacsatolások, mert a bezárult kör miatt az egész történet szinte él és pulzál - és ezt csak akkor érezni igazán, amikor a harmadik kötet végére ér az olvasó. Az utolsó fejezet valami fantasztikus. Kedvelem az olyan regényeket, amikor az utolsó pár mondat képes elérni azt,, hogy némiképp átértékeljem az addig olvasottakat.

"Semmit se nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban."

A búcsú? Szomorú ugyan, de megértem a szerző döntését, és sajnálom, hogy nem mindenki alkalmazza ezt a technikát, mert hatalmas igazság bújik meg a szavaiban, a történeten kívüli "Még valami" fejezetben olvasható mondatokban.
Egy azonban biztos: aki csak kicsit is kedveli a fantasy műfaját, az ne hagyja ki ezt a sorozatot - baromi jó!

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek királya ( Széthullott birodalom 2.)

Újabb könyv a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájáról - már az év elején belehúztam, hogy  idén is mindenképpen teljesíteni tudjam ezt az erőpróbát. Ráadásként még a sorozat első részét is újraolvastam, mert úgy igazi az élmény, ha nem az emlékezetem megkopott darabjait rendezgetem egymás mellé, miközben próbálok belemerülni a történetbe.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 500 oldal

Borító ár: 4.495,- Ft

A mű eredeti címe: King of Thorns

Fordította: Gy. Horváth László

Sorozat: Széthullott birodalom

Előzmény: Tövisek hercege

Folytatás: Tövisek császára

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Műfaj: posztapokaliptikus, fantasy

Honorous Jorg Ancrath herceg megfogadta, hogy mire betölti a tizenötödik életévét király lesz - a fogadalmát teljesítette, születésének másfél évtizedes évfordulójának napján már Renar-felföld uralkodója. Hiába azonban a beteljesített bosszú, az anyja és az öccse haláláért vett elégtétel, a taktikázás, amivel kiderítette, hogy kik állnak az események hátterében, mégsem irányíthatja békésen sziklás, hegyekkel és szűk völgyekkel tagolt birodalmát - bár nem is ezt tervezte, mert az egy helyben ülés nem neki való. Arra azonban, hogy húszezres sereg vonul majd falatnyi vára ellen, maga sem számított. Minden jövendölés ellene szól, a felvonult túlerő előtt mindenki más meghajolna, de Jorg nem ilyen, megtesz mindent, hogy makacs elképzelését, miszerint legyőzi Nyíl hercegét és hatalmas hadseregét, véghez vigye - még akkor is, ha ez tisztességes módszerekkel nem lehetséges. Jorg azonban az a király, akit soha nem tartott vissza a lelkiismerete attól, hogy nem szokványos módszereket alkalmazzon a sikere érdekében.

"A királyok játszmája sohasem tiszta játszma."

Két szempontból is jobbnak éreztem ezt a részt, mint az előzményt: immár nem jelentett problémát a történet megfelelő korban való elhelyezése, most már tisztában voltam vele, hogy egy posztapokaliptikus világban játszódnak az események, amelynek társadalmi berendezkedése leginkább a feudalizmushoz hasonlítható, de attól még feltűnnek a régi világ eszközei, titokzatos gépei. Örömmel üdvözöltem azt is, hogy Jorg végre nem egy törpe terrorista - csak hogy az egyik barátnőm kedvenc, Jorgra vonatkozó szavajárásával éljek -, hanem pár évvel idősebb, mint a korábbi történet idején, így viszont a cselekedetei, illetve az emberei által adott reakciók is hitelesebbnek tűntek a szememben.

"Sok mindennek köszönhetem a trónomat, egy rakásnyi lehetőségnek valószínűtleneknek, lopottaknak, sok jó vagy rossz ember áldozathozatalának."

Bár a történetben nagyon sok az egyedi ötlet és elképzelés, Jorg rendhagyó személyisége pedig garancia a sajátos hangulatra, a nem éppen szokványos cselekményre, ugyanakkor szerintem ezek még mindig nem lennének elegendőek egy igazán kiemelkedő színvonalú regényhez. Emlékezetessé az tette a számomra ezt a történetet, hogy a szerző csavart egyet a történetvezetésen, ötletesen összekuszálta az események időrendjét.

"Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, érzelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk."

(A kép INNEN.)

A cselekmény három szálon fut: megelevenedik a jelen, amikor is Nyíl hercege húszezres seregével körülzárja és ostrom alá veszi az Odút, illetve megismerjük a négy évvel ezelőtti eseményeket, amelyekbe pár hónappal az első kötet befejező történéseit követően kapcsolódunk be. Közben pedig ott vannak Katherine Ap Scorron naplórészletei, amelyek erős érzelmekről és sok minden egyéb másról számolnak be. A naplórészletek éveket ölelnek fel, a múlt fejezetei a hónapokon keresztül történő vándorlást írják le, míg a jelen mindössze egy nap történéseire  - a menyegző napjára - korlátozódik.

"Azt mondják, az élet jó tanítómester, csak sajnos minden tanítványát megöli. A hegyek is nagy tanítók, és egy-egy sztártanítványt néha életben hagynak."

A már megszokott borongós és kissé sötét hangulatot, valamint Jorg egyedi modorát ismerősként üdvözöltem. A jelenkor eseményei érdekesek, mozgalmasak, feszültséggel teliek, döntések súlyától nehezek, meglepetésektől hemzsegnek - élvezettel olvastam őket. Éppen ezért estek rosszul a múltban tett kirándulást hosszan taglaló oldalak, amelyek inkább tűntek a cselekmény, illetve a regény egészének szempontjából vargabetűnek, időhúzásra és oldalszám növelésre vonatkozó kísérletnek, mint fontos jelentést magukban hordozó események leírásának. Utólag kénytelen voltam megkövetni magam, alázatosan hamut szórtam a fejemre, mert bizony ennek a könyvnek nem igazán van olyan oldala, ami felesleges lenne, legfeljebb csak időlegesen annak tűnik, de a végén minden értelmet nyer és mindennek meg lesz a maga helye, illetve értelme. Azt azonban nem tudom magamban tartani, hogy eme, általam vargabetűknek titulált kitérők olvasása során bizony úgy éreztem, hogy valamelyest leült a történet - és hiába a vége történések miatti csodálat, de akkor sem tudom felejteni a lassabb részeket.

"Mutassatok egy embert, akiben minden rész harmonikusan, egyenes sorban illeszkedik egymáshoz, és én mutatok nektek egy őrültet. Mind keskeny mezsgyén járunk, és kétfelől ott a téboly. Akiben nincsenek ellentmondások, hogy kiegyensúlyozzák, hamar lepottyan róla."

Katherine Ap Scorron
(A kép INNEN.)

Nagyon tetszik, hogy van karakterfejlődés: Jorg változik. Bár továbbra is könyörtelen, gyilkolásra való hajlama és őrülettel határos gondolatai nagyjából ugyanazok maradtak, de érzeni, hogy az eltelt idő és a felelősség súlya, amit a vállára vett, őt is formálja: az akaratos fiúból lassan férfivá érik, olyan emberré, aki bár nem teljesen szokványos uralkodó, de attól még érdemes követni - és ezt az emberek meg is teszik, bíznak benne, meghalnak érte.

"Oly sok minden időzítés kérdése az életben."

A regény a legutolsó oldalig képes meglepetést okozni, Jorg cselekedetei, az adott pillanatban, az aktuális szituációban teljesen kiszámíthatatlanok - még számára is azok. A szerző az E/1-ben íródott elbeszélés, illetve Jorg áradó gondolatai ellenére is képes volt elérni azt, hogy a titok, a következő lépés biztosan érdekes maradjon, a kép csak lassan álljon össze, de ha ez megtörténik, akkor az nagyot üssön. Ez az, ami igazán zseniális ebben a regényben, ami számomra  - a főszereplő stílusán kívül - kiemeli a többi fantasy regény közül. Elárulom a kulcsszót: a ládika.

Az előző kötethez képest valamivel lényegesebbek voltak a technikai részek, az elődök által hátrahagyott eszközök, illetve az alkalmazásuk, az események alakulásában betöltött szerepük. Főleg nyerte el maradéktalanul a tetszésem, hogy az egyik ilyen lényeges szerkezet szerves részét képezi az egyébként is zseniális borítónak, amelyet képes voltam hosszú perceken keresztül és nagyon gyakran bámulni, elemezni, csodálni a részletgazdagságát.

"A seborvosok eret vágnak, hogy lecsapolják a rossz nedveket, és az ember megújulva nézhessen szembe a világgal. Talán jobb volna, ha tollat nyomnának az ember kezébe, hogy azon folyhassanak ki belőle a mérgek, a vérét pedig megtarthassa arra, amire való."

Végső következtetésként azt gondolom, hogy ez egy jó regény, egy igazán eseménydús második rész, a karakterfejlődés egy újabb lépcsőfoka, amely szerkezetével és briliáns befejezésével vett meg igazán magának.

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek hercege (Széthullott birodalom 1.)

Egy újabb kiadó vette fel idén kínálata közé a fantasy műfaját, és én, mint a stílus rajongója, illetve lelkes olvasója ezt egy részről örömmel fogadtam, de azért volt némi fenntartásom is, mert a kiadó korábban képregények megjelentetésével foglalkozott és az bizony nem az én műfajom. Első körben a játékosok figyeltek fel a megjelenő könyvekre, majd a szimpla fantasy rajongók is. Személy szerint én inkább az utóbbi kategóriába tartozom és még dolgozott bennem az előítélet, de mivel Szirmocska barátnőm felajánlotta nekem a könyvet olvasásra - aki egyébként nagyon dicsérte -, ezért nem álltam ellen. Egy ideje halogattam az olvasást, de most éppen olyan hangulatban voltam, hogy ezt a kötetet emeltem le a polcról és bele is kezdtem.

A Tövisek hercege, azaz Honorous Jorg Ancrath herceg kilenc éves, amikor végignézi, ahogy az anyját és a testvérét megölik. Tizenhárom évesen már egy rablóbanda feje és megfogadta, hogy tizenöt évesen király lesz. A kérdés csak az, hogy mindezt sikerül-e véghezvinnie.

Némi fenntartással fogtam neki a könyvnek, mert a kezdeti nagy felbuzdulás után, illetve a magasztaló értékeléseket követően megjelentek a kritikusabb vélemények is. Megpróbáltam mindkettőt figyelmen kívül hagyni és az olvasás közben csak a saját érzéseimre és meglátásaimra figyelni. Úgy érzem sikerült megtartanom az előre kitűzött célt. Na, nézzük a véleményem. :)

A történet elején gyakorlatilag "in medias res" kezdünk. Azaz Jorg tizenhárom éves és annak a bizonyos rablóbandának a feje. Azt, hogy hogyan jutott el idáig, valamint mi történik ezután, egymást felváltva követő fejezetekből tudjuk meg. Így bontakozik ki szép lassan előttünk Jorg múltja és különleges lelkivilágának, egyedi stílusának kifejlődése. Jorg különleges kegyetlensége már az elején elnyerte a tetszésem. Nem azért, mintha egyet értenék a kegyetlenséggel, hanem mert üdítő változatosságot jelentett számomra a fantasy szereplők sorában ez a stílus. Mindezek mellett tetszett, hogy bár kegyetlen és hideg, de a lépéseiben van logika. Na igen, engem ezzel lehet a legjobban levenni a lábamról. :) Viszont mindennél jobban zavart, hogy a főszereplő annyira fiatal és mellette mutat olyan viselkedést, amely még egy felnőtt ember esetében is megdöbbentő. Tudom, hogy pont ez a lényeg a regényben, de akkor is. Furcsa volt. Az egyébként életkorhoz nem való hideg logika és cselekvés miatt tudtam csak megbarátkozni vele - viszont a cinikus megjegyzéseit imádtam.

Jorgot már emlegettem, de vannak mellette más szereplők is, akik említést érdemelnek. Sir Makin volt a legnagyobb kedvencem - ő pont olyan, amilyet egyébként egy ilyen fantasy történetben el tudok képzelni szereplőként. Mágikus képességek nélküli, tisztán a bátorságával és a tudásával rendelkező férfi, igazi lovag, akire lehet számítani. A többiek is leginkább egy-egy jellemző emberi tulajdonságot jelenítenek meg. Olidan király tettei egy percig sem voltak szimpatikusak, de volt egy, amely számomra némiképp logikátlan volt. Viszont, ha nem így cselekszik, akkor nem beszélhetnénk trilógiáról. Ördögi kör. :)

Bevallom, hogy kicsit zavart, hogy keveredett a fantasy és a valós világ a könyvben. Ez általában nem szokott problémát jelenteni, de most valahogy furcsán festett -egészen addig, amíg rá nem jöttem a titok nyitjára. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, egy teljesen fantasy világba helyeztem a történetet. Ez nagy hiba volt a részemről, mert ez egy posztapokaliptikus világ. A megvilágosodást követően már másként tudtam értékelni a történetet is, de a hiányérzetem még így is megmaradt, mert jó lett volna valamivel többet megtudni erről a posztapokaliptikus világról és magáról az eseményről, amely előidézte. A sejtelmes Építők kifejezés nem hordoz elég magyarázatot. A következményeket már tudjuk: a birodalom darabokra hullott, a társadalom visszasüllyedt a feudalizmusba, a szivárgó vegyszerek hatására az élőlényekben változások következnek be.

Egy fantasyból általában nem maradhat ki a mágia. Nincs ez másként ebben az esetben sem. Vannak (számomra ellenszenves) mágusok, illetve nekromanták. Egyelőre mindössze ennyivel találkoztam össze a történetben, de a folytatásokban benne rejlik a lehetőség, hogy még több lény és hatás érje majd az olvasót.

Összességében tetszett a történet. Sorozat indító kötetnek teljesen jó, de nem hibátlan. A közepe tájékán volt egy rész, amit kicsit vontatottabbnak találtam, mint a többit, de az eleje és a vége határozottan tetszett. Jorg különc, a hidegsége nem igazán kedvelhető figura, de mégis valahogy megragadja az olvasót. Van még bőven tartalék ebben a sztroriban. A következő kötetet is mindenképp olvasni fogom. Remélem, hogy az még jobb lesz, mint ez.

Pontszám: 8 pont

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem:  336 oldal
Teljes ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Prince of Thorns
Folytatás: Tövisek királya, Tövisek császára
Sorozat: Széthullott birodalom

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Forrás: Molytól kölcsönbe (@Szirmocska)

Folytatás »