Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom 3.)

Vannak sorozatok, amelyek esetében nem engedhetem meg magamnak, hogy egymás után olvassam a részeit, éppen ezért, ha lehetőségem adódik rá, akkor inkább összevárom a köteteket és kis kihagyásokkal élvezem a történet darabjait. Ezért van az, hogy idén különösen sok sorozat szerepel a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájában. Így már nem is olyan meglepő, hogy a Tövisek királyát követően ez a rész is még az év elején sorra került az olvasásban.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 476 oldal

Borító ár: 4.595,- Ft

A mű eredeti címe: Emperor of Thorns

Fordította: Gy. Horváth László

Sorozat: Széthullott birodalom

Előzmény:

1.) Tövisek hercege

2.) Tövisek királya

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

A tövisek fogságában átélt éjszaka óta Jorg nagy utat járt be, és minden nehézség, akadály, valamint ellenállás ellenére olyan magasságokba jutott, ahová kevesen tudnák követni - főleg nem ennyi idősen. De neki még az eddig elértek, hét ország uralkodói címe sem elég, hanem még nagyobb babérokra tör - ő akar lenni a Széthullott birodalom császára, az a vezető, akit az országok, illetve vezetőik között feszülő ellentétek miatt emberemlékezet óta nem sikerült megválasztani.

"A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen."

Mark Lawrence követi a jól bevált sémát: ismét a múlt és a jelen váltakozó fejezeteivel halad előre a történet, a másik - Jorgon kívüli oldal nézőpontját - ezúttal Chella története helyettesíti. Az immár ismerősként üdvözölt történetvezetési stílus ismét biztosítja azt, hogy a regény szálai, apró, de lényeges mozzanatai csak a legutolsó oldalakon álljanak össze kerek egésszé, ugyanakkor valamilyen szinten el is vesz az izgalmakból - én legalábbis így éltem meg a regény egy részének történéseit. Mire gondolok? A múltbeli jelenetek lehettek bármilyen veszélyesek és izgalmasak, akkor sem tudtam teljes szívemmel átérezni a feszültséget, hiszen tudtam, hogy Jorg úgy is túléli az egészet, de még csak komolyabban meg sem sérül. Hogy honnan vettem mindezt? A második kötetben már olvastam a főszereplő olyan éveiről, amely ezek után az események után következett és semmi - a megszokottaktól eltérő - lelki és testi probléma nem jelentkezett nála. De... azt el kell ismernem, hogy így is érdekes volt, amit erről az időszakról olvastam és kétségtelen, hogy a végső események szempontjából különösen jelentős dolgoknak lehettem szemtanúja.

"Az udvarias köhécselés engem mindig arra sarkall, hogy másféle köhécselést szorítsak ki az illető torkából."

Jorg még mindig elképesztő: amellett, hogy sikerült megőriznie a személyiségére oly jellemző humort, kegyetlenséget és bujkáló, a felszín alól időnkét kitörő őrültséget, mégis változik és fejlődik, vakmerően, ugyanakkor egyre felelősségteljesebben gondolkozik. A társas kapcsolatok ugyan továbbra sem az erősségei, de akkor is képes volt lenyűgözni. Bár nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de azt kell mondanom, hogy egészen megkedveltem és most, amikor ezt a posztot írom, úgy érzem, hogy hiányzik, pedig csak nem rég búcsúztam el tőle. Tudott valamit ez a pasi: a szerző és a főszereplő is. :)

"Sötét idők sötét választást követelnek."

Kaptam még valamit, ami az előző regényekben nem volt ennyire erős, ez pedig a hatalmi játszmák feszültsége és varázsa. Eddig Jorg csak nyomult és tört előre, átgázolt mindenen és mindenkin, ebben a kötetben mintha lassabban és megfontoltabban haladt volna, többet taktikázott és időnként még a diplomáciai érzéke is felbukkant volna, hogy átvegye az uralmat a hatalomvágy és a vadság fölött. Nekem ez a Jorg volt a legszimpatikusabb: a tudatosan tervező, az új érzelmeket megtapasztaló, időnként gyengéd és a féltést, a szeretet, a ragaszkodást felismerő és azt elfogadó férfi. Egyetlen dolog nem változott csak: a kitűzött cél mindenek előtt és bármi áron, de Jorgtól nem is vártam mást - viszont még így is képes volt jó néhány meglepetést okozni. 

"(...) néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte."

A széthullott birodalom térképe

Ugyan a Holt király már az előzményekben is feltűnt, de ebben a részben tört igazán előre és kapott lényeges szerepet. Nem csak Jorg tört ugyanis hatalomra, hanem a túlvilági uralkodó is hozzá hasonlóan gondolkozott, csak éppen a módszerei voltak mások - bár kétségtelen, hogy hatékonyak. Két akarat, két ragyogó elme, két nagy taktikus csap össze és minden okom megvolt arra, hogy a végkimenetel miatt izguljak.
Chella története a Holt király szempontjából lényeges információkat tartalmaz, de más fejezetek is rejtenek sejtelmes utalásokat, amelyek alapján - legnagyobb örömömre - sikerült kisakkoznom, hogy kicsoda is lehet a világot fenyegető halálos hatalom. Meg kell mondanom, hogy nagyon furmányos, illetve távolba mutató volt az egész, és ha nem egymás után olvastam volna a sorozat részeit, akkor nagy valószínűséggel nem jöttem volna rá a titok nyitjára. 

A posztapokaliptikus világban jelen lévő eszközöknek, a korábban élt emberek hátrahagyott gépeinek, szerkezeteinek szerepe szintén ebben a kötetben csúcsosodik ki. A technika ördöge kiszámíthatatlan ugyan, de hogy számító is, azt eddig nem lehetett elmondani róla. Eddig... Ezután pedig már ezzel is kénytelenek vagyunk számolni, mert bármi megtörténhet. Nagyon, talán mindennél fontosabb a múlt történéseinek alakulása és a jelen eseményei közötti kapcsolat, amely nélkül a befejezés nem lenne olyan, amilyen.

"Van, hogy csupán utasok vagyunk, eszünket és nagyképűségünket húsban és csontban hordjuk, amely tudja, mit akar. Ha a test tűzzel találkozik, önkéntelenül is visszahőköl, bármi legyen egyébként a szándékunk. Azonban ha a férfi találkozik nővel, ugyanezek az erők néha fordítva hatnak."

Honorous Jorg Ancrath (A kép INNEN.)

Jorg romantikus érzelmei mindig is takarék lángon égtek: ugyan a számára is meglepő módon erős fizikai vonzódást érzett egy nő iránt, aki végül másé lett, a feleségét pedig a lehetséges szövetséges, illetve az általa nyújtott katonai segítség figyelembe vételével választotta. Az egyikhez erős érzelmek fűzték, de képes magát távol tartani tőle, a másikkal együtt él, de nem táplál az irányában gyengéd érzelmeket, ugyanakkor mégis ragaszkodik hozzá, és ez erősebbnek bizonyul minden korábbi érzésnél. Furcsa és még annál is bizarrabb szerelmi háromszög ez, ahol senki sincs igazán nyerő pozícióban, a résztvevők pedig bizalmatlanul méregetik egymást - a felgyülemlett feszültséget pedig mindenki másképp vezeti le.

"Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük."

Nem mondom, hogy ez a legjobban sikerült rész a három kötet közül - szerintem a második regény mozgalmasság és megdöbbentő események szempontjából összetettebb és jobban megírt - mégis úgy érzem, hogy ez a könyv adta meg azt, ami igazán emlékezetessé tette az egész sorozatot. Nem tudom hát megtagadni tőle a maximális pontszámot és nem is akarom, mert minden ízében kiérdemelte azt: a kerek és lezárt történettel, a megdöbbentő befejezéssel, és azzal a girbe-gurba, tekervényes, hihetetlenül szokatlan, de mégis nagyon ötletesen felépített eseménysorozattal, amely elvezetett odáig. Megérdemli, mert képes volt velem megszerettetni azt a szereplőt, akit az elején nagyon nem bírtam - akinek majdnem minden mozdulata és gondolata idegesített, egyszerűen hihetetlennek találtam a létezését. Rávett arra, hogy figyeljem a részleteket és egy idő után minden, jelentéktelennek tűnő mozzanatot fontosnak ítéljek meg. Leginkább azonban azért vívta ki az elismerésem, mert annyira fantasztikusak voltak a visszacsatolások, mert a bezárult kör miatt az egész történet szinte él és pulzál - és ezt csak akkor érezni igazán, amikor a harmadik kötet végére ér az olvasó. Az utolsó fejezet valami fantasztikus. Kedvelem az olyan regényeket, amikor az utolsó pár mondat képes elérni azt,, hogy némiképp átértékeljem az addig olvasottakat.

"Semmit se nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban."

A búcsú? Szomorú ugyan, de megértem a szerző döntését, és sajnálom, hogy nem mindenki alkalmazza ezt a technikát, mert hatalmas igazság bújik meg a szavaiban, a történeten kívüli "Még valami" fejezetben olvasható mondatokban.
Egy azonban biztos: aki csak kicsit is kedveli a fantasy műfaját, az ne hagyja ki ezt a sorozatot - baromi jó!

Posted in: Csökkentsd a várólistádat 2015,fantasy,Fumax Kiadó,könyvértékelés,Mark Lawrence,Széthullott birodalom