Jay Crownover: Az igazság bajnoka (Welcome to the Point 3.)

Jay egészen jó kis trilógiát rittyentett össze egy kitalált városban, a Pointban lakó három, eléggé erős férfiról és az őket szerető, nem kevésbé erős nőkről. Ami a hasonló jellegű romantikus könyvek sorából kiemeli ezt a trilógiát, az a kifejezetten jelentős és meghatározó krimi vonulat. Ez utóbbiban Crownover kisasszony kifejezetten erős és nagyon ügyesen csavargatta a szálakat, fokozta a feszültséget, amelyet időnként érzelmi viharokkal és pikáns jelenetekkel oldott fel. Továbbra is reménykedem benne, hogy a szerző egyszer elhagyja majd a romantikus részt és ír egy nagyon jó krimit, de addig is azt olvasom, ami elérhető - ha ez romantikus krimi, akkor azt. A kőkemény krimikre pedig tartogatok más szerzőket, akik kifejezetten azt a műfajt művelik.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Harlequin Magyarország

Kiadás éve: 2017.

Terjedelem: 368 oldal

Borító ár: 2.590,- Ft

Fordította: Bálint Orsolya

Sorozat: Welcome to the Point

A mű eredeti címe: Better When He's Brave

Előzmény:

1.) A tetovált srác

2.) Az utcák királya

Folytatás:

4.) Honor

Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Titus King karaktere kellő bemutatásra került az előző részekben: egyrészt ő Shane Baxter féltestvére, aki előbb magára hagyta, majd később le is csukta az öccsét, másrészt ő a Point őre, egy olyan rendőr, aki ebben a korrupt és erőszakos világban is megőrizte a lelkiismeretét - nem vitás, ő az igazság bajnoka. Titus fiatal korában azért harcolt, hogy ne kebelezze be őt a rossz, majd felnőttként azért dolgozott, hogy másokat is megmentsen annak káros hatásától. Ezért tette azt az öccsével, amit tett és ezért tartja rajta a szemét Race Hartman-on és annak üzlettársán is, ezért őrködik állandó jelleggel a Point fölött.

Egy új bűnöző feltűnése és pusztító tevékenysége gondolkodásra készteti King őrmestert, aki kénytelen elismerni, hogy nem mindenki rossz, aki valaha rosszat tett, néha a törvény betartása és betartatása is kevés, néha a későbbi jó és a szeretteink érdekében át kell lépni a törvényesség határait - főleg, ha másként nem lehet szavatolni a biztonságukat. Reeve Black az a nő, aki elárulta Bax barátnőjét, Dovie-t és ezzel veszélybe sorolta mind a lány, mind pedig Bax életét. Reeve-t tanúvédelem alá helyezte a rendőrség, de most visszatér a városba, egyenesen Titushoz megy, majd közli vele, hogy tudja, ki áll az elkövetett bűncselekmények mögött. Titusnak kellenek a lány által szolgáltatott információk, ugyanakkor a nő jelenléte hatalmas kísértést is jelent a számára.

Ez egy nagyon jó regény volt, a trilógia legjobbja. Kedveltem, mert végig érdekes volt, tele feszültséggel és a romantikus szálat  is sokkal gördülékenyebbnek, természetesebbnek éreztem, mint az előző két kötet esetében. Ez utóbbi valószínűleg annak köszönhető, hogy sem Titus, sem pedig Reeve karaktere nem volt ismeretlen az olvasó előtt és adta magát a vonzalom kiteljesedése, amely már régebbről érett, csak legfeljebb egy időre parkolópályán vesztegelt.

Egyetlen hatalmas hibája van a kötetnek, amely miatt nem voltam maradéktalanul elégedett a cselekménnyel, de még ezt is hajlandó vagyok elnézni - ha véglegesen megbocsátani nem is -, mert a többi része tetszett, az események magukkal ragadtak és gyorsan fogytak az oldalak. Mi volt ami nem tetszett? Az előző kötetben már felvezette a szerző a városban váratlanul fellobbanó és a hőseink érdekeltsége ellen irányuló erőszakos eseteket. Jay olyan hangulatot teremtett ezzel, olyan titkokat lengetett be, amely miatt mindennél jobban vártam ezt a részt, amely majd választ ad arra, ami annyira felkeltette az érdeklődésem. És erre mi történik? A kötet elején a bevezetés nem más, mint a későbbi történések egy előzetes, kedvcsináló és feszültségkeltő részlete, amellyel nem is lenne gond, csak rögtön az első oldalakon kiderül, hogy ki a rosszfiú, aki az egész kalamajkát okozta és akivel King őrmester majd össze fog csapni. És ez nagyon kár volt, mert hiába volt később minden tökéletesen felépítve, nálam már nem tudta azt a hatást elérni, amit enélkül sikerült volna. Nagy hiba volt ezt tenni, persze ez leginkább nekem - aki elég sok krimit is olvas - esett annyira rosszul, másnak valószínűleg nem fog ekkora gondot jelenteni.

Reeve és Titus kapcsolata teljesen más, mint amit az eddigi párosokról olvashattam, mert a Point és az utóbbi időszak eseményei a lányt még keményebbre és még inkább tettrekészre faragták, mint az előző kötetek hősnőit. Szükség is volt minden erejére és kitartására ahhoz, hogy Titus elé merjen állni és a segítségével megoldja a kialakult helyzetet. Igen, itt most Reeve képviseli a rossz oldalt és Titus kapta - illetve viszi tovább - a jó fiú szerepét.

Titusról már kialakult egy kép bennem és ezt most kénytelen voltam megváltoztatni, mert neki is van sötét oldala - még akkor is, ha küzd annak uralma ellen. Tetszett, hogy betekinthettem a kemény rendőr múltjába, ezáltal érthetőbbé váltak a tettei, a döntései. Erős jellemű, kemény ellenfél ő, ugyanakkor sérülékeny is, vannak gyenge pontjai és nem titok, hogy ezek a szerettei: az öccse, annak barátnője és most már Reeve is.

Kifejezetten tetszett, hogy a sorozat idővonala az első kötettől kezdve nem szakadt meg, hanem egymást követik az események, a jelen történések teljes megértéséhez szükséges az előzmények ismerete - bár a rész történései így is érthetők, de amúgy az igazi. A kötet eseményeinek részei a korábbi párosok tagjai, mert végül is szorosan összeköti őket a sorsuk, a múltjuk és minden, ami jelen esetben is történik velük. Jó volt ez így, nagyon jó, mert sokkal inkább egésznek éreztem a cselekményt, mintha csak a friss szerelmesek enyelgéséről - és akciódúsabb tevékenységéről - olvashattam volna százoldalakon keresztül.

Aki csak és kizárólag romantikára vágyik, annak tuti nem fog  tetszeni ez a sztori. Ez már a harmadik kötet a sorozatból, szóval aki idáig eljutott az olvasásban, már tudja, hogy mit várjon a szerzőtől és ettől a történetfolyamtól - nem csak romantikát, hanem akciót és az élet árnyoldalainak bemutatását. Igazából szeretem, hogy ez nem csak egy bugyuta romantikus történet, hanem egy élvezetes sztori is. Még akkor is, ha vannak ennél jobb könyvek és összetettebb történetek, ezt most nekem nagyon jól esett olvasni - ahogy az előzményeket is.
Bax, Race és Titus révbe ért, de ott van még Nassir és az általa kiszemelt kedves, akikről még szívesen olvasnék - remélem, hogy meg is tehetem majd és nem kell rá nagyon sokat várni.

Folytatás »

Jay Crownover: Az utcák királya (Welcome to the Point 2.)

Jay Crownover jött, nyomtatásba került és Rule karakterén keresztül meghódította a női olvasók szívét. Akik a legnagyobb örömmel lettek volna nyitottak a többi tetkós srác kalandjainak leírására is, de magyar nyelvű megjelenés híján ez még mai napig is várat magára. Aztán egyszer csak megérkezett egy sokkal zűrösebb és keményebb pasi története, ami az előzőekben olvasotthoz képest legalább annyira volt más, mint amennyire ismerős. A szerző megmutatta, hogy tud ő sokkal keményebbet is, sokkal sötétebbet, ahol a tétek nagyobbak és nem csak a főhősök szívének épsége a tét, hanem az életük is. Az újítás van, akinek bejött és van, akinek nem. Akik alapvetően csak és csupán romantikus szerzőként gondoltak az írónőre, azoknak csalódás volt - az inkább előtérben lévő, mint a hátteret adó krimi szál miatt - a történet. Bevallom, hogy én magam, aki egyébként is olvasok krimit és thrillert, nagyon élveztem, hogy ennyire hangsúlyos lett a Point utcáin játszódó cselekmény és az innen kiszivárgó sötétség ennyire behálózta a szereplőik életét, meghatározta a személyiségüket és a sorsuk alakulását. Számomra Jay Crownover romantikus szerzőből előlépett egy erősebb fajta romantikus krimit író szerzővé, aki az ellenkező pólusra is képes lenne: krimit írni, árnyalatnyi romantikus szállal. Mindezek után nagyon örültem a soron következő rész megjelenésének.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bold
Előzmény:
1.) A tetovált srác
Folytatás:
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Race Hartman-t annyit emlegették az előző kötetben - ki ellenségesen, ki pedig szeretettel -, hogy magam is kíváncsi lettem arra a karakterre, aki úri fiúból vált bűnözővé, a Point legveszélyesebb fenegyerekének barátjává, aki mindent feláldozott, hogy megmentse a húga életét és aki azért árulta el és sitteltette le a barátját, hogy megmentse azt a legrosszabbtól, az apjának való kiszolgáltatottságtól. Mindezek után Race a fejemben egy nagyon összetett és bonyolult karakterként jelent meg, ezért borzasztóan nagy elvárásaim voltam ezzel a kötettel kapcsolatban - és persze azt is hozzá kell tennem, hogy az első rész elég magasra helyezte azt a bizonyos lécet.

Kezdem azzal, hogy felteszem az igencsak nyilvánvaló kérdést: ki ez a pasi a borítón? Mert hogy nem Race Hartman az tuti. Még csak az árnyéka sem lehetne annak a Race-nek, akit én a leírások alapján elképzeltem magamnak. A külföldi borítók szerintem sokkal jobban visszadják azt az eleganciát, amit még gazdag úrifiú korában szedett magára és amely annyira a sajátja, hogy később sem tudta levetkőzni. Egyezzünk meg abban, hogy ez az izompólós figura nem Race. 

Végül a borító csak egy dolog, a lényeg az, ami mögötte van. A történet pedig most is igyekszik kitenni magáért, a Point sötétsége most is átható, bár talán valamivel érzelmesebbre, romantikusabbra és kevésbé feszültre, akciódúsra sikerült ez a kötet - de még mindig inkább romanikus krimi, mint szimpla romantikus sztori. 

Onnan folytatódik a Pointban lakó, korábban megismert szereplőik élete, ahol az előző kötetben magukra maradtak: Novak félreállítását követően megüresedett a hírhedt városrész alvilági trónja és azt bizony be kell valakinek töltenie - megosztott felelősséggel ugyan, de azok vállalták magukra ennek szerepét, akik - akarva vagy akaratlanul - részt vettek a Novak elleni akcióban. Race kezébe az utcák és a fogadások kerültek, mert ez volt az a "munka", amely legjobban illett a személyiségéhez: egyszerre használhatta az eszét és ügyelhetett a játék tisztasáságára. A szabályok egyszerűek és érthetőek, bár minden igyekezet ellenére is bűzlik az egész, mégiscsak emberek és családok mennek tönkre a saját döntéseik következményeként, a másik pedig lefölözi ennek a nyomorúságnak a hasznát - de ez a Point. Race a Point királya akar lenni, jobb királya, mint az elődje, Novak valaha is volt. A kérdés mindössze az, hogy meddig tud tisztességes maradni ebben a nem éppen kíméletes világban? Hol az a határ, ahol még önmaga marad és nem válik azzá, akinek a helyére lépett?

Brysen Carter az előző kötet női főszereplőjének, Dovie-nak a barátnője. Bry maga is a Hegyről származik, a családja ha nem is kiemelkedően gazdag, de jómódú, a lány mégis úgy végzi az egyetemet, hogy közben hazaköltözött és felszolgálói állást vállalt: a látszat és a valóság távol áll egymástól. Brysen családja darabokban van, a lány mindezek ellenére is igyekszik fenntartani a látszatot, és a lehető legmesszebb kerülni a barátnője sármos és megnyerő bátyjától, Race Hartmantól.

Race számára Brysen maga a múlt megtestesülése: az előkelőség és a gazdagság ígérete - minden, amit elveszített és pont ezért nem is tudja magát távol tartani tőle, pedig most pont arra lenne a leginkább szüksége. Race körül egyre bonyolultabbá válik az üzleti élet, sokan nem tartják elég keménynek ahhoz, hogy irányítsa a városrészt. De ugyanígy gyűlnek a viharfelhők Brysen feje fölött is, mert furcsa események történnek vele és amikor a parkolóban egy autó el akarja gázolni, Race az, aki megmenti őt.

Elég egyértelmű volt, hogy a két főszereplő közötti távolság nagyon hamar le fog csökkenni és elég közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Ebben semmi meglepő nem volt a számomra. Az már sokkal érdekesebbnek ígérkezett, hogy miként igazítják egymáshoz külön-külön is problémás életüket és honnan fogják tudni, hogy az éppen aktuális támadás éppen melyikük ellen irányult. Mert bizony ezt nem egyszerű eldönteni. Jó darabig nem is volt teljesen egyértelmű, hogy a háttérben egy vagy éppen több indok húzódik meg. Márpedig a Pointban elég komoly a baj: gyilkosságok és egyéb rendhagyó események történnek, és mindennek a közepében Nassir és Race áll üzletei állnak.

Hmm, hmm... mondanám, hogy Race pont az a személy volt, akire számítottam, és ez nagyjából igaz is, de valahogy mégsem tudott teljességgel megnyerni magának. Értettem a célját, az elképzelését és a ragaszkodását is, de valahogy mégsem tudtam elfogadni, hogy miért akarja ő ezt az egészet - szerintem ennél sokkal többet is elérhetett volna az életben. Bár ez éppenséggel igaz a teljes Pointra, illetve azokra, akiket eddig megismertem a lakói közül - olyan mintha nem is akarnának szabadulni ebből a közegből.

Brysen... Nos ő az a szereplő, akit aztán végképp nem tudok hová tenni magamban: az önfeláldozó, dolgos és okos lány, aki olyan hülyeségeket tett, amitől a hajamat téptem. Mondjuk nem ő az egyetlen, mert az a testőrködésből élő, rutinos fegyverhasználó, aki úgy jár el, ahogy a regénybeli szereplő tette, bizony meg is érdemli a sorsát.

Mondjuk legalább a Brysen problémáját okozó szál lezárult és annak indokára fény derült. Érdekes volt, csavaros volt és nagyon kegyetlen volt. A másik probléma szál, ami Nassir és Race üzletei ellen folytatott támadások sorozatában nyilvánult meg, még továbbra is megoldásra vár és hiszem, hogy nem véletlen a nyitva hagyott kérdés - biztosan Titus fog fényt deríteni a rosszakaró kilétére.

Sajnos az aktív cselekmény - bármennyire is érdekesnek tűnik - nem  volt olyan hangsúlyos, amilyen lehetett volna és sokkal több volt a romantikázás, az egymáshoz bújás a regényben, mint a problémafeltárás, az utcai üldözések, vagy éppen hatalmi csatározás azért a bizonyos képzeletbeli trónért. Jó volt ez, csak mégsem annyira jó, kemény és kegyetlen, mint az előző rész - az nekem valahogy jobban bejött.

És ha már Titus... Szerintem ő a legérdekesebb figura a három főszereplő közül. Bax a ridegségével, Race a ravaszságával nyerte meg magának az olvasókat, de az már most is nyilvánvaló, hogy Titus igazságérzete és hivatástudata mindezt felülmúlja. Érdekel is, sokkal jobban, mint a másik két pasi - mérhetetlenül kíváncsi vagyok az ő sztorijára.

Folytatás »

Jay Crownover: A tetovált srác (Welcome to the Point 1.)

Jay Crownover évekkel ezelőtt mutatkozott be kis hazánkban, mint a romantikus irodalom egyik feltörekvő szerzője. A Rule című regény jött, látott és győzött, csak sajnos a sorozat többi részének megjelenését várták hiába az olvasók - mármint magyar nyelven. Legalábbis eddig, mert úgy tudom, hogy egy másik kiadó felkarolta a Marked Men sorozatot, és van ígéret a folytatásra. Úgy legyen. Csöppet sincs azonban ellenemre, hogy nem csak egy kiadó foglalkozik a szerző regényeinek hazai megjelentetésével, éppen ezért örültem meg neki, hogy amíg arra a másikra várok, addig olvashatom azt, ami már megjelent. Igen, nekem elég volt annyi, hogy Crownover a szerző, és már rendeltem is elő a regényt, ahogy annak olvasását sem halogattam sokáig és kifejezetten jól esett elmerülnöm a történetben. Csak a magyar címét - aminek semmi köze az eredetihez - tudnám feledni...

Értékelés: 9/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bad
Folytatás:
2.) Az utcák királya
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Ha azt mondanám, hogy a fülszöveg volt az, ami magával ragadott, akkor bizony valótlanságot állítanák: tetszett ugyan, amit olvastam, de azért annyira nem hozott lázba a dolog - a szerző neve nagyobb garanciát jelentett a számomra. Persze a rosszfiúnál is rosszabb srác, az igazi nehézfiú, valamint az önzetlen, mások jólétét mindig szem előtt tartó lány találkozása és szerelme felkeltette a kíváncsiságomat, de még ennek ellenére sem támasztottam túlzott mértékű elvárásokat a regénnyel szemben. Éppen ezért rendesen meglepett, amikor arról olvastam, hogy nem ugrottak rögtön egymásnak a szereplők, nem volt szerelem és biológiai akció első látásra, hanem a történet rendes felvezetést kapott, az érzelmek pedig valamennyi időt a kialakulásra.

Jól érezhető, a különbség a Rule és a jelen kötet történetvezetése és cselekményfelépítése között: amíg az előbbi magában hordozta az első regény hibáit, addig ezeknek a botlásoknak itt már szinte nyoma sincs. A történet keményebb, kevésbé érzelmes, a szerző inkább a cselekményre és a háttér felépítésére fordít több időt és nem az ágyjelenetekre, a siránkozásra.

Ami nem változott - és ennek mindennél jobban örülök - az a regény felépítése: a váltott fejezetek mindkét főszereplő gondolataiba és érzelmeinek alakulásába betekintést engednek. Régebben is szívesen olvastam az ilyen felépítésű köteteket és mai napig nagyon kedvelem, ha ilyen akad a kezembe. 

"Egykor legenda voltam. De most már csak tanmese lehettem volna arról, hogyan ne baszd el az életed."

Bax egy kemény és titokzatos srác: nem ő akart ilyen lenni, hanem az élet formálta olyanra, amilyennek megismerjük. A fiúnak nem volt gyerekkora, amikor más gyerek a többiekkel játszott, ő próbált túlélni és előteremteni azt, amire neki és az anyjának szüksége volt. Bűnöző életvitele ellenére azonban Bax igazságos és megbízható. A bizalmát ugyan nehéz elnyerni, de ha valakinek ez sikerül, akkor az számíthat a segítségére és a támogatására. A sok mocsok ellenére is, ami állandóan körülveszi, igényli a jót, a törődést és a változatlanságot. 

Éppen a bizalom kérdése az, ami a regény elejétől problémát okoz a férfi számára: Bax öt évet ült a börtönben azért, mert a legjobb barátja és egyben tettestársa elárulta. Most, hogy letelt a számára büntetésként kiszabott idő és elérkezett a szabadulás pillanata, megpróbál az áruló nyomára bukkanni, de a nyomok Race helyett egy vörös hajú lányhoz vezetnek, akibe később szinte mindenhol és állandó jelleggel bele is botlik. Ki ez a lány és mi köze van Race-hez?

Bár lehet, hogy sokan nem fognak egyet érteni a véleményemmel, de nekem ez a regény sokkal jobban tetszett, mint a Rule - pedig azért az is jó volt ám. Nem mondom, hogy ez a történet tökéletes, inkább az lenne a helyes állítás, hogy másként jobb, mint a korábban olvasott kötet.

Véleményem szerint azok, akik a Rule-t az érzelmek részletes leírásainak mélysége és mennyisége miatt kedvelték, bizony nagy valószínűséggel csalódni fognak ennek a regénynek az olvasása során. Amíg a Rule egy színtiszta romantikus történet, addig ez a sztori javarészt inkább krimi, amelynek történéseit megfűszerezi a két főszereplő között kialakuló érzelmi kapcsolat és néhány pikáns jelenet. Mivel elég sok krimit olvasok, ezért nekem különösen élvezetes volt ez a kombináció: bizalmi probléma, múltbeli sérülések, "üzlethez" kapcsolódó problémák, mindenre elszánt alvilági figurák és némi romantika.

"Ha rossz vért örökölsz, bűnös életet élsz, rossz dolgokat követsz el, sosem lesz belőled hős."

Nem, a történet korántsem tökéletes, de cselekményét, feszültségkeltését, bonyodalmait és érzelmeit tekintve is jobban kezeli a helyzetet a szerző, mint tette azt a Rule esetében. Egyszerűen jobban összerakott, jobban átgondolt és felépített az egész regény és annak minden cselekménye - valahogy értettebb és komolyabb. Komorabb a háttér, problémásabbak az alapok, összetettebbek a cselekmények és sokkal veszélyesebbek következmények, mint az elvárható előzőekben felsorolt jellemzők kimeneteként. Amiből kevesebb jutott ebbe a történetbe, az a humor, de ez talán az előbbiekben leírtak értelmében talán érthető is és logikusnak tűnik. Ami nem tetszett az a folyamatos dohányzás és az érzékinek beállított cigiszagú csók - na, ezt azért nem veszem be.

"Mindig van választásunk, Tűzhajú. Néha tökösnek kell lenni, hogy a rosszabbik lehetőséget válasszuk, és viseljük a következményeit, de mindig van választásunk."

Szóval erős az a krimi szál, nagyon erős. A Point nem éppen ártatlan kislányoknak való hely és ezt egész jól le is írja a szerző - teljesen hitelesnek és átérezhetőnek tűnt a bemutatás. Bax egy kemény srác, az igaz, de nem gonosz és vágyik arra, hogy emberként kezeljék, ahogy korábban is írtam: igazságos és jószívű. De a sok rossz közben, ami éveken keresztül érte, lassan elfelejtette - vagy inkább szándékosan háttérbe szorította magában - a pozitív tulajdonságait és csak a túlélésre törekedett, amelyhez viszont szükséges a határozottság és a keménykedés - annak minden velejárójával egyetemben. Dovie az, aki végül is felébreszti Bax jobbik énjét és a gyengédségre való igényét, aki ráébreszti, hogy ő tulajdonképpen jobb ember, mint amilyennek hiszi magát. Ha már szót ejtettem Dovie-ról: ő egy nagyon életre való, ugyanakkor néha elég önfejűen viselkedő, de alapvetően kedvelhető személyiség. Erős akarata és határozott személyisége szükséges ahhoz, hogy ha véglegesen megszelídíteni nem is tudja, de legalább visszafogja a Point egyik legveszélyesebb férfiját.

"Bolond, aki azt állítja, hogy a bűnözés nem kifizetődő. Nagyon is jól lehet vele keresni, ezért is olyan elterjedt."

A történet elején a nyomozást egy kissé lassúnak éreztem, inkább amolyan tapogatózás, mindenfelé kérdezősködés volt ez, mint igazi tényfeltárás és nyomkövetés. A regény közepe inkább az érzelmek alakulásáról szólt és itt kapott helyet a legtöbb pikáns jelenet. A kötet utolsó harmada azonban pörgős akcióval, mélyen eltemetett titkokkal és megdöbbentő csavarokkal szolgál az olvasó számára. Egy szó, mint száz, én bizony élvezettel olvastam ezt a történetet, kategóriájában ha nem is kimagasló, de mindenképpen élvezetes és olvasható, és még azt is ki merem jelenteni, hogy a szerző nagyon sokat fejlődött az első regénye óta.

Bax és Dovie mellett sok érdekes karakter tűnik fel a regényben, köztük is a legérdekesebb Race, akinek történetét majd a következő kötetben olvashatjuk majd el. Bevallom, hogy eléggé felkeltette a figyelmemet srác személyisége, a szerző történetszövése pedig meggyőzött arról, hogy mindenképpen érdemes folytatni a sorozatot. Bízom benne, hogy nem kell majd sokáig várni a folytatás megjelenésére.

Folytatás »