Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja (Halhatatlanok alkonyat után 8., Alien Huntress 4.5)

A kötet két történetet tartalmaz, és bár mindkét szerzőtől olvastam már, jelen esetben mégis Kresley Cole neve jelentette számomra a nagyobb vonzerőt a vásárlás során. Ez a véleményem a végére sem változott meg, valamint azt sem tagadhatom, hogy határozottan felemás érzéseket keltett bennem a kötet tartalma. Nézzük a véleményem részleteiben:

Kresley Cole: Az érinthetetlen (Halhatatlanok alkonyat után 8.)

A Halhatatlanok alkonyat után sorozat egy újabb történettel bővült, újabb valkűr és vámpír egymásra találásának lehetünk tanúi. A jelen események a sorozat kezdetét jelentő, de magyarul még nem kiadott kötetben - The Warlord Wants Forever - szereplő történésekkel egyidőben kezdődnek, amikor is a két Wroth testvér, Nikolai és Murdoch New Orleansban keresik a Mystet, a valkűrt.

Értékelés:
                Az érinthetetlen: 8/10 pont
                Örök csábítás: 2/10 pont

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 544 oldal (502 oldal + ajánlók)

Fordította: Császár Tímea / Lévai Márta

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Deep Kiss of Winter

Sorozat:

Halhatatlanok alkonyat után / Alien Huntress

A sorozat kötetei: lásd a szövegben

Műfaj: paranormális, romantikus

A történet lassú folyású, időben jelentősen elhúzódnak az események, mert mire párosunk - Murdoch és Daniela - végre maradéktalanul élvezheti egymás társaságát, már túl vagyunk a magyarul megjelent első négy kötet eseményein, azaz Emmaline és Lachlain, Sebastian és Kaderin, Bowen és Mariketa, valamint Conrad és Néomi kapcsolatának nehézségein és egymásra találásán is. Semmiképpen sem érdemes tehát ezen négy történet - de legalább a Wroth testvérek kalandjainak  - ismerete nélkül belevágni ennek a "kisregénynek" az olvasásába.

Daniela, valkűr, de ugyanakkor teljesen egyedi lény is, hiszen az anyja nem más volt, mint az izlánok királynője. Az izlániaiak lételeme a hideg, bőrük csak a fajtársaik érintését viseli el, minden egyéb faj érintése égető fájdalmat eredményez, illetve égési sebet hagy maga után. Mindezek mellett az izlániak képesek hősokkot kapni, ha a testük hőmérséklete megemelkedik, amelynek következménye még a halhatatlanok, így Danii esetében is végleges kimenetelű.

Murdoch Wroth, a félelmetes harcosok hírében álló észt testvérek egyike (bár nehezményezi, hogy általában nem harcosként, hanem a szoknyavadászként emlékeznek rá), aki véletlenül akad a lány nyomára, majd ugyanilyen váratlanul éri az is, hogy a lány tulajdonképpen az a nő, akit neki szánt a sors és aki képes újra életre kelteni benne a szenvedélyt. Meglepetés ide vagy oda, ez még kellemes is lehetne, de ugye a kedveshez nem lehet hozzáérni és ez azért elég nagy problémát jelent. Ráadásként a lányt a jelenlegi izláni király által küldött bérgyilkosok is üldözik és halálosan meg is sebesítik.

Határozottan jól esett olvasni a történetet, hozta azt a színvonalat, amit elvártam tőle. Murdoch és Daniela problémája húzósnak tűnik, megpróbáltatások elé állítja a páros mindkét tagját, alkalmazkodást és türelmet igényel tőlük. Ezzel viszont nem mindenki rendelkezik, mert Murdoch eléggé arrogánsan viselkedik a regény elején és az emberi életében hatalmas nőcsábász hírében álló, az elköteleződésre soha nem gondoló harcosnak határtalan kínszenvedést jelent, hogy nem érhet hozzá a nőjéhez. Az eddigi történetekkel ellentétben most nem a páros hölgy tagja vonakodott elfogadni a kapcsolatot, hanem az "agglegénybetegséggel" küszködő férfi partnernek kellett hosszabb utat bejárnia, mielőtt megszületett volna a végleges - és egyáltalán nem meglepő - döntés. 

A kép INNEN.

Azt már említettem, hogy időben elnyúlik a történet és vele párhuzamosan sok minden más történik, zajlanak az események rendesen. Mármint a háttérben, mert a regénybeli cselekmény ennél lényegesen lassabb. Az eleje pörgőssége és a hirtelen megoldást nyújtó végkifejlet mellett az írás közepe eléggé leül, folyamatosan ugyanazon probléma - az érintés vágya és az érinthetetlenség - körül keringenek a szereplőink. Talán túl sokáig is. A szöveg szerint a Szövetséget  - igen, mert ez az és akkor sem Legendavilág! - több, mint négyszáz faj alkotja, de ebből eddig nem sokat láttunk, hiszen az eddig magyarul megjelent kötetek jelentős részében a valkűr és vámpír fajok egymásra találásáról lehetett olvasni. Részemről már igényelnék egy kis változatosságot.

A sorozatban fontos szerepel játszó világ elnevezéseinek esetében viszont nagyon nem igénylem a változatosságot. Határozottan rosszul esett, hogy már megint már megint új fordítóhoz került a könyv (bár ezen nincs mit csodálkozni, mert a magyarul megjelent tíz kötet eddig nyolc fordítót tudhat magáénak), de még inkább dühített, hogy nincs egy sorozatszerkesztő a kiadónál, aki legalább összehangolná a sorozaton belül a különböző fordítók által alkalmazott (kreált) elnevezéseket.

Így fordulhattak elő a következő változtatások (bal oldalon a megszokott elnevezés, jobb oldalon a jelenlegi regényben szereplő kifejezés):

- Örökösödés helyett Hatalomátvétel,

- Szövetség helyett Legendavilág,

- Megtagadók helyett Ellenállók,

- illanás helyett követés (bár a szövegben többször szerepel a teleportálás kifejezés),

- átfordulás helyett átváltozás,

- scarba helyett dempír (ennél még a vémon is jobb volt alternatívának, mert egy ideig azon gondolkoztam, hogy miként is kerülnek ide a damphírok, akikről eddig egy árva szó sem hangzott el)

- Meseszép Myst-ből pedig (és ettől lettem a legidegesebb!) Kívánatos Harmat lett,

- Dermedtszívű Kaderin helyett Hidegszívű Kaderin és még hosszan sorolhatnám.

Egy valami azonban biztos: ezen "figyelmetlenség" kifejezetten bosszantó és képes agyon csapni az olvasási élményt. Bármennyire is örülök neki, hogy ez a történet megjelent, de az előbbiekben felsoroltak miatt hatalmas fekete pontot kap tőlem a kiadó.

A sorozat kötetei:

1.) The Warlord Wants Forever - Meseszép Myst (valkűr) és Nikolai Wroth (vámpír)

2.) Vámpíréhség - Emmaline Troy (félvér: valkűr/vámpír) és Lachlan McRieve (vérfarkas)

3.) Vámpírszerető - Dermedtszívű Kaderin (valkűr) és Sebastian Wroth (vámpír)

4.) Vámpírharc - Hőn Áhított Mariketa (boszorkány) és Bowen McRieve (vérfarkas)

5.) Vámpírvér - Néomi Laress (ember, szellem) és Conrad Wroth (vámpír)

6.) Vámpírzóna - Holly és Cadeon Woede (démon)

7.) A démonkirály csókja - Sabine (varázslónő) és Rydstrom Woede (démon)

8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen (Daniela (valkűr/jégamazon) és Murdoch Wroth (vámpír)

9.) A gyönyör sötét hercege - Lucia (valkűr) és Garreth McRieve (vérfarkas)

10.) A sötétség démona - Carow Graie (boszorkány) és Malkom Slaine (scarba)

11.) Az álmok sötét harcosa - Ragyogó Regin (valkűr) és Aidan/Declan Chase (berserker)

12.) Vámpírbosszú - Lothaire (vámpír) és Elizabeth Peirce (halandó)

13.) Árnyak hercege - Bettina (félig démon, félig varázsló) és Trehan Daciano (vámpír)

14.) Elfojtott üvöltés - Chloé Todd (szukkubusz) és Uilleam McRieve (vérfarkas)

Gena Showalter: Örök csábítás (Alien Huntress 4.5)

A szerzőtől eddig csak Az Alvilág Urai sorozat magyarul megjelent köteteit olvastam, és bár azok tetszettek, amikor olvastam őket, de nem nagyon rázott meg, hogy egy ideje már nincs belőle új rész magyar nyelven. Szóval ismertem az írónő nevét és pont ezért esett nagyon kellemetlenül az, amivel a könyvbeli története olvasása során szembesültem.

Bevallom, hogy nem bírtam végigolvasni a mindössze kétszáz oldal terjedelmű sztorit, amely annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy inkább nem is voltam kíváncsi az "események" végére. A szórakoztatás mindenek felett, ez a mottóm és ennek érdekében sok mindent elolvasok, illetve sok mindent elfogadok, de ez most kifejezetten sok(k) volt.

Az eredeti borító.

Aleaha alakváltó, de nem a bundás fajta, hanem tökéletesen le tudja másolni bárki megjelenését. Jelenleg éppen egy olyan nő alakját viseli, aki jelentkezett az ügynökséghez és most éppen a legelső bevetésén vesz részt. Épp a schön-ök, egy veszélyes idegen faj érkezését várják, amikor is helyettük a rakaiak érkeznek meg, akiknek bolygóját a schön faj tette tönkre és a Földön remélnek menedékre lelni. A harcosok vezére Breean, aki rögtön "kiszagolja" a lányt és a győztes csata jól megérdemelt jussaként - mondhatni hadizsákmányként - magának követeli a nőt. Idézem: "Asszony. (...) Enyém." Semmi finomkodás, csak így egyszerűen, mondhatni barbár módra. Valószínűleg földönkívülieknél ez a megszokott eljárási mód.

A történet a fülszöveg alapján nem hangzott éppen rosszul, ezért teljesen naivan bele is kezdtem az olvasásba, majd egyre hatalmasabbra kerekedett a szemem az oldalakon keresztül sorakozó képtelenségek és a vágyakozáson kívül gyakorlatilag semmi cselekmény láttán. A képtelenséggel megbirkózom, a fantázia szülte lényeket, helyzeteket is elfogadom, de a zavaros és élvezhetetlen dolgokkal már nem vagyok éppen túl jó viszonyban. Ez a történet pedig - finomkodás nélkül kimondom - úgy, ahogy van, egyszerűen gagyi!

Breean nem lenne rossz figura, de egyszerűen nem tudtam elképzelni az írónő képzeletében megjelenő szexi pasit úgy, hogy a róla szóló leírás aranyszín bőrű, aranyszemű és (lehet kapaszkodni) aranyvérű (és ez nem a Harry Potter!) férfiként mutatja be, akinek a vére egyébként vattacukor ízű (mert a hősnőnk megkóstolta: miközben a dalia válláról lógott fejjel lefelé és az veszettül száguldott vele, ő beleharapott a hátába és megcsócsálta kicsit - innen ez a megállapítás), és vágyakozásának megnyilvánulásaként fahéjas méz illatot áraszt magából. Ennél már csak az alakváltó Aleaha furcsább, aki bár nyilvánvaló, hogy nem ember, mégis meg van róla győződve hogy az, mert emberek külsejét ölti magára (teljesen logikus, nem?), egyébként pedig nemre való tekintet nélkül képes alakot váltani, ugyanakkor izgalom hatására nem tudja kontrollálni testének változásait, ezért félreérthetetlen helyzetekben előfordul, hogy férfi testbe bújik - a partnerét pedig ez nem igazán zavarja. Végül is... Hősnőnk alakváltásainak negatív következménye is van, ugyanis a külső gyakori cseréje vérbőséget okoz nála, az erei megdagadnak, ezért időnként kénytelen eret vágni (vagy rágni) magán, gyakorlatilag kivérezteti magát és ezzel minden vissza kerül a régi kerékvágásba.

Még ezeket, illetve az akarlak, de mégsem akarlak, kívánlak, de akkor sem leszek a tiéd dolgot is megemésztem volna, de volt egy mondat, ami aztán igazán kiverte nálam a biztosítékot. Háromszor olvastam el, gyakorlatilag minden szavát végigbetűztem, míg sikerült meggyőznöm magam, hogy a hiba nem az én készülékemben van, nem olvastam félre semmit és minden kifejezést megfelelőképpen értelmezek - a mondat mégis értelmetlen. Nem tudom, hogy eredetileg ez miként hangzik, de magyarra ferdítésben így: „Vajon mi ez az anális sóvárgás a folt nélküli ruhák után? Anális. Majdnem felvihogott.”

Nem sokkal ezen mondatot követően jött el az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy részemről itt a vége, befejeztem, ennyi volt. Jelenleg is úgy érzem, hogy legszívesebben két felé szedném a kötetet, az egyik felét a polcomon tartanám, a másikat pedig felhasználnám a gyújtósnak, mert abban a formában talán még ér valamit. Az utóbbi hónapokban volt már pár kellemetlen élményem, de az biztos, hogy régen olvastam már ennyire zavaros és szar történetet (bocsánat, de nagyon igyekeznem kell, hogy valamennyire megőrizzem az úrinős modorom és néha bizony kiesem a szerepemből). Nem fogok sírva fakadni, ha az Alien Huntress sorozat kötetei nem jelennek meg magyarul. De ha mégis, akkor ezek miatt a kötetek tutira nem fogom a pénztárcámat fogyókúrára fogni.

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)

A szokásoknak megfelelően a hazai olvasók ismét a könyvhéten vehették kezükbe az Anita Blake, vámpírvadász sorozat legújabb kötetét, a sorozat huszadik magyarul megjelent regényét, a Tigrisvadászatot. Közel egy évvel ezelőtt tettem egy – akár fenyegetésnek is tekinthető – kijelentést, miszerint ha megjelenik az új rész, akkor én biztosan olvasni fogom, sőt, el is mondom a véleményemet róla. Mielőtt még valaki számon kérné rajtam az adott – akarom mondani írott – szavam, jelentem, hogy az ígéretem betartottam, sikeresen megismerkedtem a történettel, a folytatásban pedig beszámolok a regénysorozat aktuális kötete által bennem ébresztett érzésekről, gondolatokról.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 378 oldal

Fordította: Török Krisztina

Borító ár: 3.480,- Ft

A mű eredeti címe: Hit list

Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Előzmény:
1.) Bűnös vágyak
2.) A nevető holttest
3.) A kárhozottak cirkusza
4.) Telihold kávézó
5.) Véres csontok
6.) Gyilkos tánc
7.) Égő áldozatok
8.) Sápadt hold
9.) Obszidián pillangó
10.) Leláncolt Nárcisszusz
11.) Égkék bűnök
12.) Lidérces álmok,
13.) Micah
14.) Haláltánc
15.) A Harlequin
16.) Fekete vér
17.) Fogat fogért
18.) Végzetes flört
19.) Ezüstgolyó
Folytatás:
21.) Halálcsók
22.) Ragály
23.) Jason
24.) Dead Ice
Kategória: krimi, paranormális, misztikus, horror,
urban fantasy

Az Államok északnyugati részén különös kegyetlenséggel megölt áldozatokra bukkan a rendőrség, az elkövetési módszer miatt a hivatalos erők arra gyanakodnak, hogy a gyilkosságokban „szörnyek” is részt vesznek, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírókat is bevonják a nyomozásba. Ted, vagyis Edward szerint a gyilkosságoknak egyetlen célja van: minél messzebb tudni Anitát a mesterétől, a testőreitől és a szeretőitől, akik egyszerre garantálják a biztonságát és táplálják az erejét. A védelemtől távol Anita sérülékennyé válik, ráadásul Minden Sötétségek Anyja, akinek a legutóbbi támadásban csak a teste pusztult el, mindent elkövet, hogy megszállja az egyetlen és minden idők óta legerősebb nekromanta testét. A valóságban és a metafizikai síkon vívott harcban Anita csak magára és a közelében tartózkodókra – elsősorban Edwardra, illetve néhány alakváltóra – számíthat, de hamar bebizonyosodik, hogy ha valakinek fontos az élete, akkor jobban jár, ha nem áll a valaha létezett legveszedelmesebb vámpír és kiszemelt prédája közé.

Anita és az ardeur viszonya az utóbbi időben némiképp rendeződni látszott, az irányíthatatlan, mindent elsöprő szenvedély valamivel kezelhetőbbé vált, ezért bizakodva tekintettem a jövőbe, reménykedtem benne, hogy végre – és végérvényesen – kifelé haladunk a túlzott mértékű szenvedélyes huncutkodás jelentette gödörből – ennek a regénynek a cselekményével kapcsolatban pedig különösen nagyok voltak az elvárásaim. Edward neve és jelenléte mindig garancia arra, hogy a nyomozás és a szörnyvadászat alkotják a történet fő vonalát, emiatt pedig kisebb a valószínűsége az orgiába fulladó jelenetek felbukkanásának, a végeláthatatlan metafizikai összecsapásoknak. Az előérzetem ezúttal sem hagyott cserben, ugyanis a korábbiakhoz képest ez a sorozatrész egészen visszafogott volt szexuális jellegű megmozdulások szempontjából: mindössze két, viszonylag rövid, egészen mérsékelt hevességű epizód „zavarja” meg a nyomozást – Anita eléggé terjedelmes „háreme” pedig „csak” egy újabb taggal bővül.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a tigriseket kegyetlen módon pusztító gyilkosok nem mások, mint a Harlequin, a rettegett bérgyilkos csoportosulás tagjai, akiknek még a nevét sem szabad kimondani. Ősidőktől létező szervezetük ugyan felbomlott a Minden Sötétségek Anyjával szemben elkövetett támadást követően, de tagjainak egy része továbbra is hűséges maradt korábbi parancsolójához. A Harlequin ebben a részben jelentősen kiveszi szerepét az események alakításából, sokkal aktívabbak, fenyegetőbbek, veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint abban a regényben, amelynek címe az ő nevüket viselte.

Korábbi megérzéseim beigazolódni látszottak, hiszen az Ezüstgolyó című részben éppen csak halványan érződő, de azért vitathatatlanul jelenlévő cselekményszál ebben a kötetben lényegesen megerősödik, erőre kap és gyakorlatilag a középpontba kerül. Minden a csíkos bundájú alakváltók körül forog: Anita a Tigrisek Úrnője, a klánok szivárványa pedig fontos szerepet játszik a vérengzéssel, az akciójelenetekkel és a fanatizmussal tarkított események végső kimenetelében, a metafizikai síkon zajló összecsapás lezárásában.

Edward egy jelenség, ezt eddig is tudtam, de olyan nagyon rég volt már, amikor az ő karakteréről olvashattam, úgyhogy most – jobb kifejezést nem tudok rá – egyszerűen lubickoltam az általa nyújtott élvezetes alakításban. Hol elképedést, hol pedig hangos kacarászást eredményezett nálam, ahogy igazi valója, a hidegvérű gyilkos, vagyis Edward, illetve felvett szerepe, a profi rendőrbíró, azaz Ted Forrester – egymástól jobban nem is különbözhető – személyiségei között váltogatta a stílusát, arról nem is szólva, hogy legnagyobb meglepetésemre végig hitelesen és elképesztő időzítéssel vitte véghez a cseréket. Edwardot mindig is csíptem, de ennek a résznek köszönhetően a sorozat egyik legjobban kedvelt karakterévé vált a számomra.

Ha Edward felbukkan, akkor általában számítani lehet Olaf és Bernardo megjelenésére is – nincs ez másként ebben az esetben sem. Olaf és Anita viszonya nem éppen felhőtlen, hiszen a vámpírvadászunk külső megjelenésre pontosan az a típus, aki leginkább beleillik Olaf „hobbijának” profiljába. Nem elég tehát, hogy Anita a Harlequin célpontja, a testére egy különösen veszedelmes lény pályázik, még a sorozatgyilkos rendőrbíróval szemben is állnia kell a sarat, különben a „barátnő” kategóriából egy-kettőre átkerül az áldozat címkével ellátott csoportba. Mindezeket a gondokat még tovább tetőzi, hogy hősnőnknek az újonnan életbe lépett törvénymódosítások következményeivel, a helyi rendőrség vezető embere, valamint a terepi tapasztalattal nem rendelkező rendőrbírók által hangoztatott előítéletekkel is meg kell küzdenie. Hogy az összetett csata melyik frontja tartozik a legnehezebben megvívhatók közé? Szerintem mindig az éppen aktuális...

A kötet végére érve elégedetten gondoltam vissza az olvasottakra, az események alakulására, és pont ezért merem kijelenteni, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, és elmélyed az események leírásában, az utóbbi évek egyik legjobb Anita Blake történetét élheti át. Volt itt minden, ami a régi, oly nagyon hiányolt akciókra és vadászatokra emlékeztetett, illetve legnagyobb örömömre továbbhaladt és jelentős szerepet kapott a korábbi részekben a többi esemény miatt elnyomott történetszál. A vége pedig... úgy is mondhatnám, hogy meglepőre és érdekesre sikerült, de azt mindenképpen elérte, hogy ne legyen egyértelműen meghatározható a cselekmény kanyarodásának iránya, illetve hogy végre ismét izgalommal telve várjam a következő kötet megjelenését – pedig ilyen már régen fordult elő.

A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Polcra került - 2014. szeptember

Nagyon jó érzés, amikor az ember lányának hosszúra nyúlik a szülinapja - vagy legalábbis az ajándékok áradata - és még a következő hónap elején is érkezik olyan csomag, amely az előző hónapban ünnepelt nagy eseményhez kapcsolódik. Szóval a szeptemberi beszerzéseim egy részét még az ajándékok halma teszi ki.
A maradék részt egy-két kihagyhatatlan akcióban levadászott kötet és a Delta Vision Könyvroham még fennmaradt pár könyvének zsákmánya jelentette. Hogy is néz ki ez részletesen? Pont így...

Akkor először következzen az a bizonyos szülinapi pénzből beszerzett zsákmány, amely részben egy nagyon olvasni vágyott sorozatkezdő regényből, Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom című kiadványából, egy sorozat második részéből - Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet -, valamint egy trilógia befejező kötetből, Scott Westerfeld: Góliát című regényéből állt. A csomag második fele a Bane Krónikák G, N, U és S betűvel jelzett részeit tartalmazta. A zsákmányból már bőven olvasgattam, a maradék pedig nagy valószínűséggel felkerül a Csökkentsd a várólistádat kihívás kötetei közé.

Az akcióknak soha nem tudok ellenállni, ezért is szemezgettem ki a Könyvudvar csábító ajánlatai közül Danielle Trussoni: Angelopolis - Angyalok városa című regényét, amelynek egyébként még az első részét sem olvastam, de ettől függetlenül ezt egyszerűen muszáj volt beszereznem. :)

Régóta vadászom már a True Blood sorozat utolsó kötetére és szinte sehol nem sikerült jó áron rábukkannom a kötetre, ezért amikor a kiadó egyik akciójában szembe jött velem Charlaine Harris Véres Végzet című regénye, akkor nem álltam ellen, megszerveztem a beszerzést, a szállítást és végre az enyém lett a könyv. Végre rászánhatom magam az eddig nem olvasott kötetek tartalmának megismerésére.

A Delta Vision Könyvroham egy fantasztikus kiadói akció, amelyben az olvasók igényei minden szempontból figyelembe vételre kerültek. Még tavasszal átutaltam a kiadó részére a szükséges összeget, java részét le is vásároltam, de egy csekélyebb összeg még felhasználatlanul maradt, ezért is léptem most ez ügyben. A zsákmányt David Gemmell két könyve, a Makedónia oroszlánja, illetve A Sötét Herceg című regénye, valamint Alfred Bester Az arcnélküli ember című története jelentette. Ez utóbbi kötet a Mesterművek Sci-fi sorozat részeként jelent meg.

Hosszú idő óta ez az első hónap, amikor nem került recenziós könyv a beszerzési listámra. Persze ehhez az én ellenállásomra is nagy szükség volt, az akaraterőm rendesen próbára is lett téve, de végül csak sikerült ellenállnom a kísértésnek. Sajnos más tényezők alakítják jelenleg az életem és befolyásolják a szabadidőm, az olvasásra szánt időm, ezért nem merek recenziós kiadványokat olvasásra és értékelésre bevállalni. Talán egyszer majd ennek az időszaknak is a végére érek, addig pedig vagy ellenállok, vagy pedig megpróbálok mértékkel válogatni és csak a jelenlegi kötelezettségeimnek eleget tenni.

Ez volt tehát a szeptember. Egy hónap múlva ismét jelentkezem a rovat újabb bejegyzésével. Köszönöm, hogy mindenkinek, aki ezt a posztot elolvasta!

Folytatás »

Sebastian Fitzek: Ámokjáték

Olvastam a szerző másik könyvét, A Terápia című regényét, amely a csavarossága mellett a kiszámíthatatlanságával, lélektani elemeivel elérte nálam, hogy szinte elvesztem a cselekményében és képes volt számomra meglepő befejezést produkálni. Aztán észrevettem, hogy az írónak van egy másik története is, amely magyar nyelven megjelent, nem gondolkoztam túl sokáig, a regény fel is került a kívánságlistámra, majd ezt követően az egyik éles szemű, ajándékozó kedvű barátnőmnek köszönhetően pedig a polcomra. Mindennek már két éve és nem tudtam rá okot, hogy miért nem olvastam még a könyvet, ezért tavaly úgy döntöttem, hogy biztosra megyek: a kötet felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás alternatív listájára.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 400 oldal

Fordította: Szakál Gertrúd

Borító ár: 2.999,- Ft 

A mű eredeti címe: Amokspiel

Műfaj: thriller, krimi

Ira Samin neves kriminálpszichológus, aki azonban maga is komoly gondokkal küszködik, végső megoldásként pedig a halált választja: éppen gondosan előkészített öngyilkosságát akarja végrehajtani, amikor egy utolsó összetevő miatt leugrik a sarki kisboltba és ezáltal belekerül az események sűrűjébe. Hamarosan az egyik helyi rádióadó stúdiójában találja magát, ahol éppen egy túszdráma zajlik: egy férfi túszul ejtette a rádió személyzetének egy részét, valamint a látogatókat, és élő adásban, a rádió játékát felhasználva, minden órában véletlenszerűen hívogat fel embereket. A játék kegyetlen, mert ha a hívott fél a megfelelő jelszóval jelentkezik be, akkor egy túsz szabadon távozhat, de ha nem így történik... A túszejtő mindössze egyetlen dolgot követel, látni akarja a menyasszonyát - a gond csak az, hogy a lány már hónapok óta halott. Ira feladata, hogy élő adásban, mindenki füle hallatára folytassa le a túsztárgyalást, meggyőzze a férfit arról, hogy engedje el az általa fogva tartott embereket.

"...semmi sem kevésbé személytelen, mint a nyilvánosság."

A regényben az olvasó elé táruló helyzet lényegesen összetettebb, mint elsőre látszik: a felszínen túszdráma, egy kétségbeesett és végsőkig elkeseredett ember küzdelme, egy olyan ügyért, amely miatt mindenki őrültnek tartja; a második vonalban egy anya kerül összetűzésbe a saját érzéseivel, döntéseivel és tesz meg mindent a lánya érdekében. Mindezek hátterében pedig olyan mélységben húzódnak meg az indokok és magyarázatok, amelyek kibogozása nem éppen mindennapi feladat.

"Mindannyiunknak fel kell vállalnunk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnénk. Olyan dolgokat, amelyekkel fájdalmat okozunk másoknak. És, amelyeket még azok az emberek is elutasítanak, akikkel jót teszünk."

A helyzet már az elején is kilátástalannak és megoldhatatlannak tűnik, amely miatt akár unalmas is lehetne a történet, de még véletlenül sem az: a cselekmény és a karakterek épp eléggé összetettek voltak ahhoz, hogy a legutolsó oldalig képesek voltak a könyvhöz szegezni a figyelmem - és persze akcióban is eléggé bővelkedik a történet.

A Modecenter Berlin (MBC) épülete

Kitörő örömmel üdvözöltem, hogy a regény cselekménye Berlinben játszódik, és bevallom, hogy az olvasmányaim sok tengerentúli helyszíne után felüdülés volt a vén Európa egyik nagyvárosának helyeiről olvasni, európai gondolkodással szembesülni - persze erre már az író neve is elég garancia.

"Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak."

A túsztárgyaló: Ira helyzete egészen valóságos: egy anya, aki nem tudja feldolgozni a lánya halálát, egy pszichológus, aki úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor az idősebbik lánya sikeres öngyilkosságot hajtott végre. A magánéleti és a szakmai balsikerek után ő maga az alkohol mámorába menekül, majd pedig végül az életét is el akarja dobni. Úgy kell lefolytatnia a túsztárgyalást, megmentenie a stúdióban bent rekedt embereket, hogy közben az eltökéltsége megingathatatlan, a sötét gondolatok átvették az uralmat a fejében, egyre súlyosabb elvonási tünetekkel küzd, és minden mondata nyilvános adásba megy. Mindenképpen időt kell nyernie, beszéltetnie kell a túszejtőt, még akkor is, amikor a magánélete és életének legkellemetlenebb élményei kerülnek terítékre.

"... a legszörnyűbb igazságot is könnyebb elviselni, mint a legkönyörületesebb hazugságot."

Berlin, Viktória park

A túszejtő: Egy kétségbeesett ember, aki a legapróbb részletig kidolgozott mindent az akcióval kapcsolatban. A követelése irreális, de csak a külső szemlélő számára, mert ő maga meg van arról győződve, hogy a menyasszonya él. Feltételezését arra alapozza, hogy a lány éppen akkor hívta fel telefonon, amikor az ajtaján már kopogott a rendőr, aki az egy órával korábbi baleset hírét hozta. Minden nyomozása, amely arra irányult, hogy kiderítsen valamit a lánnyal és az eseményekkel kapcsolatban, zsákutcába futott, ő maga pedig egyre mélyebbre süllyedt, elvesztette a vagyonát és a szakmai hírnevét. Nem maradt már választása, csak az, amibe most belekezdett: a nyilvánosság bevonásával kikényszeríteni a választ a hatóságokból, az illetékesekből.

"Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel, és készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors."

A hatóságok: A SEK kommandó parancsnoka minél hamarabb meg akarja rohamozni a stúdiót, kifejezetten ellenzi Ira közreműködését az akcióban, de mivel nincs más választása, mint elviseli azt. Ira munkáját Götz, a beavatkozási egység vezetője támogatja, akit egyébként gyengéd érzelmek is fűznek a lejtőn lefelé száguldó kriminálpszichológushoz. A játék egyre összetettebbé válik, az érzelmek és az akaratok egymásnak feszülnek - az olvasó pedig rádöbben, hogy minden több, mint aminek elsőre látszik. 

"Ha őszinték akarunk lenni, a nagy szerelmünket soha nem szeretnénk igazán megismerni. Csak a titkai által nem válik unalmassá a számunkra..."

Ragyogóan felépített, kellőképpen csavaros, titokzatos és akciódús történet, egy túsztárgyalás, amely a két beszélgetőpartner lelkének legmélyebb rétegeit is kiteregeti a nyilvánosság előtt. A szereplők kifejezetten szimpatikusak, még a túszokat szedő férfit sem tudtam utálni és bármennyire is megvetem az alkoholistákat, Ira valahogy mégis megnyert magának éles logikájával és azzal a kitartással, amivel a cél felé haladt. Rendesen próbára tette az emberismeretem ez a könyv, és be kell vallanom, hogy bármennyire is figyeltem a részletekre és az összefüggésekre, bizony elbuktam a vizsgán.

A szerző mesterien keveri a lapokat, adagolja a feszültséget, lélekábrázolása tökéletesnek mondható, könnyedén hoz létre valós, ugyanakkor kétségbeesett és embert próbáló helyzeteket, akaratlanul is gondolkodásra készteti az olvasóját. Ez a regény egy zseniálisan megírt pszichothriller, amit bármikor hajlandó lennék újraolvasni, a vége ugyan már nem lenne meglepetés, nem kötne le annyira hihetetlenül pörgő akció, de így még jobban oda tudnék figyelni a részletekre. Megemelem nem létező kalapom az író előtt.

Folytatás »

Várólista - 2014. szeptember

"Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem." No persze, nem az egyre hidegebbre forduló időjárásnak, az esős napoknak és a gyengülő napsugaraknak örülök ennyire, nem ezeket értékelem ebben az évszakban, hanem bizony az őszi könyvmegjelenéseket, mert azokból - legnagyobb örömömre - rengeteg van. Még több is, mint amennyit az átlag könyvolvasó ember pénztárcája elvisel, illetve amennyi olvasás a normál halandó idejébe belefér. Itt az ideje, hogy megnézzünk miféle nyalánkságokat kínálnak számunkra a kiadók. Természetesen ebben a hónapban is csak a biztos megjelenéseket válogattam össze.

A sci-fi, mint műfaj nagyon felkapott mostanában, egyre és másra jelennek meg az újabb és újabb kötetek. Az Agave Könyvek kifejezetten élen jár a sci-fi történetek megjelentetésében. A kiadó ebben a hónapban Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának befejező részét, a Fantomfény című regényt, valamint egy új szerző, Pierce Brown Vörös lázadás címet viselő, sorozatkezdő kötetet hozta el a magyar olvasók számára. Az egyik könyv beszerzés alatt, a másik a kívánságlistámon. Kell ennél több?

A Fumax Kiadó is nagyon igyekszik, ennek köszönhetően olvashatjuk Andy Weir A marsi című történetét, amelyről eddig csak nagyon jókat hallottam. A könyv szintén beszerzés alatt - meggyőztek az értékelések.

Krimi és thriller terén is bőséges a kínálat ebben a hónapban. A Jaffa Kiadó Luke Delany Hideglelés című könyvét jelentette meg, az Alexandra Kiadó A.S.A. Harrison Halálos hallgatás című történetével jelentkezett, amely a fülszövege alapján számomra egyébként hasonlít - az általam is nagyon kedvelt - Holtodiglan című regény cselekményére. Mindkét könyv érdekel, az olvasás során pedig majd kiderül, hogy beigazolódtak-e a megérzéseim. 

A Metropolis Media az elmúlt évben adta ki Valerio Evangelisti Eymerich-sorozatának első részét. Az Indulj, Inkvizítor! nem részesült éppen kedvező fogadtatásban az olvasók részéről, de úgy néz ki, hogy a második kötet, az Örökké élj, Inkvizítor! már sokkal kecsegtetőbb, összeszedettebb, érdekesebb és ígéretesebb. Még az is lehet, hogy belekezdek ebbe a nem éppen rövid sorozatba.

A komolyabb műfajok után áldozzunk a romantikának is némi figyelmet. A választék ezen a téren is pazar, részemről csak azokat a köteteket válogattam ki, amelyek felkeltették a figyelmem. Ebben a hónapban inkább a YA kategória kötetei kerültek a könyvesboltok polcaira, illetve érhetők el a kiadók webáruházaiban.

Az Athenaeum Kiadó egy sorozat kezdő kötetével, Rachel van Dyken Egyetlen című regényével jelentkezett. Egyelőre még csak szemezgetek a kötettel, de még bármi megtörténhet.
A Maxim Kiadó egy eddig még önálló kötetet, valamint sorozat kezdő részt, illetve folytatást is megjelentetett. David Levithan Nap nap után című regényének eddig még nincs folytatása, Robin LaFevers Dark Triumph - Sötét diadal című története a Halál szépséges szolgálóleányai sorozat második része, Claudia Gabel - Cheryl Klam Káprázat című regénye pedig egy új sorozat kezdő kötete. Mindhárom kötet a Dream válogatás része. Az első regény a kívánságlistámra került, a másodikat biztosan olvasni fogom, a harmadikkal még kivárok, mert már eddig is túl sok sorozatba kezdtem vele és mostanában valamivel megfontoltabb, óvatosabb vagyok.

A Könyvmolyképző Kiadó várható megjelenéseit követni már-már képtelenség a számomra és a lista egyre kuszább, egyre átláthatatlanabb, ahogy folyamatosan tolódnak a korábban beígért megjelenési időpontok - és akkor még ott van az, hogy valami csak a kiadónál, valami pedig már a boltokban is kapható. Kész káosz... Az ígéretekhez képest nem igazán volt aktív a kiadó a honapban - mármint a megjelenések szempontjából. A két megjelent kötet közül Molly McAdams Taking Chances - Kétesélyes szerelem című regényét választottam, bár az eredendően szerelmi háromszöghöz kapcsolódó téma miatt azért még kivárok, majd később eldöntöm, hogy egyáltalán kell-e nekem ez a regény, vagy inkább még sem. A könyv egyelőre csak a kiadó webshopjában vásárolható meg, a boltokba majd október 24-én fog kerülni.

Végül is bőven van miből választani. Érzéseim és előzetes információim szerint a jövő hónap is hasonlóan jónak ígérkezik, mert már most van jó néhány megjelenés, amely miatt erősen rángatózik a klikkelőizmom. :)

Folytatás »

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset (Thursday Next 1.)

Kölcsönben volt nálam a könyv, és még így is nagyon sokáig várta a polcon, hogy végre a kezembe vegyem, de ez még véletlenül sem ennek a jópofa történetnek a hibája. Bár kedvelem a kosztümös regényeket, de csak mértékkel fogyasztom őket. Tudom, tudom... most bőszen forgatjátok a szemeteket, hogy de ez nem is egy olyan elbeszélés, amelyről az előző mondatomban említést tettem, hanem teljesen más. Igen, tudom, hogy elég makacs és kemény fejű vagyok, ha arról van szó, hogy valamit már eldöntöttem magamban. Hogy akkor miért és hogyan vettem rá magam mégis az olvasásra? Egyszerűen elszégyelltem magam, hiszen már éppen itt volt az ideje annak, hogy visszaadjam a könyvet a gazdájának és jogos tulajdonosának (köszönet a türelmedért @Szirmocska), egy beleolvasás erejéig a kezembe vettem, majd pedig... egész egyszerűen benne ragadtam a történetben.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Láva Könyvkiadó

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem: 382 oldal

Borító ár: 2.980 ,- Ft

Sorozat: Thursday Next
Újabb kiadás: Cor Leonis Kiadó (2013.)
Folytatás: Egy regény rabjai
(Cor Leonis Kiadó, 2013.)
Műfaj: alternatív történelem, krimi, humor

Ez egy másik, párhuzamos jelenkor, a 20. század egy meglehetősen különös és abszurd verziója, ahol létezik, illetve mindennapos az időutazás, ahol a háziállatok kihalt állatfajok klónozott példányai, valamint ahol hamisítják a verseket és egyéb irodalmi műveket. Thursday Next egy irodalmi mesterdetektív, azaz egy irodetes, aki rendszeresen a hamisítványok nyomába ered, ezúttal azonban élete eddigi legnagyobb kihívásával találja magát szemben. Eltűnik egyik kedvenc regényének, Charlotte Bronte Jane Eyre című művének eredeti kézirata, aki eltulajdonítja ezt az értékes ritkaságot, nem más, mint Acheron Hades, a zseniális, de gátlások nélküli bűnöző. A kézirat mellett még egyéb találmányoknak is lába kél, és az olvasók egyszer csak azt veszik észre, hogy a regény hősnője már nem is szerepel többet a történetben. Ha nincs hősnő, akkor nincs regény sem, szóval nincs más lehetőség: ide irodetes kell, ide Thursday Next kell!

"Mintegy száz év óta megmagyarázhatatlan kölcsönhatás tapasztalható a fantázia szülte művek és a valóság között."

Valamiért nagyon tartottam ettől a történettől, valamiért nagyon nem akartam olvasni, úgy éreztem, hogy nem fog nekem tetszeni. Csak beleolvasok, gondoltam... aztán jól benne ragadtam. Mert egyébként ez a regény könnyen képes eme nem mindennapi tett kivitelezésére - csak úgy belekóstolsz a történetbe, aztán már csak azt veszed észre, hogy egy dodó a házi kedvenced, hogy teljes mértékben elfogadod ezt a fura világot, sőt még vágyódsz is benne élni, hogy elfehéredett ujjakkal szorítod a lapokat, annyira szurkolsz a kicsit hibbant, de nagyon szimpatikus és kellően talpraesett főszereplőnek (akiről korábban természetesen úgy gondoltad, hogy utálni fogod). Ami viszont a legfontosabb: nyúlkálsz a történetben olyan sokat emlegetett eredeti regény után, mert már nagyon régen olvastad, és meg vagy győződve róla, hogy ott mintha másként zajlottak volna az események.

"Az átlagos felnőttek nem szeretik, ha a gyerekek olyan dolgokról beszélnek nekik, amelyektől megfosztja őket a saját elméjük szürkesége."

Ha már így felemlegettem a Jane Eyre történetét, akkor bizony azt sem hagyhatom ki, hogy jó ha az olvasó kellő ismeretekkel rendelkezik az eredeti regényt illetően, mert akkor lehet igazán értékelni az ebben a kötetben játszódó cselekményt. Thursday szinte kilátástalannak tűnő küzdelmet folytat azért, hogy mindenki abban a formájában ismerhesse meg a művet, amilyennek a szerzője megálmodta. Hmm... Bevallom, hogy én inkább azért izgultam, hogy miként lesz abból a "csökevényből", amit a regényben emlegetnek, az a cselekmény és végkifejlet, amit én korábban már olvastam, valamint azt sem tarthatom magamban, hogy tetszett, ahogy Fforde ezt a változást megoldotta, kifejezetten ötletesnek találtam. 

"A valóságot a fiktív dolgoktól elválasztó határ nem olyan szilárd, mint hinnénk. Némileg olyan, mint a befagyott tó jege: emberek százai kelnek át rajta, aztán egyik este egy ponton elvékonyodik, majd beszakad, és valaki eltűnik a jég alatt; másnap reggelre megint befagy a lyuk."

Nagyon sok eredeti gondolatot tartalmaz ez a miénkhez hasonlító, de részben mégis más fizikai törvényeknek engedelmeskedő világ. A mindennapi történéseket, eseményeket jó érzékkel csavarja ki az író és hoz létre egy olyan univerzumot, amelyben jó és egyben érdekes is lenni. Az időutazás miatt az események eléggé megkavarodnak, sok az oda nem illő, az adott helyzetben még értelmezhetetlen pillanat, viszont imádtam az ilyen szituációkból adódó félreértéseket, bonyodalmakat - bár az is igaz, hogy néha meg a szívem facsarodott belé.

"Mindenki követ el hibákat az életben, egyesek többet, mások kevesebbet. Feltűnést csak azok a hibák keltenek, amelyeknek az árát emberéletekben számolják."

Kedveltem, hogy a humor olyannyira elemi részét képezi a történetnek, hogy el sem tudnám képzelni nélküle sem a szereplőt, sem pedig az eseményeket. A poénok mellett bőven kijut az akciókból, a hihetetlen jelenetekből és helyzetekből, valamint nem nélkülözi a történet a romantikus érzelmeket sem - persze ezt is amolyan kifacsart, kitekert verzióban, mert ebben a történetben másra nem is számíthatunk.

A regény újabb kiadása
(Cor Leonis Kiadó, 2013.).

Nagyon szerettem ezt a regényt... majdnem végig, vagyis inkább olyan nyolcvan százalékig, aztán úgy éreztem, hogy kezd egy kicsit túlnyúlni az általam igényelt terjedelmen és bevallom, hogy picit idegesített is, hogy minden aprócska szálat le akar zárni a szerző. Igaz, hogy a történet így lett teljesen kerek és egész, de azért nem bántam volna, ha valamivel hamarabb van vége, mert így úgy éreztem, mintha több vége lenne a történetnek. (Legutoljára az Ausztrália című filmmel jártam így, amikor legalább három alkalommal gondoltam, hogy most már főcímzene fog következni, de aztán mégsem az jött.) Szóval most is valami hasonló érzésem volt, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy egyes lezárásoknak  - a nyilvánvaló párhuzamok miatt - ebben a regényben van a helye.

Egy szó, mint száz, már nem tartok ettől a regénytől, maradéktalanul meggyőzött. Sőt, ha a kezembe kerül a folytatás, akkor bizony arra sem mondok nemet, mert kellemes meglepetésben volt részem, nagyon jól szórakoztam és mindenkinek ajánlani tudom, aki pár órára ki akarja zárni a külvilágot és jól akarja érezni magát.

Folytatás »

B. B. Vayk: A vízgömb (A fekete láng ura 1.)

Van egy magyar szerző, aki sokkal, de sokkal ismertebb az óceán másik partján, mint idehaza, kicsi országunkban: ő nem más, mint B. B. Vayk, vagyis Vanyik Beatrix. A három nyelven beszélő, korábban okleveles közgazdászként dolgozó, jelenleg pedig két gyermekét nevelő anyuka, az őt gyermekkora óta foglalkoztató világot vetette papírra a saját alvásidejéből elrabolt, illetve a csemeték pihenőideje alatti nyugalmasabb órákban. A hobbiból, kikapcsolódásként írt történet a férj kezébe került, aki élvezettel olvasta az oldalakon megelevenedő cselekményeket, mígnem végső döntésként a kezébe vette az irányítást: az írás kikerült az asztalfiókból, először a hazai, majd pedig a tengeren túli könyvesboltok kínálatában jelent meg a tetralógia első kötete.

A Readers Favourite, az egyik legrangosabb amerikai szervezet egyik tagjának kritikája alapján, a magyar regény jogosulttá vált a borítón feltüntetni a Readers Favourite öt csillagos pecsétjét. A Hollywood Book Festival pedig, amely a filmes alapanyag szempontjából is értékeli a regényeket, a rangos Honorable Mentions kategória egyik nyertesének nevezte A fekete láng urát. A hollywoodi díjátadóra 2014. július 26-án került sor.

Értékelés: 9/10

Kiadó: BV Service Kft.

Kiadás éve: 2012.

Terjedelem: 484 oldal

Borító ár: 2.800 ,- Ft

Sorozat: A fekete láng ura

Folytatás: Tűzfehér
Műfaj: ifjúsági fantasy

Előttem sem volt ismeretlen a regény, mert már a hazai megjelenésekor - 2012-ben - felfigyeltem a kötetre, de ahogy az lenni szokott, elsodortak az események, és bár továbbra is érdekelt a történet, ennél tovább nem sikerült az ismerkedésben eljutnom. Azonban idén nyáron - némi közvetítéssel és kanyarral - eljutott hozzám egy felkérés, majd pedig a könyv dedikált példánya, beütemeztem az olvasást, a regényről alkotott véleményem pedig a következőkben olvashatjátok.

Különös, kissé mesebeli világba léptem be, amikor kinyitottam a könyvet és belemélyedtem az olvasásba. A történet akkor játszódik, amikor a Természet Erői még a földön járnak, gyakran felbukkannak az emberek között, akik tisztelettel tekintenek az életükben fontos szerepet betöltő elemek megtestesülésére. A Természeti Erők működését a saját törvényeik szabályozták és bizony nem mindegyikük viseltetett jóindulattal a másik, illetve a Föld lakói iránt. Közülük a leggonoszabb Tűz, aki azzal, hogy elrabolja Víz legféltettebb kincsét, a Vízgömböt, felborítja a Természeti Erők ősi egyensúlyát, pusztulásra ítéli az emberek világát, tettének következményeként pedig újra fellángol a két elem közötti ősi háború.

Robert Ground egy egyszerű, de kalandvágyó fiatalember, akinek nyugalmas életét a sarkaiból forgatja ki a családja ellen irányuló támadás, melynek folyományaként nem marad más választása, mint útra kelni és válaszokat találni az őt foglalkoztató kérdésekre. Küldetéséhez társak is csatlakoznak: az uránál kegyvesztetté vált tűzfajzat lány, egy fermad, illetve egy esőparipa. Robert és társai különös kirándulást tesznek a Természeti Erők több országában, néhol segítséget kapnak, máshol gátolják őket a tervük végrehajtásában, de egy valami minden esetben fennáll: hihetetlen kalandokban van részük, közben pedig maguk is változnak, a körülmények alakítják a jellemüket.

Tűz és Víz háborúja (A kép forrása: ITT.)

Mindig különös, bizsergető élmény egy hazai szerző regényét kézbe venni, mert ezek a történetek mégis csak itt, a Kárpátok ölelő karjai között születtek, ennek a népnek más a történelme, a gondolkodása, mint az óceán másik partján élő szerzőké. A természeti erők megszemélyesítése és a velük szemben érzett tisztelet nem áll messze a magyarok gondolkodásától, hitvilágától, sőt... Szinte mindenkiben ott rejtőzik tudás, amelyet népmesékből szívtunk magunkba, a történetek által keltett érzések nem múlnak el nyomtalanul. Ezzel pedig el is jutottunk oda, hogy bizony ez a történet magán viseli a népmesei elemek jó részét: adott egy egyszerű fiú, akinek a származása titkokkal van tele, akinek a küldetése az egész világ sorsát befolyásolja, akinek túl kell élnie a kalandokat, amit senki másnak nem sikerülne, meg kell szerezni azokat az eszközöket, amelyek segítik a csatáját. Segítői ugyan hatalmasok, de a végső csatát mégis neki kell megvívnia, a jutalma pedig egy olyan dolog, amelyre a kalandja elején még csak gondolni sem mert. A hasonlóság nem probléma, ha a mese magával ragad és lenyűgöz, erre pedig ez a történet nagyon is alkalmas - engem sikerült meggyőznie.

Ha nincs víz... (A kép forrása: ITT)

Nagyon tetszett az az aprólékosság, ahogy a szerző felépítette ezt a világot, részletesen bemutatta az emberek mindennapi életét, a Természeti Erőkkel szembeni viselkedésüket, valamint az elemek országait, uralkodóinak alapvető jellemét, az ott élők sorsát és gondolkodását. Elvarázsoltak a leírások, amely alapján a legapróbb részletet, eseményt is játszi könnyedséggel tudtam magam elé képzelni, a hangulat maradéktalanul, a legutolsó sejtemig átjárt. Az író képes volt a legegyszerűbb tevékenységet is hitelesen az adott elemhez igazítani, szinte játszott a szavakkal, a kifejezésekkel - én pedig egyik csodálatból a másikba estem és csillogó szemekkel meséltem hallgatóságomnak (barátnőimnek) az élményeimet, soroltam az egyedi szóösszetételeket. Példaként és kedvcsinálóként szerepeljen itt néhány a kedvenceim közül: lávamérő, magmalom, kürtőkalács, párafasírt, dagályrétes, solarkalács, ködszövőszék, harmatfonal... és még hosszan sorolhatnám, mert rengeteg van belőlük. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy szívesen megtanulná a lávaszörp készítését, akkor a leírás alapján akár ezt is megteheti - bár az alapanyagok beszerzése azért okozna némi problémát. :)

Természeti erők (A kép forrása: ITT.)

Az egész történet alapja nem más, mint az elemek világa, azok hatása a földi életre, olyan az egész, mint egy mesés földrajz óra, amelynek anyagából megismerhetik a gyerekek, a fiatalok a föld belsejében tomboló forróság erejét, zabolátlanságát, a vulkánok működését, a víz körforgását. A szerző még arra is figyelt, hogy különválassza egymástól a földi és az égi vizeket, mindegyiküket külön királynő fennhatósága alá rendelje.
A kis csapat rengeteg "országot" meglátogat a kalandja során: járnak Felhőkirálynő birodalmában, Nap és Éjszaka országában, Tűz kietlen földjén. A többi elem nem bukkant még fel tartósan ebben a könyvben, ezért biztosan állíthatom, hogy rengeteg lehetőség és kaland rejlik még ebben a világban.

Robert (A kép forrása: ITT)

Még mindig van mondandóm, pedig már így is hosszúra nyúlt a gondolataim sora...
A szereplők közül Robert és Fény azok, akiket igazán meg tudtam kedvelni. Marian esetében viszont a változás az, ami említésre érdemes, de a fermad is határozottan jó figura. A napókat viszont nagyon nem tudtam hová tenni, a felbukkanásuk és folyamatos beavatkozásuk sokkal inkább meseszerű volt a számomra, mint bármi más a regényben. Egy idő után határozottan ráncoltam a homlokom, amikor ismételten megjelentek (még akkor is, ha jót akartak), mert így Robert érdemeit, erejét és találékonyságát kisebbítették a szememben.

A kezdeti események szempontjából teljesen kerek a történet, főhősünk végigjárja a neki kijelölt utat, megvívja a csatáját, teljesíti a rábízott küldetést és választ kap minden kérdésére. Viszont közben elindul valami, Robert és Marian érzelmei folyamatosan alakulnak a kalandok átélése közben, maguk sem tudják, hogy mi is történik velük, és bár korábban minden kérdésre kielégítő választ kaptunk, az ő szempontjukból nyitva hagyott és erősen függővéget produkáló a történet - olyan, amely után legszívesebben emelném le a következő kötetet, a folytatást a polcról.

Marian (A kép forrása: ITT)

A napók beavatkozása mellett mindössze egyetlen negatívumot tudok felhozni a kötettel kapcsolatban: volt egy olyan érzésem, hogy picit hosszúra sikerült. Még nekem, aki felnőttként olvastam a történetet is elkalandozott már a vége felé a figyelmem, vártam a kalandok befejezését, és mivel ez ifjúsági történet, szerintem a fiatalok is hasonlóképpen fognak majd érezni. Hogy hol lehetett volna rövidíteni? Most sikerült megfognotok ezzel a kérdéssel, mert bizony nem tudnám megmondani. Könnyen elképzelhető, hogy csak zaklatott napjaim erősítették fel bennem ezt az érzést, és másnak ez egyáltalán nem fog feltűnni, vagy problémát okozni.

Azt sem szabad kihagynom a felsorolásból, hogy a szerző nem csak ír, de rajzol is, a könyv borítóján található rajz is az ő keze munkájának az eredménye. 

Ha mindez nem lett volna még elég, akkor ajánlom figyelmetekbe a könyv trailerét, valamint a regény facebook oldalát, ahol sok és még annál is több kép, illetve rajz található. B. B. Vayk honlapján a regény első nyolc fejezetébe bele is olvashattok (pdf formátum), epub fájlként pedig az olvasótokra is rakhatjátok. A közel ötszáz oldalas könyvből a nyilvánosan olvasható fejezet mintegy százötven oldalnyi terjedelmet tesz ki, amely alapján mindenki el tudja dönteni, hogy neki való-e ez a történet vagy esetleg mégsem - de erős a gyanúm, hogy inkább az előbbi lesz a megfelelő állítás.

Kalandos, mesés történeteket kedvelő fiataloknak, fiatalos lelkületű felnőtteknek nagyon ajánlott a regény olvasása. Szerintem ismerkedjetek meg vele közelebbről.

Folytatás »

Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is 1.)

Régen volt már az, amikor egy regény ennyire egymással ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az oldalakon kibontakozó és bonyolódó történet részleteivel, szereplőivel, de legfőképpen a viselkedésükkel. Egy részről érdekes volt az elgondolás, tetszik a trilógia felépítése, mert egyedi és pont ezért meglepő, figyelemfelkeltő, ugyanakkor mérhetetlenül dühös vagyok sok mindenre: a szereplőkre, a hozzáállásukra, az összes hülyeségükre. Befejeztem a könyvet (természetesen az éjszaka közepén), majd (másnap munkanap lévén) pihenni próbáltam, de az utolsó negyven-ötven oldal történésein annyira felhúztam magam, hogy utána órákig csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy bár láttam már jó néhány dolgot az életben, de ennyire fura magaviseletű emberekkel még nem találkoztam. Igyekeztem újra, immár időrendben átgondolni a fejemben az olvasottakat, hátha csak rosszul értelmeztem valamit, elsiklottam valami felett, de folyamatosan ugyanoda lyukadtam ki: ilyen nincs, ilyen nem létezik.

Értékelés: 6/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Rubin pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 280 oldal

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Borító ár: 2.999,- Ft 

A mű eredeti címe: The Opportunist

Sorozat: Szeress, ha hazudok is

Folytatás: Dirty Red, Thief

Műfaj: romantikus

Nagyon, mindennél jobban kíváncsi voltam erre a könyvre (igen, én is olvasok más blogokat és véleményeket..), és amikor a szülinapi ajándékaim között nem bukkant fel, úgy döntöttem, hogy ez lesz az első, amit meg fogok venni. Az elhatározást tett követte, majd alig valamivel később már kopogtatott is futár a csomaggal, és az olvasásra se kellett sokat várni. Sőt, még egy olvasót sikerült magammal csábítanom a bűnös élvezetbe, amolyan szinkronolvasás formájában. :)
Még ha a regény eseményei a hazugságokon alapulnak is, az biztos, hogy én ismét csak azt írom le ebben a bejegyzésben, amelyet gondolok, ezúttal sem szépítek rajta semmit, kiteregetem előttetek a lelkem és az érzéseim. No, akkor nézzük:

Tetszett az alapszituáció, azaz egy amnéziában szenvedő férfi, illetve a jelenlegi barátnője, valamint az ex, az igazi első nagy szerelmet megtestesítő nő nem éppen mindennapi kapcsolata, illetve a mindkét nő által a szeretett férfiért vívott ádáz harc. Húúúú, gondoltam, ebből isteni jó történetet lehet írni, olyat, hogy szinte füstölni fog, kiégeti a nyomdafestéket a papírról.

Tetszett, hogy váltott idősíkokban ismerhettem meg a jelenkori eseményeket és a múltbeli történéseket, mert így sokkal érdekesebb, élvezetesebb és összetettebb volt a dolog.

Élvezettel rakosgattam össze a történéseket, az apró momentumokat, az érzelmeket és a következtetéseket - legalábbis egy darabig. Talán pont az volt a hiba, hogy annyira odafigyeltem a részletekre, mert így bizony egy idő után világossá vált a számomra, hogy a történet tele van bakikkal, egyáltalán nem oda illő utalásokkal, részletekkel. Még azon is elgondolkoztam, ez esetleg nem lehet-e szándékos, talán kifejezetten azért homályos és egyben félrevezető az utalás, hogy bizonytalanságban tartsa az olvasót. De nem. Egy idő után kénytelen voltam elkönyvelni magamban, hogy ez nem csavar a történetben, hanem baki, méghozzá nagyon nagy baki, ami ráadásul még fontos is az események alakulásának szempontjából. Nem akarok tovább zsákbamacskát árulni és végre leírom azt, ami annyira bökte és még böki is a csőrömet.
Nem szokásom, de most muszáj: (Kijelöléssel olvasható) SPOILER!!!! A regény 126. oldalán Olivia kijelenti, hogy akkor kamatyoltak először, amikor Laura Hilberson hat hónap után előkerült, tehát ekkor már közel fél éve együtt voltak. Majd a könyv végén, másfél évi együtt járás után Olivia készül a nagy eseményre, ami végül is nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. Talán azért, mert annyit váratta a fősuli leghelyesebb pasiját? És ugye ez egy kulcsmozzanata, mintegy oka is az utána következő évek eseményeinek, szóval egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki és mikor és mennyit áldozott a szerelem oltárán.  Van még jó néhány más dolog is, ami miatt értetlenül csóváltam a fejem. Caleb állítólag okos és gazdag, mégis közel egy év alatt nem jut eszébe, hogy merre is keresse szíve választottját - az aktuális barátnőnek ez nem probléma. Hmm... SPOLER VÉGE!!!!!  

A szereplőkre egy idő után nagyon kiakadtam: leginkább azért, mert mintha több személyiséget tuszkolt volna bele az írónő az adott karakterbe, ennek következményeként pedig az érintett nem tudta eldönteni, hogy miként is kell neki viselkednie az adott helyzetben - egy valami volt csak biztos: mindig leginkább a helyzethez nem illően. Egyik pillanatról a másikra kifordultak magukból a szereplők, levetették az addigi viselkedésformájukat - és voilá máris egy másik ember áll előttünk, csak éppen valahogy olyan idegennek tűnik az addigi események függvényében. A legjobb példa erre, amikor a komoly és stréber, a saját világába visszahúzódó Oliviából olyan pasifaló maca lesz, amitől kerekedik az olvasó szeme.

Szent meggyőződésem, hogy két ember, aki ennyire szereti egymást, nem így viselkedik a másikkal, nem járja végig ezt az utat, nem szívatja ennyire a másikat - főleg nem magát, hanem próbálja megoldani a helyzetet. Itt egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Nekem olybá tűnt, mintha direkt gáncsolnák el a másikat és egyben saját magukat is, pedig mind a két fél önző... igaz, hogy egyben túl büszke is. De akkor is. Közben pedig telnek az évek és semmi nem halad egyről a kettőre.

Olivia végig azt hangoztatja, hogy ő mennyire rossz ember, mennyire gonosz, hogy Caleb jobban jár, ha messzire elkerüli, mindig azon sopánkodik, hogy a múltban is milyen gyorsan, egymás után dőltek be a hazugságai és gyakorlatilag ez okozta a vesztét. Nem mondom, hogy nem volt törtető és nem hazudozott, de azért én csak vártam azt a nagy durranást, azt a hatalmas gonosztettet amiről annyi utalást kaptam, de ami csak nem akart megérkezni. A végső ok, a fiatalkori szakítás ürügye - szerény véleményem szerint - nem kellett volna, hogy akkora problémát jelentsen, mint amekkora feneket ők ketten kerítettek neki. Egy szó, mint száz: értetlenül álltam ez előtt a gigászi és az előzmények tekintetében megoldhatatlannak tűnő, pedig egyébként csak kommunikációt és némi megértést igénylő probléma előtt, legalább úgy, mint a könyv történéseinek nagy része előtt.

Caleb nagy titka sem volt számomra olyan nagy titok, mert az egyik, eléggé sokatmondó jelenetbeli viselkedése alapján már gyanítható volt, hogy mire megy ki a játék. Bármennyire is szívdöglesztő és jómódú volt ő, mint pasi, azért valamivel több aktivitást vártam volna tőle - egyszerűen a falat kapartam a passzivitásától és a kivárásra való játékától. Mégis... ha valakit utálnom kell - és akarok is ebben a részben, mert muszáj -, az nem más, mint Leah, mert ő aztán tényleg hárpiaként viselkedett. Egyelőre még egy egészen halovány pozitív rebbenést sem érzek vele kapcsolatban.

Ezzel el is érkeztünk a végkövetkeztetéshez... Mert azt nem tagadhatom, hogy minden hibája és - szerintem - logikátlansága ellenére is úgy olvastam ezt a regényt, mint valami megszállott, szinte habzsoltam az oldalakat, képes volt olyan heves és ellentétes érzelmeket kiváltani belőlem, amilyeneket már régen tapasztaltam egy történet átélése, illetve értelmezése közben. (Régen voltam már ekkora gondban a pontozással is, de aztán csak végeredményre jutottam, és - talán éppen a kialvatlanságom miatt - nem voltam éppen túlságosan megbocsátó hangulatban.)

Elképesztő módon érdekel, hogy miként is néz ki a már ismert történések egy része Leah, illetve Caleb szemszögéből, valamint merre halad tovább a frenetikus trió (?) élete. Ebből is következik, hogy a folytatásokat biztosan olvasni fogom, egyelőre úgy érzem, hogy semmi sem tántoríthat el tőle. Még az is előfordulhat, hogy a különböző nézőpontok ismeretében újraértelmezem ennek a regénynek a történéseit is, de a hibákat és az értetlen viselkedést akkor sem tudom most sem elnézni, sem megbocsátani. Dühös vagyok és kész!

Folytatás »