Karen Chance: Árnyak vonzásában (Cassandra Palmer 2.)

Újraolvastam az első részt, majd ezt, a másodikat is, és már túl vagyok a következőn is, csak azért, hogy aztán folytassam a magyarul megjelent kötetekkel, amelyekkel viszont már várólistát fogok csökkenteni. Nem lehet azt mondani, hogy nem dolgozok meg a teljesítésért. :)

Érdekes volt, hogy amíg az első kötet eseményei még évek múltán is élénken éltek a fejemben, addig ezzel a történettel kapcsolatban ezt már nem tudtam elmondani: olyan kevés dologra emlékeztem a benne szereplő történésekkel kapcsolatban, hogy teljesen újszerű élményt kaptam. Fogalmam sincs, hogy mi lehetett ennek az oka, de ezek után valahogy jobban megértem az egyik barátnőm kijelentését, miszerint a feledékenység kifizetődő is lehet - könyvek és az általuk nyújtott élmény tekintetében biztosan. :)

Értékelés: 8/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Claimed by Shadow
Sorozat: Cassandra Palmer
Előzmény:
1. Megérint a sötétség
Folytatás:
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Hol is tartunk? Hiába menekült el Cassie az őt kihasználó vámpír uralma elől és cselezte ki, illetve hiúsította meg a vetélytársa ármánykodását, még mindig nincs biztonságban. A  hatalom, amelyet nem akart elfogadni, végül is az övé lett, mert ez az erő mindig maga választ és lehetetlen befolyásolni. Cassie - akit erre egyáltalán nem készítettek fel -, Pythia lett, illetve csak majdnem, mert a "munkakör" betöltésének feltételei nagyon szigorúak és még nem teljesült annak minden pontja. Cassie nyomában sokan loholnak: a Fekete Kör, akik leginkább megölni akarják, az Ezüst Kör, akik a befolyásuk alá akarják vonni és a Szenátus, akiknek önös érdekből szintén szükségük lenne a lányra. A makacs jövőbelátó, azonban egyikük akarata előtt sem hajtott eddig fejet, és továbbra sem ujjong a váratlanul és kéretlenül ölébe hullott pozíció, illetve az ezzel együtt járó felelősség miatt.

Cassie az őt korábban kihasználó - és a lány számára fontos kincset rejtegető - Tony nyomára próbál ráakadni. Éppen csak belekezd a kutatásba, amikor feltűnnek az Ezüst Kör mágusai, köztük természetesen Pritkin is, és innentől elszabadulnak az események - vagyis még a kötet legelején, és azt elárulhatom, hogy a legutolsó oldalig nem mérséklődik a tempó. A lánynak menekülnie kell, de Pritkin lerázhatatlan, mindig a nyomában van. Mivel Cassie nem teljes hatalmú Pythia, ezért még nem tudja irányítani az erejét, de ha valaki meg akarja változtatni az idő menetét, akkor a hatalom ezt nem engedi és a múltba repíti. A merénylet közvetlenül Mircea ellen irányul, de közvetve Cassie-t, illetve az ő általa jelenleg betöltött pozíciót érintik. Emiatt némiképp összekuszálódnak az események és a hatások, de ettől lesz igazán élvezetes ez a regény.

"A vámpír nagymesterek rendszerint sakkbábuként tekintenek alattvalóikra. Kényükre-kedvükre mozgatják őket a táblán, mit sem törődve olyan apróságokkal, hogy mi az illető saját szándéka."

Mi az, amivel összetalálkoztam az olvasás során? Van itt minden: megelevenedő tetoválások, kavarodás, őrült szenvedély és az ezzel együtt járó mérhetetlen fájdalom, rengeteg titok és összeesküvés, helyet változtató tetoválószalon, portálok, ősi rúnák és mágikus eszközök, többszörös időutazás, testek megszállása és természetesen rengeteg - az időn is átívelő - összefüggés és kapcsolat, amelyet élvezet kibogozni, bár alig lehet átlátni mindet.

Tomas (A kép INNEN.)

A helyzet tehát láthatóan most sem egyszerűbb, mint az előző kötet esetében, az események összetettsége, illetve mozgalmassága sem ad okot arra, hogy kevésbé töménynek érezzem ezt a történetet, mint az előzmény esetében, mégis jól esett olvasni ezt a részt. Parádés szereposztást mondhat magáénak ez a kötet is: az élő kígyókat ruhaként viselő Konzul, Mircea Basarab és Hasfelmetsző Jack mellett ez alkalommal Casanova, Drakula és még Marlowe, az Erzsébet korabeli Anglia híres drámaírója is feltűnik - bár egyik sem éppen a tőle megszokott szerepben tündököl. A szerző mesterien ötvözi a történelmi tényeket, korábban élt híres embereket a fikcióval és teremt egyedi élményt.

A lények most sincsenek kevesebben és nem teszik egyszerűbbé az eseményeket, mint korábban: a vámpírok és szellemek már megszokott szerepe mellett színesedik a mágusokról és a tündérekről, az Erdő népéről alkotott kép, szívdöglesztő pasik képében feltűnnek az ördögfiak, a konyhában pedig fekete munkásokként alkalmazott vízköpők készítik az ennivalót és kavarnak kalamajkát. Mindehhez tegyünk még hozzá egy, a tündérek földjén tett kirándulást.

"Mindenkit, aki az idő egységében létezik, a múltja határoz meg. Ha elveszed a múltját vagy megváltoztatod, azzal az egész lényét átalakítod (...). Esetleg végképp eltörlöd."

Cassie helyzetét nem teszi könnyebbé, hogy miközben a nyomában loholnak és a múlt megváltoztatásával az életére törnek, az erő a Pythia rítus befejezésére ösztönzi a lányt - azaz nem egészen a tőle megszokott módon minden valamire való férfi után a nyálát csorgatja. Ezzel szemben a geis határozottan jelzi, ha nem a megfelelő partnerek közelednek felé - és azokból bizony nem sok szaladgál szabadon. Az időutazás miatt a lányra helyezett varázslat megzavarodott kissé és a geis önállósította magát, ez pedig felettébb kellemetlen helyzetet teremtett. Ahogy az is, hogy egy másik személlyel szemben pedig kifejezetten fájdalmasan nyilvánít véleményt az igézet.

Pritkin (A kép INNEN.)

Cassie pedig mindinkább bajban van, mert a rá irányuló hatások egyre erőteljesebbek és követelőzőbbek: ugyanakkor mindenki a felette gyakorolt uralmat akarja, amelyet csak úgy kerülhet el, ha - a növekvő kényszer ellenére - sem teljesíti be a rítust. Ha úgy dönt, hogy megtartja az erényét, akkor a hatalma sem fixálódik, az ellene irányuló támadások folytatódnak és akár ki is törölhetik az időből. Ördögi kör - mondhatnám - és így is van - ráadásul nem ez az egyetlen ilyen van a regényben.

Mindezek után csoda, ha rengeteg a kérdés? Sőt, még annál is több. De a válaszok sincsenek sokkal kevesebben, és a töméntelen kaland során sorra meg is kaptam azokat. Pritkin továbbra is hozza a formáját és határozottan megkedveltem a személyét - de még mennyire! -, ugyanez vonatkozik Tomasra is, de leginkább Mac-ért rajongtam ebben a kötetben - mindannyian aktívan kivették a részüket a kalandból. Mircea viszont továbbra sem a szívem csücske. Egy továbbra is fennálló problémával kapcsolatos újabb feladat is felmerült, no meg Cassie magának köszönhet még jó néhány gondot, amelynek megoldása a következő kötetben várható - mozgalmasnak ígérkezik és már alig várom, hogy olvashassam.

A történet cselekményeivel és a háttérvilággal korábban megtapasztalt érzés, a rengeteg cselekmény ellenére is úgy érzem, hogy nagyon jól esett olvasni ezt a regényt - a YA könyvek nyavalygásai után pedig kifejezetten élmény volt a mozgalmassága. Persze tisztában vagyok vele, hogy Cassie is szokott nyavalyogni, de a tinilányok "hatalmas" gondjaival szemben úgy gondolom, hogy neki az oka is megvan rá.

Ami a műfajt illeti, tettem egy hatalmas kitérőt - bár az is igaz, hogy nem sok hasonló regény jelenik meg mostanában -, de sikerült visszatalálnom és most nagyon élvezem, hogy elmerülhetek ebben a világban, ebben a történetben - itt érzem igazán otthon magam, ez az igazán nekem való olvasmány.

Cassandra Palmer kalandja pedig minden töménysége ellenére is nagyon jó - sokkal jobban tetszett, mint első olvasás alkalmával. A műfaj kedvelőinek egyszerűen kötelező. Olvassátok ti is!

Folytatás »

Tammara Webber: Breakable - Törékeny (A szív körvonalai 2.)

Nem igazán kedvelem - és most visszafogottan nyilvánítottam véleményt -, ha egy történetről lenyúzzák a második vagy éppen a sokadik bőrt. Ez alatt azt értem, amikor olyan - kiegészítő - könyvek jelennek meg, amelyek szinte semmit nem adnak hozzá az eredeti regényben olvasott eseményekhez, következtetésekhez. Pedig nagy divat, hogy a gyötrelmekkel teli egymásra találást, az érzelmek kibontakozását meg kell mutatni a másik szereplő szemén keresztül is, a legtöbb esetben ezt pénzlenyúlásnak tartom. - annak ellenére is ezt állítom, hogy imádom a váltott nézőpontú mesélést. Van még valaki, aki hasonlóan érez? Mindjárt gondoltam, hogy nem vagyok egyedül. :)

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 432 oldal
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító ár:
3.499,- Ft (kartonált) / 4.499,- Ft (kemény borítós)
A mű eredeti címe: Breakable
Sorozat: A szív körvonalai
Előzmény:
1.) Easy - Egyszeregy
Folytatás:
3.) Sweet - Édesem (Boyce Wynn és Pearl Torres Frank)
Műfaj: romantikus, NA, lelki sérült fiatalok
Egyéb: SzAngelika barátnőmnek köszönhetően dedikált
példányom van a könyvből. :*

Ugyanakkor nagyon tisztelem azt az írót, aki úgy mutatja meg a másik fél érzéseit, hogy azzal teljesebbé teszi a történetet - nem csak az érzelmek szempontjából, de a karakter, az események, illetve a múltbeli történések aspektusából is. Márpedig Tammara Webber érzéseim és tapasztalatom szerint pontosan ez a típusú író, illetve a Lucas nézőpontjából íródott folytatásregény is a "többet ad, mint elsőre gondoltam volna" kategóriába tartozik nálam.

Jacqueline és Lucas története már első olvasásra is tetszett, másodszor is határozottan kellemes élménynek bizonyult (igen, kétszer is olvastam már az Easy-t), de mégis volt valami - leginkább megmagyarázhatatlan - hiányérzetem az egésszel kapcsolatban. Az nem volt kétséges, hogy a Törékenyt, a Lucas szemszögéből megírt történetet olvasni akarom, de az Egyszeregy egyszerűen nem volt tökéletes a számomra. Így utólag belegondolva már jobban meg tudom fogalmazni az érzéseimet: azzal, hogy mindent Jacqueline szemén keresztül láthattam, nem kaptam meg a teljes élményt - hiányoztak Lucas gondolatai. Gondolom más is  - akár maga a szerző is - hasonlóképpen érezhetett a történésekkel kapcsolatban, és ezért is volt szükség a másik regény, a Törékeny megírására.

Nem olvastam fülszöveget, nem olvastam véleményeket mielőtt megrendeltem, illetve a kezembe vettem volna a könyvet, egy minden befolyástól mentes élményt szerettem volna átélni és eszerint az elvem szerint cselekedtem. (Faramuci helyzet, hogy most véleményt írok a könyvről, amelyet nem minden hátsó szándék nélkül teszek, leginkább abban reménykedem, hogy majd el is olvassátok. :D) No, de vissza a regényhez...

Az előzetes ismeretem addig terjedt, hogy Lucas meséli el az ő élményeit, éppen ezért eléggé meglepődtem, amikor az első fejezet előtt a "Landon" név díszelgett, az olvasottak pedig abba az időbe repítettek vissza, amikor főszereplőnk átélte az életét meghatározó legnagyobb traumát, az édesanyja elvesztését. Hűha - gondoltam - ez nem csak érdekes lesz, hanem határozottan más is, hiszen a Landon Lucas Maxfield nevű srácnak az eddig bemutatott Lucas arcán kívül megismerhetem végre a Landon névhez köthető oldalát is, valamint azokat az eseményeket, amelyek személyiségének kialakulásához vezettek. Őszinte leszek: a szívem egyszerűen ujjongott, mert egy minden tekintetben teljesebb történet olvasására kaptam lehetőséget... és mivel ezt meg is kaptam, a végén mély elégedettséggel zártam be a kötetet.

A lényeg, hogy Landon és Lucas fejezetei, azaz a múlt és a jelen történései egymást váltják a regényben, tizenhárom és fél éves korától, a tragikus esemény bekövetkezésétől követhettem végig Landont, ahogy az addigi boldog és kiegyensúlyozott élete éppen az ellenkezőjére fordul, egészen azokig az eseményekig, amelyeket az Easy - Egyszeregy című regényből már megismerhettem. Az egyetemi környezet is tartogatott némi újdonságot, hiszen Lucas már az előtt felfigyelt a lányra - most pedig azt is megtudhattam, hogy miért -, mielőtt még Jacqueline egyáltalán tudomást szerzett volna a létezéséről.

"Némelyikünk már azzal gyógyítani kezdi a mások által rajta ütött sebeket, hogy elmenekül az adott helyzetből, de egyeseknek ennél többre van szükségük. A tetoválások közlik azt, ami kikívánkozik belőlünk. Vagy elrejtenek olyasmit, amihez másoknak semmi közük."

Érdekes volt megismerni a gyász feldolgozását, az eseményeket követő időszak megélését, mind a fiú, mind az apja reakcióját, illetve ennek következményeit. Az előzményekből ugyan már tudtam, hogy az idősebb Maxfield magába zuhanása és világtól való visszavonulása csak még mélyebbre taszítja a kamasz évei elején járó, sérült Landont, de mindezt részletesen megismerni teljesen más élményt adott. Végigkövetni - szinte napról napra - azt, ahogyan a jól nevelt, tehetséges és korábban kiegyensúlyozott fiú bezárkózik, a felügyelet, a megértés és a támogatás hiánya miatt elkanászosodik, fegyelmezetlenné válik, eléggé megrázó és elkeserítő volt. Az átélt élmények, a kirekesztettség, illetve a gondolatai, az érzései elől való menekülés végeredményeként Landon rossz társaságba keveredik és egyre mélyebbre süllyed az általa eddig nem is ismert világban, olyanokkal barátkozik, akikkel korábban biztosan nem került volna közelebbi kapcsolatba.

Miközben ezekről az évekről, az átélt élményekről és érzésekről olvastam, a jelenben is zajlottak az események és nem tudtam nem felismerni a párhuzamot a korábban, illetve az aktuálisan megélt helyzetek között. Ugyanakkor az is jól látszott, hogy az eltelt idő miatt, az érettség egy másik foka miatt Lucas teljesen másként reagál az adott szituációban, mint annak idején Landon tette ugyanezt, de az is vitathatatlan, hogy nem rajonghattam volna annyira Lucas-ért, ha Landon akkor és ott nem éli át azt, amit végül is megtapasztalt.

"A szerencsét lehet kiérdemelni és megteremteni. Rá lehet bukkanni. Vissza lehet nyerni."

Végig éreztem azt, hogy Landon értékes, minden kamaszkori tette ellenére is a lelke mélyén tisztességes kamasz, akinek tényleg csak egy kis támogatásra van szüksége és talpra állna, kikecmeregne a jelenlegi helyzetéből. Bár tudtam róla, hogy időben meg fog történni, de még így is izgalommal vártam a fordulat megtörténtét, a segítség megérkezését - tényleg az utolsó előtti pillanatban került erre sor.

Lucas egyéniségét már az Easy olvasása során is kedveltem, de ez után a könyv után - nyugodtan kijelenthetem -, teljes mértékben belezúgtam. Ahogy Lucas személyisége a múltbeli információknak köszönhetően egyre jobban kiteljesedett, úgy uralta egyre inkább a regényt és úgy vált egyre jelentéktelenebbé, laposabbá mellette Jacqueline karaktere. A két ember, a páros két tagja közötti óriási különbség már az előzmény olvasása során is nyilvánvaló volt a számomra, de itt érződik igazán, hogy mekkora is az eltérés. Bár azt is el kell ismernem, hogy nekem nem is hiányzott Jacqueline nyafogása, teljesen jól éreztem magam így is - sőt még jobban, mint korábban, amikor az ő gondolatait olvashattam.

Jó volt, kicsit ismerős volt, kicsit más és valamivel több, mint az Easy. Bajban vagyok, mert ha ajánlanom kellene, akkor inkább ezt a regényt javasolnám megismerésre, mint az előzményét. Az igazán tökéletes azonban az lett volna, ha az egész történet nem két kötetben jelenik meg, hanem egy regényen belül lett volna több az árnyalat - még ha nem is jön össze mind az ötven -, került volna kifejtésre minden nézőpont.

De jó volt ez is. Nagyon. Ha tetszett az Easy - Egyszeregy, akkor - a komótosabb történetmesélés és az ismerős jelenetek ellenére is - nagyon ajánlom megismerésre ezt a könyvet. Nem tudom, hogy melyik lenne az ideális állapot: ha rögtön egymás után kerülne sorra a két kötet olvasása, vagy ha az élmények között eltelne valamennyi idő. Nálam ez utóbbi helyzet állt elő.

Annak viszont örülök, hogy a folytatásban már más szereplők (Boyce Wynn és Pearl Torres Frank) kerülnek a középpontba - egy újabb bőr lehúzása ellen már én is tiltakoznék. Ja, és remélem, hogy az a kötet már váltott nézőpontú lesz, nem pedig ugyanaz a történet két kötetben.

Folytatás »

A hét idézete (2015/15.)

"Az acélkemény öregek játsszák a maguk sokfordulós sakkpartiját... két huszárra cserélik a bástyát, a gyalogot feláldozzák..."

/Szergej Lukjanyenko - Vitalij Kaplan: Más Őrség - Metropolis Media, 2014./

Folytatás »

Mark Lawrence: Tövisek császára (Széthullott birodalom 3.)

Vannak sorozatok, amelyek esetében nem engedhetem meg magamnak, hogy egymás után olvassam a részeit, éppen ezért, ha lehetőségem adódik rá, akkor inkább összevárom a köteteket és kis kihagyásokkal élvezem a történet darabjait. Ezért van az, hogy idén különösen sok sorozat szerepel a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás listájában. Így már nem is olyan meglepő, hogy a Tövisek királyát követően ez a rész is még az év elején sorra került az olvasásban.

Értékelés: 10/10

Kiadó: Fumax Kiadó

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 476 oldal

Borító ár: 4.595,- Ft

A mű eredeti címe: Emperor of Thorns

Fordította: Gy. Horváth László

Sorozat: Széthullott birodalom

Előzmény:

1.) Tövisek hercege

2.) Tövisek királya

Kiegészítő novellás kötet:

Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

A tövisek fogságában átélt éjszaka óta Jorg nagy utat járt be, és minden nehézség, akadály, valamint ellenállás ellenére olyan magasságokba jutott, ahová kevesen tudnák követni - főleg nem ennyi idősen. De neki még az eddig elértek, hét ország uralkodói címe sem elég, hanem még nagyobb babérokra tör - ő akar lenni a Széthullott birodalom császára, az a vezető, akit az országok, illetve vezetőik között feszülő ellentétek miatt emberemlékezet óta nem sikerült megválasztani.

"A világnézetem kiegyensúlyozott, de arra ügyelek, hogy az egyensúly mindig felém billenjen."

Mark Lawrence követi a jól bevált sémát: ismét a múlt és a jelen váltakozó fejezeteivel halad előre a történet, a másik - Jorgon kívüli oldal nézőpontját - ezúttal Chella története helyettesíti. Az immár ismerősként üdvözölt történetvezetési stílus ismét biztosítja azt, hogy a regény szálai, apró, de lényeges mozzanatai csak a legutolsó oldalakon álljanak össze kerek egésszé, ugyanakkor valamilyen szinten el is vesz az izgalmakból - én legalábbis így éltem meg a regény egy részének történéseit. Mire gondolok? A múltbeli jelenetek lehettek bármilyen veszélyesek és izgalmasak, akkor sem tudtam teljes szívemmel átérezni a feszültséget, hiszen tudtam, hogy Jorg úgy is túléli az egészet, de még csak komolyabban meg sem sérül. Hogy honnan vettem mindezt? A második kötetben már olvastam a főszereplő olyan éveiről, amely ezek után az események után következett és semmi - a megszokottaktól eltérő - lelki és testi probléma nem jelentkezett nála. De... azt el kell ismernem, hogy így is érdekes volt, amit erről az időszakról olvastam és kétségtelen, hogy a végső események szempontjából különösen jelentős dolgoknak lehettem szemtanúja.

"Az udvarias köhécselés engem mindig arra sarkall, hogy másféle köhécselést szorítsak ki az illető torkából."

Jorg még mindig elképesztő: amellett, hogy sikerült megőriznie a személyiségére oly jellemző humort, kegyetlenséget és bujkáló, a felszín alól időnkét kitörő őrültséget, mégis változik és fejlődik, vakmerően, ugyanakkor egyre felelősségteljesebben gondolkozik. A társas kapcsolatok ugyan továbbra sem az erősségei, de akkor is képes volt lenyűgözni. Bár nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de azt kell mondanom, hogy egészen megkedveltem és most, amikor ezt a posztot írom, úgy érzem, hogy hiányzik, pedig csak nem rég búcsúztam el tőle. Tudott valamit ez a pasi: a szerző és a főszereplő is. :)

"Sötét idők sötét választást követelnek."

Kaptam még valamit, ami az előző regényekben nem volt ennyire erős, ez pedig a hatalmi játszmák feszültsége és varázsa. Eddig Jorg csak nyomult és tört előre, átgázolt mindenen és mindenkin, ebben a kötetben mintha lassabban és megfontoltabban haladt volna, többet taktikázott és időnként még a diplomáciai érzéke is felbukkant volna, hogy átvegye az uralmat a hatalomvágy és a vadság fölött. Nekem ez a Jorg volt a legszimpatikusabb: a tudatosan tervező, az új érzelmeket megtapasztaló, időnként gyengéd és a féltést, a szeretet, a ragaszkodást felismerő és azt elfogadó férfi. Egyetlen dolog nem változott csak: a kitűzött cél mindenek előtt és bármi áron, de Jorgtól nem is vártam mást - viszont még így is képes volt jó néhány meglepetést okozni. 

"(...) néha az az egyetlen lehetőség, hogy emeljük a tétet, a másik irányba indulunk, és rákényszerítjük az ellenfelet, hogy messzebbre menjen a maga választotta úton, mint amennyire tervezte."

A széthullott birodalom térképe

Ugyan a Holt király már az előzményekben is feltűnt, de ebben a részben tört igazán előre és kapott lényeges szerepet. Nem csak Jorg tört ugyanis hatalomra, hanem a túlvilági uralkodó is hozzá hasonlóan gondolkozott, csak éppen a módszerei voltak mások - bár kétségtelen, hogy hatékonyak. Két akarat, két ragyogó elme, két nagy taktikus csap össze és minden okom megvolt arra, hogy a végkimenetel miatt izguljak.
Chella története a Holt király szempontjából lényeges információkat tartalmaz, de más fejezetek is rejtenek sejtelmes utalásokat, amelyek alapján - legnagyobb örömömre - sikerült kisakkoznom, hogy kicsoda is lehet a világot fenyegető halálos hatalom. Meg kell mondanom, hogy nagyon furmányos, illetve távolba mutató volt az egész, és ha nem egymás után olvastam volna a sorozat részeit, akkor nagy valószínűséggel nem jöttem volna rá a titok nyitjára. 

A posztapokaliptikus világban jelen lévő eszközöknek, a korábban élt emberek hátrahagyott gépeinek, szerkezeteinek szerepe szintén ebben a kötetben csúcsosodik ki. A technika ördöge kiszámíthatatlan ugyan, de hogy számító is, azt eddig nem lehetett elmondani róla. Eddig... Ezután pedig már ezzel is kénytelenek vagyunk számolni, mert bármi megtörténhet. Nagyon, talán mindennél fontosabb a múlt történéseinek alakulása és a jelen eseményei közötti kapcsolat, amely nélkül a befejezés nem lenne olyan, amilyen.

"Van, hogy csupán utasok vagyunk, eszünket és nagyképűségünket húsban és csontban hordjuk, amely tudja, mit akar. Ha a test tűzzel találkozik, önkéntelenül is visszahőköl, bármi legyen egyébként a szándékunk. Azonban ha a férfi találkozik nővel, ugyanezek az erők néha fordítva hatnak."

Honorous Jorg Ancrath (A kép INNEN.)

Jorg romantikus érzelmei mindig is takarék lángon égtek: ugyan a számára is meglepő módon erős fizikai vonzódást érzett egy nő iránt, aki végül másé lett, a feleségét pedig a lehetséges szövetséges, illetve az általa nyújtott katonai segítség figyelembe vételével választotta. Az egyikhez erős érzelmek fűzték, de képes magát távol tartani tőle, a másikkal együtt él, de nem táplál az irányában gyengéd érzelmeket, ugyanakkor mégis ragaszkodik hozzá, és ez erősebbnek bizonyul minden korábbi érzésnél. Furcsa és még annál is bizarrabb szerelmi háromszög ez, ahol senki sincs igazán nyerő pozícióban, a résztvevők pedig bizalmatlanul méregetik egymást - a felgyülemlett feszültséget pedig mindenki másképp vezeti le.

"Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük."

Nem mondom, hogy ez a legjobban sikerült rész a három kötet közül - szerintem a második regény mozgalmasság és megdöbbentő események szempontjából összetettebb és jobban megírt - mégis úgy érzem, hogy ez a könyv adta meg azt, ami igazán emlékezetessé tette az egész sorozatot. Nem tudom hát megtagadni tőle a maximális pontszámot és nem is akarom, mert minden ízében kiérdemelte azt: a kerek és lezárt történettel, a megdöbbentő befejezéssel, és azzal a girbe-gurba, tekervényes, hihetetlenül szokatlan, de mégis nagyon ötletesen felépített eseménysorozattal, amely elvezetett odáig. Megérdemli, mert képes volt velem megszerettetni azt a szereplőt, akit az elején nagyon nem bírtam - akinek majdnem minden mozdulata és gondolata idegesített, egyszerűen hihetetlennek találtam a létezését. Rávett arra, hogy figyeljem a részleteket és egy idő után minden, jelentéktelennek tűnő mozzanatot fontosnak ítéljek meg. Leginkább azonban azért vívta ki az elismerésem, mert annyira fantasztikusak voltak a visszacsatolások, mert a bezárult kör miatt az egész történet szinte él és pulzál - és ezt csak akkor érezni igazán, amikor a harmadik kötet végére ér az olvasó. Az utolsó fejezet valami fantasztikus. Kedvelem az olyan regényeket, amikor az utolsó pár mondat képes elérni azt,, hogy némiképp átértékeljem az addig olvasottakat.

"Semmit se nyeshetünk le anélkül, hogy ne éreznénk a hiányát. Még a legrosszabb emlék is része az alapzatnak, amely megtart bennünket a világban."

A búcsú? Szomorú ugyan, de megértem a szerző döntését, és sajnálom, hogy nem mindenki alkalmazza ezt a technikát, mert hatalmas igazság bújik meg a szavaiban, a történeten kívüli "Még valami" fejezetben olvasható mondatokban.
Egy azonban biztos: aki csak kicsit is kedveli a fantasy műfaját, az ne hagyja ki ezt a sorozatot - baromi jó!

Folytatás »

Laurell K. Hamilton: Borzongató fény (Merry Gentry 9.)

Amikor úgy nézett ki, hogy már nincs tovább, amikor angol nyelvterületen már öt éve nem bújt elő a sorozathoz tartozó új történet a szerző tollából, akkor érkezett a bejelentés, hogy készül a kilencedik rész, a folytatás. Idehaza ennek a hírnek a felröppenésekor jelent meg a nyolcadik kötet, az Isteni vétkek. Pont ezért szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hiszen a korábbi ütemezéshez igazodva - vagyis az előző részhez képest mindössze egy év elteltével – magyar nyelven is a boltokba került az amerikai tündérhercegnő életének legújabb fejezete. Ezzel a kötettel viszont beértük az eredeti kiadásokat, szóval innentől kezdve mi is már csak türelmesen - vagy éppen türelmetlenül - várakozhatunk a folytatásokra - ha még lesz mire.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 375 oldal
Fordította: Hodász Eszter
Borító ár: 3.380,- Ft
A mű eredeti címe: A Shiver of Light
Sorozat: Merry Gentry
Előzmény: Árnyak csókja, Az alkony ölelése,
A holdfény csábítása, Az éjfél simogatása,
Misztrál csókja, Fagyos érintés, Elnyel a sötétség,
Isteni vétkek
Műfaj: paranormális, misztikus, urban fantasy
A szerző egyéb, magyarul megjelent regényei:
Anita Blake, a vámpírvadász sorozat

Merry immár nyolc hónapos terhes, és ha eddig nem lett volna elég izgalom az életében, akkor most újabbakkal gyarapodik a sor: a megszületésre váró ikrek nem ketten, hanem hárman vannak. Az apróságok világra jövetelére sem kell sokat várni és a szülők már kezükben is tarthatják az utódokat. A gyermekágyas anyuka és a boldog apukák azonban nem pihenhetnek meg, hiszen a faerie legtöbb tagja, de különösen az uralkodók - Taranis, a Seelie udvar királya és Andais, az Unseelie udvar királynője - mindenképpen látni akarják az új jövevényeket. A kérdés csak az, hogy a közelükbe lehet-e engedni őket, hiszen az egyikük a korábbi erőszaktevés miatt a saját utódjainak tartja a gyermekeket, ezzel is igazolva a termékenységét, illetve törvényes jogát a Seelie trónra, a másikon pedig elhatalmasodott az őrület, és kérdéses, tud-e annyira uralkodnia magán, hogy az új jövevények közelébe engedjék.

Egy ideje már vártam azt, hogy mikor jutunk el végre az utódok megszületéséhez, és repes a szívem, hogy ez most bekövetkezett - őszintén kíváncsi voltam arra, hogy melyik csemetének ki is lehet az apja, illetve hogyan oldja meg a szerző a bekövetkező járulékos változásokat. Nos, a végeredmény teljesen olyan lett, amilyet csak Laurell K. Hamilton képes produkálni: az alkalmazott történetvezetés szinte már a védjegyének számít.

Izgalmas jelenettel indul a kötet, ezt követően pedig az események egy jelentős része a csöppségek körül végzett tevékenységek köré csoportosul, majd lassanként áthelyeződik a hangsúly a genetikai kérdések boncolgatására, a hatalmi helyzet elemzésére. Bármennyire is élveztem azt, hogy újra Merryvel és a testőreivel tölthettem a szabadidőmet, elmerülhettem a tündérek világának és udvarainak - nem éppen egyszerű, átláthatónak pedig semmiképpen sem mondható - politikai csatározásaiban, akkor sem vagyok igazán elégedett: a regény közepe eléggé leült a számomra. Sajnálom, hogy ilyet kell mondanom, de bizony néha már kimondottan untam az immár sokadik alkalommal is csontig lerágott magánéleti problémák elemezgetését, amelyekre természetesen most sem sikerült végleges és mindenki számára kielégítő megoldást találni. A lényeg, hogy a kötet közepén nem igazán haladt előre a történet - bár talán pontosabb lenne, ha inkább az egy helyben toporgás kifejezést használnám.

Meredith (A kép INNEN.)

Amikor már úgy éreztem, hogy sok újdonsággal nem fog szolgálni ez a kötet - és ezt el is könyveltem magamban -, akkor mintha felébredt volna a szerző: a szokásához híven felkapta az időközben elejtett, szinte feledésbe merült eseményszálakat, felpörgette a cselekményt, illetve kevert hozzá egy rész veszteséget és legalább ugyanennyi fájdalmat. A rendelkezésére álló alapanyagokból kreált egy olyan befejezést, amellyel kapcsolatban még most sem tudom, hogy hányadán állok, mert nem lehet eldönteni, hogy mi is volt ezzel az eredeti terve: le akarta zárni a történetet, vagy éppen újabb kaput nyitott a folytatás felé - az én nézetem szerint jelenleg mindkettőnek ugyanannyi az esélye.

Doyle (A kép INNEN.)

Minden nyilvánvaló hibája ellenére is kedvelem a szerző írásait, mert mindig kínál valami egyedit, a regénybeli világ felépítése fantasztikus és olyan aprólékos, amely miatt szívesen veszem a kezembe az újabb és újabb köteteket. Kifejezetten elégedett voltam azzal, hogy ebben a regényben az események szempontjából fontos történetszál haladt tovább: megszülettek az utódok, a magánéleti és a politikai helyzet rendeződésére is van valamennyi halvány esély. Az első kötet indító felvetése immár megvalósult cél, és ugyan rengeteg lehetőség van még ebben a világban, a végtelenségig lehetne folytatni Merry és a hozzá közel állók, illetve ellenségei életének bemutatását, de kérdés, hogy mindez megéri-e.

Számomra így, ezzel a kötettel, ezzel a befejezéssel kereknek és tökéletesen élvezhetőnek érződik Merry története. Úgy gondolom, hogy most érkezett el az idő - és az egyik legjobb lehetőség arra -, hogy befejeződjön ez a sorozat, elengedjük a szereplőket. Azt, hogy az írónő is így gondolja-e, majd megmutatja az idő múlása.

A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

A hét idézete (2015/14.)

"A hatalom lényege a felelősség, nem az uralkodás."

/On Sai: Scar - Könyvmolyképző, 2013./

Folytatás »

Várólista - 2015. március

Egy ideje már a hónap utolsó napjaira ütemezem a poszt összeállítását és közzé tételét, mert bizony a beharangozott megjelenési időpontokban nem minden esetben lehet megbízni. Hiába azonban minden előrelátás és tervezés, az ördög akkor sem alszik, és bármennyire is igyekszem odafigyelni, időnként akkor is hiba csúszik a számításaimba. Így volt ez a február hónappal is, amikor egy olyan könyvet hoztam a posztban, amelyik végül is csak március elején került a boltokba, másik két regényt viszont kihagytam a felsorolásból. Most próbálom helyre rakni a dolgokat.

A fülszöveg... vitathatatlan, hogy az volt az ok, ami miatt szó szerint rákattantam Tom Harper Zodiákus állomás című könyvére, amely a Ventus Libro Kiadó közreműködésének köszönhetően érhető el magyar nyelven. Szeretem az ilyen titokzatos és nem szokványos történetvezetésű könyveket.

Talán a borító, a fülszöveg, illetve az annak végén olvasható ajánlás együttes hatásaként figyeltem fel Brian McGilloway Határvidék című krimijére, amelyet viszont a Gabo Kiadó hozott el a magyar olvasóknak.

Mindkét könyvön rajta tartom a szemem és ha tehetem, akkor le is fogok csapni rájuk.

A Fumax Kiadó az igazán értékes megjelenéseit a XXII. Nemzetközi Könyvfesztiválra tartogatja - ahogy az összes többi kiadó is -, de azért ebben a hónapban is gondolt az olvasóira, mert Jon Sprunk Az Árny ura című regényének megjelentetésével befejezte a 2012-ben megkezdett Árnyorgyilkos trilógia kiadását. Az első rész nem hagyott túl mély nyomot bennem, de azért még nem mondtam le a sorozatról - amint látszik, rajta tartom a szemem.

Az Agave Könyvek is sok értékes és érdekes kiadvánnyal jelentkezett a hónapban. Január hónapban jelent meg a Blake Crouch Wayward Pines trilógiájának első része és a türelmetlen olvasók ebben a hónapban már a kezükbe is vehették a befejező részt, amelynek címe: Az utolsó város. Természetesen engem is érdekel, hogy mit tud a trilógia, de a beszerzéssel még el vagyok maradva - sajnos.

Robert Jackson Bennett Horzsolások című regényét már kézbe vettem az egyik könyvesboltban és meg kell mondanom, hogy elég terjedelmes darabnak néz ki. Műfaját tekintve: thriller - ebből is következik, hogy érdekel. A fülszöveg viszont tartalmaz pár utalást - S. King stílusa egyáltalán nem az én világom -, ami miatt a vásárlás előtt megvárok pár értékelést.

Pierce Brown Arany háború című regénye a Vörös lázadás trilógia második kötete, amelynek első része már a polcomon sorakozik és sokan kedvelték idehaza. Nem kérdéses, hogy ez a kötet hamarosan haza jön velem, még úgy is, hogy az előzménye olvasatlan - ezt hívják megelőlegezett bizalomnak.

Robert Holdstock Mitágó erdő című regénye annak ellenére elvarázsolt, hogy nem éppen a fantasy mai stílusát képviseli - ami nem meglepetés, hiszen a mű közel harminc évvel ezelőtt íródott. A Gabo Kiadó akkor ígéretet tett arra, hogy elhozza a folytatást, a Lavondyss-t, amely ebben a hónapban meg is érkezett és más kapható.

A Metropolis Media is egy igazi csemegével készült erre a hónapra, ez pedig Jean Ray Kárhozott Istenek című regénye. Műfaja a klasszikus horror kategóriába sorolható be legkönnyebben, hangulatában pedig Lovecraft írásait idézi meg a kiadvány.

Ifjúsági thriller kategóriában a tavalyi évben kiemelkedő helyen szerepelt nálam J. R. Johansson Az Éjjeljárók című sorozatának első kötete, az Álmatlanság. Legnagyobb örömömre ebben a hónapban megérkezett a Paranoia, amelyért igazán hálás vagyok a Főnix Könyvműhely kiadónak. Biztosan olvasni fogom.

A Delta Vision kiadó továbbra is minden hírverés nélkül jelenteti meg a jobbnál jobb könyveket. Ha ők nem, akkor én majd híresztelem, hogy miket hoztak el a magyar olvasóknak. 

David Gemmell életművét már gondozza egy ideje a kiadó és ütemezetten érkeznek is a kötetek ettől a nagyon színvonalas szerzőtől. A hatalom kövei sorozat első kötete, A kísértetkirály már a boltokban. A szerző stílusát és a műfaját tekintve ez a történet is egy történelmi alapokon nyugvó, heroikus fantasy. Aki tehát kedveli ezt a műfajt, az nem habozzon a vásárlással - nálam a mindenképpen akarom kategóriába tartozik.

Orson Scott Card regényeinek kiadási jogait több kiadó is képviseli kis hazánkban, de a Teremtő Alvin sorozat köteteinek (újra) megjelenését a DV-től várhatjuk. A Fáklya a sorozat ötödik kötete. Ez is megjelent már korábban, de ez volt az utolsó, a következő két kötet - ezáltal pedig a sorozat befejezése - eddig ismeretlen volt a magyar olvasóközösség előtt. Ennek a kötetnek is örülök, de nagyon várom azokat is. 

Újra egy Orson Scott Card regény, de ez most az Uno Mystica Kiadó közreműködésének eredményeként került a boltokban. Az Árnyékbábok az Ender árnyéka sorozat harmadik kötete, amelynek előzményei (Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában) korábban az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, de ők félbehagyták a sorozatot - mivel a Végjáték nagy kedvencem, ezért kifejezetten örülök neki, hogy a problémák ellenére is megérkezett a folytatás.

A következő kiadványok a "talán" listán szerepelnek nálam. Miért? Leginkább a stílusuk és természetesen a témájuk miatt. A Ciceró Könyvstúdió egy különleges szerkezetű ifjúsági regényt hozott el az olvasóknak, Sally Green Half Bad - Fogság című művét biztosan fel fogom lapozni valamelyik könyvesboltban és belenézek.

Edgar Allan Poe munkásságáról már mindenki olvasott, de most talán közelebb kerülhet hozzánk, műveinek olvasóihoz a magánélete is. Lynn Cullen Mrs. Poe című kötetében talán sok minden érthetőbb lesz. A könyv műfaját tekintve romantikus regény, a magyar megjelenést pedig a Rézbong kiadónak köszönhetjük. Na, ki az akinek felkeltettem az érdeklődését?

Ez volt tehát a könyvfesztivál hónapját megelőző kínálat. Lehet válogatni vagy éppen spórolni és felkészülni a következő hónap megannyi újdonságára - amelyekből természetesen szemezgetni fogok és jelentkezem a választásaimmal. Addig is: vásároljatok megfontoltan - ha már én nem ezt teszem -, és olvassatok sokat! 

Folytatás »

Az emlékek őre (film)

Régen, nagyon régen volt már, amikor utoljára kifejtettem egy általam megnézett filmről a véleményem, bár az is igaz, hogy a képernyőn megjelenő élmények, illetve a velük szemben tanúsított érdeklődésem is jócskán elmarad a nyomtatott verzióban elérhető történetek iránti megszállottságomtól. Magyarán, ha a nyakamba szakad némi szabadidő, akkor inkább olvasok, mint filmet nézek. Hogy akkor most mégis mi okozta a változást? Mert ugyan most csak néztem, de előtte néhány hónappal bizony olvastam is ugyanezt a történetet, és egyszerűen kikívánkoznak belőlem a filmmel - és természetesen a könyvvel - kapcsolatos gondolatok.

Magyar cím: Az emlékek őre
Magyar bemutató: 2014. szeptember 11.
Amerikai cím: The Giver
Amerikai bemutató: 2014. augusztus 15.
Stílus: sci-fi, dráma
Rendező: Phillip Noyce
Főszereplők:
Brenton Thaiwtes (Jonas),
Jeff Bridges (Örökítő), Mery Streep (Előljáró),
Alexander Skasgard (Jonas apja),
Katie Holmes (Jonas anyja),
Cameron Monaghan (Asher), Odeya Rush (Fiona),
Emma Tremblay (Lily), Taylor Swift (Rosemary)

Bevezetésként annyit, hogy nem estem hasra a történet regény verziójától. Mindezek ellenére el kell ismernem, hogy az alapötlet nagyon a helyén van, és abban az időben, amikor a regény született méltán érdemelte ki az egyedi jelzőt - nyugodtan tekinthetnénk a disztópiák egyik alapregényének, talán a műfaj megteremtőjének is. Mindezek mellett egy nagyon színvonalas ifjúsági regény, rengeteg mondanivalóval, még több gondolkodásra késztető kérdéssel és cselekménnyel. Akkor mégis mi a gondom? Csupán egy dolog: olyan két évtizeddel korábban kellett volna, hogy a kezembe kerüljön - abban a korszakomban, amikor Fekete István regényeit is olvastam, illetve többször végigizgultam Sienkiewicz Sivatagon és vadonban című regényének eseményeit, a két főszereplő gyerek hihetetlen utazását. Biztos vagyok benne, hogy akkor, abban az életkorban imádtam volna. Jelenlegi állapotomban - jó néhány ősz hajszállal és némi szem környéki ránccal a birtokomban - már nem tudtam teljesen belemélyedni a történetbe, és pont ezért a hibákat, eseti logikátlanságokat is hamarabb kiszúrtam, illetve nehezebben tettem magam túl rajtuk.

Az egyik legnagyobb problémám a szereplők könyvbeli életkora volt: a rájuk bízott feladathoz képest túlontúl fiatalnak találtam őket - az a tizenkét megélt év szinte semmi. Talán ezért is tetszett jobban, hogy a filmben néhány évvel idősebbként, olyan 16-17 éves fiatalként jelentek meg a karakterek. Bár ezzel némiképp előtérbe pofátlankodtak a romantikus érzelmek, no de valamivel be kell csalogatni a fiatal nézőket a moziba. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még azt sem tudjuk, hogy miről is szól ez a film...

Jonas egy olyan társadalomba születik bele és él, ahol nincsenek egyenlőtlenségek, szélsőségek. Semmiben. Mindenki egyenlő és minden kiegyenlített: az időjárás szabályozott, a terep sík, az erős érzelmek gyógyszeresen befolyásoltak, az érintés nem megengedett, a napirend szigorú, de következetes, mindenki a neki leginkább testhez álló feladatokat látja el. A gyerekek családegységekben nőnek fel, a felelősségtudatot fokozatosan fejlesztik ki bennük, miközben árgus szemekkel figyelik őket a döntéshozók, hogy amikor majd elérkezik a megfelelő idő besorolják őket a nekik leginkább megfelelő munkahelyre, feladatra. Jonas izgul a nagy nap miatt, a többiekhez képest bizonytalan, nem igazán találja a helyét - nem véletlenül. A fiú más, mint a többiek, "munkakörként" is mást kap, nem a megszokottat: ő lesz az emlékek őrzője. Feladata nem más, mint mindennap ellátogatni a perem szélén álló házba és ott átvenni az emberöltők óta őrzött emlékeket a társadalom megbecsült tagjától, a korábbi őrzőtől. A képzés egyedi, a kezdeti élmények ugyan kellemesek, de már az elején nyilvánvaló, hogy az így átadott, kapott információk, illetve a társadalom napi működése, a belé nevelt szabályok között óriási szakadék tátong.

Lehet, hogy most furcsán fogtok nézni rám, de nekem ez a film kifejezetten tetszett, sokkal jobban, mint a regény, amit olvastam. A történet írott formátumában fellelhető következetlenségek, kidolgozatlan magyarázatok ezek szerint nem csak nekem tűntek fel, hanem a film készítőinek is feltűnt, és legnagyobb örömömre vették a fáradtságot ezek kijavítására. Éppen ezért a film felépítése, gondolatvezetése határozottan összeszedettebb, teljesebb és követhetőbb, mint amit a regény megismerése ad.

A lyukak betömködésével nagyon egyet értettem, de azért történt pár módosítás, amelyet értetlenül néztem. Aztán rájöttem a megoldásra: valamivel vonzóvá kellett tenni ezt a filmet, amely nem a látványra és a követhetetlen csatajelenetekre, hanem a mondanivalóra, a mögöttes tartalomra helyezi a hangsúlyt. Így lett a baráti társaság egyik tagjából drónpilóta, akinek természetesen majd végre is kell hajtania egy nagyon fontos feladatot, illetve így motorizálódnak egyes járművek és még sorolhatnám. Elvégre is sci-fi történetről lenne szó.

A film nem éppen egy tempós és akcióban bővelkedő darab, de a könyv eseményeihez képest mégis pörgősebb, gyorsabb cselekményű. Az emlékek áradása, illetve azok színei – talán pont a film többi részének szürkesége, mondhatni fekete-fehér jellege miatt – csodálatosan szépek, ragyogó élénkségűek. A látvány mindössze ennyi, semmi extrára nem kell számítani, mert jelen esetben nem az a lényeg.

Alapjában véve érdekes témát boncolgat mind a regény, mind pedig a film: a rossz emlékek és a fájdalom elvonása, megszűnése, az emberi tevékenység ilyen mélységű szabályozása, az információk ilyen mértékű visszatartása vajon élhető társadalmat teremt-e? Ha igen, akkor ez meddig tartható fent? Mennyire stabil ez a steril környezet és túlszabályozott életmód?

A Jonast játszó fiatal színész, Brenton Thaiwtes alakítása szerintem hozta az elvárt szintet, olyan mintha tényleg a könyvből lépett volna elő. A többiek? Nos, ők nem nyújtottak éppen Oscar díjas alakítást - igaz, hogy nem is nagyon volt erre esélyük. Ez a szabályozott társadalmi berendezkedés csak arra adott lehetőséget, hogy az egyébként nagyszerű színészek is csak fapofával, fásult arckifejezéssel nézzenek, és színtelen hangon szólaljanak meg. Ha nem tudnám, akkor talán el sem hinném, hogy mind Alexander Skarsgard, mind Katie Holmes képes ennél sokkal jobb színészi játékra is. Bár azért ezt a fajta sótlanságot sem lehetett egyszerű eljátszani... Jeff Bridges és Meryl Streep volt a film két húzóneve, az ő alakításuk is messze elmarad a legjobb szerepeikben nyújtott alakításuktól, de a karakterek ebben az esetben sem adtak lehetőséget a brillírozásra - bár kétségtelen, hogy kihozták az adott szerepből a maximumot.

Hmm... nem mondom, hogy a rabja lettem, de megnéztem és egészen jónak - de azért nem kiemelkedőnek - találtatott. Viszont minden hibája ellenére is határozottan tartalmasabbnak éreztem, mint sok más, az utóbbi időben megnézett mozgóképet. Végül is másfél órára csak a fotelban ragadtam és ez azért jelent valamit. Ha valaki nem egy akciódömpingre vágyik, hanem magvasnak tekinthető gondolatokra, illetve nem túl bonyolult, de annál inkább igaznak érződő összefüggésekre, akkor ajánlom, hogy szánja rá azt a másfél órát erre a könyvadaptációra.

Ha valaki még nem látta volna, akkor íme az előzetes... bár szerintem kicsit többet árul el a történetből, mint amire szükség lenne.

Folytatás »

Karen Chance: Megérint a sötétség (Cassandra Palmer 1.)

Évekkel ezelőtt már olvastam ezt a regényt, illetve további két folytatását is, majd a magyar megjelenések szüneteltetésével az én olvasásom is megakadt és egy erős lökés kellett ahhoz, hogy az időközben beszerzett negyedik, illetve ötödik rész olvasására rászánjam magam. No, persze ez nem a sorozat hibája, hanem az időközben eltelt időé, amely elkoptatja az emlékeket. Úgy döntöttem, hogy elérkezett az újraolvasás ideje.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Kelly Kiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 330 oldal
Fordította: Bertalan György
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: Touch the Dark
Sorozat: Cassandra Palmer
Folytatás:
2. Árnyak vonzásában
3. Átölel az éjszaka
4. A hajnal átka
5. Holdvadász
6. Tempt the Stars
7. Reap the Wind
Kiegészítő kötetek:
0,5. The Gauntlet
0,6. The Queen's Witch
2,5. The Day of the Dead
4,1. A Family Affair
4,2. Shadowland
Kategória: urban fantasy, paranormális

Ez egy nagyon jó sorozat kezdő kötete, amelynek mindössze egyetlen hibája van: olyan mennyiségű információt zúdít a gyanútlan olvasó nyakába és mindezt annyi akcióval nyakon öntve, illetve szinte megszámlálhatatlan mennyiségű - de minden esetben a történet szempontjából lényeges - szereplővel megszórva, hogy az egyszerűen agyon nyomja az olvasót, és ezáltal végtelenül töménynek, szinte élvezhetetlennek tűnik a regény. Az első olvasás alkalmával magam is így éreztem, sőt még második alkalommal is előkívánkozott néha belőlem ez a gondolat, pedig ekkor már tisztában voltam a világ működésével és a szereplők legtöbb jellemzőjével - már amennyire emlékeztem rájuk korábbról.

Sajnos a rengeteg információ megemésztését a szerteágazó, legapróbb részleteket is a tudomásunkra hozó leírás, illetve a tördelés sem igazán segíti elő - az oldalakon sorakozó szöveg nem csak érzésre, de látványra is nagyon töménynek tűnik.

Pedig a történet jó, nagyon jó! A főszereplő hölgy neve, Cassandra Palmer, aki  - miután a szüleit megölték - egy vámpír udvarában nőtt fel, mint annak jövőbe látó képességekkel rendelkező szolgája. Cassie nem csak látnoki képességekkel rendelkezik, hanem a szellemeket is látja, sőt az egyikükkel kifejezetten szoros kapcsolatba került, ugyanis egy antikvitásban megvette azt a nyakláncot, amelyben Billy "lakik" - a véletlen találkozás eredményeként a lány és a szellem azóta is kölcsönösen segítik egymást. Cassie-nek sikerül elszöknie az őt fogva tartó vámpír elől, történetünk kezdetén már évek óta sikeresen bujkál előle, amikor is ráakadnak: valakitől figyelmeztetést kap és ismét menekülni kényszerül, előtte azonban figyelmeztetni akarja gyanútlan szobatársát, aki a közeli bárban dolgozik. A figyelmeztetéssel időt veszít, ráadásul az ártatlan szobatársról, Tomasról kiderül, hogy nem is ember, hanem egy vámpírmester, akit a Szenátus a lány védelme érdekében rendelt ki. Cassie körül felgyorsulnak, sőt hihetetlen sebességgel felpörögnek az események, innentől fogva nem csak a hősnő, de bizony az olvasó is kapkodja a fejét és itt következik be az a szituáció, amit egy bekezdéssel fentebb már emlegettem.

Cassie és Billy Joe (A kép INNEN.)

Cassie mindent tud a vámpírok világáról, az agyaras lények közötti hierarchiáról, a törvényeikről, és bár senki sem tanította, de sikerült a saját képességeit is úgy ahogy feltérképezni, azok gyakorlati alkalmazását is elsajátítani. Amiről nem tud, az az hogy sokkal többre hivatott, mint amit valaha is gondolni mert volna magáról és igazából nem is nagyon vágyik arra a pozícióra, amihez egy irányíthatatlan erő kipécézte magának - ő csak egy normális és teljesen hétköznapi életre vágyik.

Hiába vannak annyian körülötte, és hiába tűnik úgy, hogy sokan segítik, igazából csak magára számíthat, ha túl akarja élni azt, ami a nyakába szakadt. Cassie körül zajlanak az események: magának akarja őt a mágikus képességekkel rendelkező emberek egymással szemben álló két érdekcsoportja, az Ezüst kör és a Fekete kör, ezzel egyidejűleg a vámpírok úgy gondolják, az lenne a legjobb, ha a lány védelmét ők látnák el és a Szenátus mindent meg is tesz azért, hogy a jövőbelátó fölött egyik hadmágus csoport se gyakoroljon hatalmat. Természetesen mindenkinek célja van. Az Ezüst kör elvesztette a Szibilláját és szeretné a potenciális jelöltet uralni és irányítani, a Fekete kör lepaktált egy hatalommániás vámpírral, a Szenátus pedig megfogyatkozott létszámban ugyan, de szintén a saját pecsenyéjét sütögeti.

Ha nem okozna elegendő problémát a vámpírok és a mágusok közötti ellentét, akkor tegyünk rá még egy lapáttal: Cassie a felmenői és a képességei révén esélyes a Pythia, vagyis az idő manipulálására alkalmas jövőbelátó, a leghatalmasabb jósnő pozíciójára. Ezért történik tehát minden, ezért akarja mindenki a talpraesett, de az élet bizonyos területein tapasztalatlan hősnőt a saját befolyása alá vonni. Mi az amit kapunk eközben? Olvashatunk szellemekről, az időben való utazásról, a múlt megváltoztatásának lehetőségéről, tényleges és hatalmi pozíciók érdekében vívott csatákról, mindenféle érdekekről, ezek összefonódásáról - mindezt fergeteges tempóban, úgy hogy követni is alig lehet.

Mircea (A kép INNEN.)

A szereplők közül senki sem ártatlan, mindenkinek megvan a maga hibája, és természetesen az érdekei érvényesítése érdekében nem néz sem embert, sem más természetfeletti lényt. Tomas, Louis-César, Mircea, Pritkin, Billy Joe: mindegyikük egy egyéniség, mindegyikük érdeke érthető, bár a módszereik a legtöbb esetben vitathatóak.

Miközben igyekszünk megismerni a szereplőket, kitalálni, hogy mit is akarnak igazából elérni, felfogni a különböző érdekcsoportok közötti összefüggéseket, illetve a megismerni az elénk táruló világ - eléggé összetett - felépítését, a görög mitológia egyes elemei és az európai történelem lényeges eseményei, alakjai észrevétlenül beszivárognak a történetbe. Persze ettől csak még összetettebbé és bonyolultabbá válik minden, de ha sikerül túllendülni a kezdeti nehézségeken, mindent elrendezni, a helyére tenni a fejünkben, akkor a történet sok mindenért kárpótolja az olvasót.

Sokkal jobban tetszett, mint az első olvasás alkalmával, a véleményem is lényegesen kedvezőbb a regény egészéről, mint ahogy korábban gondoltam. Ha valaki kedveli a paranormális - de nem feltétlenül a romantikát előtérbe helyező - sorozatokat, akkor bátran kezdjen bele Cassandra történetébe. Jó tanácsként csak annyit tudok adni, hogy senki ne ijedjen meg a sok információtól, a regény töménységétől - a kezdeti kitartást meghálálja a sorozat, mert kötetről kötetre egyre jobb lesz a sztori. Természetesen a következő részekről is elmondom majd a véleményem.

Folytatás »

A hét idézete (2015/13.)

"Valamikor, réges-régen, amikor még kislányként olvasgattam a meséket, annyira kívántam, hogy egyszer valami igazi kalandban lehessen részem. Nem holmi pityergő királykisasszony szerepére vágytam, aki a toronyba zárva várja, hogy megmentsék. Nem, én lovag akartam lenni, aki elsöprő túlerővel szemben is harcba indul, vagy az a szegénylegény, aki egy nagy varázsló inasául szegődik el. Ahogy felnőttem, a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy a nagy kalandok egyáltalán nem olyanok, mint a mesekönyvekben."

/Karen Chance: Árnyak vonzásában - Kelly Kiadó, 2010./ 

Folytatás »