Mason Murray: Lélekcsapda

A könyvnek és nekem - mondhatni - hosszú történetünk van: ajándékba kaptam a testvéremtől és a férjétől - rögtön névre szóló dedikálással, mivel a szerző és a sógorom személyesen is ismerik egymást. A könyv fülszövege érdekesnek tűnt, mégis mindig hátrébb szorult a listán - bár ennek az okát magam sem tudom. Gondoltam, hogy kicselezem saját magamat, ezért feltettem a regényt a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás polcára - biztos voltam benne, hogy akkor nagy eséllyel sorra fog végre kerülni az olvasásban. A sors furcsa fintora, hogy időközben a Borsodi Molyklub egyik összejövetelén magam is megismerkedtem az íróval - így viszont még sürgetőbbé vált a történet olvasása.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ad Librum Kft.
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 299 oldal
Borító ár: 2.990,-
Kategória: krimi, misztikus thriller

A szerző egyéb regényei:
Elátkozottak városa

Mark Moore egy nap arra ébred, hogy nem igazán saját maga, a lelke ugyanis egy másik - ráadásul öreg - testbe került. Az események megviselik a volt ügynököt, de nem olyan fából faragták, aki küzdelem nélkül megadja magát, ezért segítségért folyamodik volt társához és egykori szerelméhez - akit közös múltjuk részleteivel sikerül meggyőznie a maga igazáról. Az egyébként is lehetetlennek tűnő küldetésükben még további akadályok gördülnek a furcsa páros útjába, miközben a lélekrabló után kutatnak, az életüket veszélyeztető helyzeteket kell túlélniük. Kevés az esély arra, hogy megtalálják a dörzsölt és mindenre elszánt férfit, aki a kialakult helyzetért felelőssé tehető - és aki bármire hajlandó azért, hogy minden hidat felégessen maga mögött.

Jócskán az események közepébe csapva indít a történet, a felcserélt személyek és testek, a főszereplők fejében uralkodó káosz és kettősség - az én lelkem, de nem az én testem - miatt kicsit nehezen sikerült belerázódnom az eseményekbe - egy idő után aztán csak a helyére került minden. Onnantól kezdve, hogy megértettem Morgan szerepét, világossá vált Moore helyzete és Lebowsky terve, már egyáltalán nem jelentett problémát, hogy elmerüljek a nyomozás izgalmában.

Egy igazán izgalmas és összetett nyomozás elevenedik meg a lapokon, a kiugrott FBI ügynök, illetve jelenleg is az Ügynökségnél dolgozó volt szerelmének kétségbeesett kutakodása még az előtt a figyelem középpontjába kerül, hogy elértek volna valami eredményt. Természetesen ez a tényező csak még inkább megnehezíti azt, hogy a lélekrabló nyomára bukkanjanak.

A váltott nézőpontok miatt egyszerre követhetjük végig a történet minden résztvevőjének életét, amelyet természetesen - zömében - nem a saját testében él meg. Végig pörgős és mozgalmas a cselekmény, olyan igazi akciófilm érzésem volt olvasás közben: cselszövések, autós üldözések, lövöldözések, kutatások illegális és öncélú felhasználása.

Az izgalmas cselekmények mellett a regénynek van egy másik oldala is: bemutatja az emberi lélek rejtelmeit, számos nézőponton keresztül megjeleníti a különböző motivációkat és a kétségbeesett helyzetben hozott döntések indokainak sokszínűségét - igazán elgondolkodtatónak találtam néhány szituációt. A test és a szellem kapcsolatának ilyen mélységű boncolgatása nem véletlen, mivel igazából ennek misztikussága adja a történet alapját. A regény egyszerre izgalmas nyomozás, akcióban dúskáló sztori és spirituális utazás - nekem pedig nagyon tetszett ez a kombináció.

A történeti szál eléggé szövevényes, amely egyszerre köszönhető a több nézőpontnak, a lelkek cseréjét lehetővé tevő különleges szituációnak, illetve az ebből hasznot remélő emberek kapzsiságának és kíméletlenségének. A regény előrehaladtával a feszültség folyamatosan növekszik, a helyzet egyre durvább és az idő pedig egyre inkább szorít - a végkifejlet egy akcióban és izgalomban bővelkedő jelenetben csúcsosodik ki. Bár a befejezés számomra egy picinyként gyorsnak és hirtelennek tűnt, ugyanakkor azt is el kellett ismernem, hogy az utolsó oldalig tartogat valami izgulni valót. Voltak ugyan kétségeim, de végül meggyőztem magam, hogy ez szélsebes és lendületes lezárás kifejezetten illett a regény korábbi mozgalmasságához és stílusához. Mindezek mellett megelégedésemre szolgált, hogy végül minden kérdésemre választ kaptam, minden szál elvarrásra került.

Egy nagy hátránya viszont akadt a kötetnek, de ez nem a történet minőségének, hanem inkább a kiadásnak szól: az apró betűk eléggé próbára tették az egész nap monitor előtt szenvedő és estére kissé megviselt szememet. Pont ezért hanyagoltam a regény hétköznap esténként történő olvasását és hagytam a hétvége valamivel nyugisabb napjaira a sztori megismerését - akkor viszont gyorsan haladtam a szöveggel.

Viszont kedves Mason Murray, kérlek, hogy legközelebb kevesebb "M" betűvel kezdődő szereplőt vonultassál fel egy regényen belül, mert - magam sem tudom, hogy miért, mivel egyébként nem jellemző rám - hosszú ideig kevertem Moore-t Morgan személyével, majd feltűnt egy Mallory is - és akkor még nem beszéltem a keresztnevekről: Mark, Mike és még sokan mások.

Kicsit tartottam a kötettől, de kellemesen csalódtam a történetben és az írónak is sikerült elnyernie a bizalmam, ebből pedig az következik, hogy fogok még - maradjunk továbbra is az írói álnévnél - Mason Murray-től olvasni. Misztikus krimit, mozgalmas akcióban bővelkedő történeteket kedvelőknek pedig kifejezetten ajánlom a regény megismerését.

Folytatás »

Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék

Minden egyes alkalommal figyelmeztetem magam arra, hogy egy könyvet ne a borítója alapján ítéljek meg, hiszen a saját bőrömön is megtapasztaltam már párszor, hogy a külcsín és a belbecs sokszor nagyon távol áll egymástól. Ennek ellenére mégis mindig, újra és újra beleesem ugyanabba a csapdába - hol a borító húz be a csőbe, hol pedig pont az tart távol egy nagyon jó történet megismerésétől. Ha ezt a magam kreálta szabály sorozatosan meg is szegem, de arra általában figyelek, hogy amennyiben érdekel a könyv, viszont már létezik belőle film verzió is, akkor először mindig a nyomtatott verzió kerüljön sorra - most ezt az előírást is sikerült figyelmen kívül hagynom. Annyira nem akartam olvasni a könyvet, hogy inkább megnéztem a filmet - jó néhány jelenet esetében fogtam is a fejem rendesen.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 300 oldal
Fordította: Szabó Krisztina
Borító ár: 2.999,- Ft / 3.999,- Ft
A mű eredeti címe: The DUFF
Műfaj: ifjúsági, romantikus

A mozgóképes feldolgozás mindenképpen meggyőzött arról, hogy a regény nem nekem való. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most miért is írok most erről a történetről? A válasz egyszerű: mert elolvastam. Magyarázat? Van. Meggyőzött a barátnőm, hogy a film és a könyv nagyon messze áll egymástól, hogy alig van köztük egyezőség, majd lelkes fejtegetésbe kezdett, hogy miért is kell nekem mindenképpen elolvasnom a regényt - és még a könyvet is megkaptam kölcsönbe. Ezek után pedig már nem lehetett semmi kifogásom a megismerkedés ellen.

Azt kell mondjam, hogy a nyomtatott verzió sokkal, de sokkal komolyabb és hihetőbb, mint a történet nagyon gyerekesre és egészen furcsára sikerült filmfeldolgozása. Nem is értem, hogy egy olyan - ráadásul jól kidolgozott - alapötletből, ahol a főszereplő lány végre mutat valami eltérést a young adult könyvekre oly jellemző, trendi, ugyanakkor leginkább klisés és kiszámítható csitriktől, miért kell az egyediséget ledegradálni? Na, de nézzük inkább a könyvet.

Bianca személyében végre egy olyan főhősnőt üdvözölhettem, aki úgy alapvetően nincs elszállva magától, mondhatni, hogy két lábbal a földön áll, a stílusa pedig egészen egyedi - a ruhájukért és a frizurájukért aggódó csajokhoz képest mindenképpen üdítő változatosságot jelentett a stílusa. Már az elején sikerült megkedvelnem cinikus, szarkasztikus és ironikus  - néha mindez egyben - kifejezésmódját, valamint egészen gyakorlatias gondolkodásmódját és ehhez igazodó megjelenését. Amikor viszont Wesley Rush a DUFF kifejezéssel (Designated Ugly Fat Friend - Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő) illeti őt és válasz reakcióként ráönti a kóláját, na, akkor sikerült igazán a szívembe lopnia magát.

Természetesen nem maradhat ki a történetből a problémás családi háttér, és ez alól egyik főszereplő sem mentesül, mind a kettőnek megvan a maga baja és nyűgje - bár az okok és ők maguk egészen különbözők, a komplikációk feldolgozásának módja egészen hasonlít egymásra. Amíg Bianca első ránézésre kiegyensúlyozott életet él, kicsit mélyebbre tekintve már látszanak a gondok: az otthontól megmagyarázhatatlanul sok időt távol töltő, a kamasz lányát magára hagyó anya, kétségek között őrlődő és saját gyengeségeivel küzdő apa - ennek a kusza helyzetnek és hangulatnak az eredménye lett Bianca tüskés, kissé visszahúzódó stílusa. Wesley a suli egyik sztársráca: gazdag, sikeres és kedvelt személyiség, aki tisztában van az adottságaival és ezt ki is használja. Az, hogy Wesley-nek is gondjai vannak, hogy a látszatra gondtalan, hányaveti stílusával a napi gondjait takargatja, nem is sejti senki.

"A szépség tényleg felületes dolog. Lehet, hogy Wesley Rush úgy néz ki, mint valami görög isten, de hogy a lelke olyan sötét és üres, mint az én ruhásszekrényem, az tuti. Micsoda szemétláda!"

Bianca-nak az egyre sokasodó problémái kezelése érdekében figyelemelterelésre van szüksége, Wesley pedig pont kéznél van és természetesen kapható a dologra. A végeredmény: a lány titkos kapcsolatba kezd Wesley-vel, ami nem szól másról, csak a feszültség csökkentéséről, annak egy bizonyos fajta levezetéséről, vagyis csak az extrákról - érzelmek nélkül. Legalábbis így megy ez egy darabig, de aztán Bianca rádöbben, hogy egyre inkább kötődik a fiúhoz, aki még az "ellenségeként" is figyelmes vele és egyben remek hallgatóság is. Nem csak ő talál azonban átmeneti nyugalomra, hanem Wes is megnyílik előtte, lassanként felfedi kusza családi helyzetét és jellemének mozgató rúgóit.

Bár ez a DUFF kifejezés elég furán hangzik, de a jelentéstartalma nagyon is ismerős és szerintem nincs a földkerekségen túl sok ember, aki ne érezte volna valamikor, valahol és valamilyen szinten kívülállónak, megbélyegzettnek, vagy esetleg amolyan csodabogárnak magát. Nagyon is magamra ismertem a kifejezést olvasva és pont ezért sokkal könnyebben el tudtam fogadni Bianca reakcióit. A DUFF-ok közötti különbség mindössze az, hogy ki és miként reagálja le az adott helyzetet, márpedig nekem nagyon kedvemre volt a lány legtöbb reakciója és reagálása, mert bár időnként elbizonytalanodott és kétségbe esett, de alapvetően nem hagyta magát és ki mert állni a saját igazáért, ha arra volt szükség, akkor pedig változott.

Az írónő egy minden időben aktuális témát ragadott meg és tálalta azt olyan stílusban, amely egyszerre mutat a helyzetből kiutat, ad tanácsot és közben még szórakoztató is.

"Még mi, cinikus emberek is megérdemlünk egy szabadnapot, nem igaz?"

Nem, ez a regény nem hibátlan, de Bianca egyénisége és stílusa mindenképpen üde színfoltot jelentett a picsogó, siránkozó és a csodát mástól váró tini lánykák sorában, ezért élvezettel olvastam szarkasztikus és cinikus megnyilvánulásait, valamint az egész könyvet. Nem csak a hősnő, de Wesley is kitett magáért, őt is hamar megkedveltem - úgy gondolom, hogy ők ketten igazán összeillő párost alkotnak.

Szinte egy ültő helyemben kiolvastam a könyvet, annyira magával ragadott a történet, a két fiatal napi gondjai, élvezetes szócsatái és érzelmeik alakulása. Látszatszerű könnyedsége és olvasmányossága ellenére a mélyben komoly problémákkal foglalkozik a történet. A vége egy kicsit rózsaszínre sikerült, de ettől függetlenül nagyon tetszett, amit olvastam - csak köszönni tudom @Zsorzsi barátnőmnek, hogy rábeszélt az olvasásra.

Folytatás »

Elizabeth Bear: Range of Ghosts - Szellemek hegyei (Végtelen Ég 1.)

A fantasy zsánerén belül kedvelt elbeszélésalapnak számít, amikor mitológiai elemeket, mondavilághoz kapcsolódó történeteket tartalmaz egy regény – ez egyszerre ismerős és mégis valami bizsergetően új. A Végtelen Ég sorozatban is ez a szempont érvényesül, ugyanakkor az újdonság és a különlegesség varázsát adja, hogy ezúttal nem skandináv, kelta vagy valami más, a köztudatba jobban beépült hiedelemvilág elevenedik meg a történet keretén belül, hanem egy kevésbé ismert mondakör alapjaira építkezik fel az elbeszélés. A megszokottnál jóval keletebbre kell tekinteni, és máris ott találjuk magunkat a mongol sztyeppéken, ahol a Végtelen Ég alatt harcosok csapnak össze egymással.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 432 oldal
Fordította: Farkas János
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Range of Ghosts
Sorozat: Végtelen Ég
Folytatás:
2.) Törött pillérek
3.) Steels of the Sky
Műfaj: fantasy

Temur, a Nagy Kagán unokája, holdja – amely azt jelzi, hogy a sztyeppék urának leszármazottja – csupán egy azok közül, amelyek minden éjjel megjelennek a Végtelen Égen, és amelyek száma egyre csak fogyatkozik – az uralkodói címért vívott harcokban sokan hulltak már el. Temur a csatamezőn tér magához, körülötte mindenütt halottak – a testvérei és a rokonai. Megmenekülése a csodával határos, a család támogatása és védelme nélkül azonban az élete, illetve a trón iránti igénye fabatkát sem ér, ezért inkább az önkéntes száműzetést választja.

Szamarkar, a Rásza Birodalom korábbi örököse, majd a Szong herceg felesége – a tróntól öccsei születése fosztotta meg, a házassága pedig egy véres háború okaként szolgált. Mielőtt a családja ismét gyalogként használná egy újabb politikai játszmában, lemond világi hatalmáról és komoly áldozatot hozva a mágusok közé áll.

Ők ketten, akik ismerik a nagy birodalmak működését, akik már annyi csatát megvívtak és annyi mindenről mondtak le, végül találkoznak – a harcos és a varázslónő, valamint néhány útitársuk a titkok nyomába ered, hajtják őket a személyes indokok és a remélt válaszok.

Ilyen kiindulás után egy határozottan lassú folyású, hosszú leírásokat tartalmazó történettel találtam szemben magam, amelynek a hangulata egyébként kifejezetten egyedi. A nagy részletességű bemutatások szövege között azonban ráakadtam arra, ami a komótosan csordogáló cselekmények mellett is fenntartotta az érdeklődésem: a legendákra és a különleges lényekre.

Bár a való életben máshogy hívják őket, de ha a Kaganátust, a Rásza és a Szong Birodalmat, valamint az Oszmán kalifátust elhelyezzük Ázsia térképén, akkor majdnem minden, a regényben felbukkanó földrajzi helynek megtaláljuk a maga helyét. Innentől kezdve válnak „kézzel foghatóvá”, vagy legalábbis értelmezhetővé azok a távolságok, amelyeket a szereplők a „kóborlásaik” – a céljuk keresése, illetve teljesítése közben – megtesznek. Mert vándorlásból bizony bőven kijut ebben a kötetben: a kiinduló pontok egymástól távol esnek, a főszereplők előbb külön-külön járják az utakat, majd egy idő után összetalálkoznak – közben pedig megismerjük a világ működését, a birodalmak egyedi jellegzetességeit, a kialakult politikai helyzetet, és benne a történet szempontjából jelentős személyek helyét.

Tetszett az alapötlet, a kultúrák bemutatása: kifejezetten kedveltem, ahogy a különböző népek egymástól eltérő hiedelemvilága ennyire látványosan nyilvánult meg, ahogy az egek és az égitestek – mindennél nyilvánvalóbban – jelezték a birodalmak határát, illetve a bekövetkezett változásokat. A varázslás érdekében hozott áldozat nagysága miatt okozott döbbenet és csodálat mellett elkápráztattak a különleges lények leírásai és szerepei, illetve a mágiával kapcsolatos egyedi megoldások. Csak egy valami hiányzott nekem a regényből: a humor – határozottan jót tett volna a történetnek, ha a szinte végig komoly, aggodalommal teli, már-már komor hangulatot helyenként oldotta volna egy kis könnyedség.

Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy ez a rész nem más, mint egy hosszú felvezetés, amely a hiedelemvilág és a fantasztikus hangulat ellenére sem ad egyelőre többet annál, mint megrajzolja a játéktér körvonalait és felállítja a játszmában részt vevő bábukat. A kötet végére ugyan gazdagabb lettem a birodalmakra és a politikai helyzetre vonatkozó lényeges ismeretekkel, volt részem némi kalandban is, felsejlettek a háttérben munkálkodó erők, de abban biztos vagyok, hogy a lényeges események még csak ezután – a folytatásokban – várhatóak.

A regény besorolása mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni: ez a történet nem Vörös pöttyös kategória. Igazából nem is a borítón virító pötty színe a zavaró a számomra, mert attól személy szerint könnyedén el tudok vonatkoztatni, hanem úgy érzem, hogy a választás következményeként a történet, illetve a sorozat nem igazán fogja megtalálni a célközönségét. Anélkül, hogy a személyes véleményem túlragoznám, kijelentem, hogy ennek a regénynek sokkal jobb helye lett volna a Sötét örvény besorolás alatt.

Ha nem is túl cselekményes, de mindenképpen különleges háttérvilágú felvezető kötetet olvashattam, amelynek a folytatásai is határozottan érdekelnek. Nem lehet véletlen, hogy a trilógia befejező kötete – amely a Steels of the Sky címet viseli – ebben az évben Locus-díj jelölést kapott fantasy kategóriában. Részemről örömmel vetem bele magam abba a kutatómunkába, amellyel kideríthetem, hogy mivel is érdemelte ki megtisztelő helyezést – közben pedig biztosan jól szórakozom majd.

A véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

A hét idézete (2015/32.)

"Talán ez történik, ha az ember szerelmes lesz. Az öngyújtóban ránézésre nincs semmi rendkívüli, de magában foglalja mindazokat az összetevőket, amikkel valami csodálatosat hozhat létre. Néhány megfelelő irányú nyomással valami olyan ragyogót teremthetünk, ami visszaszorítja a sötétséget."

/Katie McGarry: Crash Into You - Szivkarambol - Könyvmolyképző, 2015./

Folytatás »

Tess Gerritsen: A bűnös (Rizzoli & Isles 3.)

A sebész és A tanítvány című regényeivel Tess Gerritsen számomra már bizonyított, teljességgel megvett magának. A második történet pedig annyira tetszett, hogy minél hamarabb olvasni akartam a sorozat folytatását, át akartam élni a legújabb nyomozás jelentette borzongást - kíváncsi voltam, hogy meddig tudja még fokozni az izgalmakat és a feszültséget a szerző. Mivel a korábban bonyodalmat okozó szereplők jelen esetben már nem rúghattak labdába, nem okozhattak további konfliktust, ezért biztos voltam benne, hogy most az előzőektől független nyomozásnak lehetek majd a részese - így is történt. 

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 480 oldal (422 + ajánlók)
Fordította: Darvas Eszter
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Sinner
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1.) A sebész
2.) A tanítvány
Folytatás:
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
7.) A múmia
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi

Rizzolit ezúttal egy apácazárdában elkövetett esethez hívják ki, ahol két nővért támadtak meg: az egyikük meghalt, a másik súlyos sérülésekkel került kórházba. A különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság oka ismeretlen, ugyanakkor a halott apáca boncolása nem várt eredménnyel zárul: a mindössze huszonnégy éves nő a halála előtt nem sokkal gyermeket szült. Ezzel párhuzamosan dr. Maura Isles egy másik eseten is dolgozik, amelynek során egy felismerhetetlenségig megcsonkított női holttest azonosítása a cél. Egyik eset sem átlagos, megoldása igénybe veszi a halottkém és a nyomozó minden tudását és rátermettségét - közben pedig mindkét nő igyekszik úrrá lenni az egyre hatalmasabb méreteket öltő magánéleti problémáján.

Amíg az előző köteteket leginkább thrillerként tudnám jellemezni, addig erre a részre azt mondom, hogy egy szimpla krimi - érdekes, jól összerakott és olvasmányos, de az izgalmakat és a feszültségi szintet figyelembe véve meg sem közelíti az előzmények által nyújtottakat. Pedig gyilkosságok szép számmal történnek a regényben, a probléma is eléggé összetett, a szituáció sem mindennapi, de mégsem olyan pörgős az egész, mint amihez eddig hozzászoktam.

Mi lehet a gond? Talán az, hogy a nyomozónő és a halottkém magánéleti problémáinak részletezése miatt alig jut idő a nyomozásra, és ha mégis, akkor sem nagyon haladnak az események, hanem csak olyan komótosan göngyölítik fel és teszik egymás mellé az összeszedegetett információkat az igazságszolgáltatás emberei. Ha arányokat kellene megállapítanom, akkor azt mondanám, hogy a regény hatvan százalékban magánéleti gond és negyven százalékban nyomozás - ez pedig az előző kötetekhez viszonyítva eléggé furcsa hatást keltett. Persze ettől a történet még jó, csak éppen az előzmények ismeretében teljesen mást vártam.

Az előző kötetben Jane Rizzoli állt a középpontban, most pedig Maura kapta meg a főszerepet, míg a nyomozó visszaszorult a mellékszereplő kategóriába. Mindenképpen előny, hogy egy kicsit jobban megismerhettem Maurát: a gondolatait, a múltját és az életét - a Halottak királynőjének titulált nő így sokkal közelebb került hozzám és talán még emberibbé is vált azáltal, hogy nyilvánvaló lett, neki is vannak érzései. Ugyan Rizzoli és Isles kapcsolata az én szememben még nem tekinthető barátságnak, de később akár még az is lehet majd belőle.

Az ismeretlen nő holttesttel kapcsolatos vizsgálat egy részlete felkelti az FBI figyelmét is, ezért újra feltűnik a színen Gabriel Dean ügynök, aminek egyébként én kifejezetten örültem. Maura mellett pedig megjelenik a volt férj, akinek hirtelen felbukkanása elsőre talán kicsit furcsának és indokolatlan tűnik, de a későbbi összefüggések tekintetében értelmet nyer minden.

A halálesetek mögött álló indokok egy részről megdöbbentőek, más részről pedig teljességgel elítélendőek, az elkövetők is megkapják a maguk büntetését: ki így, ki pedig amúgy. Bár a lezárás elég hirtelenre sikerült  - a vége előtt harminc oldallal még minden nyitott volt - ezért nem is volt minden szempontból kielégítő a számomra, eléggé összecsapottnak éreztem - ráadásként pedig még kicsit rózsaszínbe is hajlott a regény legvége.

Gyengébbnek éreztem ezt a kötetet, de csak a tempóját tekintve az, mert a történet egyébként jól összerakott és képes bizonytalanságban tartani az olvasót, folyamatosan fenntartani az érdeklődését. Mondanám, hogy hamarosan olvasom a következőt, de sajnos erre nem fog sor kerülni, mert a sorozat negyedik része - a Body Duble - nem jelent meg magyarul. Ezek mellett elég meglepő, hogy ötödik rész viszont létezik magyar kiadás formájában - igaz, hogy azt egy másik kiadó adta ki és sokkal korábban, hogy az első kötet megjelent volna. Nem, nem keresek logikát abban, hogy miért kell egy ötödik részt önállóan, előzmények nélkül megjelentetni - helyette inkább örülök annak, hogy hátravan még egy kaland, amelyet átélhetek.

Folytatás »

Várólista - 2015. július

A könyvhét hónapja után és az őszi könyveső előtt: uborkaszezon a hazai könyvkiadásban. Mégis van néhány megjelenés: van, amelyik kiadvány a könyvheti újdonságok miatt csúszott hátrébb egy picivel, egyéb kötetek esetében pedig a technikai, illetve más, előre nem látható problémák leküzdéséhez kellett még egy kis idő. Ez részemről nem baj, mert így a júliusi posztba is be tudok pár könyvet, ajánlót zsuppolni, és hátha valaki éppen ezek között fogja megtalálni a kedvére valót.

A válogatásom alapján ez a hónap nagyobb részben a sci-fi, kisebb részben pedig a horror kategóriájába tartozó regényeké. Nézzük akkor a kínálatot és a választékot: 

A Fumax Kiadó először a könyvhétre ígérte, végül július lett belőle, de a lényegen nem változtat, mert megérkezett a Térség ciklus negyedik kötete, James S. A. Corey soron következő írása, a Cibola meghódítása. Jut eszembe: most már tényleg el kellene kezdenem a sorozatot, mert annak minden kötete a polcomon sorakozik, de még egy sort sem olvastam belőle - ez önmagában így elég kockázatos viselkedésforma, de bevállaltam, mert a zsigereimben éreztem, hogy kell nekem ez a regényfolyam.

A világpremierrel azonos időben jelent meg kis hazánkban Kim Stanley Robinson Aurora című regénye, amelyet ezúttal is az Agave Könyvek kiadónak köszönhetünk. Részükről nem ez az első - és reméljük, hogy nem is az utolsó - olyan kiadvány, amelyet ebben a formában és időzítéssel hoznak el nekünk, magyar olvasóknak.

Harrison Fawcett, vagyis Fonyódi Tibor művei nem ismeretlenek előttem, ahogy gondolom sok mindenki más előtt sem. Vannak regényei, amelyek megérettek az újra kiadásra, az Ópiumkeringő pontosan ilyen történet. Az átdolgozott művet, harmadik kiadásként a Tuan Kiadó kínálatában kell keresnünk.

Sokat kellett várni rá, de ami késik, az nem múlik és végül megérkezett a Delta Vision kiadó Mesterművek Dark sorozatának nyitó kötete, a Carcosa árnyai. A kötet szerkesztője ezúttal is Kornya Zsolt, ezért biztos, hogy a megszokott minőséget kapják majd az olvasók. A kötetben szereplő írásokat H. P. Lovecraft munkássága ihlette - méghozzá olyan mennyiségben, hogy ez még csak az első rész és várható a folytatás is. A szerkesztő tematikus kategóriákba sorolta közel száz év termésének legjavát. Lovecraft rajongók, lehet ismerkedni a kötettel! 

A romantika és az erotika szekciót most inkább kihagyom, mert a legutóbbi olvasmányom, ami ebbe a zsánerbe tartozott teljesen kiverte nálam a biztosítékot - értékelés is lesz róla hamarosan, tutira rá fogtok ismerni, hogy melyik "művet" emlegettem most. Ebben a hónapban is kinéztem ugyan két regényt, de mindkettő fülszövege végtelenül ismerős momentumokat tartalmazott, amelyek leginkább borzongást és távolságtartást váltottak ki belőlem, ezért úgy döntöttem, hogy nem rakom be őket a rovatba - az előzmények tekintetében annyira nem is érdekelnek. 

Ennyi fért bele az havi posztba, de kíváncsian tekintek a következő hónap kínálata felé.

Folytatás »

Rachel Hartman: Seraphina (Seraphina 1.)

Az az igazság, hogy a sárkányos könyveknek soha nem tudok ellenállni és csak kifejezetten nehezen lehet eltántorítani azok olvasásától. A Seraphina esetében is rögtön felfigyeltem a fülszövegre, de leginkább arra, ahogy a sárkányok és az emberek együttélésére, a sárkányok alakváltására, emberi alakba préselődésére hivatkozik. Nincs az a körülmény - gondoltam -, ami ennek a regénynek az olvasásától visszatarthatna. be is szereztem, amint tudtam, majd - a nem egészen pozitív fogadtatások eredményeként - a könyvespolcom olvasásügyileg hanyagolt példányai közé sorolódott be. Pedig vonzott a történet, de mindig csak halogatódott az olvasása, ezt pedig nem hagyhattam sokáig szó nélkül - és ha másként nem működik, akkor majd némi kényszerrel: a regényt felpakoltam a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás kötetei közé. Már bőven túlteljesítésként (20. könyvként a listán szereplő 24-ből) végre elolvastam ezt a történetet - most pedig mérges vagyok magamra, hogy ezt nem tettem meg hamarabb.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadói sorozat: Scolar fantasy
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 445 oldal
Fordította: Simonyi Ágnes
Borító ár: 3.750,- Ft
A mű eredeti címe: Seraphina
Sorozat: Seraphina
Előzmény:
0,5.) Seraphina: The Audition
Folytatás:
2.) Shadow Scale
Műfaj: fantasy, ifjúsági

Először is nézzük az alapszituációt: Történetünk Goreddben játszódik, amely ország fiatal királynője negyven évvel ezelőtt - hosszú háborúskodást és még több elszenvedett veszteséget követően - békét kötött a sárkányokkal. Ezek a nemes és veszélyes lények sem ok nélkül egyeztek bele a békébe: a goreddiek által kifejlesztett harcművészet, a drakomachia miatt sok társukat vesztették el a csatákban. A béke tehát mindkét fél érdekében állt, de ahogy az lenni szokott nem mindenki értett egyet annak megkötésével. Az egyik sárkány - vagyis, ahogy ők nevezik: saar - tudós felfedezte az alakváltás lehetőségét, a sárkányok emberi testbe préselődését, és innentől kezdve a két faj egyedei elkeveredhettek egymással, megismerhették a másik kultúráját. Az emberi alakot öltött sárkányok, a saarantrasok elsősorban tudósokként éltek az emberek között, tevékenységüket csak a Cenzorok tanácsának szigorú felügyelete alatt végezhették, az érzelmek és a kötődés túlzott megnyilvánulása súlyos következményeket vont maga után, a megtévesztések elkerülése érdekében a saarantrasokat csengő viselésére kötelezték és csak kevesek kaptak ez alól felmentést, így általában tudni lehetett, hogy ki a sárkány és ki nem az - persze vannak kivételek.

Negyven év telt el a béke megkötése óta, ennek megünneplésére a sárkányok vezére, az ardmagar Goreddbe látogat. Az előkészületeket egy szörnyű esemény zavarja meg: a trónörökös halála - a holttesten látható nyomok pedig egy sárkány által elkövetett gyilkosságra utalnak. Seraphina a zenesegéd sem az emberek, sem pedig a sárkányok társaságában nem érzi jól magát - megvan az oka arra, hogy mindkét oldaltól távol tartsa magát. Eddig a háttérben tudott maradni, a herceg temetésén azonban gyönyörű muzsikájával akaratlanul is felhívja magára a figyelmet. Meglátásai, merész cselekedetei, valamint a sárkányokkal kapcsolatos megállapításai felhívják magára a testőrség kapitányának, Lucian Kiggsnek a figyelmét, aki be is vonja a nyomozásba a lányt. Seraphina azonban nem egyszerű zenesegéd, hanem szörnyű titka van, amit gyerekkora óta rejteget mindenki elől - a nyomozás egyszerre veszélyezteti az ő lelepleződését, valamint a béke megszüntetése ellenében végzett összeesküvést. 

A kép INNEN.

Furcsán működik kis országunk, mert ennek a kötetnek nem lett éppen túl fényes a fogadtatása a magyar olvasók körében: eléggé vegyesek a vélemények. Sokat gondolkoztam a történet megismerése közben ezen a problémán, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy ezzel regénnyel alapvetően - a legtöbb olvasó szempontjából - két gond van: egy young adult fantasyról van szó, amely sokkal összetettebb, mint amit az ebbe a kategóriába sorolt művekkel kapcsolatban a trendeket követve megszokhattunk. Szóval aki a jófajta sárkányos fantasyra vágyik, annak ez a történet túlságosan young adult lesz, aki pedig a YA könyveket falja napi rendszerességgel, annak pedig világfelépítés, illetve az alkalmazott kifejezések szempontjából túl bonyolult. Ebből következik, hogy csak egy szűk réteg érdeklődését fogja felkelteni a fülszöveg, és még ennél is kevesebb ember tetszését fogja elnyerni a sztori - ez pedig nem túlzottan jó hír a folytatásokra nézve.

Pedig a regény kifejezetten jó, a háttérvilág kidolgozottsága pedig fantasztikus. Már a fülszövegben, illetve a posztnak a történetet bemutató két bekezdésében is olvashatóak azok az egyedi kifejezések, amelyek megkövetelik a figyelmet - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Bár szokva vagyok az összetett szöveghez, de még nekem is gondot okozott az elején ezeknek az egyedi szófordulatoknak a megértése és nyomon követése, bizony többször elvesztettem a fonalat, lestem összezavarodva a lapokat - fruszrált helyzetemből az mentett ki, hogy felfedeztem a kötet végén a meglehetősen részletes szószedetet és ha időnként elbizonytalanodtam, akkor odalapoztam.

Az animáció INNEN.

Nemcsak a kifejezések, hanem a sárkányok és az emberek "együttéléséhez" köthető társadalmi berendezkedés bemutatása, annak minden apró részletre történő leírása teszi a megszokottnál valamivel nehezebben megemészthetővé ezt a szöveget. Seraphina mesél, mindent megoszt az olvasóval, amire csak szükség lehet annak érdekében, hogy ezt a nem éppen egyszerű helyzetet a legapróbb részletig és motivációig meg lehessen érteni, hogy a leglényegtelenebb reakció indoka is világos legyen. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha sok leírást, részletes bemutatást tartalmaz a történet, amely pedig maga után vonja azt, hogy maga a sztori nem lesz éppen a legmozgalmasabb, cserébe viszont amolyan kényelmesen folydogáló, de nagyon élvezetes utazást kínál kárpótlásként.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy Rachel Hartman ennyire minden részletre kiterjedően rajzolta meg ezt a különös helyzetet, ennyire precízen fektette le az alapokat. Bár túl nagy meglepetést nem okozott a történet, de kellemes kikapcsolódást nyújtott, a részletes világfelépítés miatt pedig hajlandó vagyok elnézni a vontatottabb cselekményt és a kissé kényes szerelmi szálat is. Mindezt azért, mert tudom, hogy a folytatásokhoz megfelelően stabil, mindenféle lyukaktól és ellentmondásoktól mentes, maximálisan terhelhető alapot hozott létre a szerző, amelyet innentől bűn lenne kihasználatlanul hagyni - szóval nagyon erős folytatásra számítok, amellyel kapcsolatban nem titkol vágyam az, hogy egyszer majd magyar nyelven is megjelenjen.

Biztosan nem vagyok egyedül azzal, akit zavart, hogy a főszereplő leányzó mindössze tizenhat éves, mert bizony a viselkedése alapján nem éppen ezzel az életkorral társítottam volna össze - és bevallom, hogy a fejemben néhány évvel idősebbként gondoltam rá. A karaktere viszont érdekes és ez leginkább a származásának, a féltve őrzött titkának köszönhető. Ő az a főszereplő, aki a teste és a kinézete helyett az éles eszével és a sárkányok természetének alapos ismeretével vívta ki a tiszteletem és a figyelmem - nem csak az enyémet, hanem Lucian Kiggsét is.

"Nincs semmi szégyellnivaló egy stratégiai fontosságú visszavonulásban, mialatt arra vársz, hogy a Botrány, ez az átkozott baziliszkusz másfelé fordítsa sorvasztó tekintetét - különösképpen, ha olyasvalaki vagy, akinek bizony van rejtegetnivalója."

Kiggs Kapitány maga sem elhanyagolható személyiség, hanem nagyon is érdekes, figyelemfelkeltő és titokzatos személyiség, akinek szintén gondot jelent a származása - csak éppen másként. Szóval, ha nem mindenáron arra törekedett volna a szerző, hogy young adult történetet írjon, akkor nyugodtan lehetett volna idősebb is Seraphina, és akkor valamivel komolyabb és sötétebb történet is kerekedhetett volna a sztoriból - bár alapvetően így sem volt ez rossz, sőt... Ugyancsak érdekesnek találtam Orma karakterét, de mind az emberek, mind pedig a sárkányok között akad még bőven olyan, aki színesebbé és kifejezetten élvezetessé tette a megismert világot.

A kép INNEN.

A történet több oldalról is megvizsgálja a sárkányok és az emberek együttélését, a pozitívumok mellett bemutatja annak árnyoldalát is és rávilágít a két faj érzelmi és fizikai keveredésének veszélyeire, annak buktatóira. A jelenlegi helyzet a negyven éve tartó béke ellenére is törékenynek tűnik, jól érezhető a mindent átható feszültség, a politikai és társadalmi ellentét. Rachel Hartman ugyanúgy beleszövi meséjébe az érzelmek különbözőségét, ahogy a közéletben, az országok irányításában jelentkező ellentéteket és nehézségeket - tetszett, hogy egyiket szempontot sem kezelte nagyvonalúan, hanem mindegyiket egyenrangú tényezőként, ugyanolyan lényeges elemként tüntette fel a regényben.

Ha az elején még nem is, de a vége felé mindenképpen nagyobb hangsúlyt kap a szerelmi szál a történetben. Már a kötet legelején láttam, hogy ez a vonal kikerülhetetlen lesz, de arra számítottam, hogy kissé másmilyen lesz, mert ez így eléggé sutára és erőltetettre sikerült. Bár még az is elképzelhető, hogy ez is csak a kategória egyik kötelezően elvárt követelménye - akkor pedig igazán kár érte.

Elég sokat hadováltam már össze erről a regényről ahhoz, hogy lassan a végére érjek a mondandómnak és levonjam a végkövetkeztetést, amelyet szerintem már mindenki sejt: alapjaiban véve ez egy nagyon élvezetes, alaposan felépített és kifejezetten körültekintően összerakott történet, amelyet egyszerre ajánlok a sárkányos fantasyt kedvelőknek, a young adult könyveket olvasóknak - valamint azoknak is, akik az utóbbitól idegenkednek vagy éppen az átélt csalódások miatt hanyagolják a hasonló olvasmányokat. Bátran kiállok és hangosat kiáltok: ismerjétek meg Seraphinát, az emberek és a saarok világát! Nekem pedig ide a folytatást, de izibe! :)

Folytatás »

A hét idézete (2015/31.)

"Az igazságnak néha nehéz áttörnie a hiedelmeink falán. Egy megfelelő libériába öltöztetett hazugság könnyebben átjut rajta."

/Rachel Hartman: Seraphina - Scolar Kiadó, 2013./

Folytatás »

Lev Grossman: A varázslók (A varázslók 1.)

Hosszan nézegettem az idei év könyvhét - akkor még várható - megjelenéseit, és bár már első ránézésre is éreztem a bizsergést, de a fülszöveg elolvasásával egyre inkább erősödött a vonzás, amit ezzel a regénnyel kapcsolatban éreztem - a könyvből készülő sorozat trailerének megtekintését követően pedig teljesen elvesztem. Ez volt az az állapot, amikor véglegesen úgy döntöttem, hogy ez a könyv nekem kell! Ezután következett a tervezés folyamata: mely kiadványok is jöjjenek majd velem haza a Vörösmarty térről, melyek lesznek azok, amelyek megérik a cipekedés energiaráfordítását - nem volt kétséges a számomra, hogy ennek a kötetnek bizony ott van a helye az azonnal beszerzendők listáján.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 441 oldal
Borító ár: 3.780,- Ft
A mű eredeti címe: The Magicians
Fordította: Dr. Sámi László
Sorozat: A varázslók
Folytatás:
2.) The Magician Kings
3.) The Magician's Land
Kategória: fantasy
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu

Mohóságomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egész napot kitöltő utazástól és nyüzsgéstől elcsigázott estén, amikor fáradtam beestem az ágyba, nem az éppen aktuálisan olvasott regényemet vettem elő, hanem ebbe a történetbe kukkantottam bele - és bizony benne is ragadtam. Érdeklődve olvastam a kissé zárkózott és magának való kamaszfiú problémáit, és az élettel, valamint a beilleszkedéssel vívott - szélmalom - harcának felvezetését.

Az elsők között voltam, akik a megjelenést követően olvasták a regényt, és bizony azóta rengeteg idő eltelt már - én pedig képtelen voltam szavakba foglalni a véleményemet, az érzéseimet. Ennek egy részről a regény által kiváltott ellentétes érzelmek, más részről a nem kis mértékű csalódottság az oka. Mindehhez még hozzá adódott az is, hogy a folyamatosan megjelenő értékeléseket olvasgatva úgy tűnt, hogy senki sem érezte azt a regénnyel kapcsolatban, amit én, hanem mindenki szuperlatívuszokban beszélt az átélt élményeiről - miközben az én lelkem kissé leforrázottnak tűnt.

Még véletlenül sem az volt az akadály, hogy nem mertem kifejteni a véleményem, hanem teljes mértékben elbizonytalanodtam, saját magamban kétkedtem: attól féltem, hogy valami fölött elsiklottam, valamit rosszul értelmeztem. De akárhány alkalommal vizsgáltam is meg az élményeimet mindig ugyanaz jött ki: ellentétes érzéseket keltett bennem a történet, de elvarázsolni csak részben tudott. Mindezzel együtt rájöttem arra is, hogy miért tartják megosztónak ezt a művet. Hogy nem értitek miről is hadoválok itt össze-vissza? Megpróbálom elmagyarázni.

"Mindez csak megerősítette abban a hitében, hogy az igazi élete - az, amit valójában élnie kellene - elkeveredett a kozmikus bürokrácia valamiféle kapitális adminisztrációs baklövése folytán."

(A kép forrása: The Magicians trailer)

Fantasztikusan jól indít a regény, rögtön erős hangulatot teremt, amely akkor is megragad, ha nem akarod - márpedig én akartam, hiszen ezért került a kezembe a könyv. Az alap probléma könnyedén átélhető, mert ismerős ahogy a gyerek és a felnőtt kor határán álló fiatal nem találja, ugyanakkor megszállottan keresi a helyét - eddig pipa. A szöveg igényesen megfogalmazott, a fordítás is hasonlóan színvonalas, a mondatok elringatnak, miközben érződik a mélyükben rejlő komor, helyenként keserűséggel telített hangulat - ez is pipa. Egyetlen negatívumként a leírások és a főszereplő által átélt agonizálások mennyiségét tudnám felhozni, amelynek mértéke természetesen fordított arányosságot mutat a párbeszédek előfordulási gyakoriságával.

"Haladjunk szép sorjában. Először is, a mágia valóságos, létező dolog. De erre már valószínűleg te magad is rájöttél."

Fantasy olvasóként mindig örülök annak, ha egy új olvasmányomban régi kedvencek tűnnek fel, mert olyan mintha újra átélném azokat a történeteket is - márpedig határozottan úgy tűnik nekem, hogy Lev Grossman maga is nagy fantasy rajongó lehet, a szövegben található számtalan utalás mindenképpen ezt jelenti. Az, hogy Fillory nem más, mint a Narnia Krónikáinak egy alternatív, de olyan túl sok mindenben nem különböző változata, nem volt kérdéses a számomra. Nem maradhatott ki természetesen a Harry Potter sem, a regényekkel kapcsolatos részletek is gyakran feltűnnek a szövegben - továbbra sincs ez ellen semmi kifogásom.

"A varázslás tanulmányozása nem tudomány, nem művészet és nem is vallás. A varázslás mesterség."

(A kép forrása: The Magicians trailer)

Igazán kedveltem a regény elejét, mert rabul ejtett a Quentin szemszögéből elmesélt történet, ahogy végül is bekerült Varázskapu Egyetemen felvételit tevő tagok közé, ahogy átélte a különös feladatokat és próbákat, amelyeket egyszerre találtam lenyűgözőnek, fantáziadúsnak és érdekesnek - csillogó szemmel meséltem az olvasottakról mindenkinek, aki csak meghallgatott. Majd teltek az oldalak - a regényben pedig a hónapok, aztán az évek - és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy Quentin annyira boldog lenne azzal a helyzettel, amibe belekerült, pedig fantasztikus dolgokat élt állt - még akkor is, ha meg kellett küzdenie érte és ez bizony fájdalommal járt.

"... a tökéletesség hajszolása kényes és kimerítő dolog, mivel abban a pillanatban, hogy az ember kiszúrja akár a legapróbb hibát, rögtön oda az egész."

A kezdeti varázs, illetve a történettel szembeni lelkesedésem olyan negyven százalék környékén kezdett megkopni, akkor fordult meg a fejemben először, hogy ez a történet nem az lesz, amire én számítottam, akkor éreztem első alkalommal, hogy az elvárásaim és a kapott élmény nem biztos, hogy össze fognak találkozni - vagy legalábbis nem lesz teljes az illeszkedés. Valószínűleg ott követtem el az első hibát, hogy többször is elolvastam a fülszöveget, aminek a tartalma végül véglegesen rögzült a fejemben - a jó memória lehet éppen hátrány is. Szóval vártam a beígért eseményt - Quentin és a barátai felfedeznek majd valami nagyot és lényegeset -, de az valahogy nem akart bekövetkezni, csalódásként könyveltem el, hogy minderre csak a kötet hatvan százalékánál került sor - a hatalmas dologról pedig kiderült, hogy alapvetően nem is olyan nagy durranás, illetve egyáltalán nem hatott rám meglepetésként és újdonságként.

"Tudom, hogy azt hiszed, ez az egész csupa küldetés meg sárkány, meg a gonoszok elleni harc lesz, mint Filloryban. Pontosan tudom, hogy ezt reméled. De nem így lesz. Te még nem látod."

(A kép forrása: The Magicians trailer)

Ez a regény fantasy és mégsem az. Első olvasatra mindenképpen fantasy-nak tűnik, hiszen ott van mágia jelenléte, a varázslókat képző egyetem, és persze Fillory. Viszont mindezek ellenére is csak úgy éreztem, hogy ez csupán a háttér, mert az írónak szüksége volt valami olyan összetevőre, amely még jobban kiemeli Quentin egy tulajdonságát: azt, hogy hiába vágyik valamire, amikor eléri azt, akkor nem érzi a boldogságot, a megelégedést. Egy idő után már határozottan látszik, hogy itt nem a mágia, hanem az emberi lélek rejtelmei a fontosak - éppen ezért is nem kerül sor a varázslatok részletes leírására, azok alkalmazására, talán nem véletlenül ismerősek a háttér fantasy elemei. Sokkal több emberi probléma és lelki nyűglődés szerepel a történetben, mint amennyi tényleges hókuszpókusz, illetve ilyen módon vívott küzdelem - ez utóbbival mindössze csak egy fejezetben találkoztam össze. Szóval az a gond, hogy a legtöbb fantasy olvasónak ebben a történetben kevés az annyira várt elem, a fantasy zsánerét nem kedvelőknek pedig biztosan sok.

"Az a gond a felnőtté válással (...), hogy miután felnőttél, azok az emberek, akik még előtte állnak, többé már nem szórakoztatóak."

(A kép forrása: The Magicians trailer)

Valahogy pont így érzem ezt én magam is. Még annak ellenére is, hogy az én szememben ez a regény nem éppen a felnőtté válásról szól - biztos velem van a baj, mert én ezt a folyamatot teljesen másként éltem meg -, hanem egy felnőni képtelen és a kamaszkori problémáit végig dédelgető, a saját hibáiból nem vagy csak alig tanuló fiúról, akinek magába forduló viselkedése a regény elején még érdekes volt, a kötet közepén untam, majd egy idő után elkezdett idegesíteni.

Csak egy dologban voltam biztos: képtelen voltam azonosulni a karakterével és átérezni a problémái egy részét, mert én soha életemben nem voltam ennyire céltalan és ennyire depresszióra hajlamos - az ilyen emberek általában nem a szimpátia érzését szokták belőlem előhozni. Nem éreztem a fejlődést: Quentin ugyanannak a késztetésnek engedelmeskedve ami a normál életben sem hozott eredményt, éli tovább az életét és rombol maga körül. Öt évig tanulta - hatalmas erőfeszítésekkel - a mágiát, de nem éreztem azt, hogy ez valahol hasznosulna - kivéve, hogy alapfokú beavatkozások alkalmazásával létrehozott magának egy álca munkahelyet -, az élete ugyanolyan céltalan, mint volt.

Bár úgy tűnik, hogy nagyon nem tetszett a regény és sokkal több gondom van vele, mint amennyi nem, de azért nem tagadhatom, hogy nagyon is hatással volt rám az, amit olvastam, és a nagy része azért kedvemre való is volt. Jó néhány ötlete nyerte el a tetszésem: a felvételi teszt, a varázslás mesterségének elsajátítása, Dél-Varázskapu és az odajutás módja. Fantasztikusan erős gondolatok vannak a könyvben - rengeteg idézettel lettem gazdagabb.

"Idekint, a nagyvilágban a nyers, módosítatlan fizika uralkodott, és járványszerűen terjedt a világiasság. Olyan volt, akár egy korallzátony, amelyből kilúgozták az eleven és életadó jelentést, és nem maradt utána egyéb, csak egy üres, színes váz, egy halott kődarab. Egy varázsló szemével nézve Manhattan úgy festett, akár egy sivatag."

2016-ban érkezik a regényből készült sorozat a
SyFy csatorna műsorán.
(A kép forrása: The Magicians trailer)

Végig billegett a mérleg: hol a jobban, hol pedig a kevésbé tetszés felé fordult az a bizonyos mutató, amely a történettel kapcsolatos érzéseim és összbenyomásom volt hivatott valamilyen mérhető formában meghatározni. Talán ebből is levonható az a megállapítás, hogy hullámzónak éreztem a történetet - voltak részek, amelyeket halálosan untam és voltak fejezetek, amelyeket nagyon kedveltem. Ha sok mindennel kapcsolatban bizonytalan is voltam, abban hogy olvasás közben, illetve azt követően elég lehangolt állapotba kerültem, egy cseppnyi kétségem sem volt - talán nem éppen jókor talált meg engem ez a történet, talán az a gond, hogy fantasy-t én mindig kikapcsolódás és szórakozás céljából olvasok és ezért nem nyert meg magának a fantasy háttér előtt játszódó tömör és komor valóság. Mindettől függetlenül értem, hogy miért siker ez a történet és miért szeretik annyian - még akkor is, ha nekem annyira nem jött be.

Az író stílusa és elképzelései korántsem egyeznek meg az én elvárásaimmal, de ettől függetlenül mégis úgy érzem, hogy érdekel a folytatás, és kifejezetten kíváncsi vagyok arra, hogy mi az, amivel a szerző - a fülszövegben leírtak szerint - végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit - legalább megtudom, hogy ez az irányvonal nekem való-e vagy éppen az ellenkezője lesz az igaz.

Folytatás »

Indrek Hargla: Melchior, a patkárius és a Szent Olaf Templom rejtélye (Melchior, a patikárius 1.)

A blogger nem csak könyvet ajánl, hanem maga is értékeléseket olvas és bizony nem egy esetben kísértésbe is esik. Az olvasott posztok közül némelyik alátámasztja a korábbi megérzéseit - érthető ez pozitív, illetve negatív értelemben is -, illetve olyan is előfordul, amikor bizony határozottan olvasásra csábít egy olyan regény esetében, amelyet korábban éppen csak egy kósza pillantással illetett. Ez utóbbi pontosan ráillik Indrek Halgra és az én esetemre, aki pedig bűnbe vitt a véleményével, az nem más volt, mint a Szubjektív Kultnapló blogot vezető Ppayter.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 314 oldal
Fordította: Rácz Nóra
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Apteeker Melchior ja Oleviste
mőistatus
Sorozat: Melchior, a patikárius
Folytatás: Melchior és a Kerekeskút utca lidérce
Kategória: történelmi krimi

Történetünk főszereplője, Melchior Wakenstede egy patikát vezet a 15. századi Tallin kereskedővárosában, amely a hírhedt kalózok, a Vitális Testvérek uralmának megtörését követően hirtelen fejlődésnek indult, pezsgő élet jellemzi. Amikor azonban a városban megölnek egy német lovagot, majd a gyilkosságot újabbak követik, a tettes pedig nem kerül kézre, a bíró a ravasz patikus segítségét kéri. A lovag a rövid tallini tartózkodása alatt is jó néhány haragost szerzett magának, a gyanúsítottak száma egyre csak nő, ahogy az információk lassanként bővülnek. A nyomok végül a közelmúlt, illetve a régi idők homályába vesző legendákhoz vezetnek.

Ritkán olvasok történelmi krimit, pedig egyébként szeretem - nem angolszász szerzők műveit pedig még kevesebb alkalommal veszek a kezembe, így nem véletlenül esett a választásom ennek a regénynek a megismerésére. A kedvező kritikák csábításának - illetve az északi kalózok legendájával kapcsolatos kíváncsiságomnak és rajongásomnak - engedve már a megjelenést követően beszereztem, majd a polcra tettem és kellett a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás ösztönzése arra, hogy végül sort kerítsek az olvasásra.

Melchior egy elég különleges figura. Először is azt jegyezném meg vele kapcsolatban, hogy egyáltalán nem egy olyan ősz öregember, mint amilyennek a regény borítója látva elképzeltem, hanem egy lényegesen fiatalabb, ereje teljében lévő férfi - fiatal feleséggel. Másodsorban pedig a megfigyelőképességét és éles, az összefüggésekre és a részletekre kifejezetten fogékony elméjét említeném meg - ettől olyan érzésem volt, mintha Poirot eszmefuttatásait olvastam volna, középkori környezetbe helyezve.

Tallinn, Szent Olaf templom

Ha már a középkori környezet, akkor ki kell emelnem, hogy az bizony nagyon részletesen bemutatásra kerül a regényben - néha már túlzónak is találtam a leírások mennyiségét és aprólékosságát. Az Észt történelemre vonatkozó utalásokat és a jellegzetességeket az elején még viszonylagos élvezettel olvasgattam, de amikor ezek bemutatása miatt semmit sem haladt előre a nyomozás cselekménye, akkor bizony kezdtem nyűgös lenni. A szereplők bemutatása a regény elején több fejezetet is igénybe vett, mégis csak nehezen kapcsoltam össze a szerteágazó eseményeket és motivációkat a tényleges történésekkel, nem volt egyszerű átlátni a hátteret és az okokat.

A nyomozás sem teljesen úgy zajlott, ahogy azt én eredetileg elképzeltem: gyakorlatilag az egész regény csak sétálgatások, találkozások és beszélgetések sorozata, a dialógusokban pedig ott szerepel a lényeg, amelyet egymás mellé rakva kitalálható lenne az, amiből elvileg a patikusunk is kikövetkezteti a gyilkos személyét és a történések lényegét. Bár általában odafigyelek az apróságokra, most mégsem sikerült követnem a szerző észjárását, az általa elszórt információk morzsáját. Úgy nézett ki, hogy én határozottan rossz nyomon jártam, amikor pedig Melchior egy verses formába öntött szöveget elolvasva egyszerre megvilágosodott és onnantól kezdve mindent tudott, akkor kifejezetten mérges lettem. Sehogy sem értettem, mi is történt, mi volt az, amit nem én nem vettem észre, de Melchior ellenben igen - bevallom, hogy később sem sikerült megértenem a hatalmas fordulat okát.

A szerző szerintem számított arra, hogy az olvasók többsége hozzám hasonló cipőben fog járni, mert a kötet végén egy helyiségbe terelte az összes szereplőt és legalább félszáz oldalt áldozott annak, hogy elmagyarázza a megtörtént eseményeket, illetve az összefüggéseket. Ettől viszont már megint úgy éreztem magam, mintha egy Poirot regényt olvastam volna, amelynek végén a nyomozó elénk tárja azt, amit csak ő látott eddig, mindenkit meggyanúsít, majd rámutat a gyilkosságot elkövető személyre és a mélyben meghúzódó motivációra. Nos, ez a regény pontosan ugyanilyen stílusú befejezést produkált.

Nagyon nehezen haladtam az olvasással, az alig háromszáz oldalast regényt sikerült egy hét alatt legyűrnöm, amely az én esetemben extra lassúnak tekinthető. A sok oda-vissza sétálásba és a lényegtelennek tűnő mondanivalókba, részletes leírásokba mindig belealudtam - egyszerűen nem tudta az érdeklődésem fenntartani a történet. Néha a dühöm - amelyet a szöveghibák miatt éreztem - lendített át a legunalmasabb  részeken. Az viszont, hogy a regény címe szerepel hibásan a könyv gerincén, teljesen kiverte nálam a biztosítékot.

A Toompea, vagyis a Dómhegy, amely a történet egyik lényeges helyszíne.
(Forrás: Wikipédia)

A kötetnek van egy misztikus szála is, ez pedig a patikust, illetve a családját sújtó átok, amelyről értesülhettem, a tüneteit is láthattam, de az okát nem igazán értem - gondolom, hogy a későbbi kötetekben ennek a kifejtésére is sor kerül majd, de jelenleg még nagyon zavaros minden.

Szóval kifogott rajtam a szerző és a regény is: nem igazán kaptam meg azt az izgalmat, amit egyébként olvasni szeretek - és amire számítottam -, a krimi részt inkább kuszának, akarattal homályosan bemutatottnak éreztem, mint érdekesnek és kalandosnak, és egyáltalán nem kötött le, amiről olvastam - még a kalózok legendája és a véres jelenetek ellenére sem. Az ok, a végső ok pedig elég erőltetettnek tűnt a kavart bonyodalomhoz képest.

Megpróbáltam, és nem jött be - előfordul az ilyen -, pedig nagyon kedvelni akartam. Most mégis úgy néz ki, hogy Melchior és én búcsút mondunk egymásnak - valószínűleg véglegesen.

Azt pedig már csak félve merem megemlíteni, hogy a második magyar kötet borítóján Melchior ugyanúgy öregembernek van ábrázolva, mint a jelen regény esetében is látható. Vajon a kiadó olvasta az általa megjelentetett regény szövegét? Ha igen, akkor nem értem, hogy mire fel ez a borítódizájn.

A regényből elvileg film is készül majd, és csak remélem, hogy az jól fog sikerülni. Talán úgy vevő leszek a történetre, illetve a folytatásaira, ha majd lesz olyan.

Folytatás »