Valahogy olyan furán állok az egész sorozathoz. Szeretem magát a történetet, de mégis erős ösztönzésre van szükségem ahhoz, hogy kézbe vegyem a soron következő kötetet. Amikor belekezdek az olvasásba, akkor már nincs semmi probléma, mert peregnek az oldalak. Egy darabig. Mert általában féltávnál be szoktam iktatni valami könnyedebb könyvecskét, hogy kirántson abból a letargiából, amibe a szerző által papírra vetett események taszítottak.
Szóval ösztönzés szükségeltetik. A feltételek megteremtése érdekében a tavalyi évben a Kardok vihara, ebben az évben pedig a Varjak lakomája került fel a
Csökkentsd a várólistádat 2013 kihívás keretén belül elolvasandó könyvek közé. Dicséretemre legyen mondva, hogy egyik alkalommal sem cseréltem le az alternatív lista egy vékonyabb és könnyedebb könyvecskéjére ezt a tömzsikét, hanem hiánytalanul abszolváltam a sok száz oldal történéseit.
Nehéz erről a kötetről az előzményekre való utalás nélkül írni, ezért ha valaki még nem kezdett bele a sorozatba (Van még ilyen személy?) vagy csak az elején tart a történetfüzérnek, inkább nem vagy csak erős feledékenység esetén ajánlott a bejegyzés szövegének megismerése.
Van, aki úgy gondolja, hogy az egyes kötetekről nem is lehet külön értékelést írni, mert az eddig megjelent öt kötet és a várható folytatások olyan egységet alkotnak a történések szempontjából ami miatt a kötetenkénti értékelés úgy tűnik, mintha olyan 20 percenként véleményeznénk egy másfél órás mozifilmet. Nem mondom, hogy nincs igazuk, de ettől függetlenül én akkor is értékelek és leírom a gondolataimat. Jó lesz az majd, amikor az emlékek már kissé megfakultak.
Az előző kötet megdöbbentő eseményeit (Hol van Hét királyság régi fénye?)
és hullahegyeit (az ismeretlen katonától kezdve a fontosabb szereplőkig, akiket most nem neveznék a nevükön)
követően Westeros tényleg nem más, mint a varjak lakomája, a csata után hátramaradt, felégetett, tetemekkel borított puszta földek, kifosztott és porrá égetett falvak, valamint romba döntött vagy elfoglalt erődök végtelen sora. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy közeleg a tél. Innen kellene tehát talpra állítani ezt az országot azoknak, akik még vezető pozícióban maradtak. A feladat lehetetlennek tűnik, de nem lenne az, ha a koncon való marakodás helyett a tennivalók felé fordítanák a fejüket a hatalmasságok. Lehetőségük pedig akadna bőven, mert a sorozat többi tagjával ellentétben ez a kötet csak a Westeroson történtekkel foglalkozik. A Fal és a Keskeny-tenger túlpartján történtek csak említés szintjén bukkannak fel a kötetben, az ott játszódó eseményeket majd a következő rész, a Sárkányok tánca fogja elmesélni. Ezen eseményekért cserébe
új nézőpontokat kapunk Cersei és Brienne személyében, valamint betekintést nyerhetünk a Vas-szigetek és Dorne földjén zajló eseményekbe is.
Félreértés ne essék, Martin bácsit egy igazi zseninek tartom, de amit ezzel a királysággal és ezzel a történettel tesz, az már súrolja nálam az élvezhetőség határait. Mire is gondolok? Leginkább arra, hogy bizonyos történések olyan mértékben ki vannak részletezve, amire személy szerint nem tartok ilyen mélységben igényt, csak akkor, ha a további események ezt a részletességet megszolgálják majd. Meg tudok birkózni Cersei tetteivel, mert a kötet végén láttam ármánykodása következményeit, el tudom fogadni Jaime változását, mert szerzett testi fogyatékossága miatt a jelleme jelentős változásokon megy keresztül, értem a Vas-szigeteki emberek tetteit, a Dorneban és Sasfészekben játszódó eseményeket, valamint Sam nézőpontját is. Ezekben a történésekben látok további lehetőséget a folytatásra, látom a megkezdett szálakat, amelyek újabb eseményeket hoznak magukkal. Amit viszont egyáltalán
nem hiányoltam volna a történetből, ha nem kerül bele az Brienne hosszú, kimerítő és számomra teljesen felesleges kóborlása. Komolyan mondom, hogy ideges lettem, amikor újra az ő fejezete került sorra. Mindig ugyanaz a motívum köszöntött vissza: a némber, aki ronda, aki húzzon már vissza az apja mellé, akinek harci képességeit folyton lenézik és aki folyton bebizonyítja, hogy többet tud, mint amennyit kinéznek belőle. Nagyon untam az ő nézőpontját. Ennél jobban már csak Arya semmit mondó jelenetein húztam fel magam, de az ő karakterét legalább kedvelem. Ó, majdnem elfelejtettem megemlíteni Madárkát, akit bizony szívesen megreptettem volna. Ha van szereplő, aki még Joffreynál is utálatosabb a szememben, akkor az bizony Robert Arryn. Az előbbinek legalább voltak elképzelései, de az utóbbi csak nyafogni és hisztizni tud.
Még egy dolog van, ami miatt bár szeretem és el fogom lassanként olvasni minden könyvét, de soha nem lesz a kedvencem ez a sorozat, ez pedig a reménytelenség. Közel négy és félezer oldal történései után nem tudok megemlíteni egy pozitív dolgot sem, ami eddig történt, ami kiutat vagy csak apró reménysugarat, menekülési lehetőséget jelenthetne ebből a káoszból. Mindegy, hogy ki, mit és hogyan teszi azt, amit tesz, a végeredmény akkor is a romlás felé vezet, újabb kétségbeesett helyzetbe taszít és csak egy újabb koporsószöget jelent.
Továbbra is szeretem a szerteágazó cselekményeket, a rengeteg szereplőt, a sok-sok apró mozzanatot, amelyből felépül egy esemény, illetve azt ahogy betekintünk egy-egy szereplő gondolataiba, cselekedeteit motiváló érzéseibe. Kétségtelen, hogy a szerző tényleg zseni, a történetvezetése pedig igazán egyedi, de ez a kötet most nem igazán tudott lenyűgözni. Nagyon remélem, hogy a Sárkányok táncában végre találkozhatok az események viharában korábban nyomuk vesztett szereplőkkel is. Határozottan érdekelne, hogy mi történt több szereplővel, elsősorban Tyrion, Bran, Rickon, Benjen érdekelne.
 |
| Kilenc, a történet szempontjából jelentős ház üvegablaka (forrás) |
Ez a kötet lényegesen jobban összerakott és színvonalasabb, mint sok másik könyv, amit olvastam az utóbbi évben. Nehéz besorolni vagy pontozni. Bármennyire is kimagasló ez a kötet más írók műveihez hasonlítva, de a sorozat eddig olvasott kötetei között bizony a legvontatottabb cselekményű. Ez, valamint a reménytelenség fokozódása, amit kiváltott belőlem a történet adta a pontozás végeredményét. Egyelőre így érzek a kötettel, a történésekkel kapcsolatban.
Pontszám: 8 pont
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 895 oldal
Teljes ár: 3.999,- Ft
Eredeti cím: A Feast for Crows
Sorozat: A tűz és jég dala
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2010.)
szombat, március 09, 2013
Shanara
Posted in: 8 pontos,A tűz és jég dala ciklus,Alexandra,Csökkentsd a várólistádat 2013,fantasy,G. R. R. Martin,könyvértékelés
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése