péntek, március 15, 2013
Shanara
A sci-fi alműfajai közül számomra a disztópia és a cyberpunk a legkedvesebb. Ha ilyen könyvek magyar megjelenésével találom magam szemben, akkor a mű(vek) megszerzésére irányuló késztetés hatalmas méreteket ölt bennem, amelynek figyelmen kívül hagyása, legyőzése lehetetlen feladat. Egyszerűen kifejezve: akarom és kész! Azt is figyelembe véve, hogy a szerző előző könyvét is olvastam, nem volt kérdés, hogy cyberpunk regényként, a Moxyland a könyvespolcom kötelező darabja lesz.
Az írónő tele van friss és különleges ötletekkel, amelyek üdítően hatnak a sorozatban megjelenő, legtöbbször sablon témával és stílussal rendelkező történetek között. Aki kedveli, sőt keresi az egyediséget mindenképpen élvezetesnek és egyedinek fogja találni az írásait. Így jártam a Zoo City című művével és hasonlóan jártam most a Moxyland című regényével is. Mindkettőben annyi újdonság és annyi jó ötlet volt, amely miatt nagyon örülök, hogy magyarul is megjelentek ezek a kötetek.
A műfajhoz illően adva van egy nem is olyan hihetetlen és nem is olyan távoli jövő, amelyben az elektronika, illetve az elektronikán keresztül a hatalmasok, irányítók rétege véglegesnek tűnően megerősíti uralkodását az emberiség fölött. Ebben a nem is olyan távoli jövőben a SIM kártyáddal fizetsz minden tranzakciót, azon keresztül azonosítanak, a lakásod ajtaja azt érzékelve nyílik meg neked, illetve azon keresztül rendszabályoznak meg, ha valami kihágást követsz el. A legnagyobb büntetés? A lekapcsolás, amikor nélkülöznöd kell mindent, ami a SIM kártyádhoz kapcsolódik: nem tudsz buszra, metróra szállni, nem tudsz hazajutni, vásárolni és hasonló, mindennapi dolgok. Ebben a világban a nanotechnológia már nem sci-fi keretei között mozog, hanem térhódítása megkezdődött a mindennapi felhasználási területeken is.
Ebben a világban követjük nyomon négy, nagyon is különböző életvitellel, életfelfogással rendelkező, de mégis hasonló cél felé tartó és bizonyos mértékig egymásra utalt fiatal cselekedeteit.
Milyen ez a könyv? Már a címével, a borítójával is arra törekszik, hogy jelezze: "Én más vagyok! Én eredeti vagyok!" Ha ezekkel a jelzésekkel már megfogott magának és kinyitod a könyvet, akkor arról is megbizonyosodhatsz, hogy nem csak kívülről egyedi, hanem belülről is.
Amíg a Zoo Cityben szinte megelevenedik Dél-Afrika és érezni a területre jellemző hangulatot, addig ebben a regényben bár tudjuk, hogy Fokvárosban tartózkodunk, de a helyszínről lényegben csak említés szintjén értesülünk, amolyan hátteret biztosít csak, maga a történet bárhol játszódhatna a világban. A technikai fejlődés adta lehetőségek, szabályok és azonosságok mellett az egyediségek kezdenek a háttérbe szorulni. Ami hazai szemmel nézve mégis a regény egzotikumát adja az a nevek kavalkádja.
Az mindenképpen látszik, hogy az írónő otthonosan mozog abban a környezetben, amelyet a történetében megjelenít és ismeri a perifériára szorult emberek gondolkodását, vágyait, törekvéseit. Mindezt összedolgozva a már napjainkban is adott technikai lehetőségek és alkalmazások továbbgondolásával, így utólag teljesen egyértelműnek tűnik, hogy elkészült ez a regény. Négy karaktert említettem a korábbiakban, akik eltérő társadalmi helyzetüktől függetlenül mégis a társadalom perifériájára kerültek.
Kendra egy fiatal művész, akinek tehetsége az iskolai végzettségének hiánya ellenére is kezd elismerést kivívni, előnyben részesíti az analóg technikát a digitálissal szemben. Sajnos a tehetség, ha nincs körülötte felhajtás vagy valamilyen botrány, akkor önmagában nem elég. Kendra egy nanotechnológiai kezelésnek veti alá magát, amelynek eredményeként gyakorlatilag élő reklámtábla lesz belőle.
Toby, a bohém, kábítószerfüggő és gazdag fiú, aki az anyja támogatásának köszönhetően viszonylag gondtalan életet élt és hobbijának, a videóbloggerkedésnek élt. Minden érdekli, aminek csak egy kicsit is botrány vagy ellenállás szaga van, az átlagostól egy árnyalatnyival is eltér.
Tendeka az a karakter, akinek a többiekkel ellentétben nem adatott meg a jólét, ő az utcán él és az utcai emberekben látja a lehetőséget és ellenségének tekint mindent és mindenkit, aki akár őt, akár a hozzá hasonlóakból létrejött társadalmi réteget korlátozza a gondolataiban, az elképzeléseiben, a szabad mozgásában. Helyzete miatt azonban tehetetlen, nem rendelkezik az igazi ellenálláshoz szükséges türelemmel, érzékkel, megfelelő merészséggel, technikával, ravaszsággal. Pontosan ezen hiányosságok miatt van szüksége segítők táborára, útmutatásokra és ötletekre.
Lerato a társadalom ismét egy újabb rétegét képviseli, ő a család nélküli, a technológia szolgálatába állított és pont ezért hidegen, számítóan viselkedő ember típusa, aki előre akar lépni, aki átgázol másokon, aki kihasználja a rendszerben található össze kiskaput és aki mindent irányítani, befolyásolni akar. Képessége és tudása pedig büszkeséggel tölti el.
Négy különböző személyiség, amelyek közül volt aki az első pillanatban szimpatikus volt és volt, akit a végére sem tudtam megkedvelni.
A mű alapját a rendszer, az elnyomás elleni lázadás, illetve a rendszer lázadásra adott reakciója adja. A megjelenített négy különböző személyiség mindegyike lázad valamilyen szinten, ki látványosabban, ki alig észrevehetően. Kendra filmre fényképezése, Toby minden botrányt közzétevő blogja, Tendeka állandó ellenállása és Lerato folyamatos kiskapu keresése mind-mind a lázadás egy formája. Ahogy említettem, maga a rendszer is reagál az ellenállásra, figyeli és uralja az embereket, kiszűri az átlagostól eltérőket. Megdöbbentő volt a vezetés beavatkozása és az emberi élet semmibe vétele, még akkor is, ha ennél durvább dolgokat is megélt már a világtörténelem.
Ami számomra az írás fő mondanivalója volt, hogy lehetsz bármennyire elszánt, mérhetetlenül pontos és megfontolt vagy éppen próbálhatod magad távol tartani az igazi változásoktól, a külvilág befolyásoló hatásától, nem tudod magad kivonni a vérkeringésből. Mindig lesznek olyanok a környezetedben, akik a segítségedet kérik, akik akaratlanul is befolyásolják az életed és nem tudod magad mentesíteni az ő általuk generált hatások és következmények alól. Lauren ezt a folyamatot nagyon szépen bemutatta az írásában.
Minél többet gondolkozom a regényen, minél többet ülepedett a történet, annál inkább érzem az írás különlegességét, mélységét, annál inkább úgy érzem, hogy megfogott ez a történet és biztosan újra el fogom majd olvasni. A várható technikai fejlődés függvényében akkor már elképzelhetően más szemmel fogok rá tekinteni, de pont ez lesz benne a jó. :)
Amit nehezen tudtam elfogadni olvasás közben az a rengeteg szleng. Néha úgy éreztem, mintha magam is be lennék lőve. Főleg Toby szövegelése viselt meg nagyon, ő használta a legtöbb fura kifejezést és az ő mondatai voltak pont ezért a legnehezebben követhetők a számomra. Viszont a karaktere jellegzetes része volt ez a stílus és a végére már egész belejöttem az olvasásába, egész elfogadtam az addig furcsa szavakat.
A könyv magyar kiadványa a már szokásosnak mondható Ad Astra minőséget képviseli. A mű eredeti borítója inkább harsány és figyelemfelkeltő, a hazai borító viszont könnyebben adja vissza az írásból sugárzó hangulatot, illetve teljesen passzol a kiadó stílusához. Bár szimpatikus a moxyfigura, de örülök neki, hogy a magyar kiadás más borítót kapott. Ha már moxyfigurát említettem, akkor ki kell fejeznem a sajnálatomat, hogy magában a regényben olyan nagyon keveset szerepelt.
Már nem tudom, hogy hol, de felröppent egy kérdés: Ha választhatnál melyik regény világában élnél szívesebben, a Zoo City-t vagy a Moxyland-et választanád? Mindkét könyvet elolvasva az a véleményem, hogy inkább a Zoo City-t választom. Ellenben úgy gondolom, hogy a Moxyland világának bekövetkezte sokkal reálisabb, nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy itt liheg a sarkunkban, az alapjai már beleszőtték magunkat a mindennapjainkba.
Az írónő honlapját böngészve azt láttam, hogy nagyon jó a kapcsolat a közte és az Ad Astra Kiadó között. Lauren külön bejegyzést szentelt a blogján a könyveihez készített magyar borítóknak és karakterrajzoknak. A szemfüles olvasók pedig más érdekességeket is találhatnak az oldalon.
Tudom, hogy Dél-Afrika messze van, de remélem, hogy egyszer ellátogat majd kis hazánkba az egyébként igen szimpatikus szerző. Az lesz az a program, amelyre mindenképpen időt fogok szakítani.
Amíg a Zoo Cityben szinte megelevenedik Dél-Afrika és érezni a területre jellemző hangulatot, addig ebben a regényben bár tudjuk, hogy Fokvárosban tartózkodunk, de a helyszínről lényegben csak említés szintjén értesülünk, amolyan hátteret biztosít csak, maga a történet bárhol játszódhatna a világban. A technikai fejlődés adta lehetőségek, szabályok és azonosságok mellett az egyediségek kezdenek a háttérbe szorulni. Ami hazai szemmel nézve mégis a regény egzotikumát adja az a nevek kavalkádja.
Az mindenképpen látszik, hogy az írónő otthonosan mozog abban a környezetben, amelyet a történetében megjelenít és ismeri a perifériára szorult emberek gondolkodását, vágyait, törekvéseit. Mindezt összedolgozva a már napjainkban is adott technikai lehetőségek és alkalmazások továbbgondolásával, így utólag teljesen egyértelműnek tűnik, hogy elkészült ez a regény. Négy karaktert említettem a korábbiakban, akik eltérő társadalmi helyzetüktől függetlenül mégis a társadalom perifériájára kerültek.
Kendra egy fiatal művész, akinek tehetsége az iskolai végzettségének hiánya ellenére is kezd elismerést kivívni, előnyben részesíti az analóg technikát a digitálissal szemben. Sajnos a tehetség, ha nincs körülötte felhajtás vagy valamilyen botrány, akkor önmagában nem elég. Kendra egy nanotechnológiai kezelésnek veti alá magát, amelynek eredményeként gyakorlatilag élő reklámtábla lesz belőle.
Toby, a bohém, kábítószerfüggő és gazdag fiú, aki az anyja támogatásának köszönhetően viszonylag gondtalan életet élt és hobbijának, a videóbloggerkedésnek élt. Minden érdekli, aminek csak egy kicsit is botrány vagy ellenállás szaga van, az átlagostól egy árnyalatnyival is eltér.
 |
| Forrás: Ad Astra Kiadó |
Tendeka az a karakter, akinek a többiekkel ellentétben nem adatott meg a jólét, ő az utcán él és az utcai emberekben látja a lehetőséget és ellenségének tekint mindent és mindenkit, aki akár őt, akár a hozzá hasonlóakból létrejött társadalmi réteget korlátozza a gondolataiban, az elképzeléseiben, a szabad mozgásában. Helyzete miatt azonban tehetetlen, nem rendelkezik az igazi ellenálláshoz szükséges türelemmel, érzékkel, megfelelő merészséggel, technikával, ravaszsággal. Pontosan ezen hiányosságok miatt van szüksége segítők táborára, útmutatásokra és ötletekre.
Lerato a társadalom ismét egy újabb rétegét képviseli, ő a család nélküli, a technológia szolgálatába állított és pont ezért hidegen, számítóan viselkedő ember típusa, aki előre akar lépni, aki átgázol másokon, aki kihasználja a rendszerben található össze kiskaput és aki mindent irányítani, befolyásolni akar. Képessége és tudása pedig büszkeséggel tölti el.
Négy különböző személyiség, amelyek közül volt aki az első pillanatban szimpatikus volt és volt, akit a végére sem tudtam megkedvelni.
 |
| Forrás: devianart.com |
Ami számomra az írás fő mondanivalója volt, hogy lehetsz bármennyire elszánt, mérhetetlenül pontos és megfontolt vagy éppen próbálhatod magad távol tartani az igazi változásoktól, a külvilág befolyásoló hatásától, nem tudod magad kivonni a vérkeringésből. Mindig lesznek olyanok a környezetedben, akik a segítségedet kérik, akik akaratlanul is befolyásolják az életed és nem tudod magad mentesíteni az ő általuk generált hatások és következmények alól. Lauren ezt a folyamatot nagyon szépen bemutatta az írásában.
Minél többet gondolkozom a regényen, minél többet ülepedett a történet, annál inkább érzem az írás különlegességét, mélységét, annál inkább úgy érzem, hogy megfogott ez a történet és biztosan újra el fogom majd olvasni. A várható technikai fejlődés függvényében akkor már elképzelhetően más szemmel fogok rá tekinteni, de pont ez lesz benne a jó. :)
Amit nehezen tudtam elfogadni olvasás közben az a rengeteg szleng. Néha úgy éreztem, mintha magam is be lennék lőve. Főleg Toby szövegelése viselt meg nagyon, ő használta a legtöbb fura kifejezést és az ő mondatai voltak pont ezért a legnehezebben követhetők a számomra. Viszont a karaktere jellegzetes része volt ez a stílus és a végére már egész belejöttem az olvasásába, egész elfogadtam az addig furcsa szavakat.
 |
| Forrás: devianart.com |
Már nem tudom, hogy hol, de felröppent egy kérdés: Ha választhatnál melyik regény világában élnél szívesebben, a Zoo City-t vagy a Moxyland-et választanád? Mindkét könyvet elolvasva az a véleményem, hogy inkább a Zoo City-t választom. Ellenben úgy gondolom, hogy a Moxyland világának bekövetkezte sokkal reálisabb, nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy itt liheg a sarkunkban, az alapjai már beleszőtték magunkat a mindennapjainkba.
Az írónő honlapját böngészve azt láttam, hogy nagyon jó a kapcsolat a közte és az Ad Astra Kiadó között. Lauren külön bejegyzést szentelt a blogján a könyveihez készített magyar borítóknak és karakterrajzoknak. A szemfüles olvasók pedig más érdekességeket is találhatnak az oldalon.
Tudom, hogy Dél-Afrika messze van, de remélem, hogy egyszer ellátogat majd kis hazánkba az egyébként igen szimpatikus szerző. Az lesz az a program, amelyre mindenképpen időt fogok szakítani.
A könyvet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!
Pontszám: 7 pont
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2013.
Forrás: recenziós példány, kiadótól
A szerző egyéb művei: Zoo City
A szerző egyéb művei: Zoo City
Posted in: 7 pontos,Ad Astra,cyberpunk,könyvértékelés,Lauren Beukes,recenzió 2013,sci-fi
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése