Jeff VanderMeer: Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

A könyv már a tavalyi év folyamán, jóval a megjelenés előtt is az érdeklődés középpontjában állt, az egyik legjobban várt sci-fi regényként harangozták be a történetet, amely végül is egy trilógia első része. A kiadvány magyar megjelenése az Agave Könyvek érdeme, amely kijelentés azonban további pontosításra szorul, hiszen a regény egy napon lett elérhető mind a külföldi, mind pedig a hazai olvasók számára.

A regény fülszövege mindennél többet mond és pontosan kifejez mindent, ezért most nem is szükséges a saját mondataimmal bevezetni a bejegyzést, hanem szerepeljen itt a könyv hátlapján olvasható összefoglaló.

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Több nappal ezelőtt fejeztem be a regényt és azóta gondolkozom rajta, hogy miként fogalmazzam meg az olvasottak által bennem keltett érzéseket. Nem egyszerű. Ahogyan maga a könyv sem volt az.
Pszichológiai thriller és sci-fi, az ismeretlentől való félelem és a mindent felülíró tudásvágy egy kötetben. Bennem pedig a végtelen kíváncsiság, hogy megismerjem mindezt.

"A küldetésünk egyszerű: az X Térség rejtelmeinek fokozatos felgöngyölítése, szigorúan kormányzati célokat követve, óvatosan haladva az alaptáborból, tapogatózva. Nekünk legalábbis ezt mondták."

Azt hiszem az a legjobb, ha azzal kezdem, hogy ez bizony egy E/1-ben megírt történet, amely kifejezetten alkalmas arra, hogy az olvasót hatalmába kerítsék a főszereplő érzései és gondolatai, az író pedig ki is használja ezt a lehetőséget. Az X Térség maga a megfejthetetlen titok és hiába a sokadik - az előzetes információk szerint a tizenkettedik - expedíció, továbbra sem tudni szinte semmit a térség működéséről. A különleges helyekhez, egyedi jelenséghez hasonlóan ezt a területet is szinte teljes hírzárlat védi és senkivel, még az expedíció résztvevőivel sem osztanak meg lényeges információkat. Felmerül persze az a kérdés is, hogy egyáltalán létezik-e olyan valaki, aki legalább egy kicsit is képben van a térségben történtekkel? Szerintem nincs ilyen. Végül is mindegy, mert a csoport tagjait kiválogatják, felkészítik, majd némi manipulációs technika bevetésével - mivel nem egyszerű az átkelés - "átdobják" őket a határon. Négy tudós, négy nő vág neki az ismeretlennek és már a történet legelején kapunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy a jelenlévők létszáma nagyon gyorsan fogyatkozásnak fog indulni.

"Ami csak él és lélegzik, szükségszerűen nem lehet teljességgel objektív; még a légüres térben a puszta fennmaradásra törő értelem sem lenne az."

Négy ember, akik csak egymásra számíthatnak egy olyan területen, amely egyébként is megszámlálhatatlan titkot és veszélyt hordoz magában. Négy ember, aki már az elején rádöbben, hogy valami nagyon nincsen rendben és akiben bíznia kellene, az fura tekintettel, gyanakvással szemléli őt is és azt is, amire éppen mutat. Aztán kiderül, hogy bár mindketten ugyanazt nézik, de nem ugyanazt látják, a gyanakvás magva pedig nem csak kisarjad, de bizony gyökeret is ereszt, mélyre hatol, erősen megkapaszkodik.

"Sajnos azonban minden monumentális dologról való gondolkodásban az ember előbb-utóbb eléri a saját határait."

Hogy ki viselkedik a normálistól eltérően? Hogyan lehet ezt megállapítani, amikor az egyik résztvevő szava áll a másikéval szemben és nincs aki igazságot tegyen? Hogyan lehet eldönteni, hogy mi az igaz, amikor már a saját szemünknek sem tudunk hinni? Hogyan mondjunk valamiről véleményt, aminek felfogásához a képességeink nem elegendőek? Hogyan írjunk le egy olyan teremtményt, amely már meghaladja az érzékeléseink határait?

"Kezdtem megérteni, hogy a halál nem ugyanaz a határ két oldalán."

A regény elején még csak mint külső szemlélő figyeltem az eseményeket, a történéseket, próbáltam felfogni és feldolgozni a látottakat, a hihetőt és a hihetetlen egyaránt. Onnantól kezdve viszont, hogy kiderült a tizenegyedik és a tizenkettedik expedíció között van kapcsolat, hogy a főszereplőn keresztül bepillanthattam a múlt egy részletébe, valahogy kézzel foghatóbbá váltak az események mögött meghúzódó részletek, elmélyültek az érzések és sokkal, de sokkal személyesebbé és fontosabbá vált minden, amit addig és amit ez után olvastam. Sikerült megtalálnom a kuszaságban, az érzékelhetetlenben és a rengeteg furcsaság között a célt, amelynek van értelme és amelyért érdemes küzdeni, vállalni a megpróbáltatásokat és menni, amíg csak el nem érjük.

"A Magány ránehezedhet az emberre, cselekvésre késztetheti."

A terület élővilága olyan részletességgel került bemutatásra, hogy ha arra kerülne sor, akkor az utolsó fűszálat is képes lennék megfesteni (már ha lenne ehhez kézügyességem, ami egyébként nincs). Ezzel szemben a térségre jellemző, titkot rejtegető élőlények esetében a szerző alkalmazza a jól bevált technikát: nem mutatja be, hanem csak sejteti, a legtöbb esetben az olvasó képzeletére bízza annak kinézetét. Nagyon hatásos. Többször sikerült beleborzonganom. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy a főhős egészen rövid időn belül egyedül marad és ...

"Minden szépség alatt ott lapult a megszámlálhatatlan reményvesztett küzdelem borzongató árnya."

Sok minden bosszantott az eseményekkel kapcsolatban, de leginkább az, hogy nem lettem sokkal okosabb az előzmények tekintetében: az X Térség létrejöttéről és működéséről a regény végén sem rendelkezünk több információval, mint a kezdetekkor. Ugyanakkor sok minden volt, ami nagyon mély hatással volt rám és a két érzés még most is vívja bennem a háborúját.
A regény nem hosszú, sőt akár kifejezetten rövidnek is mondhatnánk, ugyanakkor mégis tömény. Egyszer úgy éreztem, hogy szívesen olvasnák belőle még vagy 100 oldallal többet, máskor úgy gondoltam, hogy bőven elég, talán még sok is a jelenlegi terjedelem. A végére a hiány és a rövidség győzött, mert nagyon mérges voltam, hogy pont ott maradt abba a történet, ahol végül is elköszöntem a főszereplőtől.

Az ellentétes érzések azonban továbbra sem csillapodtak bennem, most is kavarognak, egymással csatáznak a gondolataim. Folytatás? Mindenképp. Ezek után mindenképpen meg kell tudnom, hogy mi fog következni. Pontozás? Na, azt most ne kérjen tőlem senki, mert képtelen vagyok az érzéseimet pontszámokban kifejezni. Hol ennyi, hol annyi az érték... attól függ, hogy a történet melyik része jut az eszembe és képtelen vagyok logikusan dönteni. Lehet, hogy ez egy jó vagy éppen zseniális könyv legjobb ismérve? Mindenesetre fenntartom magamnak a jogot, hogy ennek eldöntésével megvárjam a trilógia végét és akkor, az egészet egyben látva talán majd könnyebb helyzetben leszek. Talán akkor az is értelmet nyer, amit most még nem látok annak... (Update: a pontozás ügyében döntésre jutottam és pótoltam az elmaradást.)

Ha már szó esett a folyatásról, akkor egy nagyon jó hír: hamarosan megjelenik a következő rész, amit szintén rövid határidőn belül követ majd a befejező kötet. Külön köszönet és gratuláció a kiadónak azért, hogy ehhez a kötethez hasonlóan, a folytatások is a külföldi megjelenésekkel azonos időben kerülnek a hazai olvasók kezébe. Természetesen magyar nyelven.

A kiadvány egyediségei egy csokorba szedve:

• külföldi és magyar megjelenéssel azonos napon (hatalmas pacsi Agave Könyvek);
• különleges, vágott borító (amely tetszetős, de azért sérülékeny is);
• a nyomtatott és az elektronikus verzió egyszerre vált elérhetővé az olvasók számára.

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!

Értékelés: 7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 172 oldal
Borító ár: 2.980,-
Eredeti cím: Annihilation
Sorozat: Déli Végek-trilógia
Folytatás: Kontroll, Fantomfény
Forrás: recenziós példány a kiadótól

Posted in: 7 pontos,Agave Könyvek,Déli Végek-trilógia,Jeff VaderMeer,könyvértékelés,recenzió 2014,sci-fi