Rachel Ward: Nem enged a mélység

Nem titok, hogy szeretem a young adult műfaját - bár néha elég kritikus vagyok az ebbe a kategóriába sorolt művekkel - és nagyon kedvelem a thrillereket is. Amikor felmerült a lehetőség, hogy olyan történetet olvashatok, amelyben a két kedvelt műfajom egyesül, az egyszerűen kihagyhatatlannak bizonyult a számomra. Nem utolsó sorban pedig önálló regényről van szó és nem egy sorozat nyitó kötetéről. Szóval...

Az az igazság, hogy már a könyv fülszövege is bizsergető hatással volt rám: keveset mondott és sokat sejtetett. Ez az, amit annyira kedvelek. Nem is tartottam vissza magam az olvasástól, mert amint a kezembe kaparintottam a könyvet, már nyitottam is ki és szó szerint nekiestem az oldalaknak. A történések mögötti rejtély hamar magával sodort, végül pedig úgy jártam, amit a cím is ígért, azaz a regény addig nem engedett, amíg a kötet végére nem értem.

Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá? 

Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed? 

Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk.

Mindig élvezem, amikor egy ifjúsági regény főszereplője fiú, mert az általa megformált gondolatok üdítő változatosságot jelentenek a megszokott lányos picsogással szemben. Végre nem a ruhák, frizurák, körömlakkok és egyéb csajos dolgok a fő téma, hanem teljesen más. Ez a regény pedig még a fiús történetek között is ritkaságnak számít, hiszem nem a gondtalan életről, a csajozás általános problémáiról szól, hanem ezekkel ellentétben a központi téma komoly és megrázó, a cselekmény elgondolkoztató, érzelmekkel és feszültséggel telített.

Carl családja pontosan olyan, amire mintaként lehet hivatkozni. De nem a tökéletes család példájaként, hanem olyanként, amelynek tagjain és történetén ott hagyta a nyomát a családon belüli erőszak és annak minden következménye. A brutális apa miatt menekülni kényszerül az anya és a két fiú, akik jelenleg egészen szegényes körülmények között élnek. A lelki problémákkal és szenvedélybetegséggel küszködő anya egyedül neveli két kamasz gyerekét, akiknek komoly magatartásbeli problémáik vannak, mindig bajba keverednek. Kettőjük közül az egyik, az idősebbik, most halott, a másik pedig nem emlékszik arra, hogy mi is történt valójában. Carl küzd és akar, de az emlékei csak lassan, darabokban és zavarosan kezdenek el visszatérni.

"Olyanok ezek a képek az agyamban, mint a lépcsőházat beszövő pókhálók. Törékenyek. Nem szeretnék keresztülgyalogolni rajtuk, és elszaggatni őket. Nem akarom, hogy bajuk essen. Addig akarok a lépcső tövében állni, míg végre összeáll minden. Míg meg nem érzem. Össze fog állni, érzem."

Nehéz úgy beszélni erről a történetről és a cselekményéről, hogy ne áruljak el vele lényeges dolgokat, mert Carl minden visszatérő emléke kulcsfontosságú információt hordoz magában. A tényleges utalások helyett maradok inkább az érzéseknél, amelyeket a regénynek sikerült belőlem kiváltania.

Kedvelem az E/1-ben íródott történeteket, mert lényegesen könnyebb azonosulni a szereplő érzéseivel és elképzelni magamban a világát, a motivációit, mint egyéb esetekben. A regényben szereplő szituáció pedig egyenesen kiköveteli magának ezt az elbeszélési módot. Mindent Carl gondolatain keresztül követhettem végig, visszatérő emlékei nem csak nekem jelentettek új információt, hanem neki is, ezért különösen élvezetes volt az apró emlékmozaikokat egymás mellé illeszteni. Nagyon jó elképzelés, tökéletes és hatásos kivitelezés, amely lehetővé teszi, hogy az élmény maradandó legyen, az érzések szabadon áramoljanak, a feszültség végig jelen legyen. Nem is igazán volt lehetőségem arra, hogy elkalandozzon a figyelmem.

A tragédiánál jelen lévő három fiatalon kívül senki sem tudja, hogy mi történt. De ki az, aki közülük elmondhatja, hogy mi is okozta a kialakult helyzetet? Nincs éppen sok választási lehetőség. A rendőrség balesetnek minősíti a halálesetet, amelynek oka a rendkívüli időjárási helyzet, a hirtelen kialakult vihar. Vajon ez tényleg így van? Vagy meghúzódik valami más a háttérben?
Az eső és az időjárás nem elégszik meg azzal, hogy derékba törte egy fiatal életét, hanem folytatja az általa csak szokványosnak tekinthető tevékenységet, azaz esik, eláztat mindent és mindenkit, a nedvesség beszivárog mindenhová és ezzel mintegy biztosítja az események alapját, közreműködik a misztikus szál történetbe való bevonásában.

"Eljön még vajon az idő, amikor a víz egyszerűen csak víz lesz?"

Mindenki másként próbálja feldolgozni a tragédiát, a veszteséget, de az, amit Carl átél teljesen egyedi. A sokkhatás és a felfokozott lelkiállapot, az emlékek hiánya és azok újbóli átélése nem könnyíti meg az egyébként sem egyszerű folyamatot. Azok a helyzetek, amelyek egyébként teljesen szokványosak, most kiemelkedő jelentőséggel bírnak: egy csöpögő csap, a beázás, az esőtől nedves ruhák. Minden, ami egyébként csak apró kellemetlenség, most nagyon is meghatározó tényező.

"Honnan tudhatja az ember, hogy mikor kezd megbolondulni? Onnantól már másképp néz ki? Látja a saját szemében az őrületet?"

A regényre az elején a lelki folyamatok leírása, a vége felé a feszített tempó a jellemző, ugyanakkor végig élvezetes és kellőképpen borzongató hatású. Fontos kiemelnem, hogy nem egy szokványos ifjúsági történet, lényegesen több annál. Élveztem a cselekményt, az emlékek felbukkanását és időrendbe állítását, a következtetéseket, Carl kétségbeesett küzdelmét, a gondolatait, azt ahogy újra megismeri saját magát, összerakja azt a személyiséget, aki korábban volt, szembesül a tetteivel, illetve azok következményeivel.

Ez a regény nem csak a műfaja miatt nekem való, hanem a témája miatt is. Tele van vízzel: egy tó, a folyamatos esőzés és annak minden folyománya. Talán pont ezért vettem észre a történet gyenge pontjait, azokat, amelyek másnak valószínűleg fel sem fognak tűnni. Az észrevételeimet betudtam szakmai ártalomnak, a túlzottan kukacoskodó természetemnek, átléptem rajtuk és továbbra is élveztem a történet folyását.

Az események alakulásába, a cselekmény vezetésébe nem tudok belekötni, a lelki gyötrődések hihetőek, az általuk generált események szintén logikusak, a misztikus kapcsolódás nem eltúlzott. Sötét, rejtélyes, borzongató, egyszerre hihető és hihetetlen. Minden kétség és negatívum ellenére kiutat és reményt hordoz magában az írás, csak bíznod, hinned, küzdened kell és megtalálod a káoszból kifelé vezető utat. Nekem ez a regény kifejezetten tetszett.
A magyar borító pedig nagyon mutatós, sőt, a regény egyéb kiadásait nézve a legjobb.

Jó tanács:
- Ha félős vagy, akkor ne éjszaka olvasd!
- Ha nem tudsz úszni, akkor készülj fel, hogy az olvasottak hatása még nagyobb jelentőségű lesz a számodra!

De a legfontosabb: ne hagyd ki a regény által nyújtott élményt és készülj fel rá, hogy ha a történet eleje megragad, akkor a folytatása biztosan magával ránt a mélybe.

Felkészültél? Akkor vesd bele magad és ne akarj a felszínen maradni!

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!

Értékelés: 9/10

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 231 oldal

Borító ár: 2.880,-

Eredeti cím: The Drowning

Sorozat: -

Forrás: recenziós példány a kiadótól

Posted in: 9 pontos,Agave Könyvek,ifjúsági,könyvértékelés,Rachel Ward,recenzió 2014,thriller