Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. március 8., szombat

Kresley Cole: A sötétség démona (Halhatatlanok alkonyat után 10.)

Imádom a soklényes történeteket és a szerző sorozata pont azt adja a számomra, amit egyébként is nagy élvezettel olvasok, ha pont ahhoz van kedvem. Tudom, hogy mire számíthatok, ha a regényeit kézbe veszem, a stílusa magával ragad és beránt a világba, ahol a megszokott és kiszámítható dolgok mellett mindig találok valami egyedit, különlegeset és meglepőt. Persze ha az ellenkező nem képviselője olvassa pont ezt a bejegyzést, akkor biztos fogja és közben ingatja a fejét, de szerencsére nem vagyunk egyformák és női olvasóként nekem időnként igényem van a paranormális romantika műfajába tartozó könyvekre és ha igényem van rá, akkor általában élvezem is azt, amit olvasok. Most sem volt ez másként. :)

Ahogy már a bevezetőben is említettem, a szerző megteremtett egy lényektől hemzsegő világot és a sorozat minden egyes kötetében megismerteti az olvasóit egy páros érzelmeinek kialakulásával és elmélyülésével, közben pedig egyre színesedik a háttérvilág és sok-sok kalandban is része lehet az olvasónak.

Ebben a kötetben egy olyan lény kerül a középpontba, amelyet még a többi faj is mítosznak gondol: egy scarba, azaz egy vámpírvérrel fertőzött démon, amely magában hordozza mindkét faj jellegzetességeit, egyszerre szomjazik szilárd táplálékra és vérre. Malkom Slaine azonban nem egy egyszerű démon, az élet mostohán bánt vele, bizalmatlan mindenkivel és mindennel szemben, amikor pedig végre rálépne a siker és a megbecsülés felé vezető útra, hatalmasat bukik és olyan lény válik belőle, akit mindenki megvet és elítél. Malkom négyszáz éven keresztül magányosan élt, ellenállt az őt kínzó vérszomjnak, nem ivott élő testből. Mégis az életére akarnak törni.

A kötet másik főszereplője Carrow Graie, egy boszorkány, aki elrejti a bánatát, csak a bulizásnak él, egészen addig, amíg egy titkos szervezet, a Rend fogságba nem ejti és egy olyan küldetésre nem kényszeríti, amelyet magától soha nem vállalna el. Az a feladata, hogy a Rend számára becserkéssze és egy portálon keresztül a Földre hozzon egy különleges lényt, egy scarbát. A feladat szinte megoldhatatlan, de Carrow mindent elkövet a siker érdekében, hiszen ha megteszi, amit elvárnak tőle ő maga és az unokahúga is visszanyerheti a szabadságát.

A helyzet akkor válik igazán érdekessé, amikor a démonok világában a vámpírdémon, azaz a vémon összetalálkozik a boszorkánnyal és mind a démon, mind a vámpír oldala felismerni véli a lányban a sors által neki rendelt társát, azaz az aráját. A jelek egyértelműek: a szíve újra dobogni kezdett és a démonösztönei is félreérthetetlenül jeleztek. A találkozást követően csak két dolog érdekli: meg akarja szerezni magának a lányt és gondoskodni annak biztonságáról.
"A belénk rögzült félelmektől nehezen szabadulunk."
Ahogy a bejegyzés eddigi soraiból is kitűnik, ebben a részben nem éppen az akciók, hanem inkább az érzelmek fejlődésén lesz a hangsúly. Különösen érdekesnek tartom azokat a párokat, illetve a kapcsolatuk alakulását, ahol különböző fajok egyedei találnak egymásra, mert az eltérő kulturális háttér vagy inkább a faji és szokásbeli különbségek sok érdekes jelenetet generálnak és felejthetetlen percet okoznak. Jelen esetben a szereplőink halmozottan hátrányos helyzetbe kerültek, hiszen nem elég, hogy az egyikükben már eleve két faj keveredik, de még kommunikációs nehézségeik is támadtak, ugyanis nem beszélik egymás nyelvét. Ebből következőleg rengeteg maradandó, ugyanakkor megható pillanatban lehet része az olvasóknak.
"Azt beszélik, hogy a szerelem mindent legyőz. De azt is mondják, hogy van, amit a szerelmednek is képtelen vagy megbocsátani."
Tombolnak az érzelmek a könyvben, hiszen a múlt árnyéka és a jelen helyzet mindkét szereplőre nagy hatással van. Az egyiknek meg kell tanulnia bízni, amely hatalmas erőfeszítést igényel a részéről, közben a másik pedig tudja, hogy kénytelen lesz becsapni és a sárba tiporni az éppen csak kisarjadt bizalmat. Amikor pedig egy sérült lélek újabb sebet kap, annak nem lehet jó vége.

A kötet második felében több mozgalmas jelenet fokozza tovább a feszültséget. Kifejezetten megrázó néhány, a börtönben játszódó történés, ugyanakkor jót is tett a történetnek, hiszen egy kicsit kiszakadhattunk a kétszereplős cselekményből - ahhoz azért nem kell túlságosan nagy fantázia, hogy a legtöbb esetben merre kanyarodott az eseményszál - és végre más személyek is előtérbe kerültek.

Imádom, ahogy a szerző előkészíti a következő kötetek, a további párosok történetszálát. Jelenleg három - a korábbi kötetekben is említett - résztvevő pár érdekelne a legjobban és nem is tudok választani közülük, hogy kiről olvasnék a leghamarabb. Az írónő olyan mézesmadzagot húzott el orrom előtt, hogy annak ellenállni nem lehet. Csak a rend és a részletesség kedvéért, íme akiknek a könyveire akár azonnal is vevő lennék: Regin és Aidan, Lothaire és La Dorada, Lanthe és Thronos.  *hatalmas sóhaj*

Tetszett ez a rész, szerettem olvasni és nagyon jól esett újra elmerülni a világban. Bár azt be kell vallanom, hogy ennek a kötetnek minden pozitívuma és élvezhetősége ellenére, az én kedvencem továbbra is a harmadik kötet, azaz Mariketa és Bowen története. 



Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 458 oldal (ebből a történet 428 oldal, a többi ajánló)
Fordította: Medgyesi Csilla
Eredeti cím: Demon from the Dark
A sorozat kötetei:
1.) The Warlord Wants Forever - Meseszép Myst (valkűr) és Nikolai Wroth (vámpír)
2.) Vámpíréhség - Emmaline Troy (félig valkűr, félig vámpír) és Lachlan McRieve (vérfarkas)
3.) Vámpírszerető - Dermedtszívű Kaderin (valkűr) és Sebastian Wroth (vámpír)
4.) Vámpírharc - Hőn Áhított Mariketa (boszorkány) és Bowen McRieve (vérfarkas)
5.) Vámpírvér - Néomi Laress (szellem) és Conrad Wroth (vámpír)
6.) Vámpírzóna - Holly (ember) és Cadeon Woede (démon)
7.) A démonkirály csókja - Sabine (varázslónő) és Rydstrom Woede (démon)
8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen - Daniela (valkűr, jégamazon) és Murdoch Wroth (vámpír)
9.) A gyönyör sötét hercege - Lucia (valkűr) és Garreth McRieve (vérfarkas)
10.) A sötétség démona - Carow Graie (boszorkány) és Malkom Slaine (scarba)
11.) Az álmok sötét harcosa - Ragyogó Regin (valkűr) és Aidan/Declan Chase (berserker)
12.) Vámpírbosszú - Lothaire (vámpír) és Elizabeth Peirce (halandó)
13.) Árnyak hercege - Bettina (félig démon, félig varázsló) és Trehan Daciano (vámpír)
14.) Elfojtott üvöltés - Chloé Todd (szukkubusz) és Uilleam McRieve (vérfarkas)
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2014.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons