Várólista - 2014. október

Hűha... azt gondoltam, hogy októberben bőven lesz mit írnom ebbe a rovatba, de azért ilyen dömpingre még én magam sem számítottam. No igen, minden kiadó készül a karácsonyi rohamra és igyekszik a megjelentetésekkel, hogy még legyen idő tervezni.

Persze a rovat jelenlegi terjedelmébe az én figyelmetlenségem is belejátszott, mert a múlt hónapban sikeresen kihagytam három regényt a felsorolásból és úgy döntöttem, hogy most mindenképpen pótolom. De ha még ezt figyelmen kívül hagyom, akkor is szép hosszú és sok műfajt felölelő a lista. Lehet bőven válogatni. Ezúttal igyekeztem kiadónként csoportosítani a megjelenéseket.

Mi az, ami kimaradt? És miért? A Delta Vision kiadó olyan csendben, annyira minimális hírveréssel jelenteti meg a könyveit, hogy még én, kiadó tevékenységét rendszeresen figyelemmel követő olvasó is lemaradtam a lényegről. Sajnos ennek esett áldozatul - köztudottan az egyik kedvenc szerzőm - Brandon Sanderson Acélszív, illetve - egy másik, általam is sokat olvasott író - Orson Scott Card A hetedik fiú című regénye.

A GABO Kiadó gondozásában jelent meg Ann Leckie Mellékes igazság című, sok díjat nyert sci-fi regénye, amely az előző hónapi felsorolásból az én figyelmetlenségem miatt maradt ki. De most már mindent tudunk...

A Széthullott birodalom trilógia után megérkezett Mark Lawrence tollából egy újabb trilógia kezdő kötete, Bolondok hercege címmel. Ha valaki ügyes volt, akkor még dedikált példányt is szerezhetett belőle. Nekem sikerült és ki kell hangsúlyoznom, hogy a kiadó nagyon igényes megoldást választott és profi módon oldotta meg a dolgot. Megérdemli a kalapemelést. 

Nem csak elkezdődött, de be is fejeződött egy trilógia, mert már kapható Ann Aguire Horda című regénye, a Razorland-trilógia záró kötete.

Már az ötödik résznél tart a Trónbitorlók sorozat, Michael J. Sullivan regényeit sokan olvassák és sokan szeretik, a legújabb rész Télvíz idején címmel már a boltokban. Mivel még az első részt sem olvastam, ezért ezt a részt csak a rend és a Ti kedvetekért veszem sorra. De egyébként érdekel a sorozat.

Ha Agave Könyvek és őszi megjelenések, akkor Laurell K. Hamilton. Bár a Borzongató fény megjelenésével szerencsénk van, mert eredeti nyelven öt évet vártak rá a rajongók, mi pedig a szokásos ütemben olvashatjuk a kötetet. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz ezután?

Adrian Barnes bemutatkozó író a kiadónál, az Álmatlanok című regénye nagyon érdekesnek tűnik és kifejezetten érdekel. 

Már a harmadik China Miéville regény jelenik meg a kiadó gondozásában, ezúttal a Patkánykirály című történet csábít vásárlásra és olvasásra.

A Magnólia Kiadó egy kis kiadó, az általuk megjelentetett regények terjesztésébe az Agave Könyvek is besegít. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy Gabrielle Zevin Egy könyvmoly regényes élete című regényéről nagyon jókat olvastam és mindenképpen ott van a helye a várólistámon.

Az Athenaeum Kiadó köteteiből elsősorban az erotikus, romantikus, illetve a paranormális kategóriába tartozó regények keltették fel a kíváncsiságom. Emma Chase stílusa más a Behálózva regénnyel levett a lábamról és alig vártam, hogy a kezemben tartsam a folytatást, amely a Fejvesztve címet kapta nálunk. A YA műfaj kedvelőinek szól Rainbow Rowell humoros, szórakoztató stílusban megírt története, az Eleanor és Park.

A Maxim Kiadó is folyamatosan hozza az új sorozatokat: a YA kategória kedvelőinek szól Anna Banks sellőkről szóló sorozatának első része, a Poszeidon. A felnőtt műfaj iránt érdeklődők sem maradnak olvasnivaló nélkül, mert már a boltokban van Janet Evanovich és Lee Goldberg közös regénye, A nagy zsákmány, amely a Fox és O'Hare sorozat kezdő kötete.

A GABO Kiadó sorban jelentkezik az engem érdeklő könyvekkel. Ian McDonald-ról A dervisház óta tudom, hogy jól ír, az Örökkévaló-sorozat elsősorban a fiataloknak szól, első része Síkvándor címmel jelent meg és engem is nagyon érdekel.

Lauren Beukes már kétszer meglepett különleges írásával és a Tündöklő lányok is nagyon jónak ígérkezik. Mindenképpen kell kategória. 

Max Barry Lexikon című regénye a fülszöveg alapján jónak ígérkezik, nagyon erősen kacsingatok felé, még az is lehet, hogy vásárlás lesz belőle.

Benyák Zoltán évente egy regénnyel jelentkezik, de akkor olyat alkot, hogy még a szám is tátva marad tőle. Az Ars Fatalis és Az idő bolondjai is képes volt elvarázsolni, most pedig itt van - a Grafoman Kiadó gondozásában - a Csavargók dala , amelyből már példányom is van és hamarosan olvasni is fogom.

Amikor már azt hittem, hogy a rengeteg ígéret csak ígéret marad, akkor végre beindult a Könyvmolyképző Kiadó is és az eddigi két kötet/hónap átlagot lényegesen túlszárnyalta a hónap megjelenéseivel. Persze ebben az esetben is csak az Elit Startról beszélek, tehát a boltokban csak a következő hónapban érdemes majd keresni a kiadványokat - de legalább már lesz értelme a keresgélésnek.

Folytatódik Sarah J. Maas Üvegtrón sorozata, a második rész címe az Éjkorona (a boltokban november közepe után érdemes keresni). Milyen is a tökéletes férfi? Hogyan nézne ki, ha mi magunk tervezhetnénk meg álmaink férfiját? A válasz Michael Grant Éva és Ádám című regényében rejlik, amelyet a hónap végétől már a boltokban is meg lehet vásárolni. Az Árnyvadászok világa engem is rabul ejtett és érdekel Mimi O'Connor Árnyvadász-útmutatója is, de először mindenképpen belenézek majd a kötetbe egy könyvesboltban - erre november második felében lesz majd lehetőségem, mert akkortól már biztosan kereshetem a polcokon.

Kivárok, de azért érdekel Maria V. Snyder Poison Study - Méregtan című regénye, amely természetesen egy sorozat kezdő darabja. Ha valakit érdekel, akkor akár már most mehet érte a könyvesboltba, de pár nap múlva biztosan. Jennifer A. Nielsen A hamis herceg című írása szintén egy trilógia kezdő kötete, amelyet november utolsó hetében lehet majd a boltokban is a kosárba rakni.

A Rubin pöttyös sorozat részeként jelent meg Jessica Sorensen Callie & Kayden és a véletlen című regénye, amely komoly problémákat feszeget és mély érzelmeket közvetít. Kim Harrison Boszorkányfutam című regénye egyszer már debütált kis hazánkban, de most másik kiadóhoz került, új köntöst kapott és ezúttal a folyatását is beígérték. Mindkét kötet kapható a kiadó webboltjában, de a boltokban majd november második felében lesz érdemes érdeklődni utánuk.

Holly Black regényében azt kedveltem, hogy végre nem egy picsogó lány a főhős, ezért kötelező lesz beszereznem az Átokvetők sorozat második részét, amelynek címe: Red Glove - A vörös kesztyű. Ugyan még az első részt sem olvastam, pedig lassan már egy éve vár a sorára, de már megjelent Kelly Creagh sorozatának második része, amely az Enshadowed - Árnyékvilág (vagy Árnyék mélyén?) címet viseli. A cím kérdése nehéz dolog, mert a kiadó honlapján (is) más szerepel a könyvborítón és a könyv adatlapján. Ha majd kézbe veszem, akkor talán fény derül a titokra, addig pedig marad a találgatás. Mindkét kötet könyvesbolti felbukkanása november utolsó hetében esélyes.
A kiadó megjelenései közül már csak a Denazen-sorozat második része marad hátra, Jus Accardo regénye a Toxic - Mérgezés október 28-tól kapható a kiadó webboltjában, november legutolsó napjaiban pedig már a boltokban is beszerezhető lesz.

Az ukrán szerzőpáros,  Marina és Szergej Gyacsenko által írt Metamorfózis trilógia is teljessé vált, a Metropolis Media kiadó elhozta a magyar olvasóknak az Andrej és a Föld zarándokai című regényt is. A várólista itt már kevés, egyenesen a kívánságlistámon landolt a kötet. 

Vlagyimir Vasziljev dolgozott már együtt Szergej Lukjanyenko-val, majd a Káosz-Őrséggel megmutatta, hogy önállóan is képes történetet alkotni. Most a Sztrugackij testvérek által papírra vetett történetet gondolta tovább. Ha elolvastam az alapsztorit, akkor valószínűleg ezt a regényt  is sorra fogom venni,  mert a S.T.A.L.K.E.R. - Halálos zóna  fülszövege elég érdekesen hangzik.

A lista adott, lehet válogatni, hogy ki és mit kér a Halloween alkalmából (csak,hogy növeljük az ünnepek sorát, mert ennyi könyvhöz nem elég egy-két ajándékozós esemény, alkalom), a Mikulástól, a Jézuskától és azt se felejtsétek el, hogy még előttünk a november és a december eleji dömping. Szóval: pénztárcákat felkészíteni!

Folytatás »

Vlagyimir Vasziljev: Káosz-Őrség (Őrség-sorozat 5.)

Kedvelem, nagyon is kedvelem az Őrség-sorozat részeit, a Másfélék egymással vívott és a világ egyensúlyának felborítása vagy éppen fenntartása érdekében folytatott összecsapásait, csatáit. Ugyan Vlagyimir Vasziljev a sorozat második részében, a Nappali Őrségben bebizonyította, hogy jól együtt tud dolgozni a világ alapjait kitaláló Szergej Lukjanyenko-val, de ez most más, mindenképpen más. Ez a regény a történetfolyam első olyan írása, amely ugyan a Másfélék világában játszódik, de nem Lukjanyenko veti a papírra a sorokat, nem az ő gondolatai öltenek formát az oldalakon. Talán pont ez volt az, ami miatt halogattam a regény olvasását - bár beszerezni azért kötelező volt, az meg sem fordult a fejemben, hogy ne sorakozzon a polcomon a kötet. Már a sorozat következő részét, az Új Őrséget is elolvastam, de ez a regény még mindig csak a sorára várt - kellett hát egy kis lökés, amelyet ebben az esetben is a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás jelentett a számomra.

Értékelés: 8/10

Kiadó: Metropolis Media

Kiadói sorozat: Galaktika Fantasztikus Könyvek,
Kozmosz Könyvek

Kiadás éve: 2008.

Terjedelem: 264 oldal

Fordította: Weisz Györgyi

Borító ár: 2.990,- Ft

A mű eredeti címe: Lik csornoj Palmüri

Sorozat: Őrség-sorozat
Előzmény: Éjszakai őrség, Nappali Őrség,
Alkonyi Őrség, Utolsó Őrség

Folytatás: Új Őrség, Más Őrség

Műfaj: fantasy

A Szentpéterváron 1965-ben bekövetkezett mágikus katasztrófa következményeként a városban nem maradtak hasonított Másfélék. De emberek születtek és köztünk felbukkantak Másfélék is, akiket azonban nem volt, aki hasonítson, tanítson. A kamaszkorba lépett vad Másfélék nem ismerik az Őrségek közötti Megállapodás szövegét, a szabályokat, pont ezért másként is viszonyulnak az emberekhez: magasabb rendű lényeknek tartják magukat. Az Inkvizíció úgy dönt, hogy a helyzet tarthatatlan, azonnali beavatkozást kíván és mivel a hasonítatlan Másfélék akaratlanul is a Setét oldal felé "hajoltak" el, ezért a Nappali Őrségnek kell a kezelnie a problémát. Szentpétervár és Moszkva között azonban nem csak a Másfélék, de az emberek szintjén is ellentétek feszülnek, ezért Zavulon a kijevi Setétek vezetőjétől kér segítséget a beavatkozáshoz.

"Az emlékezet néha igen különös dolgokat tud művelni. Különösen a Másfélékkel, hiszen nekik sokkal több emlékük van, mint a közönséges embereknek."

Ahogy a bevezetőből is kitűnik, nem mostanában volt, amikor is az Őrség sorozat regényeit olvastam, ezért bizony vannak lyukak az emlékezetemben, amelyet hol sikerült betömni az emlékek felidézésével, hol pedig esélyem sem volt rá, hogy ez megtörténjen. Ugyan a sorozat ötödik köteteként jelöltem meg a regényt - mert a magyar kiadás szempontjából így alakult a sorrend -, de történetileg nem egészen oda passzol a kötet. Több utalás is történik a Nappali Őrség, illetve az Alkonyi Őrség részek cselekményeire, szereplőire, amelyekre a kiadvány a lábjegyzeteiben fel is hívja a figyelmet - és nekem erre szükségem is volt. Ugyanakkor talán az lett volna a legszerencsésebb ha közvetlenül az Alkonyi Őrség után olvasom ezt a részt. Most már mindegy...

Kijev, Kimérás-ház:
a regényben a kijevi Nappali Őrség épülete

Új csapat, az ukrán Setétek csoportjának tagjait ismerhettem meg ennek a résznek az eseményeihez kapcsolódva, de azért nem kellett nélkülöznöm a régi ismerősöket sem, elsősorban Zavulont, de időnként még Fényességes Geszer is tiszteletét teszi, bár éppen csak futólag tűnik fel a színen. Mindenképpen meg kell említenem, hogy ez a rész inkább amolyan kiegészítés: halványan kapcsolódik a sorozathoz, de annak eseményvonalába nem illik bele. A világ ugyanaz, de az érdekes történetet inkább külön cselekményszálnak mondanám, amely azt hivatott megmutatni, hogy Moszkván, illetve Zavulon és Geszer "személyes" harcán kívül is történnek még a Másfélékhez kapcsolódó lényeges események.

" (...) minden egyes Másféle fokozatosan eljut annak a megértéséig, hogy a Fény és Setét örök szembenállásában az egyensúly a legértékesebb. Ha nem tudod, mit csinálj, gondolkodás nélkül tedd azt, ami az egyensúly fenntartását szolgálja."

Kifejezetten érdekes volt ugyanis, hogy amíg a Lukjanyenko által írt részekben több volt a nagy erejű másféle és azok mintha mindannyian a két vezető, Zavulon és Geszer környezetében koncentrálódtak volna, addig az ukrán területeken lényegesen alacsonyabb képességű tagok alkotják az Őrségeket. A sors furcsa fintora, hogy éppen ők kellenek ahhoz, hogy megoldják a szentpétervári vad Másfélék - vagyis ahogy  a fiatalok magukat nevezik, a Feketék - problémáját. A történet egy része tulajdonképpen erről is szól: a feladat megismeréséről, az utazásról, a felkészülésről és az egyébként nem túl bonyolultnak tűnő probléma megoldásáról. Mert ugyan mennyi nehézséget is okozhatna egy csapat gyenge képességű, hasonítatlan Másféle kamasz ráncba szedése? Hmm... nem ez a történelem első olyan csatája, ahol az ellenfelet nem veszik komolyan. Márpedig most pontosan ez történik, és a Setétekből álló vendég csapatnak igencsak össze kell szednie magát, hogy legyen esélye a nyúlcipő felhúzására, majd a későbbiekben a történtek átgondolására. Ezek a Másfélék másként használják a Homály erejét és van a háttérben még valaki (vagy valami?) támogatásként.

"(...) a változások, mint rendszerint, észrevétlenül következnek be."

Odessza:
a regény történéseinek egyik lényeges helyszíne

El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az a végkifejlet, amely felé az események tartanak. Az látszott, hogy Szentpétervár - vagy ahogy a regény emlegeti: Pityer -, mint város más, mint a többi település, de az okok és okozatok közötti összefüggésekre csak később kaptam magyarázatot. Akkor viszont a szám is tátva maradt és élvezettel olvastam az oldalakat, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy miként is fognak ebből a kalamajkából kimászni a hőseink. Ó, de nagyon szívesen kifejteném az ehhez kapcsolódó töménytelen mennyiségű gondolatomat, de ezt nem tehetem meg, mert már megint túl sok mindent árulnék el, ha engedek a kísértésnek. Annyit azonban kikotyogok, hogy a lényeg a részletekben rejlik, érdemes odafigyelni az apróságokra, a finom utalásokra, a megbújó jelekre. Jelszó: lélek és érzelmek.

"Nem embernek való a Másfélék útjába állni."

Szentpétervár, Mars mező:
az regénybeli események egyik lényeges helyszíne

Nem tudom magamban tartani azt a megállapítást, hogy ebben a regényben - a korábban olvasottakkal ellentétben - a Setétek állnak a középpontban, ez igazából az ő csatájuk, a Fény képviselői itt nem igazán vannak jelen - és én ezt nagyon élveztem, mert így sokkal nagyobb szerepet kapnak a Setétek "belügyei", a gondolkodásuk alapelvei és az egymáshoz való viszonyuk.

Nekem tetszett ez a rész, még akkor is, ha voltak hiányosságai - mert éreztem a történeten, hogy ezt nem Lukjanyenko írta -, ha nem kapcsolódik konkrétan a sorozathoz, ha hiányoztak a régi szereplők. De... és ez a lényeg: nem volt azért olyan rossz ez az elbeszélési mód - csak éppen Lukjanyenko már magasra helyezte azt a bizonyos lécet -, jó volt elmerülni újra a Másfélék világában. (Bár az is lehet, ha megjelenés sorrendjében és a sorozat többi részéhez képest időben nem ennyire távol olvasom, akkor teljesen más a véleményem.) Élveztem, ahogy a Setéteknek most nem a Fény ellen kell felvenniük a harcot, hanem a saját portájukon kell rendet tenniük. Persze a titkolózások és az erőfitogtatás most is jelen vannak a regényben, és ez jó, mert ezért Setétek és ezért Másfélék ezek az emberek. Vagy nem is annyira Másfélék? :) Mindegy is, mert úgy érzem, hogy nagyon jól tettem, hogy végre megismerkedtem ezzel a történettel is.

Folytatás »

Meglepetés és büszkeség

Kellemes meglepetés ért a mai nap és úgy gondoltam, hogy meg is osztom veletek a hírt. Persze nem ez az első eset, hogy ilyesmi előfordul - és most lelkiismeret furdalásom is van, hogy azokra nem így reagáltam -, de egyszer mindent el kell kezdeni valahol. Legyen ez a kezdet és aztán majd következik a többi.

Miről is van szó? Már egy ideje leszoktam arról, hogy a blogom statisztikáit nézegetem, mert sokkal több a letöltésre, online olvasásra vonatkozó keresőszó, mint amely a lelkesedésemnek és a munkamorálomnak - amely alatt jelen esetben a vélemény írást értem - jót tesz. Ma azonban mégis rákattintottam erre a blogfunkcióra és el is kerekedett a szemem a csodálkozástól, amikor a forráshivatkozások között a tolkien.lap.hu linkjére bukkantam.

A kíváncsiságom persze azonnal fel is izzott, a következő kattintással már be is hívtam az említett oldalt és veszett kutatásba kezdtem, hogy hol is található az a link, amely a Könyvek erdeje blog oldalára mutat, nem sokkal később pedig meg is találtam.

Az már csak hab a tortám, hogy az adott oldalon két linkhivatkozást is felfedeztem. A Művei aloldalon belül a Húrin gyermekei, illetve A Gyűrű keresése címekre kattintva a Könyvek erdeje blog adott bejegyzései töltenek be. Mi az, amit érzek? Büszkeség.

Tudom, hogy vannak ennél nagyobb dolgok is az életben, de nekem ez ma nagyon, de nagyon jól esett és pont annyi lelkesedéssel töltött el, amely adott egy újabb lökést az újabb értékelések megírásához, egyre sűrűsödő napi teendőim mellett a blog vezetésének folytatásához.

Köszönöm, hogy olvastok és továbbra is adtok a véleményemre!

Folytatás »

Tim Powers: Anubisz kapui

Már az idejét sem tudom, hogy mikor vettem ezt a könyvet, mióta porosodik a  polcomon olvasásra várva. Egyszer már belekezdtem a regény olvasásába, de akkor biztosan nem voltam jó formában, mert elég hamar feladtam az ismerkedést, nem volt képes magával ragadni a történet. Ugyanakkor hatalmas bűntudattal is küzdöttem, mert annak ellenére, hogy nagyon vonzott a regény, évekig hozzá sem nyúltam, csak messziről nézegettem. Aztán megszületett az elhatározás: először elolvasom az író másik könyvét, az Ismeretlen vizeken című regényt, és ha már megismertem a stílusát, akkor bátrabban vágok bele az általam mumusnak titulált két kötetes mesterműbe. Az elhatározást tett követte, az első akadályt sikeresen vettem, de azért úgy éreztem, hogy szükség van még némi noszogatásra, ezért a kötetek felkerültek a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás könyvei közé. 

Na, akkor ennyi bevetést követően következzen a lényeg...

Értékelés: 10/10

Kiadó: Szukits /Valhalla Páholy

Kiadói sorozat: A Fantasy Nagymesterei

Kiadás éve: 2001.

Terjedelem: összesen 568 oldal
I. kötet: 312 oldal
II. kötet: 268 oldal

Fordította: Juhász Viktor

Borító ár: 1.390,- Ft / kötet

A mű eredeti címe: The Anubis Gates

Műfaj: fantasy, misztikum, történelmi

Adva van egy, az ősi egyiptomi mágiában járatos mester, aki úgy dönt, hogy móresre tanítja az angolokat, amiért azok beleavatkoztak országa, Egyiptom ügyeibe, valamint befolyásolták, nem a megfelelő irányba fordították az emberek gondolkodását. Mi erre a legjobb megoldás? Természetesen az, ha Angliában, az ország szívének számító Londonban hajt végre egy olyan mágikus beavatkozást, amelynek következménye, az okozott károk helyreállítása sokáig lefoglalja a szigetország lakóit, vezetőit. A kísérlet azonban félresiklik, az eredmény gyászos: létrejön egy lény, egy farkasember, akinek időről-időre új testet kell keresnie, valamint a beavatkozás időpontjához képest egy bizonyos időintervallumon belül úgynevezett lyukak, átjárók nyílnak az időben - ezek Anubisz kapui.

Napjaink (a regény 1983-ban íródott és a jelenkori szál akkor is játszódik) egyik milliárdosa betegségének lehetséges gyógymódját kutatja, de helyette felfedezi az időutazásra is alkalmas réseket. Agyafúrt tervbe kezd, amelynek lényege, hogy egy múltba szervezett látogatással pénzre tesz szert, majd ebből fedezi tovább a gyógymód kutatásának költségeit. Ahhoz, hogy mindez kivitelezhető legyen, szüksége van egy Coleridge szakértőre, aki a gazdagok válogatott csoportját kalauzolja a múltban, aki ismeri a költő életének minden mozzanatát, és lehetőleg nem esik nehezére az sem, ha néha valótlan dolgokat kell állítania. Így kerül a képbe Brendan Doyle professzor, aki amellett, hogy Samuel Taylor Coleridge életének jó ismerője, William Ashbless, a kor egy másik, ugyanakkor titokzatos költőjének megszállottja is. Az a terv, hogy az időutazásban részt vevő csoport visszamegy az 1810. évbe, meghallgat egy Coleridge előadást az egyik fogadóban, majd rendben visszatérnek a saját korukba. Ez volt a terv... de ahogy lenni szokott, mindig történik valami. Jelen esetben annyi, hogy az időkapu bezárult, Brendan Doyle a múltban ragadt. A modern világból származó professzornak  nincs más választása, mint hogy életben maradjon a 19. század eleji Londonban - amely nem is olyan egyszerű dolog. Doyle professzornak pedig különös érzéke van ahhoz, hogy bajba keveredjen: egyenesen fejest ugrik a londoni alvilág zűrzavaros és összetett mindennapjaiba, küzd az életben maradásáért, miközben az események kulcsfontosságú szereplőjévé válik.

London, Billinsgate market (A kép INNEN.)

Érdekes, nagyon érdekes ez a könyv, amelyet nyugodt szívvel ajánlok minden fantasy rajongónak - még annak ellenére is, hogy a magyar kiadás minőségével, a regény szöveggondozásával nem igazán vagyok elégedett. Ha az olvasás közben tapasztalt apró kellemetlenségeket félreteszem, akkor el kell ismernem, hogy a történetvezetés zseniális, bár ezt a kötet elején még nem egészen így gondoltam. Belekezdtem a könyvbe és az első pár tucat oldal elolvasása után úgy éreztem, hogy nem kapott el a történet hangulata és féltem, hogy megismétlődik majd a korábbi eset, amikor is egyszer már félbehagytam a regényt. Tudtam, hogy ha ez megint bekövetkezik, akkor nem lesz következő alkalom, akkor végleg búcsút intünk egymásnak. Erőt vettem magamon és...  Lassanként összeállt a sok szálon futó, első olvasatra kuszának tűnő cselekményekből körvonalazódni kezdett a történet kezdete, idővel megérintett a regény hangulata, és azt vettem észre, hogy az első kötettel végeztem. A folytatást pedig még lebilincselőbbnek, összetettebbnek és érdekesebbnek találtam, mint a felvezetést.

Horrabin (A kép INNEN.)

Annyi minden van ebben a regényben, annyi minden keveredik benne és teszi összetetté, teljessé a cselekményét, hogy mindegyiket meg sem lehet említeni - kifejteni meg még úgy se, mert akkor lényeges információkat kellene elárulnom, és azt nagyon nem akarom. A sok szálon futó, időben folyamatosan ugráló cselekmény miatt a történet valóságos időparadoxon paradicsom, de a szerző olyan fantasztikus érzékkel kezeli ezeket, hogy a rengeteg szereplő és dátum ellenére is érthető, teljességgel logikus a történet. Bár az elején nehezen kapott el a regény hangulata, egy idő után már kifejezetten élvezettel rakosgattam egymás mellé az újabb és újabb információdarabokat, de az időutazásnak köszönhetően az utolsó mozaikdarabok még így is csak a legvégén kerültek a helyükre, csak akkor állt össze a teljes kép - nincs mit tenni, gyengém az ilyen típusú történetvezetés.

Ha valakinek nem lenne elegendő az időutazás és az abból fakadó bonyodalmak, akkor ebben a regényben rengeteg irodalmi utalásra (Samuel Taylor Coleridge, George Byron), ősi egyiptomi mágiára lel, valamint a misztikus szertartások, illetve az 1800-as évek eleji London részletes leírását is megtalálja - mindez tökéletesen elegyítve, egymást teljességgel kiegészítve és támogatva jelenik meg a lapokon. Szeretem a mágiát a könyvekben, de olykor túlzónak találom a mértéküket, jelen esetben ilyen meg sem fordult a fejemben, olyannyira élőnek, teljesen emberinek éreztem a feladatot teljesítő ka testeket, természetesnek a mágikus beavatkozásokat és következményeiket. Igen, a következmények... mert ez is egy olyan regény, amelyben ha valaki mágiához folyamodik, akkor annak számolnia kell a negatív hatásokkal is, amely feléje, mint a mágiába belekontárkodó felé irányul.

A prológusban leírt hókuszpókusz hatására létrejött farkasember különös szereplője a regénynek: már a történet legelején felbukkan, majd sokáig csak utalásokat hallani róla, és már azon gondolkodtam, hogy miért is volt az egész nagy felhajtás, amikor végre értelmet nyert minden, ami a személyéhez, illetve szokatlan képességéhez kapcsolódik. A jelenléte mindennél fontosabb szerepet kap, és én imádtam, ahogy mindez összekapcsolódott az addigi információkkal, történetszálakkal. 

A szereplők, a stílusok, az egyéni történetek és célok által generált rétegek lassan egymásra rakódtak, és egy minden eddiginél összetettebb, kalandos, akcióval és rejtélyekkel teli, ámulatot keltő, gondolkodásra késztető regényt eredményeztek. Az apró részletek a végkifejlet szempontjából lényeges szerepet töltöttek be. Az olvasás közben néha feleslegesnek - sokszor unalmasnak - tűnő leírások végül értelmet nyertek, majd eljutottam oda, hogy most, hetek távlatából szemlélve sokkal jobban tudom értékelni a regényt, mint amikor olvastam, vagy éppen amikor frissiben befejeztem - pedig akkor is tetszett, de... Ennek a történetnek ülepednie és érnie kell, akkor lesz igazán élvezetes, zsenialitása akkor bontakozik ki teljes egészében.

Mit is mondhatnék még ezek után? Ha valaki kedveli a fantasyt, akkor ezt a regényt mindenképpen olvassa el, mert biztos vagyok benne, hogy megtalálja benne azt, ami a kedvére való lesz. Hogy el fogom-e még egyszer olvasni? Biztosan. Még az is lehet, hogy többször is... és biztos vagyok benne, hogy akkor is fog tudni újat mondani és mutatni a regény - akkor talán még több részletre és összefüggésre fogok rácsodálkozni.

Folytatás »

Emma Chase: Fejvesztve (Behálózva 2.)

Miután imádtam a Behálózva című regényt és a rajongásom nem is tartottam magamban, ezért az sem lehetett kérdés, hogy a folytatást, azaz a Kate és Drew show következő felvonását is olvasni fogom. Sőt, már alig bírtam kivárni, hogy megjelenjen a könyv és megtörténjen a kiszállítás. Mondjátok nyugodtan, hogy mohó vagyok és ebben az esetben ezt örömmel el is ismerem, ahogy azt is, hogy alig valamivel több, mint három óra alatt ki is olvastam a regényt, talán hozzá sem kell tennem, hogy éjszakába nyúlóan - de mit csináljak, ha annyira jól esett. Pedig annyira nem is estem hasra ettől a résztől, mint az az előzmény esetében történt, de még így is jó volt és kedvemre való volt a kötetecske által nyújtott élmény.

Értékelés: 7/10

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 320 oldal

Fordította: Szieberth Ádám

Borító ár: 2.990 ,- Ft

A mű eredeti címe: Twisted

Sorozat: Behálózva

Előzmény: Behálózva
Folytatás: Tamed, Tied
Kiegészítő novellák: Tangled Extra Scenes,
Holy Friggid Matrimony: A Tangled Series
Short Story
Műfaj: erotikus, romantikus

Hol is tartunk? Két év telt el amióta Drew, a nőfaló fenegyerek szívét meghódította Kate, és rendesen kordában is tartja a korábban eléggé csapongó pasit. Az életük azóta maga a felhőtlen boldogság, vagy legalábbis ők maguk így gondolják: tökéletes egyetértés köztük, a munkahelyen legyőzhetetlen párost alkotnak, a magánéletükben szintén minden tökéletesen működik. De egyszer eljön az az idő, amikor ez a tökéletes és irigylésre méltó harmónia megbomlik és párosunk tagjai elindulnak azon a bizonyos lejtőn lefelé. Pedig az apró jelek ott sorakoztak szépen sorjában, csak éppen mindig utólag vesszük észre őket, utólag olvasunk belőlük, amikor már késő...

Az előző kötetben az tetszett a legjobban, hogy az egész történetet egy férfi - nem is akármilyen stílusú pasi - szemszögéből követhettük végig - számomra ez jelentette az egyik legnagyobb élményt. Némiképp elszontyolodtam, hogy most nem Drew lesz a mesélő, de úgy voltam vele, hogy Kate is elég jó fej és biztosan élvezetes lesz olvasni az ő nézőpontját is. Nos, ez tényleg így is van, de... de azért Kate, az Kate és nem Drew. Bizony hiányzott a pasi nyers, de ugyanakkor szórakoztató modora, a káromkodása, a beszólások. Főleg, hogy a könyv nagy részében nem is volt jelen - vérzett is a szívem rendesen. De ne szaladjunk ennyire előre...

"A metamorfózis fájdalmas. Hátborzongató ugrás az ismeretlenbe. A hernyó csak utólag döbben rá, hogy megérte.
Mert most már tud repülni.
Ilyesmit érzek most én is: azt, hogy több vagyok, mint ami voltam. Erősebb lettem."

A regény felépítése most is hasonló, mint az előzmény esetében: ezúttal Kate fogad minket a kötet elején és már az első mondatokból kiderül, hogy baj van. De Kate alapos nő, így egészen addig az időpontig ugrunk vissza, amikor az első jelek megjelentek, csak éppen még senki sem foglalkozott velük. 

Általában az szokott lenni a bajom a romantikus könyvekkel, hogy a félreértések olyan nagyon furák, mondhatni bagatell dolgokon kapnak össze a párocskák tagjai - bár nem tudom, hogy mi bajom ezzel, mert egyébként életszerű a dolog, a való életben is mindig ez van, de akkor is... valahogy mindig valami másra számítok, másban reménykedem. Azt hiszem valami olyasmire vártam, mint amit ebben a regényben olvastam. Persze itt sem túl bonyolult a félreértés és bizony egy nyugodt beszélgetés mindent meg is oldana, de... akkor miről is szólna a könyv többi része? Viszont tetszett, ahogy az egész tálalásra került, ahogy ugyanazokat a mondatokat mindenki a saját nézőpontja szerint értelmezi, illetve hogy ez mekkora zűrt okoz.

"Az ember szeret mindenre magyarázatot kapni. Epedve vágyunk arra, hogy a dolgoknak oka legyen, hogy ami rossz, azt ráfoghassuk valamire."

Ez a regény nem csak azért nem lett a kedvencem, mert Kate nézőpontjából íródott meg, hanem mert Drew alig szerepelt benne, gyakorlatilag a kötet nagy részében mellőznöm kellett arrogáns, nyers, de ugyanakkor imádni való stílusát. Ha ez önmagában még nem lenne elég megrázó, akkor elárulom, hogy közben meg Kate igyekezett az agyamra menni a leginkább értelmetlenségnek tűnő döntéseivel és drámázásaival. Tudom, hogy mi volt a gond és azzal is tisztában vagyok, hogy az asszonyszemélyek nagy többsége hasonló szituációban nem gondolkodik világosan, de attól én még fanyaloghatok és moroghatok ezen. :) Kevesebb felesleges drámázással sokkal jobb lehetett volna - túl sok volt Kate-ből, túl keveset kaptam Drew-ból.

Az előző részben imádtam Drew és MacKenzie kapcsolatát, a beszélgetéseiket, mondhatni, hogy az ő dialógusaikon nevettem a legtöbbet és legnagyobbakat. Mérhetetlenül sajnálom, hogy ilyen párbeszédre csak egyetlen egy alkalommal került sor ezen a regényen belül, ugyanakkor nem tagadhatom, hogy az mindent vitt nálam és a könyv egyik legjobb részének tartom azt a pár oldalt.
A másik legjobb rész a játszótéri jelenet volt, amelyben annyi érzelem, szenvedély és feszültség sűrűsödött össze, majd robbant egy hatalmasat, hogy az felülmúlta a kötet összes többi oldalán olvasottakat (félreértés ne essék, nem egy aktus leírásáról és annak következményeiről beszélek). Igen, ez volt a szint, az a pörgés, az a bizsergést okozó szócsata, amelyet annyira olvasni akartam - Kate és Drew együtt jók, külön-külön nem, a párbeszédeiknek, reakcióiknak együtt van élvezet értéke.

A mellékszereplők is igazán kitettek magukért. Bármennyire is ellenszenves volt Billy az első részben, most hiába próbáltam fenntartani a vele kapcsolatos érzéseimet, az bizony nem sikerült - el kellett ismernem, hogy minden hibája ellenére nagyon jó figura és hatalmas szíve van. Delores szokás szerint brillírozott és Matthew is nagyon odatette magát, határozottan kíváncsi lettem rájuk és szívesen olvasnék még többet róluk.

"... a megbocsátás sokszor önző dolog. Nem azért bocsátunk meg, mert a másik megérdemli, hanem azért mert erre van szükségünk. Hogy megleljük a lelki békénket, hogy begyógyuljanak a sebeink."

A regény egy hatalmas hibája, hogy most Kate mesél és nem Drew, pedig ő is hasonló, az olvasóval diskuráló és határozottan jó stílusban adja elő a történteket, de ez akkor sem ugyanaz, nem sikerült utolérnie az előző kötet által nyújtott élmény - még akkor is így érzek, ha nem akarok túl szigorú lenni ezzel a történettel. Mintha maga a szerző is érezné, hogy ez így nem az igazi, nem teljes és nagyon hiányzik az egész regényből az a pasi, az a férfias stílus, amelynek nők millióit sikerült elvarázsolnia, talán pont ezért kegyelmez meg az olvasóinak és az utolsó fejezetben Drew szólal meg, ő kommentálja a történéseket. Azt kell mondanom, hogy imádtam. Ismét. :)

Nagyon vártam ezt a regényt, alig jelent meg, már a kezemben is tartottam és az olvasása sem sokáig váratott magára. Bár jól esett olvasni és a szerző még mindig nagyon élvezetesen fogalmazza meg a mondanivalóját, a szereplői szó szerint élnek a lapokon, de még így sem sikerült utolérnie az első kötet által nyújtott élményt -túl magasra került az a bizonyos léc. Sebaj, jön a következő és az majd megint istenien jó és fantasztikus lesz. Tutira olvasni fogom, mert Emma Chase nekem már bizonyított: eddig még minden egyes alkalommal (igen, még akkor is, ha ez a regény gyengébb, mint az előző) el tudta érni, hogy amíg az ő írásait olvasom a külvilág megszűnik létezni a számomra. Kell ennél több?

Folytatás »

Kevin Hearne: Hammered - Elkalapálva (A Vasdruida Krónikái 3.)

Az ígéreteknek súlya van és természetesen következménye is – mindig és mindenkor. Egy vasdruida pedig megtartja a szavát, még akkor is, ha az káros hatással van a saját és környezete egészségére, testi épségére, valamint fel kell rúgnia minden szabályt, amelyet a túlélése érdekében addig betartott. Atticus segítséget kért és kapott, megmentették az életét, cserébe pedig teljesítenie kell a vállalt feladatot, jelen esetben egy aranyalma megszerzését, amelynek lelőhelye nem más, mint a norvég istenek panteonjának idegenek által ritkán látogatott síkja. Ráadásul Atticust a vámpír ügyvédjével és egyben barátjával szemben is kötelezi adott szava: segítenie kell Leifnek a norvég mennydörgésisten, Thor elpusztításában, aki – merő szórakozásból – oly sok ember életét tette tönkre. Ez így már két látogatást jelent egy olyan síkra, amelyet jobb lenne elkerülni annak, aki nem akar ujjat húzni a nornákkal, a valkűrökkel és természetesen a norvég istenekkel.

„(...) egyelőre nem hisznek mániákus istenölőnek. Most úgy látják, hogy bár önvédelemben nagy vagyok, addig nem jelentek számukra halálos fenyegetést, amíg nem provokálnak.”

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Sötét örvény
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 312 oldal
Fordította: Acsai Roland
Borító ár: 2.499,- Ft /3.299 ,- Ft
A mű eredeti címe: Hammered
Sorozat: A Vasdruida Krónikái
Előzmény:
1.) Hounded - Üldöztetve
2.) Hexed - Megátkozva
Folytatás:
4.) Tricked - Átverve
5.) Trapped
6.) Hunted
7.) Shattered
8.) Staked
Műfaj: fantasy, mitológia, kaland

Témáját és a várható kalandokat tekintve nem jelentett meglepetést az Elkalapálva, hiszen a szerző nagyon jól előkészítette a történetet az előző kötetben, és teljesen logikusnak, mondhatni nyilvánvalónak tűnt, hogy ebbe az irányba fognak továbbhaladni az események. Vagyis minden kiszámítható? Azt azért nem mondanám, mert semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a rész azért némiképp különbözik a sorozat eddig megjelent köteteitől – nagyon eltér ugyanis a megszokott stílustól: ez az első kötet, amelyben nemcsak Atticus az egyedüli mesélő, hanem más szereplők is megszólalnak, külön fejezeteket kapnak. A humor is mintha megfogyatkozott volna a kötetben – bár Oberon beszólásai és következtetései továbbra is mosolygásra, kacagásra késztetőek –, az események nem igazán nyújtanak megfelelő táptalajt a poénkodáshoz. Ez utóbbi tény, a helyzet komolysága azonban eddig sem gátolta meg a szerzőt az anekdotázgatásban és a komédiázásban, szóval valami mégiscsak megváltozott.

„Sajnos néha akut beképzeltségben szenvedek. Ez a legjobb családban is megesik, de azokkal fokozottan, akik különösen okosnak hiszik magukat.”

Annyira hozzászoktam már Atticus és Oberon, illetve az egyéb szereplők csattanós, mosolygásra késztető párbeszédeihez, hogy bizony most furcsán tekintettem a történet eleji monológra, amelyben kedvenc vasdruidám az Asgardba vezető út nehézségeit, az aranyalma megszerzését, a közben jelentkező problémákat, illetve a visszautat leírta. Mindez teljesen élvezhető volt, csak nem éppen megszokott a tálalási mód – ezért talán lassúnak tűnhet a történet eleje, pedig nem az, van itt meghatározó cselekmény bőven.

„Jómagam pedig fejest ugrottam a balsors galaktikus méretű kádjába.”

Thor, a mennydörgés norvég istene (Forrás: ITT)

Az egyik – a könnyebb – feladat teljesítése után következhet a másik, amely azért már lényegesen több előkészítést igényel: Leif kénytelen helyre tenni a territóriumát birtokolni vágyó, hatalomra törő vámpírokat; Atticus megszervezi az esetleges visszatérés utáni életét; Gunnar pedig intézkedik a falkája jövőjéről, és mivel Thor másoknak is a tyúkszemére lépett, meg kell várni, amíg bosszúálló csapat minden tagja megérkezik és felkészül az induláshoz.

A regény közepe számomra leült egy kicsit: az Isten Kalapácsai elnevezésű, orosz démonvadász csapat szereplésétől az előzményeket tekintve valamivel többet vártam, illetve bármennyire is érdekes voltak az Asgardba tartó csapat egyes tagjainak „meséi”, bármennyire is élveztem Thor velük szemben elkövetett gaztetteiről olvasni – a kedvencem Leif és Gunnar múltjának, személyes történetének megismerése –, azért ezek az oldalak nem tekinthetők éppen pörgősnek, akcióban bővelkedőnek. Sebaj, hiszen ami ezután következett, az minden korábbi hiányérzetemért teljes mértékben kárpótolt: Atticus és bosszúálló társai végül összecsaptak a istenekkel, a csata leírásának kivitelezése pedig mesterien sikerült, olyan élményt nyújtott a számomra, amelyet szavakkal ki sem tudok kifejezni.

Ratatosk, a hírvivő (Forrás: ITT)

A kötet elején még kuszának tűnt, ahogy Kevin Hearne a skandináv mitológiai elemeket keveri és felhasználja, de ebben a végső ütközetben már nem lehetett egyetlen rossz szavam sem, mert minden nagyon a helyén volt, minden eshetőség és kapcsolódó momentum felhasználásra került.

A történet csalóka érzéseket keltett bennem, mert az egyes fejezetek lassúsága ellenére is úgy érzem, hogy ez az egyik legmozgalmasabb, csatákban és összecsapásokban leginkább bővelkedő része a sorozatnak. A szerző rendesen bekeményít, egyre kíméletlenebbül bánik a szereplőivel, több a bonyodalom, a kitűzött célok mind nehezebben teljesíthetőek, a küzdelmek és megmérettetések pedig minden eddiginél komolyabbak és véresebbek. A tétek hatalmasra nőttek, és bizony a következmények is sokkal inkább húsba vágóak, mindinkább fájdalmasak, a veszteségek adott esetben véglegesek.

„Alaposan szétrúgtam a norvég panteon hangyabolyát, az istenek hamarosan elősereglenek, hogy valakit seggbe csíphessenek.”

Odin és segítői (Forrás: ITT)

Mi következik még ezután? Bevallom, hogy kétezer életév ide vagy oda, de bizony nem szívesen lennék Atticus helyében, mert ugyan szép dolog a barátság és nagyon dicséretes cselekedet az ígéretek betartása, de ekkora kalamajkát bevállalni már teljesen más dolog. De én akkor is bízom benned, Atticus! Bízom benne, hogy ha már ennyi évet megéltél, akkor valahogy csak sikerül kimásznod ebből a reménytelennek tűnő helyzetből is, amibe saját döntéseid következményeként kerültél. Az én dolgom nem más, mint hogy továbbra is elkísérjelek az utadon, része legyek hihetetlen kalandjaidnak, és ebben mindenképpen számíthatsz rám, mert az életed egyáltalán nem unalmas, továbbra akadnak kötekedő és rosszindulatú istenek, akiknek már pont ideje odavágni egy jó nagyot. A Vasdruida Krónikái sorozat pedig még mindig nagyon jó, minden kötet tud valami újat, valami olyat nyújtani, amiről eddig még nem olvashattam – ellenben most megtehetem.

Véleményem az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Folytatás »

Leigh Bardugo: Árnyék és csont (Grisa-trilógia 1.)

A blog legtöbb - majdnem minden - posztját egyedül írom, de közben teljes erőbedobással munkálkodom azon is, hogy a barátnőimet rábeszéljem arra, időnként ők is jelenjenek meg ezen a felületen az írásaikkal. Egyrészt azért, mert ez a kibontakozás egy egészen különleges formája, másrészt azért, mert - folyamatos húzódozásuk és önbizalomhiányuk ellenére - a véleményeik és a stílusuk érdemes arra, hogy mások is megismerjék őket. Az önálló posztok megjelentetésétől még messze állnak (pedig ezzel az én vállamról is levennék valamelyest a terhet), de arra már sikerült rávennem őket, hogy közösen alkossunk véleményt egy könyvről - ez főleg akkor fordul elő, ha egy időben olvastuk az adott művet. Ezért jött létre a blog "2 in 1" rovata. Zsorzsi már beadta a derekát korábban, amikor Neil Gaiman Óceán az út végén című könyvéről mondtuk el közösen a véleményünk, most pedig Szirmocska engedett a "gyengéd" erőszaknak. Bár, akik a moly.hu oldalon ismerősek, azok már olvashatták ezeket a mondatokat, de hátha van olyan is, aki itt ismerős és nem ott. :)

Értékelés: 8/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 376 oldal

Fordította: Varga Csaba Béla

Borító ár: 2.999,- Ft /3.999,- Ft

A mű eredeti címe: Shadow and Bone

Sorozat: Grisa-trilógia

Folytatás: Siege and Storm, Ruin and Rising
Kiegészítő novellák: The Demon in the Wood,
The Witch of Duva, The Tailor,
The Too-Clever Fox, Little Knife

Műfaj: YA fantasy

Ravka lakosságának egy része különleges képességekkel rendelkezik, ők a Grisák, amolyan varázslók, mágusok vagy valami hasonló. A lényeg, hogy mindegyiküknek van valamilyen különleges képessége és ezek szerint csoportokra is lehet őket osztani: léteznek közük Korporálok, akik az élet és a halál fölött rendelkeznek, Étherálok, akik tulajdonképpen idézők és a Matyeriálok, azaz a fabrikátorok, akiket legegyszerűbben a műszakiak kifejezéssel lehetne megnevezni. Ők alkotják Ravka második hadseregét, a mágikus vonalat, a vezérük pedig nem más, mint az Éjúr.

Ravka területileg megosztott, ugyanis az ország közepén található egy "beltenger", vagyis egy Árnyzóna, amelyen átkelni igencsak veszélyes, a Zónában "lakó" volkrák vadásznak az emberre és megtizedelik az átkelők létszámát.

Alina, a kartográfus lány ezrede is éppen a Zónán való átkeléshez készülődik, a lány és gyerekkori barátja, Maljev egy hajóra kerül. Az átkelés nem sikerül, a konvoj ellen támadást indítanak a volkrák és először Alina, majd pedig Mal kerül veszélybe, megmentik egymás életét, ki-ki a maga módszere szerint - ez viszont azt jelenti, hogy az Alinában eddig rejtőző erő - a nem mindennapi helyzet következményeként - utat tör magának a külvilág felé.

Ez tehát a történet váza és akkor most nézzük a különvéleményeket - amelyek azért nem is különböznek olyan sokban egymástól. Talán nem véletlen a barátság, a közel azonos ízlésvilág. :)

Forrás: ITT

Talán úgy stílusos, hogy pont ennél a könyvnél kényszerültem engedni annak a bizonyos „gyengéd” (lehet valahogy fokozni az idézőjelet?) erőszaknak. Hiszen nem csak egyszerre olvastuk Shanarával, de oda-vissza vittük egymást a bűnbe. Szinte rögtön felfigyeltünk rá a várható megjelenések között és nagyjából egy időben fel is került mindkettőnk elolvasandók listájára. Végül én csábultam el előbb, de annyi csavar azért van a sztoriban, hogy nem magamnak szereztem be az első példányt. Szülinapi ajándékként megvettem Shanarának és némi extra csokival igyekeztem leplezni, hogy kivételesen hasznot is kívánok húzni a megajándékozásából.

Persze, ahogy általában lenni szokott, amikor túlbecsülöm az önuralmamat, illetve alá az ő meggyőzőképességét, a tervem, hogy majd jól előolvastatom vele és biztosra megyek, nem vált be. Még bele se fogott az olvasásba, amikor megkezdte fertőző tevékenységét. Néhány szó és más bloggerektől begyűjtött meggyőző kép mutogatása bőven elég volt, hogy öt percen belül a kosaramban landoljon a könyv. Annak azért örülök, hogy legalább elkezdeni én kezdtem el hamarabb. Még akkor is, ha ezt a bravúrt a befejezésnél már nem sikerült megismételnem.

Forrás: ITT

A kiadás valami gyönyörű! Már önmagában a térkép is elég lenne, hogy villámsebesen rajongó üzemmódba kapcsoljak (hiába no, szakmai ártalom), de a díszített betűk, a különféle stílusok is megragadóak és tökéletesen illenek a történet elején kibontakozó erős hangulathoz. Ennek köszönhetően a dolgos-őrült hétköznapok közepette is képes volt elvarázsolni.

Az események kellően titokzatosak és rejtélyesek ahhoz, hogy nagyjából a regény első harmadáig fokozódjon a feszültség és az elégedettségem. Aztán következett egy lassabb tempójú, érdektelenebb, néha a mitvegyekfel, jajistenemezaruha, úristenmegcsókolt, nemvagyokelégjóneki szintjéről épphogy csak elmozduló középső szakasz, ahol határozottan gyengébbnek éreztem a történetet. Az addig jól építkező világ és a misztikum sajnos a háttérbe szorult.

Forrás: ITT

Az utolsó harmadban szerencsére ismét magához tér a regény és visszakanyarodunk az oroszos hangulathoz, ami feledteti a bukdácsoló történések és karakterek hibáit. A végkifejlet pedig, már amennyire egy trilógia első részénél lehet ilyesmiről beszélni, a fordulatok és a világalkotás színvonalát nézve a regény elejéhez mérhető. 

Olvasás közben eszembe jutott, hogy talán érdemesebb lett volna nem E/1-ben megírni. Alina rövid, tőmondatokban gondolkozik, így a fele hangulat odavész és a stílusa néhol már zavaróan egyszerű. A többszempontú leírás vagy egy elbeszélő árnyalhatta volna a határozott vonalakkal megrajzolt, de alapvetően fekete-fehér szereplőket is.

A folytatás azért érdekel. Mindenképp. De nagyon remélem, hogy mind a történetvezetés, mind pedig a karakterábrázolás fejlődni fog, kap valami egyediséget. Mert a világa, hangulata különleges színfolt és kár lenne nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

Hogy ezek után mi az, amit én még elmondhatnék? Sok újdonságot már semmiképpen sem, de azért a szokásos szószátyár stílusban kifejtem a véleményem. :)

Forrás: ITT

Azt mindenképpen meg kell említenem, hogy a könyvet ajándékba kaptam - Szirmocskától. :) Persze előtte megérdeklődte nálam - finoman, olyan Szirmocskás stílusban -, hogy érdekel-e és én őszintén bevallottam neki, hogy igen, szemezgetek a regénnyel, mert az egymás után felbukkanó rajongó stílusú értékelések és egy bizonyos, az Éjúr mosolyát megjelenítő gif teljesen a hatásuk alá vontak. Ennyi elég is volt, hogy alig egy hónappal később az egyik díszcsomagolás alól ez a kötet bukkanjon elő, és én nagyon örültem neki.

Ilyen előzmények után mit adott nekem a regény? Sajnos nem annyit, amennyit az előzetes vélemények után elvártam tőle. Na, igen, ilyen az, amikor túl sok lelkes véleményt ismerek meg, mielőtt még belekezdenék az olvasásba és az elvárásaim befolyásolják az olvasási élményemet.
Mielőtt még megkezdődne a kődobálás, és maga alá temetne az egyre szaporodó kőhalom, azért az utolsó szó jogán elmondanám, hogy a történet jó, nagyon is jó... csak nem olyan mértékben, mint amit az előzetes véleményeket követően vártam tőle.

A mosoly, amely olyan végzetes
hatással volt rám. (Forrás: ITT)

A hangulat már az első oldalakon képes volt megragadni, sőt már a térképpel megalapozta a különleges érzést, amelyet az olvasott szöveg még képes volt növelni. Egy darabig... Na, de ne ugorjunk ennyire előre. Az alapötlet ha nem is éppen egyedi, de kellően más, és ez pont elég ahhoz, hogy jó és érdekes legyen. A grisákkal teli világ nagyon tetszett, lubickoltam a világ által bennem keltett érzésben.

Ráadásként a két főhős közötti érzelmek nem instant jellegűek, hanem gyerekkori emlékeken és közösen megélt élményeken alapulnak. Szóval mindent összevetve a hangulat fantasztikus volt, a világ elég összetettnek tűnt, a történet előre haladásával a feszültség fokozatosan növekedett, majd egyszerűen kirobbant, és szó szerint letaglózott - ahogy az Alinából kiáradó erő is befolyásolta a körülötte lévők életét.

Ami ez után következett, az nem okozott hatalmas meglepetést, de egy részét még így is a könyvhöz szegezve olvastam: az Éjúr feltűnése, a különböző képességek, az utazás viszontagságai és az átélt izgalmak továbbra képesek voltak pórázon - akarom mondani a könyv mellett - tartani. Onnantól kezdve viszont, hogy a csapat megérkezett a Kis Palotába, a történet leült a számomra, átment az egész egy középiskolai lánycsapat egymással történő vetélkedésének paródiájába, a tanórák és gyakorlatok végtelen sorának taglalásába, valamint a hiszékeny és tudatlan kislány ámításába, illetve az irányításához szükséges befolyás megszerzésének senkit sem kímélő vetélkedésébe.

A középső, kissé laposabb részt követően a regény vége ismét képes volt felidézni a kezdeti oldalak hangulatát, hozta azt a színvonalat. A cselekmény részben kiszámítható, részben pedig megdöbbentő. Az események még nem is annyira, de a szereplők annál inkább képesek voltak meglepetéseket okozni a számomra. A befejezés tetszett, a folytatás sok lehetőséget rejt még magában és kíváncsi is vagyok rá, hogy miként is alakul majd a főszereplők további sorsa.

Ami a fő csalódást okozta: az Éjúr körüli nagy felhajtás teljesen megzavarta a fejemet, és sajnos - így utólag már tudom - negatív irányba befolyásolt, mert bár a karaktere nagyon érdekes, mégsem éreztem azt a "mindentképesvagyokfelálldozniérte" érzést olvasás közben. Sajnos a másik fél, Mal sem lett igazán a szívem csücske, nem tudott közel kerülni hozzám, így viszont nincs igazán kiért rajongani - a férfi főszereplőket nézve. Alina? Vele kapcsolatban is felemás érzéseim vannak: hol ugyanazokat a lépéseket tettem volna magam is, mint ő, hol pedig felpofoztam volna azokért a hülyeségekért, amiket elkövetett. Összességében azonban fejlődőképes és egészen jó női karakter.

A végére már csak egy megállapításom maradt: ha ezt a történetet nem kötik gúzsba a YA kategória szabályai, akkor olyan, de olyan sztori lehetett volna belőle, hogy abba minden idegvégződésem belesajdul. No persze, ez még most sem kizárt, mert az alapok kellőképpen jók és a szerző stabilan fektette le az előzményeket, a szabályokat - éppen ezért a folytatást olvasni akarom és fogom is. Ígérem, hogy be is számolok (vagy beszámolunk?) majd róla.

Folytatás »

Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja (Halhatatlanok alkonyat után 8., Alien Huntress 4.5)

A kötet két történetet tartalmaz, és bár mindkét szerzőtől olvastam már, jelen esetben mégis Kresley Cole neve jelentette számomra a nagyobb vonzerőt a vásárlás során. Ez a véleményem a végére sem változott meg, valamint azt sem tagadhatom, hogy határozottan felemás érzéseket keltett bennem a kötet tartalma. Nézzük a véleményem részleteiben:

Kresley Cole: Az érinthetetlen (Halhatatlanok alkonyat után 8.)

A Halhatatlanok alkonyat után sorozat egy újabb történettel bővült, újabb valkűr és vámpír egymásra találásának lehetünk tanúi. A jelen események a sorozat kezdetét jelentő, de magyarul még nem kiadott kötetben - The Warlord Wants Forever - szereplő történésekkel egyidőben kezdődnek, amikor is a két Wroth testvér, Nikolai és Murdoch New Orleansban keresik a Mystet, a valkűrt.

Értékelés:
                Az érinthetetlen: 8/10 pont
                Örök csábítás: 2/10 pont

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2013.

Terjedelem: 544 oldal (502 oldal + ajánlók)

Fordította: Császár Tímea / Lévai Márta

Borító ár: 3.499,- Ft

A mű eredeti címe: Deep Kiss of Winter

Sorozat:

Halhatatlanok alkonyat után / Alien Huntress

A sorozat kötetei: lásd a szövegben

Műfaj: paranormális, romantikus

A történet lassú folyású, időben jelentősen elhúzódnak az események, mert mire párosunk - Murdoch és Daniela - végre maradéktalanul élvezheti egymás társaságát, már túl vagyunk a magyarul megjelent első négy kötet eseményein, azaz Emmaline és Lachlain, Sebastian és Kaderin, Bowen és Mariketa, valamint Conrad és Néomi kapcsolatának nehézségein és egymásra találásán is. Semmiképpen sem érdemes tehát ezen négy történet - de legalább a Wroth testvérek kalandjainak  - ismerete nélkül belevágni ennek a "kisregénynek" az olvasásába.

Daniela, valkűr, de ugyanakkor teljesen egyedi lény is, hiszen az anyja nem más volt, mint az izlánok királynője. Az izlániaiak lételeme a hideg, bőrük csak a fajtársaik érintését viseli el, minden egyéb faj érintése égető fájdalmat eredményez, illetve égési sebet hagy maga után. Mindezek mellett az izlániak képesek hősokkot kapni, ha a testük hőmérséklete megemelkedik, amelynek következménye még a halhatatlanok, így Danii esetében is végleges kimenetelű.

Murdoch Wroth, a félelmetes harcosok hírében álló észt testvérek egyike (bár nehezményezi, hogy általában nem harcosként, hanem a szoknyavadászként emlékeznek rá), aki véletlenül akad a lány nyomára, majd ugyanilyen váratlanul éri az is, hogy a lány tulajdonképpen az a nő, akit neki szánt a sors és aki képes újra életre kelteni benne a szenvedélyt. Meglepetés ide vagy oda, ez még kellemes is lehetne, de ugye a kedveshez nem lehet hozzáérni és ez azért elég nagy problémát jelent. Ráadásként a lányt a jelenlegi izláni király által küldött bérgyilkosok is üldözik és halálosan meg is sebesítik.

Határozottan jól esett olvasni a történetet, hozta azt a színvonalat, amit elvártam tőle. Murdoch és Daniela problémája húzósnak tűnik, megpróbáltatások elé állítja a páros mindkét tagját, alkalmazkodást és türelmet igényel tőlük. Ezzel viszont nem mindenki rendelkezik, mert Murdoch eléggé arrogánsan viselkedik a regény elején és az emberi életében hatalmas nőcsábász hírében álló, az elköteleződésre soha nem gondoló harcosnak határtalan kínszenvedést jelent, hogy nem érhet hozzá a nőjéhez. Az eddigi történetekkel ellentétben most nem a páros hölgy tagja vonakodott elfogadni a kapcsolatot, hanem az "agglegénybetegséggel" küszködő férfi partnernek kellett hosszabb utat bejárnia, mielőtt megszületett volna a végleges - és egyáltalán nem meglepő - döntés. 

A kép INNEN.

Azt már említettem, hogy időben elnyúlik a történet és vele párhuzamosan sok minden más történik, zajlanak az események rendesen. Mármint a háttérben, mert a regénybeli cselekmény ennél lényegesen lassabb. Az eleje pörgőssége és a hirtelen megoldást nyújtó végkifejlet mellett az írás közepe eléggé leül, folyamatosan ugyanazon probléma - az érintés vágya és az érinthetetlenség - körül keringenek a szereplőink. Talán túl sokáig is. A szöveg szerint a Szövetséget  - igen, mert ez az és akkor sem Legendavilág! - több, mint négyszáz faj alkotja, de ebből eddig nem sokat láttunk, hiszen az eddig magyarul megjelent kötetek jelentős részében a valkűr és vámpír fajok egymásra találásáról lehetett olvasni. Részemről már igényelnék egy kis változatosságot.

A sorozatban fontos szerepel játszó világ elnevezéseinek esetében viszont nagyon nem igénylem a változatosságot. Határozottan rosszul esett, hogy már megint már megint új fordítóhoz került a könyv (bár ezen nincs mit csodálkozni, mert a magyarul megjelent tíz kötet eddig nyolc fordítót tudhat magáénak), de még inkább dühített, hogy nincs egy sorozatszerkesztő a kiadónál, aki legalább összehangolná a sorozaton belül a különböző fordítók által alkalmazott (kreált) elnevezéseket.

Így fordulhattak elő a következő változtatások (bal oldalon a megszokott elnevezés, jobb oldalon a jelenlegi regényben szereplő kifejezés):

- Örökösödés helyett Hatalomátvétel,

- Szövetség helyett Legendavilág,

- Megtagadók helyett Ellenállók,

- illanás helyett követés (bár a szövegben többször szerepel a teleportálás kifejezés),

- átfordulás helyett átváltozás,

- scarba helyett dempír (ennél még a vémon is jobb volt alternatívának, mert egy ideig azon gondolkoztam, hogy miként is kerülnek ide a damphírok, akikről eddig egy árva szó sem hangzott el)

- Meseszép Myst-ből pedig (és ettől lettem a legidegesebb!) Kívánatos Harmat lett,

- Dermedtszívű Kaderin helyett Hidegszívű Kaderin és még hosszan sorolhatnám.

Egy valami azonban biztos: ezen "figyelmetlenség" kifejezetten bosszantó és képes agyon csapni az olvasási élményt. Bármennyire is örülök neki, hogy ez a történet megjelent, de az előbbiekben felsoroltak miatt hatalmas fekete pontot kap tőlem a kiadó.

A sorozat kötetei:

1.) The Warlord Wants Forever - Meseszép Myst (valkűr) és Nikolai Wroth (vámpír)

2.) Vámpíréhség - Emmaline Troy (félvér: valkűr/vámpír) és Lachlan McRieve (vérfarkas)

3.) Vámpírszerető - Dermedtszívű Kaderin (valkűr) és Sebastian Wroth (vámpír)

4.) Vámpírharc - Hőn Áhított Mariketa (boszorkány) és Bowen McRieve (vérfarkas)

5.) Vámpírvér - Néomi Laress (ember, szellem) és Conrad Wroth (vámpír)

6.) Vámpírzóna - Holly és Cadeon Woede (démon)

7.) A démonkirály csókja - Sabine (varázslónő) és Rydstrom Woede (démon)

8.) A tél halálos csókja/Az érinthetetlen (Daniela (valkűr/jégamazon) és Murdoch Wroth (vámpír)

9.) A gyönyör sötét hercege - Lucia (valkűr) és Garreth McRieve (vérfarkas)

10.) A sötétség démona - Carow Graie (boszorkány) és Malkom Slaine (scarba)

11.) Az álmok sötét harcosa - Ragyogó Regin (valkűr) és Aidan/Declan Chase (berserker)

12.) Vámpírbosszú - Lothaire (vámpír) és Elizabeth Peirce (halandó)

13.) Árnyak hercege - Bettina (félig démon, félig varázsló) és Trehan Daciano (vámpír)

14.) Elfojtott üvöltés - Chloé Todd (szukkubusz) és Uilleam McRieve (vérfarkas)

Gena Showalter: Örök csábítás (Alien Huntress 4.5)

A szerzőtől eddig csak Az Alvilág Urai sorozat magyarul megjelent köteteit olvastam, és bár azok tetszettek, amikor olvastam őket, de nem nagyon rázott meg, hogy egy ideje már nincs belőle új rész magyar nyelven. Szóval ismertem az írónő nevét és pont ezért esett nagyon kellemetlenül az, amivel a könyvbeli története olvasása során szembesültem.

Bevallom, hogy nem bírtam végigolvasni a mindössze kétszáz oldal terjedelmű sztorit, amely annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy inkább nem is voltam kíváncsi az "események" végére. A szórakoztatás mindenek felett, ez a mottóm és ennek érdekében sok mindent elolvasok, illetve sok mindent elfogadok, de ez most kifejezetten sok(k) volt.

Az eredeti borító.

Aleaha alakváltó, de nem a bundás fajta, hanem tökéletesen le tudja másolni bárki megjelenését. Jelenleg éppen egy olyan nő alakját viseli, aki jelentkezett az ügynökséghez és most éppen a legelső bevetésén vesz részt. Épp a schön-ök, egy veszélyes idegen faj érkezését várják, amikor is helyettük a rakaiak érkeznek meg, akiknek bolygóját a schön faj tette tönkre és a Földön remélnek menedékre lelni. A harcosok vezére Breean, aki rögtön "kiszagolja" a lányt és a győztes csata jól megérdemelt jussaként - mondhatni hadizsákmányként - magának követeli a nőt. Idézem: "Asszony. (...) Enyém." Semmi finomkodás, csak így egyszerűen, mondhatni barbár módra. Valószínűleg földönkívülieknél ez a megszokott eljárási mód.

A történet a fülszöveg alapján nem hangzott éppen rosszul, ezért teljesen naivan bele is kezdtem az olvasásba, majd egyre hatalmasabbra kerekedett a szemem az oldalakon keresztül sorakozó képtelenségek és a vágyakozáson kívül gyakorlatilag semmi cselekmény láttán. A képtelenséggel megbirkózom, a fantázia szülte lényeket, helyzeteket is elfogadom, de a zavaros és élvezhetetlen dolgokkal már nem vagyok éppen túl jó viszonyban. Ez a történet pedig - finomkodás nélkül kimondom - úgy, ahogy van, egyszerűen gagyi!

Breean nem lenne rossz figura, de egyszerűen nem tudtam elképzelni az írónő képzeletében megjelenő szexi pasit úgy, hogy a róla szóló leírás aranyszín bőrű, aranyszemű és (lehet kapaszkodni) aranyvérű (és ez nem a Harry Potter!) férfiként mutatja be, akinek a vére egyébként vattacukor ízű (mert a hősnőnk megkóstolta: miközben a dalia válláról lógott fejjel lefelé és az veszettül száguldott vele, ő beleharapott a hátába és megcsócsálta kicsit - innen ez a megállapítás), és vágyakozásának megnyilvánulásaként fahéjas méz illatot áraszt magából. Ennél már csak az alakváltó Aleaha furcsább, aki bár nyilvánvaló, hogy nem ember, mégis meg van róla győződve hogy az, mert emberek külsejét ölti magára (teljesen logikus, nem?), egyébként pedig nemre való tekintet nélkül képes alakot váltani, ugyanakkor izgalom hatására nem tudja kontrollálni testének változásait, ezért félreérthetetlen helyzetekben előfordul, hogy férfi testbe bújik - a partnerét pedig ez nem igazán zavarja. Végül is... Hősnőnk alakváltásainak negatív következménye is van, ugyanis a külső gyakori cseréje vérbőséget okoz nála, az erei megdagadnak, ezért időnként kénytelen eret vágni (vagy rágni) magán, gyakorlatilag kivérezteti magát és ezzel minden vissza kerül a régi kerékvágásba.

Még ezeket, illetve az akarlak, de mégsem akarlak, kívánlak, de akkor sem leszek a tiéd dolgot is megemésztem volna, de volt egy mondat, ami aztán igazán kiverte nálam a biztosítékot. Háromszor olvastam el, gyakorlatilag minden szavát végigbetűztem, míg sikerült meggyőznöm magam, hogy a hiba nem az én készülékemben van, nem olvastam félre semmit és minden kifejezést megfelelőképpen értelmezek - a mondat mégis értelmetlen. Nem tudom, hogy eredetileg ez miként hangzik, de magyarra ferdítésben így: „Vajon mi ez az anális sóvárgás a folt nélküli ruhák után? Anális. Majdnem felvihogott.”

Nem sokkal ezen mondatot követően jött el az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy részemről itt a vége, befejeztem, ennyi volt. Jelenleg is úgy érzem, hogy legszívesebben két felé szedném a kötetet, az egyik felét a polcomon tartanám, a másikat pedig felhasználnám a gyújtósnak, mert abban a formában talán még ér valamit. Az utóbbi hónapokban volt már pár kellemetlen élményem, de az biztos, hogy régen olvastam már ennyire zavaros és szar történetet (bocsánat, de nagyon igyekeznem kell, hogy valamennyire megőrizzem az úrinős modorom és néha bizony kiesem a szerepemből). Nem fogok sírva fakadni, ha az Alien Huntress sorozat kötetei nem jelennek meg magyarul. De ha mégis, akkor ezek miatt a kötetek tutira nem fogom a pénztárcámat fogyókúrára fogni.

Folytatás »