Hűha... azt gondoltam, hogy októberben bőven lesz mit írnom ebbe a rovatba, de azért ilyen dömpingre még én magam sem számítottam. No igen, minden kiadó készül a karácsonyi rohamra és igyekszik a megjelentetésekkel, hogy még legyen idő tervezni.
Persze a rovat jelenlegi terjedelmébe az én figyelmetlenségem is belejátszott, mert a múlt hónapban sikeresen kihagytam három regényt a felsorolásból és úgy döntöttem, hogy most mindenképpen pótolom. De ha még ezt figyelmen kívül hagyom, akkor is szép hosszú és sok műfajt felölelő a lista. Lehet bőven válogatni. Ezúttal igyekeztem kiadónként csoportosítani a megjelenéseket.
Mi az, ami kimaradt? És miért? A Delta Vision kiadó olyan csendben, annyira minimális hírveréssel jelenteti meg a könyveit, hogy még én, kiadó tevékenységét rendszeresen figyelemmel követő olvasó is lemaradtam a lényegről. Sajnos ennek esett áldozatul - köztudottan az egyik kedvenc szerzőm - Brandon Sanderson Acélszív, illetve - egy másik, általam is sokat olvasott író - Orson Scott Card A hetedik fiú című regénye.
A GABO Kiadó gondozásában jelent meg Ann Leckie Mellékes igazság című, sok díjat nyert sci-fi regénye, amely az előző hónapi felsorolásból az én figyelmetlenségem miatt maradt ki. De most már mindent tudunk...
A Széthullott birodalom trilógia után megérkezett Mark Lawrence tollából egy újabb trilógia kezdő kötete, Bolondok hercege címmel. Ha valaki ügyes volt, akkor még dedikált példányt is szerezhetett belőle. Nekem sikerült és ki kell hangsúlyoznom, hogy a kiadó nagyon igényes megoldást választott és profi módon oldotta meg a dolgot. Megérdemli a kalapemelést.
Nem csak elkezdődött, de be is fejeződött egy trilógia, mert már kapható Ann Aguire Horda című regénye, a Razorland-trilógia záró kötete.
Már az ötödik résznél tart a Trónbitorlók sorozat, Michael J. Sullivan regényeit sokan olvassák és sokan szeretik, a legújabb rész Télvíz idején címmel már a boltokban. Mivel még az első részt sem olvastam, ezért ezt a részt csak a rend és a Ti kedvetekért veszem sorra. De egyébként érdekel a sorozat.
Ha Agave Könyvek és őszi megjelenések, akkor Laurell K. Hamilton. Bár a Borzongató fény megjelenésével szerencsénk van, mert eredeti nyelven öt évet vártak rá a rajongók, mi pedig a szokásos ütemben olvashatjuk a kötetet. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz ezután?
Adrian Barnes bemutatkozó író a kiadónál, az Álmatlanok című regénye nagyon érdekesnek tűnik és kifejezetten érdekel.
Már a harmadik China Miéville regény jelenik meg a kiadó gondozásában, ezúttal a Patkánykirály című történet csábít vásárlásra és olvasásra.
A Magnólia Kiadó egy kis kiadó, az általuk megjelentetett regények terjesztésébe az Agave Könyvek is besegít. De a lényeg nem ez, hanem az, hogy Gabrielle Zevin Egy könyvmoly regényes élete című regényéről nagyon jókat olvastam és mindenképpen ott van a helye a várólistámon.
Az Athenaeum Kiadó köteteiből elsősorban az erotikus, romantikus, illetve a paranormális kategóriába tartozó regények keltették fel a kíváncsiságom. Emma Chase stílusa más a Behálózva regénnyel levett a lábamról és alig vártam, hogy a kezemben tartsam a folytatást, amely a Fejvesztve címet kapta nálunk. A YA műfaj kedvelőinek szól Rainbow Rowell humoros, szórakoztató stílusban megírt története, az Eleanor és Park.
A Maxim Kiadó is folyamatosan hozza az új sorozatokat: a YA kategória kedvelőinek szól Anna Banks sellőkről szóló sorozatának első része, a Poszeidon. A felnőtt műfaj iránt érdeklődők sem maradnak olvasnivaló nélkül, mert már a boltokban van Janet Evanovich és Lee Goldberg közös regénye, A nagy zsákmány, amely a Fox és O'Hare sorozat kezdő kötete.
A GABO Kiadó sorban jelentkezik az engem érdeklő könyvekkel. Ian McDonald-ról A dervisház óta tudom, hogy jól ír, az Örökkévaló-sorozat elsősorban a fiataloknak szól, első része Síkvándor címmel jelent meg és engem is nagyon érdekel.
Lauren Beukes már kétszer meglepett különleges írásával és a Tündöklő lányok is nagyon jónak ígérkezik. Mindenképpen kell kategória.
Max Barry Lexikon című regénye a fülszöveg alapján jónak ígérkezik, nagyon erősen kacsingatok felé, még az is lehet, hogy vásárlás lesz belőle.
Benyák Zoltán évente egy regénnyel jelentkezik, de akkor olyat alkot, hogy még a szám is tátva marad tőle. Az Ars Fatalis és Az idő bolondjai is képes volt elvarázsolni, most pedig itt van - a Grafoman Kiadó gondozásában - a Csavargók dala , amelyből már példányom is van és hamarosan olvasni is fogom.
Amikor már azt hittem, hogy a rengeteg ígéret csak ígéret marad, akkor végre beindult a Könyvmolyképző Kiadó is és az eddigi két kötet/hónap átlagot lényegesen túlszárnyalta a hónap megjelenéseivel. Persze ebben az esetben is csak az Elit Startról beszélek, tehát a boltokban csak a következő hónapban érdemes majd keresni a kiadványokat - de legalább már lesz értelme a keresgélésnek.
Folytatódik Sarah J. Maas Üvegtrón sorozata, a második rész címe az Éjkorona (a boltokban november közepe után érdemes keresni). Milyen is a tökéletes férfi? Hogyan nézne ki, ha mi magunk tervezhetnénk meg álmaink férfiját? A válasz Michael Grant Éva és Ádám című regényében rejlik, amelyet a hónap végétől már a boltokban is meg lehet vásárolni. Az Árnyvadászok világa engem is rabul ejtett és érdekel Mimi O'Connor Árnyvadász-útmutatója is, de először mindenképpen belenézek majd a kötetbe egy könyvesboltban - erre november második felében lesz majd lehetőségem, mert akkortól már biztosan kereshetem a polcokon.
Kivárok, de azért érdekel Maria V. Snyder Poison Study - Méregtan című regénye, amely természetesen egy sorozat kezdő darabja. Ha valakit érdekel, akkor akár már most mehet érte a könyvesboltba, de pár nap múlva biztosan. Jennifer A. Nielsen A hamis herceg című írása szintén egy trilógia kezdő kötete, amelyet november utolsó hetében lehet majd a boltokban is a kosárba rakni.
A Rubin pöttyös sorozat részeként jelent meg Jessica Sorensen Callie & Kayden és a véletlen című regénye, amely komoly problémákat feszeget és mély érzelmeket közvetít. Kim Harrison Boszorkányfutam című regénye egyszer már debütált kis hazánkban, de most másik kiadóhoz került, új köntöst kapott és ezúttal a folyatását is beígérték. Mindkét kötet kapható a kiadó webboltjában, de a boltokban majd november második felében lesz érdemes érdeklődni utánuk.
Holly Black regényében azt kedveltem, hogy végre nem egy picsogó lány a főhős, ezért kötelező lesz beszereznem az Átokvetők sorozat második részét, amelynek címe: Red Glove - A vörös kesztyű. Ugyan még az első részt sem olvastam, pedig lassan már egy éve vár a sorára, de már megjelent Kelly Creagh sorozatának második része, amely az Enshadowed - Árnyékvilág (vagy Árnyék mélyén?) címet viseli. A cím kérdése nehéz dolog, mert a kiadó honlapján (is) más szerepel a könyvborítón és a könyv adatlapján. Ha majd kézbe veszem, akkor talán fény derül a titokra, addig pedig marad a találgatás. Mindkét kötet könyvesbolti felbukkanása november utolsó hetében esélyes.
A kiadó megjelenései közül már csak a Denazen-sorozat második része marad hátra, Jus Accardo regénye a Toxic - Mérgezés október 28-tól kapható a kiadó webboltjában, november legutolsó napjaiban pedig már a boltokban is beszerezhető lesz.
A kiadó megjelenései közül már csak a Denazen-sorozat második része marad hátra, Jus Accardo regénye a Toxic - Mérgezés október 28-tól kapható a kiadó webboltjában, november legutolsó napjaiban pedig már a boltokban is beszerezhető lesz.
Az ukrán szerzőpáros, Marina és Szergej Gyacsenko által írt Metamorfózis trilógia is teljessé vált, a Metropolis Media kiadó elhozta a magyar olvasóknak az Andrej és a Föld zarándokai című regényt is. A várólista itt már kevés, egyenesen a kívánságlistámon landolt a kötet.
Vlagyimir Vasziljev dolgozott már együtt Szergej Lukjanyenko-val, majd a Káosz-Őrséggel megmutatta, hogy önállóan is képes történetet alkotni. Most a Sztrugackij testvérek által papírra vetett történetet gondolta tovább. Ha elolvastam az alapsztorit, akkor valószínűleg ezt a regényt is sorra fogom venni, mert a S.T.A.L.K.E.R. - Halálos zóna fülszövege elég érdekesen hangzik.
A lista adott, lehet válogatni, hogy ki és mit kér a Halloween alkalmából (csak,hogy növeljük az ünnepek sorát, mert ennyi könyvhöz nem elég egy-két ajándékozós esemény, alkalom), a Mikulástól, a Jézuskától és azt se felejtsétek el, hogy még előttünk a november és a december eleji dömping. Szóval: pénztárcákat felkészíteni!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése