Már az idejét sem tudom, hogy mikor vettem ezt a könyvet, mióta porosodik a polcomon olvasásra várva. Egyszer már belekezdtem a regény olvasásába, de akkor biztosan nem voltam jó formában, mert elég hamar feladtam az ismerkedést, nem volt képes magával ragadni a történet. Ugyanakkor hatalmas bűntudattal is küzdöttem, mert annak ellenére, hogy nagyon vonzott a regény, évekig hozzá sem nyúltam, csak messziről nézegettem. Aztán megszületett az elhatározás: először elolvasom az író másik könyvét, az Ismeretlen vizeken című regényt, és ha már megismertem a stílusát, akkor bátrabban vágok bele az általam mumusnak titulált két kötetes mesterműbe. Az elhatározást tett követte, az első akadályt sikeresen vettem, de azért úgy éreztem, hogy szükség van még némi noszogatásra, ezért a kötetek felkerültek a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás könyvei közé.
Na, akkor ennyi bevetést követően következzen a lényeg...
Napjaink (a regény 1983-ban íródott és a jelenkori szál akkor is játszódik) egyik milliárdosa betegségének lehetséges gyógymódját kutatja, de helyette felfedezi az időutazásra is alkalmas réseket. Agyafúrt tervbe kezd, amelynek lényege, hogy egy múltba szervezett látogatással pénzre tesz szert, majd ebből fedezi tovább a gyógymód kutatásának költségeit. Ahhoz, hogy mindez kivitelezhető legyen, szüksége van egy Coleridge szakértőre, aki a gazdagok válogatott csoportját kalauzolja a múltban, aki ismeri a költő életének minden mozzanatát, és lehetőleg nem esik nehezére az sem, ha néha valótlan dolgokat kell állítania. Így kerül a képbe Brendan Doyle professzor, aki amellett, hogy Samuel Taylor Coleridge életének jó ismerője, William Ashbless, a kor egy másik, ugyanakkor titokzatos költőjének megszállottja is. Az a terv, hogy az időutazásban részt vevő csoport visszamegy az 1810. évbe, meghallgat egy Coleridge előadást az egyik fogadóban, majd rendben visszatérnek a saját korukba. Ez volt a terv... de ahogy lenni szokott, mindig történik valami. Jelen esetben annyi, hogy az időkapu bezárult, Brendan Doyle a múltban ragadt. A modern világból származó professzornak nincs más választása, mint hogy életben maradjon a 19. század eleji Londonban - amely nem is olyan egyszerű dolog. Doyle professzornak pedig különös érzéke van ahhoz, hogy bajba keveredjen: egyenesen fejest ugrik a londoni alvilág zűrzavaros és összetett mindennapjaiba, küzd az életben maradásáért, miközben az események kulcsfontosságú szereplőjévé válik.
London, Billinsgate market (A kép INNEN.) |
Horrabin (A kép INNEN.) |
Ha valakinek nem lenne elegendő az időutazás és az abból fakadó bonyodalmak, akkor ebben a regényben rengeteg irodalmi utalásra (Samuel Taylor Coleridge, George Byron), ősi egyiptomi mágiára lel, valamint a misztikus szertartások, illetve az 1800-as évek eleji London részletes leírását is megtalálja - mindez tökéletesen elegyítve, egymást teljességgel kiegészítve és támogatva jelenik meg a lapokon. Szeretem a mágiát a könyvekben, de olykor túlzónak találom a mértéküket, jelen esetben ilyen meg sem fordult a fejemben, olyannyira élőnek, teljesen emberinek éreztem a feladatot teljesítő ka testeket, természetesnek a mágikus beavatkozásokat és következményeiket. Igen, a következmények... mert ez is egy olyan regény, amelyben ha valaki mágiához folyamodik, akkor annak számolnia kell a negatív hatásokkal is, amely feléje, mint a mágiába belekontárkodó felé irányul.
A prológusban leírt hókuszpókusz hatására létrejött farkasember különös szereplője a regénynek: már a történet legelején felbukkan, majd sokáig csak utalásokat hallani róla, és már azon gondolkodtam, hogy miért is volt az egész nagy felhajtás, amikor végre értelmet nyert minden, ami a személyéhez, illetve szokatlan képességéhez kapcsolódik. A jelenléte mindennél fontosabb szerepet kap, és én imádtam, ahogy mindez összekapcsolódott az addigi információkkal, történetszálakkal.
A szereplők, a stílusok, az egyéni történetek és célok által generált rétegek lassan egymásra rakódtak, és egy minden eddiginél összetettebb, kalandos, akcióval és rejtélyekkel teli, ámulatot keltő, gondolkodásra késztető regényt eredményeztek. Az apró részletek a végkifejlet szempontjából lényeges szerepet töltöttek be. Az olvasás közben néha feleslegesnek - sokszor unalmasnak - tűnő leírások végül értelmet nyertek, majd eljutottam oda, hogy most, hetek távlatából szemlélve sokkal jobban tudom értékelni a regényt, mint amikor olvastam, vagy éppen amikor frissiben befejeztem - pedig akkor is tetszett, de... Ennek a történetnek ülepednie és érnie kell, akkor lesz igazán élvezetes, zsenialitása akkor bontakozik ki teljes egészében.
Mit is mondhatnék még ezek után? Ha valaki kedveli a fantasyt, akkor ezt a regényt mindenképpen olvassa el, mert biztos vagyok benne, hogy megtalálja benne azt, ami a kedvére való lesz. Hogy el fogom-e még egyszer olvasni? Biztosan. Még az is lehet, hogy többször is... és biztos vagyok benne, hogy akkor is fog tudni újat mondani és mutatni a regény - akkor talán még több részletre és összefüggésre fogok rácsodálkozni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése