Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár (Cseresznyepiros nyár 1.)

Mi az, ami befolyásol egy molyt? Sok minden: a könyv címe, a borítója, a tartalma, majd kicsivel később az értékelések. A végeredmény? A kezdeti vonzalom egyre inkább átcsap megszállottságba, és a "mostakaromeztakönyvet" érzés tartóssá válik. Óvatos ismerkedés a kiadvánnyal a könyvesboltban, majd a szent fogadalom, amelyet halkan és feltűnéstől mentesen próbálsz a lapok közé suttogni: "legközelebb hazajössz velem".

Értékelés: 4/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 460 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft

A mű eredeti címe: Kirschroter Sommer
Fordította: Béresi Csilla
Sorozat: Cseresznyepiros nyár
Folytatás: Türkisgrüner Winter

Műfaj: romantikus, new adult

Aztán egyszer csak más úton a közeledbe kerül a könyv, beleolvasol és egyre inkább nem érted, hogy miért is rajongtál érte annyira, hatalmas sokként ér, amikor rád nem úgy hat a történet, mint annyi mindenki másra. Küzdesz az érzéseiddel, de hiába, mert a lelkesedés egyre csak fogy, a harag és az értetlenkedés pedig ezzel szemben hihetetlen mértékben növekszik, végül pedig már csak ez az utóbbi két érzés marad - meg az elkeseredés.

Igen, így éreztem én ezzel a történettel kapcsolatban. Nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire el vagyok keseredve, milyen mértékben voltam dühös, miközben haladtam az oldalakkal. Azért teszek egy próbát...

Az alapszituáció: Adott egy egyetemista lány, Emely, akinek barátnője, Alex sulit vált, és végre ugyanabba a városban fog tanulni, mint ő - a probléma csak az, hogy a bátyja, Elyas lakásába költözik be. A fiú nem más, mint Emely első szerelme, amely érzés természetesen maradandó és mint ilyen az elmúlása nem éppen fájdalommentes. Emely és Elyas hét év után újra összetalálkozik: a lány végtelen gyűlölettel néz a másikra, míg az orvostanhallgató srác jópofiskodva próbálja felmelegíteni a hangulatot. A sorozatos találkozások sajnos elkerülhetetlenek, de kérdés, hogy mi lesz ezek kimenete. Vajon sikerül Elyasnak megbékítenie a lányt és feléleszteni az eltemetett érzéseket? Vagy esetleg véglegesen elrabolta a lány szívét Luca, az emaileken keresztül hódító és éppen ezért titokzatos srác?

Az elvárások: Sok volt belőlük, talán túl sok is. Nagyon is érdekelt a történet: már előre élveztem a kampusz pezsgő életét, az egyetemisták életvitelét és energiáját, a múlt és a jelen történéseit, a szócsatákat, illetve a lány érzelmeiért vívott csatát - mindezt gördülékeny és olvasmányos stílussal megspékelve.

A stílus:  Nem egészen olyannak bizonyult, amit vártam: minden történést Emely mesél el, és hiába az E/1 elbeszélési mód, az egész olyan laposra és monotonra sikeredett - olyan, amikor valaki csak mondja és mondja és mondja - elmaradtak a mély gondolatok, az érzések, helyette csak az egyhangú és ingerszegény elbeszélés sorakozott hosszú sorokban. Elyas felbukkanása javított valamelyest a helyzeten, mert a két fiatal párbeszédei legalább valamilyen színt vittek az uncsi szürkeségbe, még akkor is, ha nem mindegyik sikerült igazán eredetire, de a legtöbb legalább élvezetes volt. És mindig csak Emely, mindig csak ő, egészen a legutolsó mondatig. Hiányzott a másik szemszög, Elyas gondolatai, annyira jó lett volna, ha ő is lehetőséget kap a megszólalásra - és sokat emelt volna a regény színvonalán.

A lány: Sikerrel pályázik nálam a legidegesítőbb és legkorlátoltabb hősnő szerepére. De komolyan! Kevés olyan könyvszereplővel akadtam eddig össze, akit ilyen szívesen és ennyiszer megkergettem volna azzal a bizonyos péklapáttal. Szó szerint a hajamat téptem idegességemben, mert nem bírtam elképzelni, hogy valaki ennyire vonakodó, magát kérető, nehezen meggyőzhető, bizalmatlan. Bár minden jelző igaz, de mégis talán a sértettséget dédelgető és korlátolt a legmegfelelőbb, amivel jellemezhetném ezt a... ezt a... ezt a.... Áh, inkább hagyjuk. *megfogja az orrnyergét és gondolkodik: belebokszoljon a falba vagy inkább bevegyen egy vérnyomáscsökkentőt? Oké, nagy levegő! Be és ki... be és ki... csak egyenletesen... Na jó, most már folytathatom.* Viselkedés, gondolkodás szempontjából ez a csaj nem egyetemista, hanem középiskolás. Az rendben van, hogy kiáll magáért, az elveiért, de ennyire azért nem kellett volna túlzásba vinni a korábbi sérelmekhez való ragaszkodást és a bizalmatlanságot. De legalább nem szűz a lány. Bár a történet, illetve a hozzáállása alapján, akár még lehetne is az. De a lényeg: huszonhárom éves csaj nem viselkedik így - csak akkor, ha valami baj van a fejével, és azt hiszem, hogy ezzel mindent el is mondtam, amit el lehetett.

A srác: Az egyetlen dolog, amit ebben a regényben értékelni lehetett az a fiú, illetve az a rendíthetetlen kitartás, amivel a lány körül keringett. Már legelső alkalommal is látszik, hogy Elyas nem olyan, mint amilyennek Emely leírja őt - nem mondom, hogy tökéletes, de nem is olyan megátalkodott, mint ahogy megpróbálja elhitetni velünk. Annyi ötlet, érzelem és ragaszkodás van ebben a pasiban, amely már eleve szívet melengető, és mindez még meg van hintve némi vagánysággal, jópofa humorral, valamint rengeteg gyengédséggel - ő volt az, aki miatt végigolvastam ezt a könyvet... és akinek drukkoltam, hogy hagyja már a fenébe ezt a fap..át és nézzen más csaj után. A másik srác? Jaaa, hogy ő? Ő csak leveleket ír. De már az első bejelentkezéskor is nyilvánvaló, hogy... a két fél alkot egy egészet. :)

A barátnő: Rövid leszek: egyszerűen agyhalott. Nincs rá jobb kifejezésem. Egy shoppingoló, vihorászó, a szerelembe szerelmes libuska, aki... Az ilyen nem barátnő, hanem... Áh, inkább ezt is hagyjuk.

A múltbéli sérelem: Sok mindenről olvastam már, ami konfliktust okozott a hasonló műfajú könyvek párocskái között, rengeteg volt köztük a klisés, a hihetetlen, de ennyire bagatell és semmitmondó még egyik sem volt. A probléma megoldása természetesen a kommunikáció lenne, de a tizenhat, illetve tizenhét évesektől ezt nehéz elvárni, viszont hét évvel később azért már elvárható lenne. Amikor pedig mindez megtörténik, létrejön az információcsere, mindenki megvilágosodik, és úgy néz ki, hogy a tarthatatlan helyzetből lesz valami, akkor Emely továbbra is úgy viselkedik, mint akinek egy morzsányi sem ragadt meg az agyában az elhangzottakból. *már megint kapkod a péklapát után* Az már csak hab a tortán, hogy a könyv cirka feléig az E/1 elbeszélőmód ellenére halovány fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a hatalmas probléma, amely ennyi gyűlöletet szült. Miután pedig kiderült... hát lehet, hogy jobban jártam volna, ha inkább titok marad, mert nagyon fájdalmas volt - mármint nekem. Pfff...

A befejezés: Mintha a fejezet közepén kifogyott volna a festék, a papír vagy egyéb összetevő, de a kiadó ennek ellenére úgy döntött, hogy mégis bekötteti és piacra dobja a könyvet. Emely húzása egyszerűen vérlázító. És még ő csodálkozik, hogy miért is történt az, ami történt.

A döbbenet: Nincs vége. Ez a rétestészta, semmi értelme nincs huzavona még egy köteten keresztül fog folytatódni. Mondhatnám, hogy reménykedem benne, Elyas másik nő után után néz, de tudom, hogy erre nem fog sor kerülni. Számomra egyetlen dolog menthetné meg csak a sztorit: ha a folytatásban - *összeteszi a kezét, hogy csak egy további részről van szó és nem végeláthatatlan sorozatról* - Elyas lenne a mesélő - gondolom ez is csak hiú álom és mindjárt felébredek. :(

El fogom-e olvasni a történet második felét? Talán ha addigra sikerül kihevernem azt az élményt, amit ez a "gyöngyszem" okozott nekem.

Posted in: 4 pontos,Carina Bartsch,Cseresznyepiros nyár,Dream válogatás,könyvértékelés,Maxim Könyvkiadó,new adult,romantikus