Dan Brown: Inferno (Robert Langdon 4.)

Mai napig emlékszem az érzésre - pedig akkor még nem vezettem blogot -, amikor először találkoztam össze Dan Brown egyik regényével, amely természetesen nem is lehetett más, mint az akkoriban elég nagy hírverést kapott és az állóvizet jelentős mértékbe felkavaró Da Vinci-kód. Majd nem sokkal később a kezembe került az Angyalok és démonok, a szerző első története, az olvasást követően pedig azt is megállapítottam, hogy az még jobb, mint a nagyon felkapott második történet. Mai napig érzem az izgalmat, amelyet ezeknek a regényeknek az olvasása közben olvastam, ahogy nem tudtam lerakni a könyvet, mert minden oldalon történt valami, ami miatt képtelen voltam szabadulni az írott szövegtől. Bevallom, hogy azóta is ezt keresem a szerző könyveiben, és vagy én változtam meg azóta, vagy pedig ő maga kezd egy kicsit lankadni a történetszövés terén, illetve belefáradni abba, hogy megismételje, esetleg felülmúlja azt, ami szerintem elsőre sikerült neki a legjobban. Talán azért az Angyalok és démonok az általam legjobbnak ítélt regénye, mert abban volt benne igazán a szíve és a lelke.

Értékelés: 8/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 656 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: Inferno
Fordította: Bori Erzsébet
Sorozat: Robert Langdon
Előzmény:
1.) Angyalok és démonok
2.) A Da Vinci-kód
3.) Az elveszett jelkép
Kategória: krimi, kaland
A szerző egyéb művei:
A megtévesztés foka, Digitális erőd

Robert Langdon professzor ismét visszatér, csak ezúttal nem egészen önmaga: egy kórházban ébred, nem emlékszik arra, hogyan is került oda, de még ennél is jobban meglepődik azon, hogy minderre Firenzében kerül sor - legalábbis, az ablakon túli látványból csakis ez következhet. A professzor ki sem heverheti az őt ért traumát, amikor is ismét az életére törnek, ő pedig csak a fiatal doktornőnek, Sienna Brooks-nak köszönheti az életét, aki a saját biztonságát nem kímélve igyekszik biztonságos helyre juttatni a kábult és sérült férfit, akinek az ébredése óta furcsa látomásai vannak egy lefátyolozott nőről, egy vértől vöröslő folyóról és az időről, ami egyre csak fogy. Őrült hajsza veszi kezdetét Firenze városában, a kutatás mozgató rúgója és útmutatója pedig nem más, mint Dante híres műve, a Pokol, illetve minden műemlék, amelynek valamilyen módon, de köze van az oly sokakat megihlető íráshoz.

Korábban azt gondoltam, hogy Dan Brown történetei különlegesek, alaposak és annyi információt tartalmaznak, amennyit addig nem sok történetben láttam - ezt az állításomat az Inferno eseményeinek megismerését követően is fenn kell tartanom. Az utóérzet, azonban korántsem ugyanaz, mint amit professzor többi kalandjának olvasását követően éreztem. Ezúttal is egy profin összerakott történetben találtam magam, ami valahogy mégsem volt az igazi.

A regény továbbra is az "okos könyvek" közé tartozik a számomra, azaz a benne szereplő információk tömkelege miatt hihetetlen mértékben gyarapodhat az olvasó ismerete, közben pedig élvezi a kalandok sorát. Csodaszép leírások mutatják be Firenze városát, történelmének egy jellemző korszakát, az ebből az időszakból származó legtöbb műemlékét, illetve azok titkait, esetleg másodlagos jelentőségüket. Olyan részletességgel történik mindez, amelyek miatt azonnal utazási katalógusokat kezdtem nézegetni, és az olvasottak hatására végérvényesen eldöntetett, hogy a következő utam Firenzébe fog vezetni. A könyvbeli események által érintett másik város Velence, és ide csak azért nem akarok ellátogatni, mert pár évvel ezelőtt már jártam ott - ellenben, ha nem így lett volna, akkor... :)

Botticelli: A Pokol térképe

A történetvezetés azonban eléggé ismerősnek tűnt, sőt... Mintha az író elővette volna a Da Vinci-kód szövegét, és mintha csak az indokot, a neveket, valamint a helyszíneket cserélte volna ki a már ismert sztoriban, majd... kész is az új történet. De komolyan... ott van az okos nő, aki rögtön az elején Langdon mellé szegődik és együtt nyomoznak, az apró francia autó helyett ebben az esetben - mivel Olaszországban járunk - motorral menekülnek, később festmények vezetik őket nyomra, és még a magánrepülővel megtett út is szerepel a történetben, no és persze az üldözőket is meg kell téveszteni azzal, hogy elhitetik velük, máshová tartanak a szereplők, mint ami tulajdonképpen az útjuk tényleges célja - a hasonlóságokat még sokáig sorolhatnám. Bevallom, hogy a rengeteg ismerős helyzet és momentum nagyban rontotta az olvasási élményt, sokszor csóváltam elégedetlenül a fejem és bosszankodtam, amiért ez a nagyszerű és szerteágazó tudással rendelkező szerző nem tudott új és egyedi eseménysorozatot kitalálni, hanem a megszokott - egyszer már jól bevált - sémát kellett előrántania a kalapból.

Palazzo Vecchió, Firenze

Ami egyedi, ami az újdonságot nyújtotta a számomra, az maga a város, a rengeteg csodálatos építmény, amelyet megismerhettem a regény által, illetve Dante és nagyon híres műve, amely teljes egészében uralja a történet cselekményét, az utolsó mondatáig áthatja a szöveget. Ez a regény nem más, mint egy áhítattal teli tisztelgés Dante személye és csodálatos műve előtt.

Van valami, ami miatt kifejezetten tetszett a regény, amely szinte simogatta alapvetően műszaki beállítottságú lelkem: ezek pedig a grafikonok, amelyek oly szemléletesen mutatják be az egész szituációt okozó alapvető problémát - és már látom is magam előtt a barátnőm, amint csóválja a fejét, közben pedig azt motyogja, hogy: mérnök. Hiába no, nem tudom meghazudtolni magamat, és csak reménykedek benne, hogy ő maga is ennyire élvezni fogja majd az egyébként igen szemléletes ábrát, amely - földrajzos lévén - szerintem nem is lesz ismeretlen neki.

"Az emberi elme primitív önvédelmi mechanizmusa mindazt tagadja a valóságból, aminek a feldolgozása túl nagy stresszt okozna az agy számára. Ezt nevezik hárításnak."

Piazza del Duomo, Firenze:
Cattedrale di Santa Maria del Fiore, Giotto harangtornya és
a San Giovanni keresztelőkápolna

Igazán tetszett a túlnépesedés, mint globális probléma bemutatása és igazán riasztónak tartottam az ezzel kapcsolatban levezetett egyenleteket, amely egy igencsak riasztó jövőképet vetít előre. Tény, hogy a művészetek és az ismerős cselekmények mögé bújtatva Dan Brown ismét olyan témát választott, amely biztosan felborzolja - ha nem is olyan mértékben, mint a Da Vnci-kód esetében - a kedélyeket, vagy legalábbis gondolkozásra készteti az olvasókat. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez is egy olyan - rejtjeles - üzenet, amely pontosan azokhoz nem fog elérni, akik az előrevetített borzalmas jövőt befolyásolni tudnák.

Igen, ez a probléma létezik, és egyetértek azzal, hogy a helyzetet kezelni kell, bár a regényben felvetett megoldás vitatható, ugyanakkor eredményes is lehet. A szerző felveti a problémát, kínál is rá valamilyen megoldást, majd az olvasó lelkiismeretére bízza a végső döntést, hogy egyetért-e ezzel a módszerrel vagy sem. Engem komolyan elgondolkodtatott, amiről olvastam.

"Amikor a világ problémáiról van szó, globális járványként pusztít a hárítás."

Szóval ismerős elemek ide vagy oda, ez megint egy nagyon aktuális problémát a középpontba állító, rengeteg információt, adatot, érdekességet tartalmazó, a tudást akaratlanul is bővítő, mozgalmas és izgalmas történet, amelyet minden fanyalgásom ellenére is jól esett olvasni. Mindezek ellenére azért remélem, hogy a szerző a következő alkalommal hasonlóan aktuális alapötlettel, de valamivel egyedibb történetvezetéssel áll elő - ugyanakkor egyáltalán nem irigylem a helyzetét, mert az első két regényét - sem eredetiségben, sem az elért sikerek tekintetében - nem egyszerű felülmúlni.

Még annyit kell hozzátennem, hogy ezt a könyvet ajándékba kaptam @Jeffi molyocskától 2013-ban - amelyet ezúton is és ismételten köszönök -, majd felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2015. kihívás polcára és túlteljesítés keretén belül, a polcon szereplő kötetek közül tizenhetedikként olvastam el. Haladok, határozottan haladok. :)

Posted in: 8 pontos,Csökkentsd a várólistádat 2015,Dan Brown,GABO Kiadó,kaland,könyvértékelés,krimi,Robert Langdon