Tess Gerritsen: A tanítvány (Rizzoli & Isles 2.)

Jó néhány dolgot is kifogásoltam a sorozat első részével, A sebész történetével kapcsolatban, amelyek nagyban befolyásolták az egyébként szinte tökéletesen felépített nyomozás, valamint az egyszerre érdekes és kegyetlen történet élvezetét. A tanítvány befejezését követően nyugodt szívvel nyilvánítom ki azon véleményem, hogy a szerző minden korábbi kifogásom félresöpörte, számomra ezúttal tökéleteset alkotott.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2010.
Terjedelem: 540 oldal (482 + ajánlók)
Fordította: Molnár Júlia Dóra
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Apprentice
Sorozat: Rizzoli & Isles
Előzmény:
1. A sebész
Folytatás:
3. A bűnös
4.) Body Double
5.) Eltűntek
6.) The Mephisto Club
7.) A múmia
8.) Ice Cold
9.) The Silent Girl
10.) Las to Die
11.) Die Again
Műfaj: krimi, thriller

Bostonban újabb gyilkosságok történnek, amelyek egyes részleteiben emlékeztetnek a Sebész által elkövetett brutális tettekre. Bár a bűntények Boston előkelő, kertvárosias negyedében történtek, de az elkövetés módszereinek ismerős momentumai felkeltik a nyomozók figyelmét - így kerül a képbe ismét Rizzoli, aki még a mai napig sem heverte ki  az egy évvel ezelőtti eseményeket. A hasonlóságok ellenére bőven akadnak eltérések is a végrehajtás mikéntjét tekintve: a Sebésszel ellentétben ez az elkövető nem magányos nőket támad meg, hanem házaspárokat, férjeket megkötözi, kegyetlen módon kivégzi, a feleségeket pedig elrabolja. A gyilkosságokat a média is felkapja, a rendőrség pedig tehetetlen, nem képes az elkövető nyomára akadni. A Sebész, aki börtönbüntetését tölti, a híreken keresztül figyeli az eseményeket, majd végrehajtja azt, ami lehetetlennek tűnik: a szigorú őrizetet kijátszva megszökik a börtönből és csatlakozik a másik gyilkoshoz. Hogy ki a mester és ki a tanítvány? Azt nehéz eldönteni. Rizzoli pedig ezúttal nem egy elkövetővel áll szemben, hanem rögtön két, kiemelkedő intelligenciával rendelkező gyilkost kell előkerítenie.

Fantasztikusan fűzte tovább az előző kötet eseményeit, illetve azok következményeit a szerző. Adott Rizzoli, aki nyomozóként bizonyított a korábbi nyomozás során, ugyanakkor meg is viselték a pincében történtek, mert ott és akkor inkább nő volt, mint rendőr. A jelen történések egyébként pont abban az időszakban játszódnak, amiről az első rész végén már olvashattunk: Cordell doktornő és férje, aki egyébként Rizzoli nyomozótársa, Európában van nászúton - tehát ők biztonságban vannak, ugyanakkor Rizzoli magára maradt a feltételezéseivel és a megérzéseivel.

Tess Gerritsen sokat javított a karakterein: gondolkodásban és reakciókban egyaránt. Rizzoli ugyan még mindig úgy gondolja, hogy egy férfias szakmában nőként sokkal jobban kell teljesítenie ugyanazért az elismerésért - ebben egyébként igaza is van -, de már nem viszi túlzásba ezt a fajta bizonyítást, emiatt pedig sokkal inkább hihető - és jobban elviselhető, bár korántsem tökéletes - a személye. Ez volt egyébként az egyik dolog, amit az előző kötettel kapcsolatban megkritizáltam - szóval ez javítva: pipa.

Végre értelmet nyert a sorozatcím is, mert Rizzoli ebben az esetben végre tényleg főszerepet betöltő nyomozó, akinek a  munkáján nagyon sok minden múlik, illetve végre feltűnt Maura Isles is, aki viszont a korábbi patológus nyugdíjba vonulását követően lép be a történetbe. Igaz, hogy a törvényszéki boncnok jelenlétét mindössze mellékszereplőnek éreztem, mert a rivaldafény ebben a kötetben vitathatatlanul Rizzolira irányult, de végre mindkét hölgy részt vett a nyomozásban és számomra ez a lényeg. Ez volt a másik, általam kifogásolt momentum, aminek a korrekciója szintén megtörtént: tehát ez is pipa.

"A zsúfolt utcasarkon ki venné észre, ha a mögötte álló férfi lop egy szippantást hajának illatából? Ki venné észre, hogy a mellette álló férfi a nyakát nézi, bámulja a pulzus lüktetését ott, ahol a bőr illata a legédesebb. Nem veszik észre. A lámpa zöldre vált. Elindul a tömeg. A nő is továbbindul, és sosem tudja meg, nem is sejti, hogy a vadász szimatot fogott."

Az írónő megint olyan hangulatot teremtett, amitől olvasás közben libabőrös lett a karom - majd legalább egy hétig mindenkire gyanakodva tekintettem, az utcán sétálva a megszokottnál is többet fordultam hátra és kutattam a környezetem. Ha az előző kötetben elkövetett gyilkosságokat kegyetlennek találtam, akkor azt kell mondanom, hogy a mostaniak egy fikarcnyival sem maradnak el azok mögött, sőt... Azzal, hogy ebben az esetben házaspárok az áldozatok, és mind a nőnek, mind pedig a férfinak meghatározott szerepe van abban a játékban, amelynek rendezője maga a gyilkos, sokkal brutálisabbnak és embertelennek tűnnek a tettek leírásai.

" A történelem a nők sikolyaitól visszhangzik."

A gyilkosságok jelentette borzongás és a nyomozás izgalma mellett - több szempontból is - érdekes fűszert jelentett a regényben az FBI, vagyis Gabriel Dean ügynök feltűnése, akit ugyan senki sem hívott, de ő mégis jelen van, mindenhol ott van és mindent tudni akar, viszont az általa birtokolt információkat inkább megtartja magának - közben pedig Rizzoli agyára megy. Legalább ennyire különleges összetevője a történetnek, hogy a Sebész gondolatai is megelevenednek, egyes esetekben külön fejezeteket is kapnak a regényben, így válik igazán érthetővé és átélhetővé az, hogy mit is jelent neki a nyomozónő, milyen kapcsolat is fűzi őket össze - hátborzongató volt erről olvasni.

A vége előtt pár tíz oldallal kezdtem kissé kétségbe esni, hogy miként is fog zárulni ez a nyomozás, hiszen alapból két zseniális - bár vitathatatlanul őrült - gondolkodású, minden apró részletre odafigyelő és hibát csak a legritkább esetben elkövető gyilkosról volt szó, akik közül az egyiket már az első részben is eléggé körülményes volt elkapni.
A nyomozásnak hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot kellett volna vennie, a rendőröknek valami isteni megvilágosodáson kellett volna átesnie ahhoz, hogy elkapják ezt a két intelligens és óvatos ragadozót és ez a megoldás eléggé sok olyan momentumot rejtett volna magában, amelyen könnyű lett volna elcsúszni - eléggé banánhéjas szituáció alakulhatott volna ki. A szerző ehhez képest teljesen más megoldást választott, és ez számomra, sokkal, de sokkal szimpatikusabb volt - igazán frappáns, lényegesen hihetőbb, logikájában nem kifogásolható, bár vitathatatlanul gyors befejezést sikerült így összerakni.

Ezzel a regénnyel - a hangulatával, a történetvezetésével, a kegyetlenségével, ugyanakkor az emberségével - teljes mértékben megvett magának a szerző. Már készítem is be a következő kötetet, amelyet biztosan hamarosan olvasni is fogok. Valószínűleg az sem fog sokkal tovább tartani, mint amikor ezt olvastam - alig egy nap alatt sikerült behabzsolnom az oldalakat -, de abban biztos vagyok, hogy legalább annyira fogom élvezni a nyomozást és a feszültséget - képtelenség, hogy ez a nő rossz és élvezhetetlen regényt írjon. Csak azt nem értem, hogy az Ulpius-ház kiadó miért nem maradt meg az ilyen színvonalú regények megjelentetésénél...

Posted in: 10 pontos,könyvértékelés,krimi,Rizzoli & Isles,Tess Gerritsen,thriller,Ulpius-ház