Maya Banks: Sóvárgás (Mámor-trilógia 1.)

Egyszer már megpróbálkoztam egy Maya Banks regény olvasásával - ez volt az Édes megadás -, mert éppen olyan kedvem volt, hogy feszegetni akartam a saját határaimat és úgy gondoltam, hogy miért is ne - egyszer élünk. Előre bocsánatot kérek mindenkitől, aki szereti a szerző regényeit, de én bizony nem estem hasra tőle: a történet az én szememben olyan határeset volt a közönséges, megbotránkoztató és a még élvezhető kategória között. Mivel mindenki megérdemel egy második esélyt, ezért gondoltam, hogy megpróbálkozom a szerző másik regényével is - ez lett volna a Vénuszdombi mesék -, de sajnos a véleményem egyáltalán nem változott meg. Sőt... Nem, ne is kezdjétek el keresni a posztok között az olvasás után kikívánkozó magvas gondolataim, mert azokat úgy sem találjátok meg - egyik történetet sem tartottam arra érdemesnek, hogy időt szánjak a gondolataim bekopácsolására. De... Ami késik, az nem múlik.

Értékelés: 1/10
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 510 oldal
Fordította: Bálint Orsolya
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Rush
Sorozat: Mámor-trilógia
Folytatás:
2.) Rajongás
3.) Burn
Kategória: erotikus, romantikus

A szerzőnek újabb regénye jelent meg magyarul, nekem pedig a fülszöveget olvasva a következő mondaton akadt meg a szemem: "Az erotikus trilógia első darabja lélektani megalapozottságával tűnik ki a népszerű erotikus-romantikus könyvek sorából." Hohó, gondoltam, fejlődő képes lenne az írónő? (Kéretik nem röhögni: én ezen tényleg komolyan elgondolkoztam.) És mivel egy ilyen kijelentés mellett általában nem szoktam elmenni csak úgy, becsukott szemmel, ezért meghánytam és vetettem magamban a pro és kontra érveket, majd úgy döntöttem, hogy teszek egy újabb próbát. Nehogy már valaki azt mondja rám, hogy szemellenzős vagyok.

Reménykedtem benne, hogy nem ugyanolyan élményben lesz részem, mint ez előzőleg már említett olvasmányaim esetében, amikor is a két kötetben, különböző történetek esetében is hajszálra pontosan ugyanazokat a jeleneteket, kifejezéseket, szófordulatokat olvastam. A szerző gyakorlatilag a Ctrl+C és Ctrl+V funkció alkalmazásával másolt át egyes bekezdéseket egyik regényből a másikba. Védelmére szolgáljon, hogy a neveket legalább kicserélte - bár a bébi megszólítás mindenhová passzol. Nagyon reméltem azt is, hogy ebben az új - egyébként nagyon igényes borítóval megjelent - történetben kevesebb lesz a hármas fogat, illetve valamelyest javul a női szereplő számomra kissé nehezen elfogadható helyzete. Szóval valami olyanban reménykedtem, amit még nem olvastam.

Mondják, hogy a remény hal meg utoljára és bár ez egy hatalmas közhely, de attól sajnos még meg kell hajtanom a fejem az igazságtartalma előtt. Most pedig megteszem a bejelentést: a remény elhalálozott - utolsóként ugyan, de végül csak beadta a kulcsot. Részemről pedig nem tehettem mást, mint azt, hogy ott zokogtam a sírjánál. No, akkor nézzük, hogy miért is tört el nálam a mécses.

Figyelem, innentől csak olvassa tovább a posztot, akit nem zavarnak a cselekményre vonatkozó konkrét kijelentések, mert azokból lesz bőven a következőkben. Időben szóltam!

Kezdésként leszögezném, hogy eddig még sikerült elkerülnöm a szürke összes árnyalatát és ha rajtam múlik, akkor ez a továbbiakban is így lesz, de mivel minden csapból az a történet folyik, így néhány információt csak sikerült időközben összeszednem róla. A felcsipegetett morzsák pont elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Sóvárgás című regénybe belekezdve felfedezzem a kísérteties hasonlóságot - legalábbis a kezdeti szituációt és a nyitó jelenetet alapul véve. Szóval, akkor...

Adva van egy szállodamágnás, negyvenhez közeledő, de szuperszexi és szupergazdag pasi, aki szemet vet a társtulajdonos tizennégy évvel fiatalabb húgára. Nyolc éven keresztül epekedik a csaj után, de nem kezdeményez, mert amit ő akar vele tenni, azt nem teheti meg egy tizenhat éves lánnyal - főszereplőnk ugyanis a testi kapcsolat eléggé durva megnyilvánulásait kedveli. Persze nem Gabe az egyetlen másik után epekedő szereplő a történetben, hanem Mia ugyanúgy stíröli már egy ideje a bratyó "lehengerlő, látványnak is fenséges" jelzőkkel illetett munkatársát. Az idő közben elszaladt, a lány már betöltötte a huszonnégyet, tehát férfi főszereplőnk elérkezettnek látja az időt a kezdeményezésre, az irodájába rendeli Miát, majd állást kínál a hölgynek. 

A helyzet önmagában teljesen elfogadható, de a munkakör bemutatása már inkább a bicskanyitogató kategória: "Azért akarom, hogy nekem dolgozz, hogy mindig mellettem légy. És akkor leszel az enyém, amikor csak akarom. Úgy ahogy akarom. (...) A tulajdonom leszel. A tested és a lelked is az enyém lesz."  Mindez szerződésben rögzítve, amely elvileg személyi asszisztensi munkakörről szól, gyakorlatilag pedig teljesen másról: "(...) az ajánlat két pozícióra szólt: személyi asszisztens és szerető. Avagy saját tulajdonú szexuális élményközpont."
A megállapodás elvileg a nő védelmét szolgálná, de szerintem inkább a pasiét - és nem tudtam eldönteni, hogy csak egy nagyon dörzsölt üzletemberről olvasok éppen, vagy egy beszari kiskölyökről, aki nem képes a tetteiért vállalni a felelősséget. Egy idő után részemről inkább az utóbbi mellett tettem le a voksomat.

Nem idézném be szó szerint a szöveget, de a lényeg, hogy Mia az ágyban és az élete minden egyéb területén is Gabe kezébe adja az irányítást. "Minden döntést ő fog meghozni, neki pedig teljesítenie kell valamennyi óhaját. (...) Minden bekezdés lényegében csak arról szólt, hogy meg kell adnia Gabe-nek mindent, amit akart, amikor és ahogyan akarta." Ez a helyzet olyan szinten távol áll tőlem, hogy el sem tudom képzelni, valaki önszántából hajlandó ilyet bevállalni - mindenképpen pszichiátriai vizsgálatnak vetném alá magam, ha valaha is ilyet tennék. Nem vagyok elvakult függetlenségpárti, de azért vannak önálló igényeim, elképzeléseim, biztosan nem tűrném el, hogy semmibe ne legyen beleszólásom - ennél akaratosabb, önállóbb, és - talán nem tűnik nagyképűnek ha ezt állítom, de - életképesebb vagyok.

Biztos voltam benne, hogy a nő nem egy IQ bajnok, mert ha csak egy csepp esze is lett volna, akkor úgy törüli képen a paksamétával azt a nagyképű és magától elszállt barmot, hogy a fal adja neki a másikat. De nem.... Hiszen főhősünk úriember és megígéri neki, hogy: "Majd én segítek. (...) Nem doblak a mély vízbe. Majd lassan és óvatosan haladunk, és türelmesen megvárom, hogy te magad érezz rá, mit várok el tőled." Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy szegény ember, aki ígérni sem tud, jómódú főhősünk be is bizonyítja, hogy érzelmek terén bizony ő szegényebb a templom egerénél is: már az első éjszaka nekiesik a leányzónak... A módszere a kíméletesnek a közelébe sem ér, a stílus pedig egyenesen dühítő. A "Kinek a tulajdona vagy? Ki birtokol téged? (...) Én irányítalak. A birtokomban vagy" kijelentésektől egyenesen a falra másztam - és egyre idegesebb lettem. Főleg, hogy ez így megy végtelen véges végig: utasítgatások, parancsra és csettintésre bekövetkező élvezések - mert ez ugye normál esetben is pont így működik. Mondhatnám, hogy sajnálom a hősnőt, de nem tudom, mert aki annyira idióta, hogy belevág, és benne is marad egy ilyen kapcsolatban, az bizony megérdemli, amit kap.

"Elfelejted ki irányít, kedvesem. (...) A tulajdonom vagy. Ami azt jelenti, hogy nem számít mit akarsz. Az történik, amit én akarok. (...) A szerződés kimondja."

Ha a szerző korábbi könyveiben gondom volt a nők szerepével - az alávetettséggel, a szexuális kihasználással, megaláztatással -, akkor most ahhoz képest is mélységesen fel vagyok háborodva. Vagy nekem, vagy pedig az írónőnek vannak tévképzetei, de az határozottan látszik, hogy a dominancia fogalmát teljesen másként értelmezzük: az én szememben ez az arrogáns, parancsolgató pénzeszsák egyáltalán nem domináns, hanem inkább a perverz, érzelmi fejlődésében visszamaradott, saját magán uralkodni képtelen kategória - valószínűleg ezt helyettesíti nála, hogy másokat próbál akarattal és hatalmi szóval irányítani.

De... Mindezek ellenére haladtam az oldalakkal - tudatosan nem történetet említettem, mert akkor képtelenséget állítanék -, vártam, hogy csak változik majd valami idővel. Na, hát én azt aztán várhattam - csak rosszabb lett minden. Amikor elhangzik a következő kijelentés: "A munkában nem hordasz bugyit. Csak útban lenne." A mondat akár szexis is lehetne, pattoghatnának a szikrák a két szereplő között, de az előzmények ismeretében valahogy nem ezt az érzést váltotta ki belőlem az olvasás élménye. Csak egy reakciót tudtam produkálni: ökölbe szorult a kezem és kényszerítettem magam, hogy ne vágjam a falhoz a kötetet. Női higiénia? Ugyan már! Hagyjuk a fenébe az egészet, amikor csak az a lényeg, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben... A többit már nem is részletezném, de az tuti, hogy a düh több alkalommal is elborította az agyam.

Még mindig nem adtam fel, és gyűrtem tovább az oldalakat - mert én olyan fasza csaj vagyok, hogy kitartok. Amikor viszont Mia ellentmond Gabe-nek és büntetésként elfenekelést kap - nem is egyszer -, valamint plusz büntetésként egy análkúpot a fenekébe, és egész nap azzal kell flangálnia, közben dolgoznia, és természetesen a pénzeszsák üzletember uraság kedvére tennie -, akkor aztán végleg kiakadtam. Nincs az az orbitális méretű vagy éppen ficánkolósan játékos f... bocsánat... nemesebbik szervnek nevezett pasi tartozék, amely megéri mindezt.

Eljutottam a kötet feléig és továbbra is vártam a "lélektani megalapozottságot", amit a fülszöveg ígért, de csak kliséhalmazt, végtelenül bugyuta és idegesítő szereplőket, valamint bicskanyitogató jeleneteket kaptam - és mielőtt valaki megkérdőjelezné -, nem a szexuális jelenetek mennyiségével volt bajom, mindössze a minőségével. No, meg azzal, hogy a szövegkupac - továbbra sem történet - olyan lyukas, mint az ementáli sajt: ami BDSM akar lenni, az még véletlenül sem az; a főszereplők sablonosak; a bátyuska biztosan vak és süket, mert semmit nem vesz észre abból, ami a vele szomszédos irodában zajlik - és még sorolhatnám.

A női szereplő egy nagy nulla, gyenge, akarattal nem rendelkező, amolyan "esze semmi, dugd meg jól" típusú leányzó, és végül is erre szerződött le, szóval a helyén van és mondhatni, hogy megtalálta a karrierje csúcsát. De, mivel a szerző karakán hősnőt akart teremteni, ezért néha olyan mondatokat ad Mia szájába, amelyek egyáltalán nem illenek a sokkal részletesebben bemutatott karakteréhez. Ezzel akarja elérni azt, hogy a lány határozottnak tűnjön, de sajnos az eredmény inkább szánalmas, mint értékelni való. Ennél már csak a férfi főhős nyivákolása szánalmasabb, amely szerint nem akarja, hogy a lány megváltozzon - de azért mindent megtesz ennek érdekében, hiszen mindent ő irányít.

Mielőtt még valaki azzal gyanúsítana, hogy nem látom a fától az erdőt és nem tudom értékelni a jellembeli változásokat, ezért kijelentem, hogy volt ebben a regényben fejlődés, csak éppen ez nem ért meg ötszáz oldalnyi szövegelést, vagy ha mégis, akkor sokkal jobb lett volna kevésbé bugyuta tálalásban.

Vagyis összefoglalva: sablonos szereplők, ismerős, újdonságot nem adó helyzetek, életképtelen szituációk, bugyuta párbeszédek, a szexuális együttlétek harmatgyenge - ismétlem magam: sablonos, minden egyediséget nélkülöző - leírása, némi lelki szenvedés, majd cukormázas befejezés.

Fantasztikus élmény volt, köszönöm, Maya Banks! És azt hiszem, hogy most már nyugodtan kijelenthetem: soha többet nem követem el azt a baklövést, hogy bármelyik írását is a kezembe veszem, de még azon sem fogok elgondolkodni, hogy olvasni akarom-e, mert biztos vagyok benne, hogy nem.

Mielőtt még valaki teljesen mazochistának nézne azért, hogy végigszenvedtem ezt a kiemelkedő minőségű művet, elmondom, hogy csak a felét voltam képes elolvasni, a hátralévő - mintegy fél kötetnyi - szöveget amolyan gyorsolvasási technikával, sűrűn lapozgatva futottam végig, és azt kell mondanom, hogy a "lényeges" dologról így sem maradtam le. Valószínűleg az elejével is ugyanezt kellett volna tennem... vagy inkább bele sem kezdenem. De mivel Ti, Kedves Olvasóim, annyira szeretitek a lehúzós és dühöngős posztjaimat, ezért meghoztam azt az áldozatot, amivel ezt előállíthattam Nektek - igaz, hogy volt benne egy kis csalás, de azt nézzétek el nekem. :)

Ha pedig valaki az zsáner kategóriáján belül lélektanilag megalapozott, BDSM elemekkel tarkított, de mégis logikusan összerakott, hihetetlenül érdekes karakterekkel teli történetet akar olvasni, akkor azt ajánlom, hogy Maya Banks sablonos sztorijai helyett inkább ismerkedjen meg Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatával. Biztos vagyok benne, hogy már az első oldalakon fel fogja fedezni a nyilvánvaló különbséget, és később sem fogja megbánni a döntését.

Posted in: 1 pont,erotikus,Geopen Könyvkiadó,könyvértékelés,Mámor-trilógia,Maya Banks,romantikus