Helen Hoang: A szerelem egyenlete

Rendszeres olvasóim tudják, hogy kifejezetten érdekelnek azok a regények, amelyekben Asperger-szindrómával diagnosztizált szereplők kapják meg a fő- vagy akár csak a mellékszerepet. Kedvelem, ha a felbukkant szereplő különös viselkedésével kellemetlen, de mégis mókás perceket szerez a többi jelenlévőnek. Mert hogy az Asperger-szindróma nem más, mint az autizmus egy gyengébb formája - vagyis "magasan funkcionáló" autizmus. A szindróma általános jellemzője az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a gyenge kapcsolatteremtő képesség, a szemkontaktus kerülése, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a testbeszéd és a gesztusok értelmezésének nehézsége. Bizonyos esetekben előfordulhat az érzékelés - a látás, a hallás, az érintés, a szaglás és az ízlelés - fokozott érzékenysége is. A kórkép tehát elég összetett és ha egy ilyen "betegséggel" rendelkező embert helyezünk a normál, mindennapi életbe, akkor fel kell készülnünk a hatalmas küzdelemre, a határtalan megértésre és elfogadásra, az alkalmazkodás nagyfokú képességére és persze azokra a különleges helyzetekre, amely mindkét felet próbára fogja tenni.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 400 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Borító ár: 3.799,- Ft
A mű eredeti címe: The Kiss Quotient
Műfaj: romantikus, new adult, erotikus

Hogy miért volt ez a hosszú bevezető? A válasz egyszerű: A szerelem egyenlete címet viselő regény főszereplője, Stella a fent említett szindrómában szenved. A regény különlegessége még, hogy nem csak a főszereplője, hanem az írója is Asperger-szindrómás, vagyis a saját reakcióit tudta belefoglalni a történetbe. Kell ennél hitelesebb? Szerintem nem. 

A regény főszereplője, Stella Lane szerint a matematika mindenhol jelen van a világban, az mozgatja, az tartja össze. Számára minden leírható valamilyen matematikai összefüggéssel, kapcsolattal. Úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét a világban, mert a munkahelyén a fogyasztói tendenciákat vizsgálja és ezekre határoz meg algoritmusokat. Imádja a munkáját, nem tekinti azt tehernek. Azonban a munkahelyi és a magánéleti tapasztalatának aránya egymással ellentétes. Éppen ezért, amikor a szülei finoman közlik vele, hogy életének harmadik évtizedébe lépve már gondolkodnia kellene a gyermekvállaláson, akkor Stella jó kislányhoz méltóan komolyan veszi az elvárásokat és Asperger-szindrómáshoz méltóan kezeli azt le. Volt már kapcsolata férfival és úgy gondolja a gyermekvállalás akadálya az, hogy nem tudja megtartani a kapcsolatait, ezt pedig az okozza, hogy nem jó a szexben. A megoldás egyértelmű: gyakorlatot kell szereznie. Ehhez pedig profi kell. Így kerül a képbe Michael Phant, a félig vietnami, félig svéd eszkortfiú, aki alapos indokból végzi heti egyszeri alkalommal ezt az intim szolgáltatást.

Az alapszituáció már magában hordozza a szórakoztató romantikus történet minden ígéretét és a kötet nem is cáfolja meg a belé vetett reményeket - úgy kb. féltávig. Mert addig szinte pezseg a sztori: Stella munkahelyi határozottsága és magánéleti tapasztalatlansága, a reakciói, valamint Michael cukisága és figyelmessége egyaránt leköti a figyelmet és mosolyt csalt az arcomra. Mind a két szereplő annyira aranyos, hogy nem lehet mást tenni, csak drukkolni nekik. Stellának, hogy megértse az érzelmek működését, a hiper cuki eszkortfiúnak pedig, hogy sikerüljön kiszállnia a mókuskerékből. Aranyos történet, ami bevonz, amit jó olvasni és ami tényleg megmelengeti a szívedet. Ha nem veszel észre minden apró problémát és klisét.

Aranyos sztori és cuki szereplők ide vagy oda, bizony a történet tele volt klisékkel és a kivitelezés sem éppen profi technikára utal. A személyes tapasztalat kerettörténetbe foglalása sokat dob az élményen, de nem menti fel a végső ítéletnél az írást minden addig elkövetett hiba alól. A végletek tipikus esete ez a regény: Stella a "betegsége "ellenére túl gyorsan fogadta el a változást, Michael élete pedig túl bonyolultra és titkolózósra sikerült. És egyik probléma sem annyira eget rengető, hogy ennek akkora feneket kellett volna keríteni, mint amekkorát sikerült. A "nem vagyok jó neked" című siránkozás, a szereplők juszt se beszélnek egymással szituáció és a mindent egymagam akarok megoldani helyzetek pedig már külön-külön is - de együtt meg aztán végképp - a klisék legrégebbikének és csontig lerágott verziójának számítanak.

Ha valaki pedig még azt is elnézi ennek a regénynek - én megtettem -, hogy a cuki romantikus sztori helyett egy erősen erotikusba forduló és döntő többségében forró és akcióban bővelkedő jeleneteket tartalmazó történetet kap, akkor még jól is szórakozhat. Mert bizony a hölgyikét rá kell vezetni a lényegre, meg kell vele ismertetni az érzelmeket és ehhez bizony alkalom és gyakorlás szükségeltetik.

Minden hibája ellenére is voltak kiemelkedő jelenetei a történetnek. A legkiemelkedőbbnek Stella óraterve és a kötet legvégén "a szerelem bizonyítéka" mutatkozott. Ezeken nagyokat kacagtam. Könnyed, szerethető - bár lehetett volna sokkal mélyen szántóbb gondolatokat tartalmazó írás is. Nem tört különösebb babérokra, nem akart világot megmenteni, csak elmesélt egy történetet, szórakoztatott, kikapcsolt és a végeredmény olyan lett, mint maga az élet: kicsit sem tökéletes, de attól még kedvelhető. Egyszeri olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Folytatás »

Leisa Rayven: Hitvány Rómeó (Starcrossed-sorozat 1.)

Természetesen olvasok romantikus könyveket, ám egyre szkeptikusabb és egyre kritikusabb is vagyok a felhozatallal szemben. Nem könnyű megtalálni az összetevők közötti egyensúlyt, ha pedig mégis sikerül, akkor általában a szöveg stílusa - minősége és igényessége - az, amivel problémám van. Nem kedvelem ugyanis sem a tőmondatokat, sem pedig a darabos cselekménymesélést, sem pedig azt, ha a hősnő egy alulkvalifikált háziszárnyas szintjén mozog, magyarul egy buta liba. Igen, tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset - vagy csak az elvárásaim túlzottan nagyok.

Mégis mindig próbát teszek, ha a fülszöveg alapján találok valami kedvemre valót és milyen jó, hogy még nem adtam fel végleg ezt a szokásom, mert néha azért igazi gyöngyszemeket is lehet találni a kínálatban. A hónap, de talán - megelőlegezem a bizalmat - az idei év egyik nagy és mindenképpen kellemes meglepetése számomra az a Hitvány Rómeó, amely először még csak hazug jelzővel kezdte a pályafutását.

Értékelés: 10-ből 10-et kap, mert
üdítő változatosságot jelent a kínálathoz képest.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: Insomnia
Kiadás éve: 2018.
Terjedelem: 498 oldal
Fordította: Bikics Milán
Borító ár: 3.599,- Ft
A mű eredeti címe: Bad Romeo
Sorozat: Starcrossed-sorozat
Folytatás:
2.) Megtört Júlia
3.) Álnok szerelem
4.) Szívtiprók karácsonya
Kategória: romantikus, new adult, dráma, humor

Cassie és Ethan egy nívós színművészeti iskola felvételijén találkoznak először és rögtön felforrósodik köztük a levegő. Cassie a jó kislány mintapéldája, aki nehezen találja a helyét a bulizó diákok között és egyébként is hajlamos arra, hogy mindenki más igényét a sajátja elé helyezze, hogy olyan arcát mutassa a társaságnak, amilyet azok tagjai látni akarnak. Ethan ezzel szemben tisztában van a saját kvalitásával, nem rejti véka alá a véleményét, nyers és határozott, sokszor vad és elutasító - mondhatni eléggé fenn hordja az orrát. Mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást és úgy néz ki, mintha Cassie és Ethan szerelmét már előre beleírták volna a sors nagykönyvébe. Ők ketten olyanok, mint a tűz és a víz, szerelmüket tekintve, mint Rómeó és Júlia, amely iskolai darab címszerepeit meg is kapják. Ethan darabokra töri Cassie szívét, eltűnik a lány életéből, majd évek múlva a hitvány Rómeó újra visszatér és ismét felforgatja Júliája életét.

A regény nem lineáris történetvezetésű, hanem az idősíkok váltakozásával tárultak fel a múltbeli és a jelenlegi események - még ha nem is maradéktalanul, mert a kerek egészhez kelleni fog a második rész is. Egy megkeseredett Cassie-vel találkoztam össze a kötet elején és mivel ő meséli el a történetet, az ő naplója részletei egészítik ki az elbeszélést, ezért már rögtön az elején eléggé koncentráltan jelentkeztek az érzései. Úgy is mondhatnám, hogy már akkor utáltam Ethant, amikor még semmit sem tudtam róla, hiszen darabokra törte egy ártatlan lány szívét és még le is lépett a színről - mindezek után pedig volt pofája újra felbukkanni.

Később persze árnyaltabbá válik a kép, de az alapszituáción mit sem változtatott, hogy lassan megismertem a múltbeli történéseket is. Nincs itt semmi titok: Cassie és Ethan már az elejétől kezdve vonzódik egymáshoz és ezzel mind a ketten tisztában is vannak. A fő konfliktust az jelenti, hogy Ethan tisztában van saját magával, a reakcióival és igyekszik - ha érzelmileg nem is tudja - leginkább testileg távol tartani magát Cassie-től. Áthidaló megoldás ilyenkor a barátság, de azt is mindenki tudja, hogy ez az a dolog, ami egy hasonló szituációban egyáltalán nem szokott működni.

Ethan makacssága kitart egy darabig, de amikor a két fiatal megkapja a Rómeó és Júlia főszerepeit, majd ezt követően elkezdik a próbákat, akkor omlik össze minden. És bár eddig is kuncogtam eleget a szövegen meg a szituációkon, innentől kezdtem el igazán hangosan kacarászni az élvezetes jeleneteken. Mert mi lehet mulatságosabb annál, ha egy érzelmi gátlásokkal igencsak megterhelt szépfiúnak kell eljátszania a hősszerelmest egy olyan lánnyal, akibe egyébként tényleg bele van zúgva. Röviden és tömören: drámáznak a drámatagozatosok. Még jó, hogy a világítást nem csapta ki a hirtelen megnövekedett feszültség.

A poén az egészben, hogy Cassie és Ethan a jelenben is egy olyan darabban szerepelnek, amelyben szintén szerelmeseket kell megszemélyesíteniük és meghitt jelenet is akad bőven. Talán ezek a szituációk még élvezetesebbek, mint a múltbeli próbák leírásai. A két szereplő közötti érzelmi reakció pedig az évek elteltével sem csökkent. A kémia vitathatatlanul működik, azonban a hevességét, a nagyságát és a tartósságát tekintve első körben nem egy labor, hanem rögtön a vegyiüzem jelző jutott az eszembe.

Nagyon jól dolgozta ki a szerző a múlt és a jelen eseményei közötti párhuzamot - a szereplők gyakorlatilag ugyanazt az utat járják végig mindkét idősíkon, vagy éppen elhangzik, történik valami, ami miatt kapcsolni lehet az emlékeket a jelenhez. Ebből a szempontból is jól összerakott a regény.

Említettem már, hogy nincs ebben a könyvben semmi titok? Mármint ami a végkifejletet jelenti. Már az elején teljesen nyilvánvaló, hogy Ethan csúnyán megbántotta és magára hagyta Cassie-t. Mégis olyan élvezettel olvastam az egészet, mintha ez nem így lenne és közben végig drukkoltam, hogy tényleg másként alakuljon minden. Nagyon szimpatikusnak találtam a két fiatal - egyébként korántsem egyszerű - kapcsolatát, a színházi élet és a kulisszák mögötti történések leírását.

A történet nem túl bonyolult, nincs benne semmi csavar, teljesen egyértelmű az elejétől a végéig minden. A fűszerezést a szöveg stílusa, a gördülékeny mondatok, az élettel teli és jól átgondolt szereplők, az élvezetes szituációk és a humor jelenti. Mindez nagyon jól működik együtt. És még annál is jobban, mert ennek a történetnek sikerült maradéktalanul elvarázsolnia és magával ragadnia, ami pedig nagy szó - aki ismer, tudja, hogy ez tényleg így van.

A történések szempontjából a múlt és a jelen közötti kapcsolat mindennél fontosabb, a kölcsönhatás jól lekövethető. Amíg a múltban Ethan a negatív szereplő, addig a fiú korábbi tette miatt a jelenben Cassie az, aki tüskéket növesztett és lát borúsan mindent. Ez az igazi szerepcsere. Mivel színészekről van szó, ezért - bármennyire is szerettem volna - nem lehettem biztos benne, hogy Ethan tényleg megváltozott. Eddig minden jel ebbe az irányba mutat, de van még egy kötet a történetből és még rengeteg minden történhet. Azért megjegyezném, hogy elég piszok dolog volt pont ott abbahagyni a regényt, ahol az abba maradt.

Számtalan kérdés fogalmazódott meg bennem. Ha ennyire nyilvánvaló a szerep- és jellemcsere, akkor a következő rész történéseit Ethan fogja elmesélni? Nem bánnám, ha így történne. Az is érdekelne, hogy mi okozta Ethan nagy változását? Eddig csak érintettük ezt a témát. Már ha tényleg megváltozott. Mi minden történt még a párosunk között? Mert szerintem eddig még csak a felszínt kapargattuk, az emlegetett időpontok alapján még hátra van legalább két évnyi történés - és gondolom rengeteg fájdalom - a múltból. Nem látok más magyarázatot arra, hogy Cassie ennyire más a jelenben, mint volt a múltban.

Szeretném, tényleg minél hamarabb szeretném a folytatást! Ha pedig azért csúszott az első rész megjelenése ennyit, hogy hamar rendelkezésre álljon a második és a türelmetlen olvasó ne kaparja a falat kínjában, akkor még a késlekedést is hajlandó vagyok megbocsátani. Leisa Rayven már most is élvezi a bizalmamat és ha továbbra is tartja ezt a színvonalat, akkor tuti, hogy romantikus vonalon új kedvenc szerzőt fogok avatni. Most pedig megyek és adom is le a második rész előrendelését. (A poszt írásakor a Megtört Júlia még előrendelhető volt, de azóta már megjelent a kötet.) Mert egyszerűen nem tehetek másként.

Folytatás »

Jay Crownover: Az igazság bajnoka (Welcome to the Point 3.)

Jay egészen jó kis trilógiát rittyentett össze egy kitalált városban, a Pointban lakó három, eléggé erős férfiról és az őket szerető, nem kevésbé erős nőkről. Ami a hasonló jellegű romantikus könyvek sorából kiemeli ezt a trilógiát, az a kifejezetten jelentős és meghatározó krimi vonulat. Ez utóbbiban Crownover kisasszony kifejezetten erős és nagyon ügyesen csavargatta a szálakat, fokozta a feszültséget, amelyet időnként érzelmi viharokkal és pikáns jelenetekkel oldott fel. Továbbra is reménykedem benne, hogy a szerző egyszer elhagyja majd a romantikus részt és ír egy nagyon jó krimit, de addig is azt olvasom, ami elérhető - ha ez romantikus krimi, akkor azt. A kőkemény krimikre pedig tartogatok más szerzőket, akik kifejezetten azt a műfajt művelik.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Harlequin Magyarország

Kiadás éve: 2017.

Terjedelem: 368 oldal

Borító ár: 2.590,- Ft

Fordította: Bálint Orsolya

Sorozat: Welcome to the Point

A mű eredeti címe: Better When He's Brave

Előzmény:

1.) A tetovált srác

2.) Az utcák királya

Folytatás:

4.) Honor

Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Titus King karaktere kellő bemutatásra került az előző részekben: egyrészt ő Shane Baxter féltestvére, aki előbb magára hagyta, majd később le is csukta az öccsét, másrészt ő a Point őre, egy olyan rendőr, aki ebben a korrupt és erőszakos világban is megőrizte a lelkiismeretét - nem vitás, ő az igazság bajnoka. Titus fiatal korában azért harcolt, hogy ne kebelezze be őt a rossz, majd felnőttként azért dolgozott, hogy másokat is megmentsen annak káros hatásától. Ezért tette azt az öccsével, amit tett és ezért tartja rajta a szemét Race Hartman-on és annak üzlettársán is, ezért őrködik állandó jelleggel a Point fölött.

Egy új bűnöző feltűnése és pusztító tevékenysége gondolkodásra készteti King őrmestert, aki kénytelen elismerni, hogy nem mindenki rossz, aki valaha rosszat tett, néha a törvény betartása és betartatása is kevés, néha a későbbi jó és a szeretteink érdekében át kell lépni a törvényesség határait - főleg, ha másként nem lehet szavatolni a biztonságukat. Reeve Black az a nő, aki elárulta Bax barátnőjét, Dovie-t és ezzel veszélybe sorolta mind a lány, mind pedig Bax életét. Reeve-t tanúvédelem alá helyezte a rendőrség, de most visszatér a városba, egyenesen Titushoz megy, majd közli vele, hogy tudja, ki áll az elkövetett bűncselekmények mögött. Titusnak kellenek a lány által szolgáltatott információk, ugyanakkor a nő jelenléte hatalmas kísértést is jelent a számára.

Ez egy nagyon jó regény volt, a trilógia legjobbja. Kedveltem, mert végig érdekes volt, tele feszültséggel és a romantikus szálat  is sokkal gördülékenyebbnek, természetesebbnek éreztem, mint az előző két kötet esetében. Ez utóbbi valószínűleg annak köszönhető, hogy sem Titus, sem pedig Reeve karaktere nem volt ismeretlen az olvasó előtt és adta magát a vonzalom kiteljesedése, amely már régebbről érett, csak legfeljebb egy időre parkolópályán vesztegelt.

Egyetlen hatalmas hibája van a kötetnek, amely miatt nem voltam maradéktalanul elégedett a cselekménnyel, de még ezt is hajlandó vagyok elnézni - ha véglegesen megbocsátani nem is -, mert a többi része tetszett, az események magukkal ragadtak és gyorsan fogytak az oldalak. Mi volt ami nem tetszett? Az előző kötetben már felvezette a szerző a városban váratlanul fellobbanó és a hőseink érdekeltsége ellen irányuló erőszakos eseteket. Jay olyan hangulatot teremtett ezzel, olyan titkokat lengetett be, amely miatt mindennél jobban vártam ezt a részt, amely majd választ ad arra, ami annyira felkeltette az érdeklődésem. És erre mi történik? A kötet elején a bevezetés nem más, mint a későbbi történések egy előzetes, kedvcsináló és feszültségkeltő részlete, amellyel nem is lenne gond, csak rögtön az első oldalakon kiderül, hogy ki a rosszfiú, aki az egész kalamajkát okozta és akivel King őrmester majd össze fog csapni. És ez nagyon kár volt, mert hiába volt később minden tökéletesen felépítve, nálam már nem tudta azt a hatást elérni, amit enélkül sikerült volna. Nagy hiba volt ezt tenni, persze ez leginkább nekem - aki elég sok krimit is olvas - esett annyira rosszul, másnak valószínűleg nem fog ekkora gondot jelenteni.

Reeve és Titus kapcsolata teljesen más, mint amit az eddigi párosokról olvashattam, mert a Point és az utóbbi időszak eseményei a lányt még keményebbre és még inkább tettrekészre faragták, mint az előző kötetek hősnőit. Szükség is volt minden erejére és kitartására ahhoz, hogy Titus elé merjen állni és a segítségével megoldja a kialakult helyzetet. Igen, itt most Reeve képviseli a rossz oldalt és Titus kapta - illetve viszi tovább - a jó fiú szerepét.

Titusról már kialakult egy kép bennem és ezt most kénytelen voltam megváltoztatni, mert neki is van sötét oldala - még akkor is, ha küzd annak uralma ellen. Tetszett, hogy betekinthettem a kemény rendőr múltjába, ezáltal érthetőbbé váltak a tettei, a döntései. Erős jellemű, kemény ellenfél ő, ugyanakkor sérülékeny is, vannak gyenge pontjai és nem titok, hogy ezek a szerettei: az öccse, annak barátnője és most már Reeve is.

Kifejezetten tetszett, hogy a sorozat idővonala az első kötettől kezdve nem szakadt meg, hanem egymást követik az események, a jelen történések teljes megértéséhez szükséges az előzmények ismerete - bár a rész történései így is érthetők, de amúgy az igazi. A kötet eseményeinek részei a korábbi párosok tagjai, mert végül is szorosan összeköti őket a sorsuk, a múltjuk és minden, ami jelen esetben is történik velük. Jó volt ez így, nagyon jó, mert sokkal inkább egésznek éreztem a cselekményt, mintha csak a friss szerelmesek enyelgéséről - és akciódúsabb tevékenységéről - olvashattam volna százoldalakon keresztül.

Aki csak és kizárólag romantikára vágyik, annak tuti nem fog  tetszeni ez a sztori. Ez már a harmadik kötet a sorozatból, szóval aki idáig eljutott az olvasásban, már tudja, hogy mit várjon a szerzőtől és ettől a történetfolyamtól - nem csak romantikát, hanem akciót és az élet árnyoldalainak bemutatását. Igazából szeretem, hogy ez nem csak egy bugyuta romantikus történet, hanem egy élvezetes sztori is. Még akkor is, ha vannak ennél jobb könyvek és összetettebb történetek, ezt most nekem nagyon jól esett olvasni - ahogy az előzményeket is.
Bax, Race és Titus révbe ért, de ott van még Nassir és az általa kiszemelt kedves, akikről még szívesen olvasnék - remélem, hogy meg is tehetem majd és nem kell rá nagyon sokat várni.

Folytatás »

Jay Crownover: Az utcák királya (Welcome to the Point 2.)

Jay Crownover jött, nyomtatásba került és Rule karakterén keresztül meghódította a női olvasók szívét. Akik a legnagyobb örömmel lettek volna nyitottak a többi tetkós srác kalandjainak leírására is, de magyar nyelvű megjelenés híján ez még mai napig is várat magára. Aztán egyszer csak megérkezett egy sokkal zűrösebb és keményebb pasi története, ami az előzőekben olvasotthoz képest legalább annyira volt más, mint amennyire ismerős. A szerző megmutatta, hogy tud ő sokkal keményebbet is, sokkal sötétebbet, ahol a tétek nagyobbak és nem csak a főhősök szívének épsége a tét, hanem az életük is. Az újítás van, akinek bejött és van, akinek nem. Akik alapvetően csak és csupán romantikus szerzőként gondoltak az írónőre, azoknak csalódás volt - az inkább előtérben lévő, mint a hátteret adó krimi szál miatt - a történet. Bevallom, hogy én magam, aki egyébként is olvasok krimit és thrillert, nagyon élveztem, hogy ennyire hangsúlyos lett a Point utcáin játszódó cselekmény és az innen kiszivárgó sötétség ennyire behálózta a szereplőik életét, meghatározta a személyiségüket és a sorsuk alakulását. Számomra Jay Crownover romantikus szerzőből előlépett egy erősebb fajta romantikus krimit író szerzővé, aki az ellenkező pólusra is képes lenne: krimit írni, árnyalatnyi romantikus szállal. Mindezek után nagyon örültem a soron következő rész megjelenésének.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bold
Előzmény:
1.) A tetovált srác
Folytatás:
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Race Hartman-t annyit emlegették az előző kötetben - ki ellenségesen, ki pedig szeretettel -, hogy magam is kíváncsi lettem arra a karakterre, aki úri fiúból vált bűnözővé, a Point legveszélyesebb fenegyerekének barátjává, aki mindent feláldozott, hogy megmentse a húga életét és aki azért árulta el és sitteltette le a barátját, hogy megmentse azt a legrosszabbtól, az apjának való kiszolgáltatottságtól. Mindezek után Race a fejemben egy nagyon összetett és bonyolult karakterként jelent meg, ezért borzasztóan nagy elvárásaim voltam ezzel a kötettel kapcsolatban - és persze azt is hozzá kell tennem, hogy az első rész elég magasra helyezte azt a bizonyos lécet.

Kezdem azzal, hogy felteszem az igencsak nyilvánvaló kérdést: ki ez a pasi a borítón? Mert hogy nem Race Hartman az tuti. Még csak az árnyéka sem lehetne annak a Race-nek, akit én a leírások alapján elképzeltem magamnak. A külföldi borítók szerintem sokkal jobban visszadják azt az eleganciát, amit még gazdag úrifiú korában szedett magára és amely annyira a sajátja, hogy később sem tudta levetkőzni. Egyezzünk meg abban, hogy ez az izompólós figura nem Race. 

Végül a borító csak egy dolog, a lényeg az, ami mögötte van. A történet pedig most is igyekszik kitenni magáért, a Point sötétsége most is átható, bár talán valamivel érzelmesebbre, romantikusabbra és kevésbé feszültre, akciódúsra sikerült ez a kötet - de még mindig inkább romanikus krimi, mint szimpla romantikus sztori. 

Onnan folytatódik a Pointban lakó, korábban megismert szereplőik élete, ahol az előző kötetben magukra maradtak: Novak félreállítását követően megüresedett a hírhedt városrész alvilági trónja és azt bizony be kell valakinek töltenie - megosztott felelősséggel ugyan, de azok vállalták magukra ennek szerepét, akik - akarva vagy akaratlanul - részt vettek a Novak elleni akcióban. Race kezébe az utcák és a fogadások kerültek, mert ez volt az a "munka", amely legjobban illett a személyiségéhez: egyszerre használhatta az eszét és ügyelhetett a játék tisztasáságára. A szabályok egyszerűek és érthetőek, bár minden igyekezet ellenére is bűzlik az egész, mégiscsak emberek és családok mennek tönkre a saját döntéseik következményeként, a másik pedig lefölözi ennek a nyomorúságnak a hasznát - de ez a Point. Race a Point királya akar lenni, jobb királya, mint az elődje, Novak valaha is volt. A kérdés mindössze az, hogy meddig tud tisztességes maradni ebben a nem éppen kíméletes világban? Hol az a határ, ahol még önmaga marad és nem válik azzá, akinek a helyére lépett?

Brysen Carter az előző kötet női főszereplőjének, Dovie-nak a barátnője. Bry maga is a Hegyről származik, a családja ha nem is kiemelkedően gazdag, de jómódú, a lány mégis úgy végzi az egyetemet, hogy közben hazaköltözött és felszolgálói állást vállalt: a látszat és a valóság távol áll egymástól. Brysen családja darabokban van, a lány mindezek ellenére is igyekszik fenntartani a látszatot, és a lehető legmesszebb kerülni a barátnője sármos és megnyerő bátyjától, Race Hartmantól.

Race számára Brysen maga a múlt megtestesülése: az előkelőség és a gazdagság ígérete - minden, amit elveszített és pont ezért nem is tudja magát távol tartani tőle, pedig most pont arra lenne a leginkább szüksége. Race körül egyre bonyolultabbá válik az üzleti élet, sokan nem tartják elég keménynek ahhoz, hogy irányítsa a városrészt. De ugyanígy gyűlnek a viharfelhők Brysen feje fölött is, mert furcsa események történnek vele és amikor a parkolóban egy autó el akarja gázolni, Race az, aki megmenti őt.

Elég egyértelmű volt, hogy a két főszereplő közötti távolság nagyon hamar le fog csökkenni és elég közeli kapcsolatba kerülnek egymással. Ebben semmi meglepő nem volt a számomra. Az már sokkal érdekesebbnek ígérkezett, hogy miként igazítják egymáshoz külön-külön is problémás életüket és honnan fogják tudni, hogy az éppen aktuális támadás éppen melyikük ellen irányult. Mert bizony ezt nem egyszerű eldönteni. Jó darabig nem is volt teljesen egyértelmű, hogy a háttérben egy vagy éppen több indok húzódik meg. Márpedig a Pointban elég komoly a baj: gyilkosságok és egyéb rendhagyó események történnek, és mindennek a közepében Nassir és Race áll üzletei állnak.

Hmm, hmm... mondanám, hogy Race pont az a személy volt, akire számítottam, és ez nagyjából igaz is, de valahogy mégsem tudott teljességgel megnyerni magának. Értettem a célját, az elképzelését és a ragaszkodását is, de valahogy mégsem tudtam elfogadni, hogy miért akarja ő ezt az egészet - szerintem ennél sokkal többet is elérhetett volna az életben. Bár ez éppenséggel igaz a teljes Pointra, illetve azokra, akiket eddig megismertem a lakói közül - olyan mintha nem is akarnának szabadulni ebből a közegből.

Brysen... Nos ő az a szereplő, akit aztán végképp nem tudok hová tenni magamban: az önfeláldozó, dolgos és okos lány, aki olyan hülyeségeket tett, amitől a hajamat téptem. Mondjuk nem ő az egyetlen, mert az a testőrködésből élő, rutinos fegyverhasználó, aki úgy jár el, ahogy a regénybeli szereplő tette, bizony meg is érdemli a sorsát.

Mondjuk legalább a Brysen problémáját okozó szál lezárult és annak indokára fény derült. Érdekes volt, csavaros volt és nagyon kegyetlen volt. A másik probléma szál, ami Nassir és Race üzletei ellen folytatott támadások sorozatában nyilvánult meg, még továbbra is megoldásra vár és hiszem, hogy nem véletlen a nyitva hagyott kérdés - biztosan Titus fog fényt deríteni a rosszakaró kilétére.

Sajnos az aktív cselekmény - bármennyire is érdekesnek tűnik - nem  volt olyan hangsúlyos, amilyen lehetett volna és sokkal több volt a romantikázás, az egymáshoz bújás a regényben, mint a problémafeltárás, az utcai üldözések, vagy éppen hatalmi csatározás azért a bizonyos képzeletbeli trónért. Jó volt ez, csak mégsem annyira jó, kemény és kegyetlen, mint az előző rész - az nekem valahogy jobban bejött.

És ha már Titus... Szerintem ő a legérdekesebb figura a három főszereplő közül. Bax a ridegségével, Race a ravaszságával nyerte meg magának az olvasókat, de az már most is nyilvánvaló, hogy Titus igazságérzete és hivatástudata mindezt felülmúlja. Érdekel is, sokkal jobban, mint a másik két pasi - mérhetetlenül kíváncsi vagyok az ő sztorijára.

Folytatás »

Christina Lauren: Gyönyörű játékos (Gyönyörű sorozat 3.)

Bár sok bírálat érte annak idején a sorozat első kötetét, és bár magam is tisztában voltam a hibáival, nekem mégis tetszett, amikor olvastam - valószínűleg pont abban az időszakomban talált meg, amikor éppen erre a stílusú regényre volt szükségem. Nem volt komolyabb problémám a pikáns jelenetekkel, de még a trágár beszéddel sem, mert a szenvedély annyira átjárta az egész könyvet, hogy minden mást elhomályosított és csak sodort magával egészen a kötet végéig. Nem volt tehát kérdés, hogy a folytatásokat is szeretném majd olvasni. A második kötet éppen kéznél volt, viszont erre, a harmadik részre elég sokat kellett várni - közel három évet. Előrendeltem, otthon a polcra tettem, majd nem viszonylag záros határidőn belül olvasottnak is nyilvánítottam, most pedig beszámolok az élményeimről.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Lilith Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 379 oldal
Fordította: Angster László
Borító ár: 3595,- Ft
A mű eredeti címe: Beautiful Player
Sorozat: Gyönyörű sorozat
Előzmény:
1.) Gyönyörű rohadék
2. ) Gyönyörű idegen
Folytatás:
4.) Beautiful Secret
5.) Beautiful
Kiegészítő novellák:
1,5.) Beautiful Bitch,
2,5.) Beautiful Bombshell
3,5.) Beautiful Beginning
3,6.) Beautiful Beloved
4,5.) Beautiful Boss
Műfaj: erotikus

Ebben a kötetben William Sumner kapja az egyik főszerepet, akivel már a Gyönyörű idegen olvasása közben is összetalálkoztam, mert ő Max Stella barátja - bár bevallom, hogy a humorán és a nőimádatán kívül nem igazán emlékeztem másra. A felbukkanására is várnom kellett egy keveset, mert a kötet Hanna Bergstrom bemutatásával kezdődik, aki egy igazi szobatudós: először a tanulásnak szentelte minden idejét, most pedig szinte ki sem mozdul a laborból. Ezt elégeli meg az apja és a bátyja, akik persze kötelességüknek érzik, hogy beleszóljanak az életébe. A bátyuska azt tanácsolja, hogy Hanna hívja fel az ő régi iskolatársát és barátját, a megrögzött playboyt, Will-t, aki - minő szerencse - éppen a lánnyal egy városban lakik. Hanna a maga esetlen módján meg is ejti azt a bizonyos hívást, amelynek lehetőségéről Will már értesítést kapott. A találkozó hamarabb összejön, mint azt elsőre gondoltam, mert Will még aznap reggel futni hívja Hanna-t. És innen már minden megy a maga útján...

A két szereplőnek közös múltja van, bár Will csak úgy emlékszik a lányra, mint a barátja hét évvel fiatalabb húgára. Hanna számára a múlt az emlékeket tekintve sokkal színesebb, mert a fiatal lány jó néhányszor rajta felejtette a szemét először a tizenkilenc, majd a huszonnégy éves fiún, akinek tetkói voltak, karika volt a fülében és egy együttesben gitározott - vagyis megtestesítette azt a rosszfiús stílust, amely képes megbolondítani minden kamaszlányt. Az idő azonban elszaladt, jelen pillanatban Hanna huszonnégy éves, vagyis igazi nő és Will az, aki a szokásosnál is többször felejti a lány idomain a tekintetét.

Persze a szitu eléggé elcsépelt, mert Hanna arra kéri Will-t, hogy tanítsa meg őt a pasizás fogásaira, avassa be a fesztelen társalgás és elköteleződés nélküli szexuális kapcsolat rejtelmeibe. Komolyan mondom, hogy a szememet forgattam, amikor erről az elcsépelt kiinduló okról olvastam. Az egész történetet csak az mentette meg, hogy Hanna nem volt ártatlan, hanem volt már korábban szexuális kapcsolata - bár ez csak a szűzhártya hiányát eredményezte, de a viselkedését nézve nem sok semmit jelentett. Viszont, ha a szerzőpáros felkínált volna egy újabb huszonnégy éves szüzet, akkor tutira a sarokba vágtam volna a kötetet. Miután ez a veszedelem elvonult a kiadvány feje - akarom mondani lapjai - felől, folytattam az olvasást.

No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Hanna legalább szórakoztató volt a maga kis tudós és okoskodó módján. Mindent és mindenkit ki akart elemezni, nem maradhatott olyan reakció, amelynek ne akart volna a mélyére látni. Szórakoztatónak találtam a Will-lel folytatott párbeszédeit, ezért még az egyéb viselkedés és tapasztalatbeli hiányosságait is hajlandó voltam neki megbocsátani.
Azért Will sem volt semmi, hiszen nagyon is tisztában volt a saját kinézetével és teljesítményével, ahogy az sem véletlen, hogy két szeretőt is tartott fixen, akiket naptári pontossággal látogatott: Kittyvel kedden találkozott, Kristyvel pedig szombaton. Ha pedig a hölgyek mellé akadt még valaki más, akkor persze a kínálkozó lehetőségre sosem mondott nemet. Nagy játékos a pasi, ezt nincs értelme tagadni.

Szóval a szereplőink reggelenként együtt futnak, időnként máskor is találkoznak, a futásból barátság lesz, amely leginkább a régi emlékekre és az új élményekre alapul. Hanna oldottan  és természetesen viselkedik Will társaságában, a férfi pedig nagyon élvezi ezt, lassanként elkezd máshogy gondolni a nőre, mint a barátja kishúgára. Hanna persze gyakorlatban is alkalmazni akarja azt, amit elméletben megtanult és nem is csodálom, hogy ez meg Will-nek annyira nem tetszett - bár ahhoz képest elég gálánsan és úriember módjára viselkedett. A barátság egy idő után kiegészül egy kis extrával, majd a két szereplőnek meg kell barátkoznia az érzelmeivel is. Nincs ebben semmi titok, semmi hatalmas csavar, minden úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Felbukkantak ismerős dolgok is a regényben, pl. a váltott szemszög, amely lehetővé tette, hogy ne csak Hanna, hanem Will gondolatai és érzései is átélhetőek, illetve megérthetően legyenek. Ahogy az is tetszett, hogy a korábbi részek szereplői - Chloe és Bennett, valamint Sara és Max  - is szerves részét képezték a regénynek, az ő további életünkről is kiderült jó néhány - érdekes - dolog.

Előnyként hangoztatnám azt is, hogy bár egy sorozatról van szó, a regények jól elkülönülnek egymástól, hiszen minden szereplőpáros más egyéniség és másként reagál az érzelmekre. Ez a történet - bár éppen elég pikáns jelenetet tartalmaz - mégsem olyan végletek nélkül szenvedélyes, mint Chloe és Ben sztorija és nem is olyan pikánsan visszafogott és érzelmekkel telített, mint Sara és Max története. Hanna és Will közös kalandja inkább a barátságból szenvedélybe forduló események leírása - viszont annak nagyon is jól sikerült. Egyedül talán csak Will hirtelen pálfordulásával barátkoztam meg valamivel nehezebben, de végül is egyszer elérkezik az idő, amikor véget ér a tombolós korszak és az állandóság vonzóbbnak tűnik a bizonytalanságnál - nála most érkezett el ez az idő.

A regény lassan indul, a pikáns jelenetek a kötet felénél bukkannak fel és onnantól viszonylag nagy gyakorisággal követik egymást. A helyzetek és a helyszínek változatosak, ahogy a leírások is, nem fordul ismétlésbe az egész, a szerzők gondoskodtak a sokszínűség és az érdeklődés fenntartásáról. Pedig nem nyújt túl sok újdonságot a történet, ami igazából egy szokványos mai románc bemutatása, de jó volt elmerülni a páros kalandjában és érzéseinek alakulásában. A szenvedélyes jelenetek nem ölik meg a cselekményt, mert annak anélkül is van létjogosultsága - ezt a részét kifejezetten értékeltem a történetnek.

Ah, nem is ragozom tovább, mert aki olvasta az előzményeket, az úgy is tudja, hogy mire számítson. Aki nem ismeri a korábbi párosok sztorijait, de kedveli a hasonló történeteket, annak mindenképpen ajánlom olvasásra, mert szerintem a jobban sikerült és igényesebben kidolgozott darabok közé tartozik ez a mű, bár tény, hogy nem kell tőle világmegváltást várni - viszont jól szórakoztat olvasás közben és tutira kikapcsol. No, és váltott szemszögű az elbeszélés, ami számomra mindig előnyt jelent, ha romantikus kötetet választok olvasásra.

Folytatás »

Lauren Blakely: Kőkemény

A regény borítója és a fülszöveg stílusa valami hasonlót ígért, mint a Gyönyörű sorozat kötetei, vagy éppen Emma Chase Behálózva sorozatának történetei: szenvedélyt és humort - mindezt a férfi főszereplő szemszögéből. Bár a romantikus és erotikus történetekkel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de néhanapján még én is elcsábulok és pironkodva ugyan, de bevallom, hogy gyengéim a pasi szemszögből megírt történetek - amelyeket szorosan követnek a váltott nézőpontú regények. Tudom, hogy az egész csak hamisítvány, hiszen a szerzők a legtöbb esetben nők, de akkor is. A gyengeségek azért vannak, hogy leküzdjük őket, de néha el kell buknunk, hogy érezzük a hatalmukat, és ez nálam most pont egy ilyen eset volt.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 286 oldal
Fordította: Márton Andrea
Borító ár: 3.590,- Ft
A mű eredeti címe: Big Rock
Sorozat: The Men of Rom Com
Folytatás:
2.) Mister O
3.) Well Hung
Kategória: romantikus

Egyéb: ekönyvként is kapható

Szóval ott tartottunk, hogy szenvedély és humor... Spencer Holiday egy ismert New York-i aranyifjú, amolyan röptében a legyet is stílusú pasi, aki miután eladta az egyik befutott ötletét, a Boyfriend Materialt, korábbi egyetemi ismerősével közösen megnyitotta a The Lucky Spot bárt - amelyből most már három is üzemel Manhattenben. Charlotte és Spencer régóta ismerik és jól kiegészítik egymást. Spencer apja végre megtalálta a megfelelő vevőt az ékszerboltja számára, a vevő azonban túlontúl konzervatív, ezért az eladónak is oda kell tennie magát - Spencer aranyifjú hírneve ebben az esetben nem túl nyerő. A helyzet és az üzlet megmentése érdekében Spencer súlyos hazugságba keveredik: vőlegénynek vallja magát - a kijelentés után pedig már nincs visszaút, mindenkinek oda kell tennie magát a színjátékban. Persze az előadáshoz partner is kell, aki nem is lehet más, mint Charlotte, a régi és mindenre kapható barát.

Igazság szerint ennek a könyvnek a borítója olyan, mint a főszereplője: pont annyira nagyképű és van eltelve magától, hogy az már-már zavaró. Mert Spencer ilyen: huszonnyolc éves, egyedülálló, gazdag, jóképű és úriember. Ugyanakkor vannak szabályai, amelyeket minden esetben betart: először mindig a nőnek szerez örömöt, nem kötődik senkihez és soha, de soha nem viselkedik seggfejként - és természetesen azt hiszi, hogy mindent tud a nőkről. Aztán belekeveredik ebbe a jó nagy csávába és kiderül, hogy a nők tudnak még meglepetést okozni a számára - sokkal többet, mint azt feltételezte volna.

Számomra ez a történet teljesen egyértelmű volt és nem szolgált túl sok izgalommal - bár attól még lehetett volna szórakoztató és szenvedélyes, de sajnos egyik esetben sem sikerült megütnie azt a szintet, ami miatt emlékezetesnek mondanám. Spencer stílusától az elején rendesen forgattam a szemem és néha még a fogam is csikorgattam, mert bizony eléggé el volt telve saját magával és önnön nagyságával, tökéletességével, meg a mindenféle tudásával - és persze a farka nagyságával, meg az általa nyújtott teljesítménnyel. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált már a legelején, hogy még véletlenül sem az a vagány csávó, akinek beállítja magát, hanem inkább későn érők táborába tartozó jófiúk egyike. Későn érő a drágaságom, mivel huszonnyolc éves korára még csak odáig jutott, hogy egyik virágról a másikra szállt, ugyanakkor részleges színvaksága miatt nem vette észre a kertben nyíló legszebb és legpompázatosabb virágot, vagyis pont azt a nőt, aki végig ott volt a szeme előtt.

Charlotte szempontjából nyilvánvaló, hogy már az egyetem óta szerelmes a pasiba, de miután nem keltette fel nőként az illetékes érdeklődését, ezért ahhoz a nagyon fájdalmas és végtelen türelmet igénylő cselhez folyamodott, hogy barátként - és üzlettársként - maradt a közelében, reménykedve az esetleg bekövetkező változásban. A kamu eljegyzés tehát Charlotte számára igazi mentőöv, lehetőség, hogy más szerepkörben is megmutatkozzon Spencer előtt - bár a szerző próbálja úgy beállítani, hogy Spencer is megmenti kamu menyasszonyát annak volt barátjától.

A lényeg végül nem más, mint hogy Spencer szembesül az érzelmeivel: először egy bizonyos testrészén keresztül, majd az agyával is felfogja azt, amit végül is már korábban is illett volna magával tisztáznia. Amit még mindenképpen meg kell említenem a regény jellemzőjeként - mindenki eldönti maga, hogy ezt előnyként vagy hátrányként értékeli -, hogy nem tartalmaz érzelmi hullámvasutat, hanem teljesen kiegyensúlyozott a cselekménye - sőt még a szereplők lelkivilága is. Minden megy a maga útján, lassanként megvilágosodik a főhősünk és a végén tényleg úriemberként - meg persze szerelmes férfiként - viselkedik, nem csak azt állítja magáról.

Viszont pont a kiegyensúlyozott cselekmény és lelkiállapot miatt nem érződött számomra a szenvedély mértéke, így viszont laposabb és kiszámíthatóbb lett az egész történet. Igazából nem vártam a regénytől sokkal többet, mint amit kaptam - talán a szenvedélyből kellett volna valamivel több. Igazából egy délután alatt abszolválni lehet a történetet és nem is igazán érdemes többet az olvasására szánni, viszont arra a délutánra kellemes kikapcsolódást nyújt. Egyébként szegénykém olyan tizenkettő egy tucat, nem emelkedik ki a kategória többi írása közül, bár tény, hogy az írásmódja valamivel igényesebb - és talán szórakoztatóbb -, mint némelyik hasonszőrű társáé. Csak az a baj, hogy nekem ez így kevés és eléggé lagymatag, tényleg olyan tizenkettő egy tucat, semmi kiemelkedő és maradandóan emlékezetes. Egy olvasást persze megért és nem érzem úgy, hogy elpocsékoltam az olvasásra fordított időt, mert amíg benne voltam a történetben, addig sodort magával - csak miután elkezdtem rajta agyalni, éreztem úgy, hogy olvastam már ennél sokkal jobbat is.

Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a terjedelméhez és a kivitelezéséhez és a kapott élményhez képest a könyv piszok drága - vagy inkább azt mondom, hogy pofátlanul borsos az ára.

Folytatás? Talán. A "Mister O" cím nem valami vonzó, de Nick érdekes figurának tűnik, Talán majd egy gyenge pillanatomban engedni fogok a fülembe suttogó kisördögnek...

Folytatás »

Jay Crownover: A tetovált srác (Welcome to the Point 1.)

Jay Crownover évekkel ezelőtt mutatkozott be kis hazánkban, mint a romantikus irodalom egyik feltörekvő szerzője. A Rule című regény jött, látott és győzött, csak sajnos a sorozat többi részének megjelenését várták hiába az olvasók - mármint magyar nyelven. Legalábbis eddig, mert úgy tudom, hogy egy másik kiadó felkarolta a Marked Men sorozatot, és van ígéret a folytatásra. Úgy legyen. Csöppet sincs azonban ellenemre, hogy nem csak egy kiadó foglalkozik a szerző regényeinek hazai megjelentetésével, éppen ezért örültem meg neki, hogy amíg arra a másikra várok, addig olvashatom azt, ami már megjelent. Igen, nekem elég volt annyi, hogy Crownover a szerző, és már rendeltem is elő a regényt, ahogy annak olvasását sem halogattam sokáig és kifejezetten jól esett elmerülnöm a történetben. Csak a magyar címét - aminek semmi köze az eredetihez - tudnám feledni...

Értékelés: 9/10
Kiadó: Harlequin Magyarország
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 367 oldal
Borító ár: 2.590,- Ft
Fordította: Bálint Orsolya
Sorozat: Welcome to the Point
A mű eredeti címe: Better When He's Bad
Folytatás:
2.) Az utcák királya
3.) Az igazság bajnoka
4.) Honor
Kategória: krimi, romantikus, erotikus

Ha azt mondanám, hogy a fülszöveg volt az, ami magával ragadott, akkor bizony valótlanságot állítanák: tetszett ugyan, amit olvastam, de azért annyira nem hozott lázba a dolog - a szerző neve nagyobb garanciát jelentett a számomra. Persze a rosszfiúnál is rosszabb srác, az igazi nehézfiú, valamint az önzetlen, mások jólétét mindig szem előtt tartó lány találkozása és szerelme felkeltette a kíváncsiságomat, de még ennek ellenére sem támasztottam túlzott mértékű elvárásokat a regénnyel szemben. Éppen ezért rendesen meglepett, amikor arról olvastam, hogy nem ugrottak rögtön egymásnak a szereplők, nem volt szerelem és biológiai akció első látásra, hanem a történet rendes felvezetést kapott, az érzelmek pedig valamennyi időt a kialakulásra.

Jól érezhető, a különbség a Rule és a jelen kötet történetvezetése és cselekményfelépítése között: amíg az előbbi magában hordozta az első regény hibáit, addig ezeknek a botlásoknak itt már szinte nyoma sincs. A történet keményebb, kevésbé érzelmes, a szerző inkább a cselekményre és a háttér felépítésére fordít több időt és nem az ágyjelenetekre, a siránkozásra.

Ami nem változott - és ennek mindennél jobban örülök - az a regény felépítése: a váltott fejezetek mindkét főszereplő gondolataiba és érzelmeinek alakulásába betekintést engednek. Régebben is szívesen olvastam az ilyen felépítésű köteteket és mai napig nagyon kedvelem, ha ilyen akad a kezembe. 

"Egykor legenda voltam. De most már csak tanmese lehettem volna arról, hogyan ne baszd el az életed."

Bax egy kemény és titokzatos srác: nem ő akart ilyen lenni, hanem az élet formálta olyanra, amilyennek megismerjük. A fiúnak nem volt gyerekkora, amikor más gyerek a többiekkel játszott, ő próbált túlélni és előteremteni azt, amire neki és az anyjának szüksége volt. Bűnöző életvitele ellenére azonban Bax igazságos és megbízható. A bizalmát ugyan nehéz elnyerni, de ha valakinek ez sikerül, akkor az számíthat a segítségére és a támogatására. A sok mocsok ellenére is, ami állandóan körülveszi, igényli a jót, a törődést és a változatlanságot. 

Éppen a bizalom kérdése az, ami a regény elejétől problémát okoz a férfi számára: Bax öt évet ült a börtönben azért, mert a legjobb barátja és egyben tettestársa elárulta. Most, hogy letelt a számára büntetésként kiszabott idő és elérkezett a szabadulás pillanata, megpróbál az áruló nyomára bukkanni, de a nyomok Race helyett egy vörös hajú lányhoz vezetnek, akibe később szinte mindenhol és állandó jelleggel bele is botlik. Ki ez a lány és mi köze van Race-hez?

Bár lehet, hogy sokan nem fognak egyet érteni a véleményemmel, de nekem ez a regény sokkal jobban tetszett, mint a Rule - pedig azért az is jó volt ám. Nem mondom, hogy ez a történet tökéletes, inkább az lenne a helyes állítás, hogy másként jobb, mint a korábban olvasott kötet.

Véleményem szerint azok, akik a Rule-t az érzelmek részletes leírásainak mélysége és mennyisége miatt kedvelték, bizony nagy valószínűséggel csalódni fognak ennek a regénynek az olvasása során. Amíg a Rule egy színtiszta romantikus történet, addig ez a sztori javarészt inkább krimi, amelynek történéseit megfűszerezi a két főszereplő között kialakuló érzelmi kapcsolat és néhány pikáns jelenet. Mivel elég sok krimit olvasok, ezért nekem különösen élvezetes volt ez a kombináció: bizalmi probléma, múltbeli sérülések, "üzlethez" kapcsolódó problémák, mindenre elszánt alvilági figurák és némi romantika.

"Ha rossz vért örökölsz, bűnös életet élsz, rossz dolgokat követsz el, sosem lesz belőled hős."

Nem, a történet korántsem tökéletes, de cselekményét, feszültségkeltését, bonyodalmait és érzelmeit tekintve is jobban kezeli a helyzetet a szerző, mint tette azt a Rule esetében. Egyszerűen jobban összerakott, jobban átgondolt és felépített az egész regény és annak minden cselekménye - valahogy értettebb és komolyabb. Komorabb a háttér, problémásabbak az alapok, összetettebbek a cselekmények és sokkal veszélyesebbek következmények, mint az elvárható előzőekben felsorolt jellemzők kimeneteként. Amiből kevesebb jutott ebbe a történetbe, az a humor, de ez talán az előbbiekben leírtak értelmében talán érthető is és logikusnak tűnik. Ami nem tetszett az a folyamatos dohányzás és az érzékinek beállított cigiszagú csók - na, ezt azért nem veszem be.

"Mindig van választásunk, Tűzhajú. Néha tökösnek kell lenni, hogy a rosszabbik lehetőséget válasszuk, és viseljük a következményeit, de mindig van választásunk."

Szóval erős az a krimi szál, nagyon erős. A Point nem éppen ártatlan kislányoknak való hely és ezt egész jól le is írja a szerző - teljesen hitelesnek és átérezhetőnek tűnt a bemutatás. Bax egy kemény srác, az igaz, de nem gonosz és vágyik arra, hogy emberként kezeljék, ahogy korábban is írtam: igazságos és jószívű. De a sok rossz közben, ami éveken keresztül érte, lassan elfelejtette - vagy inkább szándékosan háttérbe szorította magában - a pozitív tulajdonságait és csak a túlélésre törekedett, amelyhez viszont szükséges a határozottság és a keménykedés - annak minden velejárójával egyetemben. Dovie az, aki végül is felébreszti Bax jobbik énjét és a gyengédségre való igényét, aki ráébreszti, hogy ő tulajdonképpen jobb ember, mint amilyennek hiszi magát. Ha már szót ejtettem Dovie-ról: ő egy nagyon életre való, ugyanakkor néha elég önfejűen viselkedő, de alapvetően kedvelhető személyiség. Erős akarata és határozott személyisége szükséges ahhoz, hogy ha véglegesen megszelídíteni nem is tudja, de legalább visszafogja a Point egyik legveszélyesebb férfiját.

"Bolond, aki azt állítja, hogy a bűnözés nem kifizetődő. Nagyon is jól lehet vele keresni, ezért is olyan elterjedt."

A történet elején a nyomozást egy kissé lassúnak éreztem, inkább amolyan tapogatózás, mindenfelé kérdezősködés volt ez, mint igazi tényfeltárás és nyomkövetés. A regény közepe inkább az érzelmek alakulásáról szólt és itt kapott helyet a legtöbb pikáns jelenet. A kötet utolsó harmada azonban pörgős akcióval, mélyen eltemetett titkokkal és megdöbbentő csavarokkal szolgál az olvasó számára. Egy szó, mint száz, én bizony élvezettel olvastam ezt a történetet, kategóriájában ha nem is kimagasló, de mindenképpen élvezetes és olvasható, és még azt is ki merem jelenteni, hogy a szerző nagyon sokat fejlődött az első regénye óta.

Bax és Dovie mellett sok érdekes karakter tűnik fel a regényben, köztük is a legérdekesebb Race, akinek történetét majd a következő kötetben olvashatjuk majd el. Bevallom, hogy eléggé felkeltette a figyelmemet srác személyisége, a szerző történetszövése pedig meggyőzött arról, hogy mindenképpen érdemes folytatni a sorozatot. Bízom benne, hogy nem kell majd sokáig várni a folytatás megjelenésére.

Folytatás »

Alessandra Torre: Black Lies - Sötét hazugságok

Eljutottam arra a pontra, amikor már félve veszem kezembe az éppen soros romantikus könyvet, mert bizony kevés közöttük az igazán élvezhető - legalábbis a számomra. Azokat a történeteket, amelyek pedig nem csak klisék halmazából állnak, hanem valami egyedi ötletet is tartalmaznak, gyakorlatilag nagyítóval kell keresni a tömegben. Pont ezért kivárok és alaposan megvizsgálom az adott kötetről született véleményeket, mielőtt annak megvásárlásáról döntök. Nem volt ez másként a Sötét hazugságok esetében sem, és nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem bántam meg a döntésem.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 374 oldal
Fordította: Hetesy Szilvia
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe:
Black Lies
Műfaj: romantikus, new adult, erotikus

Ez a regény egyszerre ismerős és mégis valami mást ad, mint amit eddig olvastam. Az első fejezeteken rendesen felhúztam magam, és egy kis időre félre is tettem a kötetet, mert nem volt hangulatom egy újabb elkényeztetett és nyafogó úrilányhoz, akinek az a legnagyobb gondja, hogy miként tegyen keresztbe a szülei által vele szemben támasztott elvárásoknak. Szóval nem éreztem úgy, hogy azonosulni tudnék a burokban nevelkedett, a nagykorúságával húszmilliós vagyont birtokló, a férfiakat megbabonázó, tökéletes alakkal és csodaszép pofival rendelkező nővel, aki ráadásként felkeltette a szintén szuperül kinéző, fiatal kora ellenére is milliárdos cégvezető figyelmét.

Akkora kliséhalmaznak indult ez a történet, hogy majdnem véglegesen abbahagytam az olvasását, mert a rendelkezésemre álló kevéske időmből egy percet sem akartam elvesztegetni egy értéktelen, az éppen aktuális trendről még egy bőrt lenyúzó történetre. Egyedül csak az tartott vissza a kötet sarokba dobásától, hogy az általam olvasott vélemények figyelmeztettek: "ez a történet mást ad, mint elsőre látszik". Éppen ezért félretettem az ellenérzéseimet, a hibák és klisék helyett pedig inkább a szövegben elrejtett utalásokra figyeltem, és egy idő után kifejezetten élvezni kezdtem azt a játékot, amit a szerző talált ki az olvasói számára.

A nyomok pedig ott vannak, már a kötet legelejétől kezdve, csak éppen nagyon ügyesen elrejtették őket: apró utalások a kinézetre, a viselkedésre, amelyeket az adott szituációban könnyen félre lehet értelmezni, de távolabbról nézve minden értelmet nyer. Nagyon sok minden csak gyanús volt, de megjelöltem a kérdéses részt, később pedig kifejezetten örültem ennek, mert könnyebb volt rátalálnom az egyre biztosabban körvonalazódó elméletem igazolását alátámasztó bizonyítékra.

A regény első harmada nagyon furcsa, a történet kicsit darabos, de később értelmet nyer minden, és Lee felbukkanásával az események is sokkal érdekesebbé válnak. Persze ez volt az a pillanat, ami a pozitívuma mellett magában hordozta a negatívumot is, mert bizony innentől kezdve úgy nézett ki, hogy egy újabb szerelmi háromszöget bemutató történetre sikerült rábukkannom. De ekkor lettek különösen fontosak a korábbiakban megjelölt nyomok és sejtések, háborgó lelkem pedig hamar nyugalomra lelt - innentől kezdve már tényleg csak élveznem kellett a történetet. Meg egymás mellé helyezni a mozaik darabkákat, aztán hamarabb rájönni a titokra, mint ahogy az a regényben felfedésre kerülne.

Csak megerősíteni tudom azt, hogy ennek a történetnek sok oldala van, és minden fázisban egy másik arcát mutatja az olvasó felé, ezzel is összezavarva azt, aki a kezébe veszi a regényt. Viszont pontosan ezért ad más élményt, mint a korábbiakban olvasottak, pedig tulajdonképpen ugyanarról szól, mint sok másik történet: két ember egymásra találásáról, az igaz szerelemért vívott küzdelmeikről és a mindent meghatározó bizalomról.

Nem túl csavaros történet, krimiben és thrillerben olvastam már ennél sokkal összetettebbet és megdöbbentőbbet is, de kategóriáját tekintve mindenképpen az okosan és átgondoltan összerakott darabok közé tartozik. A szereplők karakterei meggyőzőek, alaposan kidolgozottak, a viselkedésük teljesen hihető, a humoruk pedig képes gördülékennyé tenni a nehezebben emészthető részeket. Mindezek mellett pedig a perzselően forró jelenetekről, az izgalmakról és az intrikákról sem kellett lemondanom. Jó volt! Ha valaki nem csak a romantikus érzelmeket keresi, hanem valami egyediséget is, akkor ez a regény megfelelő választásnak tűnik a könnyed, de mégis élvezetes kikapcsolódáshoz.

Folytatás »

Maya Banks: Sóvárgás (Mámor-trilógia 1.)

Egyszer már megpróbálkoztam egy Maya Banks regény olvasásával - ez volt az Édes megadás -, mert éppen olyan kedvem volt, hogy feszegetni akartam a saját határaimat és úgy gondoltam, hogy miért is ne - egyszer élünk. Előre bocsánatot kérek mindenkitől, aki szereti a szerző regényeit, de én bizony nem estem hasra tőle: a történet az én szememben olyan határeset volt a közönséges, megbotránkoztató és a még élvezhető kategória között. Mivel mindenki megérdemel egy második esélyt, ezért gondoltam, hogy megpróbálkozom a szerző másik regényével is - ez lett volna a Vénuszdombi mesék -, de sajnos a véleményem egyáltalán nem változott meg. Sőt... Nem, ne is kezdjétek el keresni a posztok között az olvasás után kikívánkozó magvas gondolataim, mert azokat úgy sem találjátok meg - egyik történetet sem tartottam arra érdemesnek, hogy időt szánjak a gondolataim bekopácsolására. De... Ami késik, az nem múlik.

Értékelés: 1/10
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 510 oldal
Fordította: Bálint Orsolya
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Rush
Sorozat: Mámor-trilógia
Folytatás:
2.) Rajongás
3.) Burn
Kategória: erotikus, romantikus

A szerzőnek újabb regénye jelent meg magyarul, nekem pedig a fülszöveget olvasva a következő mondaton akadt meg a szemem: "Az erotikus trilógia első darabja lélektani megalapozottságával tűnik ki a népszerű erotikus-romantikus könyvek sorából." Hohó, gondoltam, fejlődő képes lenne az írónő? (Kéretik nem röhögni: én ezen tényleg komolyan elgondolkoztam.) És mivel egy ilyen kijelentés mellett általában nem szoktam elmenni csak úgy, becsukott szemmel, ezért meghánytam és vetettem magamban a pro és kontra érveket, majd úgy döntöttem, hogy teszek egy újabb próbát. Nehogy már valaki azt mondja rám, hogy szemellenzős vagyok.

Reménykedtem benne, hogy nem ugyanolyan élményben lesz részem, mint ez előzőleg már említett olvasmányaim esetében, amikor is a két kötetben, különböző történetek esetében is hajszálra pontosan ugyanazokat a jeleneteket, kifejezéseket, szófordulatokat olvastam. A szerző gyakorlatilag a Ctrl+C és Ctrl+V funkció alkalmazásával másolt át egyes bekezdéseket egyik regényből a másikba. Védelmére szolgáljon, hogy a neveket legalább kicserélte - bár a bébi megszólítás mindenhová passzol. Nagyon reméltem azt is, hogy ebben az új - egyébként nagyon igényes borítóval megjelent - történetben kevesebb lesz a hármas fogat, illetve valamelyest javul a női szereplő számomra kissé nehezen elfogadható helyzete. Szóval valami olyanban reménykedtem, amit még nem olvastam.

Mondják, hogy a remény hal meg utoljára és bár ez egy hatalmas közhely, de attól sajnos még meg kell hajtanom a fejem az igazságtartalma előtt. Most pedig megteszem a bejelentést: a remény elhalálozott - utolsóként ugyan, de végül csak beadta a kulcsot. Részemről pedig nem tehettem mást, mint azt, hogy ott zokogtam a sírjánál. No, akkor nézzük, hogy miért is tört el nálam a mécses.

Figyelem, innentől csak olvassa tovább a posztot, akit nem zavarnak a cselekményre vonatkozó konkrét kijelentések, mert azokból lesz bőven a következőkben. Időben szóltam!

Kezdésként leszögezném, hogy eddig még sikerült elkerülnöm a szürke összes árnyalatát és ha rajtam múlik, akkor ez a továbbiakban is így lesz, de mivel minden csapból az a történet folyik, így néhány információt csak sikerült időközben összeszednem róla. A felcsipegetett morzsák pont elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Sóvárgás című regénybe belekezdve felfedezzem a kísérteties hasonlóságot - legalábbis a kezdeti szituációt és a nyitó jelenetet alapul véve. Szóval, akkor...

Adva van egy szállodamágnás, negyvenhez közeledő, de szuperszexi és szupergazdag pasi, aki szemet vet a társtulajdonos tizennégy évvel fiatalabb húgára. Nyolc éven keresztül epekedik a csaj után, de nem kezdeményez, mert amit ő akar vele tenni, azt nem teheti meg egy tizenhat éves lánnyal - főszereplőnk ugyanis a testi kapcsolat eléggé durva megnyilvánulásait kedveli. Persze nem Gabe az egyetlen másik után epekedő szereplő a történetben, hanem Mia ugyanúgy stíröli már egy ideje a bratyó "lehengerlő, látványnak is fenséges" jelzőkkel illetett munkatársát. Az idő közben elszaladt, a lány már betöltötte a huszonnégyet, tehát férfi főszereplőnk elérkezettnek látja az időt a kezdeményezésre, az irodájába rendeli Miát, majd állást kínál a hölgynek. 

A helyzet önmagában teljesen elfogadható, de a munkakör bemutatása már inkább a bicskanyitogató kategória: "Azért akarom, hogy nekem dolgozz, hogy mindig mellettem légy. És akkor leszel az enyém, amikor csak akarom. Úgy ahogy akarom. (...) A tulajdonom leszel. A tested és a lelked is az enyém lesz."  Mindez szerződésben rögzítve, amely elvileg személyi asszisztensi munkakörről szól, gyakorlatilag pedig teljesen másról: "(...) az ajánlat két pozícióra szólt: személyi asszisztens és szerető. Avagy saját tulajdonú szexuális élményközpont."
A megállapodás elvileg a nő védelmét szolgálná, de szerintem inkább a pasiét - és nem tudtam eldönteni, hogy csak egy nagyon dörzsölt üzletemberről olvasok éppen, vagy egy beszari kiskölyökről, aki nem képes a tetteiért vállalni a felelősséget. Egy idő után részemről inkább az utóbbi mellett tettem le a voksomat.

Nem idézném be szó szerint a szöveget, de a lényeg, hogy Mia az ágyban és az élete minden egyéb területén is Gabe kezébe adja az irányítást. "Minden döntést ő fog meghozni, neki pedig teljesítenie kell valamennyi óhaját. (...) Minden bekezdés lényegében csak arról szólt, hogy meg kell adnia Gabe-nek mindent, amit akart, amikor és ahogyan akarta." Ez a helyzet olyan szinten távol áll tőlem, hogy el sem tudom képzelni, valaki önszántából hajlandó ilyet bevállalni - mindenképpen pszichiátriai vizsgálatnak vetném alá magam, ha valaha is ilyet tennék. Nem vagyok elvakult függetlenségpárti, de azért vannak önálló igényeim, elképzeléseim, biztosan nem tűrném el, hogy semmibe ne legyen beleszólásom - ennél akaratosabb, önállóbb, és - talán nem tűnik nagyképűnek ha ezt állítom, de - életképesebb vagyok.

Biztos voltam benne, hogy a nő nem egy IQ bajnok, mert ha csak egy csepp esze is lett volna, akkor úgy törüli képen a paksamétával azt a nagyképű és magától elszállt barmot, hogy a fal adja neki a másikat. De nem.... Hiszen főhősünk úriember és megígéri neki, hogy: "Majd én segítek. (...) Nem doblak a mély vízbe. Majd lassan és óvatosan haladunk, és türelmesen megvárom, hogy te magad érezz rá, mit várok el tőled." Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy szegény ember, aki ígérni sem tud, jómódú főhősünk be is bizonyítja, hogy érzelmek terén bizony ő szegényebb a templom egerénél is: már az első éjszaka nekiesik a leányzónak... A módszere a kíméletesnek a közelébe sem ér, a stílus pedig egyenesen dühítő. A "Kinek a tulajdona vagy? Ki birtokol téged? (...) Én irányítalak. A birtokomban vagy" kijelentésektől egyenesen a falra másztam - és egyre idegesebb lettem. Főleg, hogy ez így megy végtelen véges végig: utasítgatások, parancsra és csettintésre bekövetkező élvezések - mert ez ugye normál esetben is pont így működik. Mondhatnám, hogy sajnálom a hősnőt, de nem tudom, mert aki annyira idióta, hogy belevág, és benne is marad egy ilyen kapcsolatban, az bizony megérdemli, amit kap.

"Elfelejted ki irányít, kedvesem. (...) A tulajdonom vagy. Ami azt jelenti, hogy nem számít mit akarsz. Az történik, amit én akarok. (...) A szerződés kimondja."

Ha a szerző korábbi könyveiben gondom volt a nők szerepével - az alávetettséggel, a szexuális kihasználással, megaláztatással -, akkor most ahhoz képest is mélységesen fel vagyok háborodva. Vagy nekem, vagy pedig az írónőnek vannak tévképzetei, de az határozottan látszik, hogy a dominancia fogalmát teljesen másként értelmezzük: az én szememben ez az arrogáns, parancsolgató pénzeszsák egyáltalán nem domináns, hanem inkább a perverz, érzelmi fejlődésében visszamaradott, saját magán uralkodni képtelen kategória - valószínűleg ezt helyettesíti nála, hogy másokat próbál akarattal és hatalmi szóval irányítani.

De... Mindezek ellenére haladtam az oldalakkal - tudatosan nem történetet említettem, mert akkor képtelenséget állítanék -, vártam, hogy csak változik majd valami idővel. Na, hát én azt aztán várhattam - csak rosszabb lett minden. Amikor elhangzik a következő kijelentés: "A munkában nem hordasz bugyit. Csak útban lenne." A mondat akár szexis is lehetne, pattoghatnának a szikrák a két szereplő között, de az előzmények ismeretében valahogy nem ezt az érzést váltotta ki belőlem az olvasás élménye. Csak egy reakciót tudtam produkálni: ökölbe szorult a kezem és kényszerítettem magam, hogy ne vágjam a falhoz a kötetet. Női higiénia? Ugyan már! Hagyjuk a fenébe az egészet, amikor csak az a lényeg, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben... A többit már nem is részletezném, de az tuti, hogy a düh több alkalommal is elborította az agyam.

Még mindig nem adtam fel, és gyűrtem tovább az oldalakat - mert én olyan fasza csaj vagyok, hogy kitartok. Amikor viszont Mia ellentmond Gabe-nek és büntetésként elfenekelést kap - nem is egyszer -, valamint plusz büntetésként egy análkúpot a fenekébe, és egész nap azzal kell flangálnia, közben dolgoznia, és természetesen a pénzeszsák üzletember uraság kedvére tennie -, akkor aztán végleg kiakadtam. Nincs az az orbitális méretű vagy éppen ficánkolósan játékos f... bocsánat... nemesebbik szervnek nevezett pasi tartozék, amely megéri mindezt.

Eljutottam a kötet feléig és továbbra is vártam a "lélektani megalapozottságot", amit a fülszöveg ígért, de csak kliséhalmazt, végtelenül bugyuta és idegesítő szereplőket, valamint bicskanyitogató jeleneteket kaptam - és mielőtt valaki megkérdőjelezné -, nem a szexuális jelenetek mennyiségével volt bajom, mindössze a minőségével. No, meg azzal, hogy a szövegkupac - továbbra sem történet - olyan lyukas, mint az ementáli sajt: ami BDSM akar lenni, az még véletlenül sem az; a főszereplők sablonosak; a bátyuska biztosan vak és süket, mert semmit nem vesz észre abból, ami a vele szomszédos irodában zajlik - és még sorolhatnám.

A női szereplő egy nagy nulla, gyenge, akarattal nem rendelkező, amolyan "esze semmi, dugd meg jól" típusú leányzó, és végül is erre szerződött le, szóval a helyén van és mondhatni, hogy megtalálta a karrierje csúcsát. De, mivel a szerző karakán hősnőt akart teremteni, ezért néha olyan mondatokat ad Mia szájába, amelyek egyáltalán nem illenek a sokkal részletesebben bemutatott karakteréhez. Ezzel akarja elérni azt, hogy a lány határozottnak tűnjön, de sajnos az eredmény inkább szánalmas, mint értékelni való. Ennél már csak a férfi főhős nyivákolása szánalmasabb, amely szerint nem akarja, hogy a lány megváltozzon - de azért mindent megtesz ennek érdekében, hiszen mindent ő irányít.

Mielőtt még valaki azzal gyanúsítana, hogy nem látom a fától az erdőt és nem tudom értékelni a jellembeli változásokat, ezért kijelentem, hogy volt ebben a regényben fejlődés, csak éppen ez nem ért meg ötszáz oldalnyi szövegelést, vagy ha mégis, akkor sokkal jobb lett volna kevésbé bugyuta tálalásban.

Vagyis összefoglalva: sablonos szereplők, ismerős, újdonságot nem adó helyzetek, életképtelen szituációk, bugyuta párbeszédek, a szexuális együttlétek harmatgyenge - ismétlem magam: sablonos, minden egyediséget nélkülöző - leírása, némi lelki szenvedés, majd cukormázas befejezés.

Fantasztikus élmény volt, köszönöm, Maya Banks! És azt hiszem, hogy most már nyugodtan kijelenthetem: soha többet nem követem el azt a baklövést, hogy bármelyik írását is a kezembe veszem, de még azon sem fogok elgondolkodni, hogy olvasni akarom-e, mert biztos vagyok benne, hogy nem.

Mielőtt még valaki teljesen mazochistának nézne azért, hogy végigszenvedtem ezt a kiemelkedő minőségű művet, elmondom, hogy csak a felét voltam képes elolvasni, a hátralévő - mintegy fél kötetnyi - szöveget amolyan gyorsolvasási technikával, sűrűn lapozgatva futottam végig, és azt kell mondanom, hogy a "lényeges" dologról így sem maradtam le. Valószínűleg az elejével is ugyanezt kellett volna tennem... vagy inkább bele sem kezdenem. De mivel Ti, Kedves Olvasóim, annyira szeretitek a lehúzós és dühöngős posztjaimat, ezért meghoztam azt az áldozatot, amivel ezt előállíthattam Nektek - igaz, hogy volt benne egy kis csalás, de azt nézzétek el nekem. :)

Ha pedig valaki az zsáner kategóriáján belül lélektanilag megalapozott, BDSM elemekkel tarkított, de mégis logikusan összerakott, hihetetlenül érdekes karakterekkel teli történetet akar olvasni, akkor azt ajánlom, hogy Maya Banks sablonos sztorijai helyett inkább ismerkedjen meg Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatával. Biztos vagyok benne, hogy már az első oldalakon fel fogja fedezni a nyilvánvaló különbséget, és később sem fogja megbánni a döntését.

Folytatás »