A köd leple alatt, vagyis ismerjük meg közelebbről a Ködszerzetet (#Köd előttem, köd utánam)

,,A világ egy sötét, jégre és hóra épített hely és benne mi vagyunk egymásnak a lámpások. Ahogy ma este a lámpák halvány fényei idevezettek titeket, úgy vezetjük mi is egymást az élet hideg homályában. Sokan magukhoz ölelik a sötétséget, elrejtőznek benne, de nekünk erre semmi szükségünk. Lépjünk előre, és világítsunk egymásnak!
A fény a lételemünk: nélküle gyámoltalanok, gyengék vagyunk, védtelenek, még lépteink is bizonytalanok. De ha akár csak a legkisebb világosságot látjuk magunk előtt, máris jobb: hívogat, vezet, és amint elérjük átölel. Ha pedig hozzáadjuk saját kicsi ragyogásunkat, erősebb lesz." (A. M. Aranth: Cleadur - Dobszó a ködben)

November közepe van, már javában benne járunk az év talán legszebb és legszínesebb évszakában és nagy valószínűséggel már mindenki megtapasztalta azt a jelenséget, amely az autóban ülve veszélyes és zavaró, de egy dombtetőről nézve lélegzetelállító, este hazafelé a sötét utcán viszont hátborzongató. Amikor a levegő ily módon besűrűsödik, bármi megtörténhet… Ezt az írók is nagyon jól tudják, és szívesen alkalmazzák egy-egy jelenet, fejezet vagy akár egy egész könyv megírása során. Mi, a Kis Könyves Bloggerek most a Köd előttem, köd utánam projekt keretében szeretnénk elhozni, és megmutatni nektek néhányat ezek közül. Igyekeztünk feltárni a köd minden árnyalatát, több oldalról megközelíti a témát. A bejegyzéseink nagyon változatosak: lesznek könyv értékelések, kimaradt jelenetek, de még olyan könyvekről is írunk, amelyekről első ránézésre nem is gondolnád, hogy beleillenek ebbe a fátyolos témába. Talán nem fogalmazunk túl ködösen, de ha mégis, reméljük mire vasárnap a közös projektünk véget ér, feloszlik az összes földig érő felhő, és mindenhol kisüt a nap!

Bár általában a saját fejem után megyek, de néha még én is hagyom magam elcsábítani, és olyan utak felé veszem az irányt, amelyen eddig még nem jártam. Jól esik néha a saját határunkat feszegetni - főleg akkor, ha az adott téma lehetőséget ad arra, hogy az egyik kedvenc sorozatomról regéljek. Miről is van szó? Természetesen a Ködszerzetről. Mert mi lehet a legjobb elfoglaltság, ha odakint sűrű a köd? Egy jó fantasy történet, amelyben ráadásul ez a jelenség még fontos szerepet is játszik.

Következzenek tehát a szavaim, amelyeket ugyan nem szükséges elhinni – mert „semmi sem biztos, ami nincs fémbe zárva”-, de azért érdemes. Jó olvasást! Kellemes szórakozást!

Luthadel

Létezik egy világ, ahol folyamatosan hamueső hull az égből, és ahol az éjszakát a köd uralja. Amíg az első jelenségtől mindenki egyaránt szenved, az utóbbival kapcsolatban minden társadalmi osztály másként vélekedik. Amíg földművesek - vagyis a szkák - mindennél jobban félnek a gomolygó fehérségtől, addig a nemesek rendszeres "kirándulásokat" tesznek óvó leple alatt - nem véletlen ez a hozzáállásbeli különbség. Ebben a világban a nemesek nem véletlenül képviselnek egy másik társadalmi réteget, mert ők tényleg mások: allomanták, vagyis képesek egyes fémek elégetésére, és ezáltal többek lesznek. De az allomanták sem egyformák: aki csak egy fémet tud hasznosítani azt mívesnek hívják, aki az összeset, azt ködszerzetnek. Erről a különleges - a köd, a ködlidércek, a ködszerzetek és még megannyi faj - uralta világról szól ez a történet.

Vin, mint ködszerzet

A fémek égetése tehát az allomancia. A különböző fémek különböző tulajdonságokat eredményeznek: egyesek felerősítik az érzékelést, a látást vagy növelik a testi erőt, mások éppen csillapítják vagy zendítik az érzelmeket, elrejtik, esetleg éppen felfedik az allomanciát, vagy egészen egyszerű módon csak taszítják vagy vonzzák a közelben lévő egyéb fémeket. Az allomantikus képességeknek tehát számos változata, illetve azoknak is számtalan felhasználási módja létezik, és a szerző - Brandon Sanderson - ki is aknázza az ötletben rejlő összes lehetőséget. Emlékszem, hogy amikor a regényt olvastam, ködszerzet akartam lenni. Tisztában vagyok vele, hogy ez akár nevetséges is lehetne, de mégsem éreztem annak. Az író annyira érzékletesen mutatta be a gomolygó ködben szabadon repkedő, ködköpenyében szinte a fehérség részévé váló, az allomantikus képességeivel mindenféle mutatványokat, trükköket végrehajtó, és elképesztő helyzeteket átélő szereplők életét, hogy akkor legszívesebben magam is azzá váltam volna, amiről olvastam. Egyszerűen megrészegültem az élménytől.

Már az is elég lenne egy jó történethez, amit eddig felsoroltam, de az író nem elégedett meg annyival, hogy megalkotta az allomantákat, hanem még ennél is tovább ment: bevonta a ferrukímiát és a hemalurgiát - ezzel pedig végérvényesen a szöveg mellé bilincselt, szabadulni sem tudtam volna, de nem is akartam. Az előbbi kifejezés a tulajdonságok fémekben történő elraktározását, majd szükséghelyzetben történő felhasználását jelenti, míg a hemalurgia alkalmazásának következménye leginkább az allomancia "ellenszereként" értelmezhető. Mind a három rendszer ugyanazokat a fémeket használja, de a szabályok és az eredmények teljesen eltérőek, ahogy mindegyiknek megvan a maga előnye és - természetesen - hátránya is.

Allomantikus fémek táblázata

A mágiarendszer nem csak elsőre tűnik összetettnek, hanem sokadjára is, de nem kell megijedni, mert aki veszi a fáradtságot, és próbálja azt megérteni, annak hihetetlen élményben lesz része. A cselekmény és a hangulat nagyon hamar rabul ejteni az olvasót, a magyarázatok folyamatosan érkeznek, a tájékozódást pedig a kötetek végén található - a történet előrehaladásával egyre összetettebbé váló - összesítések, táblázatok és ábrák is segítik.

A szerzőre egyébként is kifejezetten jellemzőek ezek az egyedi mágiarendszerek, ahogy az is, hogy minden regényében más világot épít fel, és rá jellemző sajátosság, hogy nem használja fel többször ugyanazt az ötletét - a fantáziája egy feneketlen kút, amelyből tömegével bukkannak elő a jobbnál is jobb ötletek.

Képzeljük el tehát azt - az előzőekben már említett - mágikus tulajdonságokkal felruházott világot, ahol már ezer éve hullik hamueső az égből, ahol az Uralkodó ezer éve zsarnokoskodik, ahol a szkák már ezer éve rabszolgák, és ugyanennyi ideje nyomorognak. Ezen a világon egy ezredév után felcsillan a remény, mert egy sebhelyes félrabszolga felfedezi magában a ködszerzetek erejét, véghezviszi a lehetetlent, és megszökik az Uralkodó legpokolibb tömlöcéből. Merészsége, pimaszsága és ravaszsága elindít valamit, ami lavinaként fog végigsöpörni a Végső birodalmon, és ami képes kiforgatni sarkaiból a könyv szereplői által ismert világot.

Kelsier, a félrabszolga mesteri szervezéssel és türelemmel próbálja megkísérteni a lehetetlent. Az előbbi a több szálon futó események összefogásához és a végső cél eléréséhez, az utóbbi pedig Vinhez szükséges, akit egy tolvajbanda tagjaként ismerünk meg, és ködszerzetként hagyunk magára a kezdő kötet végén. Közben pedig intrikák, cselszövések, szerelem, csalódás, önfeláldozás, és még rengeteg minden vár a szereplőkre.

A  Ködszerzet sorozat legfontosabb szereplői. (A kép INNEN.)

Az egyedi mágiarendszer mellett rengeteg új lény is felbukkan a történetben. Megismerjük a ködlidérceket, a kandrákat, a kolosszokat, az inkvizítorokat, és még hosszan sorolhatnám a sok különlegességet. A karakterfejlődés valami csodálatos, a cselekmények, illetve azok fejleményei logikusan következnek egymásból, a világ és a mágiarendszer folyamatosan bővül, a játéktér és a szabályok egyre összetettebbé válnak. 

Sanderson nem fukarkodik a szavakkal és a leírásokkal. Történetei - ahogy ez a sztori is - kifejezetten hosszúak, terjedelmesek, de mindezek mellett olvasmányosak is. Nem egyszerű elfogadni világainak működését, de ha az olvasó kitart a történetei elején, összerakja magában a részleteket, és megfejti a mágia működését, akkor onnantól már nincs megállás, mert az események ugyanúgy magukkal ragadják a gyanútlanokat, ahogy a mindenre felkészülteket. A hosszú bemutatások után pedig veszélyesen pörgő cselekményeket, véletlen és tragikus helyzeteket, szívet facsaró jeleneteket, és hatalmas meglepetéseket kap az olvasó. A befektetett idő és energia garantáltan nyereséget, egyedi olvasási élményt eredményez.

Ha valaki pedig úgy gondolta, hogy a trilógia első része jó volt és folytatja a következő kötettel, akkor egy hosszú felvezetést követően ismét olyan események középpontjába kerül, ahol csak kapkodja a fejét, és a történet vége egy még hatalmasabb döbbenetet fog okozni. Nincs ez másként a harmadik rész esetében sem. Az író mesteri cselekményszövésének, illetve hatalmas csavarjainak köszönhetően nem hallottam még olyanról, aki akár csak sejteni is merte volna, hogy hová is fog kilyukadni a történet vége.

Acélinkvizítor (A kép INNEN.)

Az előzőekben leírtak alapján talán úgy tűnik, hogy ez egy szimpla fantasy, amelyben a hős, bár nem akarja, de arra az útra lép, amely számára előre elrendeltetett, és be is teljesíti a küldetését. Mondhatnám, hogy így van, de Sanderson ettől azért sokkal agyafúrtabb író, és képes úgy megcsavarni a szálakat, hogy a végén az olvasó már abban sem biztos, hogy ki az, aki éppen helyesen cselekszik, illetve ki az, akinek tette biztosan ártalmas és káros a társadalomra nézve. Szóval ez a hosszúra nyúlt, de annál élvezetesebb történet nem csak egy érdekes mese, a világ megmentése érdekében vívott csaták sora, hanem egy morális kérdéseket boncolgató, elgondolkodtató, a különböző nézeteket egymással szembe állító eseménysorozat, ahol soha nem tudod, hogy a következő sarkon túl milyen meglepetés vár rád.

A sorozat részei a Delta Vision kiadónak köszönhetően A Végső birodalom, A Megdicsőülés kútja, illetve A Korok hőse alcímek alatt jelentek meg, és a terjedelme miatt mindegyik két-két kötetben látott napvilágot. Szóval, aki belekezd ebbe a történetbe, az készüljön fel hat - nem éppen vékonyka - kötetnyi cselekményre, egyre bővülő mágiarendszerre, és előre nem látható csavarokra, végkimenetelre.

Ha pedig valakinek a közel három és félezer oldal nem lenne elég ebből a világból - ezt teljességgel megértem, mert magam is ezt gondolom -, akkor annak ajánlom a szerző másik trilógiáját, amely ugyanezen az ismerős, de mégis alapjaiban megváltozott világon játszódik - és amelyből magyarul eddig még csak A törvény ötvözete című kötet jelent meg. Azért azt csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy a köd szerepe ebben az esetben már jelentős mértékben lecsökkent, de a történet attól még fantasztikus - és akár önállóan is olvasható.

Posted in: Brandon Sanderson,Delta Vision,fantasy,Kis Könyves Bloggerek,Ködszerzet,sorozat összesítő