péntek, június 10, 2016
Shanara
Nagyon kedvelem a könnyed, ugyanakkor mozgalmas sci-fit, ahogy a disztópiákat is. Ez utóbbiakkal kapcsolatban azonban úgy érzem, hogy sajnos lassan a vámpírregények sorsára jutnak, mert olyan mennyiségben kerülnek a boltokba a romantikus érzésekkel terhelt, a szív gondjait irdatlan mennyiségben az olvasó nyakába öntő, mindezek szinte mellett semmi - vagy éppen teljesen logikátlan - cselekménnyel rendelkező történetek, hogy bizony nehéz észrevenni a tömegben az ettől különböző, minden ízében élvezhető regényeket. Márpedig a Vörös lázadás ilyen.
 |
| Értékelés: 8/10 Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2014. Terjedelem: 424 oldal Borító ár: 3.380,- Ft A mű eredeti címe: Red Rising Fordította: Török Krisztina Sorozat: Vörös lázadás Folytatás: 2.) Arany háború 3.) Hajnalcsillag Műfaj: sci-fi, disztópia, ifjúsági Kedvezményes vásárlás: www.agavekonyvek.hu E-könyvben is kapható: www.dibook.hu |
Alternatív jövőben járunk, ahol az emberiség meghódította a Földhöz közeli, illetve később a távolabbi bolygókat, és ahol minden társadalmi feladatot ellátó rétegnek megvan a saját színe. Jelen történetünk a Marson kezdődik, a fő cél a bolygó emberi életre alkalmassá tétele, ennek pedig egyik feltétele a mélyben bányászott hélium-3. Az emberiség úttörői a Mars mélyén bányászattal foglalkozó, a felszín alatt élő Vörösök: ők azok, akik azért dolgoznak, hogy idővel valamelyik leszármazottjuk majd kiléphessen a bolygó élhető felszínére. Az előírások szigorúak, az előírt mennyiséget teljesíteni kell, a legkisebb ellenállást is keményen büntetik. Ebben a környezetben ismerjük meg Darrowt, történetünk hősét, akinek mindennapjain keresztül tárul fel előttünk a Vörösök nehéz, ám a távoli jövőbe vetett reményekkel átitatott élete. Darrow nem vágyik sokra, csak a kötelessége teljesítésére és a felesége szerelmére. Suttogják, hogy nem minden úgy van ahogy azt velük elhitetik: egyesek szerint a bolygó felszíne már lakott, a Vörösök pedig tudatlanságban tartott rabszolgák, de Darrowt nem érdeklik ezek a kijelenések. Amikor azonban a fiú maga is megbizonyosodik az állítások igazáról, lázadásáért cserébe büntetést kap, a szerelmét pedig megölik. Darrow menekülne a halálba, de nem tud, mert van egy csoport, amely komoly küldetést készített elő a számára.
Ez egy színváltós könyv: először a Vörösből alapos és hosszadalmas munkával Aranyat készítenek, aztán a tökéletes, aranyló bőrt vér festi vörösre - ez utóbbihoz pedig valamilyen módon az egész társadalom minden színe asszisztál. Talán így lehetne a legtömörebben összefoglalni azt, amit olvastam.
A disztópiák jellemzője, hogy az elnyomott réteg fiataljai korán maguk mögött hagyják a gyerekkort és már fiatalon is komoly mennyiséget magukra vesznek a mindennapok terheiből. Nincs ez másként most sem, mert Darrow a maga tizenhat évével már a csapata legeredményesebb fúrója, ő a Pokolfúró. Egészen addig - néhány érzelmi reakciót leszámítva - felnőttnek is éreztem a személyét, amíg a saját közegében mozgott, de amint kikerült onnan, az egész regény kapott amolyan ifjúsági jelleget. Persze ez nem baj, de az egyedi ötletek hiánya miatt már kicsit nagyobb volt a neheztelésem.
Amennyire élvezettel merültem el a történet elejében és vártam az események alakulását, olyan nagyon elkeseredtem, amikor a cselekményben mindenhonnan összeollózott ötletek tömegét láttam felbukkanni.: egy kis Éhezők viadala, némi Harry Potter áthallás, Görög mitológia és még hosszan sorolhatnám. Darrow felkészítése összetettebb volt, mint Katniss végső formába öntése, de annak menete végül is majdnem ugyanaz volt. A próbák ugyan véresebbek voltak, a játéktér nagyobbnak és összetettebbnek bizonyult, de a lényeg akkor is csak ugyanaz volt: legyen tiéd a győzelem, kerülj az élre, a végére csak egy maradhat.
Ifjúsági köntös ide vagy éppen oda, ez a regény azért egy eléggé komoly társadalomkritika is egyben - csak éppen a tizenhat-hét évesek szemén keresztül nézve azt, mert ami kicsiben működik az nagyban is ugyanaz. Olyan az egész, mint az indiai kasztrendszer: nem tudsz változtatni azon, ahová születtél. Ebben az esetben, ha Vörös vagy, akkor rabszolgaként bánnak veled, ha Rózsaszín a színed, akkor csak a vágyak kielégítésére tartanak alkalmasnak, ha azonban Aranynak születtél, akkor elsődleges, hogy uralkodnod kell - bármi áron. De attól, hogy valami aranyként fénylik, még nem biztos, hogy értékes is.
Nem minden karaktert éreztem teljesen élethűnek, de a leghihetetlenebb számomra Eó volt, az ő önfeláldozása olyan burkoltra sikerült, hogy még nekem sem sikerült felfognom az értelmét - nem csoda, hogy Darrow is értetlenül szemlélte. Az Aranyak esetében már inkább kedvemre való volt a jellemek változatossága, de azért sok volt közöttük az, amelyik eléggé sztereotipikusra sikeredett - bár jobban belegondolva, alapvetően így épül fel a társadalmunk, kevés az igazán egyedi jellem.
Már megint sokat elmélkedtem, ezért igyekszem tömören összefoglalni a további gondolataimat.
Nem volt ez a történet rossz, csak helyenként kicsit darabosnak találtam: érezni lehetett, hogy melyik részeit írta szívből a szerző és melyik az, amely csupán körítésként szolgált a többihez, amiről végül is mesélni akart. Cserébe viszont eléggé részletesre sikerült a világleírás, a szereplők és a motivációk bemutatása, az alapok stabilak, a folytatások számára kellőképpen előkészítettek. Remélem, hogy a továbbiakban olyan kanyart vesz a történet - és erre minden esély adott -, amelynek következményeként kikerülünk az "iskola" falai közül és tényleg a nagybetűs életben bolyongunk tovább a főszereplőt kísérve. Részemről hamarosan folytatom a sorozat következő kötetével.
A disztópiák jellemzője, hogy az elnyomott réteg fiataljai korán maguk mögött hagyják a gyerekkort és már fiatalon is komoly mennyiséget magukra vesznek a mindennapok terheiből. Nincs ez másként most sem, mert Darrow a maga tizenhat évével már a csapata legeredményesebb fúrója, ő a Pokolfúró. Egészen addig - néhány érzelmi reakciót leszámítva - felnőttnek is éreztem a személyét, amíg a saját közegében mozgott, de amint kikerült onnan, az egész regény kapott amolyan ifjúsági jelleget. Persze ez nem baj, de az egyedi ötletek hiánya miatt már kicsit nagyobb volt a neheztelésem.
Amennyire élvezettel merültem el a történet elejében és vártam az események alakulását, olyan nagyon elkeseredtem, amikor a cselekményben mindenhonnan összeollózott ötletek tömegét láttam felbukkanni.: egy kis Éhezők viadala, némi Harry Potter áthallás, Görög mitológia és még hosszan sorolhatnám. Darrow felkészítése összetettebb volt, mint Katniss végső formába öntése, de annak menete végül is majdnem ugyanaz volt. A próbák ugyan véresebbek voltak, a játéktér nagyobbnak és összetettebbnek bizonyult, de a lényeg akkor is csak ugyanaz volt: legyen tiéd a győzelem, kerülj az élre, a végére csak egy maradhat.
"Az életnél hatékonyabb iskolát még senkinek sem sikerült kitalálni."A házakba osztás és a kiválasztás folyamata, majd az egyes szereplők jellemeinek kibontakozása, az alapfelállás leírása számomra nem volt éppen a legérdekesebb - sőt, néha egészen unalmasnak találtam. Nagyon el is keseredtem, mert a kezdeti lelkesedésem a béka bizonyos sokat emlegetett testrésze alá süllyedt, és meg voltam győződve, hogy én erre a történetre közepesnél jobb értékelést nem fogok tudni adni. Aztán csak magukra találtak a szereplők és az események, megkezdődött a taktikázás, a tervek és a tényleges cselekmények követték egymást, és végül teljesen élvezhető lett számomra az egész - a végét pedig kifejezetten mozgalmasnak, ötletesnek és érdekesnek találtam. Az alkalmazott technikák, a várható cselekmények némelyike előre kitalálható volt, de tény, hogy legalább ugyanennyi okozott meglepetést vagy döbbenetet. Beszélhetünk mindenféle hasonlóságokról, de azért ez a regény sokkal véresebb, keményebb és ötletesebb, mint az Éhezők viadala - cserébe viszont kevésbé depresszióba hajló hangulatú, mert hosszas siránkozásra az események összetettsége és mozgalmassága miatt nincs idő.
Ifjúsági köntös ide vagy éppen oda, ez a regény azért egy eléggé komoly társadalomkritika is egyben - csak éppen a tizenhat-hét évesek szemén keresztül nézve azt, mert ami kicsiben működik az nagyban is ugyanaz. Olyan az egész, mint az indiai kasztrendszer: nem tudsz változtatni azon, ahová születtél. Ebben az esetben, ha Vörös vagy, akkor rabszolgaként bánnak veled, ha Rózsaszín a színed, akkor csak a vágyak kielégítésére tartanak alkalmasnak, ha azonban Aranynak születtél, akkor elsődleges, hogy uralkodnod kell - bármi áron. De attól, hogy valami aranyként fénylik, még nem biztos, hogy értékes is.
"Az ember valós mércéje az, amit hatalomra jutva tesz."Darrow változik: nagyon sokat és meghatározó szempontok alapján, néha elfelejti a csata hevében, hogy ő más, mint akikkel és akik mellett harcol, de amikor ez eszébe jut, akkor azt kamatoztatni is tudja. A regény nagy tanulsága, hogy mindig tartsd szem előtt azt, hogy honnan érkeztél, hogy hol vannak a gyökereid - sajnos erről nem csak a regény szereplői felejtkeztek el időnként, de tapasztalataim szerint mindez jellemző a mindennapjainkra is.
Nem minden karaktert éreztem teljesen élethűnek, de a leghihetetlenebb számomra Eó volt, az ő önfeláldozása olyan burkoltra sikerült, hogy még nekem sem sikerült felfognom az értelmét - nem csoda, hogy Darrow is értetlenül szemlélte. Az Aranyak esetében már inkább kedvemre való volt a jellemek változatossága, de azért sok volt közöttük az, amelyik eléggé sztereotipikusra sikeredett - bár jobban belegondolva, alapvetően így épül fel a társadalmunk, kevés az igazán egyedi jellem.
Már megint sokat elmélkedtem, ezért igyekszem tömören összefoglalni a további gondolataimat.
Nem volt ez a történet rossz, csak helyenként kicsit darabosnak találtam: érezni lehetett, hogy melyik részeit írta szívből a szerző és melyik az, amely csupán körítésként szolgált a többihez, amiről végül is mesélni akart. Cserébe viszont eléggé részletesre sikerült a világleírás, a szereplők és a motivációk bemutatása, az alapok stabilak, a folytatások számára kellőképpen előkészítettek. Remélem, hogy a továbbiakban olyan kanyart vesz a történet - és erre minden esély adott -, amelynek következményeként kikerülünk az "iskola" falai közül és tényleg a nagybetűs életben bolyongunk tovább a főszereplőt kísérve. Részemről hamarosan folytatom a sorozat következő kötetével.
Posted in: 8 pontos,Agave Könyvek,disztópia,ifjúsági,könyvértékelés,mitológia,Pierce Brown,sci-fi,Vörös lázadás-trilógia
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése