Chuck Wendig: Vészmadarak (Miriam Black 1.)

A Vészmadarak a Miriam Black sorozat kezdő kötete - egyben a Fumax Thriller kiadói sorozat negyedik kötete -, amelynek első látásra beleszerettem a borítójába, és amióta közelebbről is megcsodálhattam, bizony az érzéseim csak még jobban elmélyültek. Az olvasásra szánt idő egy részét azzal töltöttem, hogy a fedlap újabb és újabb jelentéstartalmait fedeztem fel, mert ahogy haladtam előre a regényben, úgy jöttem rá, hogy minden rejtett apróságnak köze van a történethez. Egyszerűen fantasztikus.

Hogy ezek után milyennek találtam a regényt? Hmm... A szöveg és a stílus eléggé szabad szájú, helyenként - meglehetősen sokszor - vulgáris, megbotránkoztató, vad, sőt még azt is ki merem jelenteni, hogy nem kissé beteges és morbid - az tuti, hogy széplelkűeknek, finomkodóknak egyáltalán nem ajánlott az olvasása.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadói sorozat: Fumax Thriller
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 300 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 2.995,- Ft
A mű eredeti címe: Blackbirds
Sorozat: Miriam Black
Folytatás:
2.) Mockingbird
3.) The Cormorant
Kategória: thriller misztikus

Miriam Black-nek van egy képessége: látja az emberek halálát - mindegy hogy az a közeljövőben vagy éppen évtizedekkel később következik majd be. Egy halált átélni is bőven elegendő, de mindenkiét, akinek a bőréhez Miriam csak hozzáér, igazi sorscsapás - megterhelő, lélekgyilkos. Főleg, hogy a tudás mellé nem adatott meg a változtatás képessége -mert "amit a végzet akar, azt a végzet megkapja." Miriam már beletörődött a helyzetébe és ennek megfelelően éli az életét, a sors azonban most is közbeszól, borítja az addigi rendet. Amikor az egyik éjszaka Louis felveszi a kamionjába és a kézfogás alkalmával összeér a bőrük, a lány látja a férfi halálát, akinek az utolsó szava az ő neve. Vagyis Louis azért hal meg, mert a mai napon találkoztak és megismerkedtek - ez pedig jóval nagyobb teher, mint amit már eddig is a vállára rakott a sors. Miriam elhatározza, hogy megmenti a férfit, bár ehhez előbb neki magának kellene életben maradnia.

 "Amennyire Miriam látja, az emberek két kategóriába sorolhatók: vannak azok, akik azt hiszik, bármelyik pillanatban elpatkolhatnak, és azok, akik szerint hosszú, egészséges élet áll előttük. Soha senki nem gondolja, hogy az igazság valahol a kettő között van."

Történés és mondanivaló szempontjából kétszeresen - vagy inkább sokszorosan? - is kettős felépítésűnek tartom a regényt. Mindjárt magyarázom is, hogy mire gondolok. Először is ott vannak a váltott fejezetek, amelyek a jelenkori cselekmény és egy múltbeli interjú eseményei között váltakoznak - az előbbi olvasásával Miriam zaklatott életébe pillantottam bele, az utóbbi pedig megismertetett a szabályokkal és a korlátokkal. Másodsorban pedig ott van a helyzetébe beletörődött, kissé életunt lány, aki mégis arra törekszik, hogy napról napra túléljen, valamint az ő szöges ellentéte, a minden lében kanál átverőművész és mindaz, amit a megjelenésével Miriam nyakába zúdít. Kettős felépítést írtam? Talán az ellentétek egymással szembe állítása sokkal megfelelőbb lenne, végül is a mérlegnek is két serpenyője van - és előbb vagy utóbb, de mindenki megmérettetik.

"Rájössz, hogy minden élet könyvekbe van vésve, és mindannyian egyetlen könyvet kapunk, és amikor annak vége, akkor nekünk is végünk. És ami még rosszabb, néhányunk rövidebb könyvet kap, mint a többiek."

A regény fejezetei rövidek, a tartalmuk teljességgel lényegre törő, de a tömör leírások és a nyers párbeszédek hatásosak, tökéletesen működőképesek a hangulat és a feszültség generálása szempontjából. Az idősíkok és a nézőpontok gyorsan váltakoznak, a teljes szövegszerkezet magán viseli a forgatókönyvek stílusát - máskor nyafogok is emiatt rendesen, de most valahogy mégis helyénvalónak találtam ezt a fajta közlési módot. Ahogy a brutalitás és a káromkodás is kifejezetten jól passzol a sötét és komor alaphangulathoz - bár valamivel kevesebb talán még jobb lett volna, szerintem a szerző itt egy kissé túllőtt a célon.

"(...) a végzet sosem fedi fel idejekorán a kártyáit. Mindig kivárja az utolsó lehetséges pillanatot."

Az elején még kellően zavaros történet cselekménye lassan érthetővé és követhetővé válik, de ennek bekövetkeztére nem kerül sor a regény terjedelmének legalább a feléig, és legalább ugyanennyi idő kell, hogy az olvasó ráhangolódjon a szerző stílusára. A halálról írni soha nem egyszerű, és tény, hogy mindenki másként látja az elmúlás jelentőségét. Szépítgethetjük a végtelenségig, lehet róla magasztosan beszélni, de ha bekövetkezik, akkor bizony többször váratlan, véres, piszkos és brutális, mint fenséges - ebből a szempontból pedig ez a regény telitalálat.

Ahogy egyébként a regényről véleményt írni sem egyszerű, mert bár nekem javarészt tetszett, de bizonytalan vagyok abban, hogy kinek is ajánlanám nyugodt szívvel az olvasását. Talán azoknak, akik kedvelik a morbid és véres jeleneteket, az eléggé nyers stílust és mindezek mellett még a misztikummal sem állnak hadilábon.

"A mérlegnek mindig egyensúlyban kell állnia. Ha változást akarsz, nagy változást, olyan kozmikus változást, amellyel semmisé teszel egy halált, és egyenesen szájba rúgod a végzetet, akkor készen kell állnod rá, hogy megfizesd az árát."

Miriam egy nagyon érdekes karakter: egy igazi túlélő, úgy néz ki, mintha már feladta volna, de legbelül egy igazi harcos. A nap, mint nap átéltek, a mély depresszió és a lelkiismeret, valamint a remény, hogy talán mégis lehet másként, viaskodik egymással a lányban. Koloncként húzza maga után a múltját, nem tudja ledobni láncait, az emlékei és a lelkiismerete pedig az álmain keresztül szólnak hozzá újra és újra, emiatt kissé bolondnak tűnik - keresi az útját, csak éppen nem találja.

A regény már elejétől kezdve mozgalmas és cselekményes, a közbenső, leíró jellegű fejezetek azonban nem engedik túlontúl magasra a feszültség szintjét. A misztikum és a "haláli" élmények mellett ott a másik szál, amelyről nekem első körben az alvilági gengszterek világa jutott az eszembe. Végül elfogytak a magyarázatok és végéhez közeledett az üldözés, ekkor pedig már csak a cselekmény és a mindent átható izgalom maradt: a regény vége ennek megfelelően piszok mód felpörgött és a katarzis sem maradt el - persze a befejezés is illeszkedett a korábban olvasottak stílusához. De minden brutalitása és kegyetlensége, az indokolt vagy indokolatlan káromkodások, a véres jelenetek ellenére is komoly témát boncolgat a mű - bennem legalábbis számtalan kérdést felvetett az, amiről olvastam, és kellőképpen el is gondolkodtatott.

A befejezés nem is cselekményét, hanem inkább mondanivalóját tekintve lényeges: Miriam elindult egy úton, amely más, mint amin eddig járt, de nem kevésbé veszélyes - kíváncsi vagyok hogyan viszi tovább ezt a szálat a szerző a következő kötetben. Az alapok nagyon jók és stabilak, a szabályokat és a következményeket már megismertük, az ajtó nyitva áll ahhoz, hogy besétáljon egy még ennél is jobb és csavarosabb folytatás.

Biztos vagyok benne, hogy jókor és a kellő hangulatban talált meg engem ez a könyv, mert nem valószínű, hogy bármikor máskor a kezembe véve ugyanennyire tetszett volna az, amit olvastam. Nem érzem igazán a stílusomnak, de mégis van benne valami, amivel megvett magának és ami miatt vonz ez a komor világ, ez a nyers elbeszélési mód. Naná, hogy érdekel a folytatás - még akkor is, ha ehhez megint ki kell valamelyest lépnem a komfortzónámból.

Posted in: 8 pontos,Chuck Wendig,Fumax Kiadó,Fumax Thriller,könyvértékelés,Miriam Black,thriller