Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. június 3., szombat

Tom Harper: Zodiákus állomás

Már a megjelenése előtt felkeltette a figyelmem a történet: Északi sark, kutatók, egy furcsa robbanás, néhány túlélő, egymásnak ellentmondó elbeszélések az eseményekről - úgy gondoltam, hogy ez csak jó lehet. Mégis halogattam az olvasását, mert valahogy mindig más jött be a képbe, ami még jobban érdekelt. Aztán néhány héttel ezelőtt végül a kezembe vettem és belemélyedtem a fagyos északon játszódó regénybe.

Az amerikai parti őrség hajója, a Terra Nova kutatókat visz a fedélzetén és segíti őket a munkájukban, amikor is a végtelen jégmezőn  rábukkannak egy emberre, akinek egyáltalán nem kellene ott lennie. Felveszik a hajóra, ellátják a sérüléseiz, majd az idegen, aki Thomas Andersonként mutatkozott be mesélni kezd: a Zodiákus állomáson dolgozott, ahol robbanás történt és ő a baleset egyedüli túlélője. A kapitány ennek ellenére mentőalakulatot küld a messzi állomásra, akik azzal az információval térnek vissza, hogy találtak még két embert. A helyzet akkor kezd furcsává válni, amikor a két tűlélő teljesen másként meséli el az eseményeket, mint a jégmezőről kimentett ember.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Ventis Libro
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 408 oldal
Borító ár: 1.990,- Ft
A mű eredeti címe: Zodiac Station
Fordította: Sóvágó Katalin
Műfaj: krimi, thriller
Miután az Északi sarkon játszódik a történet, eléggé fagyos a hangulat - nem is baj, hogy napfényes és viszonylag meleg időben olvastam, különben még a lélek is kifagyott volna belőlem. Az örök fagy bemutatása szempontjából igazán jól ragadta meg a hangulatot a regény: a felszerelések szükségessége, a rengeteg szabály, amely mind az élet védelme és a zord környezetben való túlélés érdekében született, lassanként természetessé válik, ahogy gyarapodnak az elolvasott oldalak.

A jégről begyűjtött túlélő meséjéből egy nem túl bonyolult és hihető történet kerekedik ki. A fiát egyedül nevelő apa nagy álma teljesül, amikor volt témavezetője felkéri, hogy azonnal csatlakozzon hozzá és legyen segítségére az éppen folyamatban lévő kutatásban. Thomas nem sokat gondolkodik a dolgon: pakol és megy. Mire azonban a kutatóállomásra ér, a témavezetője már halott. A haláleset első ránézésre balesetnek tűnik, de a részleteket megvizsgálva már látszik, hogy nem az. A kutatóállomás csökkentett személyzettel működik és eléggé elszigetelt, az elkövetőt tehát egy maroknyi ember között kell keresni, akik tartózkodási helye is eléggé korlátozott.

A regény több szálon fut, több nézőpontból kerülnek bemutatásra az események. Az első mesélő, Thomas sztoriját lassanként felülírják a másik két túlélő által elmondottak, az olvasóban pedig egyre inkább megtelepedik az érzés, hogy itt bizony mindenki gyanús. És persze automatikusan felvetődik a kérdés: melyikük az, aki nem mond igazat?

Az alapjait tekintve ez egy nagyon jó történet, amely mind helyszínében, mind pedig elbeszélési módjában különlegesnek tekinthető. A regény eleje teljes mértékben lekötötte a figyelmem, mert érdekes volt a fagyos pusztaság közepén, a senki földjén található kutatóállomás mindennapjairól, a körülményekhez való alkalmazkodásról és persze a különféle kutatásokról olvasni. Bevallom, hogy nem mindegyik adatgyűjtés lényegét sikerült teljes mértékben értelmeznem, bár az is igaz, hogy a legtöbbre nem is tért olyan részletesen a szerző, hogy az maradandó élményt hagyjon bennem. Még attól a feltételezéstől sem riadok vissza, hogy a szerző maga sem nézett utána sokkal részletesebben, úgy gondolta elég, hogy néhány ecsetvonással - mintegy hivatkozásként - felrajzolja a tudományos hátteret.

Az események láncolata elég jól követhető, a változó nézőpontok pedig mindig újabb és újabb információkkal egészítik ki a már ismerteket. Még ezek ellenére sem tudtam kitalálni, hogy ki az elkövető, mert azt bizony jól elrejtette a szerző. Van egy-két összefüggő esemény a regényben, amely ügyesen terel, fordítja másfelé a figyelmet és ülteti el a gyanút az olvasóban. Ezek egy része igazolást is nyer, a másik részük pedig tényleg csak figyelem elterelés céljából került a történetbe. 

A politika és a gazdasági kérdések a legtöbb kutatás esetében kikerülhetetlenek, szóval ezek elég szerves részét képezik a történetnek, ahogy jó néhány más dolog is. Az alapot a kutatómunka szolgáltatja, amelyet vagy elhivatottságból, vagy pedig fedősztoriként végez az illetékes. A következő kérdés a szponzorálás, vagyis a kutatás finanszírozhatósága, amelyet szorosan követ az eredmményorientáltság, a tudományos felfedezés, illetve annak publikációja. Nem más ez, mint kutatók egymást közt és egymás ellen.

A történet egészen jó volt: olvasmányos, érdekes, gyorsan fogytak az oldalak. Viszont korántsem tökéletes. Van pár dolog, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy kilóg a lóláb, esetleg lehetett volna sokkal szemléletesebbre vagy éppen hitelesebbre készíteni. 

Az egyik ilyen gyenge pont a tudományos alap: elvileg kutatóbázison játszódik a sztori, ami elvileg tele van tudósokkal, de valahogy mégis keveseltem a tudományos háttér bemutatását. Ha ez mégis megtörtént, akkor az nem valami élvezetes módon történt, de inkább úgy éreztem, hogy a szerző sem mélyed el igazán azokban a témákban, amelyeket később beépített a regényébe. Hamarabb olvastam Franck Thilliez regényeit, aki viszont mestere a tudományos alapokra helyezett kriminek és thrillernek, az általa képviselt minőséghez képest pedig Tom Harper tudományos magyarázatai eléggé elnagyoltnak és kidolgozatlannak tűnnek.

A másik hiba, hogy Thomas naplója, az ennek szánt fejezetek egyáltalán nem napló hangulatúak. Ugyan a regény egésze szempontjából az elbeszélés így egységesebb, de az ember nem így, nem ilyen stílusban vezeti a naplóját, nem ír bele párbeszédeket, nem másnak meséli el a történetet, hanem magának ír emlékeztetőt. És a legdühítőbb, amit a kötettel kapcsolatban éreztem: mintha oldalak hiányoztak volna a végéről, annyira hirtelen és nagyon furcsán lett vége. Tudom, hogy nyitva kell hagyni a folytatás lehetőségét, de ez azért már kifejezetten túlzásnak és eléggé hatásvadásznak tűnt a számomra.

Hangulatában tehát jó a történet, az alapcselekmény érdekes, viszont a kivitelezése inkább kalandregényre hajaz, mint thrillerre. A tudományos alapokat nem egészen tudta kezelni a szerző, néhol emiatt sutává, kapkodóvá válik a sztori, az összefüggések pedig inkább erőltetettnek tűnnek, mint logikusnak és következetesnek. Annyira nagy a titkolózás és az értetlenkedés az elején, hogy hirtelen váltásnak tűnik az események közötti kapcsolat felfedezése, amolyan derült égből villámcsapásnak, nem teljesen odavalónak. Elolvastam, igazából nem bántam meg, de az is tény, hogy olvastam már ennél sokkal lebilincselőbb, csavarosabb és jobban összerakott, viszont kevésbé hatásvadász történetet is. Szerintem nekem ennyi Tom Harper elég volt, maradok inkább Franck Thillieznél.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons