hétfő, november 06, 2017
Shanara
Bármilyen furcsán is hangzik, de nekem ez a regény bizonyos szempontból "szakmakönyv". És meg is találtam benne mindent, amivel kapcsolatban a szakmámban valamilyen szintű végzettséget, illetve gyakorlatot szereztem: vízellátás, szennyvíztisztítás, hidrológia, hidrometeorológia, vízrajz, vízkészletgazdálkodás, aszály, vízjog és még sok minden más. Nem is csoda, ha már a beharangozáskor felfigyeltem a regényre, mert a fülszövege is azt sugalta, amit végül kaptam: egy részben"szakmakönyvet".
Még egy történet is kapcsolódik a kötethez: ugyanis ezt a regényt ajándékba kaptam a barátnőimtől, majd amikor kinyitottam - csak úgy random módon - az egyik oldalon a felszín alatti víztartókban lévő vízszintsüllyedéséről olvashattam, a másikon pedig a "Vízügyi Hatóság" kifejezésen akadt meg a szemem. Harsány kacagásban törtünk ki mind a hárman, majd két - többé és kevésbé szakmabeli - barátnőm megállapította, hogy ez tényleg nekem való könyv. És úgy is lett.
 |
| Értékelés:10* (kedvenc lett) Kiadó: GABO Könyvkiadó Kiadás éve: 2016. Terjedelem: 397 oldal Eredeti cím: The Water Knife Fordító: Horváth Norbert Borító ár: 2.990,- Ft Műfaj: sci-fi, thriller, akció, posztapokaliptikus |
Az éghajlatváltozás következményeként Észak-Amerika egyes államaiban aszály tombol, közben a megemelkedett tengervízszint a partvidék lakosságát a kontinens belsejébe űzi. Nevada, Arizona és Kalifornia állam egyaránt a Colorado folyó egyre apadó vízkészletéért harcol, hogy az arra "érdemesek" megfelelő körülmények között, luxusépületekben lakhassanak, míg a többség helyettük is nyeli a port. Az egyik ilyen város, amely megindult a pusztulás felé, Phoenix. Mivel minden összefügg mindennel és a Phoenixben történtek meghatározzák Kalifornia jövőjét is, ezért főnöke utasítására Angel Velasquez, a vízvadász az egyre romló állapotú városba érkezik, hogy kiderítse, mi igaz az új vízforrásra vonatkozó pletykákból. Az információmorzsák felcsipegetése közben megismerkedik két nővel: az igazságot megszállottan hajszoló újságíróval, Lucy Monroe-val és a fiatal bevándorlólánnyal, Maria Villarosa-val.
Ebben a városban minden a víz, illetve annak birtoklása körül forog, és a nyomok felderítése közben Angel rájön, muszáj együtt dolgoznia a riporterrel, illetve a fiatal lánnyal, akik egyes szempontokból jobban, másokból sokkal kevésbé ismerik és értik azt, ami a városban zajlik. Probléma pedig bőven van, mert a vízjogok nyomában járva, azokat kutatva a trió körül egyre csak gyűlnek a holttestek.
Paolo Bacigalupi ismét előhúzta a kalapból a szokásos szituációt, amely már korábban is bejött neki: a klímaváltozást és annak hatásait. A felhúzhatós lány, illetve a Hajóbontók című regényében is ugyanilyen alapokra helyezte a történeteit, ugyanarra akarja felhívni a figyelmet - mégis mindegyiknek más a helyszíne, a hangulata, az olvasóra gyakorolt hatása.
A helyszín ezúttal Észak-Amerika, ahol a felszín alatt vízkészletek jelentősen lecsökkentek, Texas korábbi virágzó mezőgazdasága már nem létezik, a földeken növények helyett mindössze portölcséreket lát az, aki arra jár. A vízkészletekhez való hozzáférést a vízjogok biztosítják, amelyet mindenki meg akar szerezni: először szép szóval, majd pedig erőszakkal. A Colorado folyó több állam vízellátását biztosítja és az egyre csökkenő készletből minden állam magáénak akarja azt a mennyiséget, ami ellátja a lakóit, a déli államok folyamatos harcban állnak az északiakkal, ahol visszatartják a vizet, miközben egyre csak gyűjtik a vízjogokat.
Az eseményeket három főszereplő nézőpontjából követhettem végig, akik karakterei ennél jobban már nem is különbözhettek volna egymástól. Angel, Lucy és Maria története hosszú ideig külön szálon fut, később érintőlegesen találkozik, végül pedig véglegesen összefonódik. Angelt, a profi vízvadászt egy morális kérdéseket felvető akcióban ismertem meg, ugyanakkor azt is megtudtam, hogy miként és mire használják fel azt a vizet, amelyet megszereztek. A szerző nagyon meghatározó hangulatot teremt, ezért Lucy és Maria történetének olvasása közben könnyedén beleéltem magam a helyzetükbe: éreztem a port, amely mindenhol ott volt, szomjas voltam, a bőrömet érdesnek és száraznak éreztem. Megdöbbentő, hogy a felvázolt alapszituáció időben sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolnánk.
A regény első fele a szereplők helyzetének bemutatását tartalmazza és eléggé kuszának, furcsának, helyenként lassúnak is tűnik, mégis fantasztikus hangulata van, amely szinte árad a lapokból. A témában érintettként, szakemberként a regénynek ezt a részét élveztem a legjobban és azt kell mondjam, hogy Bacigalupi nagyon alapos munkát végzett, mert amit az alaphelyzetről leírt, az szakmailag megállja a helyét. Egyetlen kifejezés esetében találtam csak eltérést - hidrológus kontra hidrogeológus -, de ez lehet akár az eltérő szakkifejezések használata, akár a fordítás miatt is. A többi információ tényleg teljesen a helyén volt.
Kíváncsian figyeltem, hogy merre fognak kanyarodni az események és a regény második fele ebből a szempontból meglepett: a kialakult társadalmi és személyes problémák bemutatása helyett a cselekmény kőkemény akcióba fordult át. Ebben a részben az alvilági figurák épp annyira jelen vannak, mint a másik állam ügynökei, a puskaropogás vagy az erőszak egyéb megjelenési formája, a menekülés és a bárki mással szembeni bizalmatlanság a kötet legutolsó mondatáig állandó tényező.
Élesen elkülönül egymástól a regény elejének hangulata és tempója annak második felétől, de én ezt sem bántam. A szerző a történet hangulatát, hitelességét és realitását tekinve is kifejezetten erős alapokat fektetett le, amelyre aztán hirtelen fordulattal, ugyanakkor hatásosan építette rá az egyre növekvő feszültséget, az akciófilmeket idéző tempót és a megdöbbentő csavarokat. Mindezt persze megtüzdelte morális és társadalmi kérdésekkel, némi romantikával, időnként pedig a rémísztő valósággal, az emberek élni akarásával. Nem volt törés abban, amit felépített, nem volt ellentmondás a kezdetek és befejezés között, csak éppen történt valami, ami az egyik hangulatból a másikba fordította az eseményeket. És könnyen nagyon könnyen elképzelhető, hogy egy helyzet elmérgesedik, hogy néhány ember átlépi azt a bizonyos határt és aztán már nincs megállás. Ez történt most is. A helyzet, a vízért való küzdelem és minden, ami ezzel jár, pedig adta magát. Lehetett volna más befejezése is: agonizálós és mindent megoldó, a világot megmentő, de Bacigalupi most más utat választott. Talán ezt a fajta lezárást életszerűbbnek érzem, mint bármi mást.
Miután a csapokból még folyamatosan folyik a víz és pancsolni is lehet a fürdőkben, a hétköznapi ember talán még nem, de a szakmabeliek már érzik - ha nem is szó szerint - a bőrükön azt, hogy arra felé haladunk, amit Bacigalupi felvázolt ebben a regényében. Igen, ez már nem is az olyan túl távoli jövő, sőt bizonyos részeit figyelembe véve a történetben is emlegetett államoknak ez már a jelen.
Nekem ez a regény nagyon bejött, sokkal jobban, mint A felhúzhatós lány, pedig azt is nagyon kedveltem. De ez az írás pont olyan, amit mintha kifejezetten nekem - és csakis nekem - írta volna a szerző. Pont ezért kedvelem - sőt imádom - minden mondatát, még akkor is, ha tisztában vagyok a hibáival, látom a gyengeségeit és érzem, hogy a befejezés inkább hatásvadász, mint logikus - bár kifejezetten életszerű. De mindez hiába, én pont így kedvelem és ez a regény számomra továbbra is az marad, ami az elején: egy olyan történet, amely az alapjait és a mondanivalóját tekintve sokkal közelebb áll a szakmámhoz, mint az eddig olvasottak közül bármelyik. Mr. Bacigalupi, kérem, hogy írjon még jó néhány, hasonló alapokkal rendelkező sztorit! Előre is köszönöm! Ahogy a Gabo Kiadónak is, aki eddig lehetőséget biztosított arra, hogy magyar nyelven is olvashatóak legyenek ezek a művek. Remélem, hogy ez így lesz a továbbiakban is.
Ebben a városban minden a víz, illetve annak birtoklása körül forog, és a nyomok felderítése közben Angel rájön, muszáj együtt dolgoznia a riporterrel, illetve a fiatal lánnyal, akik egyes szempontokból jobban, másokból sokkal kevésbé ismerik és értik azt, ami a városban zajlik. Probléma pedig bőven van, mert a vízjogok nyomában járva, azokat kutatva a trió körül egyre csak gyűlnek a holttestek.
Paolo Bacigalupi ismét előhúzta a kalapból a szokásos szituációt, amely már korábban is bejött neki: a klímaváltozást és annak hatásait. A felhúzhatós lány, illetve a Hajóbontók című regényében is ugyanilyen alapokra helyezte a történeteit, ugyanarra akarja felhívni a figyelmet - mégis mindegyiknek más a helyszíne, a hangulata, az olvasóra gyakorolt hatása.
A helyszín ezúttal Észak-Amerika, ahol a felszín alatt vízkészletek jelentősen lecsökkentek, Texas korábbi virágzó mezőgazdasága már nem létezik, a földeken növények helyett mindössze portölcséreket lát az, aki arra jár. A vízkészletekhez való hozzáférést a vízjogok biztosítják, amelyet mindenki meg akar szerezni: először szép szóval, majd pedig erőszakkal. A Colorado folyó több állam vízellátását biztosítja és az egyre csökkenő készletből minden állam magáénak akarja azt a mennyiséget, ami ellátja a lakóit, a déli államok folyamatos harcban állnak az északiakkal, ahol visszatartják a vizet, miközben egyre csak gyűjtik a vízjogokat.
Az eseményeket három főszereplő nézőpontjából követhettem végig, akik karakterei ennél jobban már nem is különbözhettek volna egymástól. Angel, Lucy és Maria története hosszú ideig külön szálon fut, később érintőlegesen találkozik, végül pedig véglegesen összefonódik. Angelt, a profi vízvadászt egy morális kérdéseket felvető akcióban ismertem meg, ugyanakkor azt is megtudtam, hogy miként és mire használják fel azt a vizet, amelyet megszereztek. A szerző nagyon meghatározó hangulatot teremt, ezért Lucy és Maria történetének olvasása közben könnyedén beleéltem magam a helyzetükbe: éreztem a port, amely mindenhol ott volt, szomjas voltam, a bőrömet érdesnek és száraznak éreztem. Megdöbbentő, hogy a felvázolt alapszituáció időben sokkal közelebb van, mint azt sokan gondolnánk.
A regény első fele a szereplők helyzetének bemutatását tartalmazza és eléggé kuszának, furcsának, helyenként lassúnak is tűnik, mégis fantasztikus hangulata van, amely szinte árad a lapokból. A témában érintettként, szakemberként a regénynek ezt a részét élveztem a legjobban és azt kell mondjam, hogy Bacigalupi nagyon alapos munkát végzett, mert amit az alaphelyzetről leírt, az szakmailag megállja a helyét. Egyetlen kifejezés esetében találtam csak eltérést - hidrológus kontra hidrogeológus -, de ez lehet akár az eltérő szakkifejezések használata, akár a fordítás miatt is. A többi információ tényleg teljesen a helyén volt.
Kíváncsian figyeltem, hogy merre fognak kanyarodni az események és a regény második fele ebből a szempontból meglepett: a kialakult társadalmi és személyes problémák bemutatása helyett a cselekmény kőkemény akcióba fordult át. Ebben a részben az alvilági figurák épp annyira jelen vannak, mint a másik állam ügynökei, a puskaropogás vagy az erőszak egyéb megjelenési formája, a menekülés és a bárki mással szembeni bizalmatlanság a kötet legutolsó mondatáig állandó tényező.
Élesen elkülönül egymástól a regény elejének hangulata és tempója annak második felétől, de én ezt sem bántam. A szerző a történet hangulatát, hitelességét és realitását tekinve is kifejezetten erős alapokat fektetett le, amelyre aztán hirtelen fordulattal, ugyanakkor hatásosan építette rá az egyre növekvő feszültséget, az akciófilmeket idéző tempót és a megdöbbentő csavarokat. Mindezt persze megtüzdelte morális és társadalmi kérdésekkel, némi romantikával, időnként pedig a rémísztő valósággal, az emberek élni akarásával. Nem volt törés abban, amit felépített, nem volt ellentmondás a kezdetek és befejezés között, csak éppen történt valami, ami az egyik hangulatból a másikba fordította az eseményeket. És könnyen nagyon könnyen elképzelhető, hogy egy helyzet elmérgesedik, hogy néhány ember átlépi azt a bizonyos határt és aztán már nincs megállás. Ez történt most is. A helyzet, a vízért való küzdelem és minden, ami ezzel jár, pedig adta magát. Lehetett volna más befejezése is: agonizálós és mindent megoldó, a világot megmentő, de Bacigalupi most más utat választott. Talán ezt a fajta lezárást életszerűbbnek érzem, mint bármi mást.
Miután a csapokból még folyamatosan folyik a víz és pancsolni is lehet a fürdőkben, a hétköznapi ember talán még nem, de a szakmabeliek már érzik - ha nem is szó szerint - a bőrükön azt, hogy arra felé haladunk, amit Bacigalupi felvázolt ebben a regényében. Igen, ez már nem is az olyan túl távoli jövő, sőt bizonyos részeit figyelembe véve a történetben is emlegetett államoknak ez már a jelen.
Nekem ez a regény nagyon bejött, sokkal jobban, mint A felhúzhatós lány, pedig azt is nagyon kedveltem. De ez az írás pont olyan, amit mintha kifejezetten nekem - és csakis nekem - írta volna a szerző. Pont ezért kedvelem - sőt imádom - minden mondatát, még akkor is, ha tisztában vagyok a hibáival, látom a gyengeségeit és érzem, hogy a befejezés inkább hatásvadász, mint logikus - bár kifejezetten életszerű. De mindez hiába, én pont így kedvelem és ez a regény számomra továbbra is az marad, ami az elején: egy olyan történet, amely az alapjait és a mondanivalóját tekintve sokkal közelebb áll a szakmámhoz, mint az eddig olvasottak közül bármelyik. Mr. Bacigalupi, kérem, hogy írjon még jó néhány, hasonló alapokkal rendelkező sztorit! Előre is köszönöm! Ahogy a Gabo Kiadónak is, aki eddig lehetőséget biztosított arra, hogy magyar nyelven is olvashatóak legyenek ezek a művek. Remélem, hogy ez így lesz a továbbiakban is.
Posted in: 10 pontos,akció,GABO Kiadó,GABO SFF,kedvenc lett,könyvértékelés,önálló kötet,Paolo Bacigalupi,posztapokaliptikus,sci-fi,thriller
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése