Mark Lawrence: Bolondok hercege (A vörös királynő háborúja 1.)

Nehéz helyzetben van az ember lánya, amikor egy olyan szerző következő regényét veszi a kezébe, akinek felettébb kedvelte az előzőleg olvasott trilógiáját - bár ez az elején, az első rész befejezését követően még nem volt ennyire egyértelmű. Szóval problémás a tényállás, mert csak ott vannak azok a kikerülhetetlen, piszok mód alattomos elvárások, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni. Aztán meg ott van az a szituáció, hogy bár Jorgot nem arra teremtette az ég - meg a szerzője -, hogy kedvelhető legyen, de azért a maga otromba és kegyetlenkedő - mondhatni szívtelen - módján csak képes volt hozzánőni az olvasó szívéhez és nem volt egyszerű elköszönni tőle.

Erre most itt van ez a másik sorozat, amely ugyanabban a világban, a Széthullott Birodalomban, ugyanabban a korban - gyakorlatilag az előző történetfolyammal párhuzamosan - játszódik, és így bizony különösen nehéz megállni az összehasonlítást. Pedig már az első oldalakon nyilvánvalóvá válik, hogy Jorg és Jalan csak a nevük kezdőbetűiben mutatnak egyezőséget, mert egyébként személyiségükben szöges ellentétei egymásnak.

Értékelés: 7 pont a 10-ből
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 395 oldal
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Prince of Fools
Fordította: Gy. Horváth László
Sorozat: A vörös királynő háborúja
Folytatás:
2.) A Hazug kulcsa
3.) Az Osheimi kerék
Műfaj: posztapokaliptikus, dark fantasy

Kapcsolódó történet: Széthullott birodalom trilógia
1.) Tövisek hercege
2.) Tövisek királya
3.) Tövisek császára
Kiegészítő novellás kötet:
Úti testvérek - Történetek a Széthullott Birodalomból

Jalan Kendeth Vöröshatár uralkodójának, a vörös királynőnek unokája, egy jelentéktelen hercegecske - az öröklési sorban a tizedik -, de mégis csak herceg, így a hölgyek körében hódít a címével, aranyszínű fürtjeivel és persze lehengerlő mosolyával. Sokkal inkább kedvére való a hölgyek kegyeiben való lubickolás, a részegeskedés és a mindeféle szerencsejátékok, mint a tudomány és politika útvesztőiben való bolyongás. Mindezek mellet még gyáva is, hiszen számára a futás mindennél előrébb való, a felelősségvállalást pedig meghagyja mindenki másnak. Tökéletesen elégedett jelenlegi, leginkább jelentéktelennek tűnő helyzetével, amelynek maradéktalanul kihasználja és a saját javára fordítja az előnyeit. A sorsát azonban nem kerülheti el, és bár Jalan nem úgy érzi, de mégis különleges, hiszen látja azt, akit senki más, a királynő tanácsadóját, a Néma Nővért.

Éppen a Néma Nővér által állított halálos csapdából menekülve éri utol Jalant a nő mágiája, amely örökre összeköti őt Snorri ver Snagasonnal, az ádáz viking harcossal. A kettejüket gúzsba kötő béklyó megtörésére egyetlen megoldás létezik, ha útnak indulnak a jeges észak felé és beteljesítik azt, amire a varázs kényszeríti őket: elpusztítják a Holt Király nemszületett vezérét, ami a varázslat eredeti célja volt. Útjukat a Holt Király bérencei keresztezik, ők loholnak a nyomukban és igyekeznek megakadályozni a két vándort tervének és küldetésének teljesítésében.

Szívesen mondanám, hogy legalább annyira kedveltem ezt a trilógia nyitó kötetet, mint a korábbi regényfolyamot, de sajnos Jalan herceg aranyszőke haja, elragadó mosolya és kellő öniróniával rendelkező megnyilvánulásai nem tudtak annyira megragadni, mint Jorg kegyetlensége és kiszámíthatatlansága. Hogy ez rólam is elmond valamit? Véleményem szerint nem is keveset, de ez már egy másik történet. Visszakanyarodva az eredeti témához... Jalan egész jó figura, de az én ízlésemnek ő túl gyáva és túlságosan is menekül a felelősség elől. Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy egy kissé túltolta azt a hányaveti lazaságot - ami egyébként nem is az -, amivel az életét éli és ahogy gondolkodik.

Ahogy az sem mélyítette el a regény élvezetét, hogy néhány jelenettől eltekintve eléggé untam a vándorlást és a kalandokat. A Holt Király és a bérencei - akarom mondani alattvalói - vittek némi színt a történetbe - vagy éppen fakítottak ki minden színt a világból. A nemszületett vezér és hasonszőrű társai sztorija nagyon tetszett. Ahogy Jalan és Jorg találkozása is - élveztem, ahogy a már ismert és a most kibontakozó történetszál összefonódik. De ugyanezen a lapon tudnál emlegetni a Néma Nővért és a jégboszorkányt is - rendesen kirázott tőlük a hideg.

Igazából semmi újdonságot nem jelentett Jalan és Snorri jellemének különbözősége, nekik így kellett egymás mellé kerülniük. Annál élvezetesebb volt viszont az őket összekötő mágia, illetve azok megnyilvánulásai, a bennük megbújó lelkek.

No meg a skandináv mitológiai elemek, azokkal mindig le lehet venni a lábamról, mert imádok fejest ugrani a vikingek mondavilágába. És itt bőven kaptam még ebből is ráadásként. Már eleve Snorri hozta magával, de aztán még helybe is ment a két "hősünk", minden akadály ellenére elvergődött az északi jeges pusztaságba, ahol a mítoszok születtek és mai napig is élnek.

Sajnos minden fentebb említett pozitívum kevés volt ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam a történetet és el tudjak mélyedni annak minden mozzanatában, mert bár a karakterek sok lehetőséget hordoznak magukban, de a cselekmény nem sikerült valami élvezetesre - sőt, inkább unalmasra sikeredett. Leginkább Jalan monológjai verték ki nálam a biztosítékot, amelyek az elején még egész érdekesnek és olvashatónak tűntek, azonban a vége felé már kifejezetten untattak - nem egy esetben már csak átfutottam az adott szövegrészeket.

Pedig nekem ebből a regényből a szerző által saját kezűleg számozott, dátumozott és dedikált példányom van, amely a hetvenegyedik a százból - merthogy mindössze ennyi készült csak belőle.

Szerintem azok a fránya elvárások húztak be a csőbe és tették túlontúl is magasra azt a bizonyos láthatatlan és beszabályozhatatlan mércét. De sebaj, mert van még hátra két kötet a trilógiából és mivel mind a kettő a polcomon sorakozik olvasásra várva, ezért sorra is fog kerülni - előbb vagy utóbb. Megvívom én a magam háborúját a vörös királynővel, Jalannal, Snorrival, a Holt Királlyal és minden vagy mindenki mással, aki csak szerepel ebben a trilógiában - aztán majd levonom a végkövetkeztetést, ami remélhetőleg a végére hasonló lesz a korábbiakban olvasottakhoz és átéltekhez.

Posted in: 7 pontos,A vörös királynő háborúja,fantasy,Fumax Kiadó,könyvértékelés,Mark Lawrence,posztapokaliptikus