péntek, november 10, 2017
Shanara
A keresztes gyilkos őrülete és annak következményei, az áldozatai voltak a kezdet - egy elég erős kezdés, de azért a sztorinak voltak hiányosságai. A Kivégzésben a szerző emelte a szintet, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírása sokkal részletesebb lett, közben pedig élvezetesebbé és átláthatóbbá tette a nyomozás menetét az olvasó számára. Ezek után úgy gondoltam, hogy tudom mi vár rám, ha kézbe veszem a sorozat harmadik kötetét - ezzel pedig sikerült elhamarkodott következtetést levonnom, mert ennek a sokat látott szépfiúnak megint sikerült meglepnie. Viszont tagadhatatlan, hogy a szerző kötetről kötetre egyre jobban ír, vagyis megszolgálta az első regénynél a megelőlegezett bizalmat - ennek pedig én örülök a legjobban, mert bizony olvasnám még tovább ezeket a különleges, véres és kegyetlen gyilkosságok utáni nyomozásokat.
 |
| Értékelés: 10/10 Kiadó: General Press Kiadás éve: 2017. Terjedelem: 346 oldal Fordította: Őri Péter Borító ár: 3.290,- Ft A mű eredeti címe: The Night Stalker Sorozat: Robert Hunter Előzmény: 1.) A keresztes gyilkos 2.) Kivégzés Folytatás: 4.) A halál szobrásza 5.) One by One 6.) An Evil Mind 7.) I am Death 8.) The Caller Kategória: krimi, thriller |
A Vadász című regény sorozatgyilkosa egyszerre bomlott elméjű ember és zseniális tervező: egy igazi pszichopata, akivel szemben még a Föld összes vallásának minden védelmezője és annak beavatkozása sem lenne elég, hogy mentse az életed, ha már kiszemelt magának. Márpedig ez az ember szimatot fogott, kiszemelte az áldozatait és már a sorsuk további alakulásáról is határozott. Elképesztő hatású volt, amiről ebben a regényben olvastam - már megint.
Az első áldozatra egy elhagyatott hentesüzletben akadtak rá. Mivel a nőn semmilyen sérülés nem látható azon kívül, hogy a száját és a nemi szervét durva öltésekkel összevarrták, ezek viszont nem okozhatták a halálát, ezért a testet boncolás céljából elszállítják. A vizsgálat azonban nem várt eredménnyel zárul és a gyilkos módszere újabb áldozatokat követel. A második nőre szintén véletlenül bukkannak rá, a gyilkos eszköz ismét egyedi, a módszer pedig kegyetlen. A nők közötti hasonlóság szembetűnő. Hunter nyomozó és társa, Garcia nyomozó most is nehéz helyzetben van, alig van valami nyomuk, amelyen elindulhatnak, de megpróbálják megérteni a miérteket, fényt deríteni a hogyanokra és elkapni azt az embert, aki ezt a szörnyűséget művelte ezekkel a nőkkel.
Az eddigi mintának megfelelően ebben a regényben is van egy párhuzamos nyomozati szál, amely ebben az esetben egy eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó magánnyomozó esetét vezeti fel. Természetesen a két eset összefügg egymással és nem kevés bonyodalom keletkezik abból, ahogy azok közelebb kerülnek egymáshoz.
Beteg ez a könyv, bár nem betegebb és elvontabb, mint a sorozat korábbi kötetei. Chris Carter pedig egyre jobb abban, hogy miként is tálalja az egyébként teljességgel gyomorforgató és kétségtelenül őrült módszereit, egyre inkább érzi az egyensúlyt a nyomozás és a plasztikus leírások fontossága között. Az indítékok és a fő motivációk is egyre érthetőbbek az elkövetői esetében és ebben a regényben már azt is el tudtam hinni, hogy ez tényleg valós, ilyen létezhet, a bemutatott hatások ilyen vagy ehhez hasonló következményeket és reakciókat eredményezhetnek. És végre a párhuzamos történetszál sem valami valóságtól elrugaszkodott dolog volt, hanem a cselekmény és az események szempontjából lényeges és meghatározó.
Szóval megállapítom, hogy Chris Carter, mint elképesztő gyilkosságokat papírra vető krimiíró, az én szempontomból beérett: végre tempóban, öszetettségben és kidolgozottságban is azt hozta, ami nekem nagyon is megfelel, pont a szám íze szerint való. Kevesebbszer takartam el a szemem olvasás közben - ami egyébként kifejezetten vicces dolog -, ugyanakkor többször cuppogtam elégedetten, hogy ez igen, így kell ezt csinálni és alakítani az eseményeket, megdöbbenteni a gyanútlan olvasót.
Amiben még nagyon sokat fejlődött a szerző, az a fejezet végi függővég, amikor olyan mondattal zárul az aktuális szakasz, amitől biztosan tovább fog lapozni az olvasó, mert tudni akarja a folytatást. Hozzá kell tennem, hogy eléggé bosszantó ez a technika, főleg ilyen mennyiségben alkalmazva, ahogy ebben a regényben szerepel, de kétségtelen, hogy működőképes. Pont ezért csak úgy fogynak az oldalak, a rövid fejezetek, a feszültség növekedése, a továbblapozásra késztető végmondatok és persze a kényszer, ami egyre csak űzi a nyomozókat és az olvasót is abba az irányba, hogy végre kattanjon a bilincs az elkövetőnek, annak az elmebeteg őrültnek a csuklóján. Amíg idáig sikerül eljutni, addig jó néhányszor koppan mindenki álla azon a bizonyos padlón.
Végig nagyon élveztem ezt a történetet és örülök neki, hogy az előző kötetben megismert, már akkor is nagyon szimpatikus Blake kapitány karaktere ebben a részben tovább színesedett és ismért maradandó benyomást tett rám. Továbbra is tetszik Hunter nyomozó gondolkodása és az, ahogy az apró jelekből igyekszik megérteni az elkövető lelkivilágát - már amelyiknek van olyan. Egyre hitelesebbnek érzem a karakterét, azt a zseni fiút, aki végül a sorozatgyilkosok utáni rohangászást választotta a sokkal kecsegtetőbb álláshelyekkel szemben. Robert múltjából és eddig még rejtett képességeiből most is kapunk egy kis adagot, amely jól kiegészíti az eddig már megismert tényeket, ugyanakkor egyre érdekesebbé teszi a nyomozó személyét.
Jó kis kaland volt ez: eléggé brutális, eléggé mozgalmas, eléggé különc és nagyon élvezetes - mármint abból a szempontból, hogy ha elkezded olvasni, akkor nem tudod lerakni. Minden egyéb szempontból persze döbbenetes és persze nagyon szeretném, ha a könyv lapjain kívül soha és sehol máshol nem találkoznék össze még csak hasonlóval se. Gondolom Mr. Carter-nek már lehetett hasonlóban része, mert aki olyan végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik, mint ő, tutira összeakadt hasonló figurákkal és esetekkel.
Bárhogy is legyen, dolgozzon saját fantáziából, vagy merítsen a korábbi eseteiből a szerző, továbbra is szívesen olvasnám Hunter nyomozó és társa nem mindennapi kalandjait és nyomozásait. Főleg azt követően, hogy Chris Carter kinőtte az írói gyerekbetegségeit és a történetei tényleg elérték azt a színvonalat, ami miatt bátran kijelentem: ha új regénye jelenne meg magyar nyelven, az tuti előrendelős, megjelenést követően azonnal boltba rohanós és rövid időn belül olvasós. Ez a legnagyobb dícséret, amit egy szerző és egy sorozat tőlem csak kaphat.
Amiben még nagyon sokat fejlődött a szerző, az a fejezet végi függővég, amikor olyan mondattal zárul az aktuális szakasz, amitől biztosan tovább fog lapozni az olvasó, mert tudni akarja a folytatást. Hozzá kell tennem, hogy eléggé bosszantó ez a technika, főleg ilyen mennyiségben alkalmazva, ahogy ebben a regényben szerepel, de kétségtelen, hogy működőképes. Pont ezért csak úgy fogynak az oldalak, a rövid fejezetek, a feszültség növekedése, a továbblapozásra késztető végmondatok és persze a kényszer, ami egyre csak űzi a nyomozókat és az olvasót is abba az irányba, hogy végre kattanjon a bilincs az elkövetőnek, annak az elmebeteg őrültnek a csuklóján. Amíg idáig sikerül eljutni, addig jó néhányszor koppan mindenki álla azon a bizonyos padlón.
Végig nagyon élveztem ezt a történetet és örülök neki, hogy az előző kötetben megismert, már akkor is nagyon szimpatikus Blake kapitány karaktere ebben a részben tovább színesedett és ismért maradandó benyomást tett rám. Továbbra is tetszik Hunter nyomozó gondolkodása és az, ahogy az apró jelekből igyekszik megérteni az elkövető lelkivilágát - már amelyiknek van olyan. Egyre hitelesebbnek érzem a karakterét, azt a zseni fiút, aki végül a sorozatgyilkosok utáni rohangászást választotta a sokkal kecsegtetőbb álláshelyekkel szemben. Robert múltjából és eddig még rejtett képességeiből most is kapunk egy kis adagot, amely jól kiegészíti az eddig már megismert tényeket, ugyanakkor egyre érdekesebbé teszi a nyomozó személyét.
Jó kis kaland volt ez: eléggé brutális, eléggé mozgalmas, eléggé különc és nagyon élvezetes - mármint abból a szempontból, hogy ha elkezded olvasni, akkor nem tudod lerakni. Minden egyéb szempontból persze döbbenetes és persze nagyon szeretném, ha a könyv lapjain kívül soha és sehol máshol nem találkoznék össze még csak hasonlóval se. Gondolom Mr. Carter-nek már lehetett hasonlóban része, mert aki olyan végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik, mint ő, tutira összeakadt hasonló figurákkal és esetekkel.
Bárhogy is legyen, dolgozzon saját fantáziából, vagy merítsen a korábbi eseteiből a szerző, továbbra is szívesen olvasnám Hunter nyomozó és társa nem mindennapi kalandjait és nyomozásait. Főleg azt követően, hogy Chris Carter kinőtte az írói gyerekbetegségeit és a történetei tényleg elérték azt a színvonalat, ami miatt bátran kijelentem: ha új regénye jelenne meg magyar nyelven, az tuti előrendelős, megjelenést követően azonnal boltba rohanós és rövid időn belül olvasós. Ez a legnagyobb dícséret, amit egy szerző és egy sorozat tőlem csak kaphat.
Posted in: 10 pontos,Chris Carter,General Press,könyvértékelés,krimi,Robert Hunter,thriller
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése